Mi is az az aromaterápia?

Az első leckében betekintést nyerhettetek az aromaterápia világába és történetébe, ebben a leckében pedig kikristályosodik majd, hogy mi is tulajdonképpen az aromaterápia, szó lesz a kivonatkészítésről, végül különböző szabályokra hívnám fel a figyelmeteket az illóolajok tárolását, vásárlását és használatát illetően.

aromaterapia01.jpgTartalom:

Mi is az az aromaterápia?

Az aromaterápia olyan, növényekből kinyert, terápiás vagy kozmetikai célokra előállított olajok használata, amelyek révén elősegíthetjük az egészség megőrzését, a szervezet egyensúlyának fenntartását, helyreállítását, valamint a jó közérzet biztosítását. Az aromaolajok nagyon erős, pozitív hatással vannak a testre és a lélekre egyaránt.

Az aromaterápiát már évszázadok, sőt évezredek óta használják, célja lehet a felfrissítés, a relaxálás vagy akár a csábítás, de a testápolás és a gyógyítás is.

Az illóolajok erős, aromatikus anyagok, amelyek a gyökerek, levelek, virágok, termések külső vagy belső részén lévő mirigyekben találhatók. Az olajok kinyerhetők fákból, bokrokból, cserjékből, virágokból, gyógynövényekből. Bárhol a világon állítják őket elő, valamennyi olajra saját, egyedi kémiai összetétel jellemző.

aromaterapia02.jpgAz illóolajok nagyon illékonyak, vagyis a levegővel érintkezve nagyon hamar elpárolognak. Már szobahőmérsékleten apró részecskék szabadulnak fel belőlük, amik azonnal kapcsolatba lépnek a levegő molekuláival.

Az illóolajok nagyon bonyolult, szerves anyagok. A fantasztikus bennük az, hogy az emberi szervezet egészére képesek hatni: mind a fizikai tünetekre, mind pedig a viselkedésre, hangulatra, lélekre!

Az illóolajok az ún. szinergia elvén működnek, ami azt jelenti, hogy két vagy több olaj együtt, egymás kölcsönhatásában sokkal hatékonyabb, mint az egyes olajok külön-külön. Tehát például, ha fájdalomcsillapításra van szükségünk, jobb, ha 3 fájdalomcsillapító olajat keverünk össze ahelyett, hogy csak a három egyikét használnánk önmagában.

Kivonatkészítés

Az illóolajok tehát a növények gyökerein, levelein, termésein, virágain lévő mirigyekből nyerhetők ki. A termelőknek nagyon körültekintően kell eljárniuk, fontos ugyanis, hogy meghatározott időben végezzék a betakarítást, amikor a legmagasabb a növények illóolajtartalma.

aromaterapia03.jpgA kivonatkészítésnek három módja van:

  1. Desztillálás
  2. Préselés (sajtolás)
  3. Kioldás (oldószeres kivonás)

A desztillálásról már tudjuk, hogy annak feltalálása az ókori arabokhoz kötődik, akik már i.e. 3000-ben nyertek ki illóolajokat a növényekből ezzel a módszerrel. Európába a keresztes háborúk idején jutott el a technika.

aromaterapia04.jpgA desztillálás során a növény egy lepárló készülékbe (acéltartály) kerül, majd nagy nyomáson gőzt pumpálnak át rajta. Ezután a gőzt lehűtik és az így nyert víz tetején fennmarad az illóolaj.

Desztillálással nyernek ki illóolajat pl. a levendulából és a rozmaringból.

A préselés (sajtolás) egy nagyon egyszerű eljárás: a gyümölcs héjában lévő illóolajat kipréselik.

Ezzel a módszerrel nyerhetők ki a citrusfélék (pl. narancs, citrom, grapefruit) illóolajai.

Az oldószeres kivonás egy összetett vegyi folyamat, melynek során a virágszirmokat vegyszerbe áztatják, hogy a növényi rostokból kioldódjanak az aromák. Ennek következményeként egy ragacsos massza keletkezik, amelyből azután eltávolítják a zsiradékot és a növényi viaszt. Így marad hátra a végső, folyékony illóanyag.

Ezzel az eljárással elsősorban az illatos virágok (pl. jázmin) illóolajait állítják elő.

Mire figyeljünk? – szabályok a tárolásra, vásárlásra, használatra vonatkozóan

Tárolási szabályok

  • aromaterapia07.jpgA (jó) illóolajok 100%-ig természetes, növényi koncentrátumból készülnek, ebből adódóan meg is romolhatnak: elveszíthetik illatukat, zavarossá, vagy túl sűrűvé válhatnak.
  • Az illóolajok érzékenyek a melegre és a fényre, ezért ajánlott sötét, száraz, hűvös helyen tárolni őket. Fürdőszobában a levegő magas páratartalma miatt nem ajánlott tartani illóolajokat. Hűtőgépben tárolva szavatossági idejük meghosszabbítható (megduplázható). A citrusolajok (citromolaj, mandarinolaj, narancsolaj, bergamottolaj) szavatossági ideje általában fele annyi, mint a többi olajé.
  • Az illóolajok gyermekektől elzárva tartandók!

Vásárlási szabályok

  • aromaterapia05.jpgMindig győződjünk meg arról, hogy a vásárolt illóolaj minőségi termék-e! Különösen akkor fontos ez, ha terápiás célokra szeretnénk használni az olajat, mert ez esetben csak a 100%-os, tiszta olaj jöhet szóba! Ha túl olcsón jutunk hozzá egy illóolajhoz, vagy akcióban pl. 3-at kapunk 1 000 Ft-ért (az összeg csak a példa kedvéért!), akkor gondoljunk arra, hogy minden bizonnyal nem 100%-os, tiszta illóolajjal dolgozhatunk!
  • Vigyázat! Illatolaj! Az illatolajok nem azonosak az illóolajokkal, azok ugyanis mesterségesen előállított illatanyagok, amelyeknek az égvilágon semmilyen hatásuk nincsen, csak finoman illatoznak. Kizárólag külső használatra valók! Terápiás, orvosi célokra az illóolajok nem helyettesíthetők illatolajokkal!
  • Mindig sötét üvegbe töltött olajat vásároljunk! (Ha nem abban kapható az illóolaj, már az is gyanús lehet a minőségét illetően!) A sötét üveg védi az olajat az ultraibolya fénytől. A saját készítésű illóolaj keveréket is mindig sötét üvegben tároljuk!
  • Az üveg végén legyen jól záró csepegtető, ez segíti a keverék készítését, de azért is jó, mert így kevésbé jelent veszélyt egy üvegcse, ha véletlenül kisgyermek kezébe kerül.
  • A címkén mindig legyen feltűntetve az illóolaj magyar és latin elnevezése is!

Használati szabályok

  • aromaterapia09.jpgAz aromaolajok nagyon erős koncentrátumok, ezért csak kis mennyiségben szabad használni belőlük!
  • Az illóolajok (általában véve) csak külsőleg alkalmazhatók! Belsőleg csak és kizárólag a megbízható forrásból származó, 100%-os, tiszta illóolajokat és azokat is a recepteknek megfelelően használjunk! TILOS belsőleg használni a borókafa, jázmin, a kámfor, a narancsvirág, a pacsuli, a petitgrain, a rózsafa, a szegfűszeg, a tömjén, tuja, a ylang-ylang és a zsálya illóolajait, mert vesekárosodást, légcsőgörcsöt vagy allergiát okozhatnak!
  • Közvetlenül szembe ne kerüljenek, nyálkahártyával ne érintkezzenek, és ne nyeljük le az illóolajakat, mert irritálhatják az emésztőrendszert, nagyobb dózisban pedig károsíthatják belső szerveinket!
  • Az illóolajok nem alkalmazhatók közvetlenül és higítatlanul a bőrön, a levendula- és a teafaolaj kivételével!
  • Fürdővizünkhöz ne adjunk borsmenta-, eukaliptusz-, fahéj-, feketebors-, kakukkfű- vagy zsályaolajat!
  • Magas vérnyomásban, epilepsziában és előrehaladott idegbetegségben szenvedők KERÜLJÉK az illóolajok alkalmazását, mert bizonyos esetekben akár az állapotuk romlásához is vezethetnek!
  • Virágporra érzékenyek ne használjanak körömvirág illóolajat!
  • Kemoterápia idején TILOS illóolajokat alkalmazni!
  • Amennyiben az alábbi olajok valamelyikét bőrön alkalmazzuk, akkor TILOS – bőrtípustól függően – 12-24 órán belül napozni, illetve szoláriumozni, mert foltokat, bőrkiütéseket okozhatnak!
    Angyalgyökér, ánizs, narancs, bergamott, citrom, citronella

Aromaterápia a terhesség alatt

aromaterapia10.jpgIllóolajok alkalmazása a terhesség első három hónapjában egyáltalán nem ajánlott (különösen a zsálya, rózsa, jázmin, kamilla, ezek használata a terhesség későbbi időszakában is mértékkel javasolt), de egyébként is fontos, hogy használat előtt minden olaj leírását olvassuk el, és győződjünk meg róla, hogy az biztonságosan alkalmazható-e a terhesség időszakában!

A következő felsorolásban szereplő illóolajokat TILOS terhesség alatt alkalmazni, mert görcsöket, alhasi vérbőséget vagy akár spontán vetélést is okozhatnak!

Aromaterápia csecsemő- és gyermekkorban

  • aromaterapia11.jpg2 évesnél fiatalabb korú gyermekeknél csak bizonyos határok között alkalmazzunk aromaterápiát! Általában véve azt mondjuk, hogy NE használjunk kisbabáknál illóolajakat, ez alól csak néhány olaj a kivétel, ilyenek pl. a kamilla-, a levendula-, a mandarin-, az eukaliptusz citriodora-, a rózsa-, a narancs- és a citromolaj, amelyekkel segíthetünk a kicsik hasfájását, nyugtalanságát, megfázását, köhögését csökkenteni, elmulasztani. A teafaolaj 3 hónapos kortól alkalmazható! A citromolaj nagyobb mennyiségben irritálhatja az érzékeny bababőrt! Minél idősebb gyermekről beszélünk, annál több illóolajat próbálhatunk ki nála.
  • A módszereket tekintve csakis az aromaterápia passzív formái jöhetnek szóba, azon belül is a masszázs, az aromakövek, a párologtatás. (Az aromaterápia passzív és aktív módjairól későbbi leckékben lesz szó részletesen!) Hetente egyszer, masszázs formájában alkalmazva az aromaterápiát, élvezetes perceket tölthetünk el a babánkkal! (Babamasszázs-olaj receptünket megtaláljátok majd a Recepttárban!)
  • Ez ugyan felnőtteknél is igaz, de gyermekek esetében különösen figyeljünk oda, hogy az illóolajakat hígítatlanul és közvetlenül ne kenjük a bőrükre!
  • Akárcsak az előző pontnál, itt is külön felhívnám a figyelmet arra, hogy csak megbízható forrásból származó, minőségi, 100%-os, tiszta illóolajat és bázisolajat használjunk kisbabáknál, gyerekeknél! A minőségi termékek ugyan jóval drágábbak, ez igaz, de megéri beruházni rájuk, mert egyrészt a hatásuk sem marad el, másrészt jóval kevesebb csepp kell belőlük, így kiadósabbak is.
  • Az adagolásnál is körültekintően járjunk el! A felnőttek szokásos cseppszámánál jóval kevesebbet kell gyerekek esetében használnunk!
  • További tanácsokat, tippeket később, az adagolásról szóló részben kaptok még, a recepteket pedig a negyedik leckével egy időben induló Recepttárban keressétek majd!

Homeopátia és aromaterápia

aromaterapia12.jpgA homeopátiás szerek alkalmazásával egy időben kerüljük a "mentolos" (borsmenta-, fenyő-, eukaliptusz- és borókaolaj) illóolajok alkalmazását, mert azok semlegesíthetik a homeopátiás gyógyszerek hatását! Mindenképpen teljen el 1-2 óra a két terápiás módszer alkalmazása között!

Források:

  • webwitch.info
  • Jennie Harding: Titkok nélkül – Aromaterápia
  • illoolajok.hu
  • joozsa.hu
  • pont.hu

A lecke végén már csak egy kis ízelítőt adnék a következő anyagrészből: a jövő héten leteszteljük az illóolajokat és – egy röpke kis biológia óra keretében – megismerhetitek a működési elvüket, hatásmechanizmusukat is. A harmadik leckével egy időben útnak indul az Illóolaj ABC is.

Szép napot kívánok Nektek!
Brigusz

4.75
Értékelés: Nincs Átlag: 4.8 (4 votes)

Hozzászólások

túl sok

Sziasztok! Van valakinek ötlete arra, ha a krémem egy kicsit "túl illatos" lett, hogy mivel tudnám tompítani? Levegőztessem vagy olvasszam vissza?

Köszönöm

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

ha túl sok

Kedves Kollibry!

Úgy járnék el helyedben, hogy visszaolvasztanám és tennék még hozzá az alapanyagok közül... Az esetlegesen "feleslegessé" vált mennyiséget pedig elajándékoznám...

