
Régen a kutatók már pontosan tudták: a skorbutnál és a beriberinél hiányzott valami. Manapság könnyelműen bánunk velük: az ásványi anyagokkal, a nyomelemekkel és a vitaminokkal. Ezekre az embernek mindenekelőtt azért van szüksége, hogy élhessen - ezt manapság minden gyerek tudja.
Dr. Joel D. Wallach előadása, amely egy moszkvai előadás szövegének hangfelvételéről került átírásra. A fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.
Ennek az előadásnak az anyagára egy nagyon kedves orvos ismerősöm, Dr. Molnár György hívta fel a figyelmemet, aki hasonlóan gondolkodik a gyógyítás és a táplálkozás terén, mint én. Talán azok, akik nekem nem hisznek, majd hisznek Dr. Wallachnek, aki egy igen népszerű és elismert orvos Amerikában, és akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.
Nagyon sokan kértek tőlünk vitaminkészítmény és táplálék-kiegészítő elemzést is a kozmetikumok mellett. De úgy vettem észre, hogy nem igazán értitek a különbséget elemzés és elemzés között, és sokan értetlenül álltok az előtt, amikor nem javasolunk egy készítményt, holott Ti megnéztétek a Hatóanyag keresőben, és nincs is benne semmilyen káros anyag.
Az első dolog, amit le kell szögeznem, hogy ahány termékcsoport (kozmetikum, étrendkiegészítő, élelmiszer, háztartási- és tisztítószer, gyógyszer), annyiféle a nevezéklista is. Jól ki van ám ez találva, hogy szegény tudatos vásárló jól megzavarodjon, vagy rákényszerüljön arra, hogy Biblia nagyságú hatóanyaglistát cipeljen magával, hogy ne legyen megvezethető. Mert az összes nevezéklistára az jellemző, hogy egy ugyanazon anyagot teljesen más néven neveznek.
Nézzünk egy példát:
Mindezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy elég nehéz kozmetikai hatóanyaglistával vitamint elemezni, hisz egy vitamin nem csak attól jó, hogy nincs benne káros anyag. Mellesleg egy kozmetikum sem! Ezért mondjuk nektek állandóan azt, hogy nem csak a tisztaság számít, hanem a hatékonyság is.
De térjünk vissza a táplálék-kiegészítőkhöz és a vitaminkészítményekhez.
Ha naponta fogyasztunk zöldséglevet, az nem csupán a napi szükséges zöldségbevitelt növeli, hanem a fogyás sikeréhez is hozzájárulhat, áll a californiai Davis Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmányában.
Bár szinte minden gyümölcsöt megvehetünk évszaktól függetlenül, mégis érdemes az idénynek megfelelőt választani: nemcsak finomabb, de összetevői is értékesebbek!
A régi kínaiak a föld húsának nevezték a szóját, így fejezték ki, mily nagyra becsülték e hüvelyes növény táperejét. A hüvelyesek az elsõ termesztett zöldségfélék. Sok történet, mese fûzõdik hozzájuk. Fajtagazdagságuk majdnem egyedülálló: kb. 150 féle különbözõ hüvelyest termesztenek napjainkban. Csak egy növény dicsekedhetett ennél nagyobb változatossággal: burgonyából az inkák fénykorában több mint 600-félét termesztettek!
Az ősz beköszöntével és a tél közeledtével egyre többen érezzük úgy, hogy reggelente nehezünkre esik kikelni az ágyból, és hiába iszunk kávét, ásítozva megyünk be a munkahelyünkre, ahol napközben majd elalszunk a számítógépünk előtt, hogy aztán hazaérve a gyerekekkel és házimunkával töltött esti órák után a tévé előtti díványon nyomjon el bennünket az álom.
Étkezés után gyakran levert? Fújódik és ég a gyomra? Úgy érzi, mintha mázsás köveket cipelne beleiben? A tünetek kiváltó okai sokfélék lehetnek, de a legvalószínűbb, hogy szervezete nem boldogul egy alapvető biológiai funkció elvégzésével: az emésztéssel.
A német Bild újságírói összegyűjtötték mindazon indokokat, amelyek alátámasztják, hogy a sörfogyasztás egészséges. Meglehet, jótékony hatása maximum napi két pohár fogyasztása esetén érvényesül. A többi már nem gyógyszer, legfeljebb jólesik.
Tudományos körökben ma már egyáltalán nem vitatják a fehérjék kalciumcsökkentő hatását. Az elmúlt ötven év kutatásai egyértelműen bebizonyították, hogy a szilárd csontokat biztosító pozitív kalciummérleg elérésének legegyszerűbb és leglátványosabb eredményeket hozó étrendi módja a napi fehérjefogyasztás visszafogása! A tejüzemeknek természetesen más a véleménye, de ez érthető.
Korábban igen kevés tudományos eredményt olvashattunk a táplálkozás és a szembetegségek kapcsolatáról, ma már birtokában lehetünk néhány megalapozott ténynek. Sorra vettük, mit tehetünk a szemünkért. Október a látás hónapja.
Egy cikkben, mely egy, a pácienseket informáló, NHS Choices nevű honlapon jelent meg, hogy az ásványi alapanyagokból készült kozmetikai termékek gyártása egy rendkívül érdekes területe a jövő kutatásainak, ám hozzáteszi, hogy sok évbe telik, míg a labortesztek és a további állatkísérletek után az emberek is kipróbálhatják.
A füvek levében levő hatóanyagot – a növekedés és a termékenység elősegítőjét – a 30-as években Dr. Schnaubel és Dr. Koehler fedezte fel Amerikában, de a búzafüvet Ann Wigmore és Victor Kulvinskas tette híressé, akik sokakat meggyógyítottak súlyos betegségükből. A fiatal füvek kipréselésével zöld levet nyertek, mely vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, fehérjék és klorofill gazdag forrása.
Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is!
Talán már észrevettétek, hogy állandóan gyógyító ételekről, növényekről, azon belül is dél-amerikai növényekről írok. Ez pedig azért van, mert családi szálak fűznek a kontinenshez, ezért az ottani hagyományos étkekből is van alkalmam kipróbálni ezt-azt. Igyekszem elsősorban azokat megosztani veletek, amelyek itthon is beszerezhetőek és sokatoknak nem is olyan újak. Ugye nem tévedek?