A világ rák nélkül - interjú dr. Ládi Szabolcs kutatóorvossal

Nem törvényszerű, hogy az emberek 80-85 százaléka hazánkban szív- és érrendszeri betegségben, agyvérzésben, cukorbetegség szövődményei miatt vagy rákban haljon meg - állítja a zánkai dr. Ládi Szabolcs homeopata orvos.

Az alternatív rákterapeuta a közelmúltban prof. dr. Paul Claytonnal, a brit királyi orvosi kamara táplálkozástudományi tagozatának elnökével megalapította az ország első alkalmazott táplálkozástudományi intézetét. Az alkalmazott táplálkozástudomány (Pharmaco-nutrition) egyik alapgondolata, hogy bizonyos táplálékok olyan speciális hatóanyagokat tartalmaznak, melyek a szervezetben kedvező élettani változásokat hoznak létre. Alkalmazásukkal megelőzhetőek vagy visszafordíthatóak olyan degeneratív betegségek, melyek az emberek többségét sújtják.

A tudományág világhírű szakértője prof. dr. Paul Clayton, az Oxfordi Egyetem oktatója, a brit királyi orvosi kamara táplálkozástudományi tagozatának elnöke, a brit olimpiai csapat hivatalos táplálkozástudományi szakértője.

Dr. Ládi Szabolcs 2007 év eleje óta dolgozik együtt a professzorral. A közelmúltban Budapesten megalapították a Szent-Györgyi Albert Nemzetközi Alkalmazott Táplálkozástudományi Intézetet, melynek céljaihoz csatlakozott számos elismert tudós, akik a világ különböző pontjain dolgoznak és végeznek kutatásokat a témakörben.

Milyen céllal jött létre az intézet?

Célunk, hogy mindazt a tudást, mely az alkalmazott táplálkozástudomány területén felhalmozódott, összegyűjtsük és rendszerezzük. Ily módon hozzáférhetővé és széles körben ismertté válhatnak a gyakorló orvosok és az egészségügyi szakemberek felnövekvő generációja előtt is. Célunk továbbá, hogy tanácsokat, irányvonalakat adjunk ahhoz, hogy bizonyos betegségeket a gyakorlatban hogyan lehet a táplálkozástudomány segítségével megelőzni, meggyógyítani.

Szükségük van az embereknek útmutatásra, hogyan táplálkozzanak?

Az emberek 80-85 százaléka Magyarországon úgynevezett krónikus degeneratív betegségekben hal meg, többek között szív- és érrendszeri betegségben, daganatos megbetegedésben vagy a cukorbetegség szövődményeiben. Ezek egyértelmű összefüggést mutatnak a táplálkozással és az életmóddal. Azonban nem törvényszerű, hogy így legyen.

Mit tehetünk az egészség megőrzése érdekében?

Napnál világosabb eredmények mutatják, hogy ezek a betegségek nemhogy megelőzhetőek, de bizonyos stádiumban még vissza is fordíthatóak az alkalmazott táplálkozástudomány módszereivel. Ez olyan tudományág, amellyel meg lehetne menteni a betegek jelentős részét.

Mire alapozható ez?

Klinikai vizsgálatok bebizonyították, hogy bizonyos folyamatok, amelyek még nem értek el a végső stádiumukig, visszafordíthatóak. Például egy koszorúér-szűkület megfelelő étrenddel és bizonyos tápanyagok kiegészítő bevitelével visszafordítható. Sok esetben, ha a beteg betartja a javasolt életmódot, nincs szükség évekig tartó gyógyszerszedésre, drága szívműtétre vagy értágításra. Természetesen vannak akut esetek, amikor a fenti beavatkozások nem kerülhetők el. Mondanom sem kell, hogy ez nem áll a gyógyszergyárak érdekében, azonban hangsúlyozom, az intézetet nem a hagyományos orvoslás ellen, hanem annak kiegészítése céljából hoztuk létre.

Hogyan indult a közös munka az oxfordi professzorral?

Összeállítunk egy oktatási, képzési anyagot orvosok, egészségügyi szakdolgozók számára. A tananyag és a hozzá kapcsolódó előadások közül több interneten is elérhető lesz. Az intézet megalakulását a Széchenyi Tudományos Társaság éves közgyűlésén jelentettük be.

A közgyűlésen egy díjat is átvehetett tevékenysége elismeréseként.

Igen, átvehettem az Oláh György ifjú tudós díjat, amelyet 2007 évben az alkalmazott táplálkozástudomány népszerűsítése, és hazai meghonosítása területén kifejtett tevékenységemért ítéltek oda. A társaság támogatja a Szent-Györgyi intézetet, amely számunkra azért is megtisztelő, mert tiszteletbeli elnöke Oláh György, az Egyesült Államokban élő Nobel-díjas magyar tudós.

A gyakorlati munka, az elméleti anyag alkalmazása, terjesztése mikor kezdődhet?

Van egy mecénásunk, aki Budapesten tizenkét szintes magánkórházat építtet. A komplexumban egy szintet az intézet rendelkezésére bocsát, ahol szakrendelőben fogadjuk majd a krónikus járó betegeket.

Ehhez a megelőző-gyógyító munkához kapcsolódik a Világ rák nélkül című könyv norvégiai bemutatója is.

Így van. November első napjaiban meghívást kaptam Norvégiába, ahol a norvégul megjelent Világ rák nélkül című könyvet mutattuk be a szerzővel Edward Griffinnel. Oslo legnagyobb könyvesboltjában tartottunk sajtótájékoztatót, ahol engem, mint a könyvben leírt módszereket, készítményeket alkalmazó orvost kérdeztek az érdeklődők tapasztalataimról.

Norvégiában pedig szintén elismerésben részesült.

Igen. Edward Griffin úr a Freedom Force nevű szervezet nevében adta át a társaság ezüst emlékérmét. A Freedom Force az emberi szabadságjogokért, a döntés, a gondolkodás és a cselekvés szabadságáért küzd, a terápiák választásának szabadságát kulcsfontosságúnak tartja.

Ezentúl pedig vendég-előadóként is visszatérhet. Beszélgetésünk során említette, hogy több európai nagyváros is szerepel a naptárában.

Novemberben meghívást kaptam a Trygg Helse norvég szabadegyetemtől, ahol az általuk szervezett konferencián vendégelőadóként vettem részt. Több, a témában rendezett európai konferenciára kaptam meghívást, márciusban Rigában, áprilisban Rómában, májusban Evianban tartok előadást.

Itthon az intézet megalapítása mellett milyen munkában vesz részt?

Orvosként igyekszem felhívni a figyelmet a legfontosabb népegészségügyi problémákra, többek között az elhízásra is. Emellett olyan szintén természetes alapú, ártalmatlan, de hatásos anyagok klinikai vizsgálatán dolgozunk, melyek bizonyos krónikus betegségek megelőzésében és visszafordításában segíthetnek.

A kutatások és az intézet létrehozása egy hosszú folyamat kezdetét jelenti, de az érdeklődést és a támogatottságunkat látva már most eredményesnek és sikeresnek mondhatók. Bizonyos táplálékokkal számos betegség megelőzhető és gyógyítható.

Megjelenés dátuma: 2008. május 05. 04:29.00, Szerző: Kutasi Zsófia, Veszprém, forrás: naplo-online.hu

--------------

Dr. Ládi Szabolcs bemutatása:

  • Az "Értetek vagyunk" Daganatosok Egészségéért Alapítvány Elnöke
  • a "Komplementer Medicina" szakmai folyóirat társszerzője és szakértője
  • A Szent-Györgyi Albert Nemzetközi Alkalmazott Táplálkozástudományi Intézet orvos igazgatója, melynek tudományos igazgatója Prof Paul Clayton, az Oxford Brookes Egyetem oktatója, a Brit Királyi Orvosi Kamara Táplálkozástudományi Szekciójának Elnöke.
  • 2007. dec 7.: A Széchenyi Tudományos Társaság (melynek tiszteletbeli elnöke Oláh György Nobel-Díjas kutató) Ifjú Tudós Díjat adományozott "Az Alkalmazott Táplálkozástudomány terén kifejtett oktató és gyógyító tevékenységéért"
  • 2007-ben a Freedom Force nevű amerikai szervezet (amely a gyógyítás szabadágáért küzd) emlékérmet adományozott Oslóban, Edward Griffin Úr által (aki a Világ Rák Nélkül c. könyv szerzője, híres amerikai író és dokumentumfilm-rendező), a terápiás szabadságáért kifejtett tevékenységéért.
  • Számos külföldi szakmai konferencia meghívott előadója, több külföldi cég szakértője és Tudományos Tanácsadó Testületének a tagja.
  • Az országok, ahol az elmúlt 2 évben előadást tartott a teljesség igénye nélkül: Finnország, Norvégia, Japán, Ausztrália, Románia, Svájc, Dubai, USA, Mexikó, Costa Rica.

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Hozzászólások

Vádak Dr. Ládi Szabolcs, B17 vitamin ellen

Sajnálom, hogy nem reagáltatok a pár nappal ezelőtt beküldött hírre, miszerint a B17 vitamin súlyosan mérgező. A szomorú az, hogy ezt egy tévéműsorban állítják, amit nem kevés ember néz. Én továbbra is hiszek nektek, sokat tanultam tőletek, de szerintem sok embert elbizonytalanít. Azért jó lenne a megerősítés, hogy mi a valódi igazság.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

B17

Nem láttam a beküldött hírt, de tudod a média egyes szegmenseinek nem érdeke, hogy bármilyen természetes módszert az emberek megismerjenek, ami javulásukat okozhatja.

Ami ismeretlen attól féljünk... ez a fő szlogen és ha tudós, orvos mondja (vagy valaki a tv-ben), akkor az már igaz rögtön.

Már arról is volt szó, hogy a fokhagyma, kamilla, levendula mérgező... persze! 2 kiló fokhagyma egyben elfogyasztva biztos...

A Hunza sárgabarackmagot (B17 forrás) sem szabad kilószám enni, napi 5-10 szem bőven elég.

Szerencsére aki megfelelően, körültekintően tájékozódik megleli ami jó neki!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

barátnőm tegnap tudta meg, hogy méhrákja van

Kérlek segítsetek, hogyan tudnám segíteni a gyógyulását?

Mit kéne neki először is megvenni, beszerezni? a rák az lelki eredetű, sajnos a férje ezelőtt kb. 5 éve elhagyta és most így jön ki rajta, van két kislánya, fel kell nevelni őket! Moksa elíxir segíthet? nagyon gyors válaszotok várom, és köszönöm előre is. Azt mondta az orvosa döntse el, hogy tovább csonkítsa, vagy pakolja ki?! 39 éves nő, kérlek segítsetek!

Nagyon köszönöm: Gy

Értékelés: Nincs

Kedves Györgyi!Barátnőddel

Kedves Györgyi!

Lehet, hogy találkoztál már Hamer doktor nevével,  aki a Germán Új Medicina megalkotója. Logikus magyarázatot ad a betegségek természetéről,  kialakulásuk és visszafordításuk módjáról, és csak rendkívüli esetekben támogatja a műtétet.

Én is egyetértek Valival, nem kell elsietni sem a további csonkítást, sem a "kipakolást".

Tudom, nem könnyű, de a legfontosabb a lelki megnyugvás. Vannak tanácsadók, akik ebben komoly támogatást tudnak nyújtani.

üdv. K.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Méhrák

Javaslom, hogy minél előbb keresse fel barátnőd Dr. Ládi Szabolcsot. Addig is sos kezdjen neki egy átfogó tisztító kúrának, nagyon szigorúan iktassa ki a cukrot, a tejet, a fehérlisztet és minden finomított élelmiszert. Amíg be nem kerül Szabolcshoz, addig a következő kiegészítőket javaslom:

  • Manju ital (2x10 ml, 5ml-ről fokozatosan növelve az adagot 2x1 ml-ig)
  • zöld lötyi (YoungForever), napi 1,5 liter)
  • Immune Assist (3x1)
  • BioConnect (2x1)
  • Supercritical Antioxidant (2x1)
  • C-Food Complex (2x1)
  • Every Woman (2x1)

És igazad van, a lelkét kéne leginkább rendbe tenni, amire a Moksa valóban jó. Ha ír az ügyfélszolgálatnak, akkor meg tudom adni egy kiváló homeopata onkopszichológus elérhetőségét, akit érdemes lenne felkeresnie.

A csonkítással és a kipakolással jobb lenne megvárnia Szabolcs szakvéleményét is!

Értékelés: Nincs

természetgyógyász háziorvost keresek

Sziasztok, tudna valaki ajánlani nekem privátban Budapesten praktizáló természetgyógyász háziorvost? Vagy olyan háziorvost, aki nyitott a természetes gyógymódok felé... köszönöm előre is, Felhőcske

Értékelés: Nincs

háziorvost keresek én is

Lenne egy fontos kérésem: tudnátok-e  háziorvost ajánlani?

Az lenne a legjobb persze, ha preferálná a természetes gyógymódokat, azaz meggyőződése lenne egy természetgyógyászati irány, de már az is jobb lenne, ha csak megértéssel és elfogadással fordulna az ilyen gyógymódokhoz.

Egy budapesti doktornőt keresek,  legkedvezőbb lenne az I., II., XI, XII. kerületből.

Ha írsz, kérlek privátban tedd.

Köszönöm, ha segítesz!

Értékelés: Nincs

Háziorvost keresek Budapesten:

tudna esetleg valaki természetgyógyász és/vagy homeopata szemléletű háziorvost ajánlani, elsősorban az 1., 11., 12. kerületekben? Előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs

Én is pont most szeretnék orvost váltani

Én is pont most szeretnék háziorvost váltani, bár a mostani nyitott pl. a homeopátia felé, viszont költöztem, így ő már nagyon messze lenne nekem. Tud valaki ajánlani háziorvost, hasonló paraméterekkel, mint amilyet felhőcske keresett? Köszönöm szépen előre is!

Értékelés: Nincs
Katona Emőke's picture

Gégerák ( Valinak és a többieknek)

crybaby.gifcrybaby.gif Sziasztok!

Segítségre lenne szükségem! Apósomnál tavaly gégerákot találtak, amit műtét során eltávolítottak. Majdnem egy évig tünetmentes volt, de sajnos újra megbetegedett, ugyancsak a gégéjén találtak burjánzást nem daganatot, ez nem tudom mit jelent. Azóta kb. hónapon belül 2-szer műtötték, nem kapott kemót, se sugarat. Most jövőhéten el akarják távolítani az egész gégéjét így már beszélni sem fog tudni. Tudtok valami gyors segítséget hogy hová forduljunk, talán megállítható vagy visszafordítható lenne a folyamat, nem szeretném ha megműtenék, de a doki azt mondta ha nem műti meg kb. 3 hete van hátra. Idáig semmivel nem próbálkoztunk sajnos apósomat minden természetes dologra nehéz rávenni, cak az orvosoknak hisz, de talán mostmár hajlandó lenne valami tisztításra vagy hasonlóra is.

Előre is köszi

Értékelés: Nincs

Katona Emőkének

Ment Neked válasz e-mailben.

Értékelés: Nincs

Dr. Ládi előadása

Sziasztok !

Dr. Ládi Szabolcs ingyenes előadása Zalaegerszegen október 10-11.-én ,orvos-Természetgyógyász Kongresszuson !! Aki tud jöjjön !! mml.gif Türelmeske

Értékelés: Nincs
Mázsa Viki's picture

Dr. Ládi Szabolcs előadása Zalaegerszegen

crybaby.gif Ááááááááááááááááá, megüt a guta, Türelmeske csak most olvastam a hozzászólásodat, tegnap-tegnapelőtt volt Ládi doktor előadása itt Zegen???? rant2.gif Pedig egész hétvégén itthon voltunk, és nem tudtam róla. crybaby.gif

Értékelés: Nincs

eltűnt levelek

Kedves Lányok!

Én valahogy sose kapok választ a leveleimre. Lehet hogy valamit elrontok az elküldéskor? A válaszok mindig legfelül jelennek meg? köszönöm

Zsuzsa

Értékelés: Nincs

Talán az én leveleim is eltűntek???????

Kedves lányok!Én sem kapok vmiért választ a leveleimre,nem értem miért .Egy vmit azonban megfigyeltem,csak azokra nem érkezik válasz amelyikben termék elemzést,hatóanyag elemzést kérek.A többire jönnek a válaszok. Most akkor hogy van ez,utána tudnátok nézni? Lola

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Eltűnt elemzést kérő levelek

Nem tűnt el egy sem, megvan mind!
Az a helyzet, hogy a hozzászólások fele elemzés kérése. Mivel minden márkanevet kitörlünk, hogy ne legyen belőle bajunk, ezért ugyanazt a terméket sokszor több mint százszor is bekülditek.
Az elemzések személyreszólóak, másokat nem érdekelnek, és csak foglalják a helyet. Ráadásul nehezítik a mi munkánkat is, hiszen az elemzés ideje alatt számos fontosabb problémát felvető kérdésre is tudnánk válaszolni, ami mindenkit érdekelhet.
Ezért kezdtük el fejleszteni a Hatóanyagok menüpontot, amelynek segítségével mindenki el tudja dönteni magának, hogy káros-e a kozmetikuma, vagy sem. Elég, ha csak egy káros anyagot találsz az összetételben, akkor már bátran kidobhatod a terméket.
Gondolj bele, hogy normális körülmények között a hivatalos elemzéseket súlyos pénzekért végezzük a megbízóknak. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az olvasók egy része elkezdi az oldalt "ingyenelemzésekre" használni, mert kényelmesebb bekopizni az összetételt, mint utána nézni a hatóanyagtáblázatban.
Ennek ellenére minden új összetételt szívesen elemzünk, és szívesen segítünk bárkinek, de nem akarjuk, hogy csak erről szóljon az oldal.
Sajnálattal kell közölnöm, hogy minden olyan elemzés kérést törlünk, ami az agyonelemzett termékek közé tartozik.
Tudom, hogy mindenkinek a saját polcán lévő termék a legfontosabb, de mi a tudatosságra szeretnénk titeket megtanítani, és nem arra, hogy majd egy "megmondóember" megmondja, hogy jó-e a kozmetikumom és a vitaminom, vagy sem. Mert akkor ennyi erővel nem is kéne elemeztetni, hanem azt kéne használni, amit a "megmondóember" mond! De ti mégis folyamatosan elemztettek, annak ellenére, hogy már komoly lista van a megbízható márkákról és termékekről. Ez most nem számonkérés, hanem tény.
Volt egy hölgy, aki még a kezdetek kezdetén kért egy deóelemzést, és miután tele volt alumíniummal, megkérdezte, hogy én melyik deót ajánlom? Írtam neki 3 deót. Erre megkérdezte, hogy ebből a háromból én melyiket használom? Azt is megírtam neki. Aztán megkérdezte, hogy az neki is jó lenne-e? Én megírtam, hogy természetesen jó. Aztán írt, hogy még mielőtt megvenné az általam ajánlott deót, megnéznék-e egy másik összetételt is? Természetesen megnéztem, de az is tele volt alumíniummal. És ez így megy 3 éve!!! Időközönként küld egy újabb borzasztó összetételt, de még mindig nem szánta rá magát, hogy a tutira jókból vegyen végre egyet, pedig van köztük olcsó is! És én ebbe belefáradtam, és elmondtam neki, hogy erről mit gondolok. Erre ő azt írta, hogy azért kérdez engem, mert számára az én szavam a szentírás! Hát - bakker - ha ez így van, akkor miért nem vette meg elsőre a három deó egyikét???

Kérlek szokjatok rá a hatóanyagtáblázat használatára, és csak akkor írjatok be, ha egyik összetevőt sem találtátok meg.
Egyébként pedig, ha beregisztrálsz EVP-re, akkor hamarosan kapni fogsz egy olyan listát, amit kinyomtathatsz, és segítséget nyújt az otthoni elemzésben.

Mégegyszer elnézést kérek minden kedves olvasótól, akinek nem jelent meg az elemzés kérése, de tényleg nem bírjuk szusszal!

Értékelés: Nincs

Én így tettem

Miután nem győztem kivárni a válaszokat vmelyik este így is tettem,hogy az általatok megadott hatóanyag listából elemeztem magamnak.De sok összetevőt nem találtam a listán.Ha itt nem találom ,azt honnan lehet tudni hogy milyen anyag? Köszi! Lola

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Hatóanyag lista a házi elemzésekhez

Beleznai Ági és Hortenzia jóvoltából folyamatosan bővítjük a hatóanyag listát. Azért haladok lassan, mert igaz, hogy a lányok szorgalmasan begépeltek mindent, csakhogy mivel 2 különböző forrásból dolgoztak, ezért nekem lektorálnom kell a bejegyzéseket, és az azonos hatóanyagokat össze kell "fésülnöm", ráadásul szeretném kiegészíteni a saját tapasztalataimmal is.
Ígérem neketek, hogy minden nap 3-4 hatóanyaggal több lesz a listában! Viszont ha csak a listával foglalkoznék, akkor veletek nem tudnék! Akkor meg jön a számonkérés, hogy hol vagyok? Szóval magpróbálok ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit.

Értékelés: Nincs

Hűűű Vali :)

Hűűű Vali, de jó ez a képed :):)

Értékelés: Nincs

Lolának és szerkesztőknek- hatóanyag lista

Szia Lola,

Nekem megvan a Baumman-féle hatóanyaglista gépen. Ha megadod az email címed a szerkesztőségbe, akkor eljuttatják nekem, vagy fordítva, kérd az enyémet és akkor tudsz nekem írni. Szívesen elküldöm.

Üdv, Beleznai Ági

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Tipp az elemzőknek

Szia!
testápoló kislexikon, ami ajánlott, meg ha olvasgatod az archívumot, nagyon sok anyagot megtalálsz, amire valaki rákérdezett anno, és Vali megválaszolta. Azon kívül a kivastagításokból nagyon sok kiderül, mert ugye ami marad, az rendben. Így tanult például Katka Valitól, én Katkától és így tovább...

Üdv: emő

Értékelés: Nincs

Hatóanyagelmezéshez segítség!

Kedves Lányok, főleg azok akik újjak errefelé! Nagyon sokszor olvasok olyan elemzéskérést amit könnyen Ti magatok is eltudtok végezni! Itt arra gondolok, hogy szorgalmasan bepötyögitek a termék összetevőit holott már a második vagy harmadik összetevő pl. az SLS. Szóval amit mondani szeretnék: A leggyakrabban előforduló káros anyagok: Sodium Laureth Sulfate, Sodium Lauryl Sulfate, Triclosan, Alumínium, Propylene Glycol, Castrol Oil, Mineral Oil, Paraffinum Liquidum, Tea, Triethanolamine, EDTA Szóval, ha vásárolni szeretnétek valamilyen kozmetikumot és az összetevőik között a fentiekben leírtak egyikét is megtaláljátok akkor az már rossz bármennyire is bionak van titulálva a termék, vásárlása kerülendő!!! Ezt csak azért írom le mert számtalan olyan elemzést kérő levelet olvasok amiben szerepel ezen anyagok egyike, és ha erre figyeltek akkor időt takaríthattok meg mind Magatoknak mind Valiéknak. Én így szoktam elemezni magamnak: A hennás hírlevél alatti jó termék listát kimásoltam egy word állományba. Itt szinte mindegyik Valiék által jónak titulált termék le van írva és az összetevők is fel vannak tüntetve. Ha egy olyan terméket szeretnék megvenni ami nem szerepel a listában és a hatóanyag táblázatban sem találom az összetevőket akkor, szépen megnyitom a wordben elmentettet listámat és a keresés menüpontba egyenként megkeresem hogy szerepelnek e a listában az általam vásárolt termék összetevői. Mert ugye ha a jónak titulált termékek összetevői között szerepelnek az általam vásárolni kívánt termék összetevői is akkor arra nyugodt szívvel mondhatom, hogy jó! Nem okoskodni akartam csak segíteni a termékek elemzésében! Szép napot Mindenkinek :) Beáta

Értékelés: Nincs

vásárlás listával

nagyon sokat tanultam ezalatt a pár nap alatt, amióta itt olvasgatok..persze tudásom csepp a tengerben, de pl. ma a drogériában olyan jó volt, hogy csak ránéztem az összetevőkre, és máris mondtam, hogy kuka...(persze nem a tény volt jó, hanem hogy már LÁTOM, mit kell kerülni.) többnyire az Sls, meg a PG adta meg a kegyelemdöfést a terméknek, és már a férjem is megjegyezte ezeket az adatokat. még van néhány anyag, amiben nem vagyok biztos, de remélem, hamarosan menni fog a többi is. :) szép napot nektek! Ina

Értékelés: Nincs

balzsam házilag

Van valakinek ötlete hajbalzsam készítésére házilag? én vmilyen olajra gondoltam, de félő, hogy az túl sok lenne bele...

Értékelés: Nincs

Castrol vs. Castor oil

Most már felszólalok a castor oil védelmében, amit már többször is - tévesen - ásványi olajnak bélyegeztek meg. A castor oil a ricinusolaj angol neve, és igenis jót tesz a bőrnek (én hajpakolást szoktam belőle készíteni tojássárgájával, nagyon hatásos). Valószínűleg a hasonló nevű Castrol motorolaj márkanév zavarhat bele a képbe, de ezt még sosem láttam krémalapanyagként felsorolva. Tehát: Castrol oil a benzinkútról, castor oil a patikából! Üdv:Kata

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Katka's picture

Katának castor oil

Kedves Kata!
A felszólalás előtt meg illő lett volna megnézni a hatóanyag táblázatot, ezt a problémát a PEG-ek címszó alatt tárgyaljuk, és soha nem bélyegeztük a a ricinusolaj alapú castor oil-t kőolajnak és az elemzésekben sem vastagítjuk ki (én nem), aki meg igen, az nem azért teszi, mert kőolaj, nem is azért, mert káros, mert nem az, hanem azért, mert szigorú elemző és ragaszkodik a minél egyszerübb összetételhez. DE! Mivel az olvasók kérik, hogy mondjunk véleményt, hát mondunk, de oda írjuk a hozzászólás végére, hogy a döntés a Te kezedben van, döntsd el Te, menniyre vagy szigorú magadhoz.
Én speciel a kőolajnál - a termék funkciójától függően - nem ismerek kompromisszumot. De mondjuk a glycerin, vagy a talc és a fent védelmezett összetevő egyáltalán nem zavar. Ettől függetlenül repes a szívem, ha olyan kozmetikumot használhatok, ami nincs túlcifrázva, túlbonyolítva, pl. a képemre rózsaolajjal felturbózott jojoba olajat kenek, ha nagyon muszáj.
Értékelés: Nincs

Castor oil - Katkának válasz

Szia Katka! A PEG-eket szerintem most nem kellene idekeverni, én nem a PEG-40 Hydrogenated Castor oilt védem. Beáta hozzászólására reagáltam, aki a leggyakrabban előforduló káros anyagok közé a castor oilt is felsorolta, tehát, hogyha valamiben benne van, akkor az rögvest mehet is a szemétbe. Ez szerintem így ebben a formában nem igaz. A Castor oil (és nem PEG-40 Hydrogenated Castor oil) például sok natúr ajakápolóban megtalálható, ha jól tudom a True Touch rúzsban is ez az egyik összetevő. És itt a fórumon olvastam régebben elemzésnél, hogy valaki a castor oilt kőolajnak nevezte, ami utólag persze korrigálva lett, és most hogy Beáta is említette, gondoltam írok miatta. Szerintem az lehet a félreértés alapja, ahogy már írtam is, hogy a Castrol és a Castor szavak annyira hasonlítanak egymásra, és sok embernek rögtön a motorolaj ugrik be róla. Üdv:Kata

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Beátának egy nagy összeroppantós ölelés

sok-sok cuppanós puszi kiséretében Köszönjük, hogy ezt leírtad, már evvel is megspóroltalál nekünk egy hozzászólást, hogy ezt így leírtad, és remélhetőleg még többet azzal, ha majd az Olvasók elolvassák és megfogadják a tanácsot! Egyáltalán nem okoskodtál, sőt, Te már T.E. Beáta vagy, azaz Tudatosan Elemző Beáta vagy, leleményes, mert feltalálod magad, megtaláltad a módját, hogy hogyan elemezgess magadnak. Elárulom, hogy én is így kezdtem. Ugye, hogy ez így sokkal egyszerübb és időigénytelenebb, mint bemásolni azokat a fránya összetevőket

Na puszi

Értékelés: Nincs

Zsuzsi levelei

Szia Zsuzsi!

Minden a rögzítés időpontjában jelenik meg!
Nem tűnt el, én most épp az avas kölespelyheden gondolkozok. Isten bizony elmegyek és veszek egyet. Azért ha valami avas, akkor elég kesernyés, netán szúrós szagú, nő egy kicsit a savtartalma...Kölesgolyóm már vasodott meg, mert kinyitottuk, és úgy maradt. Hogy mondjam el, milyen íze van? Szerintem észre lehet venni.
Nem találok arról adatot, hogy milyen esetekben számít az avasodás károsnak.  Való igaz, hogy mint mindent amit "felnyitunk", a felnyitott gabonát is, fénytől, levegőtől védett hűvös helyen kéne tárolni.
Az Alnaturára egyébként ugyanaz vonatkozik, mint minden biotermékre. Fuzárium kérdésben is. Az infókat megadtuk, mérlegeljetek. Az osztrákok elég "menők" biotermesztésből, ha átmégy a határon, a boltok polcain állandóan biotermékbe botlasz- nem most kezdték. Irigylem őket a környezetükért... A németek szintúgy, csak nagyobb ország- több probléma. De precízek az biztos. Csak én az élelemmel pont úgy vagyok, hogy a hazai a legjobb. Lelke van, íze van, rezgése van...Ezért fintorgok a fenyőfás boltban, a kétbetűs drogériában, hogy a bioparadicsom olasz, a biosajt német, a többiről meg ne is beszéljünk.  Bár lehet, hogy Alnatura pont tőlünk viszi a tönkölyt?- bármi lehetséges.

üdv: emő

Értékelés: Nincs

avas étel

Kedves Emő! Megmondom öszintén én se tudtam miért káros az avas étel, csak elhittem az okos fiuknak. Most megnéztem és állitolag azért mert egy egy igen mérgezö aflatoxin nevü anyag keletkezik benne és emiatt rossz. Eleinte csak ugy tartottam egy dobozban a pelyhet a szekrényben, most beraktam a hütőbe , anyu az elöbb megszagolta ,de nem birjuk eldönteni jo vagy rossz. Mindenesetre én eszegetem továbbra is. köszönöm a választ, zsuzsa

Értékelés: Nincs

Az avasodás és az aflatoxin

Szia Zsuzsi!

Na ezt meg hol találtad? Tudod mi az az aflatoxin? Az egy mikotoxin. Na most, attól, hogy valami avas, még nem képződik benne a nagy semmiből aflatoxin, csak ha fertőzött is, rossz körülmények között tárolják stb. Ugyanaz az eset, mint a fuzárium-toxin esetében.

Itt van Konzol, megkérdezzük tőle az avasodás mibenlétét.

Én ezt találtam róla, ebből a szempontból most mindegy, hogy gabona, vagy liszt:
Meleg helyen való tárolás során a lisztben levő zsiradék a hő hatására a lipáz, lapoxidáz enzimek aktiválódásának eredményeképpen glicerinre és zsírsavra bomlik. Az avasodás következménye a szúrós szag, karcos íz, amelyet érzékszerveinkkel ismerhetünk fel. Emelkedik a savfok is.
(wikipedia)

Értékelés: Nincs

Aflatoxinok.... egy komplett haderő...

Sziasztok! Az aflatoxinok a természetben előforduló, rágcsálókra és emberekre egyaránt veszélyes rákkeltő (karcinogén) mikotoxinok (gombamérgek), amelyeket penészgombák termelnek (Aspergillus flavus és Aspergillus parasiticus). Az Aspergillus flavus egy gyakran előforduló penészgomba, amely magas páratartalom és magas hőmérséklet mellett terjed leginkább, és főként a mogyorót és bizonyos gabonaféléket támadja meg. A gomba a talajon telepszik le, és ott rothadásnak indítja a gazdanövényt. Legalább 13 különböző aflatoxint találhatunk a természetben, melyek közül a B1 aflatoxin számít a legmérgezőbbnek. Ugyan az Aspergillus flavus jelenlétéből nem minden esetben következik az, hogy az aflatoxin mérgező koncentrációban van jelen, mégis potenciális aflatoxin-termelésről beszélhetünk. Magyarországon 2004 októberében a fűszerpaprikában találtak aflatoxint, mivel a gyártók egy része ilyen tartalmú dél-amerikai paprikával keverte a magyart, és ez a fűszer forgalmazásának országos méretű felfüggesztéséhez vezetett. Egyébként ajánlom a Wiki-t mindenkinek.... nagyon jó!!!! Elsőre mindig pont annyit "mond", amennyire kíváncsiak vagyunk... aztán lehet tovább durvulni benne.. :D Ja és ami még fontos: nekem eddig úgy tűnik, hogy egyáltalán nem ostoba emberek szerkesztik.... Üdv.: Konzol

Értékelés: Nincs

Aflatoxinok.... folyt.

Sziasztok! Darvas Béla professzor, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének ökotoxikológusa.... Ért hozzá!! :D Érdemes végigolvasni az oldalt: http://www.bdarvas.hu/ismeretterjesztes/kemiai_biztonsag/idn29 Annyit tennék hozzá, hogy a "malom" ezesetben paprikamalom... Üdv.: Konzol

Értékelés: Nincs

Avasodás

Sziasztok! Bocsánat, most vettem észre....... Egészen pontosan: A zsírok romlásakor keletkező jellegzetes bomlástermékek alapján négyféle avasságot különböztetünk meg: savasság, faggyúsodás, aldehides avasodás és ketonavasodás. A savasodás hosszabb tárolás során víz, levegő, fény, hő, oxigén hatására végbemenő, hidrolízises átalakulás, amelynek révén glicerin és szabad zsírsavak keletkeznek. A faggyúsodás oxizsírsavak képződésével és azok polimerizációjával kapcsolatos folyamat. A ketonavasság mikroorganizmusok hatására játszódik le, amelynek során első lépésben a zsír hidrolizál, majd a szabad zsírsavak β-oxidációval β-ketosavakká alakulnak, amelyek dekarboxileződéssel metil-alkil-ketonokat eredményeznek. Az aldehidavasság a leggyakrabban előforduló zsiradékromlás. A keletkező aldehidek adják a jellegzetes, avas szagot. Az avasodási folyamatot gyakran kíséri a zsír elszíneződése, amit sárgás, barnás színű anyagok keletkezése okoz. Az avasodás egyik jellegzetes terméke az epihidrinaldehid, amely főként linolsavból keletkezik (propionaldehid köztiterméken keresztül). Aki beleborítaná az agyát a durva szerveskémiába annak ajánlom a következőt: http://www.tankonyvtar.hu/egeszsegugy/tej-tejtermekek-080906-94 Üdv.: Konzol

Értékelés: Nincs

aflatoxin

Szia Emőke!

Az interneten találtam egy oldalon ami persze nem garancia arra hogy igaz is. Csak fogalamam se volt miért baj ha valami avas és megnéztem,hogy okosodjak. Az enyém nem szúrós szagu, most már biztos vagyok benne hogy semmi baja, nem is foglalkozom a családi " szakértők" véleményével.

Hát igen, Konzol nagy áldás az oldalon.

zsuzsa

Értékelés: Nincs

Láááádi Szabolcs!

Volt szerencsém hozzájutni Ládi Szabolcs Daganatos betegségek megelőzése hanganyagához. A meggyőzőnek szánt, de inkább kérkedőnek tűnő istenítés az elején nevetséges. Aki valóban tud annak nincs szüksége arra, hogy ilyen formában kérkedjen a tudományos címeivel, meg a végzettségeivel és a tudásával. Rendkívül irritáló, hogy úgy jelentik be, mint ha egy ökölvívó mérkőzés egyik versenyzője lenne, és zenére vonul be. Itt kikapcsoltam. Aki ilyen nagy szaktenkintély, mint ahogyan az a bevezetőben elhangzott, akkor már illet volna találkoznia a szerénység és az élet felé történő alázat fogalmaival (ami nem megalázkodást jelent!). Főleg, ha ilyen komoly témáról van szó, akkor nem kellene belőle showt csinálni! Szánalmas! Aztán mégis erőt vettem magamon és belehallgattam... Kijelenti, hogy ha nem változtatnak az itt ülő emberek akkor rákban fognak meghalni. Főleg akkor, ha bedőlnek ennek a mondatnak és az ijesztegetésnek, ugyanis ha valamitől félünk, azt magunkhoz vonzunk. A hit erejéről meg ne is beszéljünk. A karma törvényéről sem hallott még bizonyára az úr, így nem tudja, hogy nem kizárólag a táplálkozás és az életmód az oka annak ha valaki rákban hal meg. Erről majd a másik nagy féltudású Balogh Egó-Guru Péter felvilágosítja. Gondolom a levelem nem fog megjelenni vagy ha mégis akkor az összes hölgy egy emberként fog nekem támadni és védeni Ládi Szabolcsot.

Értékelés: Nincs

Ládi Szabolcs, az emberség és az mlm

Eszembe jutott ma Ládi Szabolcs. Rendezgettem a postafiókomat, és ráakadtam a levelére. Morci nem tudhatja, de az olvasók közül sokan, hogy mostanában elég szoros viszonyba kerültem a rákkal. Mikor egy barátodnál rosszindulatú, agresszív, nem műthető agydaganatot diagnosztizálnak, akkor mit tudsz tenni...?
Nem rontottam be egy rákgyógyász rendelőjébe, ahogy a filmekben szokás, de gondoltam írok neki.
Nem 10 perc alatt, nem pár mondatból, hanem fél év alatt tudtam meg pár dolgot Ládi Szabolcsról, amit megosztanék veletek. Először is, hogy válaszol a leveleire. Megszakértette a barátomat, javasolt neki terápiát, és érdeklődött, hogy rendben lesz-e minden, a bajai előadása után pedig vette a fáradságot, hogy meglátogassa a barátomat. Nem voltam még szerkesztő, nem tettem semmit, csak írtam egy e-mailt.

Gondolkoztam ezen, hogy milyen egy igazi tudós. Szerintem egy igazi tudós nem bírja ki, hogy ha rájön lényeges és sorsfordító dolgokra, akkor ne próbálja meg azt eljuttatni az illetékesekhez. Ha a táplálkozással van baj, akkor mondja azt, ne változtass, jó leszel így, viszont látásra a járóbetegrendelésen, úgysem én rendelek ott...Szerintetek jegyzi azt valaki, hogy ő most felvilágosít, nagyobb lesz az elismertsége a tudósok között, ha emberségből segít egy emberen "magánban"?

Az előadással kapcsolatban az jut eszembe, hogy gyerekektől még elfogadható, ha megsértődnek az edzőre, amiért nehéz az edzés, és kizökkent a jó kis kényelemből. Ők lehet, hogy csak a mókát keresik a sportban, de van-e értelme, ha te akarsz izmosodni vagy jobb focista lenni, avagy tudatosan jobban venni a betegségek nevű akadálypályát.

Én azt tudtam meg Ládi Szabolcsról, hogy mivel kényes témát feszeget, nem biztos, hogy válogathat a fórumokban, ahol megjelenhet. Látta már valaki a tévében, olvasott róla már valahol? Ja hogy csak Győzikéről olvastunk...

Áttérve az előadásra, kicsit talán megértem a fenti hozzászólást. Eleinte azt gondoltam, aki tiszta termékekkel foglalkozik, azt valahol a lelkiismerete is vezérli. Itt ezt szoktuk meg. Ha egy kisbabát egy kis törődéssel meg lehet "menteni" a hupilila mérgező fűrdőszertől, csak tiszta vízzel, az a legjobb, rá kell szánni azt a félórát, különben hogy néznénk tükörbe...
Baján kellett megtapasztalnom, hogy az, hogy a Neways amerikai típusú rendszerben működik, nem mindig pozitív. Igen, vannak olyan tanácsadók, vagy hívjuk őket bárminek, akik csak emberekre hajtanak, tudásra nem. Velem is eljátszották, hogy nyilvános előadáson belépéskor meghívó címszó alatt tudakolták, ki vagyok, nyereményt sorsoltak, majd jóformán kikérték maguknak, hogy kerültem ide, ha már "foglalt"vagyok.