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Sziasztok,Ezt most

Sziasztok,

Ezt most találtam, nem tudom mennyire hiteles de megosztom veletek.

ILLATB

BETEGSEG

OLAJ

Agyvérzés

Zsálya
Az agyvérzést követõ bénulást oldja:
levendula, kakukkfû, citromfû, borsmenta illóolajának a betegszobában való párologtatása.

AIDS

Immunrendszer-erõsítõ, a nyirokrendszerre pozitívan ható, feszültségoldó illóolajok:
eukaliptusz, kakukkfû, citrom, teafa.
Kemoterápia idején az aromák alkalmazása TILOS!

Ájulás

Borsmenta, kámfor, narancsvirág, levendula, rozmaring illóolajok valamelyikébõl zsebkendõre cseppentve 2 cseppet a beteg orrához tartani.

Alvászavar

Ánizs, bazsalikom, kamilla, kámfor, kakukkfû, levendula, majoranna, mandarin, narancs, ylang-ylang illóolajokat párologtatni.

Aranyér

Boróka, ciprus, kamilla, levendula

Arcüreggyulladás

Bazsalikom, citrom, kamilla, levendula olajok inhalálása. (Kiegészítõ azaz hozzájuk keverhetõ még: borsmenta, eukaliptusz és kakukkfû olajok)

Asztma

Citrom, ciprus, eukaliptusz, levendula, muskotályzsálya, rozmaring, zsálya

Bárányhimlõ

Borsmenta, eukaliptusz, kamilla

Bélférgek ellen

Ánizs, borsmenta, bergamott, citrom, eukaliptusz, édeskömény, fahéj, kakukkfû, levendula, szegfûszeg illóolajok. Nem illóolaj, de nagyon hatásos a tökmagolaj.

Bélgörcsök ellen

Ánizs, édeskömény, kömény, levendula, rozmaring

Bélgyulladáskor

Bergamott, kamilla, levendula, rozmaring

Bõrproblémák esetén

Érzékeny bõrre: kamilla, jázmin, levendula.
Ráncos, fáradt bõrre: grapfruit, édeskömény, levendula, édesnarancs, narancs, pacsuli, ylang-ylang.

Cukorbetegség esetén

Citrom, eukaliptusz, boróka, rozmaring

Égés, leégés

Kamilla, levendula (borogatás formájában, illetve közvetlenül a sebre is tehetõ)

Emésztési zavarok

Ánizs, bergamott, bazsalikom, kamilla, citrom, levendula, kömény, édeskömény, narancs, édesnarancs

Epebetegségek esetén

Rozmaring, borsmenta, citrom

Epekõ

Édeskömény, borsmenta, levendula, rozmaring

Érelmeszesedés

Citrom, boróka, kakukkfû, rozmaring

Érgyulladás

Citrom, kamilla

Fagyás

Citrom, ciprus, kámfor, levendula

Fejfájás ellen

Levendula, borsmenta

Fertõtlenítõ hatású

Eukaliptusz, citrom, fahéj, fenyõ, kakukkfû, levendula, szegfûszeg, teafa, zsálya

Fogfájás ellen

Bazsalikom, kámfor, kamilla, levendula, szegfûszeg, zsálya (a lyukas fogba 1 cseppet)

Fogínygyulladás ellen

Narancsolaj, kamillaolaj

Frigiditás ellen

Jázmin, muskotályzsálya, pacsuli, ylang-ylang olajok párologtatása fürdõ illetve masszázsolajként.

Fülfájás esetén

Kamilla -vagy levendulaolaj-borogatás forrón. Olívaolajba - testhõmérsékletre melegítve - egy kiskanálnyi mennyiségbe 2 csepp levendulaolajat cseppenteni és ecsetelni a fájó fület.

Gombásodás ellen

Ánizs, citrom, eukaliptusz, kakukkfû, fahéj, levendula, bergamott, teafa.

Görcsök

Akaratlagos izmok esetén: levendula-rozmaringolajos masszázs,
sima izmok esetén: bergamott, kamilla, levendula, muskotályzsálya, rozmaring, olajos, forró borogatás formájában.

Hasmenés ellen

Ciprus, citrom, eukaliptisz, fahéj, kamilla, levendula, narancs, rozmaringolajok

Herpesz

levendulaolajat tisztán a hólyagocskákra kenni

Hörghurut

Bazsalikom-, borsmenta-, citrom-, eukaliptusz-, fenyõ-, kámfor-, muskotályzsálya-, rozmaring-, zsályaolajok inhalációval

Impotencia ellen

Ánizs-, fahéj-, jázmin-, pacsuli-, rozmaring-, szegfûszeg-,ylang-ylangolajokat párologtatni.

Influenza esetén

Borsmenta, citrom, eukaliptusz, kakukkfû, kamilla, levendula, rozmaring

Izzadtságcsökkentõ

Bergamott, ciprus, citrom, kakukkfû, muskotályzsálya

Köhögés ellen

Bazsalikom-, eukaliptusz-, fenyõ-, kakukkfû-, levendula-, muskotályzsálya-, rozmaringolajok

Légzési problémák

Eukaliptusz, fenyõ, borsmenta

Lumbágó

Borsmenta-, fehéjolajok meleg borogatásként

Májbetegségek

Boróka-, ciprus-, citrom-, édeskömény-, fenyõ-, kamilla-, rozmaring-, zsályaolajok (meleg-hideg váltott borogatás formájában)

Mandulagyulladás

Citrom, kakukkfû, levendula, kámfor, kamilla, zsálya - inhalációs kezelés

Menstruációs problémák esetén

Ánizs-, bazsalikom-, boróka-, ciprus-, jázmin-, kamilla-, rozmaringolajok

Nyirokrendszeri megbetegedések esetén

Ciprus, citrom, grapefruit, rozmaring, zsálya

Nyugtató

Bazsalikom, bergamott, jázmin, kamilla, kapor, levendula, majoranna, mandarin, muskotályzsálya, pacsuli, ylang-ylang

Övsömör

Bergamott-, eukaliptusz-, teafaolajok (közvetelenül ecsetelve aromás fürdõként)

Pajzsmirigy-túltengés

Zsályaolajok

Petefészek-gyulladás

Bergamott, citrom, narancs, kamilla, grapfruit

Prosztatagyulladás

Fenyõ-, kamillaolajok

Rovarcsípés hatását csökkenti

Bazsalikom, citrom, fahéj, levendula, teafa olaja

Sipoly ellen

levendulaolaj

Székrekedés ellen

Édeskömény, kámfor, majoranna, rozmaring (masszázsfürdõ)

Tályog

Bergamott-, kamilla-, levendulaolajos forró borogatás

Torokgyulladás ellen

Bergamott, borsmenta, citrom, eukaliptusz, fenyõ, majoranna, kakukkfû, muskotályzsálya

Vesekõ esetén

Boróka, kamilla (masszázs, fürdõ, párologtatás)

Vesemûködést serkentõ

Boróka, citrom, édeskömény, eukaliptusz, fenyõ, muskotályzsálya, rozmaring

Vizelethajtók

Ánizs-, boróka-, ciprus-, édeskömény-, fenyõ-, kakukkfû-, kámfor-, kapor-, levendula-, pacsuli-, rozmaring-, zsályaolajok

Üdv: hannah
 

 

Értékelés: Nincs

Egy magyar cég illóolajai

Sziasztok, tudnátok nekem segíteni abban, hogy a Tcensored.gifi illóolajak megbízhatóak-e? Láttam náluk olyat, ami a Bionom boltban nem kapható, viszont szeretnék: rozmaring, kakukkfű. Valaki használja esetleg?

Köszi! Ildi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ennek a cégnek az illóolajait bátran ajánlom

 takarításhoz, mosáshoz, wc frissítő készítéséhez, de terápiás célra nem tartom őket alkalmasnak. 

A felmosóvízbe, az öblítőbe, a mosogatáshoz, wc-dezodornak én is silányabb minőségűt használok, mert kár a drágát erre pazarolni, de kozmetikai célra (fürdő, hajöblítő, masszázsolaj, stb.) és terápiás célra a bio-demeter minőséget választom. 

Az elmúlt években rengeteg fajta illóolajat teszteltem, hogy megtaláljuk ár-érték arányban a lehető legjobbat, ezért kerültek be pont ezek az illóolajak a Bionon biobolt választékába. Ezt a minőséget máshol sokkal drágábban adják. A Farfalla illóolajai gyógyászati célra és parfümkészítésre is alkalmasak! Svájcban, Németországban, Franciaországban és Ausztriában sok gyógyító terapeuta dolgozik ezekkel az illóolajakkal. 

Érdemes benézned minél gyakrabban, mert folyamatosan bővítjük a választékot, ahogy érkeznek meg a forgalmazási engedélyek. Közel 70 féle illóolaj van a Farfalla cég palettáján. És már felkerült az általad hiányolt két illóolaj is!

Jó lenne, ha megírnátok, hogy kit milyen illóolajok érdekelnek a legjobban, mert akkor azoknak a behozatalát megsürgetjük.  

Értékelés: Nincs

olajok

Sziasztok!

Ismeritek a  illóolajokat? Most kezdik forgalmazni nálunkfele is, én pedig nem tudom eldönteni, hogy vajon valóban olyan jó minőségű-e, mint amilyen magas az ára. Megnéznétek, kérlek, mi a véleményetek róla?

Köszönettel:

Kispicur

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

MLM olajok

Kedves Kispicur! Fogalmam sincs milyen minőségű olajokról van szó, de azért ilyen drága, mert MLM rendszerben árulják. Ezzel mi nem kívánunk foglalkozni.

Értékelés: Nincs

Eucalyptus citriodora érdekelne

Én eucalyptus citriodorát szeretnék, mert úgy tudom, annak izomlazító hatása van, és kisfiam feszes izmainak masszírozására szeretném kipróbálni. Itt a bioboltban csak eucalyptus globulust találtam, amiről viszont úgy tudom, más hatású (és egyébként kisgyerekeknél nem is lehet használni, de ez itt is fel van tüntetve a leírásnál).

Lehetséges, hogy lesz Nálatok eucalyptus citriodora? És esetleg tudtok más izomlazító hatású illóolajat? Köszönöm!!! Bori

Értékelés: Nincs
Juzus's picture

Eucalyptus citridora

Az általad fent említett illóolajat megtalálod a webáruházunkban, itt.

Igaz, hogy a nyelvezete nem mindenki számára érthető, viszont igyekszem javítani, addig is köszönöm a türelmedet regular_smile.gif

Értékelés: Nincs

Többféle eucalyptus

Kedves Juzus, köszi a segítséget, már teszem is a kosárba! Viszont annyi kérdésem lenne még, hogy hennázáshoz is most szeretném megvenni az illóolajakat, és ahhoz levendulát és eukaliptuszt ajánl Vali receptje. Az eukaliptuszhoz nincs odaírva, hogy melyik fajta, de az e. globulus van belinkelve. Használható ehhez is az e. citriodora, vagy jobb az e. globulus? Köszi!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

feszes izmokra

Kedves Bori!

Kérdésedre nem tudom a választ, továbbítottam az illetékesek felé...

Viszont feszes izmokra szeretettel ajánlom a Kempteni olajat (bár kérdéses, hogy mennyi idős kisfiad, mert csecsemők és várandósok részére nem ajánlott, ill. orvosi felügyelet ajánlott magas vérnyomás és epilepszia esetén)

Stadelmann könyvében ezt írja:

"Ezel az intenzív, vérellátást serkentő masszázsolajjal kisebb aromaterápiás csodát élhetünk át. Én legalábbis gyakran hallok erről beszámolókat. Izomfájdalmak, merevség, ficam esetén vagy reumatikus panaszoknál a bedörzsölés kellemes hatással jár és gyakran valódi enyhülést hoz. Fizikai munkát végző emberek fáradt, fájó tagjainak a Kempteni olaj éppúgy segít, mint a sportolóknak. ..."

Stadelmann ajánlása:

"A Kempteni olajat ajánlatos nedves bőrre felvinni. Az olaj hatékonyabb valamilyen hidrolátummal, reggel inkább rozmaringgal, este citromfűvel."

Niki

Értékelés: Nincs

wintergreen olaj - mehet?

Elég ellentmondásos véleményeket olvastam a wintergreen olajról, különösen a metil-szalicilát tartalma miatt. Szeretnék egy kenőcsöt készíteni a szüleim ízületi problémáira, és a recept szerint elég sok wintergreen olajat kell használnom, de elbizonytalanodtam... Mi a véleményetek? Biztonsággal használható vagy inkább kerüljük? És a bioboltban lesz kapható ilyen olaj? Köszönöm a választ előre is!

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Reumára!

Ezt az olajat 0,04%-ban szabad csak felhasználni. Mivel ezt házi körülmények között nem hiszem, hogy ki lehet mérni, ne használd!

Ez a növény az alapja egyes kemoterápiás szereknek, 1 teáskanál olaj 20 aszpirin tablettával egyenlő, ami már halálos...

A rheumás panaszokra sokat segíthet az életmód váltás, egészségesebb étrend:

Csökkenteni kell a fehérje, hús és cukor bevitelt. Kerülendők a hüvelyesek, maximum 1x egy héten javasolt a fogyasztása az ilyen betegségben szenvedőknél. Lúgosítani kell a szervezetet (a köszvényes, reumás betegek szervezete kivétel nélkül mindig el van savasodva): zöldségek, zöld levek, gyökérfélék, hagymafélék, burgonya, tök, gesztenye, füge, fűszernövények, hántolatlan gabonák, mazsola, zöldséglevek, csírák, korpák, sörélesztő fogyasztása javasolt.


Jól bevált a barnarizs-diéta: kb. 10 napig főleg barnarizs fogyasztásából áll, esetleg zöldséggel, zöldséglevekkel kiegészítve. Fontos a lúgos étel naponta kétszeri fogyasztása, főleg nyers formában. Ajánlott ételek még: a rozs, zab, köles, hajdina, frissen csíráztatott magvak, főleg a lucernacsíra. A mandula szintén jó gyógyhatással bír.
A reumás betegnek annyi nyers zöldséget és zöldséglevet kellene ennie-innia, amennyi csak belefér!
Fokozottan oda kell figyelni a folyadékbevitelre, mert a kiszáradástól tovább romlik az izületek állapota és ezáltal is fokozódik a gyulladásuk.

Izületi merevségre belsőleg kiválóan alkalmasak a mezei zsurló, csalán, fehér babhéj tartalmú gyógynövény-teakeverékek.

Pakolások:

Torma-pakolás: reszelt tormát ecetbe áztatunk, leszűrjük, a levet külsőleg borogatásként használjuk. Az almaecetet önállóan is lehet a bőrbe dörzsölni.
Mustármag-pakolás: finomra őrölt mustármagból pépet készítünk almaecet hozzáadásával, vászonra kenjük és a fájó testrészre helyezzük a másik felével (hogy közvetlenül ne érintkezzen a bőr felületével a pép).
Káposztalevél-pakolás: sodrófával megtört káposztalevelet mézzel megkenünk, ráhelyezzük a fájó izületre éjszakai pakolásként és fóliával betekerjük.
 

Ezen kívül hasznosak a gyógynövényes ülőfürdők, gyógytorna, reflex masszázs, organikus növényi táplálék-kiegészítők, immunerősítők.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Re: Reumára - hálásan köszönöm!!

Tünde! Húúúú, de jó, hogy figyelmeztettél ezzel az olajjal kapcsolatban!!!! És ezer köszönet ezért a csodálatos írásért, nagyon jó összefoglaló! Köszönet, Ági

Értékelés: Nincs

illóolajok fényérzékenysége

Sziasztok!

Lenne egy kérdésem az illóolajok fényérzékenységével kapcsolatosan. Ha pl. citromolajat tartalmaz a házilag elkészített krémem, felkenem, utána mennyi időn keresztül nem mehetek napra? Az illóolaj dobozában lévő használati utasításon az áll, hogy 12 óráig. Szóval, ha este 10-kor felkenem magamra, akkor másnap délelőtt 10-kor már napozhatok minden "bőrfolt-kockázat" nélkül?

Köszönöm a választ előre is!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A fényérzékenyítő illóolajok listáját

ITT olvashatod.

Mivel a valódi illóolajok elillannak, a hatásuk valóban csak pár órán át érezhető. Ha nincs a termékben semmilyen illatfixáló, akkor 12 óra múlva már nagy valószínűség szerint nem lesz a bőrödön.

Értékelés: Nincs

gratuláció, bőrproblémák

Sziasztok! Először is szeretnék gratulálni az oldalhoz: nagyon jó végre olyan blogot olvasni, ahol értelmes, kedves emberek folytatnak eszmecserét és a cél egymás segítése, nem pedig a piszkálódás. clap2.gifregular_smile.gif Tanácsotokat szeretném kérni: mivel elég problémás bőröm van (szűk pórusú, de T-vonalban zsíros, pattanásos, mitteszeres, ugyanakkor helyenként vízhiányos és érzékeny is: már csak vízzel fürdök egy ideje, de így is állandóan kipirosodik és viszket sad_smile.gif ), arra gondoltam, hogy nem keresgélek folyton megfelelő krémet (sok mindent próbáltam már), hanem az itteni útmutatások alapján házilag készítenék valamit. Találtam hidegen sajtolt olajat (általatok is ajánlott), gondoltam, hogy az jó lenne a hidegebb időszakban. Ugyanakkor több helyen olvastam, hogy nem szabad állandóan olajokkal kenni a bőrt, mert "megszokja" és később nem funkcionál rendesen. Máshol meg azt írják, hogy a természetes terápiáknál később, rendszeres alkalmazás esetén várható eredmény. Most akkor mi a helyes arány?? confused_smile.gif Készítettem körömvirág macerátumot az ekcémás kezemre (ezt mindenkinek szeretettel ajánlom regular_smile.gif), ezt esetleg kenhetném az arcomra is? Egy szomorú tapasztalat: vettem zöld dobozos bázisolajat és a bőrpróba alkalmával nagyon kipirosodott a bőröm és viszketett (ezt tapasztaltam már néhány étel elfogyasztása után is, de sajnos még nem jöttem rá, hogy pontosan mitől van)-és néhány illóolajának szó szerint elviselhetetlen BÜDI szaga volt. confused_smile.gif legalábbis számomra. Válaszotokat előre is köszönöm és szép napot mindenkinek

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

érzékeny bőr

Szia! Az érzékeny bőr azért ilyen, mert valami belső dolog áll a háttérben! Nagyon sok oka lehet: érproblémák, gyulladás valahol, egészségtelen ételek, kevés mozgás, friss levegő hiánya, klóros víz, kevés folyadék, cukorfogyasztás, emésztési gondok... vagy ezek együtt... Először az okot kellene megkeresni, ebben tanácsadód tud segíteni!

A hidegen sajtolt olajak esetében nem érvényes, hogy a bőr hozzászokik, ellustul, stb. Hiszen a természetes anyagokból annyit használ fel, amennyire szüksége van, a felesleg vagy elvezetődik a keringés által, vagy a bőr felszínén marad. A kőolajszármazékokra viszont fokozottan igaz, hiszen eltömítik, tönkre teszik a bőr normál funkcióit. Ez utóbbiakat már nem használsz ha jól értem!

Ha el tudsz jönni a kozmetikámba szívesen segítek, hiszen így látatlanban nehezebb!

Értékelés: Nincs

Várandósság alatt jázmin- és

Várandósság alatt jázmin- és rózsaolajat tartalmazó saját készítésű parfüm sem használható? A hajamra szoktam fújni. És a jól ismert zöld dobozos, gyengébb minőségű, de tiszta illóolajakat használom. Egyenlőre nem aktuális a probléma, de azért jó lenne tudni....

Mária

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A várandósságra ártalmatlan illóolajok

A jázmin és a rózsa bátran alkalmazható.

A következő illóolajokat lehet várandósság alatt szakember felügyelete nélkül is alkalmazni, mert a várandósságra nézve teljesen átralmatlanok:

  • ciprus
  • eukaliptusz
  • geránium
  • ilang-ilang
  • jázmin
  • levendula
  • petitgrain
  • rózsa
  • szantálfa
  • teafa
Értékelés: Nincs
Sencimary's picture

illóolaj, honnan udom, hogy valódi?

Sziasztok!

Ha venni akarok illóolajat honnan tudom, hogy tényleg igazi illóolajról van szó? Csak az árából? Olvastam, hogy kideríthetem úgy, hogy papírra cseppentem. Az igazi illóolaj amikor elpárolgott nem fog hagyni zsíros foltot a papíron. De ehhez ugye meg is kell vásárolni. Ha pedig foltot hagy, már nem is érek vele semmit.

Előre is köszönöm a választ! :)

Üdv, Rita

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Valódi illóolajok

Először is, rá van írva, hogy higítatlan 100%-os illóolaj. Vagy az, hogy gyógyszerkönyvi tisztaságú 100%-os illóolaj. Ha ezek nincsenek feltüntetve az üvegcsén vagy a dobozon, akkor elkezdhetsz gyanakodni. Főleg, ha túl olcsó. A valódi illóolajokból a legolcsóbb is drágább, mint 700-800 Ft.

Értékelés: Nincs

A Herbaházban a minap

A Herbaházban a minap elkezdtem nézegetni az illóolajokat, találtam is olyat, amire rá volt írva, hogy 100% tiszta, viszont olyan 800 Ft körül volt. Gyanakodnom kéne?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Olcsó 100%-os illóolaj kontra drága 100%-os illóolaj

Mi a különbség?

Jogosan kérdezitek, hogy mi a különbség egy 800 Ft-os illóolaj és egy ugyanolyan növényből kinyert 1800 Ft-os illóolaj között, ha elvileg mindegyikre az van írva, hogy 100%-os?

A különbség ég és föld lehet. Lássuk, mik is azok:

  • valóban mindegyik 100% illóolajat tartalmaz, de nem 100%-osat. Nos ez egy kis magyarázatra szorul: vannak arra specializálódott cégek (nem túl sok), akik illóolaj kinyeréssel foglalkoznak. A legtöbb gyártó tőlük vásárolja fel több literes kivitelben az illóolajat, majd a saját kategóriájának megfelelően beállítja az illattöménységet. Valahogy úgy, mint a pálinkafőzésnél. Ugyanis a lefőtt pálinka is 100%os tisztaságú gyümölcspálinka, de azt beállítják desztillált vízzel 30-60 fokosig, ki hogy bírja a töménységét, és ki hogy szereti. De ettől még a pálinka 100% gyümölcstartalommal bír, csak az egyik gyengébb, a másik erősebb. Az illóolaj-típusok esetében is megvan az a megfelelő higítószer (alkoholok, terpének), amelyben a töménységét lehet befolyásolni. Pont ennek köszönhető az, hogy valamelyőtök hiába tett bele 20 cseppet a mosógép öblítő tartályába, mégsem érezte illatosnak a ruhát, valaki meg esküszik, hogy neki 5 csepp is elég. Nos, ebben az esetben érdemes elgondolkodni azon, hogy melyik is a drágább?
  • A másik dolog ami árkülönbséget okoz, az az illóolajt adó növény tisztasága. Evidens, hogy a biodinamikus, bio, vagy ellenőrzött natúr gazdaságokból való növényből kinyert illóolaj sokkal tisztább, ezáltal drágább is. Gondoljatok bele, hogy szívesen használnátok-e terápiás célra annak a narancsnak vagy citromnak a héjából kinyert illóolajat, amit a süteménybe sem mertek belereszelni, olyan vegyszeres. Vagy kell-e nekünk annak a kamillának az illóolaja, amelyet a begyűjtők az úttestek mellett szedtek (ugyanis ott szeret leginkább nőni), és benzingőzben és ólomban nőtt fel?
  • Sokan azt is figyelmen kívül hagyják, hogy hány ml-es az üveg. Trükköznek a gyártók, mert én is jártam már úgy kezdő koromban, hogy ugyanannak a márkának 5 illóolaját leemeltem a polcról, mert árban jó volt, és csak otthon vettem észre, hogy az öt egyforma méretű dobozból 3 különböző méretű üvegcse került elő: 5ml-s, 8ml-s és 10ml-s. Persze rögtön utánaszámoltam, és kiderült, hogy az 5ml-st drágábban vettem, mintha a drágábbnak tűnőt vettem volna meg, ami 10ml-s volt.
  • Bizonyos illóolajok esetében az sem mindegy, hogy milyen termőterületről származik a növény, ugyanis az éghajlati, az időjárási és a talajviszonyok is erősen befolyásolják, hogy az adott növénynek milyen minőségő és intenzitású lesz az illóolajtartalma. Gondolj csak bele, hogy egy kevés napfényben termett melegházi citromnak ugyanaz-e az aromája, mint a mediterrán fán érettnek? Értelemszerűen ezért a fajtának legkedvezőbb területről származó növényből kivont illóolaj drágább, mint a társai.
Értékelés: Nincs Átlag: 4.9 (7 votes)

Használható?

Sziasztok,

Nem rég bukkantam Rátok és nagyon hálás vagyok, nagyszerű dolgokkal ismerkedtem meg már most :)
Üröm az örömben, hogy lehet kissé későn találtam rá arra mit is jelent a 100% illóolaj, és sajnos már jó néhányat bevásároltam...

Tudtok abban segíteni, hogy:
1./ A zöld doboz Arom... illók biztonsággal használhatók-e külsőleg (krém, sampon, párologtatás, dezodor, fürdővíz)? Kb. 10 félét vettem, és nem szeretném kidobni (de ahogy elfogy megyek A boltba  ) Vettem egy Med* Nat*** típusút is.

2./ A Herbavit.. Kókuszzsír megfelelő tisztaságú sütés/főzéshez? Esetleg krém alapnak? (Finomítottam vettem, direkt a főzés miatt, de a finomítás módját nem találtam a tégelyen. Viszont sütésnél eléggé kellemetlen szagú legalábbis nekem és a páromnak.)

Előre is nagyon köszönöm a segítségeteket :)

További sok sikert Nektek!!!! :)

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

illó- és sütőolajok

Szia! Mi is hálásak vagyunk Neked, hogy leírtad tetszésedet az oldallal kapcsolatban, ez ad erőt, hogy tegyük tovább, amit elkezdtünk

A zöld dobozos illóolajokat mosáshoz, felmosáshoz, párologtatáshoz használd el, bőrre ne, belsőleg meg pláne tilos!

A sütőolajokkal (kókusz) mi is bajban voltunk, mert vagy vegyszeresen lettek szagtalanítva, tisztítva vagy egyszerűen lehetetlen volt utánajárni. Jelenleg a Barco kókuszolaj bizonyul olyannak, amit bátran tudunk ajánlani! Minden beavatkozásról részletes leírást közölt a gyártó/forgalmazó, azt használhatjátok nyugodtan. Az Általad említettet nem ismerem, de inkább hagyjátok veszni, mint mérgezni magatokat...

Krém alapnak ha egyszer kipróbálod a Konzol féle kókuszolajat nem tudsz majd szabadulni tőle :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Köszönöm a gyors

Köszönöm a gyors választ .

Mondjuk elszomorodtam, mert az olajakat így nem tudom mire használhatnám... Egyébként azt tudni, hogy mennyire károsak (vagy "csak" nem ajánlottak)? Mert pl. múlt héten begyulladt a szalag a lábamnál, és én két napig kentem kámforolajjal. Persze gondolom a mennyiség és a használat időtartama is számít... Belsőleg eszembe se jutott használni, annyira azért nem voltam bátor 

A kókuszzsírral is főztünk már és ott vettük észre, hogy furcsa, kellemetlen szaga van (párom ahhoz hasonlította, mint mikor a gyomor szabadul szájon át a feleslegtől). Ez lehet vegyszeres kezelés eredménye, vagy tényleg szokni kell az illatmentes kókuszzsír illatát? Az étel nem volt szerencsére büdös, de jó lenne tudni ártottunk-e magunknak vajon... Bár csak jobb lehet még ez is, mint citromlé színű napraforgó olajok.

Értékelés: Nincs
Daisydog's picture

Illóolaj SOS kérdés.

Szaisztok.

Vettem egy A márkájú olajat. Mi a véleményetek róla? Ugyanebből a márkából vettem finomítattlan kis adag shea vajat, kókuszvajat, és kakaóvajat. Az illóolajban nem vagyok biztos, hogy jó mert még sose vettem, állítják hogy 100% természetes és az eladó is használja magára. De nekem nem tetszik az illata (levendula). Lehet mert túl tömény és hogy eleve a levendula illat nem jön be? Összetevőket nem találtam a neten. Csak hogy 100%ig természetes növényi. 

Köszönöm.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

illóolaj

Kedves Daisydog!

Nem tudom, hogy az általad kérdezett márkájú termékek milyen forrásból származnak, hogyan dolgozták fel, ezt beszéld át a forgalmazóval, nézd meg az összetételek, kérd be a hivatalos papírokat, stb....

Ezek mi is minden esetben megtesszük, így azokért a termékekért, amelyeket a bionom.hu áruházban találsz, vállaljuk a garanciát... más esetben sajnos nem tudjuk.

Niki

Értékelés: Nincs
Daisydog's picture

illóolaj SOS

Nem találtam elérhetőséget a gyártó oldalán, de lehet regisztrálva lehet csak megnézni.

A papír tesztet csináltam meg. Lassan de elpárolgott, színes folt nem maradt, viszont nagyon nagyon halványan látszik a körvonala. Ez jelent valamit?

 

Köszönöm

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Illóolajok megbízhatósága

Az Általad említett illóolaj forgalmazójával én már beszéltem régebben. Nekem sem tudtak adni semmilyen papírt, igazolást, hogy honnan származnak a növények, milyen arányban találhatóak meg benne egyes komponensek, higítják-e valamivel.

Mert azt tudni kell, hogy attól még 100%-os az illóolaj ha higítják! Hiszen ez úgy értendő, hogy maga az illóolaj része 100%. Hasonlatként említeném a 100%-os gyümölcsleveket, amikről már mindenki tudja, hogy higított sűrítményekből higítják vissza, mégis ráírják, hogy 100%-os.

A Farfalla bio, demeter növényekből készül, nincs higítva. A Medinatural nem bio, de nincs higítva, gyógyszerkönyvi minőségű és rendelkezik vizsgálati lappal. Előbbit terápiás célra, krémekbe, utóbbit párologtatásra, öblítéshez, takarításhoz ajánljuk.

Értékelés: Nincs
Daisydog's picture

Ettől a forgalmazótól vettem

Ettől a forgalmazótól vettem sheavajat, kókuszolajat, kakaóvajat is. Szerintetek akkor ezeket se merjem használni? köszönöm

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Forgalmazók

Mindenki ott vásárol, ahol szeretne, de minőség ügyében mi csak arra tudunk garanciát adni, ami a bionom áruházban található. Ha kérdések merülnek fel Benned az ott található termékekkel, akkor kérdezd őket, minden forgalmazónak tisztában kell lennie miket árusít!

Értékelés: Nincs

mehet belsőleg, és dezodorba is?

Kedves Vali!

Érdekelne a véleményed a Jnál kapható illóolajok tisztaságáról. A Bionom megnyitása előtt ezekből vásároltam elég sok félét, van még itthon bőven belőlük. Nem tudom, hogy inkább csak mosáshoz használjam-e, vagy pedig elég jók ahhoz hogy mehetnek dezodorba, parfüm készítéshez, aromalámpába és akár belsőleg is?

Üdvözlettel:

Eszter

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

CSAK mosáshoz és takarításhoz használd!

Belsőleg és terápiás célra alkalmatlanok!

Értékelés: Nincs

Már értem Vali!

tegnap jól megrántottam a derekamat egy nagyobb súllyal a kezemben, és szép kis izomgörcs keletkezett a helyén. Hirtelen azt se tudtam hova kapjak, de éreztem, hogy kezeletlenül másnap az ágyból se tudnék kikelni. Gyorsan kevertettem olívaolajat mandulaolajjal és abba cseppentettünk pár csepp rozmaring, borsmenta és levendula illót. Megértettem, hogy inkább megéri a drágábbat venni, jobb minőségűt, mert krízis helyzetben az hozza meg a várt eredmény, a többi simán megbukna. A tihanyi levendula illóolaj csodásan ellazított, és mára kutya bajom sincs. A silányat hagyjuk meg szoba illatosításra...

Értékelés: Nincs

aromaterápia krupp és hörghurut esetén

Kedves Brigusz! Köszi szépen a jó kis írásokat! Tavaly a fiamnak volt kruppja és aszmatikus hörghurutja is. Akkor az orvosok azt ajánlották, hogy ne használjunk semmilyen illóolajat. (Előtte rendszeresen használtuk a párologtatót.) Te mit tudsz erről? Továbbra is mellőzzem az összes használatát vagy esetleg van olyan amit használhatok most is? Nekem eléggé hiányzik és szerintem jobbak mint a mindenféle szintetikus illatok. Üdv.: Anita

Értékelés: Nincs
Brigusz's picture

Kedves Anita!

Először is ne haragudj, sorry.gif hogy ilyen későn érkezik a válasz, bevallom őszintén, nem is gondoltam, hogy egy ilyen régi cikkemhez még érkezik hozzászólás, ezért csak most vettem észre, hogy írtál. Még egyszer bocs, de az alábbiakban remélem megnyugtató válasszal tudlak kárpótolni. regular_smile.gif

Igen, az orvosok... Sok orvos ellenzi, vagy finomítsunk, nem fogadja el a természetes gyógymódokat, mi, itt az oldalon azért küzdünk, hogy minél több emberrel hitessük el (legyen az orvos, vagy nem, beteg, vagy nem), hogy VAN értelme a természethez nyúlni. Mint ahogy az illóolajokhoz is! És igenis a Te kisfiad esetében is! yes.gif

Asztma esetén nagyon fontos a szervezet általános állapotának, az immunrendszernek az erősítése, ehhez nagy segítséget jelentenek a magas antioxidáns tartalmú ételek, kiegészítők, hiszen ezek hozzájárulnak a rohamok ritkításához. Ezt csak egy kiegészítésként írtam, de ez a legfontosabb! Igyekezni elkerülni a kiváltó okokat, a műételek, mű, szintetikus vitaminok helyett tiszta, vegyi anyagoktól mentes táplálék, tápanyag bevitele, és tiszta környezet a fontos. Számos gyógynövény van, ami segíthet, akár gyógytea formájában, de az illóolajoknak is igenis van jó hatása az asztmára, hörghurutra, kruppra is! Az aromaterápia segíthet a tünetek enyhítésében (de fontos persze azért az orvos utasításait is betartani!)

Asztma esetén használható, javasolt illóolajok: borsmenta, eukaliptusz, citrom, citromfű, levendula, ciprus, muskotályzsálya, rozmaring, zsálya, ezüstcédrus, tömjén A levendula az egyik leghatékonyabb illóolaj asztmások számára. Egyrészt nyugtató, pihentető hatású, másrészt enyhe görcsoldó, és csökkenti a szorongást. Az ezüstcédrus és a tömjén erdei illatukkal szintén nyugtató hatású olajok, lassítják a légzést. Egy konkrét recept asztma esetére: 1 csepp ezüstcédrus- és 2 csepp levendulaolaj cseppentése a párologtatóba éjszakára, vagy hordozóanyagba keverve (méz, tejszín) a fürdővízhez adva. (Ez a mennyiség a gyerekekre vonatkozik, felnőttek esetén a duplája!) Ezekkel az olajokkal lehet inhalálni, párologtatóba, aromalámpába, aromakőre cseppenteni, aromaspray-t készíteni, tehát a passzív formák mind szóba jöhetnek (ezekről bővebben az Aromaterápia passzív formái c. leckében olvashatsz!) A hörghurut a légcső (hörgők) nyálkahártyájának gyulladása, elhúzódó, váladékkal járó, erős köhögést vált ki, melytől a légzés is nehézzé, akár fulladásossá válhat. Erre is van megoldás, az alábbi illóolajok segíthetnek: bazsalikom, borsmenta, citrom, eukaliptusz, erdei fenyő, kámfor, muskotályzsálya, rozmaring, zsálya, levendula, ánizs, narancs, teafa, kakukkfű Ezek az olajok is mind jók inhalálásra (1 liter vízbe 2-2csepp), párologtatásra, de a felzaklatott mellkast nyugtatja az eukaliptuszos, kakukkfüves, fenyőolajos, zsályaolajos bedörzsölés (természetesen nem önmagában, hanem báziskrémben, vagy bázisolajban elkeverve!). A bedörzsölést naponta kétszer végezd mellkason, háton. És a krupp esetére is jó az eukaliptusz, borsmenta, citromolaj.

Szóval nyugodtan térj vissza a természetes illatokhoz, de legalábbis azt javaslom, hogy kísérletezz, s amelyik olaj, amelyik módszer beválik, azt az orvosi kezelés mellett nyugodtan alkalmazd! Üdv: Brigusz wave.gif

Értékelés: Nincs

Köszi

Köszi szépen a választ, igyekszek megjegyezni a dolgokat! regular_smile.gif Bocsi, hogy csak most írtam, de sajna közben kiütött minket egy jó kis vírus. sad_smile.gif

Értékelés: Nincs
bayerlekinga's picture

Aromaterápia

Kedves Brigusz! Nagyon jó cikk, sok érdekességet találtam már most is, alig várom a folytatást! Üdv. Kinga

Értékelés: Nincs

Ajánlás Brigusznak

Kedves Brigusz!

Nagyon jó az összeállítás. Ajánlanám neked még Babulka Péter írásait az aromaterápiáról, illetve meg lehet még említeni az aromavizeket a babáknál (is) hisz azok lágyak, illatosak, és kellemes használni őket, nem olyan erősek, mint az aromák. Üdv, Kristályrózsaszín

Értékelés: Nincs
Brigusz's picture

Szia Kristályrózsaszín!

wave.gif Köszönöm az ajánlást, és az ötletet, gondolatolvasó vagy! regular_smile.gif Az aromavizekről később lesz szó, kb. a 7. leckében (vagy, ha az előtte levő anyagok még több leckét vesznek igénybe, akkor talán picit később). De jönnek! yes.gif Szia! Brigusz

Értékelés: Nincs

Brigusznak

Szuper mml.gifrolleyes.gifwave.gif

Értékelés: Nincs

Aromaterápia

Szia!

Már nagyon várom a folytatást. Örülök az írásaidnak. Üdvözlettel,

Y.

Értékelés: Nincs
Brigusz's picture

Kedves Yelenazuko és Kinga!

Köszönöm, hogy örömmel fogadjátok a cikkeket, remélem a jövőben is így lesz! regular_smile.gif Üdv Nektek is! Brigusz

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.