AntalVali.com

Kedves leendő/kezdő anyukák!

Amikor gondolati szinten már foglalkoztatott e blogsorozat megírása, úgy éreztem, a nagyszülők szerepe, a velük való harmonikus kapcsolat kialakítása mindenképpen önálló fejezetet érdemel. Időközben a hozzászólásaitok révén már többször is érintettük ezt a témát, így talán túl sok újat nem is tudok mondani Nektek – de azért fussunk neki!

Úgy látom, hogy a nagyszülői lét egy gyönyörű, nagyon sok örömet adó kiteljesedése lehet egy ember életének – mint pont az „i”-n, hab a tortán (aki szereti), ragyogó napsugár az alkonyodó égen – kivéve akkor, ha beleragadunk hétköznapi mérgelődéseink, kicsinyes aggódásaink ingoványába, melyek bizony csúnyán belerondíthatnak szüleink életének e szép lecsengésébe. Érdemes tudatos erőfeszítéseket tennünk annak érdekében, hogy a nagyszülők - szülők - gyermekek közötti kapcsolatok minél tisztábbak és őszintébbek maradhassanak, mert ha egy pozitív érzelemtöltetű kapcsolatháló alakul ki családunkban, abból minden szereplő töltekezni tud. Ha azonban engedjük, hogy a légkört ki nem mondott sérelmek, szemrehányások mérgezzék meg körülöttünk, az mindenkire romboló hatással lesz – még azokra is, akik minderről az égvilágon semmit sem tehetnek: a gyerekekre. Úgy érzem viszont, hogy őket megfosztani egy nagymama, nagypapa szeretetétől még akkor is vétek, ha nekünk magunknak éppenséggel nem a legharmonikusabb a kapcsolatunk a szüleinkkel.

Miért is fontos egy kisgyerek számára a nagyszüleihez fűződő pozitív érzelmi viszony?

Ha kicsi korodban részese lehettél egy melegséggel áthatott, nagymamához vagy nagypapához fűződő kapcsolatnak, akkor ezen nem is fogsz elgondolkodni, hiszen egyértelmű. Tudod, érzed, emlékszel rá… Szerintem egy nagyszülő valahogy ”másképpen” szeret, mint egy szülő. Nem jobban, vagy rosszabbul, hanem valami megfoghatatlan módon máshogyan. Önfeledtebben, rajongóbban, talán feltétel nélkül, esetleg még bölcsebben is – mi szülők azért persze sokszor úgy látjuk: felelőtlenebbül, meggondolatlanabbul. Ez ugye mindig attól függ, honnan nézzük… Mindenesetre be kell látnunk: a nagyszülők valami olyasmit tudnak nyújtani az unokáiknak, amit mi, szülők, nem!

Egy nagyszülő már felnevelte a saját gyermekeit, megjárta az élete iskoláját, végigjárta a gyermeknevelés gidres-gödrös, buktatókkal teli útját is, és egészen biztosan tanult a saját hibáiból. Ha még egyszer újrakezdhetné, valószínűleg lenne néhány dolog, amit másképp tenne – s ezek a tapasztalatok mind ott lapulnak a nagyszülő-unoka közötti, sokszor szinte mágikus kapcsolatok mélyén. Amikor egy embernek megszületik az unokája, önfeledt boldogság tölti el szívét (ez nemcsak a nagymamákon, hanem a komolyabb természetű nagypapákon is látszik!), bizonyára megint átéli azt az örömet, amit egy kicsi gyermek közelsége jelent, s ez bearanyozza életét. Ugyanakkor egy nagyszülőt már nem nyomasztja a mindennapos neveléssel járó felelősség, az állandó ”24 órás ügyelet” miatti fáradtság, esetleg fásultság, ezért szeretetének legjavát tudja adni a kicsinek, amit a csöppség meg is érez.

Úgy érzem, a szeretet e másik dimenziójának – a nagyszülői szeretetnek – a megtapasztalása nagyon fontos élménye egy kisgyereknek. Nemcsak azért, mert akkor és ott ez jó neki, hanem mert tovább finomítja az érzésvilágát, még biztosabban megalapozza későbbi, felnőttkori szeretetre való képességét. Egy kisgyerek nagyon sok pozitív élményt elraktároz, elvisz magával felnőttkorába a nagyszülői házból, amire mindig örömmel emlékszik majd vissza.

És miért fontos egy nagyszülő számára a kisunokájával való szoros érzelmi kapcsolat?

Azért, mert egy nyugdíjkorba érő, testi bajokkal egyre többet szembesülő ember életének új értelmet adhat egy kicsi unoka, akiért ismét érdemes reggel felkelni, tenni, dolgozni, létezni – és nem utolsó sorban: egészségesnek maradni. Egy unokát végre ismét lehet felhőtlenül szeretni (nem úgy, mint bennünket, fiatal felnőtteket, akik valószínűleg már jó ideje nem tudtuk a szüleink szeretetigényét kielégíteni); azt pedig mindannyian tudjátok, hogy a szeretet a legnagyobb gyógyír minden testi-lelki bajra. Aki önfeledten szerethet, és akit viszontszeretnek, ellenállóbb lesz, nem betegszik meg olyan könnyen, de legalábbis sokkal kevesebbet törődik saját bajával. Ezért van hát a nagyszülőknek óriási szükségük az unokáikra, s a közöttük kialakuló, feltétel nélküli szeretetkapcsolatra: mert az gyógyít, fiatalít, erőt ad nekik!

Drága Béky tanáruram mindig úgy tartotta természetgyógyászati tanfolyamait, hogy órák végén betegeket is fogadott, vagyis az orrunk előtt rendelést is tartott egyúttal, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezhessünk. Mindig azt mondta, hogy a testi bajokon túl a lelket is rendbe kell tenni a rendelőben – és sokszor épp ez a nehezebbik része a gyógyulásnak. Mert ha egy ember kilátástalannak, céltalannak érzi életét, ha úgy gondolja, hogy ő nem fontos igazán senkinek sem, akkor képtelen valóban meggyógyulni, mivel tudat alatt nem látja értelmét az életének. Számos olyan esetre emlékszem, amikor 45-50 év feletti, elcsüggedt emberek kerültek rendelőjébe, akik feje fölé fenyegető, hatalmas teherként tornyosult betegségük. Rendszerint kiderült, hogy ezeknek az embereknek valamilyen okból kifolyólag nem jó, vagy csak felszínes a kapcsolatuk a családjukkal, s ezzel párhuzamosan a hosszú évekig, évtizedekig pozitív energiákat szolgáltató munkájuk jelentősége kezd elhalványulni. Bármennyire is menő, sikeres volt valaki szakmai téren – a nyugdíjas kort közelítvén általában az elbizonytalanodás jellemző; ilyenkor az ember nem tudja hogyan, s merre tovább, pláne ha még meg is betegszik. Ez az a pont, amikor valaki lélekben vagy feladja, vagy sikerül egy új életcélt találnia, mely átsegíti a nehézségeken.

A rendelői beszélgetések során a megoldás kulcsa érdekes módon sokszor az unoka képe volt. Béky tanáruram elmondta a szárnyaszegett, beteg embernek, hogy válaszúthoz érkezett, és megkérdezte, mit szeretne inkább: bezárkózva, a saját sebeit nyalogatva leépülni, vagy öt-tíz év múlva az unokáival focizni, játszani, együtt lenni? Gondolhatjátok, hogy melyik életcél győzött! Ahogy elnéztem az arcokat, többen addig még nem is gondolták végig, micsoda élményeket, lehetőségeket tartogat számukra a jövő, az unokájukkal való kapcsolat, hogy milyen jó dolog is nagyszülőnek lenni. Az addig csüggedten ülő, fénytelen szemű emberek újra kihúzták magukat, szemükbe csillogás költözött, és várták tennivalóikat. Újult erővel, lelkesedéssel álltak neki az életmódváltásnak, a régi, rossz szokásaik leküzdésének – vagyis mindazoknak a korábban megoldhatatlannak tűnő feladatoknak, amiket önmaguk kedvéért már aligha vállaltak volna be.

Az ember minden akadályt könnyebben leküzd, ha van életcélja – nagyon sok idős, vagy magányos embernél éppen ez hiányzik! Egy idősödő ember a világmegváltás helyett már sokkal kisebb célokkal is beéri, ezek megtalálásában segíthetünk szüleinknek azzal, ha éreztetjük vele: szükségünk van rájuk. Cél lehet egy finom almatorta megsütése az unokának, vagy az, hogy büszkén tologatja a babakocsit, lökdösi a kicsit a hintában a játszótéren, vagy, hogy elmegy érte időnként az óvodába, könnyek közt végignézi az anyák napi műsort az óvodában vagy az iskolában… Ezek az apróságnak tűnő dolgok is mind-mind életcélok, és higgyétek el, valódi gyógyító erejük van!

Nagy dolgok ezek, s ezzel jó, ha mi, fiatal felnőttek tisztában vagyunk. Bárhogyan is alakult életünk, hálával tartozunk szüleinknek, s e hála kinyilvánításának egyik formája az, ha teret engedünk nekik az életünkben. Miközben pedig az unoka révén érzelmileg ismét közelebb kerülünk hozzájuk, figyeljünk oda rájuk, legfőképpen testi egészségükre. Egy 50-60 év feletti ember számára szerintem az élet két legnagyobb ajándéka az egészség és az unoka – jómagam például már évek óta elsősorban ”egészséget” próbálok ajándékozni nekik karácsonyra, születésnapjukra. Hiszen léteznek ma már olyan kiváló, gyógynövényalapú étrend-kiegésztő készítmények, egészségvédő italok, melyek valóban hatékonyan csökkenthetik a nagyszülők testi panaszait, javíthatják általános egészségi állapotukat. Ezeket pedig elsősorban mi tudjunk hozzájuk eljuttatni, hiszen ők vagy nem rendelkeznek megfelelő információkkal, vagy nem telne ilyesmire a kevéske nyugdíjukból. (Aki már regisztrált olvasónk, kérje bátran személyes tanácsadója segítségét szülei panaszai ügyében is!)

Egyébként, sokaknak épp a szülői létbe lépve fog megjavulni kapcsolata a saját szüleivel – mert szülőként sokat formálódik életszemléletünk, régi dolgok más fényben tűnhetnek fel. Anyaként-apaként toleránsabbá válunk, rájövünk arra, hogy az ember minden jó szándéka ellenére is sokat hibázik, ezért a tettek eredményénél fontosabb a szándékot értékelni.

Vannak szülők, akik legyőzve önmagukat mindig igyekeztek nem rátelepedni a gyerekeikre, próbálták megvalósítani azt a borzasztó nehéz dolgot, amit elengedve szeretésnek hívunk. De vannak olyan szülők is, akiknek ez nem sikerült. Sokan még a nagyszülői korba lépve sem tudnak azzal a gondolattal megbarátkozni, hogy gyerekeik felnőttek, életük önálló, és sok tekintetben más, mint az övéké volt – ráadásul ez így teljesen természetes. Ha ilyen szülőket juttatott Neked a Sors, akkor is adj értük hálát, de kezdj el még idejekorán lépéseket tenni annak érdekében, hogy a későbbi, komolyabb konfliktusokat megelőzd! Lehetőleg ne fuss bele abba a hibába, hogy ”unokamegvonással” büntesd saját szüleidet, ami végül is az érzelmi zsarolás egyik formája. Ez a módszer nem is olyan ritka, mint gondolnátok elsőre – elég gyakran találkozni azzal, hogy ha szülő és nagyszülő között nézeteltérés van, akkor ilyen-olyan indokokra hivatkozva egyszeriben elkezd csökkenni a nagyszülők látogatásának gyakorisága. De ha mindazok alapján, amiket fent leírtam, jobban belegondoltok: az unoka a nagyszülők időskori panaszainak egyik legjobb gyógyírje, következésképp, még ha problémák is adódnak a nagyszülőkkel, lehetőleg ne vonjátok meg tőlük az unokáikat, akik erőt adnak nekik és érzelmileg feltöltik őket!

A konfliktusokkal jó minél előbb szembenézni, nem pedig elfutni előlük. Szülőként én úgy érzem, hogy nincs az a probléma, az a nehézség, nézeteltérés, amivel egy gyerek (még ha 35-40 éves is) bizalommal oda ne fordulhatna a saját édesanyjához, édesapjához, és nincs az az elkövetett hiba sem, amiért megbocsátást nem kaphatna tőlük. Egy szülő nagyon mélyen és minden körülmények között szereti a gyermekét, még ha ennek kinyilvánítására látszólag nem is került sor már vagy húsz éve. Meglátásom szerint a problémák megoldásának legjobb módszere a tisztelettudó, de őszinte kommunikáció, a gondok közös, emberi módon történő megbeszélése. Meggyőződésem, hogy nincsen megoldhatatlan, legfeljebb csak annak tűnő probléma, de amint az ember összeszedi magát és nekiveselkedik, hogy megoldja, az Égiek is a segítségére sietnek.

A nagyszülők általában sok mindent másként csinálnak, mint mi, és mást is tartanak helyesnek – ebből adódik a legtöbb konfliktus. Nektek pedig, tudatos anyukáknak, akik különösen sokat törődtök majd gyerekeitekkel, lélekben elég sok súrlódásra kell felkészülnötök. A mi szüleink idejében teljesen más volt a ”módi”, más számított egészségesnek, egészségtelennek; és általában véve az egészséges táplálék, kozmetikum stb. fogalma is alapvető változáson ment keresztül az elmúlt fél évszázadban. Emiatt érdemes megértőnek lenni szüleinkkel – ne várjuk el tőlük, hogy azonnal elfogadják és helyesnek is tartsák az általunk vallott nézeteket. Időt kell nekik adni, így fokozatosan változni fognak ők is! Vagy ha a szavaink nem is, de saját példamutatásunk célba talál a legtöbb esetben – például többen írtátok, hogy a vegyszermentes, ráadásul olcsó mosási technikák vagy a finom reformsütik meg tudják nyitni a nagymamák szívéhez vezető utat.

A közös pontig érdemes visszamenni: szülőnek és nagyszülőnek egyaránt az a célja, hogy a kicsi testileg-lelkileg egészséges legyen – az eszközöket viszont másképp képzeljük el. Próbáljatok még jó időben, például a babavárás idején elbeszélgetni szüleitekkel arról, hogy milyen mértékben romlik az emberek általános egészségi állapota, beleértve a gyerekekét is, s hogy Ti emiatt kiemelten fontosnak tartjátok a gyerek egészsége feletti őrködést! Olyan világba születnek ugyanis bele a mai gyerekek, amelyben extra odafigyelés nélkül aligha lesz valaki egészséges, hiszen jócskán elszennyeztük környezetünket, kizsigereltük földjeinket – így még, ha sok zöldséget és gyümölcsöt is eszünk meg, akkor sem tudnánk bevinni az egészséghez létfontosságú tápanyagokat a szervezetünkbe mindennapi táplálékkal. (Aki még nem olvasta volna, ismerkedjen meg a Gödöllői Agrártudományi Egyetem vizsgálati eredményeivel, melyek igazolják növényeink tápanyagtartalmának drasztikus csökkenését és mikrotoxin tartalmának növekedését 1966 és 1990 között!). Az ép tejfogú gyerek ma már fehér hollónak számít, ellenben egyre több kisgyerek szenved tápanyaghiányok miatt kialakult betegségektől, egyre korábban indulnak be a degeneratív folyamatok, jelentkeznek anyagcserezavarok, allergiák különböző formái. Tudatosítsátok szüleitekben, hogy ezek gyökerei a táplálkozásban, az életmódban keresendők, valamint azt, hogy óriási jelentősége van az alapozó éveknek (vagyis az iskolás kor előtti időszaknak) a későbbi egészség szempontjából! Ilyenkor alakul ki a gyerekek immunrendszere, ízlésvilága, ezért ha sikerül ezt a pár évet a nagyszülőkkel együtt, okosan végigcsinálni, akkor iskoláskorban már nem kell félni attól, hogy a gyerek beteges lesz, vagy, hogy minden ”szemetet” megeszik, amit sokszor a saját társai fognak felkínálni neki. A saját gyerekeim példáján látom, hogy mennyire határozottan ki tudnak állni az igazukért, mennyire fejlett lehet az egészségtudatuk már kiskorban is, amiben szülőként bátran megbízhatunk. A fiaim bármikor szembehelyezkednek a társaik egészségtelen ízlésével, az sem zavarja őket, ha ki vannak nevetve emiatt. Tudják, hogy nekik van igazuk, ők járnak előbbre, ezért nem mennek a többiek után birka módra.

Kérjétek meg szüleiteket, hogy a gyerkőc egészsége érdekében legyenek partnereitek a törekvésetekben – fokozottan érvényes ez azokban a családokban, ahol már vannak a felnőttek között allergiás vagy krónikus degeneratív betegségekben szenvedők!

Praktikus lehet bizonyos játékszabályokat felállítani a nagyszülőkkel közösen. A legtöbb nagyszülő nem fogja rossz néven venni azt, ha tudatosítják benne, mely ennivalók tiltólistásak, melyek kerülendőek az unoka számára, vagy épp mennyi időtartamra és milyen típusú néznivalóra korlátozódjon a tévézés. (A teljes tiltás szerintem nem jó – persze ezt mindenki eldönti saját belátása szerint.) Biztassátok arra a nagyikat, dicsérve a főztjüket, hogy minél több dolgot készítsenek ők, saját kezűleg az unokáknak, ahelyett, hogy boltban vásárolt, csomagolt bármihez nyúlnának – még akkor is, ha ragaszkodnak a finomított cukorhoz, liszthez vagy bármihez! A nem túl szerencsés alapanyagokat részben kárpótolja mindaz a pozitív szeretetenergia, ami egy-egy mákos kalácsba vagy kiadós vasárnapi ebédbe belesül, belefő. A gyerekek imádni fogják a nagyi főztjét, de az általatok főzött ételt ugyanúgy szeretni fogják – az sem baj, ha teljesen másmilyen a kettő. Persze előfordulhatnak átmeneti időszakok, amikor a gyerek szemmel láthatóan jobban eszi a nagyi ételeit, de ne csináljatok ebből lelki problémát magatoknak! A gyerekek meg fogják tanulni, hogy itt ez van, ott meg amaz, ahogy pedig cseperednek, megértik, megtapasztalják, hogy jobb a testüknek az általatok főzött étel. Majd pedig eljön az is, amikor elkezdik egy egészségesebb ízlésvilág felé terelgetni a saját nagyszüleiket!

Ha úgy érzitek, a nagyszülők semmibe veszik kéréseiteket, akkor muszáj erről beszélni velük, ne menjetek el emellett szemérmesen, hiszen a gyermeketek egészségéről van szó! Van olyan ismerősöm, aki sajnos feladta az anyósával való küzdelmet, azt mondja, a gyerekei édességre szoktatásának egyértelműen ő az oka, és ez ellen képtelen volt bármit is tenni. Bármit tett vagy mondott, az falra hányt borsó volt, az anyós teljesen figyelmen kívül hagyta minden kérését. Ez azért szerintem nagyon extrém eset, őszintén szólva én ezt el sem tudom képzelni – de ha ilyesmi adódna bármelyikőtök családjában, akkor muszáj keményen odahatni! Ha valaki azt érzi, hogy egy-egy nagyszülő nagyon rossz irányba viszi a gyereke ízlését, azt észre kell venni, és tenni kell ellene, elvégre a szülőt terheli a gyerek egészségének felelőssége, és nem a nagyszülőt!

Még valami fontos, ami eszembe jut nagyszülő-témában: figyeljetek arra, hogy a nagyszülőket ne kezeljétek egyfajta bármikor elővehető jolly jokerként! Szüleink már nem 20-30 évesek, fizikailag sem bírnak akkora megterhelést, mint mi. Nem várhatjuk el tőlük, hogy bármikor ugorjanak, ha csettintünk, és azt sem, hogy erejükön felül, heti 5 napban dajkálják kicsinyünket – hacsak ezt ők kifejezetten, örömmel nem vállalták. Egy kis empátiával mindenki ki tudja tapasztalni, hogy mit bír egy-egy nagyszülő, meddig érzi jól magát, mekkora időtartamra, vagy éppen milyen gyakran érdemes rábízni a gyermekünket. Erre vonatkozóan még csak ökölszabályok sincsenek, mert egyrészt teljesen mások a gyerekek, másrészt figyelembe kell venni, hogy milyen egészségi állapotnak örvend, mennyire terhelhető az adott nagyszülő. Egyik kisgyerekkel mesés és harmonikus az együttlét 2-3 teljes napig is, a másikból viszont fél nap is bőven elég, mert annyira mozgékony, követhetetlen a nagyi számára. Ez apróságnak tűnik, de fontos, mert ha azt szeretnénk, hogy szüleink szépségként, az élet ajándékaként éljék meg saját szerepkörüket, akkor tekintettel kell lennünk tűrőképességük határaira is.

Arra lélekben készüljetek fel, hogy a nagyszülőknél sok tekintetben jóval nagyobb lesz a lazaság, mint odahaza, és ezt a gyerekek természetesen imádni fogják! Sőt, számunkra nem túl szimpatikus módon ez azzal is jár, hogy mi magunk időnként a szigorú szülő szerepében fogunk feltűnni a gyerekek előtt. Mégis érdemes ezt természetes dologként felfogva, belül mosolyogva viselni, mert valójában ez is a játék része... Fontos, hogy a gyerekek szeressenek a nagyszüleiknél lenni, élvezzék az ott eltöltött időt, ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy a nagyszülők megengednek olyasmiket is, amit mi nem. Ha a gyerkőcök jól érzi magukat a nagyszülőknél, az mindenkinek jó, hiszen így teljesen nyugodt szívvel tudjátok majd rájuk bízni őket akár hosszabb időre is, ha annak eljött az ideje. Az a legfontosabb, hogy érzelmi biztonságban tudjuk a gyerekeinket, miközben mi egyéb dolgainkkal vagyunk elfoglalva, s ha ennek az az ára, hogy a nagyi ötször annyi ideig mesél lefekvés után, vagy, hogy mindig ki lehet pancsolni a vizet a fürdőkádból, akkor ám legyen! Lényeg, hogy jól érezze magát a gyerek is és a nagyszülő is.

Nekem nagyjából ennyi jutott eszembe nagyszülő-témában, de aki úgy érzi, hogy valami fontos kimaradt, az ne legyen rest megosztani velünk gondolatait a hozzászólásokban!

Szeretettel:

Plútó