Folytatván a múltkor abbahagyott témát, nyúljunk bele egy kicsit a "lisztérzékenység" témakörébe. Először is azt szeretném tisztázni, hogy ez valóban érzékenység, vagy így normális? Mint ahogy az is, hogy 7 éves kor után nem toleráljuk a laktózt, illetve vannak népcsoportok, akik egyáltalán nem, és vannak olyanok is, akik életük végéig képesek megbirkózni a tejcukorral. Akkor most melyik a normális, és melyik a működési zavar? Egy Kelet-Ázsiai ember nem tartja magát betegnek azért, mert rosszul van a tejtől! Azt tartja betegnek, aki ennek tudatában mégis fogyasztja... És nem esik kétségbe, ha nem ehet tejet, sőt eszébe se jut!
Nézzük meg pontosan, hogy mi is az a lisztallergia, mi a gluténérzékenység, mik ennem rejtett formái, és tudjunk meg róla többet azon kívül, hogy nem ehetünk "lisztet".
Rögtön az elején fontosnak tartanám leszögezni, hogy a lisztallergia nem keverendő a gluténintoleranciával! Sajnos sokszor még az orvosok is egy kalap alá veszik a kettőt, pedig még a gluténintolerancia és a rejtett gluténintolerancia közt is mérföldnyi különbségek vannak.
A "lisztérzékenység" klasszikus tünetei, a hasmenés, a puffadás, a fogyás, az emésztőrendszer diszkomfort érzete nem mindenkinél erőteljesek, így a legtöbb lisztérzékeny nem is tudja, hogy ő valójában az. A csendes cöliákia, vagy más néven rejtett gluténérzékenység azonban pontosan olyan veszélyes, mint a látványos és egyértelműen ráutaló tüneteket produkáló forma.
A "lisztérzékenységet" különböző nevekkel illetik, pontosabban három teljes mértékben különböző betegséget neveznek "lisztérzékenységnek" - ezek közül leggyakoribb a cöliákia (vagy coeliakia) és a gluténintolerancia. Létezik egy gabonaallergia nevű betegség is, de az nem azonos a lisztérzékenységgel, mert ez esetben nem a glutén bontásával van a baj, hanem a gabona valamelyik alkotóelemét reagálja túl a szervezet. Erről az előző részben olvashatsz bővebben.
A népesség egy része "öröklötten hajlamos" a "lisztérzékenységre", másoknál viszont valamilyen oknál fogva csak idővel alakul ki az érzékenység. A modern tudomány a génekben keresi a megoldást és az okokat. A hajlamot okozó gének még nem teljesen ismertek, de az biztos, hogy szinte minden lisztérzékenynél megtalálható a HLA-DQ2 és/vagy a HLA-DQ8 jelzésű sejtfelszíni antigén. A sejtfelszíni antigének olyan azonosító molekulák, amelyek segítségével az immunrendszer meg tudja különböztetni a saját szervezet alkotórészeit az idegenektől. HLA- kezdetű betűkombinációkkal jelölik a fő típusokat, de ezeken belül rendkívül sokfélék lehetnek. Ez a két típus kulcsszerepet játszik a lisztérzékenység kialakulásában.
A "lisztérzékenységre" hajlamos egyének csak egy részénél alakulnak ki a tünetek, de még nem teljesen tisztázott, hogy kinél, mikor és miért.
A lisztérzékeny betegeknél a gabonaszemekben (búza, árpa, rozs) található gabonafehérje, a sikér (glutén) indít el egy úgynevezett autoimmun folyamatot, azzal, hogy a lebomlása során keletkező egyik molekula kapcsolódni képes a fent említett sejtfelszíni antigénekhez. Az immunrendszer a két összekapcsolódott molekulát idegennek és veszélyesnek tekinti és támadást indít ellene. De vajon miért látja veszélyesnek? Téves a riasztás, vagy valódi a veszély? És ha téves a riasztás, akkor miért ad le az immunrendszer téves riasztást az ölősejteknek? Mi készteti rá?
Az olyan betegségeket, amikor a szervezet egy saját alkotórésze ellen fordul, autoimmun betegségeknek nevezzük. Attól függően, hogy pontosan mely alkotórészek válnak az immunrendszer célpontjává, sokféle autoimmun betegség létezik. (Sclerosis multiplex, I-es típusú cukorbetegség, reumás izületi gyulladás stb.)
Vannak olyan autoimmun betegségek is, amelyek nem csak egy szervet vagy szervrendszert érintenek, hanem a szervezet több részében okoznak tüneteket. Újabban ide sorolják a lisztérzékenységet is.
A legtöbb esetben a mai modern orvoslás elméletei szerint és módszereivel az autoimmun folyamat nem állítható meg, tehát a betegség nem gyógyítható. Csak a tünetek enyhítésére, a folyamat lassítására alkalmaznak gyógyszereket. Bizonyos esetekben az autoimmun folyamat hormontermelő sejteket pusztít el, ilyenkor az orvosi protokoll a hormonok mesterséges pótlásával próbálja fenntartani a szervezet egyensúlyát, ami szintén csak tüneti eredményeket hoz.
Vajon az immunrendszer és a bélflóra tökéletes helyreállításával, és a hormonrendszer működésének a normalizálásával nem lehetne megoldani végérvényesen ezt a problémát? Hisz a hormonrendszerünk nem más, mint a minden szervezeti működést irányító agyunk (pontosabban a hipofízis) kommunikációs hálózata. A bélflóránk pedig nem más, mint az a szerzett immunrendszerünk, ami a veleszületett immunrendszerünk, azaz a buta, de 99.999%-os hatékonysággal dolgozó gyilkológépünk szellemi irányítója. És azt már a sci-fi filmekből is tudhatjuk, hogy a buta gyilkológépek kellő irányítás és információ nélkül, bizony hajlamosak fellázadni, és a JÓ ellen fordulni a ROSSZ helyett... Hisz ők nem gondolkodnak, csak végrehajtják a parancsot!
A lisztérzékeny emberekben az autoimmun folyamat fő helyszíne a vékonybél kezdeti szakasza. Normális esetben a vékonybél belső felszínén található bélbolyhok kb. 300m2-es felületet biztosítanak a tápanyagok hatékony felszívódásához. Az orvosi nézet az, hogy az autoimmun folyamat eredményeképpen a bélbolyhok mérete csökken, majd teljesen ellaposodik. Ez akár súlyos felszívódási zavarhoz (malabszorpcióhoz) vezethet, amely további súlyos betegségeket generál.
A kérdés csak az, hogy valóban az autoimmun folyamat indítja el a bélbolyhok pusztulását, vagy a nem megfelelő táplálkozás eredményeként pusztulásnak indult bélbolyhok indítják el az autoimmun folyamatot, amelynek következménye, hogy még több bélbolyhot kiírt a saját szervezetünk? Mivel a bélflóra kutatás, és ezen belül a bélbaktériumok természetének alapos megismerése még igencsak gyerekcipőben jár, nem tudhatjuk, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Mindenesetre a tapasztalataim azt mutatják, hogy a bélflóra és az immunrendszer rendbetétele, a hormonháztartás normalizálása sokkal szebb eredményeket hozott e téren, mint a gyógyszeres kezelések.
Érdekes, hogy egészséges embereknél normális esetben a bélbolyhok felületén zajlik a tejcukor bontása is. Ha a bélbolyhok károsodnak, ez a folyamat is zavart szenved, és a tejcukrot a vastagbélben élő baktériumok kénytelenek lebontani - akiknek nem ez a dolga - jelentős gázképződést, puffadást, hasi görcsöket és hasmenést okozva. Ezért van az, hogy a legtöbb esetben a gluténérzékenység mellé megjelenik a tejcukor érzékenység is! Milyen érdekes! Talán a tejcukor érzékenységet okozó gén is ugyanazt az autoimmun reakciót váltja ki, hogy pusztulnak a bélbolyhok, vagy éppen fordítva? A rossz táplálkozás miatt pusztuló bélbolyhok okozzák az érzékenységet?
A hivatalos szakirodalom szerint a lisztérzékenységnek létezik egy bőrön megjelenő formája is, amelyet dermatitis herpetiformis Duhring betegségnek hívnak, és erős viszketéssel, bőrkiütéssekkel jár főleg a könyök, a térd külső felszínén, fartájékon, a nyak hátsó felszínén. Milyen érdekes! Az ekcémás tünetek is pont ezen a tájékon jelentkeznek, amelyek kialakulásának a hátterében szintén a bélbolyhok pusztulása következtében megromlott felszívódás áll! És mint tudjuk, az ekcéma mint bőrtünet, előrevetíti az allergiára és az autoimmun betegségekre való hajlamot. Ha egy ekcémás tünet jelentkezésekor azonnal méregtelenítünk, elhagyjuk az étkezési cukrot, a tejet és a fehérlisztet (tehát nem minden gluténtartalmú gabonát), akkor nem csak az ekcéma szűnik meg teljesen, hanem elejét vesszük az ételintoleranciáknak is. De az is érdekes - kiváltó gén ide vagy oda, hogy olyan esetben, amikor a kialakult ételintolerancia másodlagos ekcémás jellegű bőrtünetét kezeltük hasonlóan, akkor az ételintolerancia is számtalan esetben elmúlt, vagy legalábbis csökkentek a tünetei.
A coeliakia részleges vagy teljes tápanyag-felszívódási zavarral jár, amely a bélfalon átmenő felszívódási folyamatok zavarának a következménye. Egy, néhány vagy valamennyi tápanyag bélből történő felszívódása csökkent mértékű, az emiatt kialakuló széles skálájú hiányállapotok minden következményével. Ez adja a betegségben észlelhető rendkívül sokszínű klinikai képet, és a sokszor eleinte félrediagnosztizált tüneteket.
De miért rossz a felszívódás? Miért rossz akkor is, ha úgy tűnik, hogy tápanyagdúsan és egészségesen táplálkozunk? Ez több okra vezethető vissza:
A klasszikus tünettriász tagjai viszont a hasmenés, a fogyás és a gyengeség. Ezek a tünetek kifejlett betegség esetén 80%-ban vannak jelen. A klinikai kép többnyire jellegtelenül, fokozatosan, máskor akut bélfertőzés formájában fejlődik ki. Néha enyhék, vissza-visszatérő jellegűek a tünetek, emiatt a betegséget depressziónak vagy neurózisnak tartják. Volt már eset a prakszisomban, amikor kamaszlány esetében anorexiának diagnosztizálták a tüneteket, és erőszakkal tömték a lányba a szénhidrát és fehérjedús ételeket, aminek következtében majdnem végzetes lett a betegség kimenetele.
A klinikai tünetek gyermekkorban a szoptatás befejezésével, a gabonafélékkel történő táplálás megkezdése után, 4 és 18 hónapos kor körül jelentkezhetnek először. Hajlamosabbak a csecsemőkori lisztérzékenységre azok a gyermekek, akik császárral születtek, akiket tápszerrel etettek, vagy nem szoptak kellő ideig. Ezért fontos, hogy ha mégis rákényszerülünk a tápszer adására, akkor mindenféle adalék, cukor, tej/tejpor és gluténmentes tápszert válasszunk.
A későbbiekben étvágytalanság, gyakori, nagy mennyiségű, híg, világos és igen bűzös széklet, szokatlan apátia és ingerlékenység lehetnek az első tünetek. A has puffadt lesz, a bőr alatti zsírszövet és izomállomány csökken. Folyadék-, elektrolit- és fehérjevesztés, kiszáradás, alacsony vércukorszint, majd sokkszerű állapot jön létre. Ezt coeliakiás krízisnek nevezzük, amely többnyire halálhoz vezet. Ez a súlyos állapot ritka azóta, hogy felismertük a gluténmegvonás gyors és eredményes terápiás hatását. Mindezeken kívül természetesen a felszívódási zavar általános tünetei is jellemzőek, hasonlóan a felnőttekben észleltekkel.
A felnőtt betegek általában teltségérzésről, puffadásról panaszkodnak. A vezető tünet a hasmenés, amely gyakori, a széklet habos, kásás, szürkés-világos, néha vizes, s ami a legfontosabb, nagy mennyiségű és jelentős zsírtartalma van (kenődik a vécécsésze falára, és alig lehet lehúzni). Ritka esetekben székrekedés is előfordulhat.
Az indokolatlan fogyás igen jellemző tünet, néha igen nagy a súlyveszteség, az izmok sorvadásával és a végtagok elvékonyodásával is lehet számolni. A gyengeség kóros étvágytalansággal és krónikus depresszióra jellemző tünetekkel társul. A betegek ingerlékenyek, nehezen kezelhetők, rapszódikus reakciókat produkálnak. Az általános állapotot rontja a hányás, a haspuffadás, a nyagyfokú szelesség, bélzuborgás, a hasi fájdalom.
Különböző bőrelváltozások, nyelvgyulladás (glossitis), szájgyulladás (stomatitis) is észlelhetők. A fehérjehiány miatt a végtagokon ödéma, ritkán hasüregi folyadék-felszaporodás (ascites) is kialakul.
Nagyfokú vérszegénység lehet, rendszerint a vasfelszívódás zavara következtében vashiányos típusú, de kialakulásában szerepet játszhat a folsav és bizonyos körülmények között a B12-vitamin hiánya is.
A zsírban oldódó vitaminok rossz felszívódása miatt csökken a véralvadásban szerepet játszó prothrombin nevű fehérje termelése, amely K-vitaminban gazdag diéta, vagy K-vitamin tartalmú étrendkiegészítők adására gyorsan rendeződik. A D-vitamin hiánya következtében a csontok mészszegénnyé és törékennyé válnak (osteomalacia). Gyakori a spontán csonttörés. A kalcium és magnézium felszívódásának zavara görcsös állapothoz, tetaniához vezet. Gyakran fejlődhet ki káliumhiány, amelynek egyenes következménye lesz az életveszélyes szívritmuszavar.
Az emésztőenzimek működése is károsodik, ami még tovább rontja a szervezet tápanyagellátását, és enzimhiányos állapotokhoz vezet. Az enzimhiány egyik bőrtünete lehet a vitiligó is.
A kialakuló hiányállapotok a komplex felszívódási zavar folyamatának az eredménye, de a hiánytünetek nem egy időben és nem egyforma erősséggel fejlődnek ki. Ezért van az, hogy sokszor nem látják a lehetséges összefüggést a külön-külön jelentkező tünetek között. Rosszabb esetben a változatos tünetek mindegyikét külön-külön kezelik kémiai gyógyszerekkel tünetileg, ami az alapprobléma rosszabodásához, a máj gyógyszerekkel való túlterheléséhez, esetenként pedig akár rákhoz is vezethet.
A klasszikus tünetek (hasmenés, puffadás, fogyás, állandó fáradékonyság, levertség érzet) sajnos nem mindenkinél erőteljesek, így a legtöbb lisztérzékeny nem is tudja, hogy beteg. (Magyarországon minden 1000 emberből kb. 10 gluténintoleranciás, de csak 2 tud róla.) Sajnos a gluténintolerancia kezdeti szakaszának jelzéseit nem vesszük komolyan, pedig ekkor még könnyedén visszafordítható lenne a folyamat. Sok ember úgy gondolja, hogy az teljesen normális, hogy bizonyos ételektől puffad, vagy esetleg hasmenése van. Az étkezések utáni diszkomfort érzetre is egyszerűbb bekapni valami tünetet elfedő szintetikus bogyót vagy savlekötőt, mint elgondolkodni azon, hogy mi zajlik ilyenkor a szervezetünkben, és hogy az mit is akar jelezni nekünk ezekkel a tünetekkel!
A csendes cöliákia, azaz a rejtett gluténérzékenység azonban pontosan olyan veszélyes, mint a látványos tüneteket produkáló forma - ha nem veszélyesebb... Nincs „kicsit lisztérzékeny” és „nagyon lisztérzékeny” ember. Csak lisztérzékeny van!
A rejetett glutényérzékenység tipikus kezdeti tünetei:
Nem kell az összes tünetnek meglennie ahhoz, hogy gyanakodjunk a rejtett gluténintolerancia meglétére. Elég csak egy is a fentiek közül, ami makacsul fennáll, és semmilyen kezelésre nem múlik.
A hosszú ideig fel nem fedezett, vagy nem megfelelően kezelt gluténintolerancia - mint már egy fejezettel előbb kitárgyaltuk - különböző hiányállapotokat okoz, mint az állandó vérszegénység, csontritkulás, gyermekeknél növekedésben való elmaradás, de lehet, hogy valakinél csak állandó fáradtságérzet és általános gyengeség formájában jelentkezik. És minél tovább pusztít lappangva az autoimmun folyamat, annál valószínűbb, hogy a társult betegségek is megjelennek: az I-es típusú cukorbetegség, a pajzsmirigyproblémák, a nem szervi meddőség, a többszöri vetélés, az egyéb hormonális problémák, az emésztőrendszer egyéb megbetegedései, a rosszindulatú daganatok...
Számomra elgondolkoztató volt az az adat, hogy miért pont a "búzaüzemű" táplálkozást folytató országokban a leggyakoribb a lisztérzékenység, és Dél-Amerikában például miért gyakoribb a kukorica által kiváltott ételintolerancia? Nem lehetséges, hogy az ipari forradalom melléküzemágaként megjelent, szinte minden ételt olcsó nullásliszt felhasználásával készítő élelmiszeripar termékeitől sokallt be az elmúlt évszázad folyamán a génállományunk?
A régi korok emberei is mindig ettek gabonát, de lényegesen változatosabb formában, és több félét, mint manapság. A búzán (északon pedig a rozson) kívül fogyasztottak még hajdinát, kölest, zabot, árpát, kamutot, és számtalan olajosmagból is készítettek lisztet, mint például az édesmandula, a dió, a napraforgó, a tökmag, a kendermag és a sárgabarackmag. A statisztikák szerint a gluténérzékenység gyakoribb megjelenése onnantól datálható, amikor elkezdték a búza nagyüzemi termelését, és élelmiszeripari felhasználását. A gluténintolerancia tombolása pedig a búzaliszt finomításával kezdődött. Mivel Amerikában a kukorica lett a domináns élelmiszeri alapalanyag, ott a kukoricára fejlődött ki intolerancia.
Érdekes módon azoknál, akik változatosan fogyasztanak gabonákat, gén ide vagy oda, mégsem alakul ki gluténérzékenység. És azoknál sem jellemző, akik nem fogyasztanak tejet, és étkezési cukrot, annak ellenére, hogy sok búzaliszt alapú élelmiszert fogyasztanak. Vajon miért? Csak nem az étkezésünkben keresendő mégis a probléma? Csak nem besokalltunk egy kicsit az egyoldalú tej-cukor-nullásliszt dominanciájú étkezési szokásoktól? Csak nem mondta azt a bélflóránk, hogy "ácsi, ebből elegem van!", és vajon nem játszik ez abban közre, hogy kvázi figyelmeztetés képpen ellenünk fordul az immunrendszerünk? Nem kéne megelőzésként változtatni az étkezési szokásainkon?
A fent leírtak ellenére a gluténérzékenység bizonyos szempontból a legszerencsésebb autoimmun probléma, mert ismerjük azt az anyagot (a glutént), ami az autoimmun folyamatot fenntartja. Ha glutén egyáltalán nincs a táplálékban, a szervezet nem pusztítja tovább önmagát.
A "lisztérzékenység" ezért gluténmentes diétával jól kezelhető. A bélbolyhok regenerálódása után a tápanyagok újra felszívódhatnak. A betegek visszanyerik normális testsúlyukat és erőnlétüket, a hiányállapotok megszűnnek. Gyerekeknél a diéta megkezdése után általában gyors növekedés indul el.
Ha a lisztérzékenységet időben felfedezik, és a beteg szigorú diétát tart, minden szempontból egészséges életet élhet. És téves azt hinni, hogy a lisztérzékenység csak lemondással jár. Szinte minden megszokott étel elkészíthető olyan gabonákból és magvakból is, amelyek nem tartalmaznak glutént.
A gluténmentes diéta - a klasszikus lisztallergia esetében - egész életre szól, nem szabad abbahagyni, mert a betegség újra pusztítani kezd, akár látványos tünetek nélkül is. Sajnos gyakran előfordul, hogy az újra elkezdett gluténfogyasztás nem okoz panaszt, ezért a beteg azt hiszi, hogy elmúlt a betegség. Később esetleg egy rosszindulatú daganat, vagy más társult betegség megjelenése jelzi, hogy mégsem így volt.
Ezért nagyon veszélyes az az elterjedt tévhit, miszerint a lisztérzékenység "csak" egy gyermekbetegség, ami felnőtt korra elmúlik.
Bár ha a rejtett gluténintolerancia esetében rendezzük a bélflórát, és megszüntetjük a szivárgó bélszindrómát, akkor a későbbiekben mérsékelt mennyiségben (heti egyszer, esetleg kétszer) fogyasztható gluténtartalmú táplálék.
Függetlenül attól, hogy a betegség milyen és mennyire erős tüneteket okozott, a diétát minden esetben nagyon szigorúan be kell tartani. Sokkal gyorsabb javulást érhetünk el, ha a glutén megvonása mellett drasztikusan csökkentjük a finomított szénhidrátok (étkezési cukor!), és a nem fermentált állati eredetű tejfélék bevitelét is.
A diéta során törekedni kell arra, hogy glutén még nyomokban se kerüljön az ételekbe. A kis mennyiségben, de rendszeresen fogyasztott glutén ugyanis pusztít, akkor is, ha nincsenek jelentős tünetek. A mai élelmiszeripari állapotok és ételkészítési szokások mellett ez bizony rendkívül nagy odafigyelést és állandó tájékozódást igényel.
Következő írásomban az allergiák megelőzéséről, a gluténmentes diétákról és a gluténmentes háztartásról szeretnék írni.
Felhasznált irodalom:
Hozzászólások
Intenzív légszomj és gyengeség
Sziasztok!
Régóta olvaslak Titeket és rendkívül sokat tanultam már. Hála Nektek, sok problémámat sikerült megoldanom természetes úton. Erre azonban most nem találok megoldást.
A legfőbb tünet, azaz az erős légszomj kb 3 hónapja kezdődött. Akkoriban még viszonylag gyorsan (1-2 óra) el is múlt. Mára már kibővült a tünetlista: teljes test zsibbadása, gyengeség, remegés, hideg, verejtékező kezek és sokkal intenzívebb légszomj kb 3-4 órán át. Az utolsó megfigyeléseim szerint mindig étkezés után jön elő, kivéve ha zöldséget/gyümölcsöt eszek. Így kivontam az étrendemből a lisztes ételeket meg a tejtermékeket, amitől sokkal jobban lettem, így elsősorban gluténallergiára gondoltam. Meg is sütöttem az oldalatokon található gluténmentes zsemléket lenmagliszt, quinoa liszt és hajdinaliszt keverékéből. Ma reggel ettem meg az egyik felét(!) és megint rosszul lettem, bár nem olyan intenzíven, de minden tünet megvan. Igaz, a fehércukrot nem hagytam el, az is okozhat ilyen problémákat?! Erről a legnehezebb lemondanom. Iszonyúan kívánom minden nap. Most a kenyérre, mivel semmi kencém nincs még kész, sült édesburgonya szeletet tettem. Az csak nem okozhat ilyet. Azóta epret szemezgettem csak, de attól is rosszul vagyok.
A háziorvos a pajzsmirigyemet ellenőrizte, minden rendben. Nézett vércukrot, vitaminokat, vasat, stb, semmi. Nézett allergiát háziállatra és növényekre is, állatra semmi, a növényekre "kezdődő" allergia. (20 az értékem, 35 fölött mondanak allergiát, a többi értékem 10 alatt volt.)
Mivel van a családban szívbeteg és gyerekként nekem is kellett járnom évente kardiológushoz, most a terheléses EKG a következő, de arra sokat kell várni. (sima EKG ok)
Szerintem inkább komoly emésztési-allergia dolog lesz a háttérben. Nektek van valami ötletetek, hogy merre vizsgálódjak tovább?
Nagyon el vagyok már keseredve, hisz lassan semmit nem tudok megenni nagyon komoly rosszullét nélkül. Sokszor már úgy érzem, mintha hamarosan megfulladnék. Nagyon ijesztő!! Tegnap este egyedül voltam itthon (párom dolgozott), így a testvéremet hívtam át, hogy legyen velem, hogy legyen aki mentőt hív, annyira rosszul voltam.
Ja, még egy fontos tünet: olyan érzés, mintha folyamatosan folytogatnának.
Ráadásul még jól meg is fáztam és az orrdugulás éppenséggel nem segít a helyzetemen.
Elnézést mindenkitől, hogy ilyen hosszúra sikeredett a bejegyzésem. Előre is nagyon köszönöm a segítséget!
Vizuli
légszomj, fojtogatás
Egy ismerősömnek pánikbetegsége volt és amikor először rosszul lett, tényleg nagyon hasonló tünetei voltak (csak neki még a vérnyomása is felugrott és mellkasi fájdalmakat is érzett - meg is ijedt nagyon). Az orvos által javasolt gyógyszereket nem akarta szedni, ezért megpróbálkozott a Boiron Sedatif PC-vel - és az segített neki. Időközben az élethelyzet, ami kiváltotta nála a rohamokat, lassan ugyan, de megoldódott. A legérdekesebb az volt a dologban, hogy tulajdonképpen a teste kezdett először ilyen formán "kiabálni" és csak utána tudatosult benne egy jó mélyre eltemetett, elbagatellizált belső konfliktus, aminek a feloldásával a pánikrohamok is megszűntek.
Ezt csak azért írtam le neked, mert arra gondoltam, hogy ha esetleg neked is segítene a Sedatif PC amikor rosszul vagy, az elég jól kijelölné az irányt a további keresgéléshez.
Csak egy ötlet.
Korábban már volt néhány alkalommal pánikrohamom,
így tudtam, hogy mit kell tennem, csakhogy most egyáltalán nem segített. Ez volt az első dolog, amit megemlítettem az orvosnak, de azt válaszolta, hogy ennyire erős és tartós tüneteket nem produkál. Azonban nincs elvetve a dolog. Szerencsére nyitott a doktornő az ötleteimre és azt is teljesen elfogadja, hogy nem gyógyszerrel szeretném megoldani a problémát. Igazából ez volt az első alkalom, hogy hozzá mentem, de úgy fest, közülünk való! Adott egy erős gyógyszert, ha megint rohamom lenne, de mivel szteoridos, azt javasolta, csak a legvégső esetben szedjem be, átmenetileg, amíg nem jövünk rá, mire vagyok allergiás. Addig is igyam a gyógyteáimat, egyek fokhagymát, stb. Meg is csináltam a mézes fokhagymát, amit nálatok olvastam. Meg újra szedem a Humit.
Hála Nektek a sok receptért! Köszönet érte! 
Nemsoká meg lesz az ételallergia teszt eredménye is. Addig nem ehetek: mogyoróféléket, tejterméket, gluténes ételeket és déli gyümölcsöt. S mily meglepő: ezeken túl is van élet!!!
Amióta nem eszek ilyeneket, kezdek sokkal jobban lenni. És még a makacs ekcémám is múlni látszik, pedig most már 5 éve szenvedek vele.
(Persze no szteorid!)
Ha kiderülne, hogy mégis csak lelki oka van (lenne alapja), akkor mindenképp megpróbálkozom a Sedatif PC-vel. Köszönöm a tanácsot.
Vizuli
Ezek a tünetek tipikusan pont olyanok, mint a pánikrohamok!
Ha elmész Komáromy doktornőhöz, érdemes lenne ilyen irányban is gondolkodni...
sosem fogjuk így kitalálni
Kedves Vizuli! Esetedben mindenképpen dr. Komáromy Hedvig doktornő alapos kivizsgálását, állapotfelmérését ajánlom. Ő egy komoly biorezonanciás géppel és nagy hozzáértéssel biztosan tud Neked segíteni, hogy merre kell tapogatózni! Időpont: lakatbobe kukac antalvali.hu
Jobbulást!
Nagyon érdekelne a biorezonancia,
csakhogy jelen pillanatban nem megoldható, mivel külföldön élek. Itt fel sem vetem ezt a kérdést orvosi körökben, mert még candidára sem tudnak kivizsgálni! Valószínűleg a nyár folyamán hazalátogatok, akkor mindenképp fel fogom keresni. Amúgy is terveztem, hogy kéne egy ilyen kivizsgálás, így meg aztán pláne. Csak még időpontot nem tudok.
Addig is nagyon köszönöm a tanácsot!
Tudom, hogy nagyon összetett a probléma, ezért is fordultam hozzátok, hátha valaki tapasztalt már hasonlót. Bár senkinek nem kívánom!!
Vizuli
Nincs több ötletem, mitől puffadok ennyire
Nincs több ötletem, hogy miért ilyen a hasam... Heti 4-5 napot sportolok, odafigyelek az étkezésre, nem szedek semmilyen gyógyszert, Kolláth reggelit reggelizek mindennap, tudtommal nincs ételallergiám, legalábbis az őszi vérvételem nem mutatta, és mégsem megy le a hasam!! De nem vagyok túlsúlyos! Csak egyszerűen felkeményedik a hasam és nagy! NEm felül, hanem alul és feszül, behúzni sem bírom! Nem evés után közvetlenül, hanem kb mindig. Mi lehet?? Nagyon zavar és tényleg rengeteg melóm van benne, de nincs több ötletem :-(
Volt már ilyen valakinek?
felpuffadó has
Igen, nagyon hasonló, mint amit leírtál. Az életmódunk eltér, sajnos én nem mozgok annyit mint te, de a táplálkozásommal szerintem nincs különösebb baj, bár spártaian szigorú sem vagyok magammal szemben.
A gyerekeim megszületése előtt kifejezetten vékony voltam (172cm/52kg), az első baba után még gyorsan visszatértem nagyjából erre a szintre, a második után már nem. Mindkét alkolommal pontosan 15 kg-t "híztam", de a másodiknál ez elég lassan akart lemenni - bár tény, hogy soha nem "fogyókúráztam", egyszerűen csak igyekeztem a testemnek biztosítani az optimális körülményeket ahhoz, hogy visszatérjen a "normális" állapotába. Amikor észrevettem, hogy ez most nem lesz olyan gyors folyamat, mint az elsőnél, azt a változó anyagcserének tudtam be - az első gyermekem születésekor 31 éves voltam és sokkal aktívabb, a másodiknál 36. Türelmesen vártam. Közben évek teltel el és egyszer csak tudatosult bennem, hogy valószínűleg már elértem az életkoromhoz és körülményeimhez mérten "optimális" testsúlyt. Észrevettem, hogy stabilan megálltam 60 kg körül és ezt el is tudtam fogadni. Ami viszont feltűnt: a hasam valahogy nem akart visszalapulni. Először azt gondoltam, hogy azért, mert nem mozgok eleget, a szülés után nem erősítettem a hasizmaimat, így elkezdtem hasizom gyakorlatokat végezni. (Na, azért ezt nem vittem túlzásba..) De egyre inkább az volt az érzésem, hogy nem a lanyha izmokról van szó. Megfigyeltem, hogy reggel mindig lapos a hasam, estére viszont keményre és nagyra puffad. Volt amikor annyira nagy volt, hogy lehajolásnál már úgy éreztem, hogy "útban van" - pont úgy, mint amikor pocaklakóm volt.
Próbálkoztam a puffasztó ételek kerülésével, mert valahogy az emésztésem is megváltozott a második baba után. Régebben csak a babfélékkel nem voltunk jóban, mostanában már a tejtermékekkel sem igazán. De úgy láttam, nem itt van a probléma gyökere.
Aztán a teafogyasztásomon gondolkodtam el. Nagyon szeretem a teákat, feketét és zöldet is iszom, naponta egy-másfél liter mennyiségben. Ma. Régebben a három liter sem volt ritkaság. Mivel ez a függőség kategóriát súroló szokásom az egyetlen szinte, amin nagyon nehezemre esik változtatni, még ma sem vagyok biztos benne, hogy nincs szerepe a "puffadó-has szindrómában". Elképzelhetőnek tartom, hogy valahogyan belerondít a vízháztartásomba.
Mindenesetre estére mindig látványosan nagyobbá válik a reggel lapos hasam - és én sem látom egyelőre az okát.
Ursula84-nek: felkeményedő hasra
Szia Ursula84,
Engedd meg, hogy "hangosan gondolkodjak" egy picit. Ez a felkeményedő has nem kapcsolódik a ciklusodhoz? Mondjuk a ciklus vége felé nagyobbnak érzed a hasad mint az elején vagy ilyesmi... Nem túl erőteljes a menstruációd? Szóval, amire gondolok, az egy ösztogéndominanciából eredő méhnyálkahártya-megvastagodás... Ha vékony testalkatú vagy, akkor szerintem ez érzékelhető.
Bocsánat, tudom, hogy nem célszerű látatlanban találgatni, de talán ez a gondolat segít abban, hogy a Vali által említett glutén-intolerancia MELLETT esetleg a hormonok terén is elkezdj keresgélni... A többi természetesen szakember dolga.
Szia,
Ági
Rejtélyes puffadás...
Nem véletlenül mozgattam át ide a hozzászólásodat, ugyanis az ilyen rejtélyes haskeményedések hátterében - amikor szinte semmit nem lehet megállapítani a leletekből, mert minden jó - általában rejtett gluténintolerancia áll. Sajnos a rejtett ételintoleranciákat a hagyományos vérvétel nem mutatja ki, csak a klasszikus ételallergiát. A rejtett gluténintoleranciát csak egy speciális tesszttel lehet kimutatni.
Próbáld meg, hogy egy hónapig egyáltalán nem eszel glutént, tejterméket és cukrot. Kíváncsi vagyok, hogy mit tapasztalsz.
allergia
Allergia témában azt hiszem mindent végig olvastam: Vali blogbejegyzéseit, hasonló esetek leírását...
Lányom műszeres állapotfelmérésének eredménye:
"lehetséges kórokozó: élesztő gomba enzim működési zavar, emésztés-felszívódás zavar, vitaminhiány (D3 vit.is!), kerülendő étel: tojás sárgája, tejcukor, gomba, fehér és barna cukor, szója penészgomba spóra: chaetomium, házipor-atka, pollen: platánfa, vadgesztenyefa (IV-V), parlagfű (VII-X)
Javaslat: Pharmaton Vital (vitamin) és ananász-papaya kapsz. (emésztő enzimeket serkent)"
Allergia témában más helyen fellelhető fórumoknál meglepetéssel tapasztaltam, hogy a műszeres állapotfellmérések eredménye szinte teljesen megegyezik a lányomával.
Kérdésem, mennyire megbízhatóak ezek a felmérések? Engem nagyon elbizonytalanított.
Tünetei: a hosszú, napfény nélküli időjárás és a belvárosi smogos levegő hatására az arcán több pattanás jelent meg - kozmetikus kezelte. Ő említette meg az esetleges laktóz érzékenységet. Az ő javaslatára végeztette el az állapotfelmérést. Egyéb más tünete nincs. Laktózmentes tej fogyasztása óta (kb. 3 hónap) minden változatlan.
D3 NE3000 vitamint szed két hete.
Mit javasoltok? Hogyan tovább?
pattanások okai
Szia! Minden bőrtünet mögött a szervezet egy részének működési zavara (pl. emésztő, hormonrendszer), illetve méregtelenítési funkció áll.
A műszeres bemérések mindig az aktuális állapotot mutatják, inkább az lenne a fontos, hogy olyan szakember kezelje, értelmezze a gép által kiadott adatokat, aki látja az összefüggéseket és ne csak leolvassa, amit a képernyő mutat...
Hogy pontosan mi lányodnál a pattanások oka, azt nem lehet így tudni, viszont érdemes lenne elolvasnod ezt a cikket, itt fel vannak sorolva az okok és a megoldás is!
A tápanyag hiány, szmogos levegő valóban nem kedvez a bőrnek, de étrendi- és életmódbeli változtatásokkal sokat lehet rajta javítani. Ha elolvastad a cikket és van időd, írd meg, ez alapján hogyan ítéled meg a helyzetet!
Lányom 5 napja nem hajlandó enni!
Sziasztok!
8 hós lányom már 5. napja nem hajlandó enni, fáradt. Bármit kinálok neki, 1-2 kanál után nem eszik többet. Esténként evés nélkül alszik el ( 8- reggel 6ig), és ennyi alvás és evés után, nem hajlandó enni. Mindent próbáltam már neki (tápszer, tejpép, kása, rizsital...). Pedig eddig reggel és este rizsitalt ittunk. De a nappali evés ugyan ez, ha nagy nehezen bele tudom tuszkolni a kaját, akkor már egész nap nem hajlandó enni. Egy hete bújt ki az alsó 2 foga ( és nagyon jó evett, észre se vettem, hogy jön a foga.) Voltunk vérvételen, mert a súlya is lassan gyarapodik, 4 hó alatt 500g hízott. 1-2 eltérés van neki, de a vas jó! Már nem tudom mit csináljak, mondta a doki, hogy lisztérzékenységre fogják vizsgálni, ilyen idősen is lehet??? Ez a termék (Manó Manna Elixír) jó lenne neki étvágyjavítónak, immunerősítőnek vagy valami mást??? Most D3, halolaj meg Emóciót (elfogyott) szedünk.
Segítsetek!
Köszi
Ani
szia, remélem már megoldódott
szia, remélem már megoldódott a problémád.
Nekem a szopási sztrájk jutott az eszembe, ahogy olvastalak. Nekünk volt ilyenünk, kislányom majd 2 hétig nem szopizott. A megoldást nálunk a félálomban szoptatás jelentette - így gond nélkül vészeltük át ezt az időszakot és nem sikerült rájönnünk arra sem, hogy mi okozhatta, mi válthatta ki nála. Soraidból azt olvasom ki, hogy a Te kicsid már nem kizárólagosan szopós baba, de ha esetleg még valamennyit szoptatsz - érdemes kipróbálni ezt a módszert. Sok sikert!!!
Két verzió lehetséges: vagy a "nemevős" korszakát éli, vagy
valóban van valamilyen ételintoleranciája. Bármily meglepő, ilyen picinél is előfordulhat ételintolerancia, amely annak köszönhető, hogy nem alakult ki 6 hónapos korra a megfelelő bélflóra. Ennek több oka is lehet:
Ha válaszolsz a kérdésekre, akkor talán előrébb jutunj a megfejtésben.
Kérdéseidre
szia!
Kérdéseidre válaszolva:
- Igen császáros volt 38. hétre született.
- Kapott tápszert, sajna 2 hetes korától tápszeres volt. De 6. hónaptól nem hajlandó enni.
- Antibiotikumot 2 napig kapott, mert allergiás volt rá. De többet soha!!
- 2 hétig szopott csak.
- Igen, elvétve, de már kapott olyat amibe cukor van. De megpróbálom elkerülni.
Remélem tényleg csak a "nemevős" korszakát éli...!
Ani
Emésztés babánál
Kedves Ani! Amit tehetsz:
- kerülöd nála teljesen: glutén, tejtermék, cukor, készétel. Ha megszokja a cukros finomságokat, akkor már most félremegy az ízlése sajnos!
- kiegészítők: Emóció napi 5ml, fermentpatronból almalébe, "koktélok" felváltva, Manó Manna
- ha nem akar enni, akkor annak a fogzás is lehet, de a fontosabb, hogy igyon eleget!!!
Milyen zöldségeket, gyümölcsöket kóstolt már? Eddig mi ízlett neki?
Lisztérzékenység, vagy nem?
Sziasztok!
Szeretném elmondani, hogy nagyon sokra tartom az itteni csapatot, rengeteget tanultam az antalvali.com-tól, köszönöm!
Van egy problémám, amivel most már évek óta küzdök és gondoltam megkérdezlek titeket, mert én már nem tudok dűlőre jutni vele.
A nagy problémám, hogy férfiként (30) 178cm magas vagyok, de csak 62Kg és hiába eszem rengeteget nem tudok hízni, csak fogyni, de azt könnyen. E mellett nagyon rossz a bőröm is van és állandóan gyulladt a tarkómon, fejbőrömön és a szám körül. Régebben sokkal rosszabb volt, de az itteni módszereket használva már rengeteget javítottam rajta, már teljesen elfogadható.
Amikor először olvastam a lisztérzékenységről azt hittem, megvan a baj forrása, mert szinte minden egyezett. Gyerekkorban pók has, lassú növekedés, rossz közérzet, demotiváltság, vékonyság és később (18 életév) a durva bőrtünetek, egyedül hasmenésem nem szokott lenni. Nyakamon és tarkómon kitapinthatóak a nyirokcsomók, ami miatt szintén autoimmun folyamatra következtettem, mivel elég régóta megvannak. A zsírfelszívódásom is nagyon rossz, szerintem nincs is...
Amit biztosra tudok, hogyha nem eszek lisztes dolgokat rohamosan javulnak a tüneteim, de nem lesz tökéletes soha, ezért mindig feladom, mert szeretem a kenyereket, tésztákat.
Így meg voltam lepődve, amikor elmentem vérvételre és azt mutatta ki, hogy nincsen coeliákiám. Mivel akkoriban már pont egy hete igyekeztem nem enni gluténos termékeket gondoltam ez rontotta el az eredményt és vettem egy házi tesztet, de az is negatív eredményt adott, pedig előtte direkt egész nap "rossz" ételeket ettem.
Emóció, humi és a longo nagyon sokat segít, a bőröm ma már nagyon szép és a közérzetem is jó, csak a vékonyság nagyon zavar és a tudat, hogy esetleg nagy bajt okozok, hogy gluténos dolgokat eszem.
Ha nem szedek humit például és sok lisztes dolgot eszem hamar leromlik az állapotom, szinte 1-2 nap. Olvastam, hogy vannak rejtett formái is, de nem tudom most mihez kezdjek. Ha nem tudom bizonyítani, hogy lisztérzékeny vagyok mindenki hülyének nézz, hogy mire föl nem eszek kenyeret, pedig ilyen vékony vagyok, meg minek is kínoznám magamat. A felszívódásom is biztosan rossz, de már túl sokat tettem érte, hogy jó legyen és mégis...
Esetleg valaki tudna segíteni, hogy most milyen irányba kellene elindulnom?
Neked gluténintoleranciád lehet, nem klasszikus lisztallergiád
Sajnos az a tapasztalatom, hogy a kettőt még az orvosok is sokszor keverik. A cöliákia nem ugyanaz, mint a "csendes cöliákia", azaz a rejtett glulénintolerancia. Ugyanis a rejtett gluténintoleranciát nem minden esetben a glutén okozza, hanem a szivárgó bélszindróma, és a nem megfelelő bélflóra miatti felszívódási zavar. Ebben az esetben a hagyományos orvosi tesztek minden esetben negatívak, azaz nem mutatnak klasszikus lisztérzékenységet. Hozzáteszem, hogy ez utóbbi a veszélyesebb!
Teljes glutén és tejfehérje megvonást javaslok, valamint érdemes lenne Valastyán Gyöngyvér szakértőnkkel elbeszélgetni egy személyes konzultáció keretében a szivárgó bélszindrómáról.
Ugyanis hiába táplálkozol helyesen, amíg a szivárgó bélszindróma okait meg nem szünteted, fent fognak állni a tünetek.
Nagyon köszönöm a gyors
Nagyon köszönöm a gyors választ!
szivárgó bélszindróma
ó jajjj.. Mint ha magamat hallottam volna.. akkor nekem is ez lehet? Sejtettem, hogy a liszttel nem vagyok jóban... Gondolom van róla cikk, valami.. Gondolkoztam, hogy Komáromy doktornőt fel kell keresnem, egyre biztosabb ez a dolog. A méregtelenítés alatt nagyon jól voltam ősszel. Ahogy visszakerült a hús és a teljesőrlésű kenyér, visszajött a fáradtság is.. Lehet ezért...
Egyébként ilyen esetven 5-6 hónap után vissza lehet térni valamennyire a teljeskiőrlésű dolgokra, vagy egy életre el kéne hagyni?? Ó, jajj..

Ha valóban rejtett gluténintoleranciád van, akkor
nem elsősorban a glutén a bűnös, hanem a szivárgó bélszindróma, és csak másodlagosan a glutén, ugyanis a szivárgó bélszindróma miatt nem tudja feldolgozni a szervezet. Megfelelő diétával és kezeléssel meg lehet szüntetni a szivárgó bélszindrómát, és akkor újra lehet glutént fogyasztani, de csak nagyon módjával, és heti egyszer.Hogy meddig tart egy ilyen megvonásos diéta? Egyéntől függ. Minimum fél év, de akár több év is lehet.
De ahhoz, hogy ezt biztosra merjem állítani, kéne egy speciális vizsgálat, ami nem a klasszikus lisztallergiát vizsgálja, hanem a rejtettet is. Ezt sajnos hagyományos orvosi vizsgálatokkal nem lehet kimutatni. Kérj konzultációs időpontot (lakatbobe kukac antalvali ponthu) akár Hédi doktornőtől, akár Gyöngyvértől, hogy biztos legyél a dolgodban.
bélrendszer
Köszönöm Vali a gyors választ! Mindenképp felkeresem őket! Már régebb óta sejtem ezt, több cikket olvastam máshol is, de valahogy olyan nehéz azzal szembenézni hogy valami nem működik megfelelően.
Mint a struccok dugom a fejem a homokba én is..
észhez kell térni. Szedem a Moksát, most könnyebb elfogadnom ezt. Ugyis babavárás előtt gyorsan be akarok iktatni még egy méregtelenítést, legalább ahhoz is kapok tőlük 1-2 jó tippet és tisztán, rendben vághatunk bele!
Köszönöm még egyszer!
Mi okozhat kamrafibrillációt?Gluténérzékenység lehet a háttérben
Az unokatestvéremnek néhány évvel ezelőtt volt egy szívinfarktusa. Pár hete rosszulléteket tapasztalt, ezért kivizsgálásra bekerült a szívkórházba. Kamra-fibrillációi vannak illetve kálium-hiány. Rögtön nyomták is bele az injekciót, emelt adagú gyógyszereket, stb. Már-már úgy nézett ki, hogy jól van, de éjszaka ismét rosszul lett, sőt a mai terheléses EKG-t már el sem tudták rajta végezni, mert már a mérés elején rossz volt a kép. Úgy látom a doktornő tanácstalan, szervi problémát nem talál, a régi infarktusnak szinte nyoma sincs. Neurológiai problámát gyanít - aminek persze lehet alapja (egyedül neveli a fiát, az édesanyja nemrégiben hunyt el, a nyáron munkanélküli lett, és hátrányos helyzetű térségben lakik...) Mivel nem együtt lakunk, így keveset tudok a táplálkozásáról, de az biztos, hogy keveset iszik, elég mozgásszegény életmódot folytat (az a téves elképzelése van, hogy infarktus után kímélni kell a szívet), és szerintem úgy gondolja, hogy az egészséges táplálkozáshoz elég, ha teljes kiőrlésű kenyeret fogyaszt. Pozitívum, hogy végez relaxációs technikákat.
Szinte biztos vagyok benne, hogy a szívkórházban nem fog felmerülni a gluténérzékenység kérdése, én is csak a kálium-hiány miatt kezdtem el erre gyanakodni (felszívódási zavar?), plusz székrekedése is van. Sajnos nem nagyon hallgat ránk, még a fokozottabb vízivásra sem tudtam rávenni.
Szerintetek lehet-e gluténérzékenység a háttérben? Illetve milyen más irányba kellene még elmozdulni? Létezik-e olcsó és könnyen beszerezhető ételallergia-teszt? Talán ezt el tudná fogadni tőlünk, ha nem is hisz benne. Legszívesebben elküldeném Wolgang-hoz, de mivel jelenleg munkanélküli (előtte is kisfizetésű tanárnő volt), így szinte biztos, hogy az ő munkadíját nem tudná kifizetni, az általa javasolt termékeket pedig biztos, hogy nem tudná megvásárolni.
Tulajdonképpen tanácstalan vagyok, szeretnék neki segíteni. Ha bármi ötletetek van, szívesen veszem.
Előre is köszönöm.
Ági
Te tudod a legjobban, hogy nagyon sok betegség hátterében
állhat pl, felszívódási zavar. Már ennyi elég hozzá, hogy létfontosságú folyamatok elkezdjenek sántítani a szervezetben, hisz az elégtelen felszívódás miatt nem kapják meg a működésükhöz szükséges üzemanyagot. Nézzük, minek a hiánya, vagy fel nem szívódása lehet probléma:
És még sok más, de a teljesség igénye nélkül, talán ezek a legfontosabbak.
Miért nem szívódnak fel, vagy hasznosulnak bizonyos tápanyagok?
És ne feledkezzünk el az egyéb kiváltó okokról sem, mint stressz, nem megfelelő légzés vagy akár egyéb gyógyszerek mellékhatásai.
Visszatérve a gyanúdra, én elképzelhetőnek tartom, hogy a gluténintolerancia is közrejátszhat a betegség kialakulásában.
Érdemes lenne kiiktatnia az étkezéséből egy ideig a gluténtartalmú élelmiszereket, mellette pedig nem ártana rendeznie a bélflóráját, és méregteleníteni. A Q10, és az omega készítmények szedése pedig szinte kötelezőnek kéne lennie az ő esetében.
Q10 kérdések
Két kérdésem lenne a Q10 kapcsán:
1) Van Q10 a bionom áruházban?
2) Ha jól tudom egy darabig a szervezet előállítja a Q10-et, majd a korral ez csökken. Mi van akkor, ha olyan személy szed Q10-et, akinek még aktív a saját Q10 előállítása? Ilyenkor nem áll le a szervezet saját Q10 termelése? Mi van, ha egy idő után az illető abbahagyja a szedését?
Előre is köszi,
Ági
A megoldás a probiotikus Q10
Pont ezért szoktuk mindenkinek a probiotikus Q10-et javasolni, ugyanis a szervezet úgy reagál rá, mintha saját maga termelte volna, és pont annyit használ fel belőle, amennyi szükséges.
A leghatékonyabb probiotikus Q10 koenzimet a New Chapter gyártja CoQ10 Food Complex néven. Bővebben itt olvashatsz a hatásmechanizmusáról.
Úgy kezdje el szedni, hogy egy kapszulát oldjon fel 1 liter tisztított vízben, és azt iszogassa 4 napig (közben hűtőben kell tárolni) Majd a következő 1 liter vízben feloldott kapszulát már csak 3 napig. Majd a következőt 2 napig, majd 1 hétig még 1 liter vízben oldva igya a napi 1 kapszula Q10-et, és csak utána kezdje el kapszula formában szedni.
Fontos, hogy mellette legalább napi 4000 mg Vadlazacolaj, vagy 3000 mg Krillolaj is kerüljön a szervezetébe. A legjobb lenne, ha mindkettő (2000 WholeMega, 1500 VitaKrill).
Minden nap meg kéne innia minimum 3 csésze csipkebogyó (2 rész) - galagonya virágos ágvég (2 rész) - fagyöngy (1 rész) teát úgy, hogy a hozzávalókat előző esete áztassa be, majd reggel szűrje le, újra öntse fel vízzel, forralja 2-3 percig, hagyja állni 10 percig, és az esti ázatot és a reggeli főzetet öntse össze. Fél liter (fél este és újabb fél reggej) vízhez kell 2 púpozott evőkanál a gyógynövény keverékből.
A szív fontos tápanyaga az E-vitamin és a szelén is. Fogyasszon minél több magas E-vitamin tartalmú készítményt (Búzacsíra olaj, Linom olajkeverék búzafűvel, E&Selenium Food Complex).
A táplálkozásban szerintem tudod, hogy mire kell ügyelni, vagy már annyira régi, és tapasztalt olvasónk.
Mielőbbi gyógyulást!
Köszönöm Valinak a választ a betegségek hátteréről
Köszönöm, Vali, a válaszod. Jelenleg a kórházban a gyógyszeres beállításon "kísérleteznek", nem túl sok sikerrel. El tudom képzelni mi lenne a reakció, ha az Országos Kardiológiai Intézetben előhozakodnék a felszívódási zavarral, bélflórával...
Műteni, katéterezni, életet menteni nagyszerűen tudnak - de az emberi szervezetnek ilyen jellegű összefüggéseit nem figyelik -- talán nem is dolguk, de még azt is kétlem, hogy nyitottak lennének rá. (Figyelve a történéseket, még a gyógyszerbeállítás is kuszának és adhocnak tűnik... Állandóan emelik az adagot, újabb készítményeket vetnek be, ahelyett, hogy talán csökkentenék azt. )
Mindenesetre, ha hazaengedik, megpróbálom majd ebbe az irányba terelni.
Köszi,
Ági
gluténmentes diéta
Szia!
A kislányomnál nemrég derült ki, hogy gluténérzékenysége és laktózérzékenysége is van. Leginkább arról szeretnék érdeklődni, hogy amellett, hogy megveszem neki ezeket a termékeket, milyen diétát kell tartani? Nála csupán annyi tünet volt, hogy néha fájt a hasa, és székrekedése volt, de nem is emiatt vittem el borezonancia mérésre, hanem a köhése miatt, így derült ki a baja, és hirtelen nem tuom, most mit, hogyan kell, lehet adnom Neki.
Előre is köszönöm, Fanni
Vizsgáljuk ki!
Kedves Fanni! Ki kellene deríteni sok mindent a kislány táplálkozásával, életmódjával, előzményekkel kapcsolatban. Ennek érdekében egy személyes konzultációt javasolok, ha jónak látod ezt a lehetőséget, akkor írj erre a címre további információkért: lakatbobe@antalvali.hu
Gluténérzékenység
Pontosan 10 hónap telt el, hogy hirtelen nagyon erős véres hasmenéssel kórházba kerültem (kismamaként és akkor szoptattam). A kórházban azt állapították meg, hogy előzőleg szedett antibiotikumtól a vastagbélbe egy csúnya baktérium van. (clostridium dificile toxina A-B). De kérdőjellel a colitis ulceroasat is ráírták a papíromra. Ezt végül nem diagnosztizálták, miután elvégezték a vastabéltükröt.
Diétáznom kellett, de sajnos a hasmenésem nem múlt el. Végül kerestem egy dietetikust, akivel nap mint nap konzultáltam arról, hogy mit ettem és milyen volt az aznapi székletem. Most ott tartot, hogy napi 1 székletem van, max. kettő. De még mindig nagyon híg. Közben közben összeáll, de azért nem az igazi. Egy hónapja elkezdtem gluténmentesen táplálkozni, mert a dietetikus szerint gluténérzékeny lehetek. Amint kiiktattuk a glutént, három napon belül rendes székletem volt, és az ingerek sem voltak annyira erőssek. De néhány nap után ismét felhígult a széklet. És most már abban is kezdek kételkedni, hogy ez lenne a gond, hogy gluténérzékleny vagyok. Azon vacilálok, hogy lehet, hogy tej (laktóz) allergiám lenne? Édesanyám most mondta el, hogy gyerekkoromban állandóan ki voltam ütve a tejtől. Azt még fontos tudni, hogy csecsemőkoromban nem anyatejet kaptam, hanem a tehéntejet vegyitették köménymag teával, anyukám sajnos nem tudott szoptatni.
Tanácsot szeretnék kérni, hogy milyen formában tudom kideríteni pontosan, hogy mire vagyok allergiás, ha egyáltalán vagyok. Mit ajánlotok, mi legyen az első lépés. Vérből teljesen biztosra ki tudják mutatni? Hol érdemes ezt elvégezni?
Köszönettel, Júlia
glutén? laktóz?
Kedves Júlia!
Nem is értem, az elmúlt 10 hónap alatt egyszer sem merült fel, hogy a tejet, tejtermékeket érdemes, sőt "kötelező" lenne kiiktatni? és a glutén kiiktatása is csak a 9. hónap után történt meg? Nem is értem... komolyan... szomorúsággal tölt el...
A laktózérzékenység (tejcukor) és a tejallergia (kazein) tünetei között is szerepel a hasmenés.
A laktóz intolerancia kimutatását hidrogén kilégzési vizsgálattal végezik. A vizsgálat alapja, hogy normál körülmények között a tejcukor (laktóz) bontását a vékonybél kefeszegélyében található laktáz enzim végzi a bélben, ahonnét a lebontott cukrok a véráramba kerülnek és felszívódnak.
Laktóz intolerancia esetén azonban a laktóz bontása nem történik meg. A vastagbélbe jutó bontatlan cukorból a vastagbélben lévő erjesztő baktériumok hatására CO2 és H2 gáz szabadul fel, ami diffuzióval eljut a keringésen keresztül a tüdőbe és a kilégzett levegőben mérhető a mennyisége. Ha a vizsgálathoz használt, kimért mennyiségű tejcukor elfogyasztása után 1-2 órával a kilégzett levegő hidrogén tartalma kórosan megemelkedik, a cukor felszívódásának zavara igazolódott.
A fenti vizsgálat hiányában a tejcukorral történt terhelés utáni vércukorszint mérése, vagy az enzim aktivitás meghatározása vékonybélből nyert szövetmintából, segítheti a laktóz intolerancia diagnózisának felállítását.
A laktózérzékeny beteg nem fogyaszthatja: tej, tejszín, sajtok, tejpor, belsőségek, felvágottak. A tejfehérjét minden tej és készítménye tartalmaz, megtalálható bizonyos húsokban és húsféleségekben is.
Arra bíztatlak, hogy tarts egy 3-4 hetes kúrát, amikor teljesen kiiktatod a tejet és termékeit, a glutént, a húst és készítményeit, tojást.
Figyeld magad, ez sokkal többet ad, mint bármilyen vizsgálat. A 4. hét végén szép lassan vezesd vissza EGYENKÉNT (mint a kisbabáknál, minden 3. nap valami újat és ne összevissza, tehát, először pl. a teljes őrlésű tönköly kenyeret, stb.) az eddig kiiktatott élelmiszereket és amint ismét jelentkezik a hasmenéses és egyéb tünet, azt jelenti, hogy azt az élelmet ajánlatos kiiktatnod a mindennapjaidból.
Nagyon drukkolok,
Niki
Glutén, laktóz...
Köszönöm a jó tanácsokat!
Igyekszem kipróbálni, de 6 hónapos nagyon kemény diéta után most épp fellélegeztem picit. Nehezen tudom magam rávenni, hogy egyszerre ennyi mindent kiiktassak az étrendből. Bár tudom ez a legjobb módszer. (6 hónapig nagyon sokat figyeltem magam, jegyeztem a székletem, próbáltam összefüggéseket kapni, mégsem találtam)
Tejet azt eddig sem ittam, csak a tejtermékeket fogyasztottam. Igaz a palacsintába szoktam egy picit tenni, és a spenótba. De tejből ennyi volt. Jelenleg teljesen gluténmentesen étkezek. A tejtermékekről nehezebb lemondani, de igyekszem :)
A napjaim arról szólnak, hogy egész nap főzök, mert semmi üzleti dolgot nem eszek, mindent én készítek el. Kisfiam mellett nagyon nehéz ezt az ipart így fenntartani. Ezért minél előbb a végére akarok járni, és tudni akarom, hogy mire vagyok érzékeny (allergiás), hogy tudjam pontosan mit ehetek és mit nem. Ez a tudatlanság nagyon bosszantó. Tudnátok mégis ajánlani egy BIZTOS módszert, ahol ezt megtehetem? (Szeptember folyamán Budapesten leszek, és ott szeretném elvégezni az analíziseket)
Köszönöm megértésetek,
Júlia
BIZTOS módszert
nem tudok... sajnálom.
A kórokozók jelenlétét teljesen kizárták a korábbi vizsgálatok, ugye?
A bélflórádat mindenképpen megtámogatnám, hiszen a sok hasmenéstől elképzelhetőnek tartom, hogy egész egyszerűen nincs... Néhány termék, tanács, amellyel segíteni tudsz magadon:
Jobbulást,
Niki
Egyetertek, egyetlen pontot szeretnek tisztazni:
Irod: "A laktózérzékeny beteg nem fogyaszthatja: tej, tejszín, sajtok, tejpor, belsőségek, felvágottak. A tejfehérjét minden tej és készítménye tartalmaz, megtalálható bizonyos húsokban és húsféleségekben is."
A laktozerzekeny (laktozt emeszteni nem kepes) egyen nem fogyaszthat laktoz tartalmu etelt. Ezek: a tej es a nem savanyitott/erjesztett tejkeszitmenyek.
A belsosegek (maj, vese, velo, tudo) nem tartonak ide, azokban nincs laktoz, nyugodtan fogyaszthatok.
Az, hogy tej-feherje (kazein) miben van es nincs, az a laktoz intolerans egyent nem erdekli, az a tej allergias egyen szamara fontos informaci (ot viszont az nem erdekli, miben van laktoz; peldaul a homeopatias bogyok tobbsege tiszat laktoz, ezt a laktoz intolerans ne egye, ra is van irva; a tejallergias nyugodtan szedheti, neki nem art).
Szamomra meglepo, hogy szerinted kazein bizonyos husokban is megtalalhato. A feldongozott guskeszitmenyeknel nyilvan lehetseges a hozzadott tejbol, tejporbol stb, de a kezeletlen husban is lehet?
Örülök Vaskalapos
Kedves Vaskalapos!
Tény és való, hogy a laktózérzékenyt nem érdekli, hogy mi tartalmaz tejfehérjét és a tejallergiást sem, hogy mi tartalmaz laktózt, csak azért bátorkodtam megosztani a Olvasónkkal mindkét lehetőséget is, mivel felmerült bennem a gyanú, hogy akár ez, akár ez az eset is felmerülhet - még akkor is, ha általánosságban azt mondják, hogy felnőtt korban ritkán lesz tejallergiás egy ember... Abban látom igazad, hogy külön sorban, elkülönítve kellett volna jeleznem a két esetet, mert így félreérthető is lehettem volna...
Most előszedtem Bánfi Krisztina: Allergiás beteg receptkönyve c. művét (amelyet többek között Dr. Szeleczky Imola - háziorvostan szakorvos, komplementer medicina orvosa; Prof.Dr.Husz Sándor Ph.D., D.Sc. - Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum, Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinka lektoráltak), amelyben az áll, hogy tejallergiásoknak "Tilos a marhahús és borjúhús fogyasztása." Általánosságban elmondható, hogy a tejallergiások 13-20%-a allergiás a marhahúsra is, a húsban található hasonló fehérjére "hivatkozva".
És a fenti könyv hivatkozik arra is, hogy a laktózérzékeny betegek ne fogyasszanak belsőséget.
A környezetemben élő akár tejallergiában, akár laktózintoleranciában szenvedő ismerőseimnél rengeteget segített, hogy az állati fehérjét (értsd ez esetben hús és készítmenyei) a minimálisra szorították.
Az Olvasónak nem a vegetárius vagy vegán életmódot kínáltam fel, hanem egész egyszerűen egy diétát ajánlottam, amit érdemesnek találnék betartani néhány hétig, és saját magán megtapasztalni, hogy mégis mire lehet érzékeny, hogy tünetei, panaszai lehetőleg véglegesen szűnjenek - hiszen ha már tudja mire kell figyelnie, könnyen kiküszöbölheti a bevitelét -, ha már az elmúlt 10 hónap során ezidáig orvosi, dietetikus segítségével sajnos nem sikerült.
További kellemes hétvégét,
Niki
Koszonom
Koszi, ertem, tehat nem arrol van szo, hogy kazein van a husban, hanem hogy ha valaki egy szarvasmarha feherjere (kazein) allergias, akkor mas szarvasmarha feherjekre (amik a husaban vannak) is allergias lehet bizonyos esellyel. Jobb, ha keruli. Tehat mas hust (sertes, baromfi) valoszinuleg fogyaszthat.
Ez logikus.
A belsosegeket tovabbra sem ertem. Mindenesetre artani nem art nagyon, ha keruli, bar szamos ertekes tapanyag, vitamin van bennuk.
Itt felenk az atlag feher amerikai polgar nem fogyaszt semmi belsoseget, dobbenten neznek a majporkoltre, pacalre, a vese-velot meg sem merem emliteni nekik. A kakashere porkolt gondolatatol meg egyenesen elborzadnak.
belsőségek...
Szerintem megeszik ők a belsőségeket is csak fogalmuk sincs róla. Olyan szinten feldolgozott élelmiszerek alapanyagaként használhatják fel, amiről nem is sejtheti egy átlag usabeli, hogy az van benne... de mondom: szerintem.
Lehetséges
Lehetséges. Habár nem tudom, milyen feldolgozott élemiszerekre gondolhatsz.
Elsősorban nem elví kifogásuk van a belsőségek ellen, hanem az a tudat, hogy az épp vese, vagy tüdő, vagy zúza... ha nem látjak, nem tudjak, akkor nem érdekes.
gluténérzékenység teszt
Sziasztok!
Nemrég voltam biorezonanciás vizsgálaton, ami enyhe/kezdődő gluténérzékenységet mutatott ki, de szeretnék tutira megbizonyosodni a dologról... Van érteleme elmennem egy vérvételre, vagy úgysem mutatná ki az enyhe érzékenységet? Esetleg a gyógyszertárakban kapható gyorsteszt szerintetek mennyire megbízható? Vagy milyen más vizsgálati módszert tudnátok ajánlani? Való igaz, hogy bizonyos tüneteim vannak, de annyi minden mástól is lehet... Vagy a legjobb lenne, ha teljesen kiiktatnám pár hétre a glutént, hogy lássam milyen hatása van? Milyen hosszú ideig kéne mellőznöm a glutént? Azt hiszem ez lenne a legnehezebb, főleg úgy, hogy nem tudom biztosan, hogy gluténérzékeny vagyok-e :)
Köszönöm a választ előre is ^^
Biorezonanca és glutén intolerancia
Én sem venném kézpénznek a biorezonanciás eredményeidet. Igaza van Vaskalaposnak, csak felesleges pánikot ébresztenek a kedves páciensben. Véleményem szerint nem a biorezonanciával van baj, hanem a biorezonancián alapuló diagnosztikai programokkal, illetve a gép kezelő személyzetével. Sajnos az esetek nagy többségében az ilyen vizsgálatokon csak kiírják, hogy a gép "mit mond", és azt készpénznek veszik. A gépben viszont egy olyan ember által írt program van, ami az adott rezgés esetében felsorolja a lehetséges okokat. Az összeset! A hozzá nem értők pedig rázúdítják mindet a kedves betegre. Kevés olyan orvos vagy természetgyógyász szakember van ma Magyarországon, aki valóban tud a biorezonanciás gépek segítségével diagnosztizálni. És itt a hangsúly! Ne a gép diagnosztizáljon, hanem a diagnoszta, és a gépet használja arra, hogy alátámasztja vele az eredményeit több egyéb diagnosztikai szempontot is figyelembe véve. Kevés olyan szakember van Magyarországon, aki jól bánik a géppel, és a helyén kezeli a biorezonanciát.
Amikor az előre megírt biorezós programok glutén intoleranciát jeleznek, akkor a következő problémák lehetségesek:
Ugyanis a fentiek bármelyike eredményezheti azt, hogy a szervezet átmenetileg nem jól tolerálja a glutént. Ha ez a helyzet állandósul, akkor azt hívjuk rejtett gluténintoleranciának, amit sajnos a hagyományos orvosi vizsgálatokkal még nem tudnak kimutatni, és klasszikus gluténérzékenységi tünetek sincsenek.
Én is azt javaslom, hogy iktass be egy 4 hetes gluténmentes időszakot, és teszteld magad, hogy jobban leszel-e, mint előtte.A 4 hetes időszak alatt figyelj az étkezésedre, és kerüld a műkajákat, egyél minél több nyers ételt, most úgyis itt a szezonja.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy pont az ilyen és ehhez hasonló "rejtett" és kialakuló félben lévő problémák megszüntetésére kiváló a léböjt! Ha tudsz, gyere el a táborba, ahol orvosszakember felügyelete alatt végezheted a kúrát)!)
Biorezonanciáról... szeretettel :-)
Sziasztok!
Kicsit szomorú vagyok a biorezonanciával kapcsolatos tapasztalaitok miatt.
Magam is biorezonanciával foglalkozom, a Nelson gép tökéletes, olyan szinten képes előre jelezni a folyamatokat, amikor még semmi fizikai tünete nincs. A kérdés számomra mindig az, hogy egy adott folyamatban mi az a pont, amikor valamit betegségnek nevezünk és névvel látunk el. (Általában mikor a fizikai tünet jelentkezik). Ezt hívjuk diagnosztizálásnak. De nem ez a fontos!
Én abban hiszek, hogy a folyamatokat kell vizsgálni, a kiváltó okot kell megkeresni és abban segíteni, hogy mit kell változtatni, lehetőleg még akkor, mikor ennek nincs (orvosilag) diagnosztizálható jele. Az egyén mindig képes változtatni és csak ő képes!
A fizikai egyensúly a lélek dolgainak rendbetétele nélkül nem lehetséges! Csak újra és újra visszatérő problémákat hoz, ha az ember nem oldja meg betegségének lelki gyökerét. Így lehet, hogy valakit egész életére elkönyvelnek pl. gluténérzékenyként.
Amint a biorezonanciával kezelő, úgy mindenki, aki mások gyógyulásának támogatásán dolgozik, felelős az általa elért információk felhasználásáért és átadásáért. Azért, hogy az az egyént ne elrémíssze és félelmeiben megerősítse, hanem utat mutasson, támogató legyen, ténylegesen a gyógyulását szolgálja.
Ahogy az orvostársadalomban, úgy a biorezonanciában is jelen van mindenféle hozzáállás. Volt már talán aki otthagyott egy orvost, mert nem foglalkozott vele, esetleg még a szemébe sem nézett a vizit során?
Igen, van ilyen a természetgyógyászok között is. De ez nem jelenti azt, hogy a gép nem jó. A Nelson gép tökéletes. Ennél tökéletesebben nagyon kevesek látják az embert holisztikusan, EGY-ben.
Hogy nem tudjuk/tudják használni és nem akarják megtanulni az más kérdés. Ez egy akkora tudás, hogy az ember nem veszi a fáradtságot, hogy nekiálljon megtanulni!
Mert ahhoz önmagával is kőkeményen szembe kellene néznie, dolgoznia önmagán, folyamatosan képezni magát, nyitottnak maradni és szeretettel fordulni a másik ember felé... és nem ez a könnyebb út!
Én hiszek a biorezonanciában, az emberben aki változni akar és én kész vagyok ebben segíteni.
Szeretettel
Zsuzsi
Köszönöm a válaszod
Köszönöm a válaszod, be fogok iktatni egy 4 hetes gluténmentes időszakot, és majd meglátjuk, hogy milyen eredményt hoz :) Eddig sem ettem túl sok gluténtartalmú ételt, főleg nem nyáron, úgyhogy szerintem nem lesz nagyon nehéz betartani.
Azt megkérdezhetem még, hogy a (rejtett) gluténérzékenység egyébként okozhat-e más bőrproblémákat a klasszikus tüneteiként emlegetett dolgokon kívül, és ha igen, akkor milyeneket?
A rejtett gluténintolerancia lehetséges tünetei
Mi rezeg?
Vali, esetleg te tudod, hogy mifele rezgeseket mer az a gep? En probaltam utanajarni, de nem talaltam elfogadhato valaszt.
Mi rezeg es hogyan merik?
Ha gondolod, hogy nem idevalo, maganban ird meg. Koszi!
biorez mérés
Életfolyamataink generálnak elektromos jeleket, ezeknek van mintázata. Van olyan elképzelés is, mely szerint a sejtek kommunikálnak egymással gyenge elektromos és gyenge fényjelekkel. Elvileg a meridiánokon is ilyen elektromos jelek haladnak és egy egyszerű biorezonanciás kezelés ezekbe nyúl bele.
Mérésnél természetesen egy megfelelően érzékeny elektronika a kutatók által meghatározott mintázatokat (frekvenciákat és ezek együttes előfordulását) keresi.
Itt valaki kérdezte, hogy a mért frekvenciát kiírja-e. Nem egyetlen frekvenciát mérnek, az élet ennél messze bonyolultabb, nagyon összetett folyamatok elektromos jellemzőit mérik, melyek elég komplex jelek. Ezekből a jelekből kell aztán az érdekes részeket kiszűrni (különböző frekvenciák, azok együtt való előfordulása és időbeli változása stb.). Ez méréstechnika, aminek a megértéséhez kellenek alapismeretek. Sajnos a részleteket már én se ismerem, évekkel ezelőtt próbáltam az interneten érthető szintű, nem tudományos részletességű leírásokat keresni, de nem találtam.
Reszigazsagokbol indul...
Leirasod reszigazsagokbol indul. A sejtek valoban generalnak elektromos jeleket. A biologia ismeri, az orvostudomany hasznalja is ezeket. Bizonyara ismerosek a betuszok: EKG (a sziv elektromos jeleit meri), EEG (az idegrendszer, pontisabban az agy elektromos jeleit vizsgalja), EMG (az izmos elektromos jelei)...
A sejtek kommunikalnak elektromos jelekkel, elsosorban az igedpalyakon futo akcios potecialokkal.
Ennyi az igazsag.
Gyenge fenyjelekkel csak a szentjanosbogarak, es egyes vilagito bakteriumok kommunikalnak, hidd el nekem, ez szukebb szakteruletem resze, nagyon erzekeny kameraval vizsgalom ezt a jelenseget. Az emberi sejtek nem vilagitanak egymasra.
A magyarazat tovabbi resze viszont szamomra azt mondaj, hogy ez bizony humbug. Ket okbol kovetkeztetek erre.
Ahhoz, hogy egy bonyolult mintazatbol kiolvassunk valami jelet, eloszor ismerni kene azt a bonyolult mintazatot, ismerni kene, hogy az hogyan valtozik kulonbozo korulmenyek (pl, kulonbozo betegsegek) miatt.
Ez az ismeret sehol nem lelheto fel!
Fura lenne, hogy csak a biorezo cegek mernokei ismernek, ok olyan szinten, hogy keszuleket epitenek ra, de a tudomany semmit, de smemit nem tud rola, mikozban a szervezet elektromos jeleit nagyon sokan vizsgaljak.
Kollegaim egyetlen sehjtbol is kepesek elvezetni elektromos jeleket, korabbi eveozspartnerem, a pszichologia professzora a majmok agyaban kereste (es megtalalta) azokat a sejteket, amelyek a kulonozo iranyu mozgasokat dolgozzak fel. Olyan szinten megismerte, hogy fel-egy masodperccel elroe tudta, mit gondol, mit fog neki jelezni a kiserleti majom.
Szoval hihetetlen, hogy mikozben az elektromos jeleket sokan es oskfelekepp vizsgaljak, senki nem irt egyeten olyan alap cikket sem, amire a biorezo alapulhatna.
Pl az allergia, vagy candida fertozes, vagy gluten intolerancia elektromos jelei ismeretlenek.
Allitom, hogy kitalaciok.
Ha lennenek ilyen jelek, akkor ok is meganak, hogy mi az amit mernek. De, ahogy neked is montak/irtak, semmi konkretumot nem adnak a jelekrol, a leirasokban iszonyu reszletesen lirnak minden egyebet, csak epp a jelekrol semmit de semmit. Miert? Mert az szamonkerheto lenne, ma le mernenek irni egy konkret jelet, akkor azt ot labor ellenorizne, es megmutatnak, hogy igaz vagy sem. ezt nem merik vallalni.
Szerintem ez nem koindulatu sarlatansag, hanem tudatos atveres.
Es ennek semmi koze ahhoz, amirol Vali irt, azok a "rezgesek" nem a sejtek elektromos jelei, azok annal sokkal magasabb szintu dolgok.
Radionika
Kedves Vaskalapos,
Szeretném megkérdezni, hogy mi a véleményed a radionika terápiás használatáról?
Szeretem olvasni a hozzászólásaidat.
Üdv:
Marcsi
radionika, utoirat
Kicsit tovabb nezelodtem, es kiderult, hogy ket kulonbozo dolgot is igy nevezenek (egyik rosszabb, mint a masik), nem tudom, te melyikkel talalkoztal?
Az egyik Karl Hans Welz nevehez kotodik, es eleterot, orgont magyaraz, a masik Albert Abrams nevehez kotheto, es az egeszseges es beteg ember elektromosan vezeto drottal valo osszekotesen alapul. Mindketto radionikanak nevezi magat.
Köszönöm a választ :)
Szia,
Nem pont ezt szerettem volna hallani, de köszönöm szépen a választ.
Azt hittem ez mérhetőbb, egzaktabb dolog. Azon a véleményen vagyok, hogy nem kell mindent feltétlenül elfogadni, ezért is kérdeztelek Téged is.
Üdv:
Marcsi
radionika terápiás használatáról? :-(
Negativ, nagyon negativ.
Az USA-ban betiltottak, semmi tudomanyos alapja nincsen. A weblapjuk borzalmasan bizarr allitasok gyujtemenye, "eletenergia.com" egyszeruen fajdalmas olvasni.... jajj!
A radionika sajat weblapjarol idezek par mondatot:
"Néhány (szak)ember számára a radionikai készülék nem más mint a "modern kor voodoo bábuja". " - egyetertek
"Ezért nevezhetjük a radionika készüléket "univerzális -mágikus- pecsétnek". ... Mágikus értelemben a radionikai készülék egy univerzális pecsét.
Az arányai meghatározzák a -mágikus- energia vagy "entitás"(pl. energiaforma, angyal, szellem, géniusz) természetét és hatását." - nem tudomany, hanem magia, egyetertek
"Az asztrológiai csillagképek (zódiákusok) egy kozmikus méretu -természetes- radionika készüléknek tekinthetôk. " - akkor felesleges penzt kiadni egy ember alkotta kisebb keszulekert, kezelesert.
Bocs, hogy ilyen negativ voltam, de a legnagyobb joindulattal sem talalok benne semmi igaz vagy egyaltalan ertelmes allitast.
Úgy érzem felszínesen
Úgy érzem felszínesen foglalkoztál csak a biorezonanciával. Le van írva az interneten a története, az, hogy melyik kórházban és mely orvosok végezték a méréseket és a kutatásokat. A mérés részéről, a jelekről ott írnak, de ami nincs leírva az a technikai részletek.
Egy korrektebb biorezonanciális kezelés amúgy az ember saját elektromos jeleit használja fel a kezelés során, azt módosítja, fordítja vissza (ennek se tudom a pontos technikai részleteit).
Arról, hogy átverés-e vagy sem egy rendes kontrollcsoportos kutatással és/vagy statisztikai módszerekkel lehetne meggyőződni. Nem hiszem, hogy csináltak volna ilyet.
Még előfordulhat, hogy szerzek egy oszcilloszkópot és kimérem a készüléket, hogy milyen jeleket generál. Egyet tudok csak: valamit csinál és működik. Pl. egy köhögést elég durván meg tud szüntetni (és ezt már több emberen láttam). Még ha csak annyit is csinál, hogy elektromosan tölt, mint egy akkutöltő, akkor is eredménye már van. :-)
Nagyszerű, hogy majmok agyában turkált az ismerősöd és megtalálta azokat a sejteket, amelyek bizonyos mozgásirányokhoz kapcsolódnak, de mire jó??? Szétszedjük apró darabokra és összerakjuk és úgy járunk, mint az orosz munkás a traktorgyárból: akárhogy próbálta összerakni otthon a lopott alkatrészeket, abból mindig tank lett... :D
Felszines biorezonancia.
Valoban felszinesen foglalkoztam vele, mert nincs melyebb leirasa, nincsenek szakmai publikaciok rola, csak a reklamok.
Orvosok is foglalkoztak vele. Igen. Itt korabban egyetertettunk, tobbfele orvosok vannak, jobbak es kevesbe jok, megbizhatoak es megbizhatatlanok.
Ha az "orvoslatogato" meggyozo halandzsaval eladja az orvosnak a biorezo gepet, hasznalni fogja a doki. Ez nem erv a hatasossaga mellett.
Nagyon jol irod, "hogy átverés-e vagy sem egy rendes kontrollcsoportos kutatással és/vagy statisztikai módszerekkel lehetne meggyőződni. Nem hiszem, hogy csináltak volna ilyet."
En ugyanezt mondom. Azt teszem hozza, hogy amig ilyen vizsgalatot nem vegesztek, addig senki, de senki, meg maga a gyarto sem tudhatja, hogy hatasos-e az amit gyart.
Ha lenne ilyen vizsgalat, amit par fuggetlen kutato megismetel es megerosit, en meg lennek gyozve.
Sajnos nincs ilyen vizsgalat.
Oszcilloszkoppal kimerheted, milyen jeleket general a kutyu, es biztosan general valami jelet. De mit kezdesz az eredmennyel? Honnan tudjuk, hogy az hatasos jel-e vagy sem, mi tobb, honnan tudjuk, hogy ha hatasos, akkor jo, vagy epp rossz a hatasa?
Ami erdekes lenne, kimerni a szervezet allitolagos jeleit, amik betegsegekre es/vagy erzelmi es vagy erkolcsi allpotokra jellemzoek. Ha egyaltalan vannak ilyen _jellemzo_ _elektromos_ _jelek_.
A majmokat csak azert hoztam fel, hogy vannak olyen tudomanyos vizsgalatok, hogy a szervezet, a sejtek elektromos jeleit probaljak megerteki a kutatok. De a vilag elvonalaban levo kutato-egyetemen sem tartanak ott, es talan soha nem fognak ott tartani, amit a biorezo allit.
Ahhoz, hogy egy konkret agymukodest vizsgaljanak, fel kell nyitni a koponyat es az elektrodat arra a konkret idegsejtre kell tenni, ami azert a mukodesert felelos.
Az, hogy a biorezo hasznalata utan a kohoges megszunik? Az enyem mindenfele kezeles nelkul is meg szokott szunni. Sokszor irtam es fogom is meg irni: az idobeli egymasutanisag nem jelent oksagi kapcsolatot.
Akkutolto? Az ember nem akkumulator, nem lehet elektromos arammal feltolteni. Epp ugy, ahogy egy finom elektronikai berendezest sem lehet csak ugy kivulrol itt-ott a burkolatara kotott drotokkal feltolteni, vagy plane javitani.
Lenyeg: nincsenek vizsgalatok, nincsenek tudomanyos kozlemenyek, nincs fizikai-biologiai alap, csak meglepo allitasok vannak, es gepek az alternativ gyogyitok kezeleseben.
A kérdés jó és érdekes!
Nem tudom, hogy mi rezeg, de valami rezeg, az biztos, mert én érzem. Tudom, ez nem meggyőző bizonyíték, de gyerekkorom óta érzem, hogy a dolgok rezegnek. És nem csak a dolgok, hanem minden. Számomra ez érzékelhető. Vannak jó és rossz rezgések. Ezek a rezgések mindent körbeölelnek. Van olyan rezgés, ami kimondottan rossz érzést vált ki belőlem, van olyan, ami fáj, és van olyan ami nagyon jó. Ha magam elé tartom a kezem és koncentrálok, akkor a tér rezgéseit is érzem. És igaz a hír, hogy a macskák az ember számára rossz rezgéseket kedvelik. A cicám mindig oda fekszik, ahol a kezemmel a rossz rezgést érzem. És apukám májrákjára is rátelepedett mindig.
Erről most beszélek először nyílt színen. Eleinte nem gondoltam volna, hogy ezt nem érzi mindenki, hisz honnan tudtam volna? Aztán amikor kiderült, hogy mások nem érzik, akkor hallgattam felőle, mert hülyének néztek. Viszont manapság már tudatosan használom, és sokat segít ez a képességem a dolgok és a világ megítélésében.
De nem csak a biorezonanciára vagyok érzékeny, hanem más rezgéseket is sokkal jobban érzékelek, mint egy átlag ember. Képzeld, hogy a dolby mozikban szó szerint rosszul leszek, és ki kell mennem. Néha a Föld hangját is hallom, és érdekes, hogyha utánakeresek, akkor mindig kiderül, hogy valamilyen nagyon minimális, emberi érzékekkel nem érzékelhető földrengés volt. És ne azt értsd szó szerint, hogy úgy érzem a rezgést, mint amikor játék közben a zongora húrokra teszed a kezed, hanem egészen máshogy. A köldököm, a gyomorszájam, a szívem, a szegycsonrom és a homlokom környékén. Felnőtt fejjel jöttem rá, hogy a keleti gyógyászat ezeket a pontokat nevezi csakráknak, azaz az életenergia gyűjtőpontjainak.
Tudom, hogy a Te tökéletesen mérhető materiális világodban ez nem hangzik túl meggyőzően, de ennél tudományosabb érvet (már ami számomra bizonyított) nem tudok felhozni.
A biorezonancia létezik, és olyan, mint egy kód, ha megfejted, akkor mindent elmond, iszonyatos sok információ van benne. De a gépesített megoldások nem túl jók, és nem vezetnek jóra.
Szerintem minden ember birtokolhatja ezt a képességet, csak valami miatt nem figyelünk rá, vagy le van tompulva bennünk. Sokat gondolkodom ezen, hogy miért van az, hogy pont én érzem? Dr. Papp B. János orvos barátom is érezte. És ő, mint orvos, megtehette, hogy a "megérzéseit" (biorezonanciás diagnózis) leellenőrizte hagyományos módon (vérkép, vérnyomás, CT, izotópos vizsgálat, MRI, stb.) És érdekes módon, soha nem tévedett. A hagyományos vizsgálat viszont igen. Volt olyan betege, akinél hasnyálmirigy problémát érzékelt, bár a vizsgálatok mintaszerű eredményt mutattak. A fél éves kontrolon a páciensnél szintén érzékelte a hasnyálmirigy rossz rezgéseit, de az orvosi leletek mégis jók voltak. Egy évre az első vizsgálat után, a páciens enyhe cukorbetegség tüneteit produkálta (8-10 körüli vércukorszint). Erről az esetről bővebben is tudnék írni, de nem ide való lenne.
Érdekes dolgok ezek...
És mivel én érzem ezeket a rezgéseket, ezért tudom biztosan, hogy a biorezonanciás vizsgálatok 90%-ánál nem jól értelmezi az eredményt a gépet használó személyzet (természetgyógyász, orvos, vagy akárki, akinek volt pénze megvenni egy ilyen programot). De vannak esetek, amikor jó kezekbe kerül (Dr. Komáromy Hédi, Dr. Parusova Natalja, Kovács Barbara, pl.), és a gép eredményeit nem szentírásnak tekintik, hanem csak segédeszköznek a pontos diagnózis felállításához.
Hát, gondolom ez sem volt számodra elfogadható válasz. Most olyan helyzetben vagyok, mint amikor a vaknak kell beszélnem a színekről... Hisz én látok, ő meg nem...
rezgések és mágnes
Szia Vali!
Azt szeretném megkérdezni, hogy van-e olyan tapasztalatod, hogy ezek a rezgések (vagy bármi más az emberi szervezetben) megváltoznak - elvileg jó irányba - mágnes hatására? Konkrétan a mágneses ékszerekre gondolok, amit olyan elánnal tukmálnak, de nem tudom elképzelni, hogy milyen hatása lehet ránk. Köszönöm, szia
Kati
Mágneses ékszerek
Kedves Kati!
Nem engem kérdeztél, de talán nem haragszol, ha belekotyogok.
A mágneses ékszerekről az jutott eszembe, hogy vajon milyen fémekből készítik ezeket? Tudomásom szerint bizonyos fémhiányok esetén a legnagyobb mennyiségben a bőrön keresztül tudnak felszívódni például komoly rézhiány esetén rézből készült ékszer viselése ajánlott.
Ha ezek a mágneses ékszerek különféle "hasznos" ötvözetekből vannak, akkor ez is segíthet bizonyos egészségügyi problémákon a placebo, illetve a nem bizonyított mágneses hatáson kívül.
Üdv:
Eszter
nem engem kerdeztel, am keretlenul belekotyogok
Egyfelol en sem tudom elkepzelni, mivel mi emberek nem magnesezheto anyagbol vagyunk. Meg a nagyon eros orvosi magneseknek (NMR - mag magneses rezonancia, amit diagnosztikai celra hasznalnak, nem kezelesre, nem beavatkozasra, csak kepalkotasra) sincsen sem elettani sem pszichologia, sem lelki hatasa rank.
Masfelol azok a magnesek allando magnesek, ha lenne hatasuk, akkor az az lenne, hogy leallitjak a rezgest. Probald ki, egy cernan lengo vasdarabhoz kozelits magnessel. Abbahagyja a lengenst, megall. Ha egy allado vonoz vagy taszito ero hat egy rezgesre, akkor az gyengiti, es fokozatosan leallitja.
Harmadreszt viszont, barminek, amiben hiszel van pozitiv hatasa (csunya idegen szoval placebo hatasnak nevezik), valodi hatasa, az idegrendszereden keresztul, es ez nem csak bekepzelt, hanem valodi pozitiv elettani hatas.
Vegezetul, egyesek, akik "valodi szkeptikusnak" tartjak magukat, ugy ervelnek, hogy van olyan magneses hatas (nem az ekszereke, hanem sokkal erosebb, es nem stabil, hanem valtakozo elektromagnes hatasra utalnak), ami hat az emberi agyra, ezert azt mondjak, hogy nem lehet tudni, lehet, hogy a gyengebb, allando magnes is hat, csak meg nem ismerjuk a hatasat. Lehet, hogy nem. Vagy megis. (Ja igen: ha nem ismerjuk a hatast, akkor fele-fele esely van arra, hogy az a hatas hasznos, vagy eppenseggel karos)
En azt mondom: meg senki nem mutatta be, igazolta, bizonyitotta hitelt erdemloen az elettani hatasukat. Semmilyen hatast. De ha tetszik az ekszer, es az anyagi helyzetedhez kepest nem tul draga, akkor miert ne?
Karos hatasa sem ismeretes... (igaz, epp olyan valoszinu, mint a jotekony hatas).
mágnes
Szia! Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál, nagyon érdekes volt olvasni a soraidat! Számomra azért érdekes ez a kérdés, mert egy közeli családtagom foglalkozik vele és számos "csodás gyógyulás" történetet hallottam tőle és nagyon kíváncsi voltam, vajon Valinak van-e ilyen irányú tapasztalata. Hogy tényleg változik-e valami ott belül... De a tudományos háttérre nem is gondoltam, úgyhogy tényleg örülök, hogy ebből a szempontból is rávilágítottál a témára. Egyébként nem akarok ilyet hordani, nem azért kérdeztem. Valahogy nekem nem jó érzésem van ezzel kapcsolatban, úgyhogy még a placebo hatás sem működne nálam
Még egyszer köszönöm!
biorezonancia
Ne haragudjatok, hogy belekotyogok. Még új vagyok, pár hónapja fedeztem fel az oldalt, azóta nagyon sokat tanultam Tőletek. A biorezonanciához csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy nagyon kell vigyázni, kihez megy az ember. Én is jártam egy ideig, első alkalommal nagyon meg is győztek, teljesen le voltam nyűgözve, hogy a szervezet rezgéseit egy gép ki tudja mutatni, és ezáltal megelőzhetőek a betegségek. Ezt a felmérést egy több emberből álló csoport végezte, akik Veszprémbe jártak heti egyszer. A második alkalommal már gyakorlatilag nem is foglalkoztak velem, csak rákapcsolt valamelyikük a gépre, nem is az, akivel az első alkalommal beszéltem. Nekem ez a csapat elég pénzéhesnek tűnt. Egy idő után rájöttem, hogy nem az volt a fontos, hogy segítsenek az embereknek, hanem hogy minél több pénzt otthagyjon a beteg. Hozzá kell tennem, hogy viszont nagyon jó vitaminokat árultak. Volt, ami nekem sokat segített. Szerintem ez egy nagyon jó dolog, viszont nagyon résen kell lenni és jól meg kell gondolni, hogy kihez megy az ember.
Koszonom!
>"Most olyan helyzetben vagyok, mint amikor a vaknak kell beszélnem a színekről... Hisz én látok, ő meg nem... "
Nem problema. Te is, en is tudjuk, hogy van ultraibolya feny, van infravoros, stb pedig egyikunk sem latja, vakok vagyunk ra.
Leirasod alapjan en inkabb hangokra gondolok, infra vagy ultrahangokra, es realisnak erzem amit tapasztalsz. Az emberek erzekenysege eltero.
A biorezo gepek viszont valami aramot, elektromos dolgot mernek, ha jol sejtem.
Lattal olyan biorezo gepet ami egyszeruen a frekvenciat, rezgesszamot irta volna ki, nem diagnozist?
Egyébként nem hangok
A hangoknak teljesen más a rezgése, függetlenül attól, hogy a hallható tartományban van-e vagy sem. És a hangokat nem ott érzem, ahol a "biorezonanciát".
Még egy érdekes dolgot elmesélek. Anyukám halálos ágyánál ott ültem egészen onnantól, hogy már nem éreztem a biorezonanciáját. És még utána biológiailag élt közel egy hétig, és mégsem volt meg "az" a rezgése. Ez 2008-ban volt. Majd tavaly, amikor először voltam Parusova doktornőnél tesztelni a diagnosztikai rendszert, megkérdeztem, hogy utolsó stádiumos rákost tud-e kezelni. Azt mondta, hogy nem, mert azoknak már nincs rezgésük, illetve annyira gyenge, hogy nem méri a gép.
Láttam
Térháló szerű rétegeket pakol egymásra, minden sejt, szövet, szerv vagy szervrendszer mérésekor. Azt a kezelő állítja be, hogy mekkora területete mérjen. Ez, amiről beszélek, az agykéregről visszaverődő hullámokat mérte. Dr. Parusova Natalja neurológus doktornő használja. Magánban küldök a technológiáról leírást.
Nem is tudom...
Nem tudom, le merjem-e itt irni... talan ovatosan fogalmazva megprobalom: en nem vennem szentirasnak a biorezonancias vizsgalat eredmenyet. Sokat abszolut humbugnak tartjak, azt mondjak, nem er tobbet a talalgatasnal. En egyetertek veluk.
Ezt a velemenyt alatamasztja az, hogy nincsen semmifele ismert biologiai es/vagy fizikai alapja.
Azonban az, hogy glutentartalmu elelmiszert nem fogyasztasz egy ideig, az semmikeppen sem arthat. Ha utana ujra fogyasztod es valamilyen tuneteid vannak, ami arra utal, hogy erzekeny vagy, akkor keress egy megbizhato orvost.
Egyebkent ne aggodj. En azert haragszom a biorezora, mert alaptalan felelmeket ultet el az emberekben es ok nelkuli eletmodvaltasra es alternativ gyogyaszati kezelesekre kulfdi oket, mikozben semmi bajuk.
Kerdeznek, ha szabad: miert mentel el a biorezo vizsgalatra?
Glutén és biorezó
Én sem veszem szentírásnak a biorezonanciás vizsgálat eredményét, egyáltalán nem. Pont ezért kérdeztem meg, hogy esetleg milyen más módszerrel lehet az "enyhébb" gluténérzékenységet kimutatni, nem akarok csak a biorezora hagyatkozni. Ahogy olvasgattam a témában úgy tűnik, hogy a vérvétel és egyéb hagyományos vizsgálatok tényleg csak a már súlyosabb állapotot mutatják ki, az meg biztos nem áll fenn, ezért marad a tapasztalás. Annyira nem fog nehezemre esni, hogy kiiktassam a glutént pár hétig, aztán majd meglátjuk. Csak ugye sokkal könnyebb úgy belefogni egy ilyen diétába, ha a kezünkben van egy vizsgálati eredmény, hogy érzékenyek vagyunk a gluténra. :)
A biorezo vizsgálatra elsősorban kíváncsiságból mentem el... Nem vagyok beteg, nem is érzem magam annak, de van 1-2 dolog amit régóta nem tudok megoldani, annak ellenére, hogy némi kilengéstől eltekintve egészségesen étkezem és élek. Gondoltam hátha ad valami támpontot a biorezo, hogy merre induljak el... A glutént hozta ki, majd a diéta során kiderül, hogy tényleg az-e a gond, ártani biztos nem fog :)
Aura látás?
Találkoztam egy emberrel, aki "látja" mindenkinek az összes egészségügyi problémáját, múltbeli testi maradvány tüneteit. Gyermekkorától fogva megmondta ha olyan ember került a közelébe, akinek betegsége volt. Pontos diagnózist adott már akkor, amikor még az illetőnek fogalma sem volt, hogy bármi baja van. A szülei elvitték pszichológushoz, mindenféle orvosi, ideggyógyászati kivizsgálásra, de mindent rendben találtak nála. Megmondták az akkor még kisfiúnak, hogy hallgasson, tartsa meg magának a dolgait. Így is tett! Senkinek nem beszélt többet ezekről, csak a szüleinek, akik hittek/hisznek neki, de nem tudtak a helyzettel mit kezdeni.
Az immár 32 éves fiatal családapa tajcsi oktató, de a képességét csak kevesen tudják (én egy üzletben dolgoztam, ahol egyszer elbeszélgettem az édesapjával az egészséges életmódról, ő említette büszkén, hogy a fiának érdekes képessége van, de nem használja, mert nem akarja, hogy elmebetegnek nézzék). 3 évvel ezelőtt részt vettem a kolléganőmmel egy óráján és utána kérleltük, hogy nézzen meg minket, mondja el mit "lát". Nehezen, de rávettük.
Nézett kb. 2 percig, majd elmondta: 3 gyermeket szültem, a szemem kb. - 4 dioptriás, valószínűleg sokat hánytam életemben, mert a gyomorszájnál hegek vannak, amik a gyomorsav következményei. Össze van szorítva a hasizmom, ez stresszre utal. Mást nem mondott.
A kolléganőmnek: gyermeke nincs, volt 2 vetélése, az ivarszerveknél rendellenes működés áll fenn. Nem komoly a probléma, más gondot nem lát.
Elmesélte, hogy arra kell állandóan koncentrálnia, hogy ne nézze az embereket, mert beleőrül. Hiszen látja a súlyosabb betegségeket is és amikor párszor megmondta az illetőnek mire kellene figyelnie kikelt magából az illető. Elmondta azt is, hogy minden emberben megvannak bizonyos fokban ezek a képességek, de nem foglalkozunk vele, lebecsüljük az érzékelésünket vagy nem elfogadott a mai világban, ezért leblokkoljuk.
érzékelés
Valamennyire nekem is megvan ez a képességem. Ami azt illeti tényleg sok emberben megvan a lehetőség, de azért nem mindenkiben. Vannak akik egész életükben nem fognak érzékelni, mert egyszerűen nem azért születettek le, hogy érzékeljenek. Én úgy vettem észre, hogy kell hozzá egy érzelmileg megfelelő érzékenység és aktív csakrák. Amúgy van jó néhány technika ennek fejlésztésére és egymásban is fel tudjuk ébreszteni. Meg nem ritkán előfordul, hogy emberek tudatlanul áthoznak információkat. Az ilyen emberek egy része ezt észre se veszi, vagy egyáltalán nem is hisz az ilyenekben, más részük viszont valamennyire tudatában van benne vagy hisz benne, de nem használja tudatosan.
A másik ami eszembe jutott: az emberek általában tényleg nincsenek felkészülve arra, hogy valaki csak a szemükbe mondja. Egyrészt nem is feltétlen helyes megmondani nekik (eleve ha megijesztjük a másikat vele, akkor még ronthatunk is a helyzeten), másrészt ha át kell valamit élnie, át fogja élni, ha látja a jövőt, akkor könnyen lehet, hogy kivesszük a kezéből a lehetőséget, hogy megélje azt, amiért belesétált abba a helyzetbe. Egy rosszul meglépett közbeavatkozással akár évtízedek alatt felépített életpályába szólhatunk bele, miközben a betegség lefolyásából ismerne fel valamit. A látás felelősséggel jár, persze arra is rá lehet hangolódni, hogy mi a helyes lépés ilyen helyzetben.
Auralátás
Én is ismerek egy embert, aki ugyanigy auralátó, és ő használja is a képességeit, sok embernek segít.Én az allergiám miatt fordultam hozzá, mert az allergiavizsgálat nem mutatott ki semmit.
Ő megmondta hogy milyen lelki dolog miatt alakult ki és hogy pontosan mit kell tennem hogy elmúljon. Egy ideje rajta is vagyok az ügyön, a tüsszögésem szinte teljesen elmúlt, végre az orromon is kapok levegőt:) de még sokszor berekedek ha valami fontos dolgot akarok mondani. Szóval általánosságban a torokcsakrámat kell erősítenem.
Szerintem ő biztos segítene neki hogy merre induljon el. Ha gondolod hogy jó lehet, majd megadom magánban az elérhetőségét.
Jó lenne ha felvállalná, mert akkor tudna más embereken segíteni, de nagyon fontos lenne saját maga miatt is. Mert ha valaki ilyen képességet kap és nem használja, valószínű hogy előbb-utóbb a sors úgyis abba az irányba tereli, és jobb lenne ha saját akaratából választaná hogy foglalkozik vele, mert a kényszertanulás mindig nagyon fájdalmas.(betegség,halálközeli élmény, baleset....)
pontosan
Ez így van, megjártam a saját utam... Ha valamivel dolgunk van az életben, vagy nem azt csináljuk, amit kéne, vagy olyat csinálunk, amit nem kéne, akkor először csak legyezgetnek a megfelelő irányba, aztán kapjuk a pofonokat, a végén meg keményen el is gáncsolnak. Szóval a végén vagy csináljuk, amit kell, vagy megismerjük a földi poklot.
Nagyon erdekes, es sajnalatos...
Nagyon erdekes, es sajnalatos, hogy nem hasznaljak ezeket a kepessegeket az emberek javara. Ha csak egy lenne kozuluk aki elo merne allni vele es bizonyitana par komoly tesztben, utana minden hasonlo kepesegu embert nagyon megbecsulne a tarsadalom, es sok jot tehetnenek.
Milyen kivalo orvos lehetett volna beloluk.
Úristen, hol élsz?
Tudod hányan megpróbálták "hivatalos útra" terelni ezt az ügyet? Tudod hányan vállalták fel ezeket a kísérleteket? És hol vannak ezek az emberek? Vagy halottak azóta, vagy eltűntek. Én csak három olyan emberről tudok, aki nyíltan és tudományos alapon felvállalta a képességeit, és alávetette magát mindenféle tesztnek és vizsgálatnak. Egyet elütött az autó, egy a műszeres mérések közben valamilyen oknál fogva agyvérzést kapott, és károsodott a beszédközpont és lebénult, Dr. Papp B. János, pedig egyik napról a másikra meghalt egy "rejtélyes betegségben", amiről soha nem derülhetett ki, hogy mi, mert mire felboncolhatták volna, addigra már el is volt hamvasztva, miközben más halott hetekig vár a hamvasztásra. Neki pár óra alatt összejött. Bizonyára mindhárom eset véletlen...
A mai gyerekek között egyre több a "látó". Csak a szülőn múlik, hogy komolyan veszi-e, amit a gyerek mesél, és nem gondolja-e fantáziálásnak. Remélem, hogy az új generáció már lesz annyira "erős", hogy végre a kutatók is elkezdik komolyan venni, hogy más "dimenziók" is léteznek, és ezek létezését nem törvényszerű, hogy csak a mi akadémikus matematikánkkal, fizikánkkal, méréseinkkel, stb. lehet bebizonyítani.
Hidd el Vaskalapos, hogy én örülnék a legjobban, ha a tudomány komolyan venné ezeket az embereket, és nem kisérleti nyúlként tanulmányozná őket, hanem hagyná őket élni és dolgozni. Inkább a különböző nagy pénzért dolgozó jósokat, jövendőmondókat és kuruzslókat kéne kiszűrni.
És hadd meséljek el még egy érdekes esetet. Van itt felénk egy közeli faluban egy juhász. Nincs iskolázva, írni, olvasni is alig tud - jobbára csak aláírni tanult meg. Egy faluszéli viskóban lakik a családjával (van felesége és gyerekei is). Nagyon szegények. Nos Gyula juhász lát. Múltat és jövőt is, ráadásul betegségeket, és a betegségekhez dukáló gyógymódokat is. Állítólag még soha nem nyúlt mellé. Amikor kiderült, hogy mennyire jó képességei vannak, elterjedt a híre, és a városi emberek zarándokoltak hozzá jótanácsért. Gyula juhász a tanácsokért soha nem kért pénzt, de egyszer az egyik kliense - látva, hogy milyen körülmények között él - rátukmált egy tízezrest. Gyula juhász mesélte, hogy amikor megfogta a pénzt, égette a kezét, és egészen addig nem látott, amíg vissza nem adta azt. Azóta csak nem pénzbeli adományokat fogad el: ruhákat, élelmiszert, használati tárgyakat.
Tudom, ez olyan, mint a népmese, de mindezt alátámasztotta az, amit Dr. Papp B. János is mesélt, akinek szintén "égette a kezét" a pénz. És János mesélte azt is, hogy ha elkezdte "iparszerűen" a gyógyítást, akkor mindig gyengült a látása. És tőle tanultam azt az aranyszabályt is, hogy ne akarj olyan embereken segíteni, akik nem kérik! Mert az is visszaüt.
Aztán ismertem egy olyan valakit kamaszkoromból, aki hasonlóan látott, mint akiről Tünde mesélt. Ezért akart orvos lenni. Aztán amikor elment az orvosi egyetemre, és bekerült egy kórházba gyakorlatra, akkor elvesztette a látását. Nem rég futottam vele össze, és mesélte, hogy a nagy orvosi hajtásban úgy kiütötte magát, hogy szívinfarktust kapott, és leszázalékolták 5 éve (akkor volt 45 éves). Elkezdett kertészkedni, és gyógynövényeket termeszteni. És érdekes módon visszajött a látása. Nem olyan erőteljesen, mint amilyen kamaszkorában volt, de állítólag minél inkább természetközelibb életet él, annál inkább lát újra.
Dr. Papp B. János sem látott, amíg hivatalosan is orvos volt. Ő is csak akkor kezdett látni, amikor otthagyta a hivatásos orvosi pályát egy baleset miatt (szintén leszázalékolták).
Érdekes dolgok ezek. Én a magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogy mivel én nem vagyok látó, csak érzékelem a rezgéseket, azt vettem észre, hogy ezek a képességek (látás, kézrátéttel való gyógyítás, stb.) csak ott működnek, ahol jók a rezgések. Kórházban, orvosi rendelőkben még SOHA nem éreztem jó rezgéseket, sőt... És azt is észrevettem, hogy bizonyos szakmákra jellemzőbb a jó rezgés (pék, suszter, bába, dúla, kertész, zenész, szakács, juhász, pásztor, borász, pl..) és vannak szakmák, amelyek kimondottan rossz rezgésű emberekkel vannak teli (ügyvéd, orvos, bankár, üzletkötő, "manager", ügynök, pl.) Ez nem azt jelenti, hogy ezek rossz emberek, csak a rezgésük nem jó. Nos ebből semmilyen konzekvenciát nem akarok levonni, csak érdekesség képpen írtam le.
Hozzászólás írása