Az öt tibeti rítus alkalmazása „halandóknak” egészségmegőrzésre, energiaszint növelésre, testsúly kontrollra

Szedd már össze magad! Olyan „nyanyás” vagy mostanában. Mondta egy barátnőm kb. másfél éve, amikor egyszer együtt jöttünk haza vásárlásból. Én úgy döntöttem, nem sértődöm meg ezen a kijelentésén, inkább hálás voltam neki, hogy figyelmeztetett, elvégre ki szóljon az embernek hasonló helyzetben, ha nem a barátnője.

Elgondolkodtam, tudnék-e ezen változtatni, és ha igen, hogyan. Tény, hogy abban az időszakban „kicsikét” elhagytam magam, „meghúsosodtam” itt-ott-amott. Ennek következtében az öltözködésem is némi kívánnivalót hagyott maga után, általában felvettem azt, ami a legkényelmesebb volt. Új ruhát adott alakzatomra nem terveztem venni, hiszen úgyis fogyni akartam, a régiek pedig jobban feszültek rajtam, mint ízléses lett volna. Szóval, ki kellett találnom valamit, de sürgősen!!!

a_fiatalsag_forrasa.jpga_fiatalsag_forrasa.jpgA táplálkozásom aránylag rendben volt, bár a célzott fogyás érdekében az egészséges szénhidrátok fogyasztását is csökkentenem kellett egy ideig. Hetente kétszer kondicionáló tornát végeztem 60 percben (első felében zsírégető táncos gyakorlatok, második felében alakformáló talajgyakorlatok szerepeltek). Folyadékfogyasztásom megemelése mellett kellett, KELLETT még valami PLUSZ, ami segít ellensúlyozni a számítógép mellett, ücsörgéssel töltött órahosszákat! Felesleges időm két gyerkőc mellett nem sok volt (bár tudjuk, az embernek arra van ideje, amire szakít), úgyhogy valami olyasmit kellett kitalálni, amely idő-érték aránya a legkedvezőbb számomra. Furcsa mód, éppen akkor hallottam először az öt tibeti jógagyakorlatról. Egy ismerősöm mesélt róla nagy lelkesedéssel, és ahogy taglalta előnyeit, elkapott a vágy, hogy én is megismerjem ezt a csodálatos hatású gyakorlatsort.

Találtam róla fórumokat, ahol szinte csodaszámba menő, pozitív változásokról számoltak be a hozzászólók:

  • Depresszióból való kigyógyulásról,
  • közérzet javulásról,
  • állandó fáradtságérzet elmúlásáról,
  • ízületi fájdalmak eltűnéséről,
  • légzőrendszeri problémák megszűnéséről,
  • pajzsmirigy betegség gyógyulásáról,
  • ősz haj és -szemöldök visszasötétedéséről,
  • észrevétlen fogyásról,
  • sokkal szebb izomzat kialakulásáról,
  • narancsbőr megszűnéséről,
  • ráncok kisimulásáról.

Ja, és még volt egy csábító kulcsmondat: naponta kb. 15 perc! A fórum gyors végigolvasása után azonnal átrohantam a közeli könyvesboltba, hogy megnézzem, milyen irodalmat kínálnak a témával kapcsolatban. Egy könyvvel és egy dvd-vel gazdagabban tértem haza. Először a könyvet tanulmányoztam át, hogy a gyakorlatoknak már a lehető legnagyobb ismeretanyaggal felvértezve foghassak neki. Így aztán megértettem a gyakorlatok működési elvét, tudományosan, biológiailag magyarázatot találtam arra a sok pozitív élményre, amelyet a fórumokban olvastam.

Hatékonyságának, gyógyító erejének kulcsa a csakrák (energiaközpontok) harmonizálásában rejlik. A csakra szanszkrit kifejezés, magyarul kereket jelent. A csakrák forgó energiakerekek, energiatölcsérek, melyek az energiatesthez csatlakozva a világ felé nyitódnak. Feladatuk az energiatest, és azon keresztül a fizikai test éltetése, energiával való ellátása és működésének irányítása, valamint az auraszintek energiatöltése. Nélkülük megszűnne a fizikai test működése, mivel nem lenne, ami irányítja.

Az embernek 7 (egyes elméletek szerint 12) fő csakrája van. A fő csakrákon kívül még 21 mellékcsakra létezik, amik közvetlenül csatlakoznak egy-egy szerv energetikai rendszeréhez. Minden lényeges szervünknek tehát van egy mellékcsakrája.

A hét fő csakra a következő:

  • Fejtető
  • Homlok
  • Torok
  • Szív
  • Hasi idegközpont
  • Has/altest
  • Farkcsont, a gerincoszlop alapja

A fejtető-csakra (korona) befolyásolja a tobozmirigy működését az agyban, ez a belépési pontja a testen áthaladó energiáknak, amelyek majd a „gyökér"-csakrában találkoznak. Ehhez a csakrához kapcsolódó szín az ezüstös fehér.

A homlok-csakrába belépő energia a hipofízis működését befolyásolja. Ez a spirituális központ, többek között az elme tudatalatti központja. Megfelelő színe az indigó.

A torok-csakrába irányított energia hatással van a pajzsmirigyre, ez a kommunikáció központja, színe a három színű kék.

A szív-csakra közvetlenül a szív fölött helyezkedik el. Ez az energiaközpont, és az érzelmeket motiválja, mint például a szeretet, együttérzés. Ezt a csakrát a csecsemőmirigy is befolyásolja, amelynek fontos szerepe van az immunrendszerben. Színe a zöld.

A hasi idegközpont (napfonat) csakrájába irányított energia stimulálja a hasnyálmirigy és a máj működését. Ez a központ kontrollálja az emberek egymásra ható energiáit. Színe a sárga.

A has és az altest (szakrális) csakrája befolyásolja a lép, a máj és a mellékvese hormonjait. Állítólag ez a központja a „zsigeri" ösztönöknek. Színe a narancs.

A „gyökér"-csakra a gerincoszlop alapja, ellenőrzi a fizikai vitalitást, hormonjai az ivarmirigyekben képződnek, színe a vörös.

csakrak.jpg

A könyv szerzője szerint optimális egészségi állapotban csakráink egyforma sebességgel forognak, viszont ha megbetegszünk, stresszesek vagyunk, vagy egyéb negatív élményben van részünk, bizonyos csakrák forgási sebessége lelassul vagy megáll. Így az energia áramlása akadályba ütközik, tehát adott csakrához tartozó szerv nem tud megfelelően működni.

Az öt tibeti jógagyakorlat ezeket a lelassult vagy megállt energiakerekeket hozza ismét működésbe, ezáltal testünket, lelkünket, minden szervünket az optimális működési szintre emeli. Így lehetséges, hogy betegségeket gyógyít, fizikai és szellemi frissességet ajándékoz, beállítja az optimális testsúlyt és bőrállapotot…stb.

Néhány alapszabály a gyakorlatokkal kapcsolatban:

  • Minden nap el kell végezni az öt gyakorlatot, hogy kedvező hatása kiteljesedhessen.
  • Az első héten minden gyakorlatot háromszor végezzünk, majd a második héten ötször, a harmadik héten hétszer, egészen addig növelve hetente a gyakorlatok számát kettővel, amíg el nem érjük a 21-es ismétlésszámot. Utána már minden nap 21-et csináljunk a gyakorlatokból.
  • Habár a gyakorlatok nem megerőltetőek, tartsuk be a fokozatosság elvét, mert erőteljes méregtelenítő hatásúak, nem kívánt mellékhatások jelentkezhetnek, ha túl gyorsan szeretnénk emelni az ismétlések számát. (Erről majd írok egy saját tapasztalatot). Méregtelenítő tünetek egyébként is jelentkezhetnek az első időszakban (pl. pattanások, náthaszerű tünetek, fejfájás, hányinger, gyomorpuffadás…stb.)
  • Annyit végezzünk, amennyi jól esik. Természetesen törekedjünk mindig a napi előírt mennyiség véghezvitelére, de semmit ne erőltessünk. Nem minden napunk egyforma, így a testedzéshez való hozzáállásunk is naponta más-más lehet.
  • A légzés nagyon fontos, nem mindegy, mikor lélegzünk ki és mikor be. Ennek módja minden gyakorlatnál le lesz írva. Mélyen lélegezzünk, és mindig az orrunkon szívjuk be a levegőt, és ott is fújjuk ki.
  • A gyakorlatokat ne végezzük túl gyorsan, de túl lassan sem. A légzés ütemében mozogjunk.

