A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport helyzetértékelője c. cikk folytatása
3. Ami megoldható
3.1. Itthon is
Mivel az erőforrásválság és az ellátási nehézségek elsősorban a városokat érintik,(18) ezért célszerű falura költözni, (első lépés) hiszen a vidéki környezet még ma sem áll messze az önellátástól (pl. Erdélyben). Arra a tudásra, amit a vidék parasztsága évszázadokon át felhalmozott újra nagy szükség lesz, hiszen a földeket megint kézzel és állati igával kell művelni, vegyszerek és műtrágya nélkül. Ebben a munkában ismét foglalkoztatottá válik a falun élő lakosság 80-85%-a, megszűnik a munkanélküliség vidéken, aminek elsődleges kiváltó oka a mezőgazdaság szerkezetváltása volt az 1960-as években.
Továbbá valószínű, hogy a legszükségesebb iparcikkek kivételével (lábasok, tányérok, üveg, stb.) minden helyben fog készülni. Újra előbukkannak a rég eltűntnek hitt szakmák, a kovács, a szíjártó, a takács, a molnár, a fazekas, a tímár, a bognár és így tovább. Második feladatunk tehát a földművelés hagyományos módszereiről és kézműves mesterségről szóló még meglévő tudás ápolása és bővítése.
A vidéki házakat (és az egyéb fenntartani kívánt épületeket) szereljük fel a következő létfontosságú berendezésekkel: napelem, fúrt kút,(19) melyből kézzel is húzható víz, művelésre alkalmas földterület, pince, és lehetőleg fa tüzelésére alkalmas kazán, de még jobb a kályha. Harmadik feladatunk tehát az alapvető ellátás megszervezése (erőforrás és víz).
Azután, még ha egyelőre csak szórakozás szintjén is, tanuljunk meg egy hasznos szakmát, vagy több ilyent. A földművelés, kézművesség, ezermesterség nagyon kifizetődő tudás lesz az elkövetkező időkben. A társadalom jelenlegi állapotához szorosan kötődő, és/vagy rendkívül magas fejlettségű berendezésekhez kapcsolódó szakmák nem lesznek hasznosíthatók (az elsőre a manager és a könyvelő, a másodikra az űrhajós és a maroktelefon-tervező jó példa). Negyedszer tehát tegyünk szert olyan hasznos ismeretre, mely egyrészt segítheti túlélésünket, másrészt nagyobb értékkel ruház fel minket élve, mint holtan.
Mivel a magasan gépesített és rendkívül kifinomult egészségügy fog először akadozni, törődjünk sokat egészségünkkel, és lehetőleg váljunk függetlenné az egészségügyi rendszertől (!!!), például azzal, hogy megtanuljuk, melyik fűben-fában milyen orvosság van. Ötödször, ismerjük meg a gyógynövényeket és vigyázzunk az egészségünkre.
Rendkívüli csapások fogják érni az emberiséget, ez pedig mindig könnyebben kivédhető, illetve feldolgozható egy szorosan egymásra utalt közösség kereteiben. A közösség tagjai éppen úgy megoszthatják a munkát egymás között, mint ahogy azt a jelenlegi rendkívül bonyolult társadalom is megteszi - csak az ipari korszak alkonyának közösségei lényegesen kevesebb taggal is működőképesek, hiszen a rendkívül szakosított foglalkozások eltűnnek. Egy hagyományos falunak megfelelő méretű közösség, minden szükséges foglalkozást űző taggal, és lehetőleg falun, már nagyjából 500-1000 fő esetén is fenntartható lehet.
Hatodszor keressük hasonló emberek barátságát, és lehetőleg együtt telepedjünk le, egy városoktól távolabb fekvő faluban.(20)
A társadalomban már most vannak olyan magasan képzett szakemberek, akik a fent leírt válságtünetekkel (vagy egy részükkel) tisztában vannak. Az emberiség felhalmozott tudását nem szabad veszni hagyni. Minden tájegységnek szükséges lenne kiépíteni egy tudás-és tárolóközpontot, ahol van áramszolgáltatás, számítógép-központ, legalább vezetékes távbeszélő-összeköttetés vagy rádiókapcsolat a világ többi ilyen központjával; illetve az emberiség tudásának egy fontos ága nagy mértékben, és általános tudás tekintetében pedig kisebb, de átfogó részben képviselve/tárolva van.
Hetedszer, halmozzunk fel minél több tudást a fejünkben, és ha tehetjük könyvek formájában is, mert azok hozzáférhetők villamos eszközök nélkül is. Keressünk hasonlóan képzett embereket, hogy együtt gondolkodhassunk (!!!). Ha van napelemünk, akkor egy hordozható számítógép jó befektetés lehet - főleg kutatók számára.
3.2. Közösségi csoportok, az Egyház szerepe
Mint azt fentebb már említettem, a közösségek szerepe óriási. Megtartó erőt, támaszt és védelmet jelentenek az elesetteknek, ugyanakkor alapvető tájékozódási pontul szolgálnak saját tagjaik számára. A jövő ezeké a közösségeké. A falura települt, legtöbb feladatukat maguk ellátó közösségek válhatnak jellemzővé, melyek a tudásközpontokkal állnak kapcsolatban, ahonnan beszerzik azt, amelyet csak ezek a régi városmagokra épült központok állítanak elő - persze csak akkor, ha sikerül a békés átmenetet biztosítani.
Jelenleg Magyarországon az egyetlen nagyjából világos jövőképpel rendelkező, a teljes országot lefedő szervezet a katolikus Egyház, és a történelmi felekezetek. Mivel azt nehéz megjósolni, hogy milyen hatalmi változások várhatók a magyar állami életben, ezért úgy kell készülni, mintha nem várhatnánk külső segítségre. A teendők világosak.
1. A KÉSZ segítségével fel kell kutatni azokat az értelmiségieket, akik elfogadják a fentieket, és hajlandók tenni valamit az ügy érdekében. A feladat a következő: magasan képzett szakembercsoport vizsgálja meg a lehetséges utakat, illetve a legjobb megoldás kidolgozása után készítse elő a híveket és a papságot a teendőkre. Az ismeretek átadása, illetve a megoldások felvázolása fontos lehet akár egy plébánia felújításakor, de az egyházmegyei tudásközpontok létrehozásakor is.
2. A meglévő egyházi közösségeket fel kell készíteni, hogy sokkal nagyobb nyomást is kibírjanak, mint amilyen ma nehezedik rájuk, ugyanis ez csak lélektani, míg akkor fizikai lesz. A közösségi tudat, és a társadalmi/személyes kapcsolatok erősítése képessé tehet egy közösséget azonosságtudat és túlélőkészség kifejlesztésére egy olyan világban, ahol a polgárok egy része rendezetlenségbe fullad. Az alapvető közösségek, közösségi magok nem árt, ha egybeesnek a jövendő fenntartható faluközösségekkel, de legalább részét képezik annak.
3. Minden egyházmegyében ki kell jelölni 5-10 fontos plébániát, melyeket fenntartható módon fel kell szerelni, és amelyekből szükség esetén ellátható akár az egész egyházmegye. A papság és a hívek részaránya ezekben a zűrzavaros időkben növekedni fog, hiszen a társadalmi összeomlás folyamatában az egyetlen szilárd pont maradhat, mely világos értékrendet képvisel. A pásztori feladatok ellátása azonban legjobb esetben is az 1930-as évek színvonalán képzelhető el;(21) a szerző becslése szerint a hanyatlás közepesen derűs előrejelzés szerint itt állítható meg.
3.3. Lehetséges jövő
Elképzelem a jövőt, kétfélét is. A rosszabbikkal kezdem, hogy a jót lehessen értékelni majd.
3.3.1. Bukás
A világgazdasági rendszer tehetetlenségénél fogva mindenképpen igyekszik fenntartani arculatát. Az AEÁ erőforrásainak java része a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában folyó tartós háborúskodásban emésztődik
fel. Az iszlám és a nyugati életfelfogás közötti szakadék mélyül, a két világ közötti súrlódások, összecsapások ereje egyre hevesebb. A szélsőséges iszlám erők elérik céljaikat, bizonytalanná teszi a fejlett világ olajellátását. Az egyetemesítés (globalizáció) nemkívánatos mellékhatásai felerősödik, ugrásszerűen növekszik a nemzetközi bűnözés szerepe, amely a világgazdaságba és az államéletbe beépülve annak meghatározó tényezőjévé válik.
A fogyasztói társadalom ragaszkodik a lényegéhez, a folytonos gazdasági növekedéshez. A hirdetések eszközei fokozatosan még erőszakosabbakká válnak, emiatt a még jobban hajszolt emberek élete évről évre reménytelenebbé lesz. A globalizáció egységesítő hatása egyre erősödik. Az azonossá gyúrt emberek társadalma hallatlan veszélyek hordozójává válik. Az ugyanolyanná válás, ugyanúgy gondolkodás épp azt jelenti, hogy az emberek az állatokhoz hasonlóan kezdenek viselkedni. Ebben az ember számára természetellenes helyzetben kiszámíthatatlan, hogy változások esetén mi fog történni. Az emberekből kilúgozták az emberre jellemző erkölcsi gondolkodást, a személyes felelősség érzetét. A belőlük válsághelyzetben összeverődött tömegek bármire képesek.
A környezeti válság fenyegetéseire tekintet nélkül, minél többet kicsikarva kiaknázzák a bolygó olaj, földgáz, szén, lignit, olajpala és olajhomok készleteit. Az energiaárak ugrásszerű emelkedése így sem kerülhető el. A pazarló rendszer azonban fennmarad, még jobban pusztítva az embert éltető természetes környezetet. A szegények és a gazdagok közötti ellentét még kirívóbb lesz, a csökkenő népességű gazdag országokba való bevándorlás ellenőrizhetetlenné válik. A természeti csapások egyre nagyobb pusztításokat okoznak, amelyek feltartóztathatatlan népvándorlásokhoz vezetnek.
Az erőforráshiány elsősorban a szegényebb, nagy népsűrűségű országokat sújtja. A kőolaj és földgáz hiánya miatt a mezőgazdasági termelés csökken és a ma Észak-Koreában tapasztalható éhínség általánossá válik. Mivel számos ilyen helyzetbe kerülő ország atomfegyverrel is rendelkezik, világszerte elképzelhetetlenül súlyos összeütközések alakulnak ki.
A természet fokozódó szennyezettsége, a természetes környezet romlása újabb és egyre pusztítóbb betegségek sokaságának megjelenéséhez vezet. Az emberi immunrendszer nem tud alkalmazkodni a mérgezett környezet okozta végzetes változásokhoz. Az orvostudomány képtelen kezelni az újabb fertőző kórokat, az immunrendszer újabb és újabb betegségeit. Az egészségügy rendszere összeomlik.
A kaotikus folyamatok kezelhetetlensége nyilvánvalóvá lesz. Az egyenként még talán megoldható kérdések hatalmas mértékben felerősítik egymás káros hatásait. A pénzügyi és gazdasági világrendszer szétesik, a világrend összeroppan és a végítélethez hasonlító viszonyok alakulnak ki. A válságba zuhanó fogyasztói társadalmak tömegei az ugyanolyanná gyúrt gondolkodásuk miatt képtelenek alkalmazkodni. A csupán a kocsivezetésre, távirányítók, maroktelefonok kezelésére kiképzett, csak a szűk szakmájához értő emberek társadalma bénulttá válik. A rájuk zúdult balsors miatt a felbőszült emberek bűnbakokat keresnek.
A tömegek azokra a hirtelen kiemelkedő hangadókra hallgatnak, akik leginkább megérzik az akaratlanul is állatias viselkedésre beállított emberek lelke mélyén kavargó torz indulatokat. A tömegek azok ellen fordulnak, akik vezették őket és amint a 20. században is annyiszor, utólag felfoghatatlan és értelmezhetetlen borzalmakat követnek el. A legsúlyosabb zavargások a fejlettnek nevezett országokat sújtják.
3.3.2. Megállunk a lejtőn
Most jöjjön a sikeres forgatókönyv.(22)
A politikai-gazdasági hatalmat birtokló gazdag országok polgáraiban tudatosodik a fenyegető világméretű válság veszélye. Felismerve a fenyegetettséget, az emberek takarékoskodni kezdenek és gondolnak nemcsak maguk, hanem gyermekeik jövőjére is. Rájönnek arra, hogy a gátlástalan fogyasztás, az igazából szükségtelen javak halmozása nemcsak az életterünket pusztító tevékenység, a természetes környezet, így a jövőnk elleni vétek, hanem az ő életük minőségét is rontja. Tudatosabban tervezik vásárlásaikat, csupán azzal, hogy elhalasztják például a kocsicseréket, mert takarékosabb kocsikra várnak, elérik a kulcsiparágnak számító járműipar gyökeres átalakulását. Mivel a katonai jellegű megoldások sorra kudarcot vallanak, a hadipar és a nemzetközi fegyverkereskedelem veszít súlyából. A szélerőművek egyre jobban elterjednek. Az olajárak ugyan jelentősen emelkednek, de csak fokozatosan, mert a gyorsan terjedő többfeladatos termelési rendszerek(23) egyre kevesebb erőforrást használnak fel. A mezőgazdaság, ipar, kereskedelem olyan rendszerekbe szerveződik, amelyek a helyi adottságokhoz alkalmazkodva lehetőleg kevés erőforrással tartják fenn magukat. Az emberek fehérjeszükségletüket elsősorban növényi fehérje fogyasztásával fedezik.
Az olajár emelkedése miatt számos, csupán cuccnak nevezhető árucikk ára annyira felszökik, hogy eltűnik a piacról. A tudatosabb vásárlások részarányának növekedése magával vonja a hirdetések visszaszorulását. Eltűnnek a hirdetésből élő kereskedelmi hang- és képcsatornák és ponyvasajtó nagyobbik része. Ezzel megszűnik az emberek idegeinek naponta több órán át történő borzolása, feszítése, a tájékoztatási szemét termelése és terjesztése. Kezdetben ez a nagy többség számára szokatlan lesz, nem tudnak majd mit tenni a rengeteg sok szabad idővel, erővel, de fokozatosan rájönnek arra, mit kezdjenek magukkal. Sokkal több idejük lesz egymásra, olvasásra, sétálásra, a gyermekekre, a tudományra, művészetekre, mozgásra. Fel fogják fedezni, mennyivel tartalmasabb így az életük. Megszabadulva a pazarló fogyasztás kényszerétől az emberek oldottabbak lesznek. Természetüknek megfelelően egyre többet foglalkoznak a szellemi értékeik gyarapításával. Visszatér az emberek életkedve, a társadalmak gyermekbaráttá válnak, a népesség elöregedésének folyamata megszakad, a bolygó népessége egy adott szinten állandósul.
A mezőgazdaság gyorsított ütembe tér át a szerves módszerek használatára. A megtermelt élelmiszer mennyisége nem csökken annyira gyorsan, hogy nagyméretű éhínségek alakuljanak ki. A népesség növekedése a szegényebb országokban is megáll és a túlnépesedett országok lélekszáma nagyobb megrázkódtatások nélkül csökken arra a szintre, amit a térség magától, külső erőforrások bevonása nélkül is el tud tartani.
Sikerül megállítani az erdőterületek csökkenését, sőt világszerte hatalmas területeket adhatnak vissza a természetnek. Nem csökken tovább a fajok száma, a természetes környezet növekvő aránya csökkenti az éghajlatváltozások okozta csapások erejét. A 20. század során felhalmozott mérgező, pusztító anyagokat lassan feldolgozzák, ártalmatlanítják és ezzel fokozatosan csökkentik a természet szennyeződését. Ezzel az emberiség egészségi állapota is fokozatosan javul, az egészségügy fő feladatává az egészség megőrzése, a megelőzés válik.
Az egyetemesítés ezredvégi rendszere lassan átalakul. Vívmányaiból elsősorban a világot behálózó informatikai rendszer válik maradandóvá. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az emberek az őket érdeklő ismeretekhez gyorsan hozzájussanak, a legfontosabb egyetemes ágazattá a szellemi javak terjesztése válik. A látványosan kibontakozó tudományos-műszaki forradalom mindenkinek teret nyit arra, hogy képességeinek megfelelő módon tevékenykedjen. A rendkívüli helyzet kivételes alkalmat kínál az emberek szellemi megújulásához, a fogyasztói társadalom lelkileg megalázott és megnyomorított polgárai emberibb módon kezdenek élni. Gyermekeik már igazi személyiségekké válhatnak. A felszabaduló hatalmas emberi erőforrások akkora lendületet adnak az átalakulási folyamatnak, hogy száz-kétszáz éven belül az emberiség életrendjét fenntartható pályára sikerül állítanunk.
3.3.3. Még ez is álomnak tűnhet, ez a közepesen sikeres forgatókönyv
Van egy közepesen sikeres forgatókönyv is, ami tudásközpontokkal, és az 1930-as évek szintjén élő vidéki lakossággal, gőzvontatású vonatközlekedéssel, repülők nélkül, jelentős hiányok nélkül, talán még vidéken is korlátozott áramhasználattal, elképzelhető, és esélye 30-40% lehet. Itt szélkerekek adják az áramot, és biomasszás erőművek. Az éjszakai áram hidrogént bont, amivel mennek a buszok, és az alapvető feladatot ellátó személykocsik. Nagyobb áramhiány nincs, a fogyasztás a fénykorbelinek fele. Van korlátozott számítógéphálózat, vezetékes telefon, tömegközlekedés, bioüzemanyaggal magát ellátó mezőgazdaság, szervezett ellátás.
Itt is igaz, hogy csökken a károsanyag-kibocsátás, átértékelődik a valódi munka szerepe, megnő a szabadidő, a közösségi élet ideje; eltűnik a lélekölő munka és reklám, az előbbi forgatókönyv vívmányai jórészt itt is igazak. Ha csak ez sikerül, már elégedettek leszünk.
4. Erkölcsi felelősségünk
4.1. Az ember szerepének újfajta értelmezéséről a teremtésben. Hogyan jutottunk idáig?
Hagyományosan a Teremtés Könyvében található teremtéstörténet értelmezése a következő. A világ teremtésekor Isten mindenről kijelentette, hogy "jó". Az emberrel koronázta meg művét, akit saját képére és hasonlóságára teremtett (Ter 1,26). A teremtés során az ember minden hatalmat megkapott a Földön, hogy "uralkodjon rajta" (Ter 1,26), és hogy nevezze el(24) az állatokat és növényeket (Ter 2,19). Mindezek arról a felfogásról tanúskodnak, miszerint az Isten egyértelműen azért teremtette az embert, hogy leigázza a Földet. A bűnbeesés ezen ugyan nehezített, de mint cél, megmaradt. Arról, hogy mennyit ártott az élővilágnak a Teremtés Könyvének ez a (félre)értelmezése mások már írtak, sok elképzelés szerint ez adta azt a téves magatartásformát, melynek következménye a mostani erőforrás- és környezeti válság.(25)
Az ember istenképűsége olyan viselkedést eredményez, melynek jellemzője a távlatiság. Az istenképű ember térben és időben kierjedten él és gondolkodik. Istenképűségének következtében az idő és a tér távlatait egyaránt megérti és felfogja, és ez befolyásolja viselkedését. A tér távlatai azt jelentik, hogy nemcsak arra a helyre korlátozódik a felelőssége, melyen él, hanem tekintetbe veszi annak tágabb vonatkozásait is. Az időbeliséget pedig az utódok felé mutatott magatartáson, az ő jövőjük megőrzésén keresztül érthetjük meg. Ha valaki úgy él, hogy életének nyoma (azaz az ökolábnyoma) elég teret hagy leszármazottainak (időbeli távlat), valamint másoknak (térbeli távlat) akkor a teremtett világot tágabban szemléli. Ezek a viselkedésminták kevéssé köthetők az értő és elemző gondolkodáshoz (okos, azaz okokat ismerő és felderítő gondolkodás), hanem sokkal inkább a bölcsesség eredményei.
Okos az, aki az okok láncolatát végigköveti, és helyesen ismeri fel a következményeket. Ha átlátható a helyzet, az okos gondolkodás célravezető. Ellentéte a buta, aki nem képes átlátni az ok-okozati hálót. A bölcs az élete során szerzett sok tapasztalatot hasznosítja egy olyan helyzetben, amikor nem látni az okok rendszerét. Hasonlóságot fedez föl, élete tapasztalatai segítik ebben. Ellentéte a bolond, aki nem képes megérteni, hogy egy helyzet mennyire bonyolult és nem leegyszerűsíthető.
Úgy tűnik, a bölcs gondolkodás a mindennapokban nem térül meg, s nincs is rá szükség. Valóban, a bölcs döntések hatása hosszabb távon mutatkozik meg, rövid távon az okos részesül előnyben. Napjainkban a természetet leigázó tudomány képviselőjét az ok-ost ünnepeljük, aki hozzásegítette a társadalmat a jóléthez.
Nem ártott volna azonban bölcsként, istenképűként hozzáfogni a természet birtokbavételéhez. Az istenképűség elvesztésével azonban az ember ok-osan, azaz beszűkült tér- és időbeliséggel látott hozzá a természet birtokbavétele helyett, annak leigázásához. Ennek következtében sérült az a parancs, mely a dekalógust megelőzve a teremtés alapvető parancsa lenne: az ember "művelje és őrizze" a világot (Ter 2,15). A művelés úgy értendő, hogy közben marad elég lehetőség arra, hogy a természet megmaradjon (térbeliség), és elég idő arra, hogy megőrződjön (időbeliség).
A ma tán legfőbb, és mégis alig hallatott parancs tehát ez: őrizd és műveld! Aki szereti Istent, az szereti azt is, amit Isten alkotott. A szeretet teológiáján keresztül pedig bekapcsolható az Újszövetség világa is ide. Menetközben a mai világ már elfelejti, hogy az ember istenképű, és hogy ezt az istenképűséget felvillantja a keresztség, amikor megtöri az eredendő bűn láncolatát, a világ mai fia elfelejti saját megváltását.
A mai világ Isten mellett nem társ-teremtőként és munkatársként szemléli az embert, hanem kisistenként, aki azt tesz, amit akar. Nem képe másnak, mint magának, nem hasonlít senkire, csak magára, nem felelős senkinek, csak magának.
A szeretet hiánycikk. Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, mondta Jézus apostolainakaz utolsó vacsorán. Fordítsuk ezt a gondolatot meg! Úgy szeretjük Istent, ahogy egymást. Ez azt jelenti, hogy Istent már talán nem is. Hiszen kiveszett az emberek közti szeretet is. Szociáldarwinizmus hódít, a töretlen fejlődés vakhitté vált.
A kijózanodás a küszöbön áll, de nem elég a válság anyagi oldalát meglátni, mert akkor arról fogunk töprengeni, hogy pazarló és anyagelvű világunk életét milyen (esetleg borzalmas) áron hosszabbíthatnánk meg, akár csak évekkel is. Ha nem értjük meg, hogy a szemlélet hibás, hogy messze vagyunk attól, amit Isten szánt nekünk tervében, hogy okosak vagyunk de bolondok; akkor elveszünk. És még tanulni sincs idő hibáinkból.
4.2. Az egyén
Közhely, hogy társadalmunk csoportjai egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve, a közösségek feldarabolódnak. Napjainkban az elüzletiesedett fogyasztói világrend a család, mint utolsó akadály ellen indított támadást. Az egyénekre szakadt társadalomban sokkal nehezebb védekezni. Mit tehet egyetlen ember?
Hagyjon magának időt. A nagy döntéseket nem lehet mérlegelés nélkül megúszni. A mai világ azonban gyors döntések sorozatát kívánja meg, és nem hagy arra időt, hogy az ember elképzelje: másképp is élhetne. Nincs lehetősége arra, hogy túlterhelt agya lélegzethez jusson, és kitörjön ebből a fogyasztói társadalomnak nevezett mókuskerékből. Dolgozik, hogy növelje az előállított vacakok mennyiségét, és pénzéből, amihez egyre nehezebben jut hozzá, vásárol, hogy fenntartsa a vacakokat gyártót.
A lengyel munkások sztrájkja az 1980-as évek elején a rendszer összeomlásához vezetett. Azonban a durva kizsákmányolás helyett, melyben az alapvető látszat sincs meg (azaz nincs kirakat) és nincsenek jogok, Lengyelország kapott egy kirakat rendszert, melyben a látszat szép, de a munkások négyszer dolgoznak többet, kétszer annyi pénzért – azaz k&ea Isten tervei szerint istenképűként élni, akkor a következő vár rá. A válság előbb-utóbb (2012-ig bizonyosan) belép tér-és időbeli látókörébe, de akkor már elmúlik a kegyelemteli idő. Az már a vizsga lesz.
Külön csoportot képez az egyének között az írástudó. Az akinek feladata lenne átlátni az egészet, és bölcsként irányt adni a dolgok folyásának, rámutatni a jóra, és a rosszra, segíteni a tér- és időkorlátok megszüntetését. Erre csak a megfelelő világképű ember képes, az aki hiszi, hogy az ember istenképű, és meg van váltva. Humanizmusból legföljebb az emberekért rajonghat valaki, a teremtett világért már kevésbé. Sajnos napjaink írástudói nem értik a bajt, mert vagy nem részei a keresztény gondolkodók táborának, vagy ha azok is, már nagyon sújtja őket evilág gondolkodása: nem látnak annyira előre, amennyire kellene. Azon kivételes kevesek, akik látják a bajt, köznevetség tárgyai.
Pedig azt, hogy baj van, a felelős írástudók már érzik. Akik Istent hisznek, azoknak nyilvánvaló, milyen messze áll a világ egy keresztény társadalomtól. Sokszor mégsem a saját maguk bölcsességéhez fordulnak, hanem a világéhoz. Ám ez a bölcsesség legföljebb humanista lehet, semmiképpen sem teista, pedig csak egy ilyen bölcselet képes láttatni a teremtett világ egyedülállóságát.
4.3. Kereszténység és közösség
Az összeomlást csak olyan közösségek képesek túlélni, melyek rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, melyek a fenntartható élethez szükségesek, továbbá ismerik azt a hibás utat, melyet elődeik jártak be.
Helyes és az ember számára üdvösséget adó jövőképpel rendelkeznek a történelmi keresztény gyülekezetek, főképp pedig a Katolikus Egyház. Országos hálózatuk biztosan szerephez jut a jövendő összeomlás utáni értékmentésben. Ráadásul itt még fellelhetőek a gondolkodás korrumpálódása előttről való bölcseleti elemek, amelyek mentén felismerhető a szerző által is leírt elcsúszás az istenképűségtől az emberiség történelme során. Ha pedig megvan a hiba, talán még egyszer nem sétálunk bele.
Az élő közösségek képesek elviselni azt a lelki és fizikai nyomást, melyet a mai rend szétesése eredményez majd, és képesek lesznek hálót alkotni ahhoz, hogy létrejöhessen egy új társadalom. Az Egyház szerepe óriási. Vezetői itthon még nem mindig látják tisztán a teendőket, néha még a válságot sem – de itt minden lehetőség adott a felismerésekhez, és a társadalom továbbéléséhez. Hiszen a Isten Egyházát a Szentlélek vezeti.
5. Összefoglalás
Ha nem teszünk semmit, hazánk, a nyugati világ részeként 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ végét jelentő erőforrásválságba, mely porba dönti a tudományos és ipari vívmányok mellett a ma megszokott egész életünket. Ehhez semmit sem kell tenni, csak folytatni eddigi életvitelünket…
A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoportról: A csoport alapítói több, mint 5 éve foglalkoznak a mai fogyasztás és túlnépesedés okozta válsággal. 2007 őszén hivatalosan is megalakították az FFEK-t, mely a tájékoztatás és figyelemfelkeltés mellett szeretné ellátni hiteles adatokkal a nemzetért felelős döntéshozókat is. A kutatók megjósolták a jelenlegi olajválságot, 1999-ben annak kezdetét 2010-re, 2005-ben pedig 2008-ra tették. Az olaj átlagára két éve előrejelzéseik szerint alakul. Jóslataik az olaj- és gáztermelésről, a gabonaárakról, az éhínségről, a bioüzemanyagokról és a döntéshozók felkészületlenségéről sorra helyesnek bizonyultak.
Részletes számításaik és programjaik, valamint kész javaslataik vannak az ország átállására…
Oldaluk: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.html
Írta: Hetesi Zsolt fizikus, ELTE óraadó, FFEK elemző
Hivatkozások:
Australian Journal, 2004, July 2.
Duncan, S. 2006: Social Contract, 2005-2006 winter issue
Flannery, T. 2006: Időjárás-csinálók, Bp. 2006. Akkord
Hansen, J. et al. 2005: Science, 308, 1341.
Hansosn, J. 2007: Social Contract 2006 January
Huebner, 2001: Technological Forecasting and Social Change, Vol. 72, Issue 8. October 1. 2005
IPCC, 2007: http://www.unis.unvienna.org/unis/hu/thematic_info_climate_change_ipcc.html
Korten, D. C. Tőkés társaságok világuralma, Bp. 1996. Kapu
Millenium Ecosystem Assesment, 2007: www.maweb.org/en/index.aspx
Sloan, E. D. 2003: Nature, 426, 353.
Stainforth, D. A. et al. 2005: Nature, 433, 403.
Végh László - Hetesi Zsolt: Fenntartható élet. Jegyzet, ELTE TTK, 2006.
Forrás: Fenntartható Fejődés Egyetemközi Kutatócsoport
Hetesi Zsolt előadását az alábbi képre kattintva meg is nézheted:
A biztonság kedvéért: Az előadás videója ezen a linken érhető el
Jegyzet:
(17.)http://www.theoildrum.com/node/2164 Az oldalon azt is olvashatjuk a technikai nehézségek mellett, hogy nincs elég "üzemanyag" sem, és nagyon messze van a megvalósulás is. vissza
(18) A városok lakótelepei nem tarthatók meg. Egy tízemeletes lakótelepi ház nagy erőforrás-fogyasztó és ráadásul túl magas is ahhoz, hogy a víz feljusson a tízedik emeletre. A belvárosok néhány emeletes háztömbjei fenntarthatóak, hiszen ezek akkor is álltak, amikor még nem volt ennyire jelentős az olajfelhasználás. Budapest esetében a fent említettek a lakosság felének kényszerű elvándorlásával, vagy célirányos kiköltöztetésével oldhatók meg. vissza
(19) Közösségenként legalább egy fúrott kútra van szükség.vissza
(20) A vidéki ház- és földárak miatt ez egyelőre könnyen megoldható. A szerző véleménye szerint pedig a gazdasági összeomlás után a földtulajdon-jog megszűnik. vissza
(21) Komoly közlekedési és távközlési eszközök nélkül. vissza
(22) A jól csengő pozitív részletek többségének nincs nagyobb esélye 10-15%-nál. vissza
(23) Ahol az egyes termelési ágak a másik ág többlethőjét és és/vagy hulladékát hasznosítva szintén hozzájárulnak a végtermékhez. Ilyen például a Pauli-rendszerű sörfőzés. A sörfőzdék az árpa 4%-át hasznosítják eredetileg, a többi hulladék. Itt gombákkal etetik át, utána jó állati takarmánynak. A hulladék 26%-a fehérje, ebben gilisztát tenyésztenek, amely baromfitáplálék. A tenyészállatok ürüléke természetes (bio) erőforrás. A visszamaradó szennyvizet megfelelő növényi és állati (hal) társulások teszik teljesen tisztává. A lúgos szennyvízbe bevezetik a sörfőzéshez alkalmazott fűtés szén-dioxidját, amely így algák tenyésztésére is alkalmas. Az új többfeladatú rendszer teljesen önellátó hétszeres termelékenységű és négyszer több munkást foglalkoztat.vissza
(24) Az elnevezés azt jelenti, hogy az adott állat, vagy növény már nem ismeretlen, azaz az embertől nem idegen. vissza
(25) A szerző nem ért egyet azokkal, akik a túlnépesedésért a bibliai szaporodásparancsot (Ter 1,22) teszik felelőssé, ugyanis a túlnépesedés jelenleg olyan területeket érint, ahol a a kereszténység jelentősége kicsi. Ugyanakkor fontos rámutatni, hogy a Föld igába hajtása valóban a Ter üzenetének félreértelmezésén alapul.vissza
Szia Kolyn!:)
Olvastam a leveledet, és gondoltam, én is írok Neked néhány sort.:)
Először is, én a leveled olvasása közben azt vettem észre, hogy kétségbeestél, valamiféle lelki kapkodásban vagy, elvárásod van magad felé, hogy már tudnod kéne, mivel foglalkozz. Szerintem nem. Nem feltétlenül kell még tudnod, hogy milyen pályát válassz. Sokan még idős fejjel sem tudják. Szóval ne ijedj meg!:) Annyi mindent tanulhatsz még!!!
Véleményem szerint nem véletlen az sem, hogy rátaláltál erre az útra, ami most érdekel. És tényleg nagyon fantasztikus, hogy ennyire nyitott, felelősségteljes, és komoly lány vagy!:) Jó sok minden érdekel, és ez nagyon szuper, mert ennyi felé el is tudsz indulni. Egy kicsit ebből, "egy sokat" abból. Ez így kerek, és egész. Több az ember, mint egy robot, aki csak egyféle program szerint működik. Szóval sokszínűek vagyunk.
Hogy konkrétabb választ adjak a pályaválasztásos kérdésedre: rengeteg szakma, hivatás van. Mehetsz szerintem dietetikára, de közben "nyitva lehet a szemed", szóval élhetsz személyes kritikával, egyet nem értéssel bizonyos szakmai kérdésekben.
Én szociálpedagógus vagyok, és elmondhatom, nekem is volt sok dologról más véleményem. Ez egyáltalán nem gond, jelzi, hogy gondolkodsz. Ettől csak jobb szakember leszel. Szerintem amúgy még utána nézegethetsz az élelmiszer mérnöki szaknak. Vagy választhatsz számodra semlegesebb szakmát, és közben elvégezheted a természetgyógyászatot, és számos egyéb tanfolyamot.
Szóval nem csak egy út létezik a megoldáshoz. És tényleg nem kell kétségbe esned, hogy még nincs kialakulva a dolog benned. Ez nem egy lezárt folyamat senkinél sem. Folyamatosan keressük a helyünket mindannyian. Ha eljön az ideje, az égiek (vagy univerzum, kinek mi a hite) rávezetnek a számodra helyes megoldásra. Csak lazulj el, és közben légy éber. Meg fogod találni az utadat!:)))))))
Sok sikert kívánok Neked!
Üdv: Klárci
Sziasztok! Köszönöm a gyors válaszokat :)
Igen, tényleg "lelki kapkodásban" vagyok, és ez nem jó :( Most vagyok végzős és eddig úgy voltam vele, hogy ráérek még eldönteni hogyan tovább, de szeptember 1. óta minden áldott nap azt hallom, hogy "februárig mindenki döntse el melyik főiskolára/egyetemre megy". Sőt, van olyan tanár aki szerint már a jövő héten el kéne dönteni, hogy lássuk az adott suli mit kér és tudatosan arra készüljünk. Ez annyira nyomasztó... meg amikor látom, hogy az osztály fele már eldöntötte, hogy ő mi akar lenni és pontosan ismeri a főiskolai ponthatárokat, én pedig azt sem tudom, hogy számolják a pontokat, és őszintén szólva nem is érdekel. Nem tudom miért, de nem érdekel, pedig szeretnék továbbtanulni, de inkább azt tartom fontosnak, hogy tényleg megtaláljam azt ami érdekel és boldog legyek, és ne csak az legyen, hogy hú én ilyen meg olyan egyetemre járok és valami kimondhatatlan nevű de jól hangzó szakon tanulok.
Ha arról lenne szó inkább elvégeznék egy OKJ szakács tanfolyamot, mint hogy olyat tanuljak ami divatos szakma de nem érdekel. Közgáz suliba járok, és szeretem is a közgázt, mert érdekesnek tartom, de nem tudnék ezzel foglalkozni egész életemben, és az ilyen banki, pézügyi dolgok meg abszolút hidegen hagynak.
Pont itt olvastam nemrég, hogy sok ember azért beteg, esetleg súlyosan (rákos), mert nem találta meg az útját, és nem boldog abban, amit csinál. Na, ezt én nem szeretném, de ha most elmegyek valami fősulira és tanulok egy olyan dolgot, ami nem annyira érdekel, akkor nem hiszem, hogy jól fogom magam érezni. De kezdjük ott, hogy azt sem tudom hogy megy ez az egész... tanulok pár évig valamit, aztán kiderül, hogy más érdekel és akkor az a pár év kárbaveszett? Valami olyan kéne, ahonnan elmehetek még bármilyen irányba, de azért ad valami alapot :) Pl. erről az élelmiszermérnökségről nem sokat tudok.
De amúgy a rendezvényszervezés is érdekel :) Vagy szívesen irányítanék egy éttermet, szállodát esetleg, csak fogalmam sincs, hogy ehhez mi kell. Jó, persze erre nem tőletek várom a választ, csak úgy leírtam, hátha van itt valakinek vendéglátós tapasztalata :) Egyébként meg nagyon jólesik amit írtatok, kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ilyen "határozatlan" e téren, és az, hogy még nem tudom konkrétan mi leszek nem azt jelenti, hogy nincsen jövőképem, mint ahogy sokan mondják...
Annyira csodállak titeket, amikor olvasom az írásaitokat, itt szinte mindenkinek családja van és boldog, legalábbis nekem ez jött le :) Sokat gondolkozom rajta, hogy Ti hogyan találtatok olyan társat, aki hasonlóan gondolkodik, mert sajnos a többség az elég elutasító az egészséges élettel kapcsolatban. Ezt sajnos nap mint nap tapasztalom :( És, azért is csodállak Titeket, mert képesek vagyok ebben a világban olyan életszínvonalat biztosítani a családotoknak, ami a normális lenne. Ebben a világban, ahol minden a cukorról és a gyógyszerekről szól. Nagyon nehéz kikerülni a mérgeket a mindennapokban, főleg úgy, hogy az emberek többsége nem tartja pl. a cukrot veszélyesnek és tömik vele a gyerekeket. Amikor kinyitok egy reklámújságot, akkor ami benne van annak kb. a 90%-a cukros"étel". És az emberek elhiszik, hogy az jó nekik amit a reklám mond+az orvos. Én is elhittem, amíg nem ismertelek Titeket... úgyhogy nem csodálkozom rajta, hogy aki 50 éve cukron él az nem hiszi el, amikor azt mondom, hogy káros, csak körberöhög + hülyének néz... baromira rossz érzés, amikor mások szemében szinte látom a lenézést, miközben ők szó szerint zabálják a sütit és kínálnak engem és mondom, hogy kösz én nem eszem meg a fehér cukrot. Most csak a cukrot említettem, de így van ez a többi dologgal is (gyógyszer, fehérliszt, margarin...stb.).
Na, szóval csak azt akartam ezzel mondani, hogy nagyon nehéz valóban egészségesen élni egy ilyen környezetben, és amikor látom, hogy Nektek sikerül, akkor reménykedek én is, de ott van az az érzés is, hogy áhh, én sohasem fogok olyan férjet találni, aki hasonlóan gondolkodik, mint én. Viszont az előbb olvastam amit Vali írt, hogy neki is voltak olyan partnerei, akik nem értették meg, és ezen úgy meglepődtem... én ezt nem is gondoltam róla, azt hittem ő egy olyan közösségben mozog, ahol csak hasonló gondolkodású emberek vannak, és álmomban sem gondoltam volna, hogy neki is voltak ilyen problémái. Egyébként még ez is egy ok, amiért ilyen területen szeretnék tanulni, mármint ilyen "egészség vonalon", hogy olyan embereket ismerjek meg, akik osztják az én véleményemet és nem néznek hülyének. A természetgyógyászat is tök jó szerintem, csak épp nem vagyok vele teljesen tisztában, hogy mit takar. Például az ilyen biokémia annyira nem vonz + a kémia se, ha esetleg ahhoz ilyeneket kell tanulni...
Ha már ilyen gyógyításnál tartok, szeretném megkérdezni, hogy tudnátok-e segíteni valamilyen formában egy rákos betegen. Olvastam itt nemrég, hogy sok antioxidáns kell nekik, stb.. meg volt aki írta, hogy meggyógyult kemo nélkül. Van egy szomszédunk, aki rákos és kapja a sugarat + tök rosszul van. Csak épp nem hinném, hogy ő ilyen természetesség rajongó, meg annyira nem is vagyok vele jóban, hogy odaálljak elé és megmondjam, hogy most szedjen be valami gyógynövényes izét. Meg nyílván én még az egészséges életmódról sem sokat tudok, nemhogy a rákról, de gondoltam azért megkérdezlek előbb Titeket, tudnátok-e neki ajánlani vmit, és utána megmondanám neki, hogy ha szeretné meghallgatni a "természetes"oldalt is, akkor lépjen veletek kapcsolatba. Szerintem az ember ilyen helyzetben nyitott olyan dolgokra is, amiben esetleg nem hitt előtte. Mondjuk számítógépe nincs, de esetleg ha egyikőtök tudna adni egy telefonszámot, talán megérne egy próbát, csak úgy körvonalazni neki, hogy vannak természetes megoldások is, amik gyakran hatékonyabbak, mint a hagyományos pl.kemoterápia. Amúgy ezen is elgondolkodtam tegnap, hogy nem hiszem el, hogy ha valakiben ekkora rosszindulatú elváltozás van, tehát rák, ami már a legdurvább betegség vagy jelzés, azt nem érzi meg, csak amikor már késő?
Ti írtátok, hogy a peteérést is meg lehet érezni (még egy dolog amiért csodállak Titeket :) ). Akkor nehogymár azt ne érezzük, ha valami nagyon rossz dolog növekszik bennünk, ami képes megölni.... vagy csak ennyire nem figyelnek oda az emberek a testük jelzéseire + elnyomják a gyógyszerekkel? Ez annyira szörnyű... és szomorú :( Én amikor ilyeneket látok, akkor mindig ez az oldal jut eszembe, hogy itt lenne segítség mindenkinek, ha elhinnék amiket itt írtok, akkor szerintem nem lenne ennyi beteg ember... jó persze nem elég elhinni, eszerint kéne élni. Egyik ismerősöm refluxos, ajánlottam neki a SupraBalance-ot, elküldtem amiket írtak róla, azt hittem azonnal meg fogja venni, de abszolút nem érdekelte. Jó,ha nekem nem hisz oké... 18éves vagyok, de amiket mások írtak, és azok nem kitalált dolgok, dehát azt sem hitte el :(
Na jó,befejeztem a regényírást :) Én mindezek ellenére tényleg szeretnék másokon segíteni, mert vannak akik nyitottak, csak azt sem tudják, hogy mi hogy merre, és ha én tudom, akkor úgy érzem legalább nagyvonalakban tájékoztatom őket, aztán majd utánanéz az, akit érdekel, de hát Ti is itt pont ezt csináljátok, Nektek nem kell magyarázni, hogy mire gondolok :)
Bocsi,hogy ilyen sok olvasnivalót adtam Nektek,de várom a válaszokat :) Puszi! Kolyn ![]()
Kedves Kolyn! Most vagyok harmad éves élelmiszermérnök, állatitermék technológia szakirányon. Nem elsősorban a húsok miatt, inkább a fermentált tejtermékek miatt. De van sok más szakirány is: Sör és szesz, Sütőipar, Tartósítás, Borászat és üdítőital, Édes és zsiradékipar. Sok kémiát(általános, szerves, szervetlen,fizikai, biokémia, analitika), fizikát (termodinamika, elektrotechnika,) és biológiát tanulunk/tanultunk. Mindennek az alapjait. Ez a szak nem igazán az emberekről szól, inkább az alapanyagok feldolgozásáról, késztermék előállításáról és a hozzájuk tartozó technológiákról. Pl.: megtanultuk a különböző szarvasmarha fajokat, melyiket miért tartják, hogyan hat rájuk például a takarmányozás, éghajlat. Aztán hogy hogyan történik a fejés, milyen gépekkel csinálják és ezután mik történnek a tejjel mire sajt vagy egyéb készítmény lesz belőle (szállítás, tárolás, ellenőrzés). De vannak választható tárgyak is, ezek között sok érdekes van: Környezetvédelem alapjai, Kozmetikumok biomolekulái, Kávé tea kakaó, Érzékszervi minősítés, Fűszerek élelmiszeripari felhasználása stb..... Érdekes, de nem egyszerű szak.
Szia Kolyn :)
olyan jó látni, hogy egyre fiatalabbakat is megérint az egészségtudatos életmód. Megfogott az írásod, mert én sem tudtam még 20 évesen sem, hogy mi is szeretnék lenni igazából.
Egyrészről ugyebár a kívánt szakma legyen: 1. érdekes, 2. hasznos, 3. megélj belőle.
Tanácsot adni nem szeretnék, de azt leírom, hogy nálam hogyan alakul(t) a pályaválasztás. 18 évesen nem lebegett álomszakma előttem, ezért közgázra mentem, ahonnan bárhová vezethet az út. 23 évesen végezve még mindig nem lebegett előttem álmaim szakmája, ezért továbbra is azokat a lehetőségeket kerestem, ahol nem speciális tapasztalatot, hanem széles látókört szerezhetek. Így hát projektmenedzserként dolgoztam EU-s területen, soha nem volt két egyforma projektem. Jelenleg is EU-s területen dolgozom közgazdászként.
Ami nekem igazán fontos: miközben volt állásom és keresetem, folyton speciális tanfolyamokat végeztem. Így tanultam rajzolást, divattervezést pusztán kedvtelésből, egyszer majd lesz belőle valami...
Az egészséges életmód iránt évekkel ezelőtt elkezdtem érdeklődni, sokkal később, mint Te. Jelenleg természetgyógyászatot tanulok, de szakot még nem választottam, majd kialakul, egyszer ebből is lesz majd valami. Még csak 29 vagyok, kb 10-zel több, mint Te, ha jól sejtem... És most is azt vallom, hogy több lábon kell állni, mert az élet színes és érdekes. Tanulj meg minél több mindent, ahogy írod: főzni, kommunikálni, tanulni, tanítani, gyógyítani magad és másokat
És minden kialakul, de csak a saját elvárásaidra hallgass.
Felhőcske
most az Ablak című műsorban az m1-en!
ez mind oké. de akkor ti most mihez kezdtek?földet, házat vásároltok vidéken?gabonát, állatokat?én bepánikoltam ettől..
Sziasztok:)Kérlek,valaki elemezze nekem a következő-általam jónak titulált termékeket-erősítsetek meg,hogy jóóók![]()
1-aqua,olea europea oil,glycine soja oil,castor oil,glycerol,glyceryl stearate,dimethicone,cetearyl glucoside,cetearyl alcohol,bees wax,urea,aloe barbandesis,cetyl alcohol,sempervivum tectorum,cucumis sativa,humulus lupulus,lecithin,panthenol,butyrospermium parkii,rosmarinus officinalis,lavandula augustofolia,xanthan,tocopheryl acetate,diazilidinyl urea,citronellol,rosa damascena,cedrus atlantica,nicotinamide,allantoin,thiamine,zinc sulfate,magnesium sulfate,sorbic acid,benzyl alcohol,benzoic acid.
2-aqua,glycirrhiza glabra,echinacea purpurea,xanthan,lecithin,melilotus officinalis,petrosilium hortense oil,zinc sulfate,viola tricolor,ascorbyl palmitate,cucurbita pepo oil,zea mays,prunus dulcis hidr protein,nicotinamide,panthotenic acid,asparagus officinalis,arthemisia absinthium ,tocopherol,aloe arborescens,verbena officinalis,juglans regia,retynyl palmitate,sorbic acid,benzoic acid,biotine,leptospermum scoparium,melissa officinalis.
Köszike!
Szia Melcsi!
Használd nyugodtan, szerintem jók.
Minden jót:
Péter
“A Földbolygón 6,7 milliárd ember él. Ha csak az amerikai tervben szereplő 700 milliárd dollárt vesszük, és ezt elosztjuk a Föld lakosainak számával, 6,7 milliárddal, akkor az lakosonként 104 millió dollárra jön ki fejenként.”
5 percig gondolkodtam, most én értem félre a fentit, rosszul gondolom, olvasom, vagy a körlevelek kisördöge játszik megint az emberekkel és egyszerűen nem tud számolni? Hmm... ![]()
Ha jól értem 700 000 000 000 $ osztva 6 700 000 000 fő? Nyolc nullát egyszerűsíthetünk, azaz 7000/67 $/fő = 104 $/fő.
Nem 104 millió, hanem 104 db dolcsi fejenként, 225-ös árfolyamon számolva az 23400 Ft minden embernek.
Viszonyításképpen, ha 3 milliárdot elosztok 1 milliárddal, 3 jön ki (nem 3 millió).
Ráadásul a második számolásnál is ugyanaz a hiba! ![]()
Jó lenne, ha ilyen szép lenne a világ, de a valóság, hogy fizetés/hitel utalásánál biztosan nem tévednek 6 nullát - a mi javunkra.
| 700 milliárd | 6,7 milliárd | Osztás: | Végeredmény: | |
| 700 000 000 000 | 6 700 000 000 | 700000000000/6700000000 | 104,48 | |
| 104 Millió | 6,7 milliárd | Szorzás: | Végeredmény: | |
| 104 000 000 | 6 700 000 000 | 104000000*6700000000 | 696 800 000 000 000 000 | (696 billiárd) |
Kedves Zsolt!
Jó ideje érzem már magam is, hogy "valami" nagyon nem jól működik ebben a világban. Az utóbbi mondjuk 3-4 évben ez az érzés még inkább erősödött bennem. Elkezdtem nyitott(abb) szemmel figyelni az Internetet, a még független hírforrásokat, és rájöttem, hogy vannak - és szerencsére egyre többen vannak - olyan gondolkodói körök, mint amilyennek ön is a tagja. Úgy érzem, hogy a nagy baj ellenére ez mindenképpen záloga lesz az emberiség megmaradásának.
Természetesen, mivel a világon semmi nem lehet tökéletes, legfeljebb csak jobb, azért nem mindenben értek egyet az ön gondolkodásmódjával sem. Pl a keresztény vallás belekeverése ilyen. Eleve onnan indulnék ki, hogy a világ lakosságának "csak" kb 30%-a keresztény, és azt is tudjuk, hogy a keresztény szó messze nem jelent egységes vallási és világnézetet, hiszen több száz (ha nem több ezer) irányzatra bomlik, amely ha kis mértékben is, de eltérnek egymástól értelmezéseikben. Ha csak itthon nézzük, akkor itt is van pár: katolikus, református, batista, unitárius, HIT gyülekezet, Jehova tanúi, mormonok, stb...nem vagyok vallászakértő, csak fejből soroltam párat. Szóval látszik, hogy a kereszténység nem egy egységes valami. Az pedig, hogy a túléléshez egyedül a katolikusnak lenne ilyen mód "joga" az a világ lakosságának 70%-a és a többi irányzat tagjai által is erősen megkérdőjelezhető.
Ráadásul azt is tudjuk, hogy az egyház sem egy morálisan intakt szervezet - soha nem is volt az - úgyhogy ebből a szempontból nem kiemelkedőbbek másoknál. Egyben talán igaza van, hogy szervezettebbek, mint az átlag, de félek, hogy egy komoly világégés, amely előtt jó eséllyel vagyunk, ezt a szervezettséget is igen durván erodálni fogja, hiszen azért az egyházat sem a "gyors reagálási képességéről" ismerjük. Olyan tények elismerésére is sok-sok évet kellett várni tőlük, mint hogy a Föld nem lapos és nem a Nap kering körülötte, hanem fordítva. Agnosztikusként így nekem nincs ekkora bizodalmam a papságban, de természetesen - hiszen az agnosztikus nem utasítja el Isten létét, csak legfeljebb nem látja bizonyítottnak - nincs kifogásom a vallásos emberekkel szemben mindaddíg, amíg a vallásos mivoltukkal nem akarnak mások, a nem vallásosak fölébe kerekedni akármilyen módon is.
Úgy érzem, hogy ön tudósként, progresszív gondolkodóként túlságosan hamar elutasította a tudományos megközelítést (scientific method). Ez mondjuk érthető, hiszen egyazon világban élünk, ahol a pénztőke érdekei miatt az emberek jelentős részének fogalma sincs arról, hogy valójában milyen technológiai szinten is állunk, hiszen a világ továbbélését szolgáló találmányok százait (és azok feltalálóit) tüntette el a tőke saját védelmében a süllyesztőbe. Úgy vélem, ha a rendszerből ki lehetne iktatni a pénz, mint illegális értékszimbólum eszméjét és hatalmát, akkor ezek felszabadulhatnának. Azt aláírom, hogy már eléggé el vagyunk késve, de ha belesüppedünk az önsajnálatba, akkor meg is érdemeljük, hogy eltűnjünk a Föld színéről. Úgy vélem, hogy minden erőnkkel legalább az ön által felvázolt "középső modell" fenntartására kell törekednünk, de még inkább az "ideális" modell felé kell haladnunk, ugyanis ha a "worst case scenario", a legrosszabb forgatókönyv következik be, akkor az emberiségnek - ha marad valami belőle - újabb évezredek kellene majd, hogy magára találjon ismét technológiailag. Ez pedig az előttünk élt generációk minden munkájának sárba tiprása, meg nem becsülése lenne, ami szerintem morálisan kifogásolható.
Én abban hiszek (mert hinni mindíg kell valamiben), hogy minél hamarabb el kell kezdeni az energetikai rendszerünk átalakítását a megújuló forrásokra (hiszen a technológiai társadalom egyik sarokköve az energia), ugyanakkor úgy 50-100 évre valóban olyan vagy hasonló módszerrel kellene korlátozni magunkat, mint amilyeneket ön is írt. Ha sikerül ennyi idő alatt átállnunk egy olyan pályára, ahol a megújuló források nagysága miatt ismét energiabőség lesz (nap, szél, árapály, hullám, geothermikus, később fúziós, nullponti, stb), akkor elgondolkodhat az emberiség azon, hogy a pénz és önös érdek nélküli automatikzálás által kiváltott munkaidejét milyen, a lelket is pallérozó elfoglaltságokba (mint művészet, filozófia, kuatás/fejlesztés, tanulás, emberi kapcsolato építése, stb) fekteti a felszabaduló igényét. Ám ehhez az kell, hogy a Maslow piramis alján található két igénycsoport kielégítése a lehető legkevesebb emberi időt és energiát vonja el tőle. És én ezt még mindig a technológiában látom, és nem az aszkézisben és egy bizonyíthatatlan felsőbb hatalom felé fordulásban. A vallásnak nagy szerepe van, de szerintem meg kellene tartani a filozófia szintjén, ahová szerintem való. De félreértés ne essék, ismétlem, nem vagyok a vallás ellensége, de az egyházak nem tettek rám túl jó benyomást eddig. (Legfeljebb csak a Krisna tudatú egyház, amely már most is olyan elvek szerint él, amelyet ön is felsorol - természetközeli, vegetáriánus, békés, befogadó -....és látja, ők mégsem keresztények!
Ha el kell valahová helyeznem, akkor magamat leginkább a "Zeitgeist" mozgalomban tudom érvényesíteni, amely szinte 90%-ban ugyanazt mondja, amint amit ön is, csak ők elvetik benne a vallás irányító szerepét, és ezt a "bölccsé váló" (mert az életbenmaradás kikényszeríti) ember és tudósok, majdan pedig az embert a végletekig szolgáló gépek kezébe helyezik. Itt ezen a részen még jómagamnak is vannak vitáim, averzióim a "gépek hatalmával" kapcsolatban, no de mi az ami tökéletes a világban? Ám az lényeges, hogy amíg a pénz, a tőke az igazi fejlődéssel ellentétesen húzza a szekeret, az ön nézetei és a Zeitgeist ha nem is mindenben értenek egyet, de legalább egyfelé indultak el. Ez jó. Útközben pedig meg lehet vitatni a nézetkülönbségeket, de közben haladni is kell.
Szerencsére (vagy mondjuk hála Istennek) egyre több és több ember fedezi fel ugyanezt a gondolkodásmódot a világban, és reménykedem, hogy egy totális összeomlás előtt még összejön egy olyan "kritikus tömeg", amely képes lesz a továbbélést biztosítani a Földön, lehetőleg minél jobb körlülmények között.
Én arra buzdítok mindenkit, hogy próbáljon meg minél többet érvényesíteni ezen elvek közül a mindennapjaiban, és azzal segíti az előrelépést.
1. Éljünk környezettudatosan - takarékoskodjunk az energiával, erőforrásokkal, gyűjtsük szelekítven a hulladékot.
2. Helyezzük előtérbe a közösségi megoldásokat az egyéniekkel szemben - pl tömegközlekedés, és ott is a nem vagy kevésbé szennyező módokat válasszuk.
3. Ha van is autónk, az legyen a legkiebb, és ha módunkban áll, legyen hibird vagy elektromos. Ha nem járunk messze, akkor inkább használjunk kerékpárt, vagy sétáljunk.
4. Próbáljuk magunkat leválasztani a nagy szolgáltató rendszerekről. Fektessük a pénzt (amíg még ér valamit) napelemekbe, kollektorokba, hőszivattyúkba, szigetelésbe, korszerűsítésbe.
5. Együnk először kevesebb húst, majd ha képesek vagyunk, álljunk át a vegetáriánus étrendre.
6. Utasítsuk el a pénz hatalmát. Ne vegyünk fel feleslegesen (lehetőleg semmennyire) hiteleket, ne tartsunk bankban pénzt, ne használjunk bank és hitelkártyát.
7. Utasítsunk el az erőszakszervezeteket, a háborút. (a rendőrségre egyelőre szükség van.)
8. Ne bámuljuk a TV-k "kereskedelmi" csatornáit, mert azok szinte minden szegmensükben manipulálnak minket - mind a reklámokkal, mind a szűrt hírekkel - hanem próbáljunk meg az Internetről, semleges forrásokból (és onnan is több felől) tájékozódni. Az Internet most nagy szövetséges lehet.
9. Próbáljunk meg ismét "polihisztorok" lenni, és minél több kétkezi dolgohoz érteni.
10. Mondjuk el ezeket minél több más embernek.
Üdvözlettel és jó munkát kívánva.
Norris
http://www.youtube.com/watch?v=PpHPXyL4cHg&NR=1
Szerintem a "vallások" vagyis az egyházak elég sok problémát okoznak. Egyik szerepét sem látom jónak. Butítás, befolyásolás az egész. Nézzük csak meg a keresztény egyház idióta feje mit is akar? Nem védekezzenek a nők a fogamzás ellen, de ne is legyen abortusz!! A papok nőtlenségi fogadalma, ami természet ellen való! A muzulmánoknál a nők állati sorban való tartása! A tudatlanság szintentartása! A vallások nevében elkövetett gyilkosságok, háborúk! És még lehetne sorolni.
Nem azzal van bajom, hogy emberek hisznek valamiben, erre talán szükség is van. De a szervezett egyházak ezt kihasználják, manipulálják az embereket.
Sokkal jobban hiszek a normálisan gondolkodó közösségekben, addig, amíg nem akarja a gondolatait másokra ráerőltetni. De ebből nagyon kevés van.
Annyit ehhez a vallásos témához, hogy szerintem a következő a fontos: tiszteld az életet, tudatosan ne akarj ártani semmilyen érző lénynek, légy elfogadó a többi embertársad egyéni történetével szemben, és inkább told a bolygó szekerét, ne fékezd. Az már, hogy ezt morális szabadgondolkodóként, szufiként, gnosztikus keresztényként, taoista, navajo sámán, vagy buddhista tanítások követőjeként teszed, az már mindegy. A kizárólagossággal szemben emelném fel a szavam Norris hozzászólásában, miszerint csak a katolikus egyház primátusa elfogadható a "megmenekülésünkben". Amúgy nincs baj. Mindössze a tudatossági szintünk van rákényszerítve egy evolúciós ugrásra, egy olyan morfogenetikus mezőt célszerű mindenkinek megcéloznia, amilyen erőteljeset csak képes elhordozni. Aminek a lényege, nem te cselekszel, hanem megengeded annak az erőmezőnek, amit elfogadsz, és óhajtasz, hogy rajtad keresztül fejezze ki önmagát. A spiritualitás egyszerűen az emberi természet része, és inkább használjuk, semmint elzárjuk magunktól. Öröm, spontaneitás, félelem-nélküliség, feltételek és elvárások nélküliség, én ezt keresem.
Minden jót:
Péter
Széchenyi István Egyetem Győr!
Előadás - "Energia és népesség - harc az exponenciálisokkal"
Dr. Hetesi Zsolt, a Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport tudományos vezetője 2009. március 17-én, kedden 13 órakor előadást tart „Energia és népesség - harc az exponenciálisokkal” címmel a VIP teremben. Az egyetem Baross Gábor Építési és Közlekedési Intézetének szakmai konferencia napján a globális civilizáció közeli jövőjét, az összeomlás 5-6 éven belüli elkezdődésének esélyét hiteles adatokból kiindulva, tudományos módszerekkel vázolja fel.
Az utolsó óra. Ez a címe annak az előadásnak, melyet dr. Hetesi Zsolt fizikus tartott a szolnoki Tisza Klubban. A Fenntartható Fejlődés Kutatócsoport vezetője úgy véli egyre kevesebb az időnk, ha nem takarékoskodunk az energiaforrásokkal. A neves előadó elmondja véleményét arról is, hogy mi vezetett a világ pénzügyi válságához, ez hogyan hatott az olajárakra és milyen esélye van a jövőben az emberiségnek, ha továbbra is a fogyasztás növelésére törekszik. A fizikus számokkal támasztja alá a csoportelméletét. Megdöbbentő jövőkép a Mérleg Pluszban.
Forrás: 2008-12-28 - Szolnok TV
Kedves Vali, Csaba!
Cenzúrázzátok a következő videót, és ha átment a szűrőn bocsássátok a közgondolkodás javára. Körbenéztem az oldalon, de úgy láttam eddig még senki nem tette fel. Ha tévedtem bocs.
az M2 Záróra c. műsorában, 2009.01.29.
|
|
Kedves Mindenki!
A néhány felmerült lehetséges megoldás mellett, miért ne vegyük komolyan amit maga Isten mond?
Sziasztok!
Ez a téma nálunk már régen felvetődött, és minden ember első gondolata az, hogy elköltözzön vidékre. Mi is próbáltunk, de nem sikerült. Én nem hiszem, hogy véletlen műve volt, ez a "kudarc". A lehetőségekink itt is megvannak csak kicsit máshogyan.
Sajnos tapasztaltam, hogy a legtöbb embernek a közösködés csak addig terjed míg a saját haszna is jócskán megvan, legtöbbször anélkül, hogy nagyon sok erőfeszítést tenne érte. Engem ez mélységesen elszomorít. Van hová fejlődni.
A cikkeket olvasva futkorászott a karjaimon a hideg és ez jó jel. Igaz nem a legrosszabb első lehetséges jövő olvasása közben.....szerintem fontos, hogy ne a nagyon negatívra koncentráljukn, mert a végén még tényleg megépítjük magunknak, gondolom nem kell Nektek magyaráznom miképp.....
De persze az sem jó, ha túlságosan a fellegekben járunk.
Nekünk rengeteg erdélyi barátunk van, nagyon más emberek, mint az átlag magyar idehaza.
A Funtinelli boszorkány egy nagyon jó könyv, ajánlom még Kodolányi Jánostól a Vízözön és az Új ég, Új föld című könyveket.
Véletlenül semmi nem történik....hálás vagyok az Öreg Istennek, amiért erre az oldara engedett találnom.
üdvözlettel
Lenóka
Az első nagyon szintetikus, a második is gáz, szóval felejtős :(
Kedves Katka! Segítségedet nagyon köszönöm!
üdv, Anett
Most volt csak időm elolvasni ezt a két cikket, megrázóak de fantasztikusak! Sajnos, hogy nagyon kevesen vagyunk, akik felismerik, megértik vagy legalább elfogadják a veszélyeket és nem intézik el egy vállrándítással, hogy "addigra én már úgyis meghalok". Ebből a cikkből pedig egyenesen az derül ki, hogy nem így van, ez az egész "jövő" már a mi jelenünk.
Engem valamennyire közgazdásznak képeznek, és tényleg úgy tanítják, hogy a jólét kulcsa, az egyetlen járható út a gazdasági növekedés, minél gyorsabban, minden lehetőséget megragadva és kihasználva. A mai hosszú távú gazdasági és egyéb tervek nem nagyon tekintenek 10 évnél távolabbra - szomorú...
Közben mindenki elfelejti a gyökereit, az őseit, de még a közvetlen családját, barátait, a kultúrát, arról nem is beszélve, hogy mi lesz az ősi tudással, a mesterségekkel. Ha valami picit macerásabb, időigényesebb, mint ahogy a műanyagvilágban megszokta, már nem is hajlandó változtatni, mert "olyan bonyolult mindennek utánajárni, magam sütni a kenyeret, megfőzni egy ételt instant vacakok nélkül". De arra mindenkinek van ideje, hogy megnézze, mit csinál Győzike, hány gyereke van Britney Spearsnek és hova járnak bulizni az örökösnők. Vagy kipletykálják, hogy Magdika kit pletykált ki a Barátok köztben... Aztán persze nem tudják, hogy attól nincs idejük semmire és olyan fáradtak, hogy ki van mosva az agyuk és a kevés szabadidejükben nem olyan dolgokkal foglalkoznak, amik feltöltenék őket, hanem bután bámulják a tévét és gyűjtik a lényegtelen információkat. Ha valami igazán fontosat hallanak, arra meg befogják a fülüket, mert sok nekik. Ahogy egy régi Bonanza számban is hallható: "Álmaimat gépek rázzák, hogy ne tudjak aludni, hogy folyton fáradt legyek, és ne érdekeljen semmi, de semmi..." Abszolút igaz!
Tetszenek a megoldási javaslatok, mert véleményem szerint is rég kevés már a "kapcsold le a villanyt ha kimész a szobából és ne vásárolj felesleges csomagolóanyagot"- hozzáállás, bár szükséges. Számomra furcsa és érdekes volt olvasni, hogy a cikk szerzője ekkora szerepet szán az egyháznak, kiemelve a katolikusnak. Ez manapság sok embernek nem tetszik, és bevallom, mikor ezekhez a részekhez értem, eleinte én is húztam a számat. Az viszont igaz, hogy a helyi összetartó közösségekre szükség van, és ha erre az egyházi kötelékek a legalkalmasabbak, hát legyen (az a gondom csak az összes egyházzal, hogy hajlamosnak tűnik a "birkásításra", nem egy esetben meg is teszi). Azt nem tudom, milyen jövőképe van a katolikus egyháznak és hogy gondolkoznak a papok és egyéb méltóságok, de remélem, hogy úgy, ahogy a cikk leírja :)
Ezt a két cikket jónéhány embernek el fogom küldeni, kérdés, hogy ebből hány fogja nem csak átfutni, hanem megérteni és felfogni is a lényegét. Meglátjuk ;)
Szép napot nektek!
Adrica
Fantasztikus ez a két cikk Csaba, köszönet érte!
Érdekes, hogy amikor az elsőt olvastam, pont az ugrott be -túlélési ösztön-, hogy mit tennék, ha a világ, szűkebben a saját környezetem idáig jutna -éhínség, zavargások stb.
Az első gondolatom: kiköltözünk Erdélybe, fel a hegyekbe, ahol van fa, patak, legelő és még tiszta a levegő és kis, egymást segítő közösségben élnénk...
A második részt olvasva pedig megfogalmazódott bennem a FELADAT: soha nem eladni nagyszüleim földjeit, házát, nagy kerttel, fúrt kúttal!!! Tanulni, tanulni minden olyat, ami képessé tesz a túlélésre bármilyen körülmények között! És boldog vagyok, mert úgy gondolom, hogy a lehető legjobb emberek közelében vagyok, mind ezen az oldalon, mind pedig a katolikus közösségemben...elvileg minden megvan, csak még tökéletesíteni, csiszolni és továbbadni kell a tudást...Nektek is!
Én abban a változatban hiszek, ami arról szól, hogy az emberek Ember módjára, megfontoltan, okosan és békében fogják átvészelni az elkövetkezendő éveket, és tenni fognak azért, hogy ne állatként kelljen meghalnunk...
És abban is hiszek, hogy nekünk magyaroknak különleges szerep jut majd...mert a Kárpát-medence még most vajúdik, szüli a Jövőt!
Szeretettel!
Berni
Kedves Berni és a Többiek!
Ha tehetném Én már most kiköltöznék Erdélybe!
Nagyon sokszor megfogalmazódik bennem ez a gondolat ha arra gondolok, hogy milyen világban élek, akik állítólag az országom élén állnak, semmibe nézik a hazájukat és a népüket (szerintem).
Én Erdélyre mindig úgy tekintettem illetve tekintek mint egy a világtól elzárt kicsiny békés szigetre ahol megpihenhet és megnyugodhat az ember. Még akkor is ha a történelme sajnos nem a legszebb. Nagyon szívesen élnék fenn a hegyekben ellátnám az állatokat tisztelném a földet és az ott élő embereket! És csak nagyon néha látogatnék le a városba.
Tudod mint Nuca...:)
Ne értsetek félre Én imádom az anyaországot de Tündérország a szívem csücske!
És tiszta szívemből kívánom Én is hogy az emberek végre megtanuljanak Ember módjára élni mert véleményem szerint is csak így van esélyünk!
Szép estét Nektek!
Beáta
Igen, pont úgy, mint Nuca!!!!
Valóban Tündérország és gyerekkorom óta vonzódom hozzá...Nagyon érdekes, mert nagyapám nagyapja erdélyi volt...talán ezért...nem tudom...mindenesetre pont Valival beszéltünk róla tegnap, hogy mindegy, ki hová születik, milyen környezetben nő fel, az ősök vére benne van és előtör az adott pillanatban (pl., ha egy külhonba szakadt, örökbefogadott magyar gyerek, aki abban az idegen kultúrában nőtt fel, semmi köze nem volt a gyökereihez, mégis, ha meghall egy magyar népzenét, valami elindul benne, valami megmagyarázhatatlan...). Érdekesek ezek a dolgok... :)
Berni
A napokben olvastam ki "Elvész a nyom" című könyvét! Mire a könyv végére értem, átértékelődtek bennem dolgok. Rendkívül sokatmondó és szívhez szólóak az írásai, én is ajánlom minden fejlődni vágyó embernek! Engem teljesen elvarázsolnak!
Fürtös
Sziasztok!
Erély valóban csodás! Nekem már biztos lesz a hegyek szívében egy esztenám! Ahol szánkóztam is...:) Bár ezt rajtam kívül senki nem tudja még![]()
CSak a csend a nyugalom a hegyek fák állatok patak. Csodavidék. Teljesen beleszerelmesedtem, bár már nyáron is voltam itt de ez a téli megfagyott világ teljesen elvarázsolt. Szeretek ott lenni mert olyan helyre, szigetre tévedek, ott ahol szeretek lenni, fizikailag és lelkileg is. Ott igazán feljön az ösztönös Ember. Erő és élet áramlik mindenből ami itthon úgy hiányzik. Persze van erő a mosógépben, rádióban, autóban....csak más.
Ez csak egy reggeli gondolat nektek....
Szeretettel! Anidúla
Annyit beszéltetek Erdéjyországról, hogy ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megmutassam nektek az Erdélyben készített fotóimat.
Kedves Vali!
szeretném,ha kielemeznéd nekem a következő terméket:
Helianthus Annus Seed Oil, Ethylhexyl Stearate, Isopropyl Myristatem Sesanum Indicum Oil, Parfum, Tocopherol, Aloe Barbadensis Extract, Linalool, Benzyl Benzonate, Coumarin, Citronellol, Geraniol, Limonene
előre is nagyon köszönöm a segítséget!
Üdv.
szintetikus parfümmel, pedig a többi nem lenne rossz.
A széndioxid-kibocsátás csökkentése kudarcot vallott, ezért fel kell készülni a technológiai beavatkozásra az éghajlatváltozás megfékezése érdekében - vélekedik a The Independent brit napilap által megkérdezett éghajlatkutatók többsége.
A brit újság 80 szakembert kérdezett meg, akik 54 százaléka szerint a jelenlegi helyzet olyan irtózatos, hogy mindenképpen szükség van egy tartalék tervre, amely lehetővé teszi az éghajlat mesterséges befolyásolását. 35 százalékuk nem ért egyet ezzel, mert ez elvonná a figyelmet a széndioxid-kibocsátás csökkentésétől, míg 11 százalék nem foglalt állást. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogását azok is szükségesnek tartják, akik kiálltak a "B-terv" kidolgozása mellett.
Az éghajlat mesterséges lehűtésének gondolata néhány évvel ezelőtt szinte őrültségnek számított, ma már azonban komoly tudományos vizsgálódások tárgya. John Shepherd, a Southamptoni Egyetem oceanográfiai központjának professzora például azért tartja szükségesnek vészforgatókönyv kidolgozását, mert a korábbiakhoz képest sokkal borúsabban látja a kibocsátás csökkentésének és a természet alkalmazkodásának esélyeit.
Azzal kapcsolatban, hogy az éghajlati rendszer képes-e megbirkózni az emberi tevékenység miatt a légkörbe került üvegházhatású gázokkal, a tudósok majd háromnegyede azt mondta: pesszimistább, mint korábban. Ennek fő oka, hogy egyre nyilvánvalóbbak azok a korlátok, amelyek között a természet - főként az erdők és a tengerek - el tudja nyelni a széndioxid-többletet.
A légkörben lévő szén-dioxid mennyiségének növekedése az elmúlt évtizedben a klímaváltozás forgatókönyveit kidolgozó Kormányközi Klímaváltozási Testület legrosszabb várakozását is túlszárnyalta, noha ebben az időszakban már érvényben volt a folyamatot megfékezni hivatott kiotói megállapodás.
Egy ideje a tudósok többsége egyetért abban, hogy az éghajlatváltozást, a felmelegedést az emberiség által a légkörbe juttatott szén-dioxid és a többi üvegházhatású gáz (például a metán) okozza. A természet ezt csak egy ideig képes több-kevésbé kompenzálni, ezután a folyamat visszafordíthatatlanná válik, és megszűnik az a klíma, amely az emberi civilizáció kialakulása óta viszonylag állandó volt, és valószínűleg egy sokkal szélsőségesebb rendszernek adja át a helyét.
A lehetőségek
Az utóbbi években számos elmélet látott napvilágot a felmelegedés megfékezésére. Az egyik szerint kénrészecskéket kell juttatni a felső légkörbe - ez történik természetes körülmények között vulkánkitörések esetén -, amelyek aztán annyi napfényt vernek vissza az űrbe, hogy az lehűti a Földet. Ez azonban kockázatos, hiszen visszavetheti a mezőgazdaságot és savas esőket okozhat.
Éppen ezért mások inkább vízpárát juttatnának a sztratoszférába a tengerek felett, az intenzívebb felhőképződés ugyanis szintén több napsugárzást verne vissza. Ebben az esetben nem kell komolyabb mellékhatással számolni.
Egy ettől eltérő elképzelés hívei vasrészecskéket juttatnának a tengerbe, ezzel ugyanis a tapasztalatok szerint ösztönözni lehet a növényi plankton fejlődését, így növelve a lekötött szén-dioxid mennyiségét, amely aztán a növények vázával a tenger fenekére süllyedne. Ha azonban állatok fogyasztják el a planktont, akkor a gáz visszajut a légkörbe.
Született olyan terv is, amely hatalmas csövekkel keverné fel az óceánok vizét, hogy az a természetesnél hamarabb cserélődjön, ami az előzőhöz hasonlóan, csak a planktonokat kihagyva növelné az elnyelődést. A kritikusok szerint azonban a mélyből is hoznának fel szén-dioxidot.
A valószínűleg leginkább futurisztikus koncepció egy hatalmas, vagy rengeteg kis tükör révén verné vissza a napsugárzás egy részét az űrbe. Ez azonban egy meglehetősen költséges és nehezen kivitelezhető elképzelés.
http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-248704 - 2009.01.03.
Először találtak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy az Északi-sarkvidék sokkal gyorsabban melegszik, mint a Föld többi része - évtizedekkel korábban, mint ahogyan azt korábban jósolták. A szakemberek szerint a régió felmelegedése már aligha fékezhető meg.
Éghajlatkutatók azt tapasztalták, hogy az Északi-sarkvidéken sokkal melegebb volt idén ősszel a normálisnál, mert a kiterjedt nyári jégolvadás hatására hatalmas mennyiségű hő halmozódott fel a tengerekben, amely most visszakerült a légkörbe.
Ezt a folyamatot sarkköri erősítésnek vagy arktikus visszacsatolásnak nevezik, de a szakemberek arra számítottak, hogy csak 10-15 év múlva lesz megfigyelhető. Ez azonban már most bekövetkezett, ami növeli az aggodalmakat, miszerint az Északi-sarkvidék máris elérte a billenőpontot, ahonnan már nem lehet visszafordítani a klímaváltozás folyamatát. Ennek eredményeképp teljesen jégmentesek lesznek a nyarak a régióban.
Az Északi-sarkvidék éghajlati szempontból a Föld egyik legérzékenyebb területe, klímájának átalakulása közvetlen hatással lesz az északi félteke éghajlatára, de a közvetett befolyás az egész Földön érezhető majd.
Noha a kutatók az elmúlt húsz évben a jégmezők drámai mértékű visszahúzódását tapasztalták, eddig nem mértek olyan hőmérséklet-emelkedést, amit egyértelműen az üvegházhatású gázok megnövekedett mennyiségének számlájára lehetne írni.
Az Amerikai Geofizikai Társaság éves kongresszusán ismertetett adatok azonban azt mutatják, hogy a sarkköri visszacsatolás az elmúlt öt évben működésbe lépett, és a belátható jövőben nem is szűnik meg.
A régióban a felszíni hőmérsékletek abnormálisan magasak voltak idén ősszel, méghozzá ott, ahol a legnagyobb jégveszteség történt. A dolog magyarázata, hogy míg a jég fehér felszíne a napsugárzás nagy részét visszaveri, addig a sötét tenger a sugárzást, annak energiáját jelentős hányadban elnyeli. A jégolvadás az üvegházhatás miatt indult be, egy idő után azonban a folyamat öngerjesztővé válik.
A jégmentes tenger által visszasugárzott hő hatására idén októberben az Északi-sarkvidéken 3-5 fokkal volt melegebb a normálisnál, de Alaszkától északra plusz 7 Celius-fok volt az eltérés.
Az eddigi éghajlati modellek csak 2070 körülre jósoltak teljesen jégmentes nyarakat az Északi-sarkvidéken, de néhány tudós arra számít, hogy ez az állapot már húsz év múlva bekövetkezhet.
http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-246228 - 2008.12.18.
A klímaváltozás miatt folyamatosan növekszik a tengerszint, ez pedig destabilizálhatja a szigetországokat és világméretű konfliktusokat robbanthat ki az energia- és az élelmiszerforrásokért - állítja az ausztrál hadsereg. A növekvő tengerszint arra kényszerít néhány államot, hogy földet vásároljon más nemzetektől.
Az ausztrál hadsereg legújabb jelentése szerint a következő időszakban növekedni fog a "környezeti stressz", valamint az élelmiszer és a készletek miatt kirobbanó konfliktusok kockázata. A klímaváltozás többek között megváltoztatja a délkelet-ázsiai halászati övezetek elhelyezkedését, amely a halászati jogok újratárgyalását feltételezi - ez pedig újabb vitákhoz vezethet az államok között.
"A környezeti változások megerősítik a már létező aggodalmakat a szárazföldek kihasználhatóságáról, a gazdasági fejlődésről és a források feletti ellenőrzésről" - olvasható az ausztrál tanulmányban, amely szerint a sebezhető államok egyszerre több veszélynek vannak kitéve, így könnyen elbukhatnak.
A legnagyobb veszélyt a globális biztonságra a sarkvidéki jégolvadás jelenti, amely növeli annak a nemzetközi versenynek a veszélyességét, amely az olaj- és gáztartalékokért folyik.
Szárazföldet adnak-vesznek
Felértékelődött a szárazföld szerepe is az elmúlt években. Tavaly novemberben például a Maldív-szigetek elnöke bejelentette: az ország tartalékba helyezi az éves, turizmusból származó bevételének egy részét, hogy új földeket vásároljon, mert a növekvő tengerszint 300 ezer lakost fenyeget. A Maldív-szigetek jelentős része egyébként mindössze másfél méterrel a tengerszint felett fekszik.
Mohamed Nasheed elnök azt mondta: a 1200 szigetből és korallzátonyokból álló országát egész egyszerűen elnyeli az óceán, ha tovább folytatódik a tengerszint emelkedése.
A forrásokban és tartalékokban szegény, importra kényszerülő nemzetek már elkezdtek nagy kiterjedésű földsávokat felvásárolni a szegényebb ázsiai és afrikai országokban. Kínában és Dél-Koreában például kevés a megművelhető föld, így szerződést kötöttek olyan területekre Ázsiában és Afrikában, amelyeket hasznosítani tudnak.
A legutóbbi földvásárlás a Daewoo dél-koreai autógyártó nevéhez fűződik. A vállalat hat milliárd dollár (1200 milliárd forint) értékben fektetett be 1,3 millió hektár területbe Madagaszkáron.
http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-249536 - 2009.01.08.
Még egy alternatíva: http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=10634
Szemezgetni: http://2012.lap.hu/
Vagy keress rá a guglin: 2012. december 21.
Az előadás a kialakult helyzet és az elöttünk álló probléma bemutatásában lényegesen bővebb anyag, a tennivalók és a lehetséges túlélési stratégiák tekintetében viszont az írott tanulmány a részletesebb.
Komoly feladatok előtt állunk, legalább fel tudunk valamennyire készülni a jövőre...
Szerintem a valóság überelni fog, mindenféle katasztrófa filmet ![]()
Népszerűsítem a videó és írásos változatot is, ezt mindenkinek jogában áll tudni és kell is! Mindannyian felelősek vagyunk valamennyire! Sajnos...
Fogjunk össze, csak így élhetünk hosszútávon!
Kedves Boszik, Angyalok meg mindenki....
"Kifordítva mindenki rózsaszín".... (bocs
)
"A Föld nem magától haldoklik, hanem lassan megölik. A gyilkosainak pedig neve és címe van."
Adná az ég, hogy végre megtanuljunk összefogni minél kevesebb "áldozat" árán!
Nem mellesleg: őseink tuti helyet választottak az ÉLEThez.
Meg kellene tanulni kihasználni (pl. http://www.magtar.hu -egy példa) és külön hála a bátor kezdeményezőknek (VALI), akik már elindultak változni.
Meg mindenkinek aki felismeri, hogy egy kicsit többről szól az élet.
--legalább szeretni tanuljunk meg
--
én már tanitom az utcában a kenyérsütést pl.:) (ezúton is hála Berninek a tuti receptért
) ,
...
Ó csak az internet megmaradjon!![]()
ui: http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=63&alrovat=68&cikkid=13577
Szokatlan kér(d)és... segítsetek a pályaválasztásban!
Sziasztok!
Egy nem mindennapi kérdéssel fordulok hozzátok, remélem tudtok nekem segíteni :) Szóval: éppen pályaválasztás előtt állok, de fogalmam sincs, hogy milyen lehtőségeim vannak, nem ismerem a szakmákat, illetve hogy van-e egyáltalán olyan foglalkozás, ami engem érdekel.
Amióta "antalvalis" vagyok egészen más dolgok érdekelnek, máshogy látom a dolgokat, más a viszonyom az egészséghez főleg... Azelőtt egyáltalán nem érdekelt, hogy mit eszek, és eszembe sem jutott, hogy ez mennyire szoros kapcsolatban van azzal, hogy hogy érzem magam. A gógyszerekről azt hittem, hogy jók, és csodálkoztam, hogy mért nem szed mindenki egyfolytában antibiotikumot, és akkor nem lennénk betegek soha... jó, tudom, ez oltári nagy baromság, de akkor még kicsi voltam :)
Kb.15-16 éves koromban találtam rátok, azóta sokat változtam, és sokat segítettetek már nekem, most nem mennék bele a részletekbe, a lényeg a lényeg, hogy rájöttem/megértettem, hogy az, amit megeszünk és az, ahogyan élünk, nagyon nagy mértékben befolyásolja az egészségi állapotunkat, és nagyon fontos tisztában lennünk a különböző ételek hatásaival. Hiszek benne, hogy természetes gyógyszerekkel és megfelelő táplálkozással gondoskodhatunk róla, hogy sokáig éljünk, sőt még a természetes gyógyszerkere sincs szükség, ha megfelelően táplálkozunk.
Nagyon érdekel ez a dolog, a táplálkozástudomány, szeretnék az embereken segíteni, tanácsot adni nekik. Szívesen lennék mondjuk dieteikus, de azzal az a gond, hogy akiket én ismerek dietetikusokat, ők simán megeszik a fehér cukrot, mert azt tanulták, hogy az jó... a margarint is...stb... Ők nem tudnak olyan dolgokat amiket Ti, én pedig nem azt akarom tanulni, hogy a fehér cukorral csak az a gond, hogy hízlal... stb. Nincs vmi "reformdietetikus" iskola? :)
Meg főzni is imádok, főleg a vegán konyha érdekel, mivel nem fogyasztok tejtermékeket, de pl. ha elmennék szakácsnak, hát szerintem ott is azt tanulnám, hogy főzzünk V*sszal + F***llal + R*aval, mert ezek egsézségesek, növényi olajok...Vagy van direkt olyan szakma, hogy reformszakács??
Tényleg nem tudom, hogy mivel kéne foglalkoznom, csak azt tudom, hogy nem szeretnék napi 8-9 órán keresztül ülni egy irodában, mondjuk egy zárt konyhában se lenne jó állni egész nap. Csak azt tudom, hogy szertnék másokon segíteni, olyanokon, akik tényleg hallgatnak rám, mert pl. most ha mondom valakinek hogy ne egyen cukrot, akkor körberöhög, talán azért, mert nagyon sovány vagyok, és ezért csak azt látják, hogy az egészséges életmód nem is oylan jó...
Na meg magam maitt is szertném megtanulni, hogy mit, mire, miből, mennyit, hogyan stb..., mert hiába próbálok én egsézségesen élni, nem tudom igazából mi a helyes, csak kérdezgetem jobbról balról az infókat, és már teljsen össze vagyok zavarodva.
Egyébként szeretek szervezni, irányítani, szívesen nyitnék pl. egy reforméttermet... ohhh... szép álom :) De ehhez akkor főzni is kéne tanulnom, meg valami marketing sem ártana...
Hát, nemtudom, de hamarosan döntenem kell. Ezért írtam Nektek, hátha Ti jobban ismeritek a szakmákat, amik esetleg alkalmasak lennének a számomra, végülis Ti is ilyesmivel foglalkoztok itt :)
Egyébként ezt már régen meg akartam kérdezni, hogy itt kinek mi a szakmája, és hogyan tévedt ide, honnan tanultátok ezt a sokmindent amiket itt írtok nap mint nap ? :)
Jaj és még egy aprócska kérdés, ami lehet, hogy butaság, csak nem értek valamit: az emésztés az ugye már akkor beindul, ha csak gondolunk valami finomra, vagy érezzük az illatát, esetleg látjuk? Mi a helyzet akkor a szakácsokkal, akik egséz nap főznek és főznek, csomó étellel vannak körülvéve, illatok, stb... kóstolgatni kell... és akkor nekik az emésztőnedveik egyfolytában dolgoznak? Nyilván nem esznek mindenből amit megfőznek. Az nem rossz a szervezetnek, hogy minden csak az étel körül forog?
Hát, köszönöm a segítségeteket előre is ;)
Ja, egyébként lány vagyok, nem tudom a nevemből ez menynire derül ki.