
Az 1920-as években, az amerikai kormány megállapította, hogy a fehér liszttel etetett állatok súlyos neurológiai betegségeket kaptak és meghaltak. A glutén két fehérje, a gliadin és a glutenin keveréke. A búza, a rozs és az árpa magjainak endospermiumában található a keményítővel együtt. Ahelyett, hogy betiltották volna, az FDA bejelentette, hogy a legtöbb fehér lisztes terméket innentől "dúsítják" vassal és néhány vitaminnal, hogy "orvosolják" a problémát. Sajnos, ez a döntés egy még alattomosabb helyzetet segített létrehozni, amely cukorbetegséghez, szívbetegségekhez és rákhoz vezet emberek milliói számára.
Dr. Jason Hawrelack ausztrál kutatót tartják a bélflórakutatás úttörőjének a világon. Volt szerencsém számos előadását és szemináriumát végighallgatni, amelynek köszönhetően átértékelődött bennem az egész bélflóra-témakör. Sokkal nagyobb jelentősége van az egészséges bélflórának bármely betegséggel kapcsolatban is, mint azt eddig hittük. A következő cikk is ezt a szemléletet támasztja alá, és remélem, hogy az elolvasása után már senki nem fog csodálkozni, hogy az ekcémájára miért ajánlunk szinbiotikumokat, illetve a bélflóra helyrehozatalát.
Állatkísérletek során kimutatták, hogy a kefirben található baktériumok képesek csökkenteni az allergiás reakciókat. "...A kefir egy erjesztett tejital, amelyet baktériumkultúrákkal állítanak elő...."
Immunrendszerünk megfelelő működésében kulcsszerepet játszanak a probiotikumok (olyan élő mikroorganizmusok, amelyeket megfelelő mennyiségben juttatva a szervezetbe, jótékony hatást gyakorolhatnak az egészségre) amik megtalálhatóak a joghurtban, a savanyított tejtermékekben, és a kefirben.
Bár szinte minden gyümölcsöt megvehetünk évszaktól függetlenül, mégis érdemes az idénynek megfelelőt választani: nemcsak finomabb, de összetevői is értékesebbek!
Sav-bázis egyensúly
A szervezet számára a sav-bázis egyensúly fenntartása életbe vágó feladat. Érzékeny szabályozó rendszer õrködik afelett, hogy testünk belsõ környezete megmaradjon az enyhén lúgos kémhatású helyzetben (pH=7,4).
Elõzõ számunkban megemlítettük a húsevés kérdésének néhány megközelítését. Most a biológiai, az orvosi antropológiai és a kémiai szempontokat fejtjük ki részletesen.
Ez a cikksorozat, mint a címébõl már sejthetõ, azt a kényes kérdést fogja boncolgatni, hogy miért is kell kizárni a húst az ember étrendjébõl. A választ számos megközelítésben olvashatjátok, ez a bevezetõ rész csupán felsorolja a szempontokat, melyek a következõ számokban részletesen ki lesznek fejtve.
Angi (azaz Angelika) barátnőm épp ma hívott fel. Ez megihletett és gondoltam, iziben megosztom veletek a tudnivalókat a fitoterápiás tanulmányaim során elsőként tanult gyógynövényről, az orvosi angelikáról.
Az elmúlt évtizedekben nőtt a vastag- és végbéldaganatos megbetegedések száma. Itthon a második leggyakoribb rosszindulatú elváltozás, évente egy kisebb városnyi lakosság halálát okozza. Míg tíz-tizenkétezerre tehető azon betegek száma, akik a tumor műtéti eltávolítása után sztómával kénytelenek élni.
Ember legyen a talpán, aki a polc előtt állva kiigazodik a számtalan lisztféle között. Ebben próbálunk segítséget nyújtani: mit, miért és mihez használjunk?

Lázzal, hasmenéssel, hányással járó kórképet hazánkban leggyakrabban az élelmiszerhez kapcsolódó szalmonella okoz. Megfelelő odafigyeléssel a betegség megelőzhető.

Környezetünk és táplálékaink révén nap mint nap akaratlanul is nagy számú, lassan ható mérgező anyaggal kerülünk kapcsolatba. Ez természetesen függ az életmódtól és a tudatosságtól. Rövid körkép a leggyakoribb veszélyekről és a védekezés módjairól.
Élőhelye: Földközi-tenger térsége Akár 15 m-magasra is megnőhet; levelei ezüstösen szürkészöldek, törzse csavarodó, gyakran kötegekre szakadók, ágai szétterülők. Virágai füzérszerű bugában nyílnak. Termése 1-3,5 cm hosszúak, kezdetben zöldek, majd megfeketednek, vagy zöldesbarnára érnek.
Egy Európai Uniós tanulmány szerint a magyar fogyasztók 94 százaléka tudja, hogy a gabonafélékből és a teljes kiőrlésű gabonákból készült minőségi élelmiszerekből nagyobb mennyiséget kell fogyasztani a kiegyensúlyozott táplálkozás érdekében. Ennek ellenére a keksz, a piskóta és a müzliszelet fogyasztásunk jócskán elmarad az átlag uniós étvágytól.
Ma már sokat hallunk a különböző egészség megőrző probiotikumokról, de mik is ezek valójában?