Most pedig nézzük a gyakorlatokat:

  1. Ez egy igen egyszerű gyakorlat. Álljunk alapállásba, karunkat emeljük oldalsó középtartásba, és kezdjünk el forogni az óramutató járásával megegyező irányba. Egy körbefordulás számít egy gyakorlatnak, az első alkalommal három kört írjunk le. Ezt befejezve álljunk meg mozdulatlanul, tenyerünket illesszük össze a testünk előtt, mintha imádkoznánk. Nézzük erőteljesen a kezünket, ez segít a szédülésünk leküzdésében is.
  2. Feküdjünk hanyatt, kezünket tegyük szorosan a testünk mellé kétoldalt, tenyerünkkel lefelé. Emeljük fel a fejünket és a páros lábunkat egyszerre (állunkat szorítsuk a szegycsontunkhoz), közben szívjuk be a levegőt, majd engedjük vissza mindkettőt, közben fújjuk ki a levegőt. Az első alkalommal végezzünk három ismétlést. A napi gyakorlatszám elvégzését követően feküdjünk lazán tartott karokkal, lábakkal, lélegezzünk egyenletesen, nyugodtan.
  3. Térdeljünk egy jógaszőnyegre, felső testünk maradjon egyenes, lábujjunkkal támaszkodjunk a talajon, kezünket tegyük a test mellé, a combunkra. Fújjuk ki a levegőt, közben hajtsuk le a fejünket, állunkat szorítsuk a szegycsontunkhoz. Szívjuk be a levegőt, közben hajoljunk hátra. Ebből is végezzünk az első alkalommal hármat. Befejezve csípőnket hátratolva, üljünk a lábfejünkre, karjainkat nyújtsuk előre és pihentessük rajtuk a fejünket.
  4. Üljünk nyújtott ülésbe, nyissunk kb. 30 centiméter széles terpeszt. Kezünket tegyük a csípőnk mellé kétoldalt, előrenéző ujjakkal. Fújjuk ki a levegőt, közben hajtsuk le a fejünket, szorítsuk állunkat a szegycsontunkhoz. Majd szívjuk be a levegőt, közben emeljük meg a csípőnket és hajtsuk hátra a fejünket. Végül térjünk vissza kiinduló helyzetbe. Végezzünk ebből a gyakorlatból is hármat az első alkalommal, majd pihenésképpen behajlított lábainkra hajtsuk rá a fejünket.
  5. Készüljünk úgy, mintha fekvőtámaszt szeretnénk csinálni (tenyér- és lábujj támasz). Fújjuk ki a levegőt, közben engedjük le a hasunkat és hajtsuk a fejünket hátra. Majd szívjuk be a levegőt, közben emeljük meg a csípőnket, háztetőt formázva. Ebből a gyakorlatból is három ismétlés célszerű kezdetben. Pihenésként a harmadik gyakorlatot lezáró mozdulatot alkalmazzuk (fenék hátra, lábunkra ülünk, fejünket a karunkon pihentetjük).

***

a_fiatalsag_forrasa_ii.jpgA gyakorlatokat már a dvd-t követve végeztem, könnyebb volt így pontosan végrehajtani, mint könyvből bogarászni a lényeget. Tanúsíthatom, mindegyik feladat könnyedén végrehajtható, idősebbek is elkezdhetik (azóta már apukám és férjem anyukája is nagy „tibetiző”). Egy dolog viszont nem volt könnyű, sőt, nem is sikerült: megállni három ismétlésnél… Gondoltam, én rögtön 21-el kezdek, hiszen edzett vagyok, a méregtelenítő tünetek pedig csak hagy jöjjenek, ide velük! Legalább érzem, hogy tényleg nem hiába csinálom. A gyakorlatokat végignyomtam, és ahogy befejeztem, elkezdtem szédülni, hányingerem lett, felkavarodott a gyomrom, két órahosszán keresztül csak kóvályogtam. Úgyhogy másnap visszatértem az ajánlott kerékvágásba, és úgy emeltem hetente kettesével, egészen 21-ig.

Nagyon szerettem ezt a kis rituálét, kellemesen ellazított, megnyújtott, feltöltött. Hosszú távú hatásait is tapasztaltam: az akkoriban kissé megviselt idegrendszeremet lecsillapította, a soha pontosan nem működő menstruációs ciklusomat beállította, hajam növési sebességét meggyorsította, a fejfájásaimat megszüntette, és ami az aktuális lényeg volt: testsúlyomat kedvezően beállította. Szinte akármennyit ehettem, nem híztam meg, és ezt biztosan csak a tibeti jógának köszönhettem.

Talán feltűnt, hogy múlt időben írtam ezt a kis bejegyzést. Szégyen-gyalázat, de felfüggesztettem ezt a nagyszerű tornát a télen. Meg is lett az eredménye, kb. ott tartok, ahol a cikk elején: kezdek „nyanyásodni”!!! Viszont most a megoldás adott: TIBETI JÓGA! Holnaptól elkezdem. Ti vagytok a tanúim!

TLMelinda

Felhasznált irodalom: Peter Kelder: A fiatalság forrása című könyv, Ezotéria szótára és saját tapasztalatok

Ui: Ezt a cikket kedvcsinálónak szánom, a gyakorlatok pontos végrehajtása érdekében szükséges a dvd utasításait követni.

További oldalak:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hozzászólások

mirzobaba's picture

Tibeti rítus pajzsmirigy nélkül

Sziasztok!

Nekem nincsen pajzsmirigyem, gyógyszert szedek helyette. Ha csinálom a rítusokat, hogyan fog hatni a torok csakránál? A torok csakrám ettől még létezik? Nem gondolnám, hogy rosszat teszek magamnak, ha csinálom a gyakorlatokat, csak kíváncsi vagyok, hogy is van ez az én esetemben...

Előre is köszönöm a választ! :)

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Tibeti rítus

Szia Mirzobaba!

Pajzsmirigy nélkül is lehet végezni.

Általában az alábbi kitéteket szokták figyelembe venni az energetikai gyakorlatokat végzők körében. Tehát amikor nem szabad - a teljesség igénye nélkül:

- elmezavar esetén

- súlyos szívelégtelenség esetén

- műtét utáni kimerült állapotban

- 6 hónapon túli állapotos nőknek

- kígyómarás és kutyaharapás utáni állapotban

- gondterhelt, haragos, ingerült, ittas állapotban

Viszont az én véleményem az, hogy ezeket a gyakorlatokat nem szabadna végezni könyvből megtanulva. Minden mozdulatnak a "helyén" kell lenni, hogy biztosan úgy hasson, ahogy kell és ne az ellenkezőjét érjük el vele...

Biztatlak, hogy keress fel egy szakembert és a segítségével sajátísd el a mozdulatsort.

Szeretettel,

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)
Zsoó's picture

5 tibeti rítus

9 napja csinálom a tibeti gyakorlatokat. Egyelőre pozitív változást nem nagyon veszek észre. Az első 2 napban mintha jobb lett volna az emésztésem, utána elkezdtem puffadni ami azóta is tart (talán ettől? iszom Emóciót és humit, rostdúsan táplálkozom), úgy érzem elég rossz az emésztésem. Most ittam egy kis tokaji bort, érdekes picit javított rajta.
Étvágyam sem volt olyan nagy, fejem is fájt az első héten, nem nagyon csak kicsit, de most már megszoktam a forgást, igaz rájöttem, hogy csukott szemmel nem okoz akkora szédülést :) Néha a fejemet nehéznek érzem. Nem mertem gyorsan emelni az adagot mivel 1-2 gyakorlat nem esett túl jól, tehát most 5-öt csinálok mindegyikből, este. Szombat este elég fáradtnak éreztem magam, mintha lett volna egy kis hőemelkedésem (ez is vajon ettől?), bár előtte több órát sétáltam kissé szeles időben. Nah egyelőre ennyi, majd később is beszámolok ha lesz valami változás. Remélem, hogy a bélpanaszok ettől vannak és nem valami mástól. Üdv, Zsoo

Értékelés: Nincs

Tibeti rítusokról Zsoónak

Biztos láttad, én elkezdtem tavaly is, de nem tartottam be a fokozatosság elvét (akkor nagyon büszke voltam erre tongue.gif), vagyis gyors ütemben emeltem a gyakorlatok számát. 3 hét után már simán csináltam a 21-et.
Persze hogy felhagytam vele, mert nem volt rendesen felépítve, kapkodtam, zaj mellett csináltam, néha rendszertelenül, aztán amikor a munkám miatt fáradtan értem haza, eszembe nem volt Tibeti jógázni.

Másfél hónapja jött egy isteni sugallat, hogy erre van most szükségem, így úgy döntöttem, jobban utánaolvasok. Elolvastam a könyvet, megnéztem a videót rengetegszer, plusz a fórumokat is.
Nagyon fontos, hogy hetente csak 2-vel emeld a gyakorlatot, mert így tud alkalmazkodni a szervezeted. Adj időd, hogy megszokd ezt az egészet, hiszen ha komolyak a céljaid vele, akkor hosszú távon is végezheted.
Nagyon fontos az is, hogy koncentrálj a testedre, izmaidra, és a ki-és belégzés ideje is megvan, ezt érdemes megtanulnod (bár igaza van Nikinek, az lenne a legjobb ha oktatótól tanulná az ember, de én a lakóhelyemen sajnos még nem találtam ilyet)

Én minden reggel előbb kelek, ez már a mindennapi életem része lett, mind a reggeli készítés, vagy teázás. Most a 11. gyakorlatnál tartok, és sokkal jobban megy, mint az előző próbálkozásomnál. Nem érzem, hogy megterhelő lenne.
A méregtelenítés, fejfájás mindenképp mutatkozhat, én pl. most, amikor elkezdtem, rá egy hétre megfáztam, és elkezdtem köhögni, plusz nagyon fáradékony lettem.
Aztán szépen kikúráltam magam, és azóta nagyon megnőtt az energiám. Sokkal könnyebben ébredek, később alszom.
Szerintem ez is olyan dolog, hogy fejben kell mindent helyrerakni, rájönni mire van szüksége a testednek, akkor fog igazán működni, de lehet vannak még itt tapasztaltabbak. wave.gif

Évi

Értékelés: Nincs

Rítusok az egészségért

Mindenkit bíztatni szeretnék, hogy próbálja ki!

6 hete csinálom és fantasztikus javulást tapasztalok. A nyakam, ami munkaközben megmerevedik és fáj...a múlté! Lehet, hogy elmúlt az az időszakom, de egy ideje újabb ősz hajszálam sem jelent meg. Fogytam 4 kg-ot (ettől!) Más egyébtől másik 4-et... A bionom kozmetikumok használatával kiegészítve elmúlt a hajkorpa, zsírosodás, pattanások, csökkent a narancsbőr, jobban alszok, ritkábban fáj a fejem, menzeszem rendeződött. Ami a leglátványosabb: a lapos has! yes.gif

Ha ismertem volna ezt hónapokkal ezelőtt, vagy akár évekkel, esetleg tudtam volna már 10-15 éve, hogy mennyi káros anyagot kenek magamra...és a legszomorúbb, hogy nem hallottam a honlapról és az 5 tibeti rítusról sem, véletlenül tévedtem ide, de jelentem: I T T R A G A D T A M!!! teeth_smile.gif

Köszönet érte Nektek, akik mindannyian formáljátok az oldalt!

Értékelés: Nincs

óóóó, köszi

whistle.gifwhistle.gifwhistle.gifwhistle.gifwhistle.gifwhistle.gif TLMelinda, a cikked új inspirációt adott, hogy miért is jó csinálni a tibeti gyakorlatokat...egy időben csináltam, tényleg jó tapasztalataim voltak vele (nekem még a nyak-váll- és hátizmaimat is rendesen kilazította) de aztán a lustaság ugye...de remélemm most, ez alkalommal kicsit kitartóbb leszek:)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
evad's picture

Tibeti rítusok szoptatás alatt?

 Én évekig végeztem ezeket a gyakorlatokat, néha kihagytam egy kicsit, majd újrakezdtem, és néhányszor én is éreztem az újrakezdéskor "mellékhatást", hasmenést vagy szédülést. Legutóbb akkor kellett abbahagynom, amikor megtudtam, hogy babát várok. A szülés után viszont amint lehetett újra akartam kezdeni, és így is tettem két héttel ezelőtt (most 2 hónapos a kicsi). Lassan, a 2. rítust nagyon óvatosan, egyelőre a lábaimat behajlítva, mert kicsit fájt a hasam tőle. Egyetlen mellékhatást tapasztaltam csak, 1 hét múlva elkezdtem egy kicsit pecsételni, ami 2-3 napig tartott - szerintem egyfajta tisztulás történt. A tejtermelésemre semmilyen hatással nincs, a kisfiam gyakran szopik még mindig. Most viszont elbizonytalanodtam a fentieket olvasva. Találhatok valahol utalást arra, hogy szoptatás alatt tényleg nem ajánlottak ezek a gyakorlatok? Nem szívesen hagynám abba (főleg annak fényében, hogy sokáig szeretnék szoptatni), de kockáztatni sem szeretnék.

 

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

5 tibeti rítus

Mivel a gyakorlatoknak méregtelenítő hatása van, én várandósság és szoptatás alatt nem csinálnám, úgy mint bármelyik másik méregtelenítést sem...

Értékelés: Nincs
berita's picture

5 tibeti rítus

Sziasztok!

Köszönöm Melinda, hogy megismertetted velem ezeket a gyakorlatokat! clap2.gif 5. hete csinálom őket, az előírt ismétlésekkel, és nagyon szeretem. Minden reggel ezzel kezdem a napot, egyszer sem hagynám ki. Már néhány nap után változásokat tapasztaltam: jobban alszom, több energiám van, szebb a tartásom, az izomtónusom, és a menzeszemre is - nem semmi - hatással van.

Mindenkinek ajánlom!

Rita

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Nagyon örülök! :-)

Csak így tovább, Rita! clap2.gif

Értékelés: Nincs
Hamula Edit's picture

tegnap kezdtem

Tegnapelőtt elkezdtem csinálni, egyelőre elég gyorsan megy a napi három ismétléssel teeth_smile.gif Elég hihetetlen, hogy ennek a néhány egyszerű mozdulatnak ennyi csodás hatása lenne, de azért persze remélem a legjobbakat regular_smile.gif Minden nap azonos időben kellene végezni a gyakorlatokat? Mert nekem már az elmúlt három nap is elég összevisszára sikerül (reggel, délután, éjjel sad_smile.gif )

Értékelés: Nincs
chia's picture

Szerintem...

Szia Edit! Szerintem ki kell tapasztalnod, hogy neked mikor a legjobb. Leírtam az egy hetes tapasztalataim és abban is más volt a reggeli és az esti gyakorlatoknál tapasztaltak. Trixi/chia

Értékelés: Nincs
chia's picture

Majdnem egy hete...

Sziasztok!

Karácsonykor kezdtem el a rítusok gyakorlását, miután elolvastam a könyveket (könyvtárból hoztam ki). Gondoltam, hogy veszíteni nem veszíthetek vele és bemelegítésként tudok jógagyakorlatokat is végezni előtte.

Tegnapig csak esténként végeztem őket, mert tudom, hogy nekem necces a reggel, mindig rohanok, stb. Most szabadságon vagyok, mégis este csináltam, felkészülve a jövő hétre, amikor is dolgozni fogok. De tegnapelőtt gondoltam egyet, kihagytam az estit és másnap reggelre áttettem, ma is reggel csináltam.

Tapasztalataim:

  • Már az első után másnap sokkal jobb volt a hangulatom, azóta is csak kicsi hangulati kilengéseim vannak.
  • Tökéletesen el tudta az esti nyomni az éhséget, így csak gyümölcsöt ettem utána.
  • Mivel a szervezetemnek pihenésre volt szüksége, kitolta az alvást 8-9 órára, most kezd csökkenni 6-7 órára.
  • Rákényszerít a folyamatos egyenes tartásra - vagy egyenes-közelire - nem esik jól a görnyedt testtartás, ami eddig volt :)
  • Tegnap és ma is érzem az a rengeteg energiát, amit a reggeli (fél 10-kor csináltam mindkét nap) ad, tegnap este 10 óra után is képes lettem volna takarítani, alig bírtam a kádban a jó regény ellenére megmaradni.


Most még csak az alapot csinálom, bemelegítéssel együtt 15 perc. Végre tudok normálisan figyelni a légzésemre, a 2. és 4. rítusnál még vannak gondjaim, de szerintem szépen haladok.

Köszönöm, hogy megismerkedhettem a rítusokkal :)

chia (Trixi)

Értékelés: Nincs
Zsani's picture

chia (Trixi) és a jóga

Szia Trixi! Bejegyzésed óta eltelt közel egy hónap. Hogy haladsz? Alkalmazod a rítusokat minden nap? Ha igen, mi változott még azóta? Én nagyon szeretem, mert iszonyatosan feltölt energiával, s a reggel végzett gyakorlatok egész nap kellemes közérzetet biztosítanak. Üdvözlettel Tanácsadód, Zsani

Értékelés: Nincs
chia's picture

sajnos abbahagytam :(

Szia!

Szégyellem magam, de ahogy elkezdtem januárban dolgozni, pár nappal késöbb abba is hagytam, egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni a munkával :( A reggeli felkelés elcsúszott, este hulla fáradtan döltem be. Ráadásul minden összejött és keményen depressziós is lettem.
Most dolgozom a dolgaim megoldásán, és ígérem amint össze tudom szedni magam, máris újrakezdem.

Tudom, hogy hónapok óta nem jelentkeztem nálad sem és Katinál sem, de ígérem azt is pótolni fogom.

chia/Trixi

Értékelés: Nincs
Zsani's picture

újrakezdés

Trixi! Nagyon jól haladtál, képes vagy elérni célod! yes.gif Amennyiben segítségre van szükséged, szólj! Kitartást! Zsani

Értékelés: Nincs
chia's picture

Ma van a nagy nap :)

Sziasztok!

Ma hivatalosan is újrakezdtem :) Remélem már semmi nem fog megakasztani. Igaz, elég komoly problémáim vannak, de remélem a tibetitől is a segítséget. Este a himalaya sós fürdőben hirtelen rádöbbentem, hogy hetek óta gyomorpánik tüneteket produkálok. Mivel utoljára azt mondtam, hogy soha többet, így mindent megteszek, hogy ne essek vissza. Mostantól nagyon-nagyon fogok figyelni az étkezésemre is (sokkal jobban, mint eddig) és virágport is beszereztem tegnap a mangalica fesztiválon a sok finom bio mangalica termék mellett :)

Szép napot Mindenkinek! Trixi (chia)

Értékelés: Nincs

Tibeti rítus minden reggel :)

Jöttem beszámolni, mert már kettő hete kitartóan csinálom a tibeti rítusokat, és nagyon jó tapasztalataim vannak.

Első héten még délután csináltam, de most már inkább keltem korábban, és reggel még a nap elindulása előtt elvégeztem a bemelegítésekkel együtt a gyakorlatokat. És azt kell mondjam, hogy nagyon jó, hogy reggel csinálom. Egyrészt délután nem mindig tudok időt szakítani rá, tempósabb nap után nem tudok ráhangolódni. Viszont reggel, hogy beépítettem a mindennapjaimba teljesen jól esik és erőt ad, a héten pl. csak 6,5 órákat aludtam és egyáltalán nem esett nehezemre a korán kelés.

Kicsit nagyobb léptekben emelem a gyakorlatok számát, mert nem érzem, hogy ez gond lenne, jól esik.

Köszönöm Melinda, hogy megismertetted velem ezt a mozgás lehetőséget. Ajánlom mindenkinek!winkkiss.gif

wave.gif Évi

Értékelés: Nincs

5 tibeti ritus Melindától

Melinda, már régóta szemezek ezzel a cikkeddel, és most jutottam el oda, hogy szeretném csinálni is az 5 rítust minden reggel. Csak kíváncsi vagyok, hogy Te még mindig csinálod-e, és hogy milyen hatásokat észleltél? Vagy bárki, aki végzi ezeket a gyakorlatokat (vagy végezte) írhat a tapasztalatairól, nagyon megköszönném! Én elsősorban szeretném az energiaszintemet növelni, illetve a méregtelenítésre rásegíteni ezekkel a gyakorlatokkal. wink2.gif Évi

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Fevicának tibetiről

Szia Évi!

Hát....be kell valljam neked, a nyáron elmaradoztak a gyakorlások. Én nem tudom, mi volt velem, de örökké elsummantottam.... Úgyhogy most újrakezdtem a napokban 7 ismétléssel.

Eredménye ennek ellenére volt, addig, amíg csináltam: frissesség, közérzet javulás, a gombóc (vagy szorítás) elmúlt a torkomból, az asztmám megszűnt (állandó gyógyszerem volt), az állandó, ok nélküli idegességem is elmúlt, sőt, a szemölcseim is! Azt hozzá kell tenni, hogy szedtem táplálékkiegészítőket és elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amelyek feltöltenek, így ezek is biztosan nagyon sokat segítettek a pozitív eredmények elérésében.

Férjem anyukája végzi már elég régóta a gyakorlatokat, megszakítás nélkül. Ő azt mondja, semmi pénzért nem hagyná abba, annyira eltölti frissességgel, fittséggel, jó a közérzete, nem fájnak az ízületei, és a rendszeres fülfájásai is mérséklődtek.

A méregtelenítésedben biztos segíteni fog, és az energiasztint megnövekedése mindenkinél érezhető, aki ezeket a gyakorlatokat rendszeresen végzi. Ez a minimum. winkkiss.gif

Próbáld ki, csak napi 15 percet kell rászánnod. wave.gif

 

Értékelés: Nincs

Re: Melindának tibetiről

Köszönöm Melinda..azt hiszem, már nincs mire várnom, csak el kell kezdenem yes.gif Tegnap már csináltam egy röpke sorozatot, amolyan begyakorlásként, az hiszem el leszek vele egy darabig..szerencsére azért elé kitartó vagyok az ilyenekben, de hát majd kiderül laugh.gif De mindenképpen beszámolok Nektek a tapasztalatokról. wink2.gif

Értékelés: Nincs
esperanto's picture

Már a másodiknál elakadtam...

...ugyanis egy fránya hasi műtét után vagyok kb. másfél hónappal és igencsak húzódott a vágásom, nem mertem folytatni...:( Pedig a dokik 6 hetet mondtak a felépülésre, az meg már letelt... Múlt héten egy Etka-jóga bemutató órán voltam, ott meg az ugrálásoknál éreztem ugyanezt (na jó, az is igaz, hogy "normális" jógában nincs ugrálás...Puszilom Etka Anyót!! winkkiss.gif :) ) No, az a kérdés, hogy van-e itt valaki, aki meg tudná mondani, hogy mennyit várjak még, hogy végre egy "normálisat" tornázhassak?! És addig is, mit mozogjak - a gyerek után való szaladgáláson kívül? :)

Értékelés: Nincs
ETAMA's picture

Vetélés után

Szia! Áprilisban elkezdtem csinálni a gyakorlatokat, nagyon jó hatással volt az energiámra -sokkal több lett clap2.gif -. Aztán terhes lettem -lombik-, ezért leálltam. Sajnos csak néhány hétig fejlődött a babánk, ezért múlt pénteken abortuszon estem át. Szörnyű volt, szörnyen vagyok. A lelkem, a testem: minden összekavarodott. Talán el kellene kezdeni megint a gyakorlatokat... Mikor lehetne? Már alig tisztulok, a görcseim is szűnőben. Nem tudom, tanácstalan vagyok. Szép napot kívánok!

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Vetélés után tibeti - ETAMA-nak

Szia!

Nagyon sajnálom, amit történt veled! sad_smile.gif Én a helyedben várnék még egy picit a gyakorlatokkal, kb. egy-két hónapot mindenképpen. Utána viszont egyértelműen hasznos lenne számodra. yes.gif

Jó egészséget!

Melinda

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Bemelegítés

Sziasztok!

Elég jól elsikkadtam a bemelegítés fölött - és igen - írtam olyat is, hogy nem csinálom a bemelegítést, mivel túl sok időt elvesz, és azzal együtt már a napi 15-20 percből napi 30 perc lesz... Most helyesbítenék azért egy kicsit. " src="/smileys/whistle.gif" /> Szóval, ha valaki reggel, közvetlenül ébredés után végzi a tibetit, mindenképpen csináljon néhány átmozgató gyakorlatot, mert még ezektől az egyszerű mozdulatoktól is meghúzódhat, becsípődhet valami, aminek nem kéne meghúzódnia, becsípődnie. wink_smile.gif Délutánra már általában be vannak járódva az izmaink annyira, hogy könnyedebben tudjuk végezni a gyakorlatokat, de persze néhány fejfordítás, -billentés, vállkörzés, törzs- és térdhajlítás ilyenkor sem árthat. 

Az a tény késztetett megírni ezt a kis korrekciót, hogy ma közvetlenül ébredés után végeztem a tibetit (mert csinálom ám, mint a kisangyal! angel_smile.gif), bemelegítés nélkül, és biza nem volt jó! Nagyon merevek voltak az izmaim, hiányzott a bemelegítés. Ennyit erről, vigyázzatok magatokra. wave.gif

Értékelés: Nincs
Édua's picture

Hamis tanítók, álmesterek ismérvei

  1. A hamis tanító nem várja , hanem begyűjti a tanítványokat .
  2. A hamis tanító tanításának középpontjában nem a Tan , hanem õ maga áll .
  3. A hamis tanító a belsőről beszél , de a külsőre figyel .
  4. A hamis tanító szeretetről és megbocsátásról beszél , mindaddig , amíg érdekei nincsenek veszélyben .
  5. A hamis tanító hízeleg a tanítványainak , míg az igazi számonkérni , dorgálni is tud .
  6. A hamis tanító nem kivívja, hanem kiköveteli a tanítványok tiszteletét és odaadását .
  7. A hamis tanító szegénységet , szerénységet hirdet , de jól megél a hívek áldozatkészségéből .
  8. A hamis tanító minduntalan küldetésére , kiválasztottságára hivatkozik .
  9. A hamis tanító fennen hirdeti , õ már mentesült a földi élet törvényei , a Karma és az újjászületés alól .
  10. A hamis tanító fél a többi tanítótól . A hamisak riválisai , az igaziak leleplezői lehetnek.
  11. A hamis tanító fejlődésről beszél , de maga nem fejlődik .
  12. A hamis tanító híveit titkokkal, csodákkal "fizeti ki" .
  13. A hamis tanító azt hirdeti , az õ áldása , beavatása garancia a tanítvány fejlődésére .
  14. A hamis tanító magához öleli a nála gyengébbeket, de eltaszítja a az erősebbet .
  15. A hamis tanító nem magyarázatot ad , hanem tekintélyekre hivatkozva vakhitet követel .
  16. A hamis tanító a saját útját hirdeti a legigazabbnak minden út közül .
Értékelés: Nincs
Édua's picture

válasz Camille nak

Camille! Ahogy kérted itt válaszolok, nem privátban. Nem vonom vissza amit írtam! Ha neked ezt tanították, az is a Rai mestereket minősíti. Az írás amit belinkeltem szóról szóra igaz, és komoly emberek állnak mögötte, több 10 éves tapasztalattal. Esetleg említs egy olyan rai mestert aki több mint 10 éve, minden héten, ingyenes klub foglalkozást tart. A Reiki az univerzum akaratával összhangban támogatja az életet és a fejlődést. A Reiki univerzális energiát jelent, és nem zár ki senkit a vallása alapján! A Rai mestereknek ha eleget fizetsz, akkor akár már holnap mesterré avat nem törődve a következményekkel. Több esetről is tudok ahol a beavatott megbolondult, mert nem volt képes feldolgozni azokat, amit az avatás felhozott. Még nem állt készen! Ez az értelme a várakozási időnek! Egy igazi mester felelősségteljes, és nem avat be olyat, aki spirituálisan, erkölcsileg még nem ott tart, ami egy Reiki mestertől elvárható. Miért is olyan fontos a Rai soknak egyik napról a másikra mesterré válni? A Reiki nem egó fényezésre van! Ezek a nevetséges pontok, amiket megfogalmaztál, mind üresek, és a Rai nem is telíti meg őket tartalommal. Én is utánajártam a dolgoknak, és minden nap tapasztalom, hogy jól döntöttem! Tudom az igazat a Reiki vel kapcsolatban, és nem kérek abból az agymosásból, amin az írásod alapján Te is keresztülmentél. Veled ellentétben én nem kérlek, hogy higgy nekem, mert tudom, hogy léteznek univerzális törvények, karma, vonzás stb, és van bennem annyi alázat, hogy elfogadjam, hogy Te más utat választottál. Üdvözlettel Édua

Értékelés: Nincs

válasz ÉduánaK

Szia! Először is, nem azt mondtam hogy itt válaszolj, nem hiába írtam magánban, csak azt írtam, hogy nézz utána mielőtt hülyeségeket leírsz(belinkelsz) és vondd vissza, de gondoltam hogy nem fogod megtenni, és nem is nézel utána az igazságnak... A cikk amit belinkeltél igenis hogy hazugságokat ír, a tradicionálisok évek óta próbálják lejáratni a rai-t mert sérti az érdekeiket hogy van egy ugyanolyan, ha nem jobb hatékonyságú módszer ami ráadásul olcsóbb, nincsenek értelmetlen szigorú megkötések, és egyszerű emberek számára is elérhető. Erről a mesterem is tudna mesélni, ő ismeri mind a két oldalt. Kb. 10 éve mester, és képzeld annak ellenére hogy rai-s, van olyan jó, hogy nem kér pénzt a kezelésekért, hanem csak adományként fogja fel amit adnak, de soha nem kér!!! Nevetséges hogy pont a Rai-t vádolod olyan dolgokkal amit a tradicionálisok csinálnak, inkább te mentél át agymosáson, nem én...akármit mondanak a mestereid azt gondolom vakon elhiszed. Én nem. Először utánajárok, aztán alkotok véleményt, van egy jó pár reikis ill. spirituális beállítottságú ismerősöm, és megtárgyaltam velük melyiket érdemes választani. És nem egy rai-st kérdeztem meg arról hogy melyiket válasszam. Félre ne érts, én nem akarom rád erőltetni a felfogásomat, ha te a tradicionálisok közt érzed jól magad, akkor ott, az a te döntésed, engem nem érdekel. De én még mindig azt mondom hogy valójában nem ismered a másik oldalt, és nem így kéne véleményt alkotnod róla. Ezzel én le is zárnám ezt az értelmetlen társalgást. További Szépeket! Camille

Értékelés: Nincs
Édua's picture

Camille! ezt írtad nekem:

Camille!

ezt írtad nekem: "Inkább így privátban küldöm a választ, de
aztán majd szeretném ha az oldalon reagálnál, és visszavonnád a
"lealázó" hozzászólásodat, mert tévedsz a R.A.I. féle reikivel
kapcsolatban." ezért bátorkodtam itt reagálni.
a jövőben én sem kívánok veled levelezni, mert nincsenek érveid amik előbbre vinnék a beszélgetést.
ha úgy érzed, hogy olyan közel vagy az igazsághoz, akkor légy békés. Kamatoztasd a benned túlcsorduló szeretetet kórházi önkéntesként, segítsd az elesetteket, és a rászorulókat.
a véleményemet nem fogom megváltoztatni, és visszavonni sem!
pofátlanságnak tartom, hogy a rai azzal vádolja a tradicionális vonalat, amiket ők maguk csinálnak, és erről meg is győzik a gyanútlan útkeresőket.
a rai-t nem kell lejáratni, megteszik ezt saját maguk. egyébként elfelejtetted megnevezni azt a rai mestert, aki több mint 10 éve, hétről hétre ingyenes klubot vezet...
a Tradicionális Reikisek sem kérnek pénzt a kezelésért, nem is lehet, ez nem erről szól. A Mestereimnek kimondhatatlanul sokat köszönhetek, és hálát érzek, hogy rájuk találtam.

Édua

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Mesterek, Tanítványok, Utak..

Kedves Mindenki aki a témában érintett! regular_smile.gif

(Édua ez most nem közvetlenül Neked szól, csak ide tudtam beilleszteni a hozzászólásomat) 

Avval, hogy bizonygatjuk az a módszer a legjobb amit mi használunk, és az a rossz amit a másik... saját magunkat ítéljük el.. Minden ember aki megjelenik a tapasztalatunkban tulajdonképpen énünk egy részének a kivetülése, tehát magunkat minősítjük, magunk felett ítélkezünk, az énünk egy részét utasítjuk el, ha elítéljük a másik embert..

Továbbá itt ismét szóba hoznám a Tükör törvényeit, amiről már sokat írtam az oldalon... ha valami zavar vagy idegesít a másikban, tudod... annak okát elsősorban önmagadban keresd! regular_smile.gif

Szerintem nincsen jobb vagy rosszabb módszer és Út, mert mindenkinek pont arra volt szüksége, melyet bevonzott magához. Ha megbolondult, vagy pénzügyileg becsapták, akkor is. Valamiért szüksége volt erre a tapasztalatra, különben nem került volna vele kapcsolatba... Minden dolog kétirányú... valaki megcsinálja... és valakivel meg lehet csinálni..

Félő, hogy ezekben az egós csatározásokban elveszik a lényeg, már pedig az, hogy tulajdonképpen mindenki EGYfelé tart, és hogy ezen az ÚTon a reiki, rai, pránanadi, táltos, sámán vagy akármilyen egyénileg kifejlesztett módszer/tan/energia... segíti... az már olyan mindegy... hiszen nem vagyunk egyformák, unalmas is lenne úgy a világ.. regular_smile.gif

Szeretettel:

Veronika love.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)
Lenóka's picture

tapasztalatok és utak

Kedves Mind! Nagyon mélyen érint a téma, mert velem is sokminden történt az elmúlt hónapok alatt. Én pl. nagyon nem bírom, hogy kinyitották a 6. csakrámat, mert egyszerűen nem is volt rá szükségem, hogy nyitva legyen, becsukni meg nem tudom no.gif borzalmasan rossz érzés. Aurát enélkül is láttam, de az asztrális síktól elvoltam zárva, és nagyon klasszul megvoltam ebben az állapotban, nem volt szükségem asztrális élményekre, mert ha lett volna akkor magától kinyílt volna rá a szemem. angel_smile.gif ahogyan a 7. csakrám is "magától" nyílt meg. Én egy kissé erőszaknak éltem meg az egészet és nagon szörnyen éreztem magam, de ezt egy másik oldalon meg is említettem. Mostanában is vannak nehéz napjaim, nagyon hezek is, igen kb ahogy Édua írta, őrület szintjén, én nem hiszem, hogy ennek így kellett volna lennie, de már mindegy, majd megleszek valahogy, remélem nem leszek bolond, sem elmebajos, nem fogom mások életét veszélyeztetni, sem a magamét, a kinyitott csakráimmal, amiken néha olyan dolog is beáramlik amit elég nehezen tudok kezelni. Szóval Éduával egyetértek dolgokban, mert mindennek ideje van, és ezt ne egy másik ember akarja eldönteni, hogy mikor van ideje dolgoknak még akkor sem, ha azt érzi magáról, hogy szellemileg magasabban áll mint én, mert nincs joga hozzá, nem adtam engedélyt semmi ilyesmire, főleg, hogy homályban voltam és alig bírtam kimászni belőle és én tudom, hogy nem a saját homályomban elvakultságomban voltam benne, hanem valaki máséban, akitől elég nehéz (volt ) megszabadulni. Úgyhogy elég nehézkes dolgok ezek és veszélyesek, emiatt nem tartom normálisnak, hogy bárki emberfia elvégezhet bármilyen mesteri tanfolyamokat, meg táltosképzéseket, aztán kénye kedve szerint használja mások "megsegítésére". Régen nem véletlen voltak kiválasztottak nem véletlen nem tanulhatta ezt bárki meg. Ennek égből jöttnek kellene lennie nem embertől valónak, márpedig a legtöbbször ezzel találom szemben magam, emberi akarattal. Érezhető mögötte a szádék a "lény" aki a másik ember. Szóval ilyenkor a farok csóválja a kutyát és nem fordítva. És ez elég veszedelmes. Most lehet nagyon kifakadtam, de senkinek nem kívánom amiket én mostanában átélek/tem. L. wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
arweni's picture

gyakorlatok

sziasztok. én ötödik napja csinálom az öt gyakorlatot, reggel és este. Egy második napi hasmenésen kívül semmi változást nem tapasztaltam, azon kívül hogy valóban frissebb vagyok, nem vagyok álmos napközben, pedig többször kelek éjszaka a kisfiamhoz. Vajon baj e, hogy más méregtelenítési reakciót nem tapasztalok magamon? Írjátok a fejfájást stb. nekem ilyen nincs.

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Arweni-nek méregtelenítő tünetek

Nem feltétlen produkál a tibeti erős méregtelenítő tüneteket vagy fejfájást, főleg, ha fokozatosan, hárommal kezdve szoktatjuk magunkat hozzá. Nem reagálunk egyformán (lásd, itt néhány ember között is végletes dolgok voltak: pl. Fürtösnek erőteljes rosszullét, másnak meg egyáltalán semmi), a fejfájás sem jelentkezik kötelező jelleggel. A jó hatása sem biztos, hogy néhány nap alatt bekövetkezik, de annak nagyon örülök, hogy te máris frissebb vagy tőle! A hasmenés lehet a gyakorlatok hatására, később viszont szépen be tudja állítani az optimális székletürítésedet (ha eddig gond lett volna vele). wink_smile.gif

Értékelés: Nincs

szoptatás alatt?

Szoptatás alatt végezhetőek a gyakorlatok? Vagy a méregtelenítés miatt nem...?

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Tibeti rítusok szoptatás alatt...

Szia Mária!

Szerintem várd meg, amíg már nem szopik a lurkó!  baby.gifA hormonrendszert alaposan megbolygatja ez a pár gyakorlat, és igen, a méregtelenítő hatása miatt sem lenne tanácsos most elkezdened. Javaslom, rakd talonba, a későbbi időszakban is hasznodra válhat. wave.gif

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Jújj, Veronikának és Tominak nagyon köszönöm a videókat!!!

És a képeket, hogy bemásolta konkrétan!! heartbeat.gifkissing2.gifhooray.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Lőkös Melinda's picture

Közkívánatra - a hatodik rítus :)

A hatodik rítust nem írtam bele a cikkbe, mivel egyrészt nem végeztem, nincs róla tapasztalatom, másrészt ez egy különálló gyakorlat., nem tartozik szervesen az öt tibeti rítushoz. De mivel kaptam róla információt, hogy esetleg lenne, akit érdekel , így gyűjtöttem egy kis anyagot erről is:

A hatodik gyakorlat:

Álljunk kisterpeszbe, talpunk szilárdan a talajon, a kar a test mellett legyen. Lassan fújjuk ki a levegőt, közben döntsük előre a törzsünket és támaszkodjunk tenyerünkkel a térdünkre. Addig fújjuk ki a levegőt, amíg teljesen ki nem ürítjük a tüdőnket.

Egyenesedjünk fel. Tegyük kezünket a csípőnkre és nyomjuk lefelé. Ezáltal a vállunk fel fog emelkedni. E mozgás erejének a kulcsa abban áll, hogy miközben a váll megemelkedik, be kell húzni a hasunkat és kidomborítani a mellünket. Mindezt belégzés nélkül kell csinálni. Addig maradjunk így, amíg csak bírunk. Ha már muszáj levegőt venni, az orron át lélegezzünk be. Ha érezzük, hogy megtelt a tüdőnk, szájon át fújjuk ki a levegőt. Kilégzéskor engedjük ki az addig behúzott hasat, lazítsuk el a vállat és engedjük el a csípőnket, a kar lógjon a test mellett. Lélegezzünk többször az orrunkon át. Ezzel fejezzük be a rítus első elvégzését. Ezt a rítust csak 2-3-szor szabad ismételni!

Itt képekben is megnézhető (Ugyanazon az oldalon van, amit Édua is ajánlott, ezek pont azok a képek, amelyek a könyvben is szerepelnek. Hiteles forrás).

hatodik_ritus.jpg

A hatodik rítus különálló egység. A fiatalság forrása első kötetében is a másik öt rítustól elválasztva tárgyalják.

A hatodik rítus feltétele a szexuális önmegtartóztatás, amely lehetőség a jelentősen fiatalosabb külső megszerzésére. A magyarázat az, hogy az életenergia, amely rendes körülmények között a szexualitáson keresztül mutatkozik meg, e rítus segítségével a test más energiaközpontjai felé áramlik.

Sok emberben alkalmanként túlteng a szexuális energia vagy akkor is dúlnak benne a szexuális vágyak, amikor nincs senki, akivel ezt megoszthatná. Ez az energia megmutatkozhat idegességben, aggodalomban, szorongásban és kifejeződhet abban, hogy az illető túl sokat eszik vagy nyugtalanul mocorog, fészkelődik. A hatodik rítus végzése egészséges, kiegyensúlyozott módon szabadít meg ettől a feszültségtől. A rítus elvégzése után lazábbnak érezzük magunkat és természetesen a gyakorlat jelentős fiatalító hatással is rendelkezik. A  hatodik rítus ilyen módon hat a szexuális energiára. Így hát ha nem is kívánunk teljes cölibátusban élni, azért hatékonyan alkalmazhatjuk a hatodik rítust. Csak akkor végezzük, ha erős szexuális késztetést érzünk, amely valamilyen okból kielégíthetetlen vagy ha szexuális energiafeleslegünk van.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Édua's picture

tibeti - légzés

elfelejtettem leírni, hogy alaposan szellőztessetek ki mielőtt elkezditek a gyakorlatot, hogy ne az elhasznált levegőt lélegezzétek be közben. jó időben nyitott ablaknál érdemes csinálni. Édua

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Édua's picture

tibeti tapasztalatok

sziasztok! a tibetit reggel, rögtön ébredés után csináltam, hogy egész napra feltöltsön. utána legeltem egy kis csírát :) a tibeti nagyon erősen méregtelenít, minden szinten. én is voltam párszor rosszul tőle. viszont azt is éreztem, hogy békésebb, jókedvűbb vagyok, és lecsendesíti az elmémet. eleinte felvettem a webkamerával, ahogy végzem a gyakorlatokat, összehasonlítottam a videóval, a képekkel, újraolvastam a szöveget és minden alkalommal tanultam belőle, észrevettem, hogy ezen még itt és itt kell finomítanom. igazság szerint már nem csinálom, sajnos nem vagyok elég következetes az ilyen dolgokban. Édua

Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

Öt tibeti rítus tapasztalat

 Sziasztok!

4éve próbáltam először,a 3.gyakorlatnál rosszul lettem,15 perc múlva megindult a hasam,majd hánytam is,s mindezt hol felváltva hol egyszerre,majd 1 órás irdatlan görcsölés követte,valószínű az epém volt,mert az orvost is ki kellett hívni!Ezzel csak arra szeretném felhívni a figyelmeteket,hogy óvatosan a gyakorlatokkal.Az én energiaszintem akkora béka feneke alatt volt,nehéz érzelmi traumákon mentem át,s talán nem voltam elég körültekintő a gyakolatokat illetően,vagy túl sokat vártam,és a visszájára sült el. Azóta nem  mertem megpróbálni,pedig lelkileg rendebn vagyok,az akkori blokkjaim oldva lettek.De félő,hogy esetleg az agyam az élményem által elraktározott információt kapná elő,és azt még egyszer nem szeretném megélni.Viszont az egyik legjobb barátunk évek óta műveli,fantasztikus eredménnyel.Érdemes felmérni a határainkat és figyelni rájuk!

Nehogy félreértsetek,nem elrettentésnak írtam!

Fürtös

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Fürtös és a tibeti rosszullét

Szia Fürtös!

Hárommal kezdtél és attól is rosszul lettél? Forogni is hármat forogtál?

Amúgy szép az új képed! yes.gif

Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

Tibeti rosszullét

 Szia!

Igen,három forgással kezdtem.De így utólag átgondolva,nem hiszem,hogy az energetizálásomat ezzel kellett volna kezdeni!Inkább kiegészítésként alkalmazni!Nem igazán voltam erőben!

Köszönöm a bókot!:))

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Fürtösnek még tibetiről

Még az eszembe jutott, hogy ettél-e a gyakorlatok végzése előtt két órán belül? Talán azt a cikkből is kifelejtettem, hogy előfordulhat hányinger, hányás, rosszullét, ha evés után nem várjuk ki a két órahosszát. Igazából reggel lenne jó végezni, teljesen üres gyomorral. Én ezt nem tartom be a magam részéről, mert nálunk ez nem kivitelezhető: hiába kelnék fel a család ébredése előtt, minden szobában alszik valaki, nem szeretnék nekiállni ott susogni. teeth_smile.gif Úgyhogy én a kisfiam alvásidejében végzem, olyankor nyugalom van.

Persze, ha te annyira rossz állapotban voltál lelkileg, okozhatott evés nélkül is ilyen erőteljes tüneteket a tibeti, de azért ez nagyon ritka. Ahol tornát tartok (egy óvodában óvodai dolgozóknak), beiktatjuk minden alkalommal az öt tibeti rítust az edzésbe. Ők kérték, amikor meséltem nekik róla. Még senki nem lett rosszul, bár az első gyakorlatot, a forgást nem mindenki bírja. Náluk nagyon lassan lehet csak emelni az ismétlésszámot, és ki kell tapasztalni a forgási sebességet. Sokan ajánlják a lassabb forgást szédüléskor, viszont én pont akkor szédülök, ha lassan forgok, gyorsabban könnyebb. Rövid idő alatt kialakul mindenkinek a saját ritmusa, napja részévé válhatnak a gyakorlatok.

Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

TLMelinda-RE

 Igen betartottam mindent,ami a könyvben állt,sőt 2x is elolvastam a könyvet,mert nagyon megfogott!Nem is ezzel volt a gond...Ezt csak tapasztalatnak írtam be!

Szép estét!

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Jól tetted, Fürtös! :)

Jól tetted, hogy leírtad. Így legalább senki nem mer nekiugrani azonnal a 21-nek. winkkiss.gif

Értékelés: Nincs
Lenóka's picture

éppen valami ilyesmiről merengtem

hogy de, jó volna valami energizálós dolog, mert az új világomban nem mindíg működik a rendszerem, ami persze csak és kizárólag a magam bibije. És itt van egy szuper cikk, köszi Melinda! Egyébként a kép a nőcivel az egyik kedvencem, én is használtam az írásaimhoz winkkiss.gif L.

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Lenókának energiát!

Jókor jött az időzítés, örülök neki! Vesszen a tavaszi fáradtság, lehangoltság! Hajrá! winkkiss.gif Édua hozzászólásában a gyakorlatok videón is megtekinthetők, hasznos megnézni legalább egyszer.

Értékelés: Nincs
Lenóka's picture

Lenóka megcsinálta és....

nem lett különösebben rosszul bár a feje jól megfájdult confused_smile.gif a koronacsakrám egy érzékeny hely itt éreztem leginkább az energia beáramlását. Tuti, hogy tisztít, még mindíg nem gyógyultam meg, és a letapadt cucc elég erősen kívánkozott ki az orromon át mml.gif én ennek nagyon örülök! Hátha gyorsabban gyógyulok clap2.gif Kb 1 órával a gyakorlatsor után úgy érzem, hogy telve vagyok energiával és mindjárt robban is bummmmm bounce.gif Kimentem sétálni a kertbe levezetésnek, élevezetes a madárfütty, és az ég is szép volt. Szóval most jobban érzem magam, bár a fejem még fáj rolleyes.gif Köszönöm Neked Melinda, ezt a technikát, nagyon klassz, már elterveztem, hogy napi szinten művelni fogom délelőtt, egy laza 30 perces tornasor után, mert érzem, hogy kell a mozgás még mellé. (elé)Régen, mikor az első babámat vártam, akkor is végeztem jógagyakorlatokat, torna közben a végén pedig meditáltam, soha még olyan jól nem éreztem magam a bőrömben mint akkor, igaz ehhez a kislányom is kellett. Remélem az Égiek is támogatják ezt a tervem. L. wave.gifwinkkiss.gif

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Lenóka, nagyon örülök!

Remélem, a többi alkalommal nem fog már fájni a fejed sem. winkkiss.gif

Értékelés: Nincs
Lenóka's picture

fejfájás

Szia Melinda és minden érdeklődő! A fejfájás egy pozitív jel, mert azt mutatja meg, hogy hol lép be az energia a testbe yes.gif A feladat az, hogy továbbítsd légzésel és gondolatilag a többi csakrádba, ez még nekem nagyon nehezen megy confused_smile.gif de igyekszem tanulni regular_smile.gif Ha erre van valami jó gyakorlatod plusszba szívesen fogadom! L.

Értékelés: Nincs

Lenókának

Szia Lenóka! Én a reiki tanfolyamot ajánlanám a figyelmedbe, ott a csakratisztítást is megtanulhatnád, meg az auralátást regular_smile.gif Nem a tradicionális reikiről beszélek, hanem a R.A.I. féle reikiről. Én is egy R.A.I. tanárnál végeztem el a tanfolyamot. Nagyon tuti szerintem, hihetetlen hatásai vannak, illetve számomra nem hihetetlen mert én nagyon spirituális beállítottságú vagyok, de pl. mikor tesómon kipróbáltam a reikit majd összecsinálta magát. Na nem azért mert fájt, hanem mert nem hitte el hogy ilyen létezik, és érzi is, pedig hozzá sem érek. teeth_smile.gif Amikor magamat kezeltem, akkor nekem is nagyon megfájdult a fejem, de a mester szerint az jó jel. Szép Napot! Camille

Értékelés: Nincs
Édua's picture

Tradicionális Reiki

Kedves Camille és a Reiki iránt érdeklődők! A Reiki nem az auralátásról szól. Ha valakinek feladata az aura látása, akkor az fogja látni, akinek nem annak meg kár erőltetni. A harmadik szem nyitogatásával is vigyázni kell, mert nem biztos, hogy csak az aurát kezdi el látni az ember, hanem olyat is,amit nem biztos, hogy szeretne, és készen áll rá... A Reiki beavatás hatására elindul egy tisztulási folyamat, ami tisztítja a csakrákat is. Ha fáj a fejed a reikizéstől az egyáltalán nem biztos, hogy jó, lehet, hogy tudat alatt ellenállsz. A párom 10 éve tradicionális Reikis, én 2 éve. Szerdánként rendszeresen járunk a Reiki Kuckóba, ahol teljesen ingyenesen tapasztaljuk a reikizés csodáját. Nyugodtan meg lehet jelentetni a hozzászólásomat, nem reklámozok semmit, mert a program valóban teljesen ingyenes és nyitott! A Kuckó nekem a nyugalom és béke szigete, ahol spirituálisan és emberileg is fejlődhetek, egy szeretetteljes közösségben. Sok embernek van rossz véleménye a Reiki ről, ami kizárólag a Rai-sok tevékenykedésinek, visszaéléseinek köszönhető. Nem tudják a kettő nem ugyanaz! A RAI ról itt egy kis olvasnivaló, ez alapján mindenki eldöntheti, hogy erre a módszerre vágyik e: http://www.aranyhid-reiki.hu/raikp.htm Édua

Értékelés: Nincs

tradicionális reiki

Kedves Édua!

Csodálkozom, hogy 2010-ben is még a RAI/tradicionális reiki különbözőségén megy a vita. 16 év telt az ominózus elhatárolódó cikk megjelenése óta, ennek ellenére a RAI, mint olyan virágzik, sőt lehet nem hallottad, de a RAI-ból is képződött több újabb ág is, még inkább diszkontálva a reikit.

Sok reiki fórumon elmondtam, én abban látnám a megoldást, ha megindulna kommunikáció, közös munka és minőségre törekedés a hazai reikiben, akkor visszaszorulnának a diszkont reiki iskolák. De addig, amíg a Shiki vonal sem egységes minőségben/képzésben, addig miről beszélünk?

Másrészt bár nagyon jól hangzik ez a "tradicionális reiki" szó, bár sokan mondják, a Takatától kiinduló rendszer sokat módosult, nem abban a formában tanítja a reikit, ahogy az eredetileg volt. Éppen ezért Japánban csak azokra a reiki irányzatokra mondják hogy "tradicionális", mely valóban őrzi a hagyományokat és változatlan formában oktatják az eredeti rendszert.

Egy ilyen kezdeményezés az 1999-ben Chiyoko és Tadao Yamaguchi által életre hívott Jikiden Reiki Intézet, mely a reiki 1930-as években tanított rendszerét képviseli és tanítja egységes tananyag és magas minőség mellett a világ számos pontján. A Jikiden Reikiben komoly követelményeknek kell megfelelni annak, aki tanítani szeretné ezt a rendszert, ez a garancia a minőségre. Bővebben az alábbi honlapokon lehet erről olvasni: Jikiden Reiki hivatalos magyar oldala, Jikiden Reiki Tanfolyam

Értékelés: Nincs

Reiki

Kedves Édua! Csak egy rövid kérdés. Milyen tapasztalatok és vélemények alapján írod, hogy az emberek azon része, akik rossz véleménnyel vannak a Reikiről, csak a RAI-ra gondolnak? Én magam ez utóbbit végeztem, de hozzám nem jutott el negatív vélemény sem egyik, sem másik irányzatról. Az általad jelzett oldalon valóban találtam egy véleményt, 1994-ből. Mit értesz a RAI-sok tevékenykedésein, ami kiváltotta nemtetszésedet ezen irányzat követői/használói irányában? Üdv Vilmos

Értékelés: Nincs
Édua's picture

Vilmosnak

Kedves Vilmos! Azért mert a Rai vonal erkölcsileg és etikailag is kívánni valót hagy maga után. ha figyelmesen elolvastad a cikket, akkor értened kell, hogy miket kifogásolok. Az ott leírtak napjainkban is ugyanúgy érvényesek. ha ezen felül bármilyen konkrét kérdésed van van szívesen válaszolok. nem állítom, hogy a Rai nem működik, de ne mossuk össze a Reiki-vel. Nem célom meggyőzni senkit, mindenki a saját lelki tisztásága és spirituális érettsége alapján vonza be a tanítóit. Az én lelkiismeretemet viszont nem hagyta nyugodni a dolog, ezért javasoltam, hogy mindenki járjon utána a Rai nak, mielőtt elkötelezi magát mellette. üdvözlettel Édua

Értékelés: Nincs
Lenóka's picture

Reiki és Lenóka :)

Szia Camille! Köszi az infot, ősszel terveztem elmenni tanfolyamra, de nem reikisre, hanem olyan magyarmódi tátosra yes.gif hogy tanuljak ezekről a dolgokról. Van egy ismerősünk, aki dobokat is készít, hozzá szándékozom elmenni férjestől. A spiritualitás mint olyan nem áll messze tőlem, sőt! Több, mint közeli, csak a technikáim elég sajátosak, magamtól éreztem rá egy csomó dologra és szeretnék más technikákat is kipróbálni. És tanulni közben. L. wave.gif

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Lenóka és a tudatos irányítás

Megmondom őszintén Lenóka, én nem igazán vagyok otthon a gondolatirányítós-meditációs-lelki erősítős dolgokban. Ezt az öt tibeti rítust is leginkább egy jótékony gyakorlatsornak tudom tekinteni. Tudom, hogy nem csak annyi, de nekem MÉG nem megy az, hogy tudatosan, spirituálisan ráhangolódjak. Úgy érzem, távol áll kicsit tőlem ez a meditatív oldala a jógának, habár egyszer egy látó ember azt mondta, nagyon erős a spirituális rezgésem, jó gyógyító válna belőlem. Nos, ez a dolog még nem jött elő belőlem, biztos nem jött még el az ideje.

De szerencsére van itt néhány ember, aki könnyebben ráérez a dolgok lelki oldalára, talán tudnak Neked tanáccsal szolgálni. Veronika? Édua? Többiek? wink_smile.gif

Értékelés: Nincs
Betty's picture

TLMelindának köszönet

Szia Melinda!

Teljesen felcsigáztad az érdeklődésemet az öt tibeti gyakorlatsor iránt. Szerintem holnap megrohamozom a helyi könyvesboltotregular_smile.gif. Rám fér egy kis energetizálás és kikapcsolódás. Nekem is bejön a kulcsszó, az a bizonyos napi 15 perc. Mostanában rákaptam a napi 15 perc Pilatesre, és határozottan jót tesz, mind a testemek, mind a lelkemnek. Pedig sokszor előfordul, hogy hazaérve már a hátam közepére sem kívánom a tornát, de azután csak nekiállok, és mire végzek, teljesen kivagyok cserélve. Változatosságképpen beiktatom a tibeti gyakorlatokat. Kíváncsi leszek, így elsőre nem tűnik vészesnek, bár amit Fürtös írt.... , inkább betartom a fokozatosság elvét. Majd beszámolok róla, mit aktívkodtamteeth_smile.gif. Tornára felweakbench.gif!

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Betty 15 perce

Én is szeretem a pilates-t is. Ravaszul könnyűnek tűnnek a gyakorlatok, aztán elkezdve kiderül, hogy nem is annyira... weakbench.gif A tibeti más. Ott maguk a gyakorlatok egyáltalán nem megerőltetőek, pláne még 3 ismétlésnél. A 21-et azért már lehet érezni, de addigra megszokja az ember. Ennél a hatáson van a hangsúly. Kíváncsi vagyok, hogy tetszik majd Neked. A filmet megnézted, amit Édua ajánlott?

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Tibeti filmet nem találtam

Sajnos nem tudtam megnézni az Edua által beírt címet, valamiért nem találja a rendszerconfused_smile.gif, vagy csak én vagyok bengusz!? Mindenesetre feltaláltam magam, és utána néztem másik weboldalon. Elsőre nem tűnnek nehéznek a gyakorlatok, de mindenképpen tanulmányozom előre az irodalmát, szeretem tudni mit miért csinálok. Egyébként az öt gyakorlat közül van egy-kettő, ami nagyon hasonlít a pilates gyakorlatokra. Nem véletlen, hogy Joseph Pilates is sokat merített a jóga tudományából. Több helyen is azt olvastam, hogy reggel, ébredés után érdemes elvégezni az öt rítust. Nekem valamiért a reggeli mozgás sohasem vált be, nem vagyok egy hajlékony típus, idő kell mire bemelegszenek az izmaim, ízületeim. Estére már egész hajlékony leszek magamhoz képestteeth_smile.gif. Az este végzett tibeti gyakorlatok is ugyanolyan jó hatással vannak az emberre, mintha reggel csinálnám? Bár jut eszembe Te is azt írtad, hogy a reggeli tornázás nálad sem kivitelezhető. Az öt gyakorlat soron kívül van-e ennek még folytatása? Mert találkoztam olyan oldallal, ahol 5-nél több gyakorlat is van. Ez is a tibeti része lehet? Betty

Értékelés: Nincs
Édua's picture

Bettynek videó

szia Betty! nekem működik a link, de így is meg lehet nézni: írd be, hogy www.youtube.com a kereső sávba pedig azt, hogy Sample of DVD - Five Tibetans Rites így ki kell jönnie. láttam jó néhány videót, amiben egyáltalán nem pontosan végezték a gyakorlatot! Édua

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Bettynek tibetiről

Férjem anyukája pl. mindig este végzi. Neki az az ideális. Én is azt vettem észre, hogy reggel végezve nem úgy megy, mint napközben (mert volt olyan, hogy én is próbálkoztam nekiállni reggel), nem tudom úgy lehajtani a fejem, hátrahajtani magam, az izmok kötöttségét, feszültségét is jobban éreztem, ami nem volt kellemes. Persze, este is megvan a jótékony hatása, csak van, akit úgy feldob, hogy nem tud utána elaludni. Vannak olyanok, akik viszont jobbat alszanak utána, ha este végzik. Nem egyforma, ki kell tapasztalni, hogyan jobb. Édua is írta, hogy reggel végezve egész napos energiával lát el, azért javasolják reggel csinálni. 

Amiket találtál, azok lehet, hogy az előkészítő gyakorlatai az öt tibetinek. Aki nem tudja elsőre megcsinálni a "rendes" gyakorlatokat, azoknak létrehoztak egy könnyített, rávezető gyakorlatsort, amíg bele nem jönnek. Hasonló jó hatásai vannak, de nem annyira intenzívek, mint az eredetinek. Javasolt bemelegítő gyakorlatok is találhatók a neten hozzá, én azokat nem szoktam csinálni, mert akkor már messze nem 15 perc...

És még: van egy hatodik gyakorlat is, ami arra szolgál, hogy a felgyülemlett és le nem vezetett szexuális energiákat kiszabadítsuk. Ez egy plusz energialöket lehet azoknak, akik nem élnek szexuális életet.

A tibeti jóga amúgy nem csak ebből az öt gyakorlatból áll, de a harmonizáló, engeriaadó stb. öt tibeti rítus ennyi. A tibeti jóga egy külön jógafajta, én nem ismerem igazán a többi részét.

Filmet a cikkbe azért nem linkeltem be, mert van úgy, hogy felteszik a netre, aztán leszedik, tegnap még megvolt, ma már nincs ott... Szóval, jól járt, aki még tegnap megnézte. De rákereséssel talán lehet még találni másikat.

Megnéztem, fent van az még...Ezt nézted, Betty?

Értékelés: Nincs
Édua's picture

sziasztok! itt egy nagyon jó

Sziasztok!

itt egy nagyon jó oldal, ahol képeket is és hasznos tanácsokat találtok a gyakorlatokról! www.hmo.hu/hiperdrt/ezo/fejleszt/joga/index.html itt pedig egy videó:

 

kezdetben nem kell ilyen gyorsan csinálni! én közben úgy szoktam lélegezni, hogy 4 másodpercig szívom be a levegőt, 4 másodpercig bent tartom, 4 másodpercig kifújom, és 4 másodpercig nem veszek levegőt. a legelső oldalon le van írva, hogy mikor kell beszívni és kifújni. jó gyakorlást! :) Édua

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Köszönjük, Édua!

Nagyon hasznos dolgokat ajánlottál! Látva a gyakorlatokat, sokkal könnyebb megtanulni őket, mint a szövegből. Így látszik, hogy tényleg nagyon egyszerűek. Te is végzed őket?   Beszámolsz nekünk, vannak-e tapasztalataid? wave.gif

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel