Szeretnénk elindítani egy sorozatot a kristályokkal kapcsolatban, úgyanis úgy vettük észre, hogy örültetek, amikor a téma felmerült.
Két, a kristályok iránt igencsak érdeklődő olvasónk is van: Kovács Barbara, akit a kristályok, és azok felhasználásának a történetisége érdekel inkább, és Beleznai Ági, aki a kristálygyógyászattal foglalkozik behatóbban. Mindkettejüktől várjuk a cikkeket.
És még egy gondolat: a már sokat emlegetett professzor nagynéném fő szakterülete a szilikát kémia. Ő volt az első, aki mesélt nekem a csodálatos erővel bíró ásványokról és kristályokról, és neki köszönhetem az első ásványtani és az első kristályokat bemutató kiállítás megtekintését is, ahová kíméletlenül elcipelt magával tini koromban. Szerelem lett belőle. Míg más tini barátnőim ABBA poszterekkel tapétázták ki a szobájuk falát, addig én ametiszt, citrin és rózsakvarc fotókkal. Az élet mégis úgy hozta, hogy nem volt időm behatóbban foglalkozni velük, mert az élő növények és az aromák jobban érdekeltek.
Úgyhogy örülök, hogy itt az oldalon találtam szakértőket, és át is adnám a szót Kovács Barbarának, aki ezek szerint nem csak a kínai nyelvet beszéli kiválóan, hanem a kristályok nyelvét is.
Tartalom:
De hogyan is használták a nemes köveket elődeink?
Néhány kedvelt kristály alkalmazása
A kristályok már az őskortól fogva - több mint 80.000 éve - fontos szerepet játszottak az emberiség életében. A kristálygyógyászat tehát mondhatni közel egyidős az emberiséggel.

Kezdetben szerszám- és fegyverkészítésen kívül szépségük révén főként ékszer- és talizmánkészítésre használták őket, ugyanakkor ezen ékszerek egyben az anyagi gazdagságot, társadalmi rangot is szimbolizálták. Elődeink hamar felismerték az ásványok és kristályok erejét: a lazúrkőből nyert kivonatot például már az ókori Egyiptomban alkalmazták szemirritációk enyhítésére. A kristályoknak Lemúriában, majd később Atlantiszon is igen jelentős szerepük volt. Az ősi civilizációkban a gyógyítás és a hatalom forrásai voltak, információ- és energiahordozóként használták őket. Olyan geometriai mintákat fejlesztettek ki, mellyel energiamezőket hoztak létre. Ezek az energiák valóságosak, és a kristályok képesek együtt rezegni más tárgyakkal, élő szervezetekkel együtt. Például az egyiptomi, maja halotti kamrákban alkalmazott ásványokat, kőzeteket rezgéseik és színük alapján választották ki.
Hippokratesz, az orvostudományok atyja is foglalkozik műveiben a kristályokkal. Pilusz pedig (i.e.93-ban) Természettudományos Enciklopédiájában rendszerezi őket. Ez idő tájban alakul ki a kristályok és drágakövek ezoterikus jellege, amely napjainkban kiteljesedni látszik. Gondoljunk csak a védő, segítő, gyógyító és szerencsekövek sokaságára.
De hogyan is használták a nemes köveket elődeink?
A kristály "leghétköznapibb" felhasználási módja természetesen ékszerként a ruha vagy test ékesítése, valamint krémek, olajak, és egyéb kozmetikumok készítése volt. A régi Egyiptomban a szem és a haj díszítéséhez a legkedveltebb a malachit volt, az arc pirosításához a rubint, a szemhéj festéséhez a lapis lazulit.
Régóta tapasztalják az emberek, hogy a nemeskövek fizikai ereje életük minden területére nagy hatást gyakorol. A kövekkel foglalkozó szakemberek ismerték a titkos és misztikus sajátosságokat is. Olyan ékszereket készítettek melyek védtek, (valamilyen szimbólumot képviseltek), vagy gyógyítólag hatottak. A szent kolostorokban Kínában, Indiában hosszú hónapokon keresztül, különleges alakú köveket tudtak csiszolni, melyet ha a beteg a kezébe vett, rövidesen érezte hatását. Egyiptom papjai, papnői, akik egyben gyógyítók is voltak, sok nemeskövet viseltek testükön. Ez azt a célt szolgálta, hogy feltöltődjenek olyan erővel, amelyet a betegeknek tovább tudnak adni.
Létezik olyan legenda is, miszerint bizonyos kövek ötvözésével olyan ékszereket hoztak létre, amelyek képesek voltak viselőjüket akár megölni is.
Mivel a nemeskövek hatalmas finomenergia mezőket hoznak létre, energiájukkal kultikus tárgyakat, oltárokat, templomokat és szent kapukat, kultikus helyeket és vallási ceremóniákat lehetett erősíteni és védeni. Ezeket a rituálékat, ceremóniákat megfelelő időpontokhoz kötötték, mint például hold-tölte, napforduló, nap-éjegyenlőség, ugyanis ezeken a napokon az atmoszféra energiával telítetté válik.
Az őskori kultikus helyeket, majd az ókori templomok helyét is tudatosan választották meg. Elődeink már tisztában voltak a Ley-vonalak elhelyeszkedésével , így a Föld energiacsatornáit és a kövek energiáit összekapcsolva hatalmas energiamezőket hoztak létre. Tehát az ősi civilizációk vallási központjai energiamezőkön húzódnak: az egyiptomi piramisok, a perui Machu Picchu, vagy az angliai Stonehenge alatt mind a Föld energiaáramainak találkozási pontjai találhatók.
Szerintem a legérdekesebb kristályból készített tárgyak egyikét kétségkívül a kristálykoponyák jelentik. Mexikóban 1924-ben F.A. Mitchell-Hedges régész egy ősi maja piramisban talált egy két darabból álló (külön állkapoccsal rendelkező) hegyikristály koponyát. Már akkor felmerült, hogy ez a különlegesen megmunkált koponya (amit a mai kor technikájával is nagyon nehéz leutánozni) miként keletkezhetett és hogy került oda. Mindegyikük egyetlen hegyikristályból (kvarc) készült, ami még a mai technikai színvonalon is csak nagyon nehezen oldható meg, kéziszerszámokkal pedig szinte kivitelezhetetlen. A világon eddig állítólag tizenkét kristálykoponyát találtak, amelyeket a hopi indiánoknak (arizonai rezervátumban élő indián törzs) adtak át megőrzésre. A monda szerint, ha a létező tizenharmadik koponyát is megtalálják, az elhozza majd a békét a Földre.
Egy ősi indián legenda szerint a Földön 13 átlagos emberi méretű koponya létezik. A koponyák beszélni tudnak, fontos információkat tartalmaznak az emberiség eredetéről és a világegyetem rejtélyeiről. Ez a tudás azonban csak akkor válik majd hozzáférhetővé és az emberiség közkincsévé, ha mindegyik előkerül, egybegyűjtik őket, és az emberiség elér egy bizonyos fejlettségi fokot.
Néhány kedvelt kristály alkalmazása
Lápisz lazuli: Az indigókék keleti lazurit rendkívüli népszerűségnek örvendett. Az egyiptomi piramisok sírkamráiban számos lazurkőből készült talizmánt találtak, amelyek legtöbbször a szent bogarat, a szkarabeuszt vagy más állatfigurát formáztak. Már Kr. e. 1500-ban egy egyiptomi főpap az ég kövének nevezte. A piramiskutatók pedig kb. Kr. e. 5000-ből való lápisz lazuli darabra bukkantak az ásatások alkalmával, és emellett Tutankhamon ismert halotti aranymaszkjának is a legfőbb díszítőeleme volt. A mágusok úgy tartották, hogy harmóniát és barátságot visz az életbe, a gyermekeknek bátorságot ad, isteni kegy, az elhivatottak köve, és egyben sikert ajándékoz, a lápisz lazuli a királyok köve volt. Hogy Napoleon miért viselt állandóan lazurkő talizmánt, arról nem szólnak a korabeli krónikák, de feltehetően ő is hitte, amit erről a kőről állítottak, nevezetesen azt, hogy az isteni gondviselést szimbolizálja. Más nézetek szerint összeköt minket a világmindenséggel, a kozmosszal, mivel összegyűjti a kozmikus sugárzásokat, és átadja őket az embernek. Európában szokás ármenkőnek is nevezni. Az Ókorban Görögországban, Egyiptomban és a római területeken a templomok és előkelő paloták díszítésénél alkalmazták. Már az ókorban készítettek gyűrű betéteket, függőket, medálokat a könnyen csiszolható lazuritból. Ha a lányok nyakláncként hordták, állítólag szerelmesüket örökre magukhoz láncolták a segítségével. Régen festékként is alkalmazták. Indiában a legősibb kő, ősi szanszkrit neve radzswart, és az indiai asztrológusok a Szaturnuszhoz kapcsolják. Az ájurvédikus orvosok a belőle készült szert a szél és a víz elem által okozott zavarok leküzdésére használják.
Hegyikristály: A hegyikristály az Észak Amerikai indiánoknál még mai is szent kőnek számít. Egyes törzseknél az újszülött köldökzsinórját vágták át vele, s így teremtették meg a kapcsolatát, az újjászületett léleknek a Földdel. A Kirlian-kamera is tanúsítja, hogy a kezünkben tartott hegyikristály megkétszerezi az elektromágneses mezőnket. A régi nagy birodalmak (Lemúria, Atlantisz, stb) természetes komputerként használták a hegyikristályt, mert tárolják és megőrzik az információt és arra várnak, hogy mikor adhatják át a tudásukat az utókor számára (lásd pl.: a kristálykoponyák). A kristály belsejében kicsi kis magok helyezkednek el, olykor háromszög alakot felvéve védik és pecsételik le, az emberiség sprituális nagyugrását szolgáló tudást és bölcsességet.
Türkiz: A türkiz az indiánok gyógyító köve. Az indiánok, az egyiptomiak és a görögök is védő- és gyógyító kőként tisztelték. „ A kéz, amely türkizt visel, soha sem lesz szegény."Amerikai, ausztrál lovasok, akik vadászni mennek, a mai napig is gyakran hordanak türkiz amulettet. A régi mondák szerint teljesíti a kívánságainkat, a viselőjének egészséget és gazdagságot biztosít. A középkorban az erény megvédésére használták, és a fiatal lányok kövének nevezték. A mágia szerint, aki türkizt hord, az nem hal meg a mérgezett ételtől. Azt is mondták, ha a kő a színét váltja, ha ellenség közeledik; míg más népeknél az időjárás előrejelzésére szolgált. Ha szerelmesek ajándékozták egymásnak, óvta a szerelmüket. A mohamedánok olyan nagy tiszteletet éreztek iránta, hogy a Koránból való idézeteket vésték bele. Iránban a sötétebb, égszínkék türkiz nemzeti jelkép. Algériában és Tunéziában úgy tartják, ha a szoptatós anyák melle felett türkizgyűrű függ, elegendő lesz a tejük. A betegségre elszíneződnek a kövek. Az ókorban skorpiómarás, bél- és szempanaszok esetén javallottak. A türkiz az indiánok szent köve, a Nagy Égi Atya jelképeként tisztelik, még ma is jellemző az ezüstbe foglalt türkiz indián nyak-ék.
A kristályok tehát, mint az eleven lények sugároznak, azaz különböző rezgéseket bocsátanak ki magukból. Olyan finom energiamezőkkel rendelkeznek, amelyek az élőlényeket különböző energiákkal töltik fel, védelmezik, gyógyítják. A régi emberek számos terülten fel tudták használni a kristályok energiáit, rezgéseit. Amit azonban a bölcs öregek tudtak, lassan elfelejtődött, az ismeretek egy része elveszett, és a megmaradó ismereteknek pedig a materialisztikus meghatározása erősödött fel. Az emberek anyagi világhoz való kapcsolata mind erősebb lett. A kristályok természetes szépségüket továbbra is megtartották, és főleg ez a tulajdonságuk került előtérbe. Így többé már nem tudtak az emberekhez "szólni", hiszen az emberek elvesztették intuíciójukat, és nincs figyelmes, érzékeny fül és szem, mely meghallja és meglássa őket.
Felhasznált irodalom: kristalyakademia.hu
Kovács Barbara
Szia!
A speciális hatást, hogy együtt miként hatnak Rád, én nem tudom megmondani. Egymás hatását nem befolyásolják károsan, sőt szinergiában működnek. Érdemes beszerezni egy ásványok gyógyhatásával foglalkozó könyvet (nekem is több van). Ásványvásárlásnál, használatnál a legfontosabb hallgatni saját megérzéseinkre. Amire még figyelni kell: fémből készült ékszereket ne viselj folyamatosan (alvás közben, ha nem spéci kúrát csinálsz, vedd le), érdemes tisztítani havonta egyszer az ásványaidat, és körültekintően vásárolni, mert ásványkiállításon, ásványboltokban is vannak ,,műásványok".
A teljes ásványélményhez hozzátartoznak a Farfalla drágakőolajai. Bárhova kenheted (kivéve a szem nyálkahártyáját). Valami isteni.
Azt szeretném kérdezni, hogy EM kerámiából fűzött nyakláncot kombinálhatok-e kristályokkal. Van-e értelme? Mennyire befolyásolják egymás hatását.
Fűzheted őket bátran, bármilyen kombinációban.
Lányok!
Tud valaki drágakő boltot Debrecenben? Opált kellene vennem...
Kedves timcsi94, a Piac utcán, és a Halközben van ásványkövekkel foglalkozó bolt. A Piac utcaiban biztos találsz opált is. Bár lehet ez a válasz már későn érkezik Hozzád. Minden jót, Judka
Kedves Barbi!
Nagyon örülök a témának, és hogy rátok találtam! Az én életembe is új minőséget hoztak a kristályok. Először csak saját szakállamra olvasgattam össze mindent, amit a témáról találtam, utána kerestem és megtaláltam a megfelelő képzést, és ma már frissen végzett kristály terapeuta vagyok, középfokon.
Megragadott az a mondatod, miszerint "...a kristályok ma már nem tudnak az emberekhez szólni...", mert nagyon igaznak érzem, saját magam példájából is kiindulva. Tudni illik, a leglázasabb tanulás, gyakorlás és kristályozás során döbbentem rá, hogy a kristályok egyszer már megpróbáltak beszélni hozzám, méghozzá a gyerekeim által, akik imádták a kristályos standokat minden kirakodó vásáron, múzeumban és egyéb helyen, és nagyon sok apró kristályt, polcdíszt és egyebet cipeltek haza, sőt személyre szabottan is kaptam egy ametiszt kulcstartó függeléket (ez úgy kb. 10 éve volt). Én persze, mint minden rohanó anya csak újabb porfogót és fióktöltögető kacatot láttam bennük. Ők nőttek, növögettek, és kinőtték az ilyen "gyerekes vonzalmakat".
Egy szép napon azután rádöbbentem, mennyi kincs lapul az otthonunkban, és módszeresen előkerestem valamennyit, néhány családi ékszerrel együtt (gyűrűk, egy-egy medál).
Ez két dolgot tanított meg velem:
1. A gyerekeinktől rengeteg mindent tanulhatunk, addig, amíg meg nem neveljük őket
, és ha nem vagyunk süketek és vakok:-))
2. A kristályok csodálatosak, ma már napi szinten használunk egy csomó fajtát, hétköznapi társainkká váltak.
Szóval hozzánk már szólnak a kristályok:-)))))))))))))))))))
Kedves Zsuzsa!
Nagyon igaz, hogy a gyerekektől sokat lehet tanulni, hiszen ők még érzik és látják az energiákat, szineket, mig mi már érzéketlenek vagyunk ezekkel szemben. Ha olyan nevelést kapnánk, amely ezeket a tulajdonságokat nem nevelné ki belőlünk, akkor sokan még felnőve is többet látnának, éreznének a világból.
Gratulálok a kristály terapeuta végzettséghez, nagyon szép és hasznos tudás.
További szép estét! :)
Sziasztok!
Kinaban tegnap tartottak az uj evet, amit en Sechuan mellett a rokonoknal toltottem. Regen az ujevre valo felkeszules mar osszel, a foldmuves szerszamok letetelevel elkezdodott, es tartott egeszen a tavasz bekoszonteseig. Kina hagyomanyosan foldmuves civilizacio, igy az ujevet, a mezogazdasagi munkak elkezdesekor tartottak. Ez altalaban tel vegere, vagy tavaszra esett. A regi ujevi szertartasok, rendezvenyek megmaradnak tortenelemnek, hiszen ma mar alig maradt amit megtartananak. Egy- ket regi szokas azert meg mindig fennmaradt, amit most megosztanek veletek.
Kinaban, csakugy mint nalunk, ma mar szinte alig emelkedik ki az ujev napja a tobbi kozul. Az unnepre torteno felkeszules peldaul csak annyibol all, hogy minden csalad piros papirbol keszult feliratokat ragaszt az ajto ket oldalara.Erre altalaban a szerencse irasjegyet festik fejjel lefele, mert ez igy kinaiul mondva ugy hangzik, hogy a szerencse megerkezett. Ujev elott mindenki elmegy fodraszhoz, mert ujjev utan egy ideig nem lehet hajat vagni, mert igy levagnak a szerencsejuket. A tartozasokat is ki kell mindenkinek fizetni, hisz nem jelent jot tartozasokkal kezdeni az ujevet. Ki kell takaritani, sepregetni a hazat is, de az sem mindegy, hogy merrefele es mikor tortenik, mert ha rosszul vegzik, akkor kiseprik a szerencset. Szinten ujjev elott a gyerekek koszontik a felnotteket, es ok cserebe piros boritekban ujevi penzt adnak nekik. Ujev napjan nagy sutes- fozes kezdodik, csakugy mint nalunk. Fontos, hogy sok etelt fozzenek, mert ha ujjev masnapjara is marad, az a joletet jelkepezi. Ha elkeszult az etel, akkor gyertyakat es fustoloket gyujtanak, hogy az asztalhoz hivjak az elhunyt osok szellemeit. Ezutan idorendi sorrendben haromszor meghajolnak a gyertyak elott, mikozben arra kerik az osok szellemeit, hogy vigyazzak oket a kovetkezendo evben is, egeszseget es joletet hozzanak a leszarmazottaknak. Ezutan az asztalra talalt eteleket magukra hagyjak, hogy eloszor az osok szellemei fogyasszanak belole. Ekozben aldozati papir penzeket egetnek az osok tiszteletere, hogy a tulvilagon se szenvedjenek semmiben sem hianyt. Ezt kovetoen kezdodik csak el az ujjevi vacsora. Majd az egesz csalad beul a televizio ele nezni a negy oras ujjevi musort egeszen ejfelig. Ejfelkor tuzijatekokat es petardakat gyujtanak.
En nagyon elveztem az egeszet, szerintem erdekes. Ha valakit bovebben erdekelnek az ujjevi szokasok, szoljon es atkuldom neki a zarodolgozatomat, aminek a temaja pont ez
Puszi mindenkinek!
Szia Barbara! Elolvastam az egész bejegyzéseidet a teától az újévig és mosolyogtam.....(jó értelemben) A kínai újév fontos az ő kultúrájukban és mi európaik szinte furcsának véljük, hogy miért február 14.én van és miért nem január o1.én? Nagyon különbözően gondolkodik az európai ember és az ázsiai -nevezzük kínainak. És örülők annak is,hogy hallunk olyan sok érdekes dolgot mint amiket írtál, mert megvagyok én is győződve arról, hogy amit mi tudunk az ő életükről az nem teljes és nem is igaz. Hisz csak , ha arra gondolok, hogy ott van a tea kultúrájuk a gyógyszerek nélküli ősi gyógyításuk és tai chi mozgáskultúrájuk. stb....(amúgy a tai chit ajánlom neked, ha tudod tanuld meg nem csak a testre hat hanem a lélekre is.
Engem rendszeresen hülyének néznek, mikor mondom, hogy nem kávézom, hanem teát iszom...úgy néznek rám, mintha "UFÓ" lennék. A puer tea tényleg nagyon finom....az az én kedvencem is. Sajna nehezen beszerezhető itthon.Amiről írtál, hogy a Te kedvenc teát sajna azt nem ismerem. De előbb utóbb remélem megismerem. További szép élményeket kívánok! Zsuzsa
Nagyon örülök, hogy tetszettek az irásaim! :) Az biztos, hogy mi európaiak édeskeveset tudunk az ázsiai világról, és mégis sokszor itélkezünk. A tai chi tényleg nagyon jó hatással van a testere s lélekre egyaránt. Az idősek például korán reggelente felkelnek, és csoportosan kimennek a parkba tai chit gyakorolni. Megnyugtató látvány reggelente.
A kedvenc teám a Tie Guan Yin, magyarul a Kegyelem Vas Istennője. Ez egy Fujianban termesztett wulong tea. Itthon is láttam néhány teaboltban. A puerh teáról még részletesen fogok irni, nagyon különleges ez a teafajta. :)
Rám is furcsán szoktak nézni amikor közlöm, hogy nem kávézom, csak teázom. Nem eszek fehér lisztet, csak teljes kiőrlésűt. Nem fogyasztom cukrot, és semmit amiben izfokozó, szinezék stb. van. Aztán kérdeznek. Részletesen ismertetem a miérteket. Sokszor bólogatnak, hogy lehet igazam van, de általában nem változtatnak. Aztán beüt a mennykő, jön valami betegség és felkeresnek, hogy adjak tanácsot. Nem baj, hogy először elutasitják az egészséges életformát, a lények, hogy az információ magját elültetted...
Nagyon szép napot Neked! Barbara
Szia! Nekem a kamillás arc szauna, vagy lábas fölé hajolás szokott segíteni. Szóval erős kamillás meleg gőz az arcra naponta többször.
Mázsa Viki!Szia!K.Emőke vagyok!Szeretném elkérni a e-mail címedet,ha lehet.O.M.-el kapcsolatban szeretnék kérdezni. ..... Kérlek,ide írj,ha neked nem probléma! Köszönettel:Kator E.
Kedves Mindenki! Az utolsó jelentkezésem óta meglehetősen hosszú idő telt el, de most összeszedve gondolataimat újra billentyűt ragadok. Van is mit összeszedni, ugyanis halgatásom ideje alatt meglehetősen sok dolog törént velem. Először is a nyár közepén végre magam mögött hagyva az államvizsgát lediplomáztam az ELTE kinai szakán, majd telepakolt bőrönddel elhagytam az országot: ugyanis, mig egyetemi diákként koptattam a padot, elnyertem egy egyéves kinai nyelvi részképzést. Nyár végefelé érkeztem meg Hangzhou városába, ami inkább hasonlit egy európai túrista központra, mint egy kinai városra.
Nem mintha a többi kinai várossal bármi bajom is lenne, de azért az itteni légkör tényleg más. Sokkal élhetőbb hely, mint a hatalmas kinai felhőkarcolókkal telezsúfolt hiper-modern városok, és sokkal tisztább és kultúráltabb, mint egy "kis" jelzővel elátott kinai város. Hangzhou tele van parkokkal, az egész várost bicikli utak szelik keresztül, és hihetetlenül tiszta. Egyetlen problémám van csak a várossal, de az viszont eléggé elszomorit. A gond pedig ennyi csupán: nincs radiátor. Annak idején Mao elvtárs elrendelte ugyanis, hogy a Jangcétól délre, mivel meleg van, nincs szükség radiátorra; északon pedig, mivel hideg van szükség van radiátorra. A baj csak az, hogy attól még, hogy egy város a Jangcétól délre fekszik, igenis hideg van. Mostanában nulla fokok repkednek errefelé, és a radiátor nélküli fűtetlen szobában és tanteremben egyszerűen jéggé fagyok. Ne kérdezzétek, hogy az újonnan épitett lakásokba miért nem szerelnek be fűtést, mert erre csak az a válasz általában, hogy : mert délen nincs fűtés. Oké. Más.
Mostanában ugyebár egymást érik a különböző influenza járványok, itt sincs sajnos másképp. Koreában eléggé súlyos a helyzet (legalábbis a koreaiak szerint), már fel van állitva Szöulban egy tábla, amin mutatján az elhunytak jelenlegi állását. Amikor átléptem Kina határát, mindenkit átvilágitottak, hogy nincs e hőemelkedése, a kollégiumban pedig egy hétig, naponta kétszer mérték a hőmérsékletünket, amiről naplót vezettek. Ha az osztájunkban valaki elkapja a virust, egyből elzárják egy kórházi szobába, ahol egy hétig megfigyelés alatt tartják, és a tanuló csoporttársait és tanárait is megfigyelik, igy megáll számukra a tanitás. Elszomoritó, hogy nagyon sokan hordják a védettséget nem nagyon nyújtó maszkokat, viszont örömmel tölt el, hogy az itteni emberek másképp állnak hozzá a védekezés témához. Itt nem túl sokan oltatják be magukat, és inkább a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.
Sokan mondják, hogyha erős, egészséges a szervezetük, akkor minek oltassák be magukat. További megelégedéssel tölt el, hogy a megelőzést is gyümölcsökkel, zöldségekkel, mézzel, gyógynövényekkel teszik. Ugyan minden sarkon virit itt is egy gyógyszertár, de általában kinai orvosságokat lehet itt kapni. Ezek a régi kinai hagyományos gyógyászaton alapulnak, csak egy kissé modernizálták őket. Ugyanis a gyógynövényes gyógyszerek eléggé keserűek, igy felcukrozták őket, hogy többen fogyasszák. Viszont nagy örömömre mindehol található még hagyományos füvesbolt, ami úgy néz ki, mint azt annak idején nagyanyáink is látták. Hatalmas terem, tele dobozokkal, üvegekkel, amikben mind-mind gyógynövények vannak. Az orvos felirja, hogy mikre van szükséged, megvásárlod, és összekotyvasztod az orvosságot magadnak. Ami még nagyon tetszik itt, hogy hihetetlenül bő a választék a gyümölcsösben és zöldségesben. Minden megtalálható itt, kezdve a gránátalmától, papayától, egészen a mangosztánig.
Az egyetlen bánatom az étkezéssel kapcsolatban, hogy igy három hónap után már végre főznék magamnak valami ételt, nem csak éttermekben ennék. Konyha viszont nincs a kollégiumban, úgyhogy egy darabig még gyümin, zöldségen rizsán és egyéb barátain élek. Mindennap csak nem ehetek étteremben ugyebár, fő az egészség, éljen a nyers, élő étel! Hirtelen ennyi jutott eszembe, ha valakit érdekel valami más dolog is, kérdezze meg nyugodtan, szivesen válaszolok. Minden jót kivánok innen a távoli Kinából Mindenkinek! Barbara
Nagyon jó volt olvasni az írásodat, és azt, hogy jól vagy! De egyet hiányolok a leveledből, amiről nem írtál. A TEA! Tudod, mindkettőnk szenvedélye!
Milyen teákat iszol?
Szia Vali! Tudod, nálam a szemferdülés már elég régen elkezdődött, most csak folytatódik, hehe. A teákról nem irtam, mert még otthon is a Kinában vásároltakat ittam, ugyanis az az otthoni teaboltokban kapható tea össze sem hasonlitható a valódi, jóminőségű ázsiában kapható teákkal. Szóval a változás csak annyi, hogy bármikor vásárolhatok magam jóminőségű teát, és nem kell várni, amig valamelyik ismerős hoz nekem. Itt tényleg "tea paradicsomban" érzem magam, mert Hangzhou jellegzetessége az itt termelt Longjing tea 龙井茶. Ennek köszönhetően minden második bolt, egy erre szakosodott tea bolt, vagy kiállitó terem. A hangzhoui emberek kedvenc időtöltése pedig kiülni a parkba, vagy a Nyugati tó partjára, és Longjing tea mellett élvezni a természet szépségét. Nagyon sok teázó van, de eléggé borsos árakon szolgálják fel a teát. Az egyik teázóban például ittam egy 10 éves Puer teát...feleddhetetlen volt. Van itt teamúzeum is, ami szintén egy életre szóló élmény. Szóval itt a leghiresebb tea a Longjing tea, amit itt Zhejiang tartományban termesztenek. A tea neve szószerinti jelentése "sárkány kút", amely viszonylag sűrűbb vizű, igy felszinén eső után a könnyebb csapadék mozgása a hagyományos kinai sárkányra emlékeztet. A Longjing tea a Qing dinasztia (1644- 1911)Kangxi nevű császárától kapta a császári tea cimet. A legenda szerint Kangxi unokája, Qianlong meglátogatta a Nyugati Tavat, ahol a Shi Feng Shan nevű hegy tövében álló Hu Gong templomban Longjing-gel kínálták. A templom előtt 18 teabokor nőtt. Qianlong-ot annyira lenyűgözte a tea, hogy a bokroknak különleges császári státuszt adományozott. A 18 bokor állitólag még ma is megtalálható. Ezzel a teával csak az a baj, hogy hamisitják, és a sima boltban kapható fajtája szerintem mind hamisitvány. A valódi tealevele eléggé drága. A kedvenc teám viszont továbbra is a Kegyelem Vas Istennője tea, a Tie Guan Yin 铁观音. Ez az oolong teák közül az egyik legjobb fajta tea, de a valódi Tie Guan Yin ára hihetetlenül magas. Viszont a mondás is igy tartja: "Ha ittál az igazi Tie Guan Yinból, akkor a többi tea izét már nem érzed többé, csak a Tie Guan Yin létezik." Érdekessége, hogy két ugyanolyan Tie Guan Yint nem találunk, ugyanis ahány kert, annyi szokás. Mindegyik egy kicsit eltér a másiktól. Enyhém mézes virág illata van, és az elején egy nagyon kicsit kesernyés majd édeskés izű. Rákaptam még a Kuding tea 苦丁茶fogyasztására, ami egy Fujiani kesernyés izű zöldtea fajta. Ezeket iszogatom általában, plusz a koreai barátaim hatására rászoktam még a hajdina, kukorica és gabona teára. Ha valamelyikből kellene kóstoló szólj
A teamúzeum honlapja, ha valakit érdekel : http://www.teamuseum.cn/index8_en.aspx
Rád bízom, melyiket hozod, hisz nagyjából egy az ízlésünk!
Arra gondoltam Barbi, hogy nyitunk neked egy külön blogot, ahol írhatnál nekünk naplót mindenről, ami Kínában történik veled, vagy amit szívesen megosztanál velünk. Mit szólsz?
Ma úgyis lesz szerkesztőségi találkozó, megbeszélem a többiekkel.
Ha tényleg másokat is érdekel, akkor én benne vagyok ![]()
Barbi, írj mindenképp, minket minden érdekel!
Volt egy tanárom a fősulin, akiről eddig még csak szuperlatívuszokban sikerült beszélnem (mondjuk több nagyon jó is volt), elméletileg Távol- keleti gasztronómiát tartott, gyakorlatilag Távol-Keleti kultúráról, életmódról, filozófiáról, meditációról, test és lélek összefüggéséreiről beszélt. Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem az óráin, sok minden ott került a helyére bennem. Évtizedeik élt Thaiföldön, Kínában és Japánban, idős korárra pedig hazaköltözött, tanít és harcol az igazi magyar kultúra felélesztéséért, megtartásáért. Bocsánat, hogy eltértem a tárgytól, de olyan régóta szerettem volna már megemlékezni itt róla. Ő Cey-Bert Róbert Gyula, könyvei is megjelentek, sajnos még nem szántam időt rá, hogy elolvassam őket, de biztos nagyon jók (vannak szakácskönyvei is)
Szóval ha ilyen dolgokról írsz, majd összevetem azokkal, amiket ő mondott, biztos nagyon érdekes lesz!
Puszi!
Van tőle szakácskönyvem! És szimpatikus, hogy a valódi magyar konyháról alkotott tévhiteket megpróbálja eloszlatni azzal, hogy az igazi ősmagyar ételek (nem a gulas meg pörkölt, meg a parikás!) igenis egészségesek voltak, és valóban jobban hasonlítottak a szuperegészséges keleti konyhához, mint ahhoz, ami most van.
Az ő könyvének címe: Bevezetés a gabonakonyhába. Nem csak ősmagyar receptekkel van tele, de minden gabonáról írt is egy szösszenetet. Nekem ő a kedvencem!
Naná, hogy érdekel!!! Annyira jó lenne, ha megcsinálnád ezt a Blog-ot, egyrészt én személy szerint is keveset tudok Kínáról, az ottani szokásokról (kivéve az itthoni "óccó, kici kínai kapcolatokat", de
ez meg nem ad valós képet) és sajnos a teák világában sem vagyok annyira otthon, mint Te ![]()
Szóval én nagyon örülnék, remélem sikerül megbeszélnetek
.
Egyébként hogy vagy? Megérkezett ChuLi a "mentőfelszereléssel"?
Puszi!
Berni
Sziasztok! Mostanában volt a vizsgaidőszakom, és történt néhány érdekes dolog amit megosztanék veletek. Épp vizsgára igyekeztem, amikor láttam, hogy a folyosón hömpölygő tömeg lassacskán araszolgat be a termekbe.
Történt ugyanis, hogy a folyósók le voltak zárva, és csak úgy lehetett bejutni a vizsga helyszinére, hogy megmérték a testhőmérsékletünket. Hőemelkedéssel nem lehetett részt venni a vizsgán. Ha sikeresen bejutottál a folyosóra, és egészségesnek minősitettek téged, akkor kortyolgathattál a folyosókra kihelyezett kamilla teás óriás termoszokból. Volt ott elég pohárka mindenkinek.
Éjjen az influenza megelőzés! Visszatérve a kollégiumba észrevettem, hogy ide is kamillateás kannák lettek kiállitva. Mellette pedig valami kinai orvossággal megtöltött kannák voltak, sajnos nem tudtam kideriteni az összetételét. Mindenesetre rosszul nem lettem tőle, viszont ez a kamillateás megelőzéses dolog nagyon tetszett nekem. A kannák felett pedig kis szövegek voltak kiragasztva, miszerint mire jó a kamilla, és mikor mennyit kell inni. A múlt héten történt, hogy az egyik tanárunk kislánya belázasodott.
Mivel napokig 39 fokos láza volt, egyből kórházba vitták megnézni, hogy nem e a rettegett influenza a ludas. A tanárunk is elkapta tőle a virust, ő is belázasodott. Az egyetemen pedig az az előirás, hogyha a tanár belázasodik egy hétig nem mehet diákok közelébe. Persze óránk sanjos az nem maradt el, mert Kinában ilyen dolog nincs. Én viszont gondoltam ellógok egy napot, és azzal mentettem ki magam a tanárnőnél, hogy rosszul érzem magam. Na ezt nem kellett volna. Innentől kezdve ugyanis a tanárnő elkezdett hivogatni, hogy mi bajom van, hol érzem magam rosszul, lázas vagyok e, milyen gyógynövényt vegyek, mit egyek stb...még meg is akart látogatni. Hihetetlen, hogy törődnek itt az emberrel. És a legjobb az az, hogy nem akarnak neked gyógyszert adni, és amikor azt mondom, hogy még véletlenül sem szeretnék bevenni semmi kémiai sz..rt, akkor teljesen igazat adnak neked, és megdicsérnek, hogy milyen okos vagyok, mert a gyógyszerek igy nem jók, úgy nem jók, a gyógynövények és a keleti orvoslás, akupunktúra mennyivel egészségesebb. Hát ez a kelet és nyugat közti különbség. Ha otthon valakinek azt mondtam, hogy nem szedek gyógyszert totál hülyének nézett. Na de mindegy.
Bármerre megyek, a legtöbb kinai nagy termoszokkal vagy fedeles üveg poharakkal rohangál. Ezekbe általába zöld teát öntenek, de most az influenzás időszakban a gyógynövény teák hóditanak. Azt mondják, hogy mindennap ezeket iszogatva megelőzhetik az influenzát. A másik fontos kellék a termosz mellett az alma. Bárhova megyek mindenhol almát eszegetnek az emberek. Rákérdeztem a tanáromnál ennek az okára. Ő pedig nem tudta, hogy ezen mi olyan nehezen érthető dolog van,hiszen a tea mellett az alma is a megelőzés része. Nekem most már több tuti "fegyverem" is van a gonosz bacik ellen hála Berninek és a barátomnak. Ezuton is köszönöm Berni, megkaptam a C Food Matrixot és a béta glükánt. Mind a kettő nagyon bevállt, az apróbojtorjános sampontól pedig nagyon szép, fényes lett a hajam. Éjjen! ![]()
Szép napot kivánok Mindenkinek Kinából!
Kedves Mindenki!
Az influenza megelőzés Kínában című hozzászólásomban említettem, hogy az itteni emberek többek között gyógyteákkal igyekeznek elkerülni a mostanában “tomboló” járványt. Ha viszont mégis utolért a baj, a legalapvetőbb, mindenki által ismert betegség elleni tea összetevői a következők: a kamilla, gou ji és pangdahai.
A pangdahai nevű gyógynövény hazánkban nem túl ismert, pedig a legtöbb bio boltban beszerezhető. Ez úton szeretném bemutatni e Ázsiában igen fontosnak tartott gyógynövényt.
Pangdahai Elnevezések: -
A cukorhajfa egy forró égövi fa, melynek magassága akár a negyven métert is eléheti. Kínában főképp Guangxiban és Hainan szigetén található meg. A fa termése, a kínai orvostudomány egyik fontos gyógynövénye, már az ókorban is orvosságként tartották számon. Az első hivatalos feljegyzéssel a Bencao Gangmu gyógynövény-kódexben találkozhatunk. A hagyomány szerint az első gyógynövény jegyzéket Shen Nong állította össze, akit a kínai „földművelés atyjaként”, valamint az orvosságok védelmezőjeként tartanak számon. A jegyzék az időszámítás előtti 221 és időszámításunk utáni 220 között keletkezhetett, összesen 365 gyógyhatású növényről írt.
Megjelenése a kínai gyógyszertudomány születését és fejlődését jelzi. Az időszámításunk szerinti 618 és 907 között uralkodott Tang-dinasztia fejlett gazdasága előrevitte a kínai orvostudomány fejlődését. A kormány irányításával szerkesztették a világ történetének első gyógyszerészeti gyűjteményét a Tang gyógynövénylexikont, amely 850 gyógynövényről szól rajzzal és táblázattal. Az 1368 és 1644 között uralkodott Ming-dinasztiában élt a neves orvos, Li Shizhen, akinek 27 évi munkával sikerült az eddigi vívmányok alapján összeállítani az új korszakot nyitó Ben Cao Gang Mu című gyógyszernövénytant, amely 1892 növényből előállítható gyógyszert sorol fel és ismertet.
A pangdahai fontosságát mutatja, hogy a lexikonok és gyűjtemények mindegyikében találkozhatunk a gyógynövény leírásával. A különleges alakú termés belsejéből vízben áztatva, eredeti mérete többszörösére duzadt puha szivacs bomlik ki. A kódex szerint már több száz évvel ezelőtt mint méregtelenítő, lázcsillapító és székletlágyító gyógynövényként alkalmazták. Azóta a tudományos tapasztalatok igazolták jótékony tulajdonságát: segít a méregtelenítésben és a meleg eloszlatásában, valamint serkenti a bélmozgást. A cukorhajfa terméséből készült teát a hagyományos kínai orvosok napjainkban is a torok fertőtlenítésére, krónikus torokgyulladásra, illetve kísérő tüneteire (rekedtség, láz, fejfájás), valamint a tüdő szárazságának enyhítésére ajánlják.
Felhasználási javaslat: 1 liter felforralt vízben áztassunk be 2-3 szem termést, amíg azok teljesen ki nem „nyílnak” . Az így elkészített teát tetszés szerint mézzel ízesíthetjük, majd napi több adagban fogyasszuk el. Gyermekek is fogyaszthatják. Fontos viszont azzal is tisztában lenni, hogy a pangdahai egy gyógynövény, nem pedig élvezeti tea. Alkalmazni csak kúraszerűen szabad, sokáig nem ajánlott a fogyasztása. Végezetül érdekesség képpen pedig íme a gyógynövény eredetét magyarázó legenda: “Az ókorban élt egy Peng Dahai nevű fiatal ember, aki gyakran a nagybátyjával a mai Vietnám területén emelkedő hegyre utazott gyógynövényeket gyűjteni. A hegy ugyanis otthont adott egy titokzatos növénynek, amely képes volt a torok betegségeit meggyógyítani. A hegyre merészkedni viszont veszélyes vállalkozás volt, ugyanis a gyógynövény mellett sok vadállat és merges kígyó is élt. Peng Dahai viszont értette a dolgát, mindig épségben visszaérkezett az útról, hogy a szegény embereket a gyógynövénnyel meggyógyíthassa. Mindenki becsülte őt, mert a gyógyításért cserébe nagyon kevés pénzt, vagy pedig semmit sem kért.
Történt egyszer, hogy a nagybátyja megbetegedett, így Dahai egyedül vágott neki az útnak, ahonnan hónapok elteltével sem tért vissza. Mindenki aggódott érte, így amikor a nagybácsi vissza nyerte az egészségét, azon nyomban a keresésére eredt. A fiút nem találta meg, viszont a hegy közelében élő emberek elmesélték, hogy hónapokkal ezelőtt járt arrefelé egy gyógynövényt gyűjtő fiatal ember, aki egy óriás kígyó áldozatául esett. Peng Dahai halálát az egész falu meggyászolta, hősként tisztelték, hiszen a népért halt meg. Tiszteletük jeleként a gyógynövényt Peng Dahainak nevezték el. Mivel a fiatal ember kissé kövér volt, így sokan Pangdahainak is nevezik. (A pang jelentése: kövér)
Forrás:
Drága Barbim!
Nagyon érdekes és egyben egy kicsit irigyreméltó is, hogy ott így kezelik a helyzetet
. Itt tényleg általában hülyének nézik az embert, ha természetes módon próbál védekezni a betegségek ellen, főleg "járványos időszakban"... Sajnos van még hová fejlődnünk, de azért itt legalább biztonságban érezheti magát az ember, ezen az oldalon nem vagyunk csodabogarak, igaz fiúk-lányok? ![]()
Puszillak és örülök, hogy beváltak a csodabogyók!!!
Berni
Ma indult el Zhuli Magyarországról a mentő felszereléssel, de csak hétvégén talizunk, mer ugyi nem egy városban vagyunk sajna. Már tesztelni akarom a cuccosokat! Annál is inkább, mert a héten elkaptam valami nyavaját. Kezdődött azzal, hogy pénteken bementem a városba és egy nem éppen tiszta lepukkant helyen ettem. Délután elkezdett fájni mindenem, estére belázasodtam ahogy kell. Megettem, ittam amit ilyenkor kell, aztán alukáztam. Másnap reggel már nem is volt bajom, csak utána három napig hasmenésem volt. Ami mondjuk Dél-Kinában elég gyakori. Ha az északiak lejönnek ide délre, az ő gyomrukat is sokszor megfekszi a kaja
Szóval most pont rámfér egy kis mentőcucc. Örülök, hogy érdekel az itteni élet, hagyományok stb...akkor rajta leszek, hogy működjön ez a blog dolog. Puszi Nektek Gyerekestül Tomistul!!! ![]()
Köszöntünk ismét az oldalon, de jó, hogy újra jelentkeztél!!!! ![]()
Mióta említetted, hogy nincs Nálatok fűtés bizonyos párt-politikai megfontolásból
, annyit gondoltam Rád, hogy Te szegény, ha kint 0 fok van, akkor bent is rendesen le tud hűlni, legalábbis ha a mi lakásunkat nézem
. Aztán ma reggel eszembe jutott valami vígasztaló! Hát ez a helyzet is erősíti az immunrendszered!!! Így tuti nem kapod el, bármi is jöjjön! A nyers ételek meg még hozzásegítenek, hogy egészséges maradj! Na, jobb egy kicsit? ![]()
Tök jó, hogy van olyan valóban gyógy-szer-tár, ahol még lehet kapni külön gyógyfüveket és be is keverik Neked az adott panaszra! Egyszer láttam ilyet TV-ben is, fantasztikus! Gyűts be minél több kincset ott, mert ezek valóban azok!!! És ha arra jársz, megkérdeznéd, hogy tüdőpestisre mit tennének össze? Mert azt tudom, hogy míg a malária elvileg gyógyíthatatlannak bizonyult az "okos" szintetikumokkal, addig a kint, helyekben termesztett parlagfűvel pár nap alatt elmúlik!
Most puszillak és sok sikert kívánok a vizsgáidhoz is!
Berni
Szia Berni! Aranyos vagy nagyon, már jobban is birom a hideget
Sokszor úgy néz ki a dolog, hogy bennt a koleszban és tanteremben hidegebb van, mint kinnt. Annyival jobb a szitu, hogy bennt nem fúj a szél
Hát én is sokszor úgy gondolom, hogy ha ezt a hideget kibirom, akkor már jöhet bármi. Főleg amikor fürdés előtt le kell öltözni, húú, na akkor tényleg hideg van! Jelentem, a vizsgám jól sikerült, már csak egy kinai nyelvi versenyt kell túlélnem és egy hónapra lazulhatok. Tervbe vettem, hogy kinyomozom melyik gyógynövény mire is jó, és mi az angol vagy latin forditása. Csak itt mindennek fantázia neve van, úgyhogy nem tudom melyik álnév, mit is takar. Fogok majd menni Sechuánban igazi hagyományos kinai orvoshoz is, akkor egyúttal megkérdezem tőle a tüdőpestis elleni gyógymódot. Sok puszi! Barbi
Most jutottam csak idáig az olvasásban, és nagyon megörültem neked! Épp nemrég gondolkoztam rajta, hogy mostanában hova tűnhettél, hisz nem írtál az oldalra...
Várjuk a beszámolókat a kínai kincsekről!!!![]()
Puszi!
Adrica
Szia Adrica! Köszi, aranyos vagy ![]()
Képzeljétek, végre újra 20 fok van, úgyhogy nem fagyok meg, sőt! A vizsgámat pedig letudtam, már csak egy versenyt kell túlélnem, és több időm lesz kutatgatni. :D
Puszi Mindenkinek!
Barbi Kínából
A hidegről mindig Wass Albert regényei jutnak az eszembe, amikor fent a hegyen, télen faházban milyen lehetett... a vízért a térdig érő hóban kellett minden nap kimenni a forráshoz, feltörni a jeget, bent megmelegíteni és gyorsan-gyorsan lemosdani, mert azért a tűz mellett sem volt olyan meleg, mint a mi szobánkban...aztán mire reggel felébredtek gyorsan újra meg kellett rakni a tüzet, mert az ablak is jégvirágos volt már...bár gyerekkoromban a nagyszüleimnél is így volt, de engem addig nem engedtek kibújni a jó kis dunyha alól, amíg újra be nem fűtöttek
.
Szóval fel a fejjel, így eleve meg van fürdéskor a hideg-meleg edzés
.
Nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen kincseket találsz kint, talán még kérnék is pár dolgot
.
Pusszantalak!
Berni
Húú, hát most bele tudom képzelni magam azoknak a hegyen lakó embereknek a helyzetébe magam... Nah, akkor majd beszámolok róla, hogy miket találtam itt, aztán csemegézhetsz, hogy mi kell ![]()
Sziasztok!
A godolloi biorezostol vettem harmonia kristalyparnat, ami elvileg mindenre jo (pl eros menstruacios fajdalmakra is a hasra helyezve), viszont nekem semmit sem hasznalt. Lehet hogy valamit rosszul csinalok vagy az enyembol kimaradt a kristaly? Nem sok darabkat erzek benne..
Masik kerdesem: eros kezremegesre (tremor) kaphatok valami hatekony kristaly-otletet?
Koszi es szep napot nektek!!
B.
Szia Barbara,
A menstruációs problémákra hat a citrin - ezt a petefészekre kell tenni és szünteti a fájdalmat, a kalcedon - szintén.
Ezen kívül jó még a krizokolla,
a malachit - nagyon jó görcsoldó.
Az ametiszt az jó az idegrendszerre, hatni kell várni, illetve ami feljön felismerésként, azt elfogadni, feloldani. A hegyikristály szintén rendbe rakja az energiarendszert. (Többek között). DE várni kell hatni, mert ha nem az érzelmi testben van a probléma, akkor annak idő kell, míg megjelenik a fizikai, érzelmi mentális testen, azaz míg érzed a változást hangulatban, gondolatban - rájössz dolgokra és fizikai tünetek is enyhülnek, csökkennek, megszünnek. Minden felismerés után jön a gyógyulás, ha a probléma szervi bajt eredményezett.
Nyugodtan használd a párnát, gondod nem lesz belőle. A párnák között vannak a kristálydarabok, mosáskor a huzatból ki kell venni. Nem kaptál tisztítási útmutatót? A kristályoknak amúgy is kell tisztítás.
Üdv
Szép napot, Ági
Sziasztok:)
A párommal kifogtunk egy remek kis lakást, borostyánnal teljesen befuttatva,így igazi kis tündérvilágban élünk, viszont a munkánk miatt rengeteget megy a számítógép, részint ezért, részint pedig, hogy alapvető védelmet is felépíthessek, szeretnék tanácsot kérni, hogy mely kristályok is lennének a legmegfelelőbbek, és hová tanácsoljátok, hogy helyezzem őket.
Gondoltam arra, hogy a lakás közepére készítek egy fő függőt. Mennyiben befolyásolja a sárgaréz drót, amivel általában dolgozom, a rezgését és erejét?
Illetve van egy régebbi alkotásom, ahol ragasztót kellett használnom. Az mennyit ronthat a hatásán? :) Imádok ilyesmikkel mókolni, így kíváncsi vagyok rá.
A választ előre is köszönöm:)
Sziasztok!
Érdekelne a véleményetek a sókristály lámpáról. Érdemes lenne vennem a fiam szobájába? Van valakinek tapasztalata?
Köszönöm
Tinke
Sziasztok !
Szerintetek hegyikristály szinterápiás lámpával mennyi ideig kell a méregtelenítést alkalmazni ?
A lapacho teát kisgyermkek is fogyaszthatják ,és ha igen milyen adagolásban ?
Előre is köszönöm a válaszokat !
Türelmeske
Szia Türelmeske,
Azt tudom, hogy 15-20 mp-ig kell aktívan lennie a lámpának, ami előtt ugye kristály és színlap van. Ezt kúraszerűen kell alkalmazni, pl eset súlyosságától függően napi 2-3 szor. Méregtelenítésre, hova használod?
Azért mindenféleképpen figyeld a jeleket, változásokat, mert abból kiderül, hogy sok-e vagy elég-e vagy mehet-e több.
Szóval légyszi írd már meg, hogy milyen színt használsz, hova és milyen színterápiás kristály lámpát.
Köszi
Szép napot, Ági
Szia Ági !
Azt írja a könyv:zöld+narancssárga együtt, a vesétől uréteren a hólyagig majd vastagbél területén centinként 1-1 perc .Ez a Med-color hegyikristály szín-és fényterápiás lámpa.
Sejtelmem sincs hány napig kell végezni erről nem ír semmit.Még soha nem csináltam méregtelenítést .A 15 éves lányomnál szeretném alkalmazni tiszta gennyes aknés a háta,arcán és a homlokán is van.Kék+zöld szinnel kezeltem a könyvben javasoltak szerint,de nem igazán használ.Sok kencét kiprobáltunk már,még homi bogyókat is ,de hiába.Ezért akarom most a méregtelenítést.Tudom hormon is lehet hisz abban a korban van ,ráadásul augusztusban tértünk át a tiszta termékekre ,esetleg ezért ilyen mert méregtelenit .Természetgyógyász méregtelenítést javasolt,szerinte nem emészt rendessen és a májjal van gond.Lehet ,hogy igaza van, ki tudja!!Bár ő gyógyszerrel (energy)gondolja.Mik lehetnek a jelek ,mit figyeljek?Annyimindent hallok össze-vissza a méregtelenítésről már teljessen összezavarodok !
Szerinted mit csináljak?
Köszi a segitségedet !Türelmeske
Szia Türelmeske,
Köszönöm a türelmed, mert nem voltam gépnél annyit, amennyit szoktam és tanácsot is kellett kérnem.
Szóval azt a tanácsot kaptam, hogy a tünetek alapján nézhetnétek meg valamit:
esetleg a hasnyálmirigy nem termel annyi emésztó enzimet, ami a tápanyag felszívódáshoz, jó arányban történő felszívódásához kell a vékonybélbe. Ehhez esetleg társulhat egy enyhe lisztérzékenység, illetve nem is ürül ki a vastagbélen keresztül a toxikus anyag egy része. Ezért jelentkezhet a méreganyag a bőrön.
Talán ezeket kellene megnézni és javaslom a kristálylámpát, mint kiegészítő kezelést.
De a leggyorsabb az lenne, ha a lányod kaphatna 4-5 hónapon keresztül 1 havi beöntést (természetgyógyász esetleg), hogy tisztuljon és ehhez egy lisztérzékenységi táplálkozás (gluténmentes) kellene.
Próbáljátok ki. szerintem menni fog.
ha a gluténmentes táplálkozásra áttértek és kell segítség, infó akkor írj nyugodtan az agnes. .
A kristálylámpa használatához javasolnám még neked azt, hogy a hasnyámirigynél, lépnél, májnál és bélrendszer egészén menj végig. A sok folyadék fontos, de ezt már itt olvashattad sokszor.
Ha esetleg gondolkodsz más kristályokon is akkor a citrint, lápis lazulit tudom neked ajánlani.
Szép napot, Ági
A kristalyok eredete cimu cikket en irtam. (csak mert a hirlevelben azt irtad, hogy Beleznai Ági irta, az o cikke is majd hamarosan meg fog jelenni, de ez meg az enyem
)
Kovacs Barbara
Tudom, hogy te írtad a cikket, Valiék részéről piszkált bele valaki a dologba, náluk reklamálj
Ugyanis amit én átküldtem Valinak, az szó szerint így hangzott: "Beleznai Ági – aki új szerkesztőnk (és nem mellesleg a kristályok és kristálygyógyászat ismerője) – összeállított egy cikket Bio-tól a Biodinamikusig (Demeter minőség) címmel...stb"
Szép estét!
Adrica
Okes, semmi baj, csak kicsit rosszul esett, hogy most minden hirlevel olvaso azt hiszi, hogy mas irta.
De vettem, hogy nem te irtad felre,bocsi ![]()
![]()
Sziasztok!
Élvezet olvasni az írásaitokat!!!!
Egy kérdésem volna, a sógornőmnek most operálták ki a melléből a rákos daganatát, én karácsonyi ajándéknak egy kristály-fát szeretnék neki adni. Milyen kristályt javasoltok? Én hegyikristályra gondoltam, pusztán megérzésből.
Egyáltalán, van valakinek tapasztalata a kristály-fával kapcsolatosan.
Ez egy sárgarézből meghajlított kis "fa", aminek az ágaiban, ill. az ágak végén kirstály van.
Előre is köszönöm a választ és a szupi írásokat a kristálygyógyászattal kapcsolatban.
L.
Kedves Lenóka!
Épp most olvastam, hogy mellrákkal operálták a sógornődet.
Az ajándékötleted nagyon szép, de ha még szivesen fogadnál több segítséget a sógornőd számára, nyugodtan keress meg. Anyukám is átesett egy ilyen operáción és nagyon szépen felépült és folyamatosan állítja át az életmódját, úgyhogy sokat tudnék segíteni.
Ha gondolod, keress meg az alábbi emailcímen:
Katalin.
vagy itt az oldalon is kérdezhetsz.
Kati
Kati!
Nagyon kedves vagy, köszönöm, de mint írtam nem igazán lehet rá hatni, sajnos. Én egyébként is kicsit "fekete bárny" vagyok a családban, nem mintha nagyon rossz, és elviselhetetlen lennék. Az elfogadás egy régi probléma ebben a családban. Azt tudom hogy milyen cég milyen termékeit eszi, tabletta és ital formájában, nekem meggyőződésem, hogy nem a legjobb, de ő dolga.
Nem akarok tolakodó lenni és kéretlen tanácsokkal, "okosságokkal" terhelni, másrészt úgysem hallaná meg, hiába is mondanék bármit, legfeljebb rámhagyná, azt meg nem akarom. Ezért is gondoltam a kristályfára, az talán kedvére valóbb, mint az én támogatásom.
L.
Szia Lenóka!
Jo otlet a hegyikristaly, mert azt minden betegseg kezelesenel hasznaljak. Viszont tobb hatasa van a kristalyoknak szerintem, ha a kezunkben tartjuk (marokko),illetve egyebb testreszre helyezzuk. Igy peldaul lehet kapni hegyikristaly marokkovet, amit 20-30 percig kell kezben tartani. Ugy tudom, hogy elixirt is lehet kesziteni beloluk, ha vizbe helyezzuk egy idore oket es a kapott elixirt megisszuk, hiszen a viz kepes informaciot felvenni a kornyezetebol.
Keszithetsz neki esetleg egy kis karacsonyi dobozkaba, vagy zsakocskaba nehany kristaly darabot, jo valasztas lenne peldaul a: granat, hematit, achat es hegyikristaly parositas. Ezek egyszerre alkalmazva, vitalizalo, energiat ado hatassal rendelkeznek. Erositik az aurat, a test minden funkciojat es aktivizaljak az ongyogyito energiakat. Elosegitik a gyogyulasi folyamatot.
Nem szabad elfelejteni, hogy idonkent tisztinani kell a kristalyokat. Ezt lehet sima vizzel, vagy ket kovet osszekoccintva is.
Viszont, ha inkabb a disz funkciora helyezed a hangsulyt, akkor a kristalyfa a nyero. Csak nincs olyan sok hatasa,mintha erintessel gyogyitana.Lehet meg a hegyikristalyt karkoto es nyaklanc formajaban is kapni, csak szerintem ez nem tul jo megoldas, mert a varosban annyi rezges eri igy,hogy elveszti az erejet.
(Regeneralo hatasa amugy hematitnak is van.Ez a ko fokozza a test regeneracios kepessegeit, tehat labadozaskor erdemes ezt a kovet hasznalni.
Az unokit is segiti a szervezet ongyogyito eroit, segit, hogy gyorsabban valjunk egeszsegesebbe. Jelentosen meggyorsitja a betegseg utani labadozast, elosegiti a pihenest.
Az oszidiannak pedig antibakterialis hatasa van,gyogyitjak a sebek gyogyulasat, a testi es lelki fajdalmakat elmulasztjak.
Az onix hatassal van minden daganatfelesegre.
A rodokrozit is pozitivan befolyasolja a rosszindulatu sejtelvaltozast.)
Lenóka!
A rokonodnak turmalin kellene. Vannak ebből nagyon szép karkötők, több színben (mert több színe van, rózsaszín, zöld), és lehet "egyszerűen" ékszerként venni neki.
Nagyon erős kő, megégetheti.
Minden jót!
Péter
Péter nagyon köszönöm!
Továbbítani fogom Áginak, úgyis jön hozzánk vasárnap, és az ékszereket nagyon szereti.
L
Kedves Barbara!
Nagyon köszönöm, a gyors és kimerítő választ!
Azért gondoltam a fára, mert minden olyan segítséggel szemben bezár, ami nem konkrétan fizikai. Nem akar lélekbúvárkodni sem, pedig minden betegségünk elsősorban lelki-szellemi eredetű. Adtam neki egy könyvet, de mégcsak a kezébe sem vette
, a címe: Női test, női bölcsesség. Ebben részeletesen írnak minden nőket érintő problémáról, nemcsak fizikai-szomatikus szinten, hanem a lelki-szellemi odalról is. Gondoltam még gyógyító mandala képre is, hogy legalább így érje valami pozitív hatás a lelkét-szellemét. Persze, lehet, hogy ez nem helyes, hisz nem cselekedhetek helyette.
A patikai mosakodókrémről mi a véleményetek?
Voltam egy tanfolyamon és ott megismerkedtem egy termékfajtával, ami illóolaj, nagyon drága -nekem legalábbis- az érdekelne, hogy a Panarom olajok és a Naturland olajok között mi a különbség? Egyáltalán mi van a naturland olajban? Az olajokat is alkalmazó bábák szerint a Panarom hatékonysága messze jobb, mint a Naturlandé. Az valóban természetes, vagy az is szintetikus?
Aztán van egy olyan kérdésem is, hogy a nátriumhidroxid, vagy marószóda, amit a szappanfőzéskor használunk mennyire ártalmas? Nyilván nem bio, innentől kezdve a szappanunk, de van-e valami ötletetek, hogy hogyan lehet megszilárdítani egy szappant, ha ez az anyag kimarad belőle. Kecsketejből szokta főzni a férjem.
Előre is köszi a választ.
Lenóka
Sziasztok!
Szeretnék a nagyon gyorsan zsírosodó bőrőmre valamilyen krémet, de nem tudom, hogy melyik legyen. (Anyai ágon örökltem ezt a "fantasztikus" bőrtípust, amúgy egészégesen táplálkozom - na jó a csokit imádom -, és sokat iszom.)
Igazából 2 fajta termék keltette fel az érdekélődésemet:
1. Bioderma egyik terméke, melynek az összetétele:
Aqua, corn starch, dicaprylyl ether, methylmethacrylate crosspolymer, butylene glycol, glycerin, glycolic acid, isododecane, polyquaternium-37, isodecyl neopentanoate, PTFE, propylene glycol, dicaprylate/dicaprate, glyceryl stearate, PEG-100 stearate, stearic acid, pyridoxine HCL, piroctone olamine, tridecyl salicylate, Zn gluconate, sodium hydroxide, PPG-1 trideceth-6, methylparaben, phenoxyethanol, fragance
2. Valamilyen Ilcsi termék, de nem tudom, hogy melyik lengyen az. Talán a csipkebogyó habkrém.
Szóval mi a véleményetek a 2 termékről? Melyik legyen?
És még egy kérdés: ezeken kívül mivel ápoljam még? Nappalra, reggelre mit? Mivel tisztítsam?
Előre is köszi,
Katóca
Az első krémtől frászt kaptam, felejtsd el.
Az Ilcsi termékek kiválló választás, de azt csak kozmetikus álltal javasoltan ajánlatos használni. Ő fogja megállapítani a bőrödnek legmegfelelőbbet. A honlapjukon rá tudsz keresni a lakóhelyedhez közel eső referencia kozmetikát.
Sok szerencsét!
Hortenzia
Kedves Vali és bárki, aki tud segíteni!
12. hétben lévő kismama vagyok, és két hete arcüreggyulladásom van. Lassn gyógyulgatok, de nagyon lassan. Az orvos antibiotikumot írt fel, amit jószokásom szerint kiváltottam, majd nem szedtem be.
Sokat teázok, eszem mézet, propoliszt, infralámpázok, használok homeopátiás orrsprayt, tengervizes orrspayt, szedek homeopátiás bogyót és hasznák egy orrba dugható készüléket, ami piros fényt bocsát ki (rhinobeam). Pátr napja nem megyek ki a házból, és ez is sokat segített, de hétfőtől muszáj lesz nekem levegőztetni a kislányomat. Félek, hogy visszaesem.
Lázam, hőemelkedésem nincs, de az orrom általában be van dugulva, és aludni csak egy gyógyszertári orrsprayvel (Rhinocort aqua) tudok. Sajnos még mindig sárga váladék jön az orromból, bár már kevesebb.
Van valamilyen ötleted, mivel tudnám még segíteni a gyógyulásomat?
Előre is köszönöm.
Mária
Kedves Mária!
Nekem ami mindig segit a sarga valadek elleni kuzdelemben, az az ezustkolloid, mar egy nap alatt atlatszova szokta "varazsolni" a sarga trutyit.
Köszönöm a gyors válaszokat.
A fülgyertyát kipróbáltam, és sokat segített. Az ezüstkolloid viszont nem hatott. Lehet, hogy ne jó minőségű, az enyém. :-(
Az antibiotikumokkal és a szteroidokkal vigyázz, mert most nem csak a te működésedet veszélyeztetik, hanem a babáét is!
Próbáld meg a fülgyertyát, kiváló az arc üregeinek a gyulladására. És természetesen itt van a szinte rögtönható csodaszerünk, az Eliminator. Naponta többször csöpögtesd az orrodba.
Az inhalálással csak óvatosan, mert ga nagyon közelről szippantod be a forró gőzt, akkor "besülhet" tőle a váladék. Ugyanez a "besülés" lesz az eredménye a túlzásba vitt infrázásnak is. Mindent csak módjával! Fontos a napi többszöri inhalálás, de csak diszkrét távolságból. Csepegtethetsz az inhaláló vízbe eukaliptuszt, levendulát, kakukkfüvet, borsmentát, fenyőt és borókát.
Azért vigyázzál azzal a szteroidos orrsprayvel!... Nem szabad csak az előírt számban, naponta egyszer-kétszer fújni.
Ha kimégy, bugyoláld be az arcod.
Van egy nagyon jó természetes növényi anyagokból készült tabletta kifejezetten az arcüregi váladékok folyamatos oldására. Patikában kapható, ártalmatlan; megelőzésre is szolgál.
Mielőtt infrázol, naponta 3x10 percet min., feltétlen spriccelj az orrodba. Ne inhaláljál, inkább infrázz. Párna csücsökre eukaliptusz cseppek éjszakára.
Még a kamillás inhalálás is segíthet, de szerintem légy egy kis türelemmel, mert mindenhez idő kell.
Ha lenne olyan csodaszer, ami egy pillanat alatt meggyógyítana mindenből, akkor az nem is lenne igaz.
A természetnek idő kell.
Egyébként, amiket írsz, 90%-ban nagyon jók.
Mielőbbi gyógyulást!
Hortenzia
Szia Edit,
Igen, egyre inkább bővül a kristályok felhasználása, gyógyító hatásának segítségül hívása. ![]()
A kristályokat mindenki számára ajánlani tudom megkülönböztetés nélkül, gyereknek-felnőttnek, hisz a kristályok kisugárzása, gyógyító hatása, energiája mindenki számára úgy hat, ahogy éppen szüksége van rá. Nincs mellékhatása.
A kristályokat tudják programozni és gondolom, hogy ebben lehet különbség náluk. Ha erről megtudsz többet, akkor szívesen veszem, ha megosztod velünk. ![]()
Illetve tapasztalataidat is, amennyiben vettél ilyet
, vagy bármilyen módon segítenek neked a kristályok.
Szia, Ági
Bocs, a lányeg:
www.kristalyparna.hu
A kristalyparnakrol es hatasaikrol mar en is irtam bovebben, nem is olyan reg (kereso), nekem is van otthon, sokat segitett a problemamon. Csak ajanlani tudom.
(Amugy nekem is a godolloi biorezos ajanlotta)
Sziasztok!
Csak ajánlani szeretnék egy oldalt, ami érdekes lehet a kristály témában.
Nekem a gödöllői biorezós nézett meg, hogy melyik lenne jó.
Már vannak gyerekeknek is kristályok.
Szóval érdekes.
Sziasztok,
Edit
Kristályok -GY, N.
Sziasztok!
Még egy téma, ami a mániám lett!
Én tavaly nyáron szerettem bele az ásvány ékszerekbe, eleinte a magnetit volt a minden, aztán felzárkózott mellé a hematit és a howlit is. Jelenleg egy hematit nyakláncot viselek hematit ankh kereszttel, egy sima howlit splitter nyakláncot, mindkettő picit hosszabb, éppen át tudom húzni a fejemen (állítólag a hossz sem mindegy), a bal csuklómon egy magnetit és egy howlit karkötő. Emellett egy pár hematit fülbevaló, s a bal fülemben egy orvosi ezüst karika és egy db howlit füli is van. Szerintetek miként hatnak egymásra, illetve milyen együttes hatást gyakorolhatnak rám?
Nagy köszi elöre is!
Wildcath