Nem véletlen, hogy elsősorban Vali és a többiek tudása miatt vagyunk itt, és azok miatt a termékek miatt, amik nem feltétlenül tartoznak ebbe vagy abba a termékcsaládba, de az adott problémára megfelőnek bizonyulnak.
Ládi Szabolcsot ilyennek ismertem meg. Egy világhírű de közérthető szakembernek, aki nem akadémista és nem megközelíthetetlen, és pont azért tud haladni, mert nem ragaszkodik foggal körömmel valamihez, ha a statisztika és a tapasztalat mást mutat.

Szoktam azon gondolkodni, hogy igen, nagy dolog, hogy akár már vízzel hajtott autóval is közlekedhetnénk, az egész országot elláthatnánk melegvizes energiatermelő berendezésekkel, de ha fulldoklunk a városi levegőtől, és már tönkrementünk a fűtésszámlába, akkor számunkra volt gyakorlati haszna, hogy elhisszük milyen jó, ha közben nem tudjuk csinálni?
Hinni valamiben vagy hinni és csinálni az nem ugyanaz.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Láááádi Szabolcs

Kedves Morci!

Először is jelzem, hogy férfiként szólok hozzá és mindezt csak azért közlöm, hogy nehogy azt hidd, hogy Ládi Szabolcs egy olyan "nők bálványa" -féle orvos. Igazán ne vedd sértésnek, de elég sajnálatra méltó dolog az, ha valakit egy hanganyag alapján ítélsz el. Egyrészt bizonyára nem tudsz semmit arról a cégről, amely meghívásának tett eleget a doktor úr. Egy MLM rendszerben működő cégről van szó és mint ismeretes, ezeknél a cégeknél a másik felépítésén van a legnagyobb hangsúly. Ezért kapott ekkora beharangozót az előadás elején. Másrészről nem vagyok benne biztos, hogy bárki is komolyan venné amit hall, ha annak az ismeretei nincsenek tudományosan alátámasztva. És ez nem csak Ládi Szabolcsra értendő, hanem bármilyen előadóra. Egy senkit senki nem vesz komolyan. Azokért a címekért ő kőkeményen megdolgoztt és talán jár neki annyi, hogy megmlítsék, ha másért nem a hitelesség kedvéért. (Azt nem tudom tudod-e, hogy többek között summa cum laude-val végezte az orvosit?) Az kétségtelen, hogy egy kicsit show jellege volt a kezdésnek, de ez nem Ládi Szabolcs kérése, hanem az MLM cég szervezése. Másrészt meg nem tudom, hogy miként ítélezhetsz bárki felett is, amikor semmit sem tudsz róla. A másik dolog pedig az, hogy hiányos ismeretekkel kérlek ne próbálj értelmesnek látszó kommenteket írni, mert csak magadat írod le. Látogass be egy kórházba, és kérdezz meg 10 rákos beteget, hogy hányszor gondolt életében arra, hogy rákos lesz!? És azt is megkérdezheted, hogy milyen életmódot élt és mik domináltak az étrendjében. Azt hiszem megkapod a választ a hit erejének kérdésére. Még mielőtt belekötnél ebbe, kétségtelenül igaz, hogy nagyon nagy a jelentősége a hitnek de megfelelő életmód és táplálkozás nélkül hihetsz bármiben viszont ne lepődj meg semmin. Bizonyára felháborítónak tartod, hogy nincs igazad és ezt nyilván nem is fogod elismerni, de én tényekre alapozva írtam meg a hozzászólásomat, nem pedig egy hanganyagon történt felháborodásból indíttatva. Minden jót kedves Morci!

Értékelés: Nincs

Ajánlom mindenkinek

Ajánlom mindenkinek Ládi dr. előadásait.
Egészségügyben nem jártasak is könnyen megértik az összefüggéseket a táplálkozás mikéntje és a betegségek kialakulásának okai között.

Értékelés: Nincs

Előadás

Aki szeretné személyesen hallani a doktor úr előadását, az május 9-én megteheti Debrecenben, ahol egy előadássorozat keretében fog előadást tartani a rákmentes életről és tudatos táplálkozásról. A személyes beszélgetéseink alapján mondhatom, hogy megdöbbentő és nagyon hasznos információkat fogunk hallani. Ha valakit érdekelnek a részletek, illetve más helyszínek az írjon.

Értékelés: Nincs

Dr. Ládi Szabolcs Debrecenben

Kedves Feel better!

Debrecenben pontosan hol fog előadást tartani Ládi dr.?
Mettől meddig?És van-e belépő?

Nagyon köszönöm!
K.Ági

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Dr. Ládi Szabolcs Debrecenben

Szia!
Nem 9-én hanem 19-én lesz az előadás, és még nincs infó hogy pontosan hol-mikor... 
De látom hogy regisztrált vagy, a Neways főoldalán az "Eseménykereső és naptár" linkre kattintva ottvan az összes információ!  

Értékelés: Nincs

Köszönöm

Kedves Veronika!
Köszönöm az információt!
Üdv, K.Ági

Értékelés: Nincs

köszönet Ládi dr-nak

Köszönjük,hogy van egy Ládi doktorunk!
Nagyon nagy szeretettel és érdeklődéssel várjuk az iránymutatásait,amivel sok-sok embertársunk egészségén és életminőségén lehet segitani.
Sok sikert és kitartást kivánok a munkájához!
Magdi

Értékelés: Nincs
Tóth Enikő's picture

Dr.Ládi Szabolcs

nekem tegnap volt szerecsém élőben is hallani először Székesfehérváron. Egyszerűen lenyűgöző és egyben megdöbbentő, mert nincs hitelesebb annal, mint amikor egy ilyen híres orvostól halljuk a szomorú tényeket. Remélem lesz még alkalmam hallgatni

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.