AntalVali.com

Mélységesen felháborító, szűklátókörű írás a fenti olvasott szöveg és fel vagyok háborodva, amiért egy ilyen nyitott és befogadó közösség oldalára mint az antalvali.com, felkerülhetett egy ennyire káros hangvételű, abszurd gondolathányás. 

Elgondolkoztam ezen a cikken, nagyon tetszett és sokmindenben magamra is ismertem sajnos... Gondolkoztam azóta is rajta még éjjel is az ágyban elalvás előtt. Nem vagyok 100% meggyőződve róla, hogy lustaság. Egy része biztos, igen.

De azt is érzem, hogy 24 óra szinte sosem elég, alig alszom, és hulla fáradt vagyok... és szinte sosincs rend itthon. Mire egy helységgel végzek, a másikat szétpakolják a gyerekek 4 és 6 évesek ....
Az étekezések ideje is miníg megcsúszik, és néha tényleg nagyon szét vagyok csúszva.

Már jártam teljes kivizsgáláson is, mert néha összesesek, vagy ráesek a mosógépre, vagy csak egyszerűen nem bír el a lábam. Pár perc és jobban leszek, de tulajdonképpen az összes orvos csak azt mondta, nincs szervi bajom, krónikus alváshiány és fáradtság a bajom szerintük /ideggyógyász, kardiológus/.
Sorba vettem, hogy miket is csinálok egy nap, lássuk csak:

1. van két kisgyermekem akik nem beszélnek... a fiam mond pár szót, de csak én értem meg, a lányom egy szót sem beszél... Hivatalosan értelmi fogyatékosnak lettek nyilvánítva, ami azért furcsa számomra, mert nagyon értelmesek... Csupán azért kapták a cimkét , mert nem beszélnek, és nem voltak hajlandóak együtt működni a vizsgáló bizottsággal 4 órai folyosón való várakozás után /étlen-szomjan/... Tehát van két "problémás" gyerekem, 1,5 év korkülönbséggel,
2. akiket én etetek,
3. itatok,
4. öltöztetek,
5. biliztetek és
6. akik mindent szétpakolnak és
7. naponta 5-ször ülnek legalább büntetésben....
8. Reggel ébresztés,
9. öltöztetés,
10. autózás a nagyobbal az oviba,
11. a kisebbel aztán bevásárlás,
12. posta,
13. utána dolgozok egy órát a neten,
14. majd újra indulok az oviba a fiamért,
15. hazaérve etetés itatás,
16. étel készítés,
17. mosogatás,
18. mosás,
19. takarítás,
20. közben munka ismét a gépen...
21. Lassan hazaér a férjem: étel felszolgálás, gyerekek etetése, mosogatás, teregetés, esetleg egyéb házi munka, mellette újra dolgozni a neten és már itt az este, fürdetés, öltöztetés, vacsora, könyörgés az ágyba fekvésért.... És örülök, ha a fiam végre elalszik este 11 körül, de a lányom gyakorlatilag egészen éjjel kettőig nem nyugszik, ha el is alszik 10-11 körül, felkel éjjel kettőkor, bekapcsolja a tévét.... én kihúzom az áramból, jön az egy órás ordítás, mindenki felébred, és kezdődik az altatás előröl....
    
    Hogy mennyit alszom? Éjjel kettőkor talán ágyba kerülök és hétkor kelek. De ez már nagyon jó állapot, mert amíg szoptattam a lányom /3 éves koráig/ éjjel nem tudtam egybefüggően 3 órát aludni. Gyakorlatilag felváltva voltak ébren, és ez az állapot már 6 éve tart.... És sajnos mindíg felfordulás van nálunk, és valami mindíg fut. Ha a szobát teszem rendbe, elmegy az idő és a konyhában marad mosatlan, ha a konyhát csinálom, a szoba gáz este és a mellékhelységekkel is támad sokszor gondom, a vízkövet kaparni... Az udvart már nem is említem, mert most hál istennek nincs vele gond, de jön a tavasz....
    Biztos én csinálok valamit nagyon rosszul, de már próbáltunk egy napirend szerű tervet készíteni a férjemmel, hogy hogy tudnám jobban beosztani az időm, de mindíg megcsúszok, mert azt sosem tudom bekalkulálni amennyi idő elmegy a gyerekek ellátásával,
    
    vagy netán olyan "önzőséggekkel" amik számomra jelentenek némi kikapcsolódást, pl. a krémek vagy szappanok főzőcskézése, netán egy fél óra a kádban, fürdősóval és egy jó könyvvel.... Ennyi luxussal is beérném, ha kicsit többször lehetne. Sokmindeben magamra ismertem a cikkben és én is azt gondolom magamról /és mások is../, hogy lusta vagyok, de alaposan átgondolva, fogalmam sincs, hogy tudnám jobban csinálni, vagy még több mindent belepréselni ennyi időben. Így is alig élek olyan fáradt vagyok...

Anya vagyok, LUSTA Anya! Fel merem vállalni, hiszen mindíg is lusta voltam. (kislány korom óta mondják, hogy az vagyok-és ha mondják miért ne hinném el?) Nemcsak mondják, valójában az vagyok. Annak érzem magam. DE ez emberi gyarlóság, hiba. Ugyan nem olvastam el az összes hozzászólást, de azt többször olvastam, hogy "akinek nem inge, ne vegye magára"-még ha nem is szó szerint. Szerintem nem volt sértő a cikk, pedig rólam (is) szól. Sokszor, sok pofon árán megtanultam, hogy az IGAZSÁG fáj! NAGYON!! Bizony volt egy pont, ahol kitörtem zokogásba, mert kaptam megint egy pofont a cikk, a hozzászólók okos gondolatai által. Köszönöm Füles - megint kaptam tőled valamit!! Mert ugye attól kapjuk a legnagyobbat, aki igazán szeret? Hát FÁJt, de nagyon hálás vagyok, mert bár nem érzem magam jól a bőrömben, már kapisgálom is, mi a baj, de most kaptam egy csipátlanítást! Azoknak, akik sértőnek érzik a cikket, magukra vették és lusták, csak félnek bevallani/nem lusták, de akkor miért is bántja őket???? Én mindenesetre hálás vagyok Nektek!!!

Nekem ezek jutottak eszembe hirtelenjében, ahogy elolvastam... Bevallom, a hozzászólásokat nem olvastam végig teljes alapossággal, csak átfutottam, lehet, hogy már megírták előttem mások is. Én nem akarok ítélkezni, már csak azért sem, mert érdekes módon, ahányszor ezt tettem, "visszaszállt" rám. Pl. mindenki csodálta az 1-1,5 éves lányomat, hogy milyen jó evő, megevett mindenféle egészséges ételt, amit elé tettek. Persze, gondoltam magamban, mert ÉN JÓL CSINÁLOM, én vettem a fáradságot, és főztem, szoktattam stb., bezzeg a többi anyuka meg nem figyelt erre oda. Aztán nálunk egyik napról a másikra minden "elromlott", és a jól evő lányom hirtelen rá sem akart nézni se gyümölcsre, se zöldségre... Az általam "nagyon lustának" minősített ismerős anyukát azóta nagyon megszerettem, és elkezdtem teljesen máshogy látni Őt, az életét, a családját, a lustaságát, és rájöttem, hogy megint csak ítélkeztem. Azokkal a csúnya száraz meg piros foltokkal nekünk is meggyűlt a bajunk, ekcémának hívják, és azelőtt jöttek, hogy bármiféle szilárd ételt látott volna a gyerkőc (és igen, én odafigyelek, mit eszem). A homeopátia meg oltáskivezetés csodákat művelt... Végül, de nem utolsó sorban: az anyaságban ÉS az önismereti terápián szerzett tapasztalatom azt mondatja velem, hogy a legeslegfontosabb, az a szeretet, az odafigyelés és az elfogadás, amit a gyerek kap (vagy épp nem kap meg). Hiába gondolom én vagy bárki más, hogy a gyereknek pont az a jó, ha ilyen vagy olyan formában kapja meg a gyerek a szeretetet (pl. minden nap meleg étel, vagy egészséges étel, vagy épp minden hétvégén családi program vagy tudom is én), ha a gyerek másra vágyik... Ez a hozzászólásokból is átjött (meg az önismereti csoportban is rendszeresen): ha én nem kaptam meg otthon valamit, amire szükségem lett volna, akkor majd azt igyekszem megadni a gyerekemnek minden erővel. Csak közben ne felejtsem el észrevenni, hogy az a gyerek valójában mire is vágyik... Valamelyik hozzászólásban olvastam, hogy a mintával nevelünk. Én ezzel maximálisan egyetértek. Viszont ez nem csak az étkezésre igaz, hanem sokkal nagyobb volumenű dolgokra is: ha én folyamatosan szenvedek és lemondok az igényeimről, mondván a gyerekeimért teszem, akkor a gyerek azt fogja látni és megtanulni, hogy az élet egy szenvedés, mártíromság. Viszont ha boldog és kiegyensúlyozott vagyok, akkor ezt a mintát látja... És még valamit szerettem volna hozzátenni: úgy gondolom, hogy a hibáztatás (ítélkezés?) nem vezet előre. Nagy a valószínűsége, hogy aki eddig sem vette észre ezeket a tulajdonságokat magában, ettől sem fogja. Nem azért nem változtat rajta, mert eredendően rossz vagy "bűnös", egyszerűen csak nem tudatosul benne. Ez van, ettől Ő még nem rossz, és nem kell hibáztatni. Az arra hajlamosakban viszont bűntudatot kelt, ami ugyanúgy nem jó. Nem az a cél, hogy bűntudatunk legyen! (Ha másért nem, gondoljunk a mintára, amit ilyenkor mutatunk...) A cél a tudatosítás: Én ilyen vagyok (mondjuk önző). A következő lépés, amikor ezt már észre is veszem a különböző életszituációkban (pl. mikor összekapunk a párommal). Ezután jön az elfogadás, az önmagam elfogadása! Na és persze az, hogy megpróbálok változtatni, amin tudok... De ez egy nagyon lassú és nehéz folyamat, és a kulcspont az elfogadás. Ja és amit másokban hibának látok, vagy nem tudok elfogadni, azzal leginkább NEKEM van dolgom... (Ezt nem én találtam ki.) Ezért az önmagam elfogadása vezet végső soron mások elfogadásához is... (Ilyen szempontból az ítélkezés is lehet hasznos... önmagam számára :) Bocs, hogy hosszúra sikeredett :) Szeretettel, Vali

Kedves Anyukák és leendő anyukák! Szerintem egyikőtökre sem igaz a "lassú,tétova,önös"jelző,de azért örülök,hogy ennyi gondolatot ébrsztett Plútó írása.Én hozzáfűzném a témához,hogy adódhatnak mindig kivételes élethelyzetek,mikor a rugalmas hozzáállás többet ér a maximalista merevségnél.Nem szólva arról,hogy a mostani gyerekek szerintem sokkal önálóbb lelkűek mintsem hogy mindenben irányítsuk,vagy befolyásoljuk őket(amivel amúgy csak dacot válthatunk ki legtöbbször)Persze kell,hogy határozott legyen az ember lánya,mert ez biztonságot ad a kicsiknek. Szóval én az Egyensúlyt tartom legfontosabbnak és az adott helyzet józan és szerettel teli mérlegelését

- ezt minden leendő anyukának hallania kellene!

Ha másért nem, már ezért megérte, annyi bölcsességet összeszedtek ők itt ketten, mindössze két nap alatt...

Elmondom, mert Plútó is kezdi leleplezni magát, hogy mikor elindult a sorozata, arra gondoltam, hogy ez az Anyuka vagy nagyon akar valamiért bizonyítani, vagy nagyon hisz valamiben. Gondoltam igazából mindegy, ha tanulhatunk belőle, de Isten óvja az olvasóktól, ha akármelyik verzióban, profin, de szív nélkül akar valamit itt minálunk véghezvinni

Az egóm fenti cirógatása után viszont arra jutottam: ez a hölgy intelligensebb annál, hogy csak így elintézze magát, de nagyon jól csinálja, ha célja van vele. Durva volt isteni fényben tündöklő tudatos vásárló antalvalis anyaként vagy nőként a lustaságra gondolni mi? -hívják akár fluornak, barnacukornak, önmegvalósításnak, könnyebbik útnak vagy konfliktuskerülésnek...Úton vagyunk, néha kicsit belebetegszünk, néha a gyerekünk betegszik bele, néha abba betegszünk bele, hogy a másik belelebetegedett, de együtt csináljuk.

Kíváncsian várom a folytatást, miben is hisz akkor a mi Plútónk?

Most várom a második babámat. Több, mint egy éve itthon vagyok már a kislányommal. Kezdetben, amíg csak feleség voltam, nem igazán érdekelt, hogy egészséges ételeket együnk. Az én családomban ez soha nem volt "divat". Pörkölt, nehéz, zsíros ételek...Ezeken nőttem fel. Az igazat megvallva nem is nagyon tudok lemondani ezekről. Szerencsémre nem vagyok hízékony alkat, de a családomban rajtam kívül mindenki súlyfelesleggel küzd, és az ehhez járó betegségekkel (cukor, magas vérnyomás stb.) Elég borzasztó! Ezért teljesen egyetértek Plútóval, hogy egy pici gyereknek ki kell alakítani az ízlésvilágát, ami a szülő feladata és valóban idő kell hozzá! Meg kell főzni a gabonát, ízesíteni, hűteni minden reggel, sőt változatosan. Nekem ez még nagyon nehéz, mert ha őszinte akarok lenni, nekem annyira nem ízlik az összes gabona, viszont a kislányom cuppogva habzsolja! A takarítás és rendrakás nálunk közös program. Mi minden reggel együtt ágyazunk be, együtt porszívózunk és nagyon jól el lehet közben szórakozni. Zsófi mutogat, én magyarázok, nevetgélünk, táncolunk. Mindez akkor is így van, ha eszében sincs aludni délelőtt mikor főzök. Beleül az etetőszékbe és csacsogunk, zenét hallgatunk. Valószínűleg nem minden gyerek ennyire nyugodt, de ő szeret egyedül is eljátszani. Nekem meggyőződésem, hogy szoktatás kérdése a legtöbb dolog. Mindíg egyenrangú félként próbáljuk kezelni és úgy tűnik, működik. Szerintem egy gyereket mindenbe be lehet vonni és nem fogja bánni, ha a szüleivel együtt csinálhatja. Viszonylag sokat járunk kirándulni már pár hetes kora óta. Szeret utazni és az 5-6 órás utak alatt sem nyűgös. Minél hamarabb el kell kezdeni. Az a tapasztalatunk, hogy bármilyen helyzetben, ha mi jól érezzük magunkat, akkor ő is jól van! Most nehogy azt gondoljátok, hogy éjjel nappal takarítok, főzök. Nem így van! Plútó szerintem amit írt, az nem azt jelenti, hogy az embernek nem lehet rossz napja! Dehogynem! Én is hagytam már ott a konyhámat olyan formában, mintha felrobbant volna benne egy 3 fogásos kaja. És? Később kitakarítottam. Néha kiborul az ember. A lustaságot pedig sajnos az ember nagyon sok szülőnél tapasztalja. Én is tapasztaltam már magamon, hogy el tudna hatalmasodni könnyen rajtam!! Nem igazán szeretek olyan helyekre járni- amit Plútó szerintem jogosan kiemelt- ahol a gyereket nem lehet megdajkálni, mert hozzáragad az emberhez. Szégyen, nem szégyen. Mindezek mellett a szőnyegbe beletaposott szaloncukor halmok. Ezek után előkerül a spájzból a bébiétel. Nem kell? Kapsz egy túrórudit! Jó kis ebéd, nem? A gyerek éppen elmúlt egy éves. Én a saját gyerekem miatt és a férjem miatt sütök itthon kenyeret. Hozzá teszem én a bolti adalékosat eszem, mert nem tudok könnyen váltani. Ezek az ízlések! Viszont nagyon igyekszem az új kisbabám miatt! Nagyon kínlódok emiatt! Most őszintén, ha saját gyerekem kicsit sikerül a helyes útra terelni és neki könnyebb lesz, az nekem lesz a legnagyobb boldogság! A kenyér sütés aznap, mikor kell sütni (két naponta) 10 percet vesz el a napomból, de tudom mit adok neki. Én ezekkel az egészséges "dolgokkal" azóta foglalkozom, mióta Zsófi megszületett. Én úgy gondolom, hogy Plútónak abban is nagyon igaza van, hogy kell a megfelelő szellemi fejlődéshez mindez! Nem olyan nagy nyűg, mint hallatszik elsőre! Sőt! Nekem mindemellett jut idő magamra. Tudok tévézni, netezni és pihenni is! Végül az szerintem csak jó, ha valaki felnyitja a szemünket- itt gondolok Plútóra- és igenis rávilágít arra, hogy nem vagyunk tökéletesek és lehet változtatni. Az nem baj, ha mégsem sikerül maradéktalanul pedáns anyává, feleséggé válni, de ha tudjuk hogy megpróbáltuk kihozni a maximumot, az azért jó érzés. Nekem is jó volt egy kis segítség mindebben! Ne a rosszat lássátok benne szerintem, hanem mondjuk gondoljátok át még egyszer!

fellázad és ellustul: egy jel, annak a jele, hogy ebben nem leli meg az ember a kreativitását, hogy mosogatás, takarítás főzés. Van mikor azt mondom én is elég: és lustuluk, bár a konyhábak k...va nagy a kupi. Én akkor most nagyon lusta és csapnivaló anyuka vagyok hmmm sebaj lesz ez még ígysem. Kb olyan, mintha az édes jó anyósom írta volna, aki rabszolgája a családnak rólam, aki nem akarok rabszolga lenni. És igenis néha lusta vagyok, meg merem engedni magamnak Nem ez a mércéje az anyaságnak, ki főz elégszer, ki takarít ki jobban. A belső harmónia és rend nálam előre valóbb. és ez a gyerekimen mérhető leginkább. Ha kell jut időm mindenre. Másfelől a zseni átlátja a káoszt is. A gyerek folyamatsan változó emberi lény, a folymatos változás pedig kupit eredményez. Ajánlom Polc Aline: Rend és rendetlenség c.könyvét átolvasásra. Ha folytonosan fegyelmezed és rendzsabályozod magad és a családod tulképpen egy dolgot felejtesz csak el : ÉLNI Bocsi, de nekem más a véleményem az elég jó anyaságról és a kötődő nevelésről. L. De azért kedvellek!

.

"Gondolom, nem csodálkoztok azon, hogy egy „rosszevő” gyereknek az esetek túlnyomó többségében csúnya a bőre, kisebb-nagyobb foltokban száraz, viszket, piros, foltos, pöttyös, érdes, hámlik. Az, hogy egy gyerek „rosszevő”, kizárólag az anya lustaságának bizonyítványa." Az én kisfiam most 20 hónapos, és sosem tartozott a "jólevő" gyerekek közé. Anyukám pld. elég gyakran kesereg, hogy "miért nem evett megint többet". Én is látom más gyerekeken, hogy sokkal jobb étvággyal esznek, sokan már ennyi idősen is "élvezetből", nem éhségből, akármiről legyen is szó. (Mondjuk ha valóban már ilyen kicsi korban meghatározóak a szokások, akkor örülök is, hogy nem az evés a kisfiam kedvenc foglalatossága, őt pld. sokkal jobban izgatja, hogy a mackóját megetesse, vagy hogy végiglapozzunk egy könyvet). Kisfiamnak nagyon szép a bőre, nem "száraz, viszket, piros, foltos, pöttyös, érdes, hámlik". És nem vagyok lusta, minden nap főzök neki (kivéve, amikor hetente kétszer a nagyiéknál ebédel, mert akkor ők főznek neki), gyakran reggelire vagy vacsira is meleget kap (pld. zabkását), járunk játszóházba (ahová nem azért járunk elsősorban, hogy én beszélgessek másokkal), minden nap sétálok vele, akármilyen unalmas is nekem, ha 10 percig guggol egy kavicshalom mellett:-)), mondókázunk, könyveket lapozgatunk, mesélek ja, és közben minden nap legalább az egyik szintet kipórszívózom, nem szutykos semmi, sőt, plusz vasalás, mosás, stb.!. Ja, egyébként imádja a gyümölcsöket és gyakran eszünk főzeléket, teljes kiőrlésű dolgokat, stb., nagyon kevés édességet kap, nincs is nagyon oda értük. A lényeg: ugyan sokmindent elfogad és jóízűen megeszik, nem láttam még olyan gyereket, aki hozzá hasonló pici adagokat enne. A fenti blogbejegyzés megállapításai szerint most vagy ő "jólevő", vagy én vagyok lusta. Szerintem egyik sem :-). Vagy lehet attól még "jólevő"-nek nevezni egy gyereket, hogy keveset eszik? Tulajdonképpen nekem mindegy, mi a válasz, csak kicsit rosszul esett a fenti megjegyzés, mert én is vártam az első bejegyzés után, hogy mi lesz a folytatásban. Azért kíváncsian várom a továbbiakat is :-).

Szerintem ez a cikk az anyaság egyik fontos oldalát igyekszik megvilágítani. Megmutatja, hogy fontos odafigyelni a háztartás vezetésére és a családunk etetésére, de szerintem Plútó sem úgy gondolta, hogy ettől leszünk szuperanyukák. Hát persze, hogy a gyermekünk lelke és jól-léte a legfontosabb, de ebbe ez a szempont is beletartozik. Én nem éreztem magam elítélve, inkább kicsit orra-koppintós volt, főleg, mert tudom, milyen hajlamos vagyok tv elé ülni és ültetni...