Pár napja egy nagyon elgondolkodtató és érdekes előadást hallottam Miskolcon, amelynek előadója Dr. Ládi Szabolcs kollégám volt, aki alternatív daganatterápiával és rák prevencióval foglalkozik. Kollégámnak nem azért bátorkodtam nevezni, mert én is orvosnak képzelem magam, hanem azért, mert mindketten megszállott módon felvállaltunk egy szélmalomharcot a Ti érdeketekben. Míg ő az egészségügy (amit inkább nevezhetnénk betegségügynek) hamisságait próbálja elénk tárni - miközben harcol a gyógyszermaffia ellen -, addig én ugyanezt a kozmetikai ipar berkein belül művelem.
És nehogy azt higgyétek, hogy a kozmetikumokon belül található mérgek kisebb veszélyforrást jelentenek, mint a gyógyszerekben találhatóak.
Tartalom:
Ezt a cikket átköltöztettük >>> ide, a hírlevélre regisztrált olvasók számára készített, több mint 60 leckéből álló oktatóanyag részeként. Ha korábban már regisztráltál az oldalon, akkor kattints >>> erre a linkre és elolvashatod, ha pedig még nem, akkor regisztrálj be a
c. oldalon, ahol összegyűjtöttük mindazokat az előnyöket, amikhez ingyen hozzájutsz a regsiztrációval.
Hozzászólások
babaápoláshoz kérnék segítséget
Sziasztok! Egy minél teljeskörűbb babaápolási csomaghoz szeretném segítségeteket kérni. Legjobb barátnőm első babáját várja, novemberre. Őt egyáltalán nem érdekli az egészséges életmód meg a kozmetikumok összetétele, próbáltam neki nagyon finoman tanácsot adni, de nem sok hatása volt. Mondjuk nehéz olyasvalakit meggyőzni, akinek semmilyen egészségügyi vagy bőrproblémája nincsen :) Mindenesetre, nem is tudom, hogyan, miért, de megkért magától, hogy kutyuljak majd a babának valami jó kis krémet mert én ehhez jobban értek :) Látom, hogy alapvetően itt tiszta nyers shea vajat ajánlotok babáknak, de talán az állagra/szagra riasztó lehet valakinek, aki virágillatú hófehér krémekhez szokott. Milyen olajjal esetleg illóolajjal, milyen arányban keverjem be a popsikrémet, hogy jó legyen kisbabának? Fürdetéshez azt hiszem elhiszi nekem, hogy elég a tiszta víz, de ha mégis kell valami szappan, sima natúr kecsketejest szabad babáknak? Végül, én nem hiszem, hogy hajlamosak volnának lemondani a popsitörlő kendőről, az mégiscsak kényelmes, melyik az, amit meg szabad venni? Kerestem itt a fórumon, de nem találtam meg :( A boltban néztem a hatóanyaglistákat de egyik rosszabbul nézett ki mint a másik. Előre is köszönöm a segítséget! Dóra
Kodoju, linkelek
http://antalvali.com/comment/37556/kezdo-minimalista-babaapolasi-csomag...., hogy ne kelljen megint leírni, de a válaszokat pontosítom ahogy kérted. Igen, a tiszta kecsketejszappan mehet babáknak is. A sheához keverhetsz ligetszépét, mandulát, hogy "lazább" legyen, korlátozás nélkül használható illóolaj pedig pl.a levendula vagy az édes narancs. 100 ml-hez kb. 10 csepp elegendő.
Régi bevált receptünk, hogy popsitörlőt még úgy is készíthettek, ha egy dobozba tisztított víz + valamely olaj keverékével átitatott natúr kendőket tesztek.
Szép tőled a törődés, minden jót!
szódabikarbónás hajmosás
Sziasztok! A szódabikarbónás hajmosásról kérnék véleményt, ha lehet. A netről szedtem a módszert, több helyen is írták. Úgy néz ki, hogy kb. egy evőkanálnyi szódabikarbónából és kis vízből pépet készít az ember, evvel bemasszírozza a fejbőrét majd kiöblíti, és utána lehet almaecetes öblítést is csinálni. Tegnap kipróbáltam, és bár tartottam tőle, hogy ez így nagyon 'ütős', nem csípett, nem irritálta a fejbőrömet, és most úgy néz ki, nem is zsírosodik olyan hamar,mint az eddig használt samponomtól (tiszta, szép összetételű, de gyári termék). Azért érdekelne ez a dolog, mert ritkábban szeretnék hajat mosni, de a gyári samponokkal nagyon gyakran kell. A tojássampon nekem nagyon nem vált be, próbáltam hajat mosni afrikai fekete szappannal és házi kecsketejes szappannal is, mindkettővel katasztrofális lett az eredmény, evvel nem. Szóval: lehet ebből rendszert csinálni?...
Szódabikarbónás tapasztalatok
Szia!
Ha IDE kattintasz, olvashatsz néhány tapasztalatot ezzel a módszerrel kapcsolatban.
Ahh, nem oda ugrik, ahova kéne! Tehát, második oldal közepe felé kezdődik a diskurzus.
Sziasztok! A Weleda
Sziasztok! A Weleda babatermekekrol mi a velemenyetek? Megbizhatok?
Pampella babatermékei
Szia Pampella!
A Weleda termékek közül én kizárólag a popsikenőcsöt (fogzás idején, néha nagyon kipirosodott a gyerekek popója) használtam és a fogkrémeket.
A többi nem biztos, hogy ár-értékarányban a legmegfelelőbb...
Jó éjt,
Niki
Az első sokkból magamhoz térés
ttimeea! Ne sajnáld a pénzt a jó kozmetikumra, mert megéri
Én egy éve cseréltem le a fürdőszobámat. Ehhez az elhatározásomhoz nagyban hozzásegített, hogy a barátnőmtől kaptam egy tiszta biosampont ajándékba. Majd' el ájultam, amikor megtudtam, hogy mennyibe kerül...
40 sör áráért még soha nem mostam hajat... 
Aztán megváltozott a véleményem. Azidáig átlag kéthavonta kellett sampont vennem, és 2-3 naponta mostam hajat, nem is azért, mert hamar zsírosodott, hanem 2-3 nap után már nem volt szép, és nem volt tartása. Ja, egyébként hosszú a hajam...
És láss csodát, az új biosamponomnak köszönhetően már 4-5 naponta kell csak hajat mosnom, és az új samponomból annyira kevés kell, hogy egy éve kaptam, de még mindig van belőle! Hihetetlen! Innentől az sem zavarna, ha ez a sampon 50 sör árába kerülne, mert beleszerettem.
Sokkra
Szia!
Igen, ezen a sokkon mindannyian átestünk... én is épp előtte vásároltam be egy csomó tuti, akciós cuccot :(
Egyszerű alapfelszerelés: bioboltból egy tiszta szappan (400Ft-ért már kapsz, sokáig elég), rögtön vehetsz egy natúr fogport is, legegyszerűbb testápoló a shea (legjobb Konzolnál) hajmosásra pedig tökéletes a tojás citromlével (találsz itt recepteket). Egy teafaolajat mindenképpen ajánlanék, univerzális fertőtlenítő (pl. sebkezelésre is), biztos jót tenne a pattanásaidnak is. Utóbbiak a mérgeket is jelölik, amik ki akarnak ürülni, erre rá kéne segíteni, hogy gyorsabban túl legyél rajta! Egy belső tisztítás megkönnyebbülés lenne a bŐrödnek! A Tanácsadónőd biztos segít!
A takarítószekrényt is érdemes kipakolni, és van egy jó hírem, innentől sokkal kisebb helyen elférsz: egy tiszta mosogatószer, egy zacsi mosódió, mosószóda és ecet......
Szőrbenövésre nekem sajna csak a szőr végleges kipusztítása hozta meg a megoldást :(
Aztán apránként be lehet majd szerezni a szuperebb cuccokat, de egy ilyen alapfelszerelés nem egy vagyon, és már meg is van a háztartás :)
Jó váltást!
Móni
szőrpusztítás Mónitól
Kedves Móni? Milyen módszerrel pusztítottad ki a szőreidet véglegesen? Belevágnék én is egy ilyen projektbe, ha tudom, hogy tényleg végleges.(Bár én már annak is örülök, ha kicsit ritkább lenne) Köszönöm:Eszter
sokk és szőrbenövés
Hidd el, mindenki hasonló cipőben járt, amikor megtudta, hogy mennyi káros anyagot halmozott fel otthon!
A bőröd szépen helyre fog jönni, főleg ha belülről is rendbe teszed magad, a tested meghálálja a törődést. A bőröd valóban lehet csúnyább az átmeneti időszakban, de ez semmi ahhoz képest, hogy mit okoz hosszú távon a sok méreganyag!
A szőrbenövést úgy tudod csökkenteni, hogy a bőr felső rétegét koptatod, vagyis radírozod, pl. fürdés közben luffa szivaccsal vagy fürdés után jól átdörzsölöd frottír törölközővel. Ezen kívül nem árt hidegen sajtolt olajjal vagy aloe-val puhítani, kenegetni a bőrt.
gyógynövényes krém
Édesanyám imádott Aloe Vera-s krémje, bioboltból: INCI: Aqua, Cetearyl Alcohol, Stearic Acid, Paraffinum Liquidum, Glicerin, Aloe Barbadensis Leat Juice, Propylene Glycol, Dimethcone, Ceteareth-20, Ceteareth-12, Sodium Hydroxie, Carbomer, Sodium Benzonate, Dipropylene Glycol, Urea, Decylene Glykol, Methylisohiatolinone, Sodium Chloride, Parfum, citronellol, Coumarin, Hexyl Cinnamal, Linalool, Alpha-Isomethyl lonone, Potassium Sorbate, CI19140,42090 Próbálkozom én is kiszűrni, de nagyon lassan megy
Kivastagítottam a legkárosabb összetevőit, fent a hatóanyaglistában leellenőrizheted! Ezek a 10 legkockázatosabb vegyületcsoport....-ban is benne van, amit ingyenesen az oldalról letölthetsz! PT
Elemzés kérése
Sziasztok! Tudnátok elemezni ezt a szappant és hintőport? Szappan: Sodium olivate (saponified olive oil), aqua, sodium chloride. Hintőpor:Talc, Zea Mays, Parfum. Köszi!
Gyöngyvirág két terméke
A szappan jó. A hintőport nem használnám, mivel a talkum belélegezve veszélyes, por alakú készítményekben (pl. porpúder, hintőpor), és a parfüm sem tetszik.
vizelet ph-ja
kullancs
Sziasztok. Tanácsot szeretnék kérni, hogy szerintetek milyen szerek, házilag készíthető kotyvalékok
jók kullancs riasztásra. előre is köszönöm szép napot
kullancs védelem
Nekem anno egy botanász tanárom azt mondta, hogy ha kullancsos magasabb fűbe kell bemenni (vagy ott kirándulunk) célszerű betűrni a nadrág szárát a bakancszokniba, és jó ha pl. jól kikopott farmert viselünk mert azon nem tud jól megkapaszkodni, és lehullik. Valószínűleg valamennyit tényleg véd ez a módszer is :-)
Kullancsriasztás
Vali kullancsriasztó folyadéka: 30ml hordozóolajba 4-4csepp fenyő és teafa 3 eukaliptusz, 2pacsuli,1borsmentaolaj
Érdekességek szintén Valitól:
A fentiek alapján úgy tudsz védekezni ellenük, ha lúgosítasz, nem eszel cukrot, és kellő mennyiségű B vitamint juttatsz a szervezetedbe, ami nem szintetikus termék, hanem természetes.
fürdőgyöngyök
Sziasztok! Kaptam ajándékba 5 féle fürdőgyöngyöt. Szeretném ha elemeznétek. Én találtam rákkeltő színezéket 3-ban is (CI19140), a másik kettő jó, vagy az is gáz? A kókuszos jónak tűnik. CRANBERRY TWIST: urea, parfum, buteth-3, sodium benzotriazolyl butylpfenol sulfonate, vaccinum macrocarpon seed oil, tributyl citrate, mica, titanium dioxide, tin oxide, CI 17200 LEMON SORBET: urea, parfum, limonene, citral, buteth-3, sodium benzotriazolyl butylpfenol sulfonate, citrus medica limonum oil, tributyl citrate, mica, titanium dioxide, CI 19140 COCONUT CREME: urea, parfum, cocos nucifera (coconut) oil, mica, titanium dioxide, MINT BLAST: urea, parfum, buteth-3, sodium benzotriazolyl butylpfenol sulfonate, mentha piperita, tributyl citrate, mica, titanium dioxide, tin oxide, CI 19140, CI 42090 ORANGE CRUSH: urea, parfum, limonene, buteth-3, sodium benzotriazolyl butylpfenol sulfonate, citrus auratinum dulcis oil, tributyl citrate, mica, titanium dioxide, CI 19140, CI 77491, CI 15985 Köszönöm!! Erzsó
eliktor fürdőgyöngyei
Szia!
Sajnos ez mind nagyon káros, kérlek ne használd őket!
Pl. a parfüm az szintetikus illatanyag mindegyikben és súlyos problémákat okozhat az agyban és az idegrendszerben!
fürdőgyöngyök
popsigondok, kakaóvaj, psoriasis
Mindenkinek köszi az infókat! W....a calendula baby krém mellett maradtam. Az volt is, mert vettem, mikor kijöttek a pöttyök, de sajna nem nagyon volt javulás
Azóta rájöttem, hogy nyilván azért, mert a fogzás miatt napi 100x volt tele a bugyor és hiába cseréltem azonnal...Most viszont ritkábbak a büdi pelusok és a krémnek is van ideje "dolgozni"
Hat is! Már alig van 1-2 pöttyöcske!!! Köszi mindenkinek!!! Más...kakaóvajat mire használjátok? Ugyanúgy mint a shea vajat? önmagában kencének is akár? Még más...Psoriasis. A férjemnek van. Nem csinál vele semmit. Egy ideig kenegettük, keresztapja bőrgyógyász, vakon hittünk neki, de már évek óta tudja, hogy nem kéne....Így semmit nem csinál vele. Kecsketejből készült szappannal mossa, ennyi. Életmód? Jaj
Bár határozottan fejlődőképes!!!!
De még mindig keveset iszik és sok cukrot fogyaszt, de legalább nádcukrot. Az is valami....
hrenáta78 és a férje psoriasisa
szia4
Örülök, hogy a popsikrém hatott!
Hát a férjednek a candida diéta segítene! de így hogy cukrot fogyaszt és nem iszik sok válltozás nem fog történni. A nádcukor is épp úgy cukor, tehát a pszoriasis szempontjából akár fehéret is ehetne...:(
más sajnos nincs, mert a bőrt belülről kell segíteni a regenerálódásban, kívülről csak kezelgetni lehet, de a psoriasist igazából csak szteroidos krémmel lehet eltüntetni, és csak addig tünetmentes amíg keni. Azt meg tilos kenni mert több generáción át megvannak a következményei a szervezetben, meddőség, bőrproblémákkal születő bébi, allergia, sorolhatnám....
Szóval harcra fel! És sok sikert! :)
szépséges ragyogó napocskás hétvégét nektek! Ani
Sziasztok! A bőrgyógyász még
Sziasztok! A bőrgyógyász még 2008 őszén megállapította, hogy a férjem bőrproblémája seborrheás dermatitisz. Akkor felírt egy gyógyszertári kencét, aminek a következő az összetétele: Ung. Alkcema gta 25,00 Ung. Boraxati Ung. Burow aa ad gta 60,00 Mit szóltok hozzá??? Esetleg mit ajánlotok helyette, mert a férjem a héten készül ismét felíratni? Előre is köszi a választ!
seborrheás dermatitisz
Szia!
Milyen életmódot folytat a férjed? Táplálkozási, ivási, alvási szokások? Stressz?
A bőrproblémákat kívülről lehet tünetileg kezelni, de meg gyógyítani csak belülről lehet. Mert a probléma belülről fakad....
A krémhez én nem szólnák hozzá. A bőrön kijövő szeboreás reakció lélektani háttere az hogy valamit el akar a tudattalan rejteni, valamit nem akar vagy a viselője vagy a környezete észrevenni és ezért egy páncélt képez. Ha még rákenünk valamit, akkor jól betakarjuk a test, lélek jelzését hogy nem érzi jól magát a bőrében...
ha csak tüneti kezelés kell akkor kiválló, de nem gyógyít!
Szép vasárnap estét nektek! ANi
Kedves Anidúla! Nagyon
Kedves Anidúla! Nagyon köszönöm a válaszod! A férjem bőrprobléma szerinte akkor kezdődött, amikor a 90-es évek elején divatba jöttek a tusfürdők és kollégista fiúként azzal mosta az arcát. Előtte, mikor szappannal tette ezt, semmi tünet nem volt. Azóta pedig, hol erősebben, hogy visszahúzódóan, de mindig előjön. Azaz kivéve mikor elmegyünk külföldre-Görögországba nyaralni-, és az ottani víz szinte teljesen rendbe hozza. 1-2 nap alatt teljesen "levedlik" a csúnya rész, mintha a sós tengervíz órák alatt leoldaná a korpás, beteg részt és a bőre pár nap elteltével szép lesz. A férjem az erősen klóros vízre gondol, hogy az is lehet a probléma egyik oka, mert, ahogy már írtam a régi tusfürdők. Amilyen lelki dolgokat leírtál, hmmmm elgondolkodtunk rajta és valahogy nem érezzük ezt. A mi kapcsolatunk őszinte, legalábbis a 8 éve alatt az volt és mondom a problémája k.b. 16-18 évre vezethető vissza./ Azt csak zárójelben írom, hogy bár a végzettségemet nem szeretném leírni, de a lélekbúvársághoz köze van és nem sarlatán módon, hiszen évekig tanultam. / Szóval lepörgettem magamban is a leírtakat, de nem értek vele egyet, mert bár a tudatalatti egy nagy rejtély, mégsem gondolom, hogy a férjem páncélt növesztene maga köré, az általad leírt okok miatt. Ezért is kérdeztem a kenőcsöt,mint egy köztes megoldást, hogy mi a véleményetek róla, mert,ha jó az összetétele, akkor felíratnánk. Előre is köszönöm a válaszod, szép estét, üdv:Adri
adrikának
szia!
Hát igen a tengervíz csodákra képes és a nap :)
A klóros víz valóban irritálja a szebóreás bőrt (meg a látszólag egészségeset is)
Remélem nem értetted, félre vagy nem bántottalak meg. Természetesen nem azt mondtam hogy miattad vagy a házasságotokban elszenvedett dolgok miatt vannak bőrtünetei a párodnak! Mikor valamilyen problémával ír valaki akkor csak leírom/juk, hogy mik lehetnek az esetleges okok. Valóvab a tudattalan a psziché nagy rejtett mező, ezért akár sokkal korbábbi történésre is utalhatnak, a tünetek...
Én a krémet nem tartom jónak, biztos nem kenném magamra. Gondolom, hogy a kozmetikumjai a férjednek méreganyag, színezék és parfüm mentesek. A shea nagy segítség lenne a bőrének.
és az étrend amiről ha jól emlékszem írtam az előző levélben.
Szép napsütéses hétvégét nektek!
Ani
Kedves Anidúla! Köszönöm a
Kedves Anidúla! Köszönöm a válaszod! Igen, a férjem étkezése, hmmmmm nem mondható egészségesnek. De kérdem én, ha reggel elmegy 7-fél 8 között és este 7-re ér haza, szinte meg sem áll, hogyan étkezzen rendszeresen? Valahogy ezt a rendszertelen életet hozta a 21. század. Állandó rohanás, stressz....Sajnos csak hétvégén van rá lehetőség, akkor én főzök és azt esszük. A férjem nem nagyon használ kozmetikumot, kivéve szappan és deo. Nem szereti magát"kencézni".
A bőre sem szereti azokat. Shea vaj mindig van itthon, de túl zsírosnak találta.
Szóval most ott tartunk, hogy sehol. Azaz, ha minden jól megy nyáron irány a tenger és akkor megint szép lesz a bőre.
De addig is valahogy rendezni kéne a bőrét. Kéne rá valami jó kis krém!! További szép napot kívánok, üdv:Adri
tengervíz a kádban
Kedves Adrikan! Miért nem reprodukáljátok otthon a tengervizet? Egy kád vízbe 1kg tengeri sót tegyél! Az én ekcémámra nagyon jó hatással van, teljesen visszahúzódik. Természetesen nem olyan mint az eredeti tengervíz, de azért nagyon jó hamisítvány!
A shea vajat az én férjem bőrére sem lehet rákenni, pedig ő sokat heggeszt és olyankor nagyon "megég" a bőre, de az aloe vera levelét szívesen kenegeti. Hűsíti, megnyugtatja a bőrét és pár perc alatt felszívódik!
Jó kísérletezgetést!
Szeretettel,
Ildikó
Tengervíz
gyógyszertári kencék
Köszi a szomorú választ (mondjuk nem lepett meg túlzottan azok után, amiket itt olvastam
) Csak azt nem értem, hogy ha ennyire gáz a mezei fürdetőkrém, amivel min. 30éve fürdetnek szinte mninden újszülöttet az első fél évben, akkor miért tartunk még mindig itt?
AZ orovsok, gyógyszerészek csukott szemmel járnak vagy mi?
Az lenne még a kérdésem, hogy mit ajánlotok esetleg pelenkakiütésre? Dokinénit nyilván nem kérdezem
Mikor jött a foga nagyon csúnya lett neki. Addig semmi! Pedig csak olajoztam (napraforgóolaj, mondjuk gysztári). Azóta viszont....semmi nem használ
Kentem rá körömvirágkenőcsöt, nem használt, aloe verát (a növény levét egyenesen), popsikrémet is már kétségbeesésemben (mondjuk nem tűnik rossznak a lista alapján). Most a shea vajnál tartok, de valahogy nem javul
Igaz, most is jön foga, de akkor is....
Kalendulás krém vagy olaj?
Amit Anidula írt is jó, lehet még kapni kalendulás (mivel nem volt a közelben már kalendula + eszembe nem jutott, honnan is lehetne még szerezni) olajat is, ezt az olajat kevertem shea vajhoz, hátha segít! Ezt még ki lehet egészíteni egy kis levendulával! Üdv: Juzus
Ranátának popsikrém
Szia Renáta ! Nekem Viki Receptje jött be, mikor kislányom popsijával kínlódtuk, nagyon csúnya volt, de ez a krém segített. Egy kis shea vajat 50 fokos sütőben felpuhítottam, csöpögtettem bele 30 csepp búzacsíraolajat és 5 csepp levendulaolajat., összekevertem, és kész is. Tökéletesen bevált, gyönyörűen leviszi a pirosságot és eltünteti a pöttyöket. Ez a krém tényleg nagyon szépen és GYORSAN helyrehozza. Sok sikert és kitartás !
Gelus
gyógyszertári kencék, popsikrém
Szia!
Hát igen sajnos minden gyógyszertári kenece alapanyaga kőolajszármazék....nem a benzinben van a pénz, hanem abban hogy a pakurát fehérítik, aztán színesítik, illatosítják és alapanyagul szolgál minden kencének..
mi sheát használunk alapanyagnak, a cégek meg a pakurát....
Ha nagyon nem múlik a popsin a kiütés pirosság, seb akkor vegyél szerintem we..da calendulás gyerekkrémet. Két három nap és tutira el fog múlni!
Jó éjszakát! Szép álmokat! Ani
fürdetőkrém
Sziasztok! Nem találom a hatóanyagok között az összes összetevőt: POLYSORBATUM 60, PARAFFINUM LIQUIDUM, ALCOHOLUM CETYLSTEARYLICUM, VASELINUM ALBUM. Köszi mindenkinek. A tegnapi kérdésemre még nem kaptam választ. Remélem, ez eljut hozzátok. Andi
Tippelhetek? fürdetőkrém
Szia Andi!
Tippelhetek?
Ez egy gyógyszerészek álltal a patikában kikevert fürdető?
Ha az ha nem: Kuka!
Szép estét! Ani :)
gyógyszertáti kencék
Sziasztok! Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, gratulálok hozzá
Két kence biztonsága érdekelne engem. Mindkettőt a gyerekek érzékeny bőre miatt írja a dokinénink.
Testápoló:
Ung.stearini ad. (200g), Vaselin.Cholesterinatum (15g), Glycerinum (25g) Imádom, mert eddig csak ez bizonyult jónak az arcomra és az ekcéminkra is használ, de tartok tőle....
Fürdető:
Metil-parahidroxi-benzoát, 96%-os etanol, folyékony paraffin, poliszorbát 60, cetil-sztearil-alkohol, fehér vazelin, tisztított víz
Köszi
Renáta gyógyszertári kencéi
Sajnos nem jók, tömény kőolaj, cipőápolónak jó lenne, én nem kenném magamra és a gyerekemre sem! :smile? Ha olvasgatsz az oldalon láthatod, hogy a gyógyszertári dolgok általában ilyenek...
Bemásolom neked az egyik összetevőjét amit a hatóanyag listában tudsz megnézni:
Paraffin, Paraffin Oil/Wax, Mineral Oil/Wax, Paraffinum Liquidum
Ásványi olaj, kőolajszármazék, kőolajhulladékból (pakurából) nyerik. Nem szívódik be a bőrbe, a bőrön vízzáró réteget képez, elzárja a pólusokat, nem engedi lélegezni és kiválasztani a bőrt, gátolja a bőr létfontosságú funkcióit. Ezáltal elősegíti a mitesszerek elszaporodását, a különböző bőrgyulladások és az ekcéma kialakulását, élettelenné, törékennyé teszi a bőrt.
Kiértékelés:
Nem ajánlott
Forrás:
Dr. med. Ernst W. Henrich - Dr. rer. Nat. Thomas Baumann: Kozmetikai hatóanyagok kiértékelése az INCI-megnevezésük alapján
ajakbalzsam
sziasztok! ajándéka kaptam az angliai folyóról elnevezett márkájú terméket, sejtem h. kuka (CI-k, meg petrolatum
ajajj)... ugye ti ezt még alkalmanként sem raknátok fel (pl. egyévben egyszer -kétszer?) nagyon szép színe van, de azt hiszem meg kell tőle válnom. INCI: ricinus communis oil, isopropyl palmitate, hydrogenated vegetable oil, cera alba, petrolatum, candelilla cera, mica polyglyceryl-2 diisostearate, lanolin oil, ethylhexyl methoxycinnamate, ozokerite, cetyl alcohol, dimethicone, lanolin, parfum, phenyl trimethicone, stearalkonium, hectorite, benzoic acid, tocopheryl acetate, propylene carbonate, saccharin, CI 77891, CI 15850, CI 19140, CI 77491, CI 77492, CI 77499, CI 42090 köszönöm! 
Kőolajas ajakbalzsam
Szia, nem, nem raknánk fel, a kőolaj nem finom, meg a színezék sem finom.
szín ide, v. oda
Termék elemzés - ELEMEZVE
Sziasztok! Szükségem lenne a segítségetekre. Próbáltam a hatóanyag lista segítségével átnézni az összetevőket, de nem sikerült teljesen, ezért kérlek titieket. Az egyik termék összetétele:
Water (Aqua), Glycerin, Pentylene Glycol, Caprylyl Methicone, Cyclopentasiloxane, Butyrospermum Parkii (Shea Butter), Caprylic/Capric Triglyceride, Hydrogenated Lecithin, Ammonium Acryloyldimethyltaurate/VP Copolymer, Sorbitol, Dimethicone/Vinyl Dimethicone Crosspolymer, Hydroxyethylcellulose, Glucosamine HCl, Salicin, Pisum Sativum (Pea) Extract, Squalane, Narcissus Tazetta Bulb Extract, Bambusa Vulgaris Leaf/Stem Extract, Ceramide 3, Schizandra Chinensis Fruit Extract, Sodium Hyaluronate, Xanthan Gum, Tetrasodium EDTA, Fragrance (Parfum), Chlorphenesin, Phenoxyethanol. Paraben-free.
És a másiké: Active Ingredients: Avobenzone 3%, Homosalate 5%, Octisalate 4%, Octocrylene 2% Ingredients: Water (Aqua), Glycerin, Cyclopentasiloxane, Acrylamide/Sodium Acryloyldimethyltaurate Copolymer, Glyceryl Stearate, PEG-100 Stearate, Dimethicone, Cyclohexasiloxane, Dimethicone/Vinyl Dimethicone Crosspolymer, Cetyl Alcohol, Methyl Gluceth-10, Steareth-2, Steareth-21, Isohexadecane, Nylon-12, Hydrolysed Jojoba Esters, Jojoba Esters, Bambusa Vulgaris Leaf/Stem Extract, Glucosamine HCl, Pisum Sativum (Pea) Extract, Hexapeptide- 2, Narcissus Tazetta Bulb Extract, Salicin, Schizandra Chinensis Fruit Extract, Butyrospermum Parkii (Shea Butter), Polysorbate 80, Titanium Dioxide, Butylene Glycol, Citric Acid, Disodium EDTA, Fragrance (Parfum), Chlorphenesin, Phenoxyethanol, Caprylyl Glycol, 1,2-Hexanediol, Tropolone. Paraben-free.
Azt látom, hogy mindkét helyen a második helyen van a glicerin és parfümöt is tartalmaz, de kiváncsi vagyok, hogy egyébként milyen az összetétel.
Bűnösen drága, ezért izgat.
Előre is nagyon köszönöm a segítséget.
Szép napot mindenkinek.
Anita
Mindkettő használható, a glycerin nem káros, max. száríthatja a bőrt, de én például nem vagyok rá érzékeny. Ki kell tapasztalnod. Jah a parfüm, ha téged nem zavar, akkor használhatod. Vannak szép hatóanyagok is a termékekben, viszont van sok szintetikum is, amik nem károsak, csak feleslegesek bele. Ezért túlzásnak tartom, hogy bünösen drágán árulják. Katka
folyékony szappan
A kövekező szappan elemzését szeretném kérni: Aqua, Glycerin, Alcohol, Lauryl Glucoside, Sodium Coco Sulfate, Xantan Gum, Lavandula Augustifolia water, Centaurea Cyanus Extract, Humulus Lupulus Extract, Lavandula Ausgustifolia Oil, Linalool, Limonene, Geraniol. Láttam az ..... szappanban a propyglycolt, akkor azt nem használjuk? Köszönöm! kisvirág
Kisvirág folyékony szappanja
Szia!
A szappan rendben, lehet h. kicsit száríthat a sok alkohol meg glycerin miatt, ezt Rád bízom. A propylen glycolost akkor ne.
NATUR kozmetikum? ELEMEZVE
Sziasztok! Nagyon szeretlek benneteket olvasgatni es mar szinte mindent lecserltem amit tudtam ahazban (es a barataim hazaban is
) egy baratnem rendelt amerikabol egy natur arcpirositot/pudert elemeznetek legyszives? osszetevok:Mica,Titanium dioxide,Iron oxides,Chromium oxide,Ultramarines Koszonom! 
Használható: Katka
Elemzés kérés
Sziasztok! Van egy testápoló amit nagyon szerettem régebben, szeretnék egy elemzést kérni szurkolok hogy használható legyen
Aqua,Isopropyl palmitate, Glycerin, Glycine soja (Soybean) oil, Butyrospermum parkii (shea) butter, cetearyl alcohol, dimethicone, pentaerythrrityl distearate, glyceryl stearate, phenoxyethanol, sodium stearoyl glutamate, tocopheryl acetate, sodium polyacrylate, parfum(fragrance),fructose, panthenol,niacinamide,carbomer,methylparaben, limonene, ethylparaben, isobutyalparaben, propylparaben, butylparaben, sodium hidroxyde, passiflora, incarnata fruit extract, CI 15985 ( yellow6), CI47005 (yellow10)
Köszönöm a segítséget!
Melinda elemzése
Kedves Melinda, üdvözlet az oldalon! wawe:
A krémed nekem nem szimpatikus, sok szintetikum van benne, meg agykárosító illatanyag (parfum), színezék (de minek??) és a végén a hatóanyag csak mutatóba. Hogy ráírhassák a flakonra. Sajnálom... :sad:
Ennél sokkal jobban jársz, ha a krémben lévő sheavajat kened csak úgy simán magadra! Vagy olajokkal és illóolajokkal keverve!
köszönöm
Köszönöm az elemzést, sajnos sejtettem a végeredményt:) Már rendeltem is shea vajat alig várom hogy megérkezzen és elkezdhessek kotyvasztani
gyógyszertári krém elemzést kérnék - ELEMEZVE
Sziasztok! Kislányom nagyon száraz bőrére jelenleg shea vajat használok, azonban szüksége lenne egy olyan testápoló krémre ami könnyebben használható, hogy az oviba is be tudják kenni. Az alábbi krémalapot írta fel gyerekorvos, amihez A és E vitamint kevernének még hozzá a patikában. Azt állították nincs benne kőolajszármazék. Ti hogy gondoljátok? használható? (nem találtam őket a hatóanyagok között) Amennyiben nem, esetleg tudtok ajánlani mást? Unguentum oleosum (olajos kenőcs) Összetétel: Lanalcolum, Cera alba, Alcoholum cetylstearilicum, Oleum ricini Nagyon köszönöm Sylvia
Nincs benne kőolaj, nem káros... de ennél vannak sokkal jobb testápolók, semmi extra, ricinusoajos kenőcs, jó zsíros, testes lehet, hatóanyag meg 0 gramm. Katka
segítség
Sziasztok! Mi a véleményetek az a..... és ö....t termékekről?Mennyire "tiszták"? Előre is köszi a választ. Ági
Nem márkákat és
Nem márkákat és termékcsaládokat elemzünk, hanem konkrét terméket.
Kérlek, ha egy termékre kíváncsi vagy, akkor az összetevőit (INCI) írd be.
Sokszor van, hogy egy márkán belül van ilyen is meg olyan is.
Szeretettel
Hortenzia
deo
Sziasztok ! Most épp a piperepolc takarításánál tartok
találtam 2 deot is, az egyiknek megtaláltam az elemzését az oldalon, azt írtátok, hogy Vali engedélyezte
akkor én is engedélyezem magamnak
a másiknak is utánanéztem , meg is találtam egy csomó összetevőjét, csak egyet nem. Ezért gondoltam ide leírom, és kérnélek titeket, hogy mondjatok róla véleményt. alcohol,water(aqua), FRAGRANCE ( PARFUM ), citrus medicalimonum (lemon) peel oil, LIMONENE, LINALOOL, GERANIOL, CITRAL,FARNESOL, A nagy betűs összetevők : from natural essential oils. Nagyon köszönöm
Tika
használható deo
Szia Tika!! Nagyon szeretnék egy használható deót venni végre, de eddig nem találtam... Megosztanád velem a deód nevét? Nagyon hálás lennék! Köszönettel: hanley
Tika-használhatod
Tika-használhatod!
Elemzés kérés
Sziasztok! Elemzést szeretnék kérni három gyógyszertári babakenőcsről. 1.) Polysorbatum 20, Alcoholum cetylstearilicum, Vaselineum album, Glycerinum 2.) Ung.Elocom 0,1 %, Ung.Hydrophyl.nonion. 3.) Pp./Olei vit.A, Cholesterini, Vaselini albi, Sol.ac.borici Gondolom, a vazelin nem túl nyerő. Ha ezek nem jók, akkor tudnátok-e valamit ajánlani fürdetőnek, popsikenőcsnek, és száraz bőrre? Az olívaolajtól önmagában kipirosodik a bőre. Vettem W..... arckrémet, de az meg "gyengusnak" tűnik. + még egy kérdés. A W..... C........ ápolókrém (nem az arckrém) tartalmaz Silica-t. Attól még használható, mivel ez nem púder? Ha tudtok, legyetek szívesek olyan termékeket ajánljatok, ami könnyen beszerezhető, vidéki városban is! Köszönöm a segítséget!
Gyógyszertári vackok
A gyógyszertári krémeknek mindig valamilyen kőolaj származék az alapja. A babacucokknak leggyakrabban vaselin. Szóval felejtsük már végre el őket!
Ráadásul a 2.-ban szteroid van. Azt mire használod?
Az említett krém használható és mi használtuk az egész családot és nagyon jó volt.
De mekkora a gyermek? És mi a baja?
Szeretettel:
Hortenzia
Gyógyszertári vackok
Szia Hortenzia! Köszi a választ, sejtettem, hogy így lesz. Az általad kérdezett 2. krémet száraz bőrre írta fel a doki, ugyanis ebben a téli időszakban kiszárad a baba bőre (is), és a párásítás önmagában nem elég. A kislányom 8 hónapos, és hálisten semmi baja nincs, csak a szokásos fürdető, popókenőcs és ápoló kencére lenne szükségünk. Főleg a fürdető kérdéses számomra, hogy mit tudnánk használni, ami jó és könnyen beszerezhető? Illetve ti mit szoktatok pelenkázás után használni? Ápolónak gondolom a shea vaj vagy az olívaolaj valamilyen illóolajjal felturbózva megfelelő? Milyen illóolajat javasolsz? Bocs a sok kérdésért, még kezdő vagyok a témában, de igyekszem. Már több mindent beszereztem, ami növényi és mindenféle vegyszertől mentes, de a babafürdetéshez még mindig nem találtam meg a jó megoldást. Várom az ötleteket és a javaslatokat! Előre is nagyon köszi!
Mimike kérdéseire
Szia Mimike! Én is itt kezdtem az oldalon tanácsokat kérni.........hát nem is tudom mióta. Nagyon sokat segítettek és segítenek még most is többek között nekem is. Mint gyakorló anyuka, a Lányok tanácsára kezdtem el shea vajat kenni a kislányom popsijára. Keverek hozzá kevés búzacsíra olajat, meg 1 csepp levendula illóolajat. Fürdetéshez nekünk nagyon bevált a kecsketejsavós szappan, amit már több gyógynövény és bio boltban könnyen beszerezhetsz. Remélem tudtam segíteni. Üdv, Gelus
Köszi!
Kedves Gelus és Hortenzia! Nagyon köszönöm az ötleteket, ki fogom próbálni. Most azon vagyok, hogy találjak egy jó bioboltot, mert amit ismertem, az megszűnt vagy elköltözött, és még nem bukkantam a nyomára. Ha szabad ilyen infókat közölni, esetleg tud valaki jó bioboltot Zalaegerszegen? Köszi és szép napot mindenkinek!
Mimike babócájának
Vajon milyen elgondolásból írta fel a doki a 2. krémet? KI vagyok akadva. Elsősorban ekcémára írnak fel ilyet és szigorúan csak akkor kell használni, ha tünet van!!!
Értékelés: Nincs
Sziasztok! Szappanelemzést
Sziasztok! Szappanelemzést szeretnék kérni. Az összetevőket nem találtam a táblázatban. Összetétel:alcool cinnamiaue, synth. benzonat benzyle, citronnellol, geraniol, lyral, citral,coumarine, tinalol,blysmerol, methylnonogama, salicylat, limonene, jasmanol, ci77492, ci77288, ci11680,ci12085, ci5800 tetrasodium edta ground herbs Köszi: Szilvi
Ez egy nagyon csúnya szappan
Tele van szintetikummal, kémiai színezékkel és egyéb természetellenes nyalánkságokkal. Ráadásul az EDTA miatt le sem bomlik...
Szóval:
Kedves Vali! Köszönöm a
Kedves Vali! Köszönöm a gyors válaszodat.
Nagyon elkeserített a csúnya szappanom. Egyrészt mert először a franciaországi nyaralásunkon vettem ilyent, marseille-i szappan, tudtommal azok híresek. Nem volt csomagolása. így az összetevők sem voltak rajta, csak az, hogy karité. Aztán, mikor itthon is rábukkantam, -egy gyógynövényboltban- nagyon megörültem, mert a nyaralásra emlékeztet, és azt gondoltam, hogy jó, azaz természetes is. Egyébként az van ráírva, hogy 100% natúr szappan. Amit először vettem, azon nem volt összetevő, csak ezen a most vásárolton. Bár, ha jobban belegondolok, már az gyanút kelthetett volna, hogy az van ráírva, hogy karité illatú.Úgy látszik, jobban résen kell lenni. köszönöm, és szép hétvégét: Szilvi
Ezzel a "csoda" szappannal
én is befürödtem. Ugyanis két csomagolásban van. Én a külsőn olvastam mik az összetevők. Ezt írja: sodium palmate, sodium palm kernelate, sodium chloride, sodium hydroxide, aqua, oleum essentials, glycerin. Ezzel szemben a belső csomagolás már a randa összetevők vannak felsorolva.
Épp ezért buktam bele én is. Na de ki gondolná, hogy két csomagoláson különböző összetevőket sorolnak fel.
EZ EGY NAGY ÁTVERÉS !!!
Kivágtam a kukába. Bár inkább annak mostam volna ki a száját vele, aki ezt csinálta.
Szájkence
Sziasztok! Kérhetek véleményt erről? Isononyl isononanoate, C12-15 alkyl benzoate, polybutène, poyethylene, petrolatum, C18-38 alkyl hydroxystearoyl stearate, ethylhexyl hydroxystearate, behenyl alcohol, stearoxy dimethicone, glycerin, dimethicone, tocopheryl acetate, parfum, CI 77891 Ez egy ajakápoló, és egy szót sem értek a leírásból, remélem ti igen... Előre is ezer kössssz!
Maki
Rémes szájkence - Magikka
Isten ments, hogy a szádra kend. Mi nagyon is értünk a leírásból. És ami még elszomorítóbb, hogy a gyártó ajakápolónak nevezi. Kérlek ne kend. Ritka ronda összetétel ajakápolóra és egy gramm növényi hatóanyag nincs benne. Inkább keress a boszikonyhánkban egy jó kis receptet magadnak és készíts otthon ajakápolót, vagy a sima shea vaj, kakaóvaj is megteszi.
Gyerekeim egészsége
Sziasztok! Megszülettek a babáim, aztán csak úgy rohant az idő.Most már a nagyobb ovis, a pici isteni alvásokat produkál délután.Kicsit fellélegeztem, s a sok szabadidőmben apránként rákaptam az egészségesebb élet eléréséért folytatott állandó kutatásra, informálódásra, és a háztartásom megreformálására.Vali honlapját csak pár napja találtam meg, de azóta ha csak egy percem is van, itt gubbasztok.Hihetetlen, és nagyszerű, hogy itt vagytok!!! Na, de amire ki akarok jukadni: elemeznétek a következő fürdetőket?Amelyik nekem kevésbé tetszik, azt dicséri agyon mindenki...ha nem jók, mit használjunk? Most épp az afrikai fekete szappanról olvastam jó dolgokat, de van,aki szerint szárítja a bőrt...van,aki szerint hidratál.Mit tudtok róla?
Ja, és a két fürdetőnk: persea gratissima(avocado)oil mipa-laureth sulfate laureth-4 cocamide-dea ribes nigrum(black currant)seed oil chenopodium quinioa seed oil parfum(fragrance) benzyl salicylate phenoxyethanol methylparaben citric acid hexyl cinnamal peg-8 limonene ethylparaben eugenol tocopherol linalool propylbraben butylphenil methylpropional butylparaben ascorbyl palmitate isobuthylparaben ascorbic acid geraniol hydroxysohexyl 3-cyclohexene carboxaldehyde citronellol
És a másik: aqua lauryl glucoside cocamidopropylbetaine coco-glucoside glyceryloleate sodium citrate panthenol glyceryl caprylate chamomilla recutita flower extract(CO2) citric acid parfum
Még leírni is szörnyű volt.Sejtem a választ. És nem fenyegetésképpen írom, de rengeteg kérdésem van még:)) Köszönettel:Eszter
Eszter 1975
Kedves Eszter, babafürdetőkről lévén szó, kivastagítottam a parfümöt. Az első túl szintetikus nekem, felnőtteknek elmenne, de babáknak felejtsük el. A másodikban is van parfüm, viszont lényegesen jobb, mint az első. Használható.
Igaz, hogy az OMI-nak nincs még babaápoló családja, de a Supra Naturals Cosmetic Termékcsalád -ot és simán használnám és fogom is a gyerekeimnél.
szemöldökceruza
Sziasztok! Szeretném, ha elemeznétek ennek a szemöldökceruzának az összetételét (hatóanyagtáblázatban sajnos nem találtam több összetevőt): hydrogenated palm glycerides, hydrogenated palm kernel oil, caprycil/capric triglycerides, hydrogenated vegetable oil,,japan wax,tocopherol,jojoba,ascorbil palmitate, (+/- mica,carmine,iron oxides,titanium dioxide) Köszönöm! Móni
Szemöldökceruza a_biro
Használhatod.