
Szia! Antal Valériának hívnak, mesterkozmetikus vagyok, aromaterapeuta, mestersminkes, életmód tanácsadó, valamint modell tehetségkutatással és képzéssel is foglalkozom. Saját szépségszalonom van Székesfehérváron, illetve barátnőmmel közösen van egy modellügynökségünk Budapesten. Mindegyik szakmámat nagyon szeretem művelni, de a szívemhez legközelebb a „legfurcsább” szakmám áll, ugyanis van egy nagyon speciális képzettségem: Bionom hatóanyag elemző mesterkozmetikus vagyok. Azt hogy miért vagyok az, és hogy mit jelent a bionomia, erről majd később szeretnék beszélni, de most elsősorban azt szeretném elmesélni, hogy egyáltalán miért és hogyan jutottam el idáig.
Gyerekkorom óta egy nagyon-nagyon természet közeli életet élek. Édesapám túravezető volt, legjobb barátja egy gombász. Édesapám 5 éves koromtól hordott magával mindenhova, ahova csak lehetett menni. Tehát én sűrűbben laktam különböző turistaházakban, mint otthon, és nagyon-nagyon megszoktam ezt az erdőjáró életformát. Az erdőjárással párhuzamosan – és velejárójaként - megtanultam az összes létező gyógynövénynek, valamint rengeteg gombának és egyéb növénynek a nevét.
Elkezdtem őket gyűjteni és alkalmazni is később, amire viszont azért kényszerültem rá, mert már csecsemőkoromban regisztráltak nálam egy elég súlyos antibiotikum allergiát. Ami azt jelentette, hogy semmilyen betegségre nem szedhettem antibiotikumot (aminek már így utólag örülök). Ha mégis elkapott valami kósza kór, a kúrálást meg kellett oldanom - vagy édesanyámnak meg kellet oldania - gyógynövényekből, alternatív módszerekkel, ami számomra gyerekként azt jelentette, hogy jó nagy gőzölések anyuval a pokróc alatt, miközben mesét mondott nekem, szálltak a levegőben a gyógyfű illatok, annyi mézet ehettem egyszerre, hogy Micimackó is megirigyelhette volna, és ilyenkor anyu „különleges” ételeket főzött. Semmi penicillin meg tetrán, mégis előbb felgyógyultam, mint az osztálytársaim… Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban ütközött ki az allergiám, amiről a végén már nem tudták az orvosok, hogy mire. Sok allergiateszten átestem, de mindig csodálkoztak, hogy se a lószőrre, se a macskaszőrre, se a vadkenderre, se a parlagfűre, se a virágporra stb. nem reagáltam. Akkor vajon mire? És egyszer egy átfogó allergiateszt után kiderült, hogy én a szintetikus anyagokra vagyok allergiás.
Ez azt jelenti, hogy én vagyok a legnagyobb teszt kozmetikusként, mert olyan termékkel, amelyben bármilyen szintetikus, nem odaillő vagy káros hatóanyag van, azzal nem tudok dolgozni. Ebből következik, hogy a 20 éve hozzám hű pacientúra is kikerülte a kozmetikai ipar mérgező termékeit, hisz minden szintetikus dolgot száműznöm kell a kozmetikámból. Eleinte nagyon nehezen küzdöttem meg azzal a problémával, hogy mit kenjek a vendégre, ami hatásos is, és az én bőröm is bírja. Szinte lehetetlen tiszta kozmetikai termékeket kapni. Ez ösztönzött arra, hogy tudatosan elkezdtem foglalkozni a természetes anyagokkal és kezelési módokkal, valamint a krémfőzéssel, hisz az én vendégeim is megkövetelték a változatos kiszolgálást.
Az idő nagyon meghálálta azt, hogy a sors erre az állandó önképzésre sarkallt, hogy kénytelen voltam mindennek utána nézni és folyamatosan tanulni -tanulok egyébként a mai napig is -, mert a több mint húsz éve hozzám járó vendégeim is ennek köszönhetik, hogy általam - ha nem is tudatosan - kikerülték a méreganyagokat, és sokkal fiatalabbnak érzik magukat, mint a koruk. Ennek az életformának köszönhetem én is azt, hogy még mindig általában olyan 28-30 körülinek néznek.
Azóta, amióta a bionomiával foglalkozom, folyamatosan kutatom, hogy vajon van-e olyan cég, aki gyárt olyan terméket, ami nem tartalmaz szintetikus vagy méreganyagot. Hát el kell, hogy keserítselek, nagyon kevés van, és nagyon komoly kutatómunkámba került, hogy találjak egyáltalán ilyen céget.
Tovább >>> Mi az a BIONOMIA? c. fejezethez
Hozzászólások
smink
Sziasztok!Szeretnék egy kis
Érdeklődési köröm
Szervusztok! Nekem az érdeklődési köröm a vércsoportoknak megfelelő táplálkozás. Tanulmányokat végeztem más kutatók munkáiban, és a választ az alábbiakban találtam meg. 1/. Táplálkozásunk ősi. A többezer év alatt a táplálék bevésődöt sejtszinten, amelyet génjeinkben kódolva kaptuk őseinktől. 2/. Testsaját enzimrendszerrel működik szervezetünk, amely alapja immunvédelmünknek is. 3/. A vércsoportunk speciális cukra a meghatározó abban, hogy az általunk elfogyasztott fehérjékre, milyen a biokémiai reakció. Ezt a reakciót Dr. Peter D' Adamo, a lektinek alapján ismerte fel.
Sziasztok! Szeretnék
Sziasztok! Szeretnék elkezdeni méregmentes kozmetikumokat használni, ehhez szeretném kérni a segítségeteket. A hét elején már írtam ide, csak még nem kaptam rá választ, ahhoz a levélhez ezt a pár sort még hozzáfűzném. Olvastam, hogy ha végleg leállok az eddig használt arctisztítókról, krémekről, dekor kozmetikumokról, és csak tisztákat kezdek el használni, kell egy idő a bőrnek, míg hozzászokik. Erről tudnátok nekem írni kicsit bővebben, mi is történik majd ilyenkor a bőrömmel? És olvastam azt is ugyanabban a hozzászólásban, hogy ebben az időszakban kicsit csúnyácska lesz a bőr, de a folyamat végén megszépül. És nemcsak a bőr, hanem a haj is, ha ezentúl tiszta sampont használok. Írnátok nekem termékeket, márkákat, melyekkel elkezdhetem ezt? Ha jól emlékszem 5-6 hetet vesz majd igénybe, mire helyre áll minden. Nyáron nekikezdenék akkor ennek a dolognak, otthon vagyok, nem kell mindennap kimozdulni otthonról (egyébként sem tenném, mert nem tartózkodhatok napon sokáig). És igen, ha már a nyárnál tartunk, tudnátok nekem hatékony naptejet ajánlani, amelyiket lehet nyugodtan használni? Nem elég, hogy mindentől kipattog az arcom, fényérzékeny is vagyok, eddig L........ 50+ termékeket használtam, de több órányi böngészés után, amit az oldalon töltöttem, rájöttem, hogy mégsem olyan jók, ahogyan én gondoltam. Az összetevők… nem túl szimpatikusak. Előre is ezer köszönet a válaszért, válaszokért!! Hatalmas segítség lenne, ha kapnék egy kis támpontot, hogyan álljak neki a nagy tervemnek. /és az előző levelemre is várom a válaszokat, ha van, lesz egy kis időtök:) / - el sem tudom képzelni mennyi levél érkezhet be nap, mint nap.. Szép napot mindenkinek!
Princied méregmentes kozmetikumai
Szia!
Nagyon nagy és fontos lépésre szántad el magad, igen jól döntöttél!
Először is, a méregtelenítő tünetekről: ezek a legkülönfélébb formában jelentkezhetnek - fokozott és szagos izzadás, korpa, hajzsírosodás, pattanások, zsíros, vagy épp nagyon száraz arcbőr... Amit el tudsz képzelni. Azért nem kell megijedni, nem feltétlenül jelentkeznek ezek a tünetek, lehet, hogy ezek közül csak egy-kettő jön elő nálad, vagy épp egy sem. De azért tudni kell róla, hogy lehetségesek furcsaságok, és ettől nem kell megijedni. A szervezeted méregtelenít ilyenkor, mint tudjuk, a bőrünk is egy méregtelenítő szervünk, és amikor végre egy kis lélegzethet jut a sok vegyszer után, próbálja kidúrni a lehető legtöbb méreganyagot. Ennek a tüneteit érezhetjük a váltáskor, de mondom, nem törvényszerű. Nekem a bőrszárazság jött elő egy rövid ideig, de nem volt vészes, és nem is tartott sokáig.
Nos, hogy mit ajánlunk: Gyűjtöttünk itt az oldalon össze egy csomó házi készítésű kozmetikum receptet. Ezek kipróbáltak és nagy népszerűségnek örvendenek. A boszorkánykonyhában (jobb oldali menüsor) a kenhető részleget böngészd át, hátha találsz valami kedvedre valót. Késztermékek közül a Supra Naturals termékcsalád tagjaira tettük le a voksunkat, mivel azok gyártását maga Vali is felügyeli, gyártásukhoz tanácsokat ad. Szóval, ezek biztosan csak a legjobb alapanyagokból készülnek és kiállják minden kritikus próbáját. Nem titok, én a csalános Revive sampont nem cserélném el semmiért, ez az egyetlen-egy sampon az, amitől szépnek érzem a hajamat. Az anti-ageing krémről nem is beszélve, de nem is kezdem el felsorolni, mert akkor félő, fel lenne sorolva a teljes paletta. Napteje is lesz a kollekciónak tudomásunk szerint, de az még várat magára egy picit. Viszont a boszorkánykonyhában van néhány napolaj variáció is, kakaóvajjal, répával. A titok, hogy fokozatosan kell hozzászoktatni magunkat a naphoz.
Konkrét márkákat az említett Supra Naturals-on kívül azért nem szoktunk említeni, mivel egyes termékei egy bizonyos márkának lehetnek jók és rosszak is, összetételtől függően. Ráadásul az összetételeket is folyamatosan változtatják a cégek. Kerültünk már olyan helyzetbe, hogy rámondtuk pl. egy bizonyos samponra, hogy tiszta, aztán rövid időn belül hátrányára változtatták meg az adott sampon összetevőit. Az olvasók pedig csak otthon szembesültek a valósággal, s persze számonkérték rajtunk.
Biztos írnak még mások is tanácsokat, tapasztalatokat, nekem ennyi jutott hirtelen eszembe.
Kellemes próbálgatást!
Melinda
Méregtelenítő kúra
Először is nagyon szépen köszönöm a válaszod! Már egyre lelkesebb vagyok ez ügyben, alig várom, hogy elkezdjem! De lenne még egy kérdésem, érdemes egy ilyen folyamatot belső méregtelenítéssel kezdeni, vagy esetleg egyszerre elkezdeni a kettőt (belső és külső)? Ha igen, milyen méregtelenítést javasolsz? Vannak bevált méregtelenítő kúrák? Vagy bevált termékek? Annyira szeretném, ha jól sülne el ez a dolog és a végén fellélegezhetnék, hogy igen végre tiszta vagyok :) Ezért kérdezgetek ilyen bugyuta dolgokról, nem értek hozzá sajnos, és mindenre inkább rákérdezek, remélem nem nagy gond. Elolvasgattam a házi készítésű recepteket is, és azt hiszem valamelyik bőrradírt ki is próbálom majd, mert szerintem bőrradírt nem lehet kapni az Organic Mission-től. Szólj rám, ha tévedek, de mint ha úgy láttam volna. Viszont az arctisztitót, arckrémet onnan fogom beszerezni, szeretem a könnyebb utat választani, és azok a termékek már készen vannak, nem kell nekem kotyvasztanom, bár... lehet az a biztosabb, nem tudom. Házi készítésűnél talán jobban személyre lehet szabni a krémeket, és olyant kifőzni ami nekem a leghatékonyabb. Kicsit, elkalandoztam, tehét a méregtelenítő kúrákról mi a véleményed? Köszönöm előre is, Edina (princied)
Edinának méregtelenítés
Kedves Edina!
Először is: nyugodtan kérdezgess, egyáltalán nem bugyuták a kérdéseid, nagyon is lényegretörőek!
Igen, nagyon is érdemes, sőt ajánlott egy belső méregtelenítést végezni a kozmetikumok tisztára cserélése mellett!
A külső méregtelenítő tünetek is úgy tudnak megszűnni előbb-utóbb, vagy minimumra csökkenni, ha mindenhol kitakarítunk, és nem keringenek a méreganyagok jobbra-balra, kiütközve és pattanásokat, egyéb csúnyaságokat okozva itt-ott-amott.
A komplett kúrákat nem tettük fel a nyílt oldalra, mert személyre szoktuk szabni (úgy igazán hatékonyak), így a méregtelenítő kúrával is ez a helyzet. Így mindenki tanácsadónőjénél érdeklődhet, hogy neki pontosan mi is lenne a megfelelő kúra. A tanácsadónődet úgy tudod megtalálni, hogy az adataidra rákattintasz, és a gép megmutatja, kihez fordulhatsz. De biztos kaptál már tőle bemutatkozó levelet is, talán már ismered.
Addig is, amíg sikerül felvenni a kapcsolatot, nézd át az alábbi candid kúrát, ezeket a szabályokat szoktuk javasolni egy méregtelenítő program alatt: http://antalvali.com/candida_kura Ezen kívül pedig: inni, inni, inni!
Napi négy liter folyadék ajánlott, amiből kettő tiszta víz legyen.
Egy kis testmozgás még rásegíthet a tisztulásra, nem tudom, hogy állsz ezzel a kérdéssel.
A mindennapi könnyed mozgás a legkedvezőbb: séta, jóga, tánc, pilates...stb.
Egy jó hír: van az Organic Mission-nek bőrradírja is van már, Expeel néven találhatod meg.
Hatékony tisztulást!
És kellemes húsvétolást!
Melinda
EVP adatok?
Kedves Melinda! Esetleg az EVP adatokra gondoltál? Nos, nálam a "Meghívód adatai" alatt drága apukám található, és "Akihez fordulhatsz segítségért" alatt pedig Vali elérhetőségeit látom. Melyikőjük lenne a tanácsadóm? Apukám nem igazán ért az ilyen dolgokhoz, (ha nem haragszik meg érte) :) Egyébként semmilyen bemutatkozó levelet nem kaptam sajnos. Nem tudom mitévő legyek, kihez forduljak. Találtam az oldalon egy bizonyos Béltisztító programot, amit nem engedett megnyitni, az általad is leírt okok miatt. Pedig igen kíváncsi lennék rá, mit is rejt. Az ajánlott candida kúrát átolvasgattam, kicsit nehéz lesz majd betartani, de a lelkesedésem a tisztaság iránt győzedelmeskedni fog! :) Örülnék, ha kompletten látnám ezeket a dolgokat, de mire elkezdeném remélem összegyűjtöm az összes információt. Most ezen ügyködök! Egyébként az apróbb "ad hoc" kérdéseimmel is zargathatlak majd időnként? Más nem nagyon válaszolt a levelemre, azért fordulok Hozzád. Vagy valahogyan fel kéne venni a kapcsolatot a tanácsadómmal, akinek személye még jelenleg ismeretlen számomra:) Viszont kívánok Kellemes Húsvétot! Edina
Princied tanácsadónője
Szia!
Akkor neked Vali a tanácsadónőd!
Persze, apró-cseprő ügyekben nyugodtan írj ezután is a fórumba, szívesen válaszolunk. Itt mindenki nagyon segítőkész, hiszen azért is csináljuk ezt az egészet, mert szeretjük.
Csak tudod, rengeteg a levél, hozzászólás, és igyekszünk minden részletre kiterjedő válaszokat adni, esetleg utánanézni a dolgoknak, ha kell.
Ezért tűnik úgy, hogy néha többet kell várni egy-egy válaszra.
A kúrád összeállításában viszont Vali tud neked segíteni. Írj neki bátran! Biztos lehetsz benne, hogy megalapozott, hatékony, személyre szabott kúrát fogsz kapni.
Neked is kellemes húsvétolást!
Melinda
TLMelinda
de szép vagy
és szorgalmas
Katka :)
És ez nem szorgalom, hanem függőség.
De tényleg köszönöm, jól esett a dicséreted!
Futószemöcs, fibróma, anyajegyek
Sziasztok! Az arcomon régebben is volt néhány futószemölcs, de időnként magától eltűnt, majd előjött máshol, de nem volt igazán zavaró. Egyébként Ilcsis kövirózsakrémet használok rá. A nyakamon kb. 2 éve jelentek meg először fibrómák, azelőtt soha nem volt. Az utóbbi hónapokban azonban a futószemölcsök is nagyon elszaporodtak /arcon, nyakon/ és a fibróma is egyre több a nyakamon és környékén ill. a mell alatt is néhány. Gyakran nem tudom megkülönböztetni melyik melyik. Ezen kívül néhány apróbb barna anyajegyet is felfedeztem, ami eddig mintha nem lett volna ott. A korábban általatok ajánlott termékcsaláddal /Neways/ megcsináltam a tisztítókúrát, a candida diétával együtt /reflux miatt/ azóta a Supra Balance-ot iszom és ügyelek az étrendemre. Mi okozhatja a fenti egyre jobban zavaró bőrtüneteket? Van-e valami ötletetek a kezelésére? Némi vitaminhiányom is lehet, mert a körmöm soha nem törött, szép volt mindig most azonban az is jobban törik, és korpásodik a fejbőröm ill. a szokásosnál is szárazabb néha a bőröm. 39 éves vagyok, de szerencsés családi vonás, hogy pár évet mindegyőnk /lánytestvéreim/ letagadhat a korából és a bőrünkkel sem voltak különösebb problémák. Mégis lehet, hogy ez a "korral jár" és nem tehetek ellenne semmit? A bőrgyógyász régebben ezt mondta nekem.
Köszönöm!
Korral jár??!
Ezen kiakadtam! Korral jár a futószemölcs, fibróma?! Na ne! A fibrómás témába nem nagyon vetettem még bele magam, de a futószemölcs egyértelműen az immunrendszer átmeneti gyengeségére utal. Egy egyszerű vírus, ami befészkeli magát a szervezetbe, és hol itt, hol ott okoz tüneteket (szemölcsöket), amíg meg nem erősödik az immunrendszer és ki nem irtod. Nekem először 17 éves koromban volt futószemölcsöm, az egész kézfejemen. Leégették, lefagyasztották, kentem minden hülyeséggel, lemarták a bőrömet a kencék, de mindig visszanőttek a szemölcsök. Nem tudtam, hogy ezt belsőleg kéne kezelni, erősíteni az immunrendszert + vírusirtó tulajdonságú ételeket, esetleg készítményeket enni, a stresszt kezelni (mert nekem valószínűleg amiatt alakult ki akkor). Végül ráhagytam, és egyszer csak elmúlt. Valószínűleg megerősödött az immunrendszerem és a stressz is csökkent.
Amit neked tudok ajánlani, az az Olive+BetaGForce, ami amellett, hogy vírusirtó tulajdonságokkal rendelkezik, az immunrendszert is erősíti. Tehát nem csak a tüneteket szünteti meg, hanem a probléma gyökerét kezeli. Emellett ezüstkolloiddal kezelheted kívülről a szemölcseidet, kapható belőle fújós változat, ez praktikusan használható. Egy megfelelően tiszta feldolgozású grapefruitmag-csepp is hatékony megoldás lehet kívülről (ecsetelés) és belülről is.
Sok sikert! Gyógyuljál!
rozacea, vízhiány + krém elemzés kérés
Kedves Vali!
Két dologban szeretném a segítségedet kérni: Egyrészt elemzést szeretnék kérni két krémről, másrészt tanácsot a bőrömmel kapcsolatban. A két krém összetétele:
1. Aqua, Octanoate, Cetyl palmitate, Stearyl alcohol, Steareth-7 carboxylate, Steareth-10, Isoproyl myristate, Myristyl alcohol, Dimethicone, Paraffinum liquid, Cera alba, Stearyl heptanoate, Stearyl caprylate, Sodium lactate, Lactic acid, Glycerin, Serine, Sorbitol, Urea, Allantoin, Isopropyl myristate, Phenoxyethanol, Methylparaben, Ethylparaben, Butylparaben, Propylparaben, Isobutylparaben, Lactose, Propylene glycol, Parfum
Ezen kapásból látom, hogy a propylen glycol miatt kuka, valamint hogy ezerrel tartósítva van (a parabenekre gondolok, ha nem tévedek), és a parfüm sem ideális, de mi a helyzet a többi összetevővel?
2. aqua, glyceril monostearate, Corylus Avellana Nut Oil, glycerin, zinc stearate, ceteareth-25, cetyl alcohol, stearyl alcohol, Phenoxyethanol, Ethylparaben, Methylparaben, Propylparaben, Buthylparaben, Isobuthylparaben carbomer, triethanolamine, hydrolised sweet almond proteine, calcium fluoride, tocopheryl acetate, chitosan glycolate
Valamint azt szeretném kérdezni, hogy mi a véleményed a T... krémjeiről (Mandulaolajos, Avokádóolajos és mandulaolajos, Jojobaolajos és mandulaolajos, Olivaolajos E vitaminos regeneráló, Körömvirág)? Összetételt sajnos nem találtam a neten. A problémám, hogy rozaceás az arcom, de nem is a hajszálerek feltűnőek, hanem kis piros pöttyök vannak, főleg a bal arcomon. Emellett rettenetesen vízhiányos. A bőrgyógyásztól bóraxos krémet kaptam, amivel annyit már sikerült elérni, hogy nem pirul ki, nem lángol az arcom, de a pattanásra hasonlító pöttyök maradtak. A nappalra használatos krémnek cremor aquosus az alapja, az éjszakainak ung. stearini (ezt nem érzem annyira jónak, reggelre még pirosabbnak tűnnek a pöttyök, így nem igazán használtam). Olvastam a honlapodon, hogy elsősorban a hajszálerek illetve erek belülről történő megerősítése lenne fontos, emellett abban szeretném a segítségedet kérni, hogy milyen arckrémet tudnál ajánlani ami segíthetne a rozaceán illetve a vízhiányon?
Előre is nagyon köszönöm, szép napot és jó hétvégét!
Zsanett
Zsanett rozáceája
Egyik krémet sem javaslom. Kivastagítottam a káros összetevőket.
Az általad említett márkáról CSAK akkor tudunk véleményt mondani, ha összetételt küldesz be - lehetőleg a márka megnevezése nélkül. Egyébként azért nem szoktunk márkákat véleményezni, mert egy márkán belül is lehetnek rossz és jó összetételű termékek is. Ez alól nagyon kevés a kivétel (Organic Mission Supra Naturals, Kaviczky, Biola, Hauschka).
A rozáceát csak belsőleg lehet kezelni eredményesen. A bőr pirosságának krémmel való befolyásolása csak tüneti kezelés. A belső kezeléshez fontos a méregtelenítés, az étrend drasztikus megreformálása, a megfelelő mennyiségű tiszta víz elfogyasztása, és a rendszeres frisslevegőn való mozgás - amihez a megfelelő légzés is hozzátartozik (lásd a légzésről szóló sorozatunkat!)
Elengedhetetlen a minőségi omega komplex bevitel (Wholemega, Omegaoxishield), és a probiotikus Q10 (Q10 Matrix)
A bőrödre mindenképpen olyan kozmetikumokat javaslok, amelyek nem szólnak bele drasztikusan a bőr biológiájába, és teljesen adalék és vegyszermentesek, valamint magas esszenciális zsírsav tartalmú alkotókat tartalmaznak. Én a legmegfelelőbbnek a Te bőrödre a Sweetcare és a Sweetdreams krémeket tartom. De kihangsúlyozom, hogy semmilyen csodát ne várj semmilyen krémtől, amíg nem szánod rá magad egy komplett életforma váltásra!
Ha megszületett az elhatározás, keresd saját antalvalis tanácsadónődet!
Nagyon erős arc vörösödés:-(
sziasztok szeretnék valamit kérdezni amire még eddig senki sem tudott válaszolni évek óta ha már kicsit melegebb az idő állandóan vörös az arcom nyáron borzalom egy kis sétátol is ég és tiszta pipacsvörös vagyok. de nem rosacea miatt hanem csak úgy. annyira kellemetlen hogy alig járok valahova ha már 20 fok körül van az idő télen is piros a hidegtől főleg ha melegben megyek utána de nyáron borzasztó. vörös az arcom és ég vizzel szoktam spriccelni de nem ér semmit ez mitől lehet vajon? előre félek a nyártól meg ettől az egésztől. légyszi irjatok valamit köszönöm szépen:-)
Rania-nak vörösödés
Szia Rania!
Biztosan hallottál róla,hogy minden testi tünetünket egy lelki probléma generálja.A meg nem értett,tudomásul nem vett érzéseink által a lelkünk így jelzi,hogy valami nincs rendben és segítségért kiált!Érdemes megvizsgálni,hogy milyen életesemény történt a betegség kialakulása előtt,körül?S ez az esemény hogyan hatott az életünkre?
Óriási segítségedre lehet egy kineziológus szakértelme.Fantasztikus dolgokat tudhatsz meg magadról,vissza jöhetnek rég elfejtett,elfojtott érzelmek,melyek segítségedre lehetnek a gyógyulásban,s ezeket a blokkokat oldhatjátok.
Tapasztalatból írom Neked,mert egy fantasztikus "utazásban" volt részem nekem is egy kieziológus által,és meg nem élt szerepekhez,érzelmekhez jutottam hozzá a segítségével.Hatalmas változáson mentem át,természetesen pozitív,és rendkívül élvezem az életemnek ezt az új szakaszát!
Ugyanezt kívánom Neked is!
Fürtös
szia fürtös!
biztos ebben is van valami bár világ életemben ilyen vörösödős voltam de nem csak az arcom hanem cakpakk az egész arcom homlok áll egyben. annyira kellemetlen el sem hiszitek mert nem simán piros vagyok hanem az egész arcom sötétvörös és lángol mellette még folyik a viz az egész arcomról. nem vagyok izzados csak az arcom szörnyű.
pár éve nyomaszt hogy sok a súlyfeleslegem. mert nem eszek sokat.
könyörögtem a körzetinek vizsgáltasson ki mert alig eszem
de tett rá helyette valami reductil nevű gyógyszert preferált nagyon eröszakosan
végül kivizsgáltak és tényleg pajzsmirigy. de a lényeg hogy régen energikus fiatalos nőci voltam de most majdnem 40 évesen 70 helyett 95 kilósan elég rosszul érzem magam nemcsak külsőleg hanem azon rágom inkább magam hogy nem vagyok a régi lusta vagyok és nem birom a strapát egyáltalán. a kicsi után alig birok szaladni vagy még gyalogolni is. vissza akarom kapni a régi önmagamat..
Rania,ne keseredj el!
Talán Neked -vagy másnak is- légies szavak ezek,de az Önismeret egy fontos része a gyógyulásnak!Meg kell értenünk mit miért teszünk,tettünk,meg kell tapasztalnunk más,újabb érzéseket!Az már sokat jelent,hogy mindenképpen szeretnél megoldást találni a betegségedre,de ameddig a lelkedet nem rakod rendbe,nem oldódnak a blokkjaid,visszatérő probléma lehet a betegséged.
" A jelen lelki problémáinkat, testi betegségeket pszichés hátterükön keresztül kell megközelíteni, feltárva a múltbeli traumákat, téves viselkedésmintákat és kioldva a tudattalanunkból.A tudattalanunkban őrzünk minden információt, mely fogantatásunktól történt vlünk, az eseményekhez hozzákapcsolva azt az érzelmet, melyet az esemény kiváltott bennünk.
Minden ami történik velünk , lenyomatot képez a tudatalattinkban. A későbbiekben pedig, csak kicsit hasonló helyzetbe kerükünk , a régi, megoldási módot húzzuk elő, a múltból .Vagyis nem a jelenbeli tulajdonságokkal oldjukmeg a problémát, hanem gyakran évtizedek óta őrzött minták alapján."
Ezt a kineziológusom nagyon jól megfogalmazta.Érdemes tehát elgondolkodnunk,hogy az életünk több területén is,hogyan reagálunk le dolgokat és az mit vált ki belőlünk.Önmegfigyelés.
Rania,lehet most nem erre a válaszra vártál,mert ez valóban nem hoz azonnal eredményt,de a betegség kialakulása sem egyik napról a másikra történik!Légy türelmes Önmagadhoz!
Szeretettel írtam Neked mindezt!
Arc vörösödés........
Szia Rania!
Hiába nem akarod elfogadni a te arc vörösödésedet rosaceának hivják. A hajszálerek nem látszanak, de meleg hatására a gyulladásos folyamat beindul és ez a jelenség pirossággal hívja fel magára a figyelmet. Borzasztó lazák és véknyak az érfalaid. Ezt a problémát probáljuk megoldani, hogy az ereket tisztitsuk ki- belülről és kivülről edzéssel erősítsük meg. Az éredzés váltakozva hideg és meleg vízes lemosásból áll, de nem mosakodási szinten, hanem naponta többször és legalább 10-10 percig. Utána mindig használj krémet, nehogy kiszáradjon a bőröd. Teljesen tiszta natur krémet.
A belső tisztításra Omega 3-6- tbl. Supra Balance italt és Corallive tbl. ajánlanék.
Jola
Köszönöm szépen elkezdem a leirtakat
arcomra 1/3-2/3 karottás krémet használok és shea vajat. remélem használni fog:-)köszönöm
Arc vörösödés........
Örülök neki!
Szia : Jola
Üdvözlet
Kb. egy hete regisztráltam az oldalra. Nagyon tetszik! Azóta már nagyon sok mindent elolvastam és sok érdekes dolgot megtudtam és remélhetőleg még meg is fogok. Viszont gondoltam ideje bemutatkoznom egy kicsit. Az évek során sikerült egy-két betegséget összeszednem, bár alapjában véve nem vagyok beteges. Akkor kezdtem el érdeklődni a gyógynövények iránt, amikor a betegségem tüneteit elkezdték enyhíteni (hamarabb mint a gyógyszerek). Azóta sokat olvasok ilyen témában, rátok is így találtam és nagyon örülök neki! Nagyon tetszik az oldal. Bármilyen témában kerestem, találtam is hozzászólásokat és hasznos tanácsokat! Nos egyelőre csak ennyit szerettem volna mondani! Szép estét mindenkinek! evyke
Evyke
Nagy szeretettel üdvözlünk a mi kis csapatunkban.
Olvasgasd, tedd magadévá az oldal bármelyik tanácsát.
Ha neked akad problémád vagy az ismerőseid közül bárkinek írd meg és a legjobb tudásunk szerint megpróbálunk tanácsot adni rá.
Szép napokat köztünk!
Jola
Sziasztok
Szeretettel üdvözölök mindenkit! Olvastam Vali bemutatkozását és elmondhatom, hogy sok gyerek csak álmodozik hasonló gyerekkórról. Én egy ideje olyan növények után kutatok amelyek ehetőek. Gyökerek, hajtások, virágok, bogyók, magvak ,levelek, amit a természet nyújthat. Ha valaki tudna segiteni, szivesen venném.
Borszarazsag
Udv mindenkinek ezen a remek oldalon. Uj vagyok meg es egyenlore ismerkedek, de amit eddig olvastam, nagyon tetszik, es megdobbento.
En Londonban elek es negy gyermekes anyukakent sok kerdesem lesz majd a jovore nezve. Az oldallal a fluoridos fogkremek kapcsan kerultem kapcsolatba (tegnap nyilegyenesen landolt a kukaban a kis daraga mergecske koncentratum). Dorka Eszternek koszonhetoen szepen kiveseztetek a temat.
Egy kerdessel kezdenem bemutatkozasom: ket hete elmentem az orvoshoz, mert nagyon viszketett a borom az egesz testfeluleten, amire az orvos azt mondta borszarazsag, es adott bevevos gyogyszert-antihisztamint, meg kenegetos, meg furdo kremet, de egyik sem tunik hatasosnak. Meg a kenegetosnek van a legnagyobb eredmenye, egy oraig nem viszketek, mint egy bolhas kutya, de aztan ujrakezdodik. Mar apro kis foltok is jelentek meg, es szaraz, pikkely szeru (gombostufejnyi csak) a bor nehol. Tudna valaki segiteni, mert megorulok a viszketestol? Ja, mellekesen harom honaposak az ikreim, lehet , hogy ez is osszefuggesben van a dologgal, hormon tultenges es tarsai.
Valaszotok elore is koszonom, es udv:Lilla
Bőrszárazság.....
Szia Lilla 13!
Nagyon örülök, hogy ránk találtál és egyben bocsi, hogy megvárakoztattunk.
Sokan vártok válaszra, tudom ez nem mentség.
Írod, hogy testszerte viszketel, ennek bizony nagyon sok oka lehet. Egyenlőre a hormonálist nem boncolgatnám, hisz nemrég szültél. Viszont az érdekelne szoptatsz-e ? Székleted van e rendszeresen? Egyszóval milