Sziasztok! Arra gondoltam, megosztom veletek az egyik előadásom szinopszisát, szerintem kompatibilisek vele ennek az oldalnak az olvasói. Élvezzétek, jó gondolkodást.Mivel most tanulom az együtt-lélegzést ezzel a rendszerrel (Köszönöm Csaba, Isti!), ezért kicsit élesen tudom közzé tenni, hogy havonta vannak előadásaim a József krt. 26 alatti Édesvíz könyvesboltban, s ma is lesz, aminek a címe. A csonton túl- mibe kapaszkodhatunk. 1730-tól. Alapfokú időmenedzselési önképző Balogh Péter :-)

A csonton túl - a félelmek látszat-üzenetei

Mai előadásom témáját a következőképpen szeretném végigjárni: a félelmekről, fóbiákról szeretnék beszélni, a magunkkal és másokkal való kommunikáció nem helyes módjáról, az agyunk szó szerinti leképezéséről, a generációkon átívelő problémákról, (a szülő az „isten", ő tudja, tehát az ő mintáját követem, különösen az anyáét, 10-12 évesen lépünk át a „Rubiconon", addig az anyára vagyunk kötve), és minek a megsemmisülésétől félünk? Mit kell megtapasztalni ahhoz, hogy ez megoldódjon?

Az agyunk furcsa szerzet, szereti szó szerint venni, ami vele, körülötte történik, és egymásra csúsztat rétegeket. Pl. vannak esetek, amikor tűző napon megaláztak valakit, és mivel ez a kellemetlen dolog napon történt, ezért lesz egy nap-allergiája. Valaki otthagyta a kedvesét, az ölébe dobta a karikagyűrűjét, s az illető lebénult. Agyi felvételek szerint kör alakú elváltozások égtek bele az agya szerkezetébe. Egyik esetben sem a tünetekkel kell foglalkozni, hanem kinyomozni mi is történt. Ugyanez lehet a pókfóbia is, kirúgtak az állásomból és leereszkedik az orrom elé egy pók. Tehát a pók látása bajjal jár. Vsz. ez lehet a babonák keletkezési oka is. Ez magyarázatokkal szolgál a szertartások, rítusok erejére is, hiszen a különböző kultúrák mindig rákészülnek az elvégezni kívánt szertartásra. Azaz, mire odakerül a történet, addigra már olyanná hajlították maguk körül a teret, és képesek megtenni, amit kell. Időt hagytak a változásra. Minél célzottabban dolgozik valaki magán, annál több ilyen tartalékkal fog rendelkezni, annál könnyebben teremt. Ezért kell az etikus viselkedés is, mert mindent megnyilvánítunk, és minél előrébb jár valaki, annál nagyobb károkat képes okozni nem helyes cselekedetekkel. Gondolok itt egy navajo sámánra, egy buddhista lámára, egy Odin-papra ( van ilyen is). Az agyunk szó szerint leképezése kiveséződött.

Következő a kondicionálásunk. Aminek az egyik eredménye a félelmek megjelenése. A nem (tagadás) kultúrájává szeretnék ha válnánk, és vannak a nyáj-emberek és vannak a szabadságra törekvők. Valamit magunkévá tettünk és hajlamosak vagyunk a véleményvezérek után menni, és ha az értékrendünk szerint kár, vagy sérülés ér minket, azt szeretnénk elkerülni. Pedig lehet, hogy katarzist okoz, ha valami megszűnik. Viszont az önmeghatározásunknak részét képezi az a szemlélet, miszerint tulajdonaink, kapcsolataink, státuszunk határoz meg minket. (semmire se fogod vinni fiam, és akkor ez ellen a minősítés ellen küzd az így megbélyegzett ember, az apjának, vagy az anyjának akar bizonyítani, ahelyett, hogy magával és nem ezekkel a kijelentésekkel foglalkozna.) Ha a minket alkotó részeink sérülnek, akkor elvesztünk magunkból valamit, meghalunk. Gondolja ezt a kondicionálásunk. Ez téves.

Mi is a mi dualista társadalmunk egyik legnagyobb szőnyeg alá söprése? A halál, bizony. A fizikai testünkkel azonosítjuk magunkat, bemutatkozni is így mutatkozunk be: X.Y. vagyok, ahelyett, hogy X.Y. a nevem. Itt lép színre a tudatos élet, miszerint igyekszem az agóniáig mozgás- és működőképesnek tartani magamat, hogy jelentőségteljesen létezhessek. Megjegyezném, hogy mivel mindenkinek fogy az ideje, nem etikus abból rabolni azzal, hogy nem vagyok ott a megbeszélt időben.

Fiziológiás mozgássor: ez a dimenziója életünknek talán a legizgalmasabb. Itt elegyítem a holisztikusabb szemléletet a hagyományosabbal. Kezdjük a születéssel; a felsírással magunkhoz vesszük Földanyánk ajándékát, az első levegőnket. Ekkor még a mellkas mozog csak, majd végtagok mozgatódnak, szorítunk, rúgkapálunk. Ugrok, mert mindenki el tudja képzelni a mozgás-terjedelemben bekövetkezett kiterjedésünket a felnőtt-korig bezárólag. Ekkor jön be a képbe a kontraktúrák (zsugorodások), balesetek jelentette tér-vesztés, már nem olyan könnyű levenni a legfelső polcról a könyvet, vagy lekvárt, ott már centiméterekben mérhető térvesztésünk keletkezik. Egy gömb-diagramon ábrázolhatjuk a minket jellemző. általunk belakott teret. Itt lép be a képbe a rehabilitáció fontossága. Ki tudja lábbal lekapcsolni a villanyt? Ki tud odébb szökkenni a vizet fröcskölő autó elől? Megint ugrok, eljutottunk a végsőkig, kezdődik az agónia. Ekkor általában már ágynak esünk, terünk az ágyra korlátozódik. Amikorra kihűlünk, addigra általában már nem tudjuk mozgatni a végtagjainkat, az energia, a vér visszahúzódik a testbe, kihűl, elnehezedik minden. Személyes terünk a légzésre korlátozódik, tudatosságunk beszűkül, az egyik legbiztosabb jel, ha fél szemmel nézve már nem látjuk az orrunkat a perfériás látómező szélén, és a végén visszaadjuk Földanyánknak azt az utolsó lélegzetünket, ami valamikor az első volt. Nincs többé mozgás. Gömb-diagramunk a bőrünkig húzódott vissza, inkarnációnkat befejeztük. Ázsiában az alvást kis halálnak nevezik. Depressziósokra jellemző a 8 óránál hosszabb alvás, amikor a paplanon túli világ olyan kellemetlen, hogy nem akarnak benne részt venni.

Törekedni kell az energiában gazdag életre, amihez életmód, szemléletmód, táplálkozás, rendszeres mozgás, meditáció, önvizsgálat, kontroll, minimalizált alvásigény tartozik hozzá, különben a félelmeink martalékai leszünk. Ki vagyok én? Mi vagyok én? Mi a feladatom? Hogy találom meg és tartom meg a boldogságom, mit tekintek a boldogságom forrásának? Mulandó dolgokat? Lényegtelen dolgokat? Azért mert így szokás? Hol kezdődik a világ és hol végződöm én? Elkezdünk keresni,mert nem akarunk félni, mert meg szeretnénk gyógyulni, egész-ségesek kívánunk lenni. És azt hogy kell nekem? Mi az én utam?

Amikor elkezd az ember valamilyen módszert gyakorolni, mert a keresése során eljutott meditációhoz, jógához, tai chi-hoz, pszicho-drámához, csoport-terápiákhoz, zene-tánc-mozgás-"terápiák" találnak rá, akkor már a személyen, a persona-n túli dolgok beengedésén fáradozik, és a végén megengedi a rendszerének, hogy rajta keresztül kifejezze önmagát. Az igazi utazás akkor kezdődik. Ez már túl van az antropomorf felfogáson, ez már a humán lét meghaladása.

Miért haladjuk meg? Mert kíváncsi, felfedező hajlamai vannak az embernek, ez főleg az európai kultúr-körre jellemző, az ázsiai szemlélődik, az arab fatalista, az indián a természet részét kívánja képezni. A meghaladással valami nagyszerűt hozhatunk erre a világra, amivel többé tehetjük. Márpedig a károkozás, a kevesebbé tétel nem okoz valódi örömet, mert fokozni kell az ingereket, ugyanígy a drogok, szenvedélyek is egy idő után károsodás nélkül nem növelhető milyenségűek, mert akkor a test elkezdi csökkenteni a fedezetét a szenvedélynek, és önmagába zuhan az élet. A könnyű örömöknek nagy ára lesz, amit később kell megfizetni. Nem kikerülhető a pszicho-szociális öngondozás, mert senki nem teszi meg helyettünk, aminél fontos indikátor a tartás hármassága: testtartás, ami szögekkel, távolságokkal jellemezhető; belső tartás, (nézz meg egy juhász-számadót, cifraszűrben, olyan a tartása, mint egy királynak), valamint igeként értelmezvemegtartani valamit, vagy felismerni, mikortól válik megoldottsága okán feleslegessé, holtsúllyá, és el kell(ene) engedni.

A külső tényezőkhöz (inter-perszonális) a többi ember-társunk hozzájárulása kell, engedik, bátorítják, tiltják, gátolják, biztatják, gúnyolják, figyelnek ránk, vagy nem törődnek velünk. Beleértjük szüleinket, testvéreinket, iskolatársainkat, munka-társainkat, bárkit. Leibnitz-elmélete egy téma kifejtésénél ugye a következő. Tézis, anti-tézis,szintézis. Ez mindenkiben végig kellene menjen, pl.

tézis: szeretnék a félelmeimtől megszabadulni;
anti-tézis: nem szeretnék a félelmeimtől megszabadulni,mert azzal definiálom magam,
szintézis:azért kell a félelmeimtől megszabadulnom, mert az a boldogság, és a teremtő minőségű élet kapuja.

Ha megleljük a mi gyakorlatunkat, akkor egy harmonikusabb, boldogabb élet leélésére van lehetőségünk. Mi az, amit kerülünk, és nem vagyunk képesek vagy hajlandóak átengedni magunkat neki? Mi a fizikai, és pszichikai gyökér?A pszicho-szomatika mellett ne felejtsük el a szomato-pszichét se. Mit kell megtapasztalni ahhoz, hogy ez megoldódjon? Mindenki eljuthat a nem mulandó dolgokig, mert csak ezek tudnak tartós, nem változó boldogság forrásává válni.

A lényeg az akadály-nélküliség, amivel arra és csakis arra figyelsz, amit csinálsz. Ez visszahat a tudat megnyilvánulására, szokásminták fellazulására, friss állapot elérésére, annak fenntartására. Megemlítem az azték tánc, ill. általában a sámáni hagyományok táncainak jellemzőjét, miszerint vannak történet-mesélő táncok, és vannak transzformációs táncok, amikor azzá válsz, amit táncolsz. Nem az ember táncolja pl. a szarvas-táncot, hanem szarvassá válsz, nem vagy ember már. Ez már nagyon messzi horizont, nagyon harmonikus környezet-tudatosságot, eggyé válást eredményez. Unio mistica (az Istennel, isteni lényeggel való misztikus eggyéválás), taoval való eggyé válás, megvilágosodás, amit tantrikus(elfogadó) vagy szútrikus (elkerülő) úton lehet elérni, indián hagyományok indiánoktól megtanulva, így sokkal több alternatíva van a félelmek elvesztésére.

Akkor járunk helyesen az utunkon, hogyha elvárások, feltételek nélkülivé tudunk válni, és alapvető jellemzőnk a törekvés (a fontos, hogy menj), az őszinteség, (se magadnak, se másnak ne hazudj, ne mutass kedvezőbb képet, mint amilyen vagy), spontaneitás (friss reakciók), örömteliség (talán a legfontosabb) és félelemnélküliség (bármilyen körülmény közt engeded kifejezni tudatodnak önmagát). Ekkor már a testünk jobban működik, nincsenek fájdalmaink, vagy ha van se vesszük túl komolyan, egyre többet nevetünk, és példaként, segítségként lehetünk hasznosak ember-társainknak. Váljon minden lény javára!