A védőoltások története több, mint 200 évre nyúlik vissza. Ez idő alatt a bevezetett védőoltások száma folyamatosan nőtt, a járványszerűen előforduló fertőző betegségek száma ugyanakkor folyamatosan csökkent. Az orvostudomány és a közvélemény ezt a visszaesést többnyire a védőoltások pozitív hatásának tulajdonítja, holott az elmúlt két évszázad alatt életkörülményeink, higiénés viszonyaink és táplálkozásunk alapvetően megváltozott.
"A betegségek megelőzését célzó védőoltás ötlete 1796-ból származik. Edward Jenner brit gyermekorvos úgy gondolta, hogy azok a fejőlányok, akik már túlestek a tehénhimlőn (egy enyhébb betegségen), nem kaphatják meg a himlőt (ami halálos betegség)."
Jenner elméletére alapozva fejlesztették ki az első himlő elleni oltásokat. Ezekkel az oltásokkal a XIX. században az iparilag fejlett országokban nagy tömegeket oltottak be úgy, hogy gyakran szinte teljes volt az átoltottság. Azonban a védőoltások hatására nem csökkent a himlős megbetegedések száma. Hatalmas járványok törtek ki, lényegesen súlyosabbak mint korábban. A beoltott személyek túlnyomó többsége megkapta a himlőt, amelyet a himlős betegeket befogadó intézmények egyértelműen dokumentáltak. Ennek hatására több ország betiltotta a himlő elleni oltást. A WHO által néhány évtizeddel ezelőtt kezdeményezett himlő elleni oltási program során hivatalosan elismerték, hogy nem a védőoltások hatására tűnt el a himlő a Földről. A megfelelő higiénés feltételek biztosítása, a betegek elkülönítése és a csatornázás akadályozta meg a betegség terjedését.
A múlt század halálos betegségei mint a tüdőbaj és a diftéria már a védőoltások bevezetése előtt komoly visszaesést mutattak. A jobb életkörülmények és a megfelelő higiénia hatására ezek a betegségek eltűnőben voltak.
A rettegett járványos gyermekbénulás-járványok okozta halálesetek száma szintén magától csökkent már a védőoltások bevezetése előtt. Ugyanakkor a tömeges oltás bevezetése után hatalmas járványok törtek ki az Egyesült Államokban, és a gyermekbénulásos megbetegedések száma nőtt az oltás bevezetése után. A poliooltóanyag köztudottan évtizedeken keresztül egy majmokban élő, rákkeltő vírussal volt szennyezve, mivel az oltóanyagot majmokon tenyésztették.
A védőoltásoknak számos mellékhatása és szövődménye lehet. A bölcsőhalál, az autizmus, a hiperaktivitás és még számos idegrendszeri megbetegedés egyértelműen a védőoltások számlájára írható csakúgy, mint az allergiás megbetegedések bizonyos százaléka is. A szövődmények előfordulási gyakorisága egyes kutatók szerint lényegesen magasabb a hivatalosan beismert eseteknél. Az Egyesült Államokban például minden négyszázadik gyermek autista. Valós adatokat azonban az oltási szövődmények és az oltások okozta halálesetek számáról rendkívül nehéz nyerni, mivel az orvosok néha közvetlenül az oltás után bekövetkezett reakciókat sem tekintik az oltás következményeinek. Ugyanakkor az oltási szövődmények jelentős része csak napokkal - hetekkel - hónapokkal illetve évekkel később jelentkezik.
A védőoltások kritikusai mindezek alapján megkérdőjelezik az oltási elmélet helyességét. Louis Pasteur a védőoltások egyik atyja élete vége felé a következőket mondta: "Csak a táptalaj számít, nem a kórokozó." Azaz a betegségek kialakulásában a megfertőzött személy állapotának, szervezete ellenálló képességének sokkal nagyobb szerepe van, mint a kórokozóknak. A járványok során soha sem betegszik meg az egész népesség, és a megbetegedettek közül sem mindenki lesz egyformán súlyosan beteg. A táplálkozás, a higiénés és egyéb viszonyok játsszák a fő szerepet a betegségek terjedésében.
A betegségek valódi, veszélytelen megelőzésének kulcsa az egészséges táplálkozás és egészséges életkörülmények, stresszmentes iskola és boldog otthoni háttér lenne. Egy egészséges szervezet immunrendszere képes legyőzni a kórokozókat olyannyira, hogy még az oly halálos kór is mint például a tüdőbaj, mindössze nátha súlyosságú betegségként jelentkezik.
A védőoltások azonban hatalmas üzletet jelentenek a gyógyszeripar és az orvostársadalom számára egyaránt.
Miközben Nyugat-Európa számos országában a védőoltások nem kötelezőek, és a szülők számára elegendő irodalom áll rendelkezésre a téma alaposabb megismeréséhez, a dogmává merevedett védőoltástan Magyarországon semmilyen, a hivatalos állásponttól eltérő vizsgálati eredmény, publikáció, statisztikai adat megjelenését nem teszi lehetővé.
A múlt század nagy gondolkodója Mahatma Gandhi a következőket mondta az oltásokkal kapcsolatban:
"Évek óta megrögzötten oltásellenes vagyok. A legkevésbé sem kérdéses számomra, hogy az oltás tisztességtelen eljárás, amely ráadásul káros is."
A könyv az oltásokkal kapcsolatos kérdések és kételyek tisztázásának szándékával született. A szerző rendkívül világos és tárgyilagos módon írja le az oltások veszélyeit és az oltásokba vetett vakhitünk megalapozatlanságát, több mint 900, szaklapokban és hivatalos közleményekben megjelent forrást idézve.
ISBN 963-86243-0-2, kétezeregy kiadó, 2003, keménytábla, 190 oldal, 210 x 134 mm, 2.450,- Ft
Tartalom:
Bevezető
Gyermekkori védőoltások
Járványos gyermekbénulás elleni oltás
Tetanusz elleni oltás
Kanyaró elleni oltás
Mumpsz elleni oltás
Rubeola elleni oltás
Diftéria elleni oltás
Szamárköhögés elleni oltás
Bölcsőhalál
Acelluláris oltás szamárköhögés ellen (DTaP)
Hepatitis B elleni oltás
Bárányhimlő elleni oltás
B-típusú Haemophilus influenzae elleni oltás (Hob)
Pneumococcus.oltóanyagok
Meningococcus-oltóanyagok
Hepatitis A elleni oltások
RS-vírus elleni készítmények
Egyéb oltások
Lépfene elleni oltás
Himlő elleni oltás
Influenza elleni oltás
Együttesen beadott oltások
Hosszú távú hatások
Az immunrendszer
Genetikai változások
Fejlődési rendellenességek
Autizmus
Hiperaktivitás vagy minimális agyi funkció
Erőszakos bűncselekmények
Gyógyszer- és kábítószer-függőség
További információk
Oltási reakciók bejelentése
Mi okozhat oltási reakciót?
Melyik oldalon állnak az igazságügyi orvos szakértők?
Az oltások veszélytelenségének reklámozása
Kártérítési igények
Ki fizeti a kártérítést?
Kötelezőek a védőoltások?
A kórokozó-elmélet
Természetes immunitás
Összefoglaló és következtetések
Szómagyarázat, Jegyzetek, Név- és tárgymutató
Nyilatkozat: Az oltásokkal kapcsolatos döntés - oltsunk vagy ne oltsunk - egyéni. A szerző nem orvos és nem jogi tanácsadó, ezért a kérdésekben nem kíván állást foglalni. A szerző nem ajánlja és nem utasítja el az oltásokat. Ennek a könyvnek valamennyi információja a Jegyzetekben felsorolt forrásokból származik. Ha kérdései, kételyei vagy problémái merülnek fel a könyv bármely állításával kapcsolatban, keresse meg az eredeti forrást, majd végezzen további kutatásokat a témában, hogy megfontolt és tudatos döntést hozhasson.
Amikor azt olvasom, hallom, hogy szülők nem adatnak be gyerekeiknek alapvető, nagyon súlyos betegségek ellen sem oltásokat, arra gondolok, hogy ezek az emberek soha nem tapasztalták meg ezeket a betegségeket, és eszembe jut a nagymamám testvére...
Minden bizonnyal ő inkább az oltást választotta volna, mint a gyermekparalízis élethosszig tartó következményeit. Idős emberként halt meg, végig a nagymamám gondoskodására szorult, párkapcsolat nélkül, gyerek nélkül élt, járni alig tudott. És még jól (?) járt, mert ő életben maradt, sok kortársával ellentétben. Mi szerettük, de ha akkor már lett volna oltás gyermekparalízisre, önállóan élhetett volna, és talán neki magának is lehettek volna gyerekei.
Kétségtelen, hogy az oltásoknak is lehetnek mellékhatásai, időnként súlyos is (bár ez legtöbbször a hordozóanyag hibája).
De mit tudsz inkább vállalni? Azt, hogy a gyermeked szörnyű kínok között, fuldokolva hal meg a kezed között - a te hibádból, vagy azt, hogy esetleg - nagyon kis százalékban - előfordulhatnak többnyire nem súlyos mellékhatások?
Mérlegelni kell..
Hosszú ideje olvasgatom ezt a témát és mindenki csak veregeti a másik vállát, hogy de ügyes, hogy sikerült nem beadatnia egyik másik vagy az összes oltást a gyerekének. Nem vagyok oltáspárti, de ellenző sem... Hogyan néz a szülő tükörbe, ha a gyerekének baja esik, mert nem kapta meg a kötelező vagy éppen az adott választható oltást???
Kedves Janevera és Micikeke!
klixa férje vagyok.
Helyesebben így kellett volna megírnia Janeverának ezt a mondatot - szerintem.
"...Hogyan néz a szülő tükörbe, ha a gyerekének baja esik, mert MEGkapta a kötelező vagy éppen az adott választható oltást???"
Sajnos azokon a szülőkön és ártatlan gyermekeiken képtelenség segíteni, ahol annyi fáradtságot sem vesz a szülő (bár internetezésre van ideje), hogy csak egy kicsit utána járjon az "védő"oltások témakörének. Aki ezt megteszi, abban minimum kialakul a kétség, hogy itt valami nem stimmel. És amikor jobban utána olvas és egy normál logikai készséggel és önvédelmi reflexszel rendelkezik, akkor biztosan azt mondja, hogy itt valami nagyon nem stimmel.
Azt gondolom kevés olyan szülő van, aki annyira igyekezne mindent megadni a gyermekének mint mi a feleségemmel, ezért különösen bántó és sértő egy ilyen - szándékosan provokatív - megjegyzést olvasni.
Valójában nem is írnék, de mások okulása érdekében mégis válaszolok, illetve idézek egy részletet az amúgy 7 oldalas családgondozónak írt levelünkből, amikor a gyermekünkkel kapcsolatban védelembe vételi eljárást akart kezdeményezni az ÁNTSZ az elmaradt oltások miatt...
Előjáróban annyit, hogy aki ma oltás engedélyez beadni a gyermekének az egy állatkísérletben vesz részt vele, hiszen ezek az oltások nincsenek valójában letesztelve. Ezeknek gyakran 5 vírust is tartalmaznak és sok olyan egymással nem tesztelt kísérőanyagot, ami önmagában lehet, hogy kevésbé veszélyes, de például ha kettő találkozik, akkor 100 halált tud okozni. Nyilván a kettő között van valahol a valós eredmény, de mi abban biztosak vagyunk - saját tapasztalatunk alapján -, hogy aki nem oltatja magát (ki ürült a szervezetéből) és nem szed gyógyszert az nem vagy csak sokkal enyhébben betegszik meg. Feleségem 10 én kb 20 éve nem voltam beteg. 10 hónapos kisfiunk szintén.
És azt is tudjuk biztos forrásból, hogy a jelenlegi betegségek túlnyomó többsége az oltások és gyógyszerek immunromboló hatásának következménye.
Csodálom, hogy még vannak olyan bekötött szemű, naiv emberek, akik még mindig elhiszik, hogy van ezen a földön olyan hivatal, aki valóban jót akar a lakosság többségének...
"Úgy véljük napjainkban nagyon kevés felelősségteljes szülő van, aki annyira megpróbál odafigyelni mindenre mint mi. Számunkra ez abból is következik hogy a teszteletlen és rengeteg mérgező, egészségre ártalmas anyagot tartalmazó oltásokat hajlandóak beadatni gyermekeiknek, így gondatlanságukkal nagy eséllyel későbbi, elkerülhető betegségeknek, tartós értelmi, lelki, mentális, fizikai egészségkárosodásnak, de akár hirtelen halálesetnek is kiteszik gyermeküket.
Tehát a szülői felelőtlenség, veszélyeztetés és elhanyagolás legsúlyosabb formája a védőoltásokról történő tájékozódás elmaradása és az oltások beadásának engedélyezése, amit a szülők kilencvenegynéhány százaléka „nyájtudat” alapján tudatlanul elkövet gyermekével.
Tehát a veszélyeztetés vagy elhanyagolás éppen az ellenkezője annak, mint amit mi teszünk, a gyermekünk további egészségének megőrzése érdekében.
Hivatkozván a kiemelt részre, részemről, mint szülő részéről, felelőtlenség, és elhanyagolás lenne, amennyiben a rendelkezésemre álló információk birtokában gyermekem egészségét, mentális és spirituális fejlődését akadályoznám, veszélyeztetném azzal, hogy hozzájárulnék ahhoz, hogy biológiai kísérletezésnek vessék alá, „védőoltás” címén!
Mint ahogyan az a hivatkozott Módszertani füzetben is szerepel, akkor beszélünk fizikai elhanyagolásról, amennyiben a védőoltások indokolatlanul kerülnek elmulasztásra. Nekünk nyomós indokaink vannak!"
Legjobbakat kívánom mindenkinek,
Ni (klixa férje)
A nevem Jancseczné Kuczik Vera, két gyermek édesanyja vagyok. (csak hogy ne idióta álneveken beszélgessünk) A kérdésem nem volt szándékosan provokatív, nem vagyok az a típus. Semmivel sem tartom magam kevésbé felelős szülőnek, mint maga.
Miután nagyon sokan érdeklődtek e-mailben felőlünk, kisfiúnk és az oltásmegtagadás eredményeiről - ugyanakkor kevés szabadidőnk van a levelek megválaszolására és mert többen jelezték, hogy osszuk meg másokkal is tapasztalatainkat -, ezért a jelenlegi helyzetünkről és mert számunkra is fontos, hogy ebben az ügyben (is) minél több felvilágosult és felelős szülő legyen, továbbítom feleségem tegnapi oltással kapcsolatos válaszát.
Tehát a levél:
Klixáéknak szerencséjük van. Területenként változó a szervek hozzáállása.
Védelembevételi eljárás pl. nálunk szóba sem került. A törvényszéken ellenben elvesztettem a pert. Egy nagyon alapos, könyvnek beillő tanulmányt nyújtottam be pedig, amiben bebizonyítottam az oltási kötelezettség alkotmánysértő, több nemzetközi egyezményt és törvényt sértő voltát.
Strassbougban gondolkodtam mostanáig én is, de a Velencei bizottságnál fogok inkább kötelességszegési eljárást indítani az állam ellen. Az gyorsabb, és kötelező érvénnyel bír.
10 év laboreredményei nem elegendőek, én több generációra vonatkozó, genetikai vizsgálatokat is tartalmazó jegyzőkönyveket is szeretnék látni...
A bíróság szerint az oltás esetében "irreleváns a tájékoztatási kötelezettséget hiányolni". Mert arra is hivatkoztam, hogy megtévesztő tájékoztatást nyújtott a betegtájékoztató, mely - ellentétben az amerikaival - nem említette mellékhatásként a hirtelen csecsemőhalált, a rákkeltő hatás tesztelésének hiányát, stb.
Tudok olyan családról, akinek nem is küldtek büntetést, van akit 20, mást 30, megint mást 50, engem 100, de volt akit 250-re büntettek. Van, akinél ismételték, van akit pedig soha többet nem zargattak.
A tárgyaláson megpróbált a kormányhivatal ügyvédje megzsarolni azzal, hogy veszélyeztetés miatt büntetőeljárást indítanak ellenem, de kiröhögtem.
Ellenállásra biztatok mindenkit, és összefogásra. A Facebookon megtalálhatók vagyunk. Aki szeretne, csatlakozhat.
Sziasztok!
Elolvastam a cikket/hozzászólást.. Lehet, hogy kimoderálnak, de akkor is leírom. Miért gondolná bárki, hogy az a gyerek, aki megkapja a kötelező oltásokat az buta lesz vagy kevésbé értelmes? Az én fiam minden kötelező oltást megkapott, 2 hónapos volt, mikor már megfordult (az orvos és a gyógytornász szerint az csak reflex volt - persze sokszor egymás után.. na mindegy.) 8 hónapos volt, mikor először egyedül megtett két lépést, aztán 9 hónapos korában indult el és azóta kétlábon közlekedik. Ő is mindent megértett 10-11 hónapos korában, pl. csukd be a fiókot, hozd ide ezt, tedd oda azt, hol a távíriányító.. stb. Az ágyról sosem akart fejjel előrefele lemenni, ő is egyből popsival indult és sosem tanítottam neki. 6 hónapos volt, amikor először egyedül felült, de sosem ültettem addig, semmit nem erőltettünk. Szerintem itt arról van szó csupán, hogy a gyerekek teljesen eltérő ritmusban fejlődnek.
Elnézést, ha valakit ezzel megbántottam.
Mit gondoltok a kullancs elleni (agyhártyagyulladás elleni) védőoltásról? Most kéne ismételnem a három évvel ezelőttit. Elég sok kullancs van itt mifelénk, ez egy fertőzött környék. A kertben is (gereblyézés után pl. találtam 4et a combomban), ezért adattuk még be annó. Nem tudok folyamatosan Bvitamint szedni, meg illóolajokkal kenni magamat ha kimegyek pl. csak teregetni a kertbe... Ráadásul most méregtelenítek. Mit csináljak szerintetek?
Köszönöm a válaszodat!
Mi eléggé kullancsfertőzött környéken élünk, és ha a kertbe kimegyek, akkor is találok magamban - már 10perc után. Már csak egy ismétlő oltásom hiányzik. Ha beadatnám, a kivezetéssel a védelem is megszűnne vagy csak a károkat enyhíteném?...Mérlegelek éppen...
Milyen károkat okoz egy ilyen oltás? Mik a veszélyei?
Most először gondolkodtam el az oltások veszélyein...A tájékozódás első lépcsőit teszem meg. Úgyhogy köszönöm a türelmet.
Ha volna védőhatása, akkor az nem szűnne meg a kivezetéstől, de mivel nincs (nem igazolt a védőhatás), így feleslegesen károsítanád magad a semmiért. Sőt, nem zárható ki, hogy maga az oltás okoz agyhártyagyulladást... Erre több esélyt látok, mint a kullancstól kapott fertőzésre...
Az ismétlőoltás ugyanazt tartalmazza mint az előző kettő, tehát ha védene, akkor már most védett lennél...
De saját felelősségedre dönts!
Nagyon sokat olvashatsz az oldalon az oltásokról. Teljesen mindegy, hogy nekünk, nekem mi a véleményünk, mert NEKED kell eldöntened mit fogsz tenni! És nekünk semmi jogunk ebbe beleszólni!
Tudom, hogy most nem segítettem, de ilyen témában a tájékozódás és a józan ítélőképesség fogja meghozni az eredményt!
9 éves lányomnak áprilisban lesz aktuális az MMR oltás Hollandiában. Korábban nem foglalkoztam az oltás témával, nem tudtam semmit a dologról. Kötelező és kész. Most kutakodom a témában, áprilisig még kiderítem itt mi a rendszer és hogyan működnek a dolgok ezzel kapcsolatban.
Viszont amit kérdeznék: neki és az 5 éves fiamnak is szeretném a már megkapott oltásokat valamelyest semlegesíteni. Mi a módja, mit, hogyan vagy kihez forduljak ez ügyben?
Köszönettel: Zsuzsa
Hollandiában nem kötelező oltani. Az MMR emberi abortum sejtjeit (is) tartalmazza. A legdurvább oltás! Nem adatnám be a helyedben.
Köszi a tájékoztatást. Épp tegnap tudtam meg én is. Nagyon örültem a dolognak. De e tény tudta nélkül sem vittem el őt az oltásra, gondoltam lesz ami lesz.
Már csak azt sajnálom, hogy tavaly -akkor még tudatlanként - mindketten megkapták az aktuális oltást. Sőt a kisebb 2-őt is. DE ez már késő bánat. Most inkább a kivezetésen dolgozom, amennyire lehet.
Üdv: Zsuzsa
fogyasztása segít kiüríteni a szervezetből az oltás maradványait, 2 hozzászólással alább már írtam erről, kérlek görgesd le az oldalt egy kicsit!
Sziasztok!
Mar beoltott gyermeknel lehet utolag meregteleniteni az oltast? Van egy negy es fel eves gyermekem, o kapott BCG oltast, Infanrix-et, Prevenart, NeisVac-C-t, Encepur-t. A kisebbik 20 honapos o pedig ezeket kapta: Infanrix-et, Synflorix-et, Priorix Tetra-t. (Nemet oltasok)
A sok infot olvasva nagyon aggodok!
Segitseget szeretnem kerni, hogy mit hanyszor es mennyi idon at kellene hasznalni/szedni. Egyaltalan van meg esely arra, hogy ennyi ido elteltevel hassanak a szerek?
Valaszokat es segitsegeteket elore is koszonom!
J.
Szia Tündérvacak!
Természetesen gyerekeknél is ki lehet vezetni az oltásokban lévő nehézfémeket, egyéb kemikáliákat, mint a felnőtteknél is, úgyhogy ne aggódj!
A 20 hónapos csemetéd már vegyes étrenden van ugye? Ha igen, akkor Neki is el lehet kezdeni adni a Huminiqumot, az adagolás attól függ, hogy a szirupot, vagy a kapszulás készítményt szeretnéd adni Nekik?
A méregtelenítést még megturbózhatod a talptapasz használatával, mivel a nyirok a fontos belső szervektől mindig a legmesszebb szállítja a mérgeket, erről már itt írtam.
Szerintem homeopátiával is segítheted a folyamatot, erről érdemes egy homeopata orvost megkérdezned!
Sziasztok!
Remélem valaki tud segíteni nekem.Kisfiam 16 hónapos múlt,5 hete kapta meg az MMR oltást. A kötelező védőoltásokon kívül mást nem kapott. Az eddigiek is eléggé megviselték( mindegyik után 3 hét "nem alvás" következett),de ez most különösen. Oltás után 3 nappal kezdődött és lassan 5 hete tart,hogy éjszaka többször felébred,és csak 1-2 óra alatt lehet visszaaltatni. 1,5 hete a szokottnál jóval hígabb és gyakoribb a széklete is.
Igaz, éppen az oltás időszakában kellett elválasztanom az anyatejtől (utána 2 héttel szopizott utoljára), lehet, hogy ez sem vitte jó irányba a dolgokat. Kapott már helyette tehén-, kecske-, rizstejet is, de egyiktől sem jobb a helyzet. Homeopátiás oltáskivezetést kapott. Egyébként jó kedvű,"csak" ezek az emésztési gondok és a szörnyű éjszakák aggasztanak... Tudtok esetleg valami okosat tanácsolni?
Ági
Kedves Ági!
Hányszor alszik még napközben a Kicsi?
A tehén- és kecsketej mellőzését ajánlom, attól is lehetnek emésztési problémák. Egyébként hogy táplálod Kisfiad? Kap-e tápszert, finomított, kész-félkész termékeket, felvágottat, stb.?
Az Álommanó olajat próbáltátok már? Mind párologtatni, mind hasmasszázsként alkalmazni - nyugtat és könnyíti az emésztést.
Az oltás kivezetésére - 3 gyermekemnél - a homeopátiás kevezetés mellett alkalmazom még az Emóciót, a Huminiqum-ot, a mézes almarostot és a méregtelenítő talptapaszt... no, és immunrendszer erősítésként valamelyik béta-glükános terméket (manó manna, Maximmun)
Niki
Sziasztok!
Nyár végén készülünk Thaiföld-re költözni hosszabb időre. Addigra, ha minden jól megy, már szeretnék terhes lenni (a férjem kerekesszékes, gerincvelőszakadásos bénulás miatt, így valószínű, hogy beültetéssel sikerül csak, amit, úgy gondolom, még itthon könnyebb lenne véghez vinni..). Próbáltam utáanézni, ott milyen betegségekkel találkozhatunk, milyen védőoltások vannak ellenük. Az oltásokról való olvasgatás után azt hiszem, ha nem muszáj, nem szeretném oltatni magam, de vajon az immunrendszer erősítés, higiéniára figyelés elég lesz, hogy védjem magam az új környezetben lévő betegségekkel szemben? Illetve ha beadatnám az oltásokat, azokkal inkább csak árthatok?? A terhességet nem szeretném tovább halogatni, talán nem így a legokosabb, de felesleges oltásokkal nem akarom magam és a jövendőbeli kisbabát veszélyeztetni..
Szia Spurigamolnár!
Én a saját tapasztalatomat tudom leírni, pár éve voltam Egyiptomban, majd Kenyában és egyik alkalommal sem oltattam be magam, semmi bajom nem volt, pedig Kenyában olyan helyeken is megfordultunk, amitől égnek állt a hajam! :) Együtt ettünk a helyiekkel, mikor bementem a konyhába, úgy döntöttem, hogy többet nem eszek, :) aztán persze az éhség erősebb volt és magamban is helyre tettem a dolgot, hiszen tudtam előre, hogy teljesen mások a higiéniai szokások, mint itthon... A barátnőm többször is kiment hosszú hónapokra idegenvezetőnek Kenyába, aztán az utolsó alkalommal maláriás lett, de az érdekes, hogy akkor lelkileg nem igazán volt toppon. (nem volt kedve haza jönni és utolsó nap érezte, hogy valami nincs rendben, mire leszállt a reptéren már eléggé oda volt)
Ez a Te döntésed kell legyen, az biztos, hogy én nagyon meggondolnám az oltást és ahogy Te is írtad, ha az immunrendszered erős, akkor kicsi az esélye annak, hogy megbetegszel!
Sziasztok kedves Édesanyák!
Oltásmegtagadó édesapa vagyok, egy kicsattanóan egészséges másféléves kisfiam van, aki oltatlan. Beleolvastam a beszélgetésetekbe, s bátran bíztatok mindenkit a nyílt ellenállásra - ezt tesszük mi is...
Az oltás nem véd - tehát az ismétlők elmaradása NEM jelent hátrányt, sőt...
Az oltásmegtagadás NEM bűncselekmény - bár ezt a legtöbb védőnő és orvos nem tudja, de ha Te igen, az épp elég. Légy elszánt, határozott! Nincs joguk tönkretenni a gyermeked egészségét-életét, még akkor sem, ha törvényi háttér biztosítja ezt - most még - nekik.
A kivezetések, méregtelenítések biztos nem teljesen haszontalan dolgok, de olyan sokrétű méregkoktélról, vegyi-biológiai-genetikai fegyverről van szó, hogy legfeljebb néhány következményen tompíthat, vagy lassíthat a homeopátia. Amit egyszer befecskendeztek, azt nyomtalanul kivenni csak a Jóisten tudná... inkább előzzük meg a bajt, ha még nem történt meg!
A BCG bizonyítottan növeli a TBC esélyét - ez az egyetlen a kötelezők sorában, melynek legalább a hatásosságát megvizsgálták... '79-ben publikálta a WHO, szégyen, hogy a legtöbb orvos nem tudja. Csak arra tanítják meg őket, melyik felét kell a fecskendőnek nyomni...
Igen, állítólag bővül a Pneumococcussal a halállista, Ócsai (ÁNTSZ járványügyi főosztályvezető MA MÉG...) ezt rebesgette...
Az Infanrix és az MMR BÁRMI ÁRON ELKERÜLENDŐ!!! Rákkeltő, sterilizáló hatásuk van. Előbbi a negyedik ismétlője után általában sikeresen kiváltja a cukorbetegséget... Az MMR pedig az autizmust - szerintem egyrészt a benne lévő emberi abortum sejtek, másrészt a víruskombináció révén.
Helyszűke miatt nem mennék bele tudományos és jogi részletekbe, a Facebookon létrehoztam egy csoportot Oltáskritikus Életvédők Szövetsége néven, várom a bátrabbak csatlakozását. Hamarosan közzéteszek jogi anyagokat is a www.bekenagykovet.hu honlapomon.
Sokan kérik a segítségemet, lassan nem győzöm idővel telefonon és mailben a lelkesítést, bátorítást. Tartsatok ki, húzzátok az időt - minden eszköz megengedett gyermekeink védelmében.
A nyílt harc nem könnyű, esetünkben az Ítélőtáblánál pattog a "labda", s hiába vagyok felperes, az alperes kormányhivatal minden jogsértést elkövet, amit csak ki bírnak találni. Rengeteg időmet, energiámat felemészti a pereskedés. Nem csak a sajátomért, a Ti gyermeketekért is teszem - tartsatok hát ki, bízzatok, húzzátok az időt, s ha kell tagadjátok meg nyíltan. Zsarolásnak, fenyegetésnek nem szabad felülni, ez egy vizsga, melyben a feladatod bizonyságot adni arról, hogy gyermeked a tiéd, s nem a világrontók tulajdona... Hajrá, kedves Édesanyák, utánam! És kézcsókom Antal Valinak! :)
Szia!
Sajnos a gyerekeim a 18 hónapos oltásig megkapták a kötelezőket. A nagyobbnak most esedékes a 6 éves oltás. Ha úgy döntök, hogy többet nem kapnak, mire számítsak az iskolában majd? Addig nem járhat amíg nem kapta meg? Az iskola fog ezzel majd "zaklatni" vagy a gyerekorvos, ÁNTSZ?
köszi
Vera
Kedves Vera, nem tilthatják ki az iskolából. Az ÁNTSZ közigazgatási eljárást indíthat ellened, elvileg - ő úgy tudja - meg is bírságolhat. Érvek, bizonyítékok nem nyomnak náluk a latban. Bebetonozott meggyőződésük, hogy az oltások szükségesek, hatásosak és veszélytelenek. Próbaper folyik, szeretném a fejükre borítani a lábost. Sok erőt és bátorságot kívánok az ellenálláshoz!
Üdvözlettel,
Labant Csaba
üdv Csaba!
Az lenne a kérdésem, hogy oltásellenes voltam, persze a védőnönk is a rendszer áldozata, tehát elkerülhetetlen volt akár 1 nappal is húzni halasztani, bár árgus szemekkel figyeltem a fiamat és tény hogy aluszékonyabb volt, és a BCG oltása mai napig be van gyulladva, és a orvosok azt mondták, hogy ez természetes, mert a következő hatására is újra begyulladhat, még most is retttentő ronda a keze, sokáig gennyes volt. A 2-3 hós oltáson vagyunk túl, ma kellene menni a 4 hós ra, ez valami ismétlés, az volna a kérdésem, hogy igy hogy megkapta már ugyanazt szinte 2x a harmadszorit meglehet tagadni büntetés nélkül? Hisz már nem mondhtaják hogy nem kapta meg.
Bocsánat mindenkinek a hülye gondolatmenetért csak kapaszkodok valamibe hátha, hogy folyik a próba per, esetleg odáig nem lehet elmenni, hogyha már be kell adni, hogy elég lenne egyszer? frászt kaptam már a gyerekem megszületése elött is amikor erre gondoltam hogy oltást fog kapni. pedig egészséges kiegyensúlyozott, soha nem sir, a korához képest mindent elöbb csinált, de az az érzésem, hogy ez a következő ismétlés már nem kellene. Most húzom legalább egy hétig, azt most fedeztem fel, hogy van olyan, hogy homeopátiás kivezetés, de a virust attól még beleoltják, amikor a védőnönk eljött az oltásokról felvilágositani minket, mennyire szükséges, hogy az immunrnedszer védekezni tudjon ellene akkor azt kérdeztem, ha elkapja a betegséget akkor is védekezik az immunredszer minek kell feleslegesen,biztos hogy soha nem kapja el, hisz tudom mit kell tennem ahhoz, hogy az immundreszere erős maradjon.
Szóval 2-3 hósan megkapta, akkor azon, hogy kötelezően megkapta már 2x túl van, szólhatnak még?
Kedves Ildi,
olyan kérdést vetettél fel, amin régebben én is elgondolkodtam. Elvileg már egyetlen Infanrix felvételével teljesítetted a kötelezettséget - azonban biztos lehetsz benne, hogy ők ezt másként gondolják.
Tekintettel arra, hogy egy éves kor alatt nincs működő immunrendszere a babának, ezért adják az ismétlőoltásokat. Érted ugye a logikáját: mivel nyilvánvalóan hatástalan (egyébként is az, de ha nem lenne az, a csecsemőknél akkor is), ezért aztán adnak belőle 4-et, mert "az oltási rendszerünk nemzeti érték, s az egész világ irigyli tőlünk"... Tény, hogy nincs még egy hely a világon, ahol a hatósági emberek ne kerültek volna már rég hűvösre életfogytiglan, ha olyan valótlan és megtévesztő információkat terjesztenének, mint az itteni díszes társulat. (S ha a jog eszköze kevésnek bizonyulna, akkor megtelne néhány lámpavas bármely más országban...)
Ildi, ha úgy akarsz szembeszállni velük, hogy ne kelljen konfrontálódni, akkor ki kell ábrándítsalak: úgy nem megy. Akkor célszerűbb inkább keresni egy felvilágosultabb orvost, akivel megbeszélhető a dolog.
Az Infanrix vakcina egyébként nem felel meg semmiféle jogszabálynak, eleve engedélyt sem kaphatott volna. A tetanusz még szerintük sem minősül fertőző betegségnek (igazából a többi sem az), s a törvény szerint fertőző betegségek megelőzése érdekében rendelheti el a miniszter az oltásokat. Az a helyzet, hogy a miniszter (1998-ban) túllépte a törvényi kereteket, s a 14 év folyamán egyik nagyokos sem jött erre rá... Ez is tükrözi a szakmai "hozzáértést"...
Másik tény, hogy az Infanrixnak nem lett tesztelve a rákkeltő hatása, a meddőséget okozó hatása, sem pedig a mutagén hatása (igaz, ezt az "apró" infót a magyar betegtájékoztatóból kifelejtették, de így van, tanúság rá az amerikai leírás) - s tartalmaz rákkeltő (5 éve betiltott) anyagot, meddőséget okozó cuccot és mutagén anyagokat is. Tehát joggal vélelmezheti a szülő, hogy rákkeltő, sterilizáló, mutagén.
Továbbá ugyancsak elhallgatják, hogy okozott már hirtelen csecsemőhalált. Tehát az élethez való alkotmányos alapjogot is sérti a kötelező elrendelése.
Én a Pest Megyei Törvényszéken pert vesztettem az ÁNTSZ-szel szemben ugyanezen "oltóanyag" kapcsán (épp most), de amint megérkezik a végzés megteszem a feljelentést gyilkossági kísérlet miatt.
Ildi, ha úgy érzed, hogy ez a negyedik méreginjekció már sok lenne a kisbabádnak, akkor ne törődj se védőnővel (aki amellett, hogy a "rendszer áldozata", azért nem elfelejtendő, hogy abból él, hogy feljelentsen, ha meg akarod óvni gyermekedet), se az orvossal, sem a hatósággal. Bizonyos vagyok benne, hogy még ebben az évben összedöntjük azt a hazugságvárat, melyre a kötelezettséget alapozták. Hallgass az anyai ösztönödre, védd meg gyermekedet a kapzsi hatalomvágy pribékjeitől. Ha gyermeked tönkremegy, sem a védőnő, sem a doki, sem az ÁNTSZ nem tudja többé rendbetenni. Úgy magadra hagynak a bajban, mintha soha nem is láttak volna... Kisstílű zsoldosokkal állsz szemben, akik nem értenek sem az egészséghez, sem a tisztességhez - légy bátor, magabiztos velük szemben, a Te gyermeked egészségéről, életéről van szó.
Üdv!!!!
Tegyük fel, hogy van, aki megúszott mindent, tetanuszt külön érdemes beadatni????? mert nálam ott bukik el az egész, hogy ha abban hiszek, hogy nem működik ez az egész oltásos história, akkor ez miért működne?!? ...de elbizonytalanító, hogy akik (2 db is) dokik, és pártolták eddigi törekvésünket, azok az egy év körüli tetanuszt azért javasolták.
Szerintetek???
Köszi!!
Boszi
A Tetanuszt sem adatnám be semmi szín alatt. A neve nagyon jól hangzik, ez sokakat megtéveszt, sajnos...
A tetanusz úgynevezett passzív oltás - tehát itt ellentétben a többivel - nem a "kórokozónak" kikiáltott vírust zúdítják a gyerekbe, hanem a megfertőzőtt állat által gyártott "ellenanyagnak" vélt kotyvalékot. Biztos vagyok benne, hogy rendkívül ártalmas, és semmivel sem kíméli jobban a baba immunrendszerét, genetikáját stb.
A merevgörcsről (tetanusz) azt gondolom, hogy oltási mellékhatás lehet. Valószínűsítem, hogy valamelyik oltás(ok) kikapcsolhat(nak), kiolthat(nak) a szervezetben egy természetes képességet, ami felelős sérülés esetén a védelem biztosításáért. Meggyőződésem, hogy Isten (vagy a Természet, ha úgy jobban tetszik) tisztességesen alkotta meg az embert, nincs szükség arra, hogy a flexnerista orvosok "feljavítsák" alkotását...
Nem tudok róla, hogy valaha is vizsgálták volna a tetanusz (és más oltások) hosszútávú hatását a szervezet egészére...
Ha a doki a tetanusz beadásához köti a többitől való eltekintést, akkor inkább vállalnám ezerszer is a harcot, mintsem belemenjek egy ilyen kompromisszumba.
Sziasztok!
Mi a BCG oltást hat hetesen kaptuk meg, mert a doki volt olyan jó fej és vállalta, hogy beadja a babának :) Ki is vezettük,
ettől függetlenül mondjuk azért a kicsi az oltást követő pár éjszaka keservesen felsírt, amit nem tudtam/tudok másnak tulajdonítani, mint az oltásnak. ![]()
Maholnap 11 hetes lesz a baba, de még nem kapta meg a BCG-t követő oltását (doki előtt egyelőre lapítunk, védőnő tud rólunk és van annyira együttműködő, hogy meg lehetett vele beszélni, hogy amíg nem kell jelentenie az ÁNTSZ-nek, hogy elcsúszott/kimaradt egy oltás, ez ha jól tudom jogszabályban rögzítve 2 hónap, szóval hogy addig húzhatjuk a következő oltás beadását). Tegnap viszont beszéltem a doki asszisztensével, aki kicsit kiakadt rám, hogy mi az, hogy a 2 hós oltás elmaradt, pedig a 3 hós státuszvizsgálaton már a következő is esedékes lenne... Mondtam neki, hogy halasztva kapja a baba az oltást. Ez persze nem tetszett neki, no, nem miattuk, ahogy mondta, hanem a baba miatt... Azért remélem, hogy a doki nem akarja majd hirtelen felindulásból a státuszvizsgálaton beadni az elmaradt oltást!! (Bár a BCG-nél mondtam neki, hogy a többit is csúsztatva szeretném... csak azt nem, hogy ennyire...) Egyébként rosszul is lettem attól reggel, hogy az az Infarix IPV HiB oltás tulajdonképpen 5!!! oltást tartalmazó koktél. ![]()
Én nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy szembemenjek az ÁNTSZ-szel, de a maximális ideig szeretném húzni az oltások közötti időt, főleg, hogy a védőnő támogat benne. És igyekezni fogok a dokival is őszintén megbeszélni, hogy ezt szeretném, mert nem szeretnék mindig kitalálni valami "betegséget", lázat, orrfolyást, fogproblémákat...
Amiért végülis belekezdtem ebbe az egészbe az a kivezetés kérdése. Nekem az nem világos továbbra sem, - hiába olvastam el remélem, hogy minden ezzel kapcsolatos kérdést és választ itt az oldalon -, hogy ha kivezetettem, akkor az olyan, mintha meg se kapta volna az oltást? Olyan értelemben, hogy a legyengített vírus persze bekerül a szervezetébe és "védett" lesz (tudom, hogy aki oltott, az is elkaphatja azt a vírust), de a mellékhatások, reakciók, szövődmények stb. nem jelentkeznek majd? Rövid és hosszú távon sem? Ilyen szempontból minden kivezető (tapasz, biorezonancia, homeopátia, Huminiqum stb.) megfelelő, és egyenként is elég hatásos, vagy minden kivezető másra hat? (Mi a BCG-t homeopátiával és biorezonanciával vezettük ki.) Esetleg van olyan, ami önmagában elég? (Ez mondjuk anyagilag sem mindegy...) Vagy mindenki a neki legszimpatikusabb megoldást választja?
Azon gondolkodtam, hogy ha a kivezetés kb. meg nem történtté teszi az oltást, akkor lehet, hogy "felesleges" megfeszülve küzdeni azért, hogy minél később kapja meg a gyerkőc? - ne kövezzetek meg légyszí ezért a gondolatmenetért!!!!
Az gondolom, világos, hogy én sem vagyok oltáspárti, ill jobbnak tartanám, ha kevesebb oltást, ritkábban és idősebben kapnának a gyerekek, meg persze a szülővel való felelős és felnőtt módjára történő egyeztetés után (mint nyugatabbra)...
Előre is köszi a válaszokat, tapasztalatokat, érveket, ellenérveket!!
L.
Linda, a kivezetés nem teszi "meg nem történtté" az oltást. A 2,3, 4, 18 hós oltások az 5 komponensű Infanrix IPV Hib vakcinák. Semmi szín alatt sem engedném beadatni. Adja be az orvos saját magának! A legkisebb probléma vele, hogy alaposan vélelmezhetően rákkeltő. Autóimmun alapú cukorbetegség szokott jelentkezni a negyedik ismétlőoltása után.
Mindenképp jelent picike előnyt a késleltetés, de még felnőtt embert is tönkretehet egyetlen ilyen vakcina.
Szia!
Próbálom én húzni amennyire csak lehet, nyílan meg is mondtam a szükséges fórumokon, de azt egyelőre nem tudom elképzelni, hogy hogy lehet úgy elkerülni az oltást, hogy az illetékes hatóság egy idő után ne bírságolja el a házat a fejünk felől...
L.
Szia Linda!
Magánvéleményem, hogy "hiába" is készítjük fel előre a kicsik szervezetét, plusz vezetjük ki - szinte azonnal - az oltást bizonyos készítményekkel, eszközökkel, rengeteget segítenek, viszont az oltóanyag és a segédanyagok bekerülnek a szervezetébe és hosszú időt vesz igénybe, mire teljesen kiürülnek... ezért is gondolom azt, hogy minél később kapják meg gyermekeink az oltást - ha nem tudjuk kikerülni-, annál felkészültebbek és erősebbek lesznek, hogy szembeszálljanak a bejuttatott kórokozókkal és egyebekkel.
Nálunk oltásidőben a gyerekek "állandóan betegek" voltak - nyílt titok volt -, olyannyira, hogy nem tudtunk részt venni a státuszvizsgálatokon, legalábbis papíron, mert havonta kénytelenek a védőnők ezt regisztrálni. ... általában épp akkora "gyógyultak" meg, amikor már a többedik felszólító levél is megérkezett... Mi a biorezonanciát nem vettük igénybe, homeopátiás, talptapaszos és későbbiekben Huminiqumos kivezetést végeztünk, béta-glükánnal erősítve szervezetüket (még kaptak más készítményeket is, de azt nem kimondottan a kivezetés miatt).
Az aggódás és a félelem szüli a legtöbb bajt! Csak lazán ... és biztos, hogy a legjobb döntést hozzod, hozzátok meg! ![]()
Niki
Kedves Niki,
ki lehet szellőztetni egy olyan szobát, aminek van ablaka. De ami teljesen körbe van falazva...
A szervezet méregtelenítő funkciója az emésztőszerveken, a vesén, tüdőn és a bőrön keresztül működik. Ha megitatnák velünk a vakcinákat, akkor lenne remény a teljes kiürülésre. Azonban a testbe befecskendezve nem vagyok ennyire derűlátó. :(
Szia Niki!
Nagyon köszi a véleményedet! Tényleg nem szeretnék rágörcsölni erre a témára, mert az nem vezet semmire, csak eléggé foglalkoztat, hogy mit lehet, érdemes és szükséges meglépni oltások terén.
Igen, én is azon szeretnék lenni, hogy nyílt titok legyen, hogy nem szeretnénk az előírt rend szerint megkapni az oltásokat (Viszont akkor meg furán hangzik a telefonban, hogy beteg lett a gyerek..., nem?). Csak azt nem tudom, hogy a soki hogy áll majd hozzá, bár ha a BCG-be belement, akkor van remény :) Meg úgyis kiderül majd pár héten belül.
Egyébként hogy megy ez? Ha nem viszem el a megbeszélt időre, esetleg a "jogszabályilag engedett" 2 hónapos időpontig sem is a gyereket, de a doki és a védőnő is tudja, hogy "miben sántikálunk", akkor a felszólító levél tőlük jön, vagy előbb bejelentik az ÁNTSZ-nek a helyzetet és majd onnan keresnek meg?
Szép estét, Linda
Linda, elvileg értesítenie kell a védőnőnek, s két hónap késés után jelentenie.
Ne törődj azzal, hogy mi "hangzik jól" a telefonban, s mi nem... Ha beadják a vakcinát, kivenni onnan nem lehet többé...
A védőnéni havonta jelenti az ÁNTSZ-nek az oltottság arányát és listázza, hogy kinél nem történt meg. Az első felszólítások a védőnői szolgálatról érkezik.
Niki
Linda, pénzben nem fejezhető ki az az előny, ha megóvjuk gyermekünket a maradandó károsodásoktól, és nem engedjük meg, hogy évekkel vagy akár évtizedekkel megrövidüljön az életük holmi sziklaagyú hivatalnokok rögeszméi miatt.
A bírság az eddigi tapasztalataink szerint 20-100 ezer között mozgott. A tetőt nem vehetik el a fejetek fölül, mert azzal valóban a gyermeknek ártanának. Van törvényi lehetőség a bírság méltányos elengedésére, részletfizetésre, vagy pereskedni végtelenségig.
A rendszer hamarosan meg fog bukni, győzzétek valahogy kivárni!
sziasztok.
nálunk szerencsére semmilyen oltás után nem volt probléma, kaptunk homeopátiás kivezetőket és tényleg semmi reakció nem volt hál'istennek. a fiam orvosa is nagyon rendes, minden oltást eltoltunk jó néhány héttel.
a kérdésem az lenne hogy most fogja megkapni a következő meningococcus elleni oltást (neis-vacC) és nem tudom hogy annak mi a kivezetője?? valószínűleg kidobtam az előző tartályt és még a nevére sem emlékszem....segítene valaki? előre is köszönöm!!
Kedves Nóri, miért adatsz be meningococcust? Az nem kötelező!
Kedves Nóri!
Mivel jelenleg nekem sincs homeopata orvosom (elköltözött és még nem kerestem másikat) felhívtam a börsi homeopata gyógyszertárat és megkérdeztem hogy van e a NeiSvac-ank oltás kivezetője. A Meningokok.impfst. C 30 volt a válasz. Megvettem, ha még szükségetek van rá akkor szívesen adok át belőle a kivezetéshez! Nekem az orvosom úgy mondta, hogy az oltás előtti estén kell beadni belőle annyi szemet ahány éves a gyerek (5 éves kortól felfelé 5 bogyó kell) és az oltás reggelén és este is. Egyébként van egy homeopata baráti kör akiket fel lehet hívni: 06-70-376-0606. Nagyon kedvesek, hívd őket bártan! Egyébként én már gondolkodom rajta, hogy így inf. szezon előtt lehet hogy nem fogom beadatni az oltás!
szép napot!
ÜDv.
Zsanett
Szia Nori, én nem igazán tudom, de biztos megírja valaki, esetleg Lenóka? :)
Kedves Anyukák, akiknek sikerült elkerülni a baba beoltását (15 hónapos MMR), kérlek, jelentkezzetek! Elmúlt egy éves a kislányom, az oltásra a válaszunk immár határozott nem, csak azt sajnáljuk, amit eddig megkapott. Az orvos és a védőnő enyhén szólva sem ért meg... Nagyon köszönöm előre is a segítséget, a válaszokat természetesen privátban várom.
Kedves hozzászóló nekem segítők, de leginkább tőlem is kérdező, aggódó mamik!
A lényeg: sikerült. ![]()
Mégis arról beszélnék először, mennyire szörnyűnek találom, hogy rébuszokban, álneveken társalgunk a témáról. Még segíteni is csak úgy próbálunk, hogy ki ne derüljön, mi pontosan hogyan, mikor, kinek a segítségével oldottuk meg az ügyet. (Így aztán nem is kaptam semmi kézzelfoghatót.) Ennek ellenére sajnos, én is az aggódó anonímek táborát erősítem, hiszen egy másfél évessel a karodon ritkán van erőd, kedved nekimenni a rendszernek (óriási tiszteletem a kivételnek). A gyermek fizikai egészsége ugyanis csak egyik része a boldog gyermek (és felnőtt) kornak, ugyanilyen fontos a kiegyensúlyozott, feszültségmentes lelki háttér, ami egy csatázó, bírságtól, perektől, börtöntől, óvóda- és iskolamegtagadástól, stb. (megfelelő aláhúzandó a védőnő/orvos "elkötelezettségének" megfelelően) rettegő anya mellett nehezen elképzelhető. Ha meg tilosban jársz, könnyen társadul szegődik a paranoia...
Nahát, ezért szépen, csendben, ki hogy tudja, "okosba' elintézi", mert végülis a cél az, hogy az én, meg a Ti gyermekeitek megússzák. Jó volna persze, ha az övéik is, de az egy másik történet. Azok az anyák, akik még felelősségre vonhatók, mert időben közeliek a kötelezők, biztosan nem (vagy alig) vállalják a nyílt harcot. Most én is csak azt mondom, amint túl leszünk ezen az alig 10-12 éven (ha-ha), teljes vállszélességgel kiállok majd az Ügy mellett. De leginkább abban bízom, csoda történik és győz az értelem a pénz ellen...
Hogy mégis mit tegyetek, akik engem kérdeztetek? Keressetek! Nem könnyű, de ha stabil az elhatározásotok, megtaláljátok a megoldást és a megoldót. A javasolt irány a lelkiismeretes homeopata ill. természetgyógyász gyerekorvosok. Ez vonatkozik arra is, hogy a korábban megkapott oltásokat ajánlott homeopátiás komplex-ekkel és Humi-val kivezetni. (Nálunk mindezek ellenére 17 hónaposan is csúnya, csomós az 1 (!) naposan kérdés nélkül benyomott BCG helye, egy évig gyulladt is volt.)
Kedves Mango72!
2,5 éve bukkantam Vali oldalára. 3 gyerkőc boldog anyukája vagyok. Amikor az oltás témára "rákattantam", mert a kicsinek az első aktuális volt, szinte hisztizve követeltem itt az oldalon, hogy valaki segítsen, nem akarom beoltatni a gyerekem. Nagyon dolgozott bennem a méreg, hogy csak a mézes madzagot húzzák el az orrom alatt, amivel rengetg álmatlan éjszakát okoztak, hiszen benne van az oltás nevében, hogy kötelező. Mi a megoldás? Férjemmel több éjszakát is átbeszélgettünk a teraszon, de nem jutottunk düllőre.
Vali írta is, hogy arra akarnak ösztökélni, hogy ne az ő szemszögükből leírt dolgokat fogadjuk el, szőrüstől-bőröstől, hanem kutakodjunk, olvassunk, keressünk, nézzük meg a pro és kontra oldalt is. Ezt akkor nem értettem. Arra gondoltam, hogy ezzel a felelőséget akarják elhárítani. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és már értem. Az idő múlásával én is kezdtem megérni a feladathoz . Remélem érted mire gondolok. Bűncselekmény az oltás megtagadása, itt senki sem fogja nyíltan leírni, hogyan úszta meg. Neked kell a számodra legjobb megoldást megtalálni és ehhez idő kell. Én elolvastam Dr. Martin Hirte: Védőoltások pro és kontra című könyvet. Nagyon sokat segített. Ha az orvosod nem rugalmas, keress másikat. Hidd el, a megoldás ott van előtted, csak még nem vetted észre. Nem biztos, hogy mindig az első gondolat a jó. Hallgass meg minden ezzel kapcsolatos dolgot és vond le a következtetéseket belőle. Nagy döntés előtt állsz, egy kicsi ember életéért vagy felelős, sok oldaláról rágd meg a csontot!
Kívánom, hogy jó döntést tudj hozni!
Szia, én csak egy egyesület elérhetőségét adnám meg, náluk megkapod a kérdésedre a választ: nebancs.hu
sziasztok,
a kisfiam 2 hónapos múlt. Szerencsésen megúsztuk a BCG-t... Persze ehhez egy levelet kellett írni a doktornőnek, de ez a legkevesebb.
Most viszont jön a következő, a Diperte oltás. Segítséget kérek! Mire hivatkozhatok, hogy nem kérem? szept. 11-ig ki kell találnom, hogy mit írok, miért nem szeretném! Egyáltalán nem kívánok semmilyen oltást beadatni a kicsimnek. Én annak idején mindent megkaptam, és 14 éves koromig beteg is voltam... Bár kaptam bárányhimlő és rubeola elleni oltást is, mégis mindkettőn átestem.
Aki sikeresen leküzdötte a nehézségeket, és nem adatott be egy oltást sem, hogyan tudott érvelni?
Köszönöm a segítséget.
Üdv.
Már többen érdeklődtek, ezért írjuk a kiegészítésünket.
Bátorsággal és erős idegzettel lehet elkerülni az oltásokat.
Csak erős idegzetűeknek ajánljuk az oltás elkerülést, de mi úgy látjuk nagyon megéri. Kisfiúnk most 6,5 hónapos, oltatlan és sok dologban 9-11 hónapos korúaknak megfelelő fejlettségi szinten áll. Nagyon erős izomzata van és ezért már több hónapja ül, de már 2 hónapja áll és 1 hónapja lépeget is. Mindezt ő kezdte, mi nem erőltettünk semmit. Pohárból iszik, kanállal eszik és csak azt akarja csinálni, amit mi is. Még mindig anyatejcin él, cumit nem igen adunk a szájába, de már elkezdtük szoktatni a kekszhez, almához, répához, sütőtökhöz. Nagyon értelmes már 1 hónaposan hosszú percekre tudta a figyelmét koncentrálni a kamerára vagy ránk.
A lelki és szellemi fejlődésére nagyon figyelünk rájöttünk, hogy hazugság az, hogy ott lehet hagyni sírni, majd abba hagyja! Ez nagyon embertelen és kegyetlen dolog. Mindig okkal sír és mindig van rá megoldás, hogy megvígasztaljuk. Ha sír - ami ritkán fordul elő -, akkor odemegyünk hozzá, felvesszük. Erre kb. 9 hónapos koráig van szükség utána kezdenek önállósodni. Butaság, hogy túl anyás lesz emiatt, a biztonságérzetéhez, az egészséges lelki fejlődéshez szükség van az állandó figyelemre. Sajnos a védőnők tanácsai mind - mintha szándékosan - rosszak lennének! Mi véleményünk, hogy semmiben sem szabad rájuk hallgatni, legjobb éemondani őket.
A kisfiúnk soha nem volt beteg, nem volt hőemelkedése sem, de még pelenkakiütést is pár óra alatt kikezeltük - na nem gyógyszertári termékkel, mert azok is szerintünk károsak, nem csak az oltások -, hanem a S
m nevű popsikrémmel. Mi a B
n fürdetőt használjuk és a kisfiúnk is szereti. Azt tapasztaltuk, hogy a L
ró pelenkára kijöhet kiütés, de a P
sel vagy a T
s olcsó változattal nem tapasztaltunk ilyet.
A moshatós pelenka nekünk nem vált be, mert hamar átázik.
Oltásokkal, kapcsolatban ÁNTSZ fenyeget, orvos presszionál, most a Jegyzőnek küldték át az elrendelést, de mások tapasztalata szerint bírság kiszabásánál több nem szokott történni. Nálunk nem tudják honnan levonni a büntetést, ezért nem nagyon érdekel.
Mi Isten segítségében hiszünk, eddig mindig megoldotta helyettünk a dolgokat, ezután is így lesz. Aki viszont nem tudja, hogy van Isten, hát annak rettegés lehet az ilyen hivatalos procedúra.
Mi most készülünk az Emberjogi Bíróságra felterjeszteni a Magyarországi oltás ügyet. Talán történik majd valami!
Klixa férje
u.i.: feleségem a kicsivel van és sok teendőnk van, nem volt ideje válaszolni, remélem így is mindenki megkapta a kérdésére a választ.
Kedves Klixa férje!
Legyetek Magatokra büszke, nagyon kevesek képeseket ezt megvalósítani, végig vinni. ...
Engem most egy kérdés foglalkoztat, ahogy olvastam hozzászólásodat: azt írod, hogy "mások tapasztalata szerint bírság kiszabásánál több nem szokott történni" ... hozzám olyan információk futottak be, hogy megtörténik a díj kiszabása, majd visszamenőleg - kivéve bcg - beadatják az oltásokat... Vagy ez csak 2-3 éve volt így? és azóta már nem adják be visszamenőleg az oltásokat?
Maradjon továbbra is ilyen erős, egészséges Kisfiatok, minden jót és szépet kívánok az egész családnak!
Szeretettel,
Niki
u.i.: a kekszek bevezetésével - glutén - egy cseppet várnék a helyetekben, és a popsikrém és fürdető összetevőit is érdemes átböngészni keresőnk segítségével...
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni. Sokat olvasgattam itt az oltásokkal kapcsolatban, kár hogy nem a fiam születése előtt találtam Rátok, de ez már késő bánat, a múlton végülis hiába rágódok, a lényeg, hogy most már tudom, hogy nem jó. Olvastam az oltáskivezetésről, hogy előtte fel lehet készülni rá, és az oltás után rögtön el kell kezdeni használni a különböző dolgokat.. ezt most nem írnám le, mert a kérdésem inkább arra irányul, hogy ugye a fiam 18 hónaposan kapott utoljára kötelező oltást, ( akkor még Magyarországon voltunk, mert itt Angliában, ajánlott oltások vannak, persze itt is nyomást gyakorolnak az emberre, és a legtöbben be is adatják, így hallottam, mert konkrétan nincs tapasztalatom, minket itt senki nem keresett meg oltással kapcsolatosan, bár itt más a rendszer, más időpontban kapnak a gyerekek, itt is 18 hónapos korig kapnak egy csomót, aztán már csak 10 év fölött, ha jól emlékszem) tehát most 4,5 éves a fiam, ilyenkor lehet még valamit tenni oltáskivezetés kapcsán, vagy ennyi idő elteltével (3év) már semmit sem lehet.
A másik kérdésem arra vonatkozna, hogy mivel itt csak ajánlott oltások vannak, értelemszerűen nem fogjuk beadatni neki, de egy példa, ha mondjuk olyan dolog történik, hogy amikor a gyerek mondjuk 7 éves lesz, és haza kell költöznünk Magyarországra (bár a szívünk hazahúz, de ha csak oltásokat veszem és megússza a fiam, már megérte.. itt lennünk) visszamenőleg kötelezhetnek-e a 6 éves korban beadandó kötelező oltásra?? Vagy mivel olyan országban éltünk évekig, ahol nem kötelező, így visszamenőleg már nem tudnak mit tenni.
Már egyszer írtam Nektek ez ügyben, tavaly azt hiszem, de meg sem jelent az írásom, kérlek szépen jelentessétek meg, és hozzáértő írjon nekem, mert nagyon fontos lenne a válasz nekünk.
Köszönettel
Andrea
Szia Andrea!
Nem vagyok oltás szakértő, de azt tudom, hogy ilyenkor ennyi idősen is mindenképpen érdemes elvégezni az oltáskivezetést, a szervezet megtisztítását az oltásmaradványoktól! Mindig lehet valamit tenni! ![]()
Megtaláltam a szeptemberi hozzászólásodat ami nem jelent meg, ez azért van mert akkor még más volt a rendszer és nem volt sajnos időnk nagyon sok hozzászólásra, de ez nemrég megváltozott és most elég hamar tudunk megválaszolnii sok-sok hozzászólást!
Látom azóta már alaposan utánajártál hogy milyen "szerekkel" lehet ilyen ügyben segíteni, mégis ha elakadsz akkor sikíts és segítünk!
Sajnos a másik kérdésedben nem tudok segíteni, de remélem van itt valaki aki ebben a témában jobban tájékozott...
Szép napot:
Veronika
Kedves Veronika!
Köszi a válaszodat, nem gondoltam volna , hogy ennyi év után is lehet oltáskivezetést tenni (3év), illetve megtisztítani a szervezetét az oltásmaradványtól, de örülök hogy még tehetek valamit.
Igazából Én a méz almarostra gondoltam, meg talán a talptapaszra, hogy az oltásmaradványokat kitisztítsam a szervezetéből. Szerinted ez így jó? Vagy mást ajánlanál? Azt hozzátenném, ettől függetlenül, hogy szeptember óta echinacea angustifolia 5 ch-t szed, és nagyon jól reagál rá, mert nem beteg, és a szünetekben, mert 1 hétig szedi 1 hetet nem, szoktam neki Grape Vital cseppet is adni. Szóval az echinacea mellé vagyis nyílván egy két óra elteltével de nyugodtan kaphat méz almarosttal nem, egyiksem gyógyszer, szóval nem "üti" egymást. Szóval ez szerinted jó, vagy mást is ajánlanál az oltásmaradványok megtisztítására?
köszi előre is
Andi
Ez már nem is teljesen oltás kivezetés, azt inkább a vakcinára adott nozódákkal lehet megtenni. De mindenképp érdemes a kicsi immunrendszerét erősíteni és mivel mindenkiben felhalmozódnak méreganyagok, így segíteni kell a kiürülésüket!
Nagyon jól összeszedted, hogy mik kellenének, még hozzá lehetne tenni a Huminiqumot, a Mézes rostból a szűzbogáncsosat válaszd, a talptapasz pedig kiváló ötlet!
Az Emóció helyreállítja a szervezet egyensúlyát, helyreállítja a bélflórát. Szükséges a béta-glükán is, hiszen ez hat a legjobban a velünk született immunrendszerre, amit az oltás megzavart...
Kedves Tünde, az oltás témában történt levelezést most olvastam, ugyanis a kislányom MMR oltása most aktuális és éppen azon dolgozom, hogy ezt el tudjuk halasztani, vagy ki tudjuk kerülni. Sajnos csak most eszméltem és az eddigi kötelezőket megkapta. Ezzel kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogy nála mit tehetek az utólagos oltáskivezetés érdekében. Válaszod előre is köszönöm!
Szia! Két hozzászólással lejjebb leírtam egy másik kedves Olvasónak, hogy miket lehet tenni utólag! Ha mégsem tudjátok elkerülni az oltást, akkor a kivezető nozódát kell alkalmazni előtte való nap, aznap és a követő napon.
Kedves Tündi,
Nagyon köszönöm az információt:)
Tudnál egy másik témában is segíteni? Házilag szeretnék mosakodókrémet készíteni a 15 hónapos kislányomnak. Lenne ötleted? Köszönöm előre is:)
Szia! Tudom, nem engem kérdeztél, de szeretnék válaszolni én is , ha nem baj:) . Szerintem a gyerekekre semmiféle mosakodószer nem szükséges(kivéve ha valamiért mégis) Én 21 éves voltam amikor valaki megmutatta nekem, hogy tiszta vízzel és körömkefével is lehet tisztálkodni. Akkor egy ideig így is mosakodtam/fürödtem, majd később a körömkefe elmaradt. A tiszta vizes fürdés viszont azóta is megmaradt.
Két gyerekem úgy nőtt fel, hogy pici/kicsi korukban nem volt samponnal mosva a hajuk, (vagy csak nagyon ritkán ,valamiért,ha kellett) és nem volt szappan sem otthon. Na jó, néha egy egy tusfürdő/habfürdő volt amikor kikunyizták (az illata miatt, vagy épp a hab miatt, de ez csak elég ritkán). A harmadik gyerkőcöm itthon született, őt nem sikálta le születés után senki (vele azon mód az első másfél nap meztelemül összebújva feküdtünk, egy vékony pléd alatt, úgy hogy a bőrünk össze ért. Csuda jó volt).
Na ő nem volt kb egy hónapig megfürdetve sem, csak a popsija mosva vagy letörölgetve vizesruhával peluscserénél . Tiszta vízzel fürdik/fürdünk, a haja háromszor volt megmosva (egyszer a koszmó miatt) és most lesz holnapután három éves. Néha kakilás után tiszta szappannal megmosom a popsiját. Ja és én kb. félévenként mosok hajat. Hát ennyi. Szép napokat. Borga
Kiegészítés képpen.... azért egy vízszűrő jó ha van, ami a klórt kiszűri. Néhány éve amikor módom adódott kútvizes mosdásra/fürdésre, akkor döbbentem hogy milyen más is az, ha az ember nem klóros vízzel mosakszik. (pedig ha belegondolok... a klór is, meg a többi kemikália amit a bőrünkre rakunk,
csupán megszokásból, vagy kitudja miért is? ... mert valakinek ez jó sokat hoz a konyhára,
. A bőrünk és hajunk természetes védőrétege, ha nem pucoljuk le, esetleg többet ér, sok rea rakott egyébnél. Szóval csak ajánlani tudom a (tiszta) vizet mint tisztálkodásra alkalmas elemet. Egyébként a nevében is benne van-- VÍZ = VISZ Lehet hogy ez valakinek okoskodásnak tűnik, de akkor ez meg aztán pláne hogy
: TŰZ VÍZ FÖLD LEVEGŐ és az ötödik elem ÉLŐFA = VAGYIS AZ ÉLET? Vagy nevezhetjük SzerELEMnek is. Mi kell még ezen kívül? (...bocs ha ez esetleg túl sok volt...)
Jó hír, hogy hamarosan indítunk olyan tanfolyamokat, ahol mindenféle kencét, sampont, szappant lehet majd készíteni! Mi itthon tiszta szappannal fürdünk mindannyian, ezen kívül ezt a bio levendulás baba fürdetőt nézted már?
Kimondottan van egy nagyon jó babasamponja a Biolának!
Szia Tündi,
bocsi most látom válaszoltál a kérdésemre, a kicsi szervezetének oltás utáni méregtelenítésére.
Már csak azt kérdezném, hogy amiket itt felsoroltál, azt mind egyszerre kéne alkalmazni, nem sok ez??
-méz almarosttal a szűzbogáncsos
Minden nap, mindegyikből kellene adni neki?
Vagy van egy sorrend, és nem egyszerre, hanem folyamatosan lehet az egyik termék után a másikat beszerezni és adni a gyereknek. Ez esetben felállítanál nekem egy sorrendet? Úgy értem beszerzem a méz almarosttal, és mikor elfogy az üveg utána jöhet a béta-glükán, és ha elfogyott Huminiqum..és így tovább.
köszi
Andi
Méz almarosttal és szűzbogánccsal: segít a bélflóra helyreállításban, ezáltal erősíti az immunrendszert, a szűzbogáncs segíti a máj méregtelenítő munkáját
Humuniqum: feltölt ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, ezen kívül a huminsav megköti a nehézfémeket és kiüríti azokat
Emóció: a benne található számtalan hasznos mikroorganizmus egyensúlyba állítja a szervezetet, antioxidáns tartalma megköti a káros szabadgyököket, természetes vitamin forrás
béta-glükán: aktiválja az ölősejteket, melyek felelősek a betolakodók elleni harc kimeneteléért
talptapasz: a reflexpontokon keresztül segíti a méregtelenítést
Ebből látható, hogy mind mást csinál, minden szükséges és nyugodtan lehet egyszerre! A használatot, adagolást a biobolt oldalon találod!
Sziasztok!
Még egy nagyon fontos kérdésem lenne, esetleg valaki tudja rá a választ, vagy utána kérdezne szakembernél nagyon megköszönném, azt hiszem tavaly ezt is kérdeztem.. csak nem jelent meg, most már tudom miért..Szóval a lényeg, hogy 6 évesen kapnak DTPa + IPV oltást a gyerekek, ugye ebből már 2,3,4 és 18 hónaposan is kapnak a gyerekek (előttem van az oltás könyv). Szóval akkor még otthon voltunk, és megkapta a kötelezőket 18 hónapos koráig :( Kérdésem lehet butaság annak fényében hogy tudom, hogy károsak az oltások, de mivel nem tudom egyáltalán minek ismétlik ennyiszer ugyanazt az oltást, a kérdésem arra irányul, hogy ha ez az "ismétlés" kimarad, mert nem otthon élünk, és természetesen nem szeretnénk több oltást beadatni neki, és itt nem kötelező, "okozhatok-e valami bajt" a gyerekemnél, hogy az ismétlést nem adatom be?? Ne haragudjatok, ha butaságot kérdezek...esetleg ha Vali tudna nekem segíteni, megköszönném...
Andi
Az oltásokat azért ismétlik, hogy kialakuljon a teljes immunválasz a kórokozóval szemben... ez volt a hivatalos verzió...
Merre élsz, mi is odaköltözünk... épp ma kaptam meg a legkisebb (6 éves) lányom oltás behívóját.
Szia Tündi, köszi a válaszod.
Angliában élünk, és itt nem kötelező, bár úgy tudom próbálnak rábeszélni az oltásra. Meg itt más életkorban vannak az ajánlott oltások...szóval a válaszodat értelmezve, ha nem kapja meg a DTPa + IPV utolsó ismétlését akkor nem alakul ki nála a teljes immunválasz-a hivatalos verzió szerint..És a gyakorlatban? mert arra nem kaptam választ, hogy okozhatok e "valamit" ha már 4-szer sajna megkapta és az utolsó 5.-et nem fogja?vagyis most látom, hogy 11 évesen is kapnak még dT-emlékeztetőt szóval akkor az utolsó kettőt nem kapná meg..
A másik kérdésem az lenne, már kérdeztem itt csak még nem jelent meg, hogy 3 évvel ezelőtti oltást -írták hogy mindig lehet valamit tenni- mivel tudnám az oltásmaradványokat kitisztítani a szervezetéből? Én a méz almarostra gondoltam..esetleg talptapasz-Te mit ajánlanál?
köszi
Andi
Agyhártyagyulladás elleni védőoltás
Sziasztok!
Mi a véleményetek az agyhártyagyulladás elleni védőoltásról?
Mostanában nagyon sokat hallani róla a médiában és felmerült a családban, hogy a 18 éves lányomnak - mint veszélyeztetett korosztály - beadassuk-e.
Van esetleg valakinek tapasztalata, véleménye erről?
Nagyon köszönöm előre is.