033. Amit az aranyérről tudni kell

Tudásom egy nagy részét az utóbbi időben nem magamnak, hanem Nektek köszönhetem. Az ember ugyanis hajlamos azzal foglalkozni, és azt tanulni, ami érdekli. Mivel nekem és a környezetemnek soha nem volt aranyér problémája, komoly utánajárásba telt, hogy megszerezzem az ezzel kapcsolatos ismereteket. Konzultáltam gyógyító ismerőseimmel, rátapadtam az infomed oldalaira. Megdöbbentem azon, hogy szinte a felnőtt lakosság fele aranyér problémákkal küzd, ami egyértelműen visszavezethető arra, hogy helytelenül táplálkozunk, és nem juttatunk be a szervezetünkbe olyan tápanyagokat, ami megkönnyíti az emésztési folyamatokat. Dr. Ládi Szabolcs rákterapeuta kutató orvos szerint az aranyér és a végbélrák megelőzhetőek lennének egyszerű táplálkozási és folyadékfogyasztási szabályok betartásával.

Már egy évente egyszer elvégzett Béltisztító kúrával elejét vehetnénk az összes ilyen jellegű betegségnek, mint: aranyér, emésztési zavarok, puffadás, gyomorsavtúltengés, bélgyulladások, gyomorfekély, reflux.

Tartalom:

 

De egyenlőre maradjunk az aranyér témakörénél, nézzük mit is kell tudnunk róla.

Napjainkra az aranyér civilizációs betegséggé vált. Az Egyesült Államokban például a felnőtt lakosság 58%-ának van aranyere, míg a harmadik világ országaiban ez csupán 3-4%-ot tesz ki. Az életkor előrehaladtával - különösen 40 éves kor felett - a betegség gyakorisága növekszik, nemre való tekintet nélkül.

Kiváltó okai elsősorban a rossz étkezési szokásokban keresendő, amiből következnek a: székrekedés, a végbélnyílás izomzatának görcsös összehúzódása, a májzsugorodás miatt kialakult fokozott nyomás a kapuvéna területén és a végbélrák.

A tüneteket okozó aranyér csak az arra hajlamos egyénekben, adott társadalmi-gazdasági és kulturális körülmények között fordul elő. Azaz az elkényelmesedett és elműanyagosodott modern civilizációkban.

A székrekedés vénás torlódást eredményez a végbélben, és aranyérhez vezet, a terhesség is ilyen hatást fejt ki hosszú távon. A székeléskor kifejtett erőlködés és a székrekedés meglétét csak minden kilencedik megkérdezett betegnél találta igazoltnak.

A családban az aranyérbetegség az esetek felében fordul elő. A végbélrákkal való kapcsolat inkább véletlenszerű. Az érpárnákban a kóros nyomás megrepeszti az erek falát, vérzést okoz, mely gyakran vizenyővel és trombózissal szövődik.

Az aranyérbetegség hagyományosan négy stádiumba sorolható. A kísérő tünetek: viszketés, vérzés, diszkomfort érzés, duzzanat, az aranyér előesése, fájdalom és néha székelési képtelenség. Az előeső aranyerek mellett kialakuló laza végbélzáróizom-tónus miatt szivárogás van, ez felmaródáshoz, viszketéshez vezet.

A harmadik és negyedik stádiumú aranyerek legeredményesebb kezelése ma is sebészi.

A növényi rostokban gazdag élelmiszerek fogyasztása csökkenti a székrekedést, így a székelés közbeni erőlködést. Fontos, hogy táplálékunk 60%-a nyers zöldség és gyümölcs legyen, igyunk legalább napi 3 liter minőségi folyadékot. Kerüljük a cukorfogyasztást és iktassuk ki a finomított élelmiszereket az étrendünkből.

Akinek aranyere van, annak tanácsos lenne átgondolnia szokásait, hiszen gyakran innen erednek a problémák!

Sokan szívesen helyezik magukat "kényelembe" a mellékhelyiségben, elolvassák a napilapot vagy egy izgalmas krimit, esetleg keresztrejtvényt fejtenek. Ez azonban nem egészséges! A hosszan tartó ücsörgés felelős lehet az aranyér kialakulásáért, mely betegségben minden második ötven év feletti ember szenved. Súlyosbítja a helyzetet, ha a vécén ülve erőlködik, hiszen ez károsítja az érzékeny aranyeret.

Túlterhelt véredény

Az aranyérfonat a végbél külső és belső záróizmait segíti. A záróizom a széklettartásért felelős, az aranyérfonat pedig a belet szigeteli le gázok és folyadék behatolása ellen. A külső izmot képesek vagyunk magunk irányítani, a belsőt azonban nem. Az aranyérfonat a bélfalat béleli ki a végbél és a végbélcsatorna között.

Mindezt egy elágazó véredényháló szövi át. Ezek a véredények szükség szerint megtelnek és ürülnek: ha a belső záróizom ellazul, akkor az aranyér nincs megtelve vérrel, a bél belső részén pihen. Ebben az állapotban szabadon távozhat gáz, folyadék vagy széklet, persze csak akkor, ha a külső izmot tudatosan ellazítjuk. Ha azonban székletürítés közben erőlködünk, azzal megzavarjuk ezt a természetes folyamatot.

A nyomás hatására elzáródnak az aranyér véredényei, s hiába lazult el a belső izom, a vér nem tud onnan távozni. Idővel ez túlterheli a véredény falait. Kitágulnak és kitüremkednek, végül begyulladnak.

A rendellenes értágulatok, illetve csomók nemcsak a végbélen kívül, hanem azon belül is kialakulhatnak. Ilyen esetben rendkívül kellemetlen módon jelentkezhetnek: fájdalom és/vagy vérzés formájában. Eleinte az aranyeres csomók - általában három darab - puha tapintatúak és könnyen elkezdenek vérezni. Az idő előrehaladtával a rostos elfajulás következtében nagyobbá, keményebbé válnak, és - ha a kórkép hosszú ideig fennáll - egyre kevesebb az esély, hogy orvosi beavatkozás nélkül vissza lehessen helyezni őket a végbél záróizma fölé.

Árulkodó tünetek

Gyulladásnál az aranyér érzékeny nyálkahártyája sérül, s ha már amúgy is sérült volt, vérzés is felléphet.

Ha viszket...

Sok esetben ez az első jele annak, hogy aranyér problémák alakulhatnak ki a közeljövőben. Az indokolatlan végbélviszketés prognosztizálhatja az arnyeret, és vakarás hatására átcsaphat kínzó fájdalomba.

Ha fáj...

A fájdalom általában nem váratlanul, egyik napról a másikra jelentkezik, hanem sokszor elhúzódó székrekedéses időszak után. Kezdetben helyi gyulladás,  viszketés, nyomás érzése a végbéltájékon jelzi, hogy valami nincs rendben. De hirtelen fellépő, éles, rendkívül kellemetlen fájdalom is előfordulhat. Ennek oka általában visszér oly mértékű tágulata, ami emiatt kizáródik a végbélen kívülre, vagy okozhatja aranyértrombózis, amelyet a vérrögök okozta kékes, lekerített, megkeményedett, duzzadt erek jellemeznek.

Ha vérzik...

Általában a székürítés után jelenik meg a vérzés. Élénkpiros, kis mennyiségű vér látható, amit az érintett területet és környékét belülről ellátó finom hajszálerek repedése okoz. Az ilyen eset feltétlenül kivizsgálást igényel! A vizsgálatot persze mindenki szívesebben elkerülné, ám azt nagyon fontos elvégeztetni, hogy egyértelműen kizárható legyen a végbélrák gyanúja.

Jegyezzük meg! A rossz testtartás is elősegíti az aranyér kialakulását: székletürítésnél picit hajoljunk előre, ezzel tehermentesíthetjük szervezetünket.

A betegség első jele például, ha a WC-papíron vérnyomokat észlelünk. A vér a sérült nyálkahártyából szivárog. Mindez végbél környéki fájdalmas viszketéssel és égető érzéssel jár együtt.

Sebészeti beavatkozások

Esete válogatja, mire van szükség. Az eljárások között található a fagyasztásos megoldás, avagy a fájdalomcsillapító injekció- e két megoldás altatás nélkül végezhető, mivel nem okoznak fájdalmat.

Másik eljárás az ér elzárása. Ilyen esetben beöntéssel kitisztítják a vastagbél alsó szakaszát, majd a sebészorvos a rektoszkóp nevű eszközzel megkeresi a probléma helyét. Az eszköz végén található csipesszel kihúzza az elzáródott eret, majd gumigyűrűvel elszorítja. Vérkeringés hiányában ez a szakasz elhal és lelökődik. Ez az eljárás szintén altatás nélkül elvégezhető ambuláns rendelésen.

Komolyabb esetekben, ha nagyon fáj vagy vérzik az aranyér, avagy a korábbi eljárások nem jártak eredménnyel, műtéti úton, kórházban végzik el a beavatkozást, s a problémás részt műtét során eltávolítják.

Megfontolandó tanácsok:

  • Ha ebben a betegségben szenvedünk, mindenképp változtassunk székletürítési szokásunkon és életvitelünkön!
  • Csak akkor menjünk WC-re, ha tényleg úgy érezzük, hogy kell, nem pedig csak megszokásból, például reggeli után.
  • Ne "trónoljunk"!
  • Mozogjunk többet frisslevegőn!

(forrás:infomed)

A végbélizmok erősítésére sajátítsuk el a Kriston féle intimtornát.

A következő készítmények szedése javasolt:

  • Aloe Vera lé - általános normalizáló, emésztést elősegítő, gyulladásgátló
  • Emóció 7.84 - a gyomorban a belekben és az emésztésnél lezajló folyamatokat optimalizálja, béltisztító, lugosító hatású
  • Apiterápiás készítmények - visszakolonizálja a hasznos bélbaktériumokat, normalizálja az emésztést
  • Csicsóka sűrítmény - többek között emésztés serkentő, bélflóra-helyzeállító (prebiotikus) hatású
  • Zyflamend, ha gyulladás is áll fenn
  • Prebiotikus Rost-koktél a bélmunka és az emésztés serkentésére

Készítsünk otthon aranyérkrémet!

Sok esetben nem használhatók vagy nem ajánlottak a szintetikus hatóanyag-tartalmú késztermékek (pl. terhesség, szoptatás idején). Ilyenkor mi magunk is készíthetünk gyógykrémet.

Kenőcs az aranyér tüneteinek enyhítésére: 30 ml házi körömvirágkrémbe keverjük a következő illóolajokat (2-2 cseppet):

  • kamilla
  • cickafarok
  • vadrozmaring, vagy rozmaring
  • levendula
  • rózsa.

Körömvirág krémet így készíthetsz a legegyszerűbben:

  1. 100 gr házi mangalicazsírt olvassz fel folyékonyra
  2. majd vedd le a tűzről és szórj bele 25-30 fej körömvirágot
  3. jól keverd el, és lefedve egy hétig tedd félre hűvös helyre (de ne hűtőbe), és hagyd állni.
  4. utána olvaszd vissza a keveréket (de vigyázz, meg ne süsd!), és ha már folyékony, szűrd le egy üveg vagy porcelán tégelybe.
  5. add hozzá az illóolajokat, keverd el, és tedd hűtőbe, hogy megszilárduljon.

Az elkészült kenőcsöt mindig alaposan zárjuk be, és tároljuk hűtőben. Napközben minél gyakrabban kenjünk belőle a megtisztított végbélre!

Ha nem szeretsz, vagy nincs rá lehetőséged házilag kotyvasztani, akkor a kész termékek közül Stadelmann féle aranyérkenőcs, és a Stadelmann féle körömvirágkenőcs bizonyult a leghatékonyabbnak.

A természetgyógyász javaslata

Az aranyér megelőzése érdekében feltétlenül ügyelni kell az egészséges táplálkozásra! A székrekedés elkerülése érdekében fontos, hogy kellő mennyiségű rostot tartalmazzó legyen az étrendünk. Tányérunkra rendszeresen és bőségesen kerüljön gyümölcs, zöldség, gabona. Jó hatású a bioboltokban kapható pszilliummag, vagy a naponta 3x1 teáskanállal elfogyasztott lenmag. Ezt étkezések előtt, egy pohár víz kíséretében kell magunkhoz vennünk. Erényei közé tartozik, hogy mérsékli a székrekedést és a vele együtt járó erőlködést. Ugyanakkor ügyeljünk a nap folyamán a bőséges folyadékfogyasztásra is!

Az érintetteknek érdemes kerülniük a kávét, az alkoholt és a dohányzást, de legfőképpen a cukrot.

Fitoterápia: a vérkeringés serkentésére alkalmas gyógynövényekből készült teákból napi 3 csészényi elfogyasztása javasolt.

Készítsünk teát: cickafarkból, édesgyökérből, pásztortáskából, zsályából, vérontófűből! A gyulladt aranyér okozta panaszokat kamillás, zsályás vagy ciprusfaolajos ülőfürdővel lehet enyhíteni.

Homeopátia: a kezdeti stádiumban alkalmazható a módszer. Enyhébb fájdalom esetén Aesculus CH 5, naponta 4 alkalommal, valamint helyileg kenőcs - például feketenadálytő - alkalmazása javallott. Ha hűvös időben enyhülnek a tünetek, könnyen fájdalom és vérzés kezdődik, és ércsomó is megjelent, használhat a Hamamelis CH 5.

Ha csak külső, kemény, nagyon fájdalmas a csomó, és melegben rosszabbodik a helyzet, Lachesis CH 5 hozhat enyhülést.

Bevált népgyógyászati receptek:

illóolajos ülőfürdő:

  • 2-2 csepp ciprus- és kamillaolaj (vagy boróka- és mirhaolaj),
  • 1 csepp borsmentaolaj,
  • egy lavór meleg víz

5-10 percig ücsörögjünk, majd kenjük be az érintett területet az ülőfürdőhöz használt olajok keverékének 10 cseppjéből, valamint 30 ml növényi olajból készített eleggyel.

Az illóolajok jótékony erejét kúp formájában is alkalmazhatjuk. Aranyér kúpot nagyon egyszerű házilag is készíteni! Lásd itt a receptjét.

A kamilla tea megkönnyíti a székelést anélkül, hogy meghajtana. Kamilla krémmel is kenegethetjük a területet.

Vérző aranyérre fogyasszunk cickafark teát, naponta 2x1 csészével elkortyolgatva, valamint készíthetünk ülőfürdőt kamilla és cickafark tea keverékéből. Szintén kenegethetjük az érintett testrészt cickafark krémmel.

Reszelt burgonyát vagy répát is rakhatunk a területre.

Pszichoszomatikus háttér, pozitív gondolkodás

Az aranyérproblémák lelki hátterében a határidőkkel kapcsolatos aggódás, az elengedéssel összefüggő zavarok, harag és leterheltség húzódik meg. Ha átgondoljuk e problémáinkat, és pozitívan gondolkodva megerősítjük magunkat: "Megszabadulok mindentől, ami nem szeret. Jut elég idő és alkalom mindarra, amit tenni akarok!" - lelki szinten is támogatjuk gyógyulásunkat.

Kapcsolódó tartalmak:

Kapcsolódó termékek:

 

 

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hozzászólások

Aranyér várandósság alatt

És mi a helyzet a terhességi aranyérrel? 

Nekem nem attól jött ki, hogy nem tudok rendesen wczni... minden nap van székletem, nem is kemény, nem erölködöm sosem.

Kb. másfél hete egy reggeli wczésnél pár csepp vér volt a székletemben, de semmi fájás, viszketés, semmi egyéb tünet.. Múlt hét végén pedig csodásan kidudorodott az aranyerem és fáj is nagyon.

Jó babszem nagyságú a bal oldalon a "kijárat" mellett..

Eddig egyetlen egyszer volt életemben akkor nem volt nagyobb egy borsónál, annak is már vagy 15 éve, akkor 2 nap alatt gyönyörűen vissza is húzódott, azóta se találkoztunk.

Most 3 napja kenegetem körömvirágos krémmel, kamillával borogatom, de semmi javulást nem észlelek, nagyon fáj, szinte minden helyzetben, ami fura hogy csak ülni kényelmes.....

Félek hogy mivel nem  az erölködéstől van, akkor a ránehezedő súly miatt lehet (nem híztam amúgy csak 3 kilót a picivel, 34. hétben vagyunk, de súlyfelesleggel indultam) és így viszont esélyem sincs hogy visszavonulót fújjon....

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Aranyérre

próbáltad már a Stadelmann-féle hamamelis-mirtusz balzsamot? Már rengeteg pozitív visszajelzés érkezett hozzám, azoktól, akik használták...

Bízzunk benne, hogy hamarosan már nem fogja az aranyér probléma beárnyékolni a babavárás utolsó időszakát...

Niki

Értékelés: Nincs

Aranyer vagy daganat...

Eloszoris ne haragudjatok, ha nem jo helyre irom a hozzaszolasomat, vagyis a kerdesemet, de van egy dolog ami nagyon aggaszt. A heten immar masodik alkalommal eszleltem, hogy szekeles utan verzek,( 2-3 nap kulonbseg a ket verzes kozott) elenkpiros vert talaltam a wc-papiron valamint a wc cseszeben a viz is piros lett.( cikluson nem vagyok). Ugyanakkor szekeleskor nem erzek erosebb fajdalmat, sem viszketest, es nem erolkodom kozben. Olvastam, hogy ez lehet aranyer esetleg daganat is, es nagyon megijedtem, de nem minden tunetem mutatja azt, hogy aranyerem volna. Szerintetek szukseges az orvosi kivizsgalas, es milyen orvoshoz kell ezzel fordulnom? Esetleg egy gyogynovenyes ulofurdo segit, vagy semmi ertelme? Kerlek segitsetek. Koszonom.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Végbél körüli vérzés

Menj el a háziorvoshoz, ő ír Neked beutalót a megfelelő szakrendelésre. Mindenképpen derítsd ki mi okozza a vérzést, mi a hozzászólásból nem fogjuk tudni megmondani és felelőtlenség is volna.

Ha megvan a diagnózis, akkor jelentkezz és segítünk!

Értékelés: Nincs Átlag: 4.7 (3 votes)
kenguru's picture

aranyérre illóolaj

sziasztok!

szeretnék aranyér kenőcsöt csinálni a páromnak, de nincs körömvirágom, viszont van shea, kakao, kokusz (ez finomított) vajam + illóolajok közül levendula, bergamott, citrom-eukaliptusz, fahéj,+ mandulaolaj, olivaolaj

szerintetek, ha shea vajba csepegtetek illóolajokat azzal is lehet segíteni gyógyulást? Eléggé enyhék a tünetei, de szerintem nem árt, ha kívülről is ápolva van. Milyen illóolajokat használjak?

segítsetek!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Aranyérre

Szia Kenguru!

Ha nincs körömvirágkenőcsöd, könnyen tudsz készíteni, akár szárítottból is, gyógynövényboltokban kapható.

Érdemes elkészíteni, hiszen amellett, hogy hidratál, csodálatosan fertőtlenít és gyógyítja a sebesek, gyulladásgátló hatása  is van.

Elképzelhetőnek tartom, hogy enyhe tünetek mellett a "sima" shea vajas variáció is segítséget jelentene. Hogy milyen illóolajokat használj? Azokat, amelyek a fenti ajánlásban szerepelnek :)

Ha kedved szegi a "pepecselés", ajánlom figyelmedbe a Stadelmann-féle illóolajkeveréket aranyérre.

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
kenguru's picture

köszi

igen hallottam, hogy a szárított virág is jó lehet, de én ma akarom elkészíteni, de már itt bezártak a gyógyszertárak, de akkor sheába rakok  illóolajakat és hátha az is jó lesz:)

köszi  gyors választ.)

Értékelés: Nincs

Aranyér krémbe illóolaj

Sziasztok! Még új vagyok ezen a nagyszerű oldalon és az lenne a kérdésem, hogy az Aro..x illóolajakat végblben lehet haszbálni, ill.hüvelyben? Ha nem , akkor melyikat, ami mág normál árban van? Köszönöm a segítségeteket

Értékelés: Nincs
evad's picture

Milyen illóolajat?

Javaslom, hogy olvasd el az alábbi írást, itt találsz néhány illóolaj kombinációt: http://antalvali.com/boszorkanykonyha/aranyer-kup-hazilag.html

Én nem használnám az általad említett illóolajakat ilyen érzékeny területeken. 

Értékelés: Nincs

Evad, köszönöm

elolvastam már, csa nem tudom, hogy melyik márka megbízható. Talán a H.len? Igazából most megyek a MediLi..-ba és gondoltam bevásárolok.

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Megbízható illóolajok

Szia Ilke!

Az általad említett illóolajok jók párologtatásra, ruhaöblítésre, légfrissítő készítésére, viszont gyógyászati célra, pláne belsőleg nem ajánlottak. 

A legtöbb kereskedelmi forgalomban levő illóolaj cég, már nem is titkolja, hogy természetes eredetű szintetikumokat kever az illóolajaihoz.

Az a szó, hogy 100%-os, az, hogy 100%-os tisztaságú, az hogy 100 %os tisztaságú gyógyszerkönyvi minőség, hogy 100%-os higítatlan, és az, hogy 100%-os töménységű - nem ugyanazt jelentik.

A Farfalla illóolajai belsőleg is biztonsággal használhatóak, nem véletlen, hogy elsősorban olyan gyártót kerestünk, aki demeter minőségű (ez a legtisztább) illóolajokat készít, mindenféle szintetikum nélkül. Ezekből 1-2 csepp többet ér, mint a másikból egy egész üveg.

Értékelés: Nincs

Most aloe vera

Köszönöm Betty a segítséget. szappant azért csinálhatok az Aro..x-ból?

Másik kérdésem, hogy vettem olyan aloe vera gélt, amire a következő van írva: Lily of the des..t. 99%-os. Ez jó minőségű? Aranyérre, illetve fissurára használnám. Illetve van itthon Aloe Arborescens- ha jól írom- növényem. Azt mire használhatnám? Esetleg egyéb ötlet?confused_smile.gif

Köszönöm:Ilke

Értékelés: Nincs
Juzus's picture

Aloe Vera

szappant is készíthetsz az általad említett illóolajból, biztosan nagyon jó lesz majd, használd egészséggel. regular_smile.gif

Nos, rengeteg aloe faj létezik a világon: 250-300, de ezek közül csak kevés az, amelyik gyógyításra való. Ilyen pl.: Aloe ferrox, Aloe arborescens, Cal Aloe. De a leghatásosabb aloe növény: az Aloe Vera, más néven Alor Barbadensis Miller és ez a legelterjedtebb is gyógyításást tekintve, habár a Te növényyed tartalmazza a legtöbb hatóanyagokat és nagyon magasra is megnőhet, akár 2- métert is elérheti. yes.gif

Maga az Aloe nagyon jó tulajdonságokkal rendelkezik:

  • has- és vizelethajtó hatású
  • rengeteg ásványi anyagokat, vitaminokat, aminosavakat tartalmaz
  • sebösszehúzó tulajdonsága sem elhanyagolt
  • vírusellenes tulajdonsága közismert és erősíti az immunrendszert
  • öregedésellenes hatású
  • gyulladáscsökkentő, antibakteriális, fájdalomcsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik

A kereskedelmi forgalomban rengeteg aloe készítmény kapható és nem mindegy, hogy mit tartalmaznak. Mi az, ami még a Te géledre rá van írva összetétel szempontjából? Nálunk is kapható jó minőségű aloe gél

A fenti cikk pedig sokat segít az az aranyérrel kapcsolatos problémákban.

Ha még nyitott kérdés maradt, akkor tedd fel és szívesen válaszolunk rá!

Fedezd fel a növényed titkát, mely sokkal többet tud, mint amennyire használjuk!

Értékelés: Nincs

Kicsit összevagyok

Kicsit összevagyok zavarodva, mert pár hete nekem is érdekes tüneteim kezdődtek. Azelőtt soha semmi bajom nem volt és igazából nem tudom hova fordulhatnék. Pár hete nekem is a végbélnyílásom környékén viszketés kezdődött el, ami most már elég kellemetlen, főleg éjszaka. Eléggé tisztaság mániás vagyokés nem tudom hova tenni, hogy mi történt, mi lehet ennek az oka. Hintőporral kezelem kb.2 napja, amitől picit jobb a helyzet,de most mar mintha fájna is és csípne is.....nem tudom. A székletem rendben van, sőt az utolsó napokban többször is mennem kell, ami kicsit furcsa, mert általánosságban 1szer 1 nap mentem wcre. Nem tudom.

Kérlek segitsetek, mert ez eléggé kellemetlen. plusz nem vagyok otthon. Angliaban dolgozom és élek már lassan 1 éve.

Nagyon köszönöm előre is.......

Értékelés: Nincs

Illóolajok és fűszerek kerülése babaproject alatt

Sziasztok! Tudja valaki, hogy babaproject alatt milyen fűszereket és illóolajat kerüljünk? Ekkor is óvatosan kell bánni ezekkel? Köszönettel: Judit

Értékelés: Nincs
Anidúla's picture

Babaproject és a fűszerek

Szia!

Kerülendőt igazából nem tudnák írni, de ajánlatos a gyömbér, hagyma, fokhagyma, pirospaprika cayenne bors, spenót, citrusfélék a párodnak, és a rendszeres mozgás! :)

neked lehetne kicsit több fitohormonos tea.

Rétilóhere virág, málna, földieper levél, rétipalástfű, cickafark azonos mennyiségben leáztatva napi egy egy csésze, de három hónapnál tovább ne idd! az után szünetet kell tartani.

Sok mozgá, sok szerelem!

:)

Ani

Értékelés: Nincs

Köszönöm Ani a válaszodat. :)

Örülök, mert akkor nem kell még óvatoskodni ezekkel. mml.gif

Értékelés: Nincs

Mikor múlik már el.. ?

Sziasztok! 25 éves vagyok 56kg és idénre tervezünk kisbabát. November utolsó két hetében elkaptam valamilyen influenza szerű betegséget, kemény mandulagyulladással. Kaptam antibiotikumot, egy hatalmas gyógyszer formájában és másnapra vagy két nappal később csalánkiütés jelent meg a kezemen és égtelenül viszkedni kezdtem lent. A fenekem is és a nunus is. Elviselhetetlen volt, nőgyógyász adott egy mentő gyógyszert és visszamentem a háziorvoshoz. Kitalálta, hogy penicilin érzékeny vagyok és ennyiben maradt a dolog. Aztan megjelent a fenekemen két ilyen kis bigyó. Először nem fájt a kaki, kentem reparonnal, el is tűntek a bigyók, de aztán már minden kakilás fájt és vérzett is. Decemberben jött ki jobban és januárban elmentem egy sebészhez. Megvizsgált adott kúpot, krémet, fertőtlenítőt, lenmagot. Azt mondta tágítani kell az utolsó szakaszt, mert begyulladt. Először jobb volt tényleg, de aztán egyik nap többet ettem a kelleténél, mert eddig diétán tartottam magam és újra vérzett, de csak éppen hogy. Lassan három hónapja tart. De mikor fog elmúlni végre? Mikor lesz már az, hogy a kakilás megkönnyebbülés? Nagy az esély, hogy elrákosodik? És hogy fogok így szülni? Légy szíves segítsetek, mert tanácstalan vagyok.... Köszönöm: Anita

Értékelés: Nincs

Vegbel viszketes

Sziasztok! Kis segitsegre lenne szuksegem...Mar kb 3 hete elkezdett viszketni a vegbelnyilas tajeka, eloszor csak kivul, mostanra kb fel-egy cm nagysagban belul is. Mindig nagyon tisztan tartom es arra is ugyelek, hogy hol, milyen wc-t hogyan hasznalok...szoval nem hinnem, hogy valamit igy szedtem ossze, bar ki tudja. Korabbrol van ez, de gondolom, erdemes megjegyezni, hogy kicsit ki van fordulva a vegbelem, bar intimtornat mar tobb, mint gy eve rendszeresen csinalok. Etkezest tekintve sok gyumolcs, zoldseget fogyasztok, nyersen is, cukrot nagyon ritkan, kavet napi egy-kettot, csak tejjel. Napi egy-ket liter szurt vizet iszom, a testmozgas kisse hianyos, de legalabb setalni naponta kimegyek a napra. Nem tudom, mi lehet a gond, de ezzel meg azert nem rohannek orvoshoz, csak kicsit kellemetlen az egesz. Ha barmi otletetek van, vagy tudtok valahogy segiteni, azt nagyon megkoszonnem! Udv, G

Értékelés: Nincs

Nekem is pár hete ilyen tüneteim vannak.

Fájni nem fáj. Az a furcsa, hogy habár székelési gondjaim vannak,mióta az eszemet tudom, de ilyen viszketés ilyen hirtelen még sosem fordult elő. És az a furcsa, hogy mostanában szinte minden este lenmagot rágcsálok,  rozskenyeret, graham kiflit eszem, cukrot csak kávéba teszek néha. Talán folyadékot többet is ihatnék, de a wc-zés az utóbbi időben akkor is könnyebb és gyakoribb. Én megmondom először a rostok/magok tisztító jeleire gondoltam, de ezekszerint nem az:(

Értékelés: Nincs

viszketés

Lehet, hogy nincs semmi összefüggés a dolog között, de nekem is voltak ilyen tüneteim (plusz még fülviszketés belül)és amióta csinálom a candida kúrát (2 hónapja) egyáltalán nincs viszketésem.

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Én úgy tudom,

hogy a végbél viszketés az elsavasodástól és bélférgektől is lehet! A candida kúra betartása, egy alapos méregtelenítés mindhárom problémára megoldást nyújthat...

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ezek az aranyér kezdeti tünetei

A tippeket lásd a fenti cikkben!

Értékelés: Nincs
beus's picture

Aranyér szülés előtt SOS segítség kellene

Sziasztok, tudnátok nekem aranyérre valami olyan kenőcsöt ajánlani,ami nagyon gyorsan hat?Szülés előtt állok(már csak max két hetem van)és kijött az aranyerem,pedig egyáltalán nem erőlködtem.Amit próbáltam ,de sajnos nem sok sikerrel az útifű levélpép,Arnica-homeopátiás golyócska. Eléggé kiduzzadó,fájó aranyér de nem vérzik. Hálás köszönet, Beus wave.gif

Értékelés: Nincs

Aranyérre Beusnak

Közvetlen szülés előtt nekem is volt aranyerem, hasonló, mint amit Te is leírsz. A duzzanat feltehetőleg a ránehezedő súlytól van. A szülés után a duzzanat elmúlt, de néhány hétig sajnos az egyéb tünetek megmaradtak, ezek elég fájalamsak voltak WC-zésnél. Azóta nagyon odafigyelek, hogy ezt elkerüljem. Megfelelő étkezéssel. Székletet sosem visszatartani, hanem mikor inger van, el kell menni a WC-re. Az intimtorna nagyon hatásos. A gyertyaállás is, bár ez a mostani állapotodban nem igazán kivitelezhető, de majd szülés után. Megcsináltam a boszikonyhában található körömvirágos krémet, ezzel szoktam kenegetni, ha néha-néha előjön. Eszter

Értékelés: Nincs
Lenóka's picture

Beusnak a problémára

Szia Beus! Próbálj meg jeget tenni rá, kis gézbe tekerve. Az intimtorna egy elengedhetetlen dolog, oldalt fekve végezd, úgy hatásosabb. A homeosok közül sok szer van, ami bevethető ilyenkor általánosságban az aesculust szokták adni, ha jól tudom. A higítás, mivel testi szintű problémáról van szó 5 ch, és napi 2-3 alkalommal 5 golyócska az adag. Az árnika nagyon jó választás, azt is használhatod, így szülés előtt egyébként is hasznos regular_smile.gif Jó várakozást, és írj, ha tudok még segíteni valamiben! L. wave.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Aranyér:lásd fent!

Átmozgattam a megfelelő infóhoz a hozzászólásod!

Értékelés: Nincs

Aranyér, emésztés, pattanások

Szia Vali és szia mindenkinek, szeretném a véleményeteket, ill. a tanácsotokat kérni. Van egy kis problémám amit már nem tudok egyedül megoldani. Van egy csúnya aranyerem – külsö is, belsö is amit elég szépen kordában tudok tartani, de néha hónapokon át kínoz és én tehetetlen vagyok. Most próbálok magamnak kamillás krémet gyártani és szeretném megkérdezni, hogy esetleg kúpot csinált e már valaki otthon??? Jól jönne 1-2 tipp!!! Szóval ez lenne a tüneti megoldás…. Az ok: valószínü az emésztésemben van, de ezt nem tudom megfejteni, hogy miért??? Mit csinálok rosszul??? Szóval nem sikerül minden nap, vagy nagyon kevés…nem eszek sokat, csak annyit amennyit igényel a szervezetem… ha megtömöm magam, akkor jobb, de nem ez a megoldás...hormonális problémáról nem tudok, pazsmirigy sem, remélem, a legutóbbi kontrol vérvizsgálatom kitünö volt....az utóbbi idöben díszit egy pár kellemetlen pattanás az arcomon is. Soha nem volt tökéletes a böröm, de ez már sok(k). A hajas rész néha rettenetes és a hajam is hullik….Szóval lehet candida?? Vagy csak “tisztulok”??? én nem tudom… Tisztító kúraként szeretném most télen a búzafüvet inni (kellene valami keményebb??), csíráztatok is, szóval mindent megteszek ….azt hiszem…eppen ezért nem értem miért makacs a hasam….vagy lehet, hogy már az agyam blokkolja le a dolgokat??? hmmm.gif Egy kicsit rólam: (kb. 3 éves ez a ritmusom) •Ülömunkát végzek, de minden nap, télen nyáron gyalog járok munkába oda-vissza jó 20 perces intenzív sétával egy gesztenyés allén keresztül, az utóbbi 1,5 évben ehez társul még heti 1x úszás, 1x futás (néha nem jön oszze, de mondhatjuk hogy rendszeres), havi 1x sauna (itt olvastam, hogy jó és belebolondultam, nagyon tetszik) •Étrend: zöldség, zöldség, gyümölcs, tészta, tészta félék, rizs, kb. 2-3x hetente tejtermék (csak sajtok és natúr joghurt, a tejet utálom a szagát sem bírom), max. 1x hetente hús (csibi, vagy sovány malacka), de több hétig is bírom hús nélkül….nem vagyok oda érte, édesség jöhet, de ha nincs elvagyok, otthon fözök, sütök bio alapanyagokból, aztán dobozolok, semmi cukor, fehét liszt, félkész, mü trutyi •Folyadékok: napi 2l tiszta víz (munkában csapvíz, otthon tisztított), 3-5 csésze zöld vagy gyümölcs tea, amit nem kellene confused_smile.gif reggel 1 csésze kávé •SOHA: nem dohányoztam, nem szedtem semmi hormont, keveset sminkeltem, nem hódottam be a "Mekysek" közé, szóval soha nem voltam “trendi” •Fél éve vagyok rendszeres olvasótok azóta csak tiszta kozmetikomokat és tisztítószereket, mosóport használok, bemagoltam a legveszéjesebbeket regular_smile.gif Kedves Vali és lányok, kérlek, ha van valakinek ötlete, hol lehet a hiba, min lehetne még változtatni, kérlek segítsetek…mert nekikeseredtem. Köszönöm!! Enikö wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Betty's picture

Enikőnek székrekedésre...

Szia Enikő! Ahogy olvastam a hozzászólásodat, nagyon sok mindenben sikerült magamra ismernem. Korábban nekem is nagyon hasonló problémám volt, annyival voltam szerencsésebb, hogy az aranyeret nélkülöztem, de a széklet dolog soha nem volt rendben. Próbálkoztam különböző emésztést segítő gyógynövényekkel, pl. szennalevél, kutyabengekéreg tea stb, de ezek is csak időszakosak segítséget jelentettek, mert ugye ezek hosszútávon nem fogyaszthatók. A búzakorpa, zabkorpa, lenmag, aszalt szilva, savanyú káposzta lé sem hozta mindig a várt hatást, nem volt mindig siker confused_smile.gif . Az idén tavasszal már odáig fajult nálam a helyzet, hogy állandóan teltségérzetem volt, puffadtam és feszült a hasam. Ekkor már nem bírtam tovább és elmentem egy természetgyógyászhoz, aki elmondta, hogy iszonyú lassú az anyagcserém. Adott puffadásra teakeveréket, és a székrekedésre ajánlott egy indiai ayurvédikus port, a neve: Natur Care emésztést elősegítő por. Úgy gondoltam, hogy mivel már annyi mindent kipróbáltam, ezt is megpróbálom(bár már nem nagyon hittem benne!), és láss csodát működött regular_smile.gif ! És nem csak időszakosan, hanem rendszeresen bevált, sőt 1 hét múlva már csökkentenem is kellett a napi adagomat, már csak napi egyre! Azután mikor ez bevált, áttértem a Naturganik Útifűmaghéj-ra, mert ennek "natúrabb" az összetétele, és ez is működött(pedig korábban ez is inkább székrekedést csinált, annak ellenére, hogy nem kis mennyiséget megittam!). A használati tapasztalat a Natur Care-hez: naponta 1-3x 1 csapott evőkanálnyi por 2-3 dl vízzel elkeverve, és azonnal elfogyasztva. A bevétele után rövid időn belül-a hatékony működéshez- további 2-3 dl víz elfogyasztása szükséges. A Naturganik Útifűmaghéj-ra ugyanez vonatkozik, viszont abból elég napi 1x 1 evőkanálnyi is! Ezenkívül ami még nagyon fontos! A porokat mindig a főétkezés után min. 1 órával később keverd ki, és idd meg! Nekem csak így volt meg a hatás! Ha étkezéssel egyidőben vettem be, akkor szorulást produkált sad_smile.gif ! Szerintem kezd a Natur Care-rel és ha úgy működik, akkor próbálj átállni az Útifűmaghéjra. Ezenkívül nagyon ajánlom a Supra Balance fogyasztását is. Nagyon-nagyon hasznos a bélrendszernek, és most már ha a Naturganik Útifűmaghéjat nem iszom meg, akkor is működik az emésztésem a Supra Balance-nak köszönhetően regular_smile.gif ! Reggel éhgyomorra 20-25 ml Supra Balence-ot hígíts fel 2dl vízben, és idd meg, tuti, hogy ez is sokat segít! Sok sikert! és légyszi írd már meg, hogy bevált-e a tipp! Szép estét! Betty

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

En aranyeréhez mégegy fontos kérdés:

szedtél-e valaha is antibiotikumot? Ha igen, akkor mit, mikor és mennyi ideig?

Értékelés: Nincs

Antibiotikum

Szia Vali, gubanc lessz regular_smile.gif Természetesen szedtem. Legutóbb tavasszal: húgyhólyag gyulladásom volt, vér is volt a vizeletbe és az orvos azt mondta hogy most muszáj. Hogy mi volt azt sajnos nem tudom a dobozka otthon van. Aztán két éve volt egy nagyon csunya torok gyulladásom, akkor Penicilint kaptam. Elötte jó pár évig semmit, tálán az egyetemen utoljára, az 5-6 éve lehetett. De gyerekkoromban rendszeres Penicilin fogyaszó voltam (3 éves korig, rengeteget, mert utáltam bölcsibe járni és megbetegítettem magam - psyhé- hogy ne keljen menni, anyu erre rá jött és már nem szedette velem, de ehez kellet egy kis idö) és tiniként volt 2x tüdögyulladásom. Rengeteg gyógyszer, nevüket sajnos már nem tudom. És 1x valami Oracef nevü gyógyszert próbáltak ki rajtam és attól gyógyszermérgezést kaptam kb. 13 éves lehettem. Utánna kórházban kezeltek. De sajnos én már nem tudom miket tömtek belém. Hát ennyi amire emlékszem.....ez nagyon nem jó.... no.gif

Értékelés: Nincs

Enikő az antibiotikumok után

Enikő, a tüneteid valóban az emésztőrendszer problémájára vezethetők vissza, ezért is kérdezte Vali, hogy szedtél-e antibiotikumot, hiszen a bélflórádban gyökerezik a probléma. Tehát először is a bélflórádat mindenképpen rendezni kellene: SupraBalance-t és Synbiotic Colonies-t, majd a májad kipucolására máriatövismagolajat javasolnék (a sok gyógyszer maradványainak kipucolására, melyek a májat terhelik) és az útifűmaghéjat. A kúra alatt a cukrot is teljesen hagyd el.

Ha ezt rendezed, a vitaminok is rendesen fel fognak szívódni és a hajhullásod is megszűnik. A SupraLive multivitamin tele van a hajnak is elengedhetetlen B-vitaminokkal többek között a goji berrynek hála, ezzel rásegíthetsz majd.

A búzafűlé nagyon jó gondolat, de méregtelenítésnek édeskevés. Én is szoktam búzafűlevet inni, de csak szintfenntartás céljából. Jól gondolod, most ez kevés lenne neked, viszont a méregtelenítésed alatt és utána is nagyon hasznos lesz!

Ha van még kérdésed, szólj!

Kati

Értékelés: Nincs

En pocakja még kérdez Katitól

Sziasztok lányok!! Betty, Kati- nagyon szépen köszönöm a segítséget!!!! De, azt hiszem olyan hamar nem "ráztok" le. teeth_smile.gif Még lenne egy pár kérdésem. Nagyon jó lenne, ha lenne egy kis tervem és ezt segítenétek valahogy összeállítani. Az "dugulásos" karierem során rájottem, hogy minél többet kombinálok a cél érdekében annál nehezebben jön össze. Szóval mivel kezdjek??? Elöször a bélflóra és aztán a máj??? A két általad elmlített OM-terméket lehet párhuzamosan szedni??? Már egy kicsit böngéztem, hogy a minimális kúra 1 hónap. Beiktathatom útközben a búzafülevet??? Ugyanis ezt kértem a Télapótól csoki helyett yes.gif Ha ez lefut akkor kezdjek neki a májnak a máriatövismagolajjal vagy az útifűmaghéjjal?? Vagy mindkettövel párhuzamossan?? Vagy a bélflóra és a máj tisztítása mehet párhuzamossan?? A candida diétát csináljam vagy elég lessz a tisztítás??? Puffadással nekem azóta nincs problémám amióta bióka vagyok. Nem mondom a bab felfúj, de azért bab. teeth_smile.gif Én tudom hogy valószínü nagyon együgyüek a kérdéseim, de nagyon bizonytalan vagyok e téren. sad_smile.gif Aztán még kérdezném, hogy az OM szállít külföldre is?? Aztán még a pattanások a fejemen (hajas rész) az is az emésztéstöl van??? Menzi elött egy kicsit minden olyan intenzívebb.... hmmm.gif oké oké 1 dolgot kell szépen megoldani a másik után, csak valahogy minden mindennel összefügg. Ma hívtam a doki bácsimat, mert már ötödik napja vérzek dolog közben....nem lessz kellemes, de biztos ami biztos kukkancsa meg. És tudjátok mi a vicc, hogy 1x már mütöttek (laserrel) és még nem szültem. Eh.... fun.giffun.gif Lányok köszönöm és szép napot kívánok nektek!!!! Enikö

Értékelés: Nincs

Enikő pocakjának érkezik a segítség

Enikő, ügyes vagy, majdnem megy ez egyedül is neked: Igen, először a béltisztítás, majd a máj következik. Azaz SupraBalance, 3. héttől Synbiotic Colonies, aztán jöhet a máriatövismag és az útifűmaghéj. A candida diétát az egész kúra alatt tartsd és ne feledkezz meg a napi minimum 3 liter tiszta folyadékról sem. A búzafűlevedet bármikor beiktathatod. Ez a kúra legalább 2 hónapig fog tartani. A kúra a prementruációs tünetekre és a bőröd állapotára átmenetileg hathat negatívan, de ha már minden nem odavaló dologtól megszabadultál, akkor érezni fogod a javulást.

Külföldre csak postai úton juttathatók el a termékek.

Talán felfáztál? Nem érzel hirtelen vizelési ingert, nem csíp közben? Irj, ha már voltál az orvosnál és segítünk.

Kati

Értékelés: Nincs

terhesség + aranyér

Kedves Mindannyian!

A napokban derült ki, hogy ismét terhes vagyok -ami jó hír ugye-, de még alig történt valami az aranyeres problémáim ismét előkerültek.
"Lány" koromban is előfordult néha, hogy székrekedésem volt, és fájdalmassá vált, de csak kiélezett stressz helyzetekben. Amikor a kislányomat vártam, a 7 hónap táján eléggé elhatalmasodott a problémám, igen meleg nyár volt, és volt, hogy még dolgozni sem tudtam elmenni, mert felkelni sem tudtam.
A (természetes, vágás és varrás! nélküli) szülés után persze rosszabbodott a helyzet, amitől néha úgy érzetem, hogy képtelen vagyok a gyerekemet felemelni, mert annyira fájt reggeltől-estig. Ez természetesen lelkileg sem tesz jót az embernek, ami pedig az egészet tovább erősíti.... A szakorvos tükrözni akart, de nem tudta megcsinálni, mást meg nem ajánlott, mondván, hogy a felszívódó szerek a szoptatás alatt nem használhatók. Intim tornát csináltam, de nem hozott megoldást.
Később pajzsmirigy túlműködést állapítottak meg. Ezt kb. fél éves gyógyszeres kezeléssel sikerült  olyan szinten helyreállítani, hogy kis adag gyógyszer mellett engedélyezték a terhességet, ami most jár a legelején.
Gyümölcsöt zöldséget eszem, igaz utóbbit főként főzve, cukrot szinte egyáltalán nem, nem vagyok túlsúlyos sem - inkább aggódós.
Mit kellene tennem, hogy ne jussak megint olyan szélsőséges állapotba. Mert amit egy újszülöttel sem könnyű, azt egy 2,5 éves örökmozgó és egy újszülött társaságában szinte lehetetlen elviselni.

Értékelés: Nincs

Aranyat ér az aranyér.....

Szia Vera!

Gratulálok a legkisebbhez!

Ma a bábanapon találtam PanArom sátrában egy újdonságot, krémet aranyérre. Szerintem az intimtornát semmiféleképpen ne hagyd el! Kerss egy KIT trénert, itt az oldalon is van egy elérhetőség.
És tornázz rendszeresen és kiatróan, mert erre ez az egyik legjobb megoldás a krémeken és a kúpokon túl.

A bolt új címét, elérhetőséget és egyéb infot  a www.panarom.hu-n találsz!

Boldog várandósságot!

L.

Értékelés: Nincs

Aranyérre

Szia Kedves Vera,

Aranyérre a kövektező népi tudományt ajánlanám, amit Szabó Gyuri bácsitól  (bükki füvesember)  hallottam:

Értékelés: Nincs

aranyér

Sziasztok
25 éves vagyok, 141.5 kg.
Segítségeteket szeretném kérni. Azt hiszem aranyerem van. Ez tegnap délután volt. Először azt hittem wc papír szorult a fenekem közé, az fáj, ha úgy lépek, hogy karcolja a végbélnyílást. Otthon elmentem wc-re, törölközővel töröltem ki pisilés után és megnéztem tükörben. Széthúztam a két fenékrészt és láttam, hogy a végbélnyílástól kb. fél centire van egy hosszúkád kidudorodás. Először gumiujjat húztam az ujjamra és sikosítós ujjal megtapogattam, gondoltam, hátha vissza lehet nyomni. Ez úgy ott van. Lazának tűnik a kötőszövet rajta. Olyasmi mintha egy majdnem üres lufit feltekertek volna de egy-egy része csíkban kitüremkedne és látszana.  Találtam egy rajzos ábrát a neten. Az én aranyerem ottvan, ahol ezen a rajzon a sötétlilával jelzett terület, olyan kékes, tehát nem az, ami a bélen belül is látszó rózsaszínesebb. Ez a honlapcím, itt van a kép. http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=13&menu=betegseg&news_id=132 Ma reggel voltam háziorvosnál, de meg se vizsgált, mondta vegyek mastu forte krémet és kenegessem, majd elmúlik. Mi van, ha a kitüremkedés nem húzódik vissza és ott marad? Egy ismerősöm mondta, ha megyek nőgyógyászhoz mutassam meg az elváltozást, mert nőgyógyász is szokott aranyereket látni, hátha ad valami tanácsot. Féltem mi lesz, ha székletem lesz, fog-e fájni, vagy nem szakad-e ki a kitüremkedés. Tegnap este ettem 4 almát gondoltam az lazít a székleten, és ittam kb. 8dl paradicsomlevet is. Reggel normális állagú székletem volt, lemostam a fenekem, szárazra töröltem. Veszek mastu forte krémet és reménykedek, hogy visszahúzúdik a kitüremkedés /hosszúkás alakú kb.2cm/, és nem lesz bajom. Kérlek, írjatok nekem választ, hogy mit csináljak. email címre is küldjétek el a választ.
Nagyon félek
Julcsi

Értékelés: Nincs

aranyér

Kedves Julcsi!
Szüléseim után sajnos én is küszködtem aranyeres problémákkal. Szerencsére mára már normalizálódott a helyzet, de azért kb. évente egyszer előjön a probléma. Én az intimtornát javasolnám. Ezek nagyon egyszerű gyakorlatok. Ajánlatos minden nap néhány percet gyakorolni. A gyertyaállás is hasznos.
Eszter

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Julcsi aranyerére

Az általad említett kenőcs csak a tüneteket fogja átmenetileg enyhíteni, de az alapproblémát nem fogja megszüntetni.
A rossz hírem az, hogy drasztikusan életformát kéne változtatnod, le kéne adnod a súlyodból. Ahhoz, hogy tudjunk segíteni, ismernünk kéne a korodat, az életformádat, az étkezési és folyadékfogyasztási szokásaidat. Kérlek írj nekünk erről, és akkor összeállíthatunk neked egy olyan kúrát, ami végleg megoldhatja a problémádat.

Értékelés: Nincs

házi körömvirágkrém

Ha házi körömvirágkrémet szeredtnék csinálni, de nincs itthon mangalicazsírom, akkor mivel helyettesíthetem?
Olivaolajjal? (Lehet kapni még lenolajat, mandulaolajat, dió-, mogyoró olajat, és alap masszázsolajat(primavera).)

Köszönöm!

Értékelés: Nincs

egyáltalán nincs itthon

egyáltalán nincs itthon zsírom
bocsi
de majd most, ha hazamegyek, akkor beszerzek valamennyit. Évek óta nem ettem zsírt...
Szóval, ezúttal is csak szigorúan kozmetikai célból

de köszönöm a tippet!!!!

O.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Sima disznózsír is megteszi!


Értékelés: Nincs
Nagy Gabriella's picture

hollandOrsi-házi körömvirágkrém

Szia Orsi! 
 

A zsírt helyettesítheted az általad leírtakkal is!

puszi

Gabi


Értékelés: Nincs

Köszi Gabi!

Azonnal meg is csináltam egy kis házi olaivaolajjal :-)
O.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Jola kiegészítése aranyér témában

Szia Vali!

Köszönöm az aranyérrel kapcsolatos leveledet, de szeretném módosítani - veled egyetértésben - az alábbiakat.
1./  A bél utolsó szakasza /rectum kb. 20 cm / tele van hajszálerekkel, kapillárisokkal. Ezek közül terhelés, rost nélküli táplálkozás, erőlködés /szüléskor a tolófájás/ következtében kialakulhat az érboltosulás, az ér elvékonyodása. Ezt az érfal kiboltosulást, melyben pang a vér, mely kizáródni, gyulladni, megrepedni képes hívjuk aranyének.
 2./ A rectum vizsgálat valóban rectoskóppal történik, mely 20-30 cm hosszú merev fémcső /nagyon kellemetlen vizsgálat, nem mindennapi pózban./ezen keresztül nem lehet meglátni a vérző ércsomót, vagy az elvékonyodott eret. A ligátorozás egy biztonságos műanyag, sterilizálható kb. 10 cm hosszú,  duplafalú csővel történik. A kismütétnél a cső behelyezése után a belső csővet kiemelik , így lehetőség  nyílik a gumigyűrű felhelyezésére.
3./ Sokszorosan kell begyulladnia annak a végbélnek, hogy kijelenthessük a tumor jelenlétét.
Jola

Értékelés: Nincs

Aranyér


Sziasztok!

Akinek ilyen problémája van, reggelente igyon meg egy pohár citromos vizet, melegen, és teljesen elmúlik a probléma.

Egy db citrom levét kifacsarjuk, és forró vízzel leöntjük (2 dl), aztán lassan langyosan elkortyolgatjuk.

Minden nap csináljátok, a citromos víz nagyon jól lúgosít!

El fog múlni! :)


Üdv!

Csaba

Értékelés: Nincs

Sziasztok!

Sziasztok!
Már előre elnézéseteket kérem, de rengeteg kérdésem van. Legelőször is azzal szeretném kezdeni, hogy az utóbbi hónapokban nagyon megöregedett az arcom. Nem szép lassan, hanem napról napra egyre rosszabb. Megjelent sok homlokránc,  a szemem  és a szám  körül . A homlokom pedig pattanásos, amivel elmentem kozmetikushoz és azt mondta, hogy ez nem pattanás hanem gyulladt kis kiütés. Se ezzel, sem a ráncaimmal nem tudok mit kezdeni.  A másik problémám a fáradság. Állandóan fáradt vagyok. Lefekszem este és reggel még sem kipihentem ébredek. Szerintetek összefügg a kettő.? Vitamin hiányom van? Tudtok valamit ajánlani? Tudok valamit tenni az arcommal? A biórezón esetleg tudnak segíteni?

Köszönöm szépen:Rita

Értékelés: Nincs
Katka's picture

HRitus

Szia Riita, megkérdezhetem, milyen az életmódod? mennyit és mit iszol? Mit eszel, fogasztasz -e cukrot, finomított élelmiszert, milyen kozmetikumokat használsz? mennyi alszol, milyen az alvásod minősége? Mozogsz-e eleget friss levegőn?

Értékelés: Nincs

Szia! Naponta 2,5- 3 liter

Szia!
Naponta 2,5- 3 liter folyadékot iszok . Ebből 1,5 liter viz, la többi tea ( cukros :( ) . Sok gyümölcsöt( alma, banán, grapefruit)eszek és zöldséget( főleg répát és olajos magvakat.) Sajnos friss levegőn nem vagyok sokat, de nyáron szinte fél napokat kint töltöttem. Az alvással viszont problémáim vannak, vagyis tudok aludni, csak jelenleg nappalis vagyok egy egyetemen és a 3 éves kislányom mellettt, főleg éjszaka tudok tanulni. A kozmetikumaimat lecseréltem ilcsisre. Amit viszont elfeljtettem az előző levelemben leírni, hogy 1-2 hónapja rendszeresen visszatérő hányingerem van úgy hogy nem vagyok terhes. Sok levest és főzeléket eszek és 8 éve szinte csak csirke és pulykahús eszünk. Remélem mindenre válaszoltam:
üdv:Rita

Értékelés: Nincs
Katka's picture

HRitus fáradékonysága

Kedves Rita!
A cukros teának nem örülök. Első lépésnek, ha lehetséges és nem esik nehezedre, akkor hagy el a cukrot a teából. Nem kell abba cukor, elnyomja az ízét, ha nagyon muszáj, akkor mézet. A cukor savasítja a szervezetet, kedves a candida gombának, ami savas környezetben fantasztikusan elszaporodik. Gyengíti a szervezetet azáltal, hogy a meg kell vele küzdeni + még azáltal is, hogy tokinokat termel, ami mérgezi a szervezetünk. A sok méreg és a sav semlegesítésére pedig a szervezetünk felhasznál minden tápanyagot, ami bejut a szervezetbe, kvázi nem nagyon ér célba, aminek kellene, hogy jó fizikai egészségnek és állapotnak örvendjünk.

Milyen teát iszol?

Hát az éjfél előtti alvás pedig nagyon fontos. De megértem, mert én is szoktam éjszaka tanulni, egyszerüen rövid a nap, vizsgaidőszak alatt meg úgy általában is állhatna 30 órából a nap, nem?? :)

Stresszel, idegeskedsz, szorongsz? Hányingered lehet ettől is. Nehéz ezt így megmondani. Mikor van hányingered? Reggel, mikor felkelsz, vagy  miután eszel, vagy napközben?

Szerintem, én a helyedben csinálnék egy candida kúrát, ha nem is olyan szigorút, mint amilyen fent van az oldalon, de legalább igyekeznék betartani néhány szabályt.
A cukrot és azokat az élelmiszereket, amik finomított cukrot tartalmaznak, pedig örökre elfelejteném, de leglábbis egy diéta erejéig. Aztán is inkább mézet használnék, vagy csak nagyon kevés finomítatlan barnacukrot mondjuk a házi sütikhez, amiket írtad, hogy eszel. Én is eszem, sokan eszünk, de cukor nélkül.
Esetleg megpróbálkoznék a Supra Balance-szal, ez feltölt, rendbe rakja a gyomrot, bélrendszert, lehet ettől van hányingered. Vagy esetleg Durian, úgy hívjuk, hogy bioredbull, felvidít, feltölt tápanyagga, felélénkít, felpörget, jól jöhet tanuláskor.Tudom miről beszélek.

A pattanásaid legetnek attól is, hogy lecserélted a kozmetikumaid Ilcsire, elég erőteljesen méregtelenítik a bőrt, kihúznak belőle mindent, ami nem odavaló. Ez átmeneti állapot. A ráncosodás is lehet ettől, vagy attól, hogy megvislet vagy, suli, nem alvás, stressz.
Mit szólsz?

Katka

Értékelés: Nincs

Tükrözés negatív

Tul vagyok a tükrözésen, a doki azt mondta akárhogy keresi, nem talál semmit az ég világon és, hogy a hasmenés vírus volt ami terjedt pár hete. Nagyon nagyon örülök, megnyugodtam..

Lenne egy kérdésem:lehetséges, hogy valakire nem hat a helyi érzéstelenítés?a lidokain? Mert mondják mit kellene érezni, de én csak pár percig éreztem most is zsibbadást és elmult, nyelni is tudtam egyböl.Multkor pedig a fogorvos nézett hülyének,amikor azt mondtam neki, hogy fáj, mert szerinte nem fájhat,annyit adott, pedig hát fájt,mert többször voltam fogorvosnál,mindig érzéstelenítés nélkül, de semmi kulonbseg nem volt.Nem értem....

Anita

Értékelés: Nincs

Széklet probléma

Kedves Vali, lányok ez nagyon kellemetlen számomra, de valakitol meg kell kérdeznemén nem tudom mi lehet az oka, de megint visszajött a hasmenésem, vagyis olyasmi, pedig egy hétig tartott aztán elállt.Ami nagyon aggaszt, hogy a székletem olyan állagu, mintha tojás fehérjével lenne keveredve, szoval nem is tudom nem szokványos. MA sok gyumit es zoldseget ettem megint, de fogalmam sincs mitol lehet.Egyfolytaban puffadok érzem a gyomromon is,hogy meg nincs teljesen rendben.Esetleg talalkoztal/tatok mar hasonlo problémaval?

Köszönöm, Anita

Értékelés: Nincs

túl gyakori széklet

Sziasztok!

Én is hasonló problémával küzdök és remélem tudtok segíteni, mert már eléggé kikészít ez a helyzet. A problémám, hogy akármit megeszek (főleg délután/este) nagyon gyorsan átszalad rajtam és max fél órán belül wc-re kell rohannom. Nem kimondottam hasmenéses állagú, de laza. Ez nagyon zavaró, mert már szinte semmi esti programot nem merek tervezni, mert nem tudom hol jön rám a rohanás. Ez az utóbbi 3 hétben odáig fajult, hogy most már nappal is bármikor rohannom kell és van 5 percem, hogy odaérjek max. Ez olyan napi 3-4 szer. Eléggé kikészít, mert már lassan sehova nem merek elindulni ami nem 5 percnyi wc közelségben van :-( Az útifűmaghéjon gondolkodom, de mivel erős tisztító hatása van nem tudom, hogy munkanapokon is merjem e szedni. Remélem tudtok ajánlani valamit ami kicsit lelassítja a bélműködésemet és megfogja a hasam.

Előre is nagyon köszönöm! 

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Székletprobléma

Szia Shea! Első körben meg kellene tudnod, hogy mi okozza a székletproblémádat, hogy az ok kezelésében tudjunk segíteni, nem csak a tünetet kezelgetni. Több lehetőség van erre, mint a humánosabb biorezonancia, (vannak más mérő készülékek- EIS, vércseppanalízis) vagy az esetek többségében fájdalommal járó orvosi vizsgálatok.

Addigis az Emóció fogyasztása áldás lehet az emésztőrendszerednek, regenerálja a bélflórád, ami alap ilyen esetekben. Ezt olvasd el kérlek!

Értékelés: Nincs

Anitának tojásfehérjés dolog

Én a helyedben sürgősen orvoshoz mennék. Csináltatnék egy labort, megvizsgáltatnám szakemberrel. Hogy mi hol van, az nem mindegy. Takony az orrból és a torokból jöhet fel, vér meg a vaginából és esetleg az orrból. Ha vér jön  máshonnan, bizonyára orvoshoz mégy. Tegyél így ezzel is. Ha "takony" ott jön, ahol írod, ne halogassad az orvos felkeresését. És addig se egyél nyers gyümölcsöket. Diétázz.

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Orvos Anitának?!

Én nem tenném ki magam ennek a tortúrának...ez az én véleményem, de azt tudjátok, hogy közeli rokon tapasztalatából beszélek...A biorezóban 100%-ig megbízhatsz és cirka 1 óra alatt felállítja a teljes diagnózist! Érdekes, hogy nálunk nyugatabbra lévő országokban egy helyen rendel az orvossal és ha az orvos gyorsan tudni akar valamit, vagy akár fogalma nincs, mi a baj, rögtön küldi a kollegához...Ja, és a "TB" is támogatja...

Berni

Értékelés: Nincs

Berninek orvoshoz menésről Anita baja kapcsán

Egy laborvizsgálat és a hasad kitapogatása azért nem akkora tortúra. Ha a torkából, orrából jönne a genny, nem javasolnám egyből az orvost.

Én híve vagyok annak a szellemiségnek, ami itt terjed. Híve vagyok a gyógyszerek lehetőleg mellőzésének stb. stb., de valljauk be, hogy vannak helyzetek, amikor az ember igenis jobb, ha orvoshoz megy. És ha az ember beléből jönnek tojásfehérje-szerű dolgok (azaz esetleg genny), az nem egy kis hurutnak vagy gyomorrontásnak a jele. Nem azt mondom, hogy nem lehet az, de lehet valami más, valami komoly és súlyos dolog jele is. Ha a torkodból jön fel hurutos nyák, természetesen nem kell gégerákra gondolni, de a hasadddal - más kategória. És azt gondolom, egy ilyen kicsinyke "tortúrát", hogy viszel egy kis pisit, levesznek pár fiola vért és megtapintgatják a hasad, talán megéri. Legfeljebb a végén, ha nincs nagy baj, természetes gyógymódokhoz folyamodsz. Prevencióként. De ne tegyünk úgy, mintha minden magas vérnyomást, szívritmuszavart, vérzést, epegröcsöt, hasnyálmiríggyulladást, májrákot  és sorolhatnám, meg lehet gyógyítani természetes gyógymódokkal. El kell ismerni, hogy van, amikor igenis orvoshoz kell menni, sebészhez kell menni, amikor ki kell venni, ki kell vágni, és erős antibiotikumkezelés kell, amikor gyógyszereket kell szedni.
(Sajnos nálunk hovatovább még ehhez sincs meg a TB "támogatása"..., nemhogy más, alternatív gyógykezelésekhez.)

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Anita-orvos

Sokat gondolkodtam, hogyan magyarázzam meg Anita esetében az "orvosellenességet"... most megpróbálom...
Sajnos elég sok tapasztalatom van ilyen hasmenés ügyben, amikor a szegény beteg (akinek mellesleg hónapokig ment a hasa -véres stb. széklet- naponta többször), milyen tortúrákon ment keresztül, hogy kiderítsék a baj okát (tükrözés és mintavétel lentről, fenntről, székletminták tömkelege, vérvétel, kórházi kezelések...), mindez a legnevesebb professzorok közreműködésével...
Eredmény: semmi!!!!
Elment biorezóra és azonnal megállaptotta, hogy milyen baktériumok és bélparaziták laknak benne, ettől éppen milye volt gyulladásban és mindezektől lassan miket nem tudott megemészteni (alma, tej, élesztő és teljesen általános ételek tömkelege).
És gyönyörűen kikezelte a biorezonancia, úgy hogy semmi fájdalma nem volt, a baktériumok és egyéb gyulladás jelenlétét kb. 1 másodperc alatt megmondta, míg egyéb esetben vér, vizelet, székletmintavétel, tortúra, idő és még nem is biztos az eredmény, mert vannak olyan kórokozók, amiket csak a még meleg, pár perces székletből lehet kimutatni...
Tehát ezért írtam, amit írtam és a mai napig fenntartom azt a véleményemet, hogy a negatív eredmények ellenére és mert még sok más egyéb problémáról is írt Anita, menjen el egy biorezós felmérésre!
Ez az én véleményem és tapasztalatom volt, természetesen nem kell egyetérteni...

Berni

Értékelés: Nincs

Berni-Biorezencia

HA tényleg ennyire hatásos a biorezó,akkor egyetértek veled Berni, mert a mi családunkban az orvosok csak rosszat csináltak ,  anyukámnak ki akarták operálni a méhét, az opreráció elötti napom elvittük egy jobb helyre, azert legyen még egy vizsgálat, kiderült, hogy csak a változókor miatt vannak elváltozásai és kezelhetö odafigyeléssel.Következö az epeköve volt,amiröl ugyanilyen módon operácio elött kiderült, hogy nincs is neki. Valamint nekem még soha semmire nem tudtak magyarázatot adni, miért van pl. intim problémám, vagy most a hasfájás. A következö lépés az lesz,amit javasolsz,mert egyetértek

Anita

Értékelés: Nincs

anita, de azért a tükrözésbe beléementél, nemde?

A tükrözésbe miért mentél bele?
Miért nem mentél rögtön csakis biorezóra?
Legelőször is diétázni kell ilyen esetben, és megnézni, elmúlik-e, javul-e.
Azt sem gondolom, hogy egy síma kis hasmenés gyanújával egy orvos rögtön tükrözést akarna. Valami csak gyanút kelthetett benne. (Mint ahogy a torokfájásra nem csináltatnak rögtön CT-t.)

Én nem akarok itt vitatkozni senkivel. Berni, én is elolvastam, amit te írtál, remélem, te is elovastad az én véleményemet. A kettő nem zárja ki egymást. Fenttartom: vannak betegésgek, amikkel orvoshez megyünk. Vannak tünetek, amivel orvoshoz megyünk. Nem máshoz. Ennyi. És természetesen orvos  és orvos között ég és föld különbség lehet, ezt mindannyian tudjuk.

Pl. az a szülészorvos, akit itt említettetek, igaz, otthonszülésben segédkezik, ami merőben más a hideg orvosi közeghez és mentalistáshoz képest. De az a nő kemény éveket töltött az orvostudományi egyetemen, ezt ne feledjük, orvos ő, nem más!

Amit itt írsz a parazitákról, az igaz. De az ember gyomrából-beléből ronda cuccok nem csupán paraziták miatt jöhetnek, ez a probléma. Ezért kell kizárni először, hogy nem más-e. (A vastagbéldaganatos halálozás a második helyen áll mindkét nemnél, ha jól emlékszem.)

Értékelés: Nincs

Sziemnek tükrözésről

Igen, belementem, de a gyomromnak nem volt köze a hasmenésemhez.Már régóta voltak  enyhe fájdalmaim gyomorszáj környékén és amugy is tudni akartam mitöl.Föleg, hogy a családban nem én lennék az elsö,aki gyomorfekélyt kap. Hála az égnek semmi baj, ezek szerint pszichés és az a hajlam akkor is ott van .Arra viszont nekünk is rá kellett jönnünk, hogy ha nem ismerös, vagy rokon az orvos,akkor nem várhatunk sokat. A  gyerekorvosom mindenkinek ugyanazt irta, az allergiaorvosom ugyanigy, a nögyogyaszrol nem is beszelve.Igazából abszolut tehetlenek az emberek, mert nem mindenki talál erre az oldalra, hogy felnyissa a szemét.Addig orvosrol orvosra eredmény nélkül,mert ez van,nem?Most voltam elöször magyarországon kórházban és egyébként kellemeset csalódtam, nagyon odafigyeltek rám, kedvesek voltak és sokkal jobban éreztem magam egy idegen környezetben,mint a saját városom kórházában.Ez is szomoru azért.

Anita

Értékelés: Nincs

anita gyomra

Anita,
 ha a te gyomrodnak nincsen semmi köze az emésztőrendszerhez, amelynek a végterméke a fekália (kaki), ugyanis az étel a szájon megy be, és hosszú munka és különböző állomások után a végbélen jön ki, akkor OK. Ha te úgy gondolod, és talán mások is itt ezen a fórumon, hogy egy hasmenésnek semmi köze esetleg a gyomrohoz, akkor mindent visszaszívok, amit itt ebben a témában írtam.
...
Tényleg túl van tárgyalva. Aki érti, amit írtam, érti, aki nem, nem.
A tükrözés amúgy egy költségesebb és bonyolultabb dolog a magyar egészségügyben, tehát semmiségért alkalmazni: pazarlás és felesleges. Persze, ha a tünetek megegyezhetnek más, súlyosabb betegség tüneteivel, akkor indokolt. Sőt, célszerű. Örülök, hogy veled teljesen korrekt módon jártak el itt ebben az országban, és meg voltál elégedve. Elvégre ez lenne a cél, amiért a TB-t és az orvosok taníttatását fizetjük. :)
Jó egészséget neked a továbbiakban.

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

SzieMm kontra biorezó

Nem győzködök tovább, nekem vannak tapasztalataim a biorezóval, Neked szerintem nincsenek...

Berni

Értékelés: Nincs

Élelmiszerek tartósítása

Szia Berni,
Ezt találtam a tudatosvasarlo.hu-n. Ezt ha tudjátok MVNikivel kiegészítítek ismereteitekkel? Köszi Ági

Kenyér frissen tartása
Ha a kenyeret zárt dobozban tartjuk, és egy almát vagy egy szelet zellert teszünk mellé, tovább megőrzi frissességét.

Citrom tárolása, konzerválása
• Ha a citromot vágási felületével kistányérra borítjuk, amelybe kevés ecetet öntünk, jól eltartható, nem penészedik meg.
• Szárazra dörzsölt citromot tegyünk száraz üvegbe, és kössük le légmentesen. Így hónapokig friss marad.

Házi "piros arany" készítése
A szép piros, húsos pritaminpaprikát ledaráljuk húsdarálón, sóval összekeverjük. Sótartalma miatt az ételek sózására ügyelnünk kell.


Élelmiszerek tárolása, tartósítása

• Az élelmiszereket rövid távon hűtőszekrényben vagy hűvös kamrában, pincében tároljuk. Amit hosszabb távon kívánunk tárolni, fagyasszuk le, tartósítsuk befőzéssel, szárítással vagy aszalással.
• Az élelmiszereken általában feltüntetik, hogy milyen hőfokon, meddig áll el a termék. A megadott hőfoknál hidegebb tárolás szükségtelen és energiapazarló.
• Hőszigetelő edényekben ne tároljunk hűtőben élelmiszert, mert az növeli a hűtési időt, rontja a hatásfokot. Amit nem szükséges, ne tároljunk a hűtőben.
• Ellenőrizzük rendszeresen élelmiszereinket, nehogy penészgomba vagy valamilyen rovar támadja meg.

Petrezselyem, zeller, kapor tartósítása
Az apróra vágott zöld leveleket sóval rétegezve tegyük kisebb üvegekbe. Figyeljünk arra, hogy a legfelső réteg só legyen.

Tök és uborka tartósítása
Kilogrammonként 10 dkg sóval és 2 evőkanál ecettel számolva: a legyalult zöldségeket elkeverjük a só felével, majd egy órányi pihentetés után a levét kinyomkodjuk, és a tököt/uborkát üvegekbe töltjük. Az üvegek tetejére sót szórunk, meglocsoljuk ecettel, majd lekötjük a befőttet. Felhasználás előtt a tartósított zöldséget mossuk át hideg vízben.

Burgonya tárolása
Ha a pincénkben burgonyát tárolunk, tartsunk a közelében égetett meszet, hogy elkerüljük a rothadást.

Sárgabarack tárolása
Finom fehér homokot megnedvesítünk annyira, hogy a víz fölötte teljesen tiszta maradjon. Azután kiszárítjuk, és sósborszesszel mérsékelten átitatjuk a homokot. Egy réteg homokot ládába rakunk, és gondosan elhelyezzük benne a barackokat, úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. A hézagot homokkal töltjük ki.


forrás:tudatosvasarlo.hu

Értékelés: Nincs

téves, hogy kontra biorezó volnék

Én sem akarok senkit győzködni. De az írásomból kiderül, legalábbis reméltem, hogy nem vagyok biorezó és semmi ellenzője. Tehát csúsztatás azt írni, hogy SzieMm kontra biorezó. Csupán azt mondom, van, amikor igazi, orvosdoktorhoz érdemes menni.
Nem azt mondtam, hogy ne menjen el az általad javasolt biorezóshoz. Csak feltettem a kérdést, hogy miért ment el Anita egy kellemetlen és drága viszgálatra? Azért, mert az a vizsgálat szűrte ki azt, hogy milyen súlyos betegsége NINCSEN.
És utána mehet a biórezóshoz.

Valamit félreértettél.
Kívánom neked, hogy soha ne legyenek neked és szeretteidnek olyan betegségei, amelyekhez csakis orvos és esetleg csakis az ő szikéje kelljenek...

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

SzieMm-nek és Anitának

Kedves SzieMm!

Én is úgy vagyok vele, hogy az orvos diagnosztizál, ha komolyabb bajról van szó, aztán irány a természetgyógyász/homeopata, stb...
Nagyfiamat is elvittem a kórházba, megállapították mi a baja, (természetesen antibiotikumot írtak fel és ha nem adom be neki megfelelően mindkét fülére megsüketül, stb.)  majd rohantam a homeo-s, biorezós dokihoz... egy hét múlva már szinte teljesen jól volt... antibiotikum nélkül...

Anita! Menj el dokihoz, aztán, ha már tudod, hogy mi a baj, akkor a természetgyógyász és mi is könnyebben tudunk segíteni... A biorezonanciás állapotfelmérés jó, de csak akkor, ha a megfelelő "kezekbe" kerülsz...

szép délután Mindenkinek, MVNiki

Értékelés: Nincs

MVNiki, SzieMm, Berni-nek

Köszönöm ,hogy ennyit foglalkoztok a problémámmal,
 Én is azt terveztem, hogy elmegyek dokihoz, egyébként is holnap megyek tükrözésre..nagyon félek:(, mindenki csak elijeszt,hogy annal rosszabb nincs,azert ezt nem hiszem, meg félek, nehogy fertözött csövet dugjanak le remélem nagyon steril.SZoval mindent elmondok neki, gondolom tovabb kuldenek. JA es a legujabb tünetem, hogy foltos a nyelvem de nagyon, vörös foltos,ami gyomor és bélproblémákra utal, ha jol tudom,valamint fura vagyok a napokban egyszer iszonyat felpörögve, de annyira, hogy remeg a kezem, máskor meg lázasnak és gyengének érzem magam.Pff...pedig tökéletes  véreredmény,jó ultrahang, voltam antioxidáns mérésen és azon is mondták, hogy hüha,nem semmi, mit eszek?Örültem nagyon.Csak ez a bél, gyomor, emésztés dolog..NA de mindegy is, mert elmegyek dokihoz és a bogyoknak amiket felir, ugyis megtalaljuk a természetes megfelelöjét. Ha pedig biorezós dokihoz megyek, biztos, hogy megkeresem Berni a dokidat, már olvastam a weboldalat. Allergia, candida, valamint ez miatt is, jesszus ha belegondolok mennyi nyavajám volt régenés most mennyivel jobb, mindez azóta mióta köztetek vagyok

ANita

Értékelés: Nincs
Adrica's picture

Én azt hiszem, egyre

Én azt hiszem, egyre inkább kezdek hinni abban, hogy csak így lehet igazán és hosszú távon meggyógyítani...

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Anita problémái

Hát, ez nekem hurutosnak tűnik...ha nem vagy most náthás, nem köhögsz hurutosan, tehát "föntről" nem nyeldesed le, akkor szerintem valamilyen bélgyulladásod lehet...ennek oka sokminden lehet: baci, girnyóhernyó stb.

Én azt javasolnám, még ha nehéz is megoldanod, hogy menj el a biorezósomhoz - www.biorezonancia.hu - mert itt azonnal kiderül, hogy mi a probléma!

Addig is javaslom, hogy igyál ezüstkolloidot és mindenképp csinálj egy probiotikus kúrát (Supra Balance, Synbiotic Colonies)!

Berni

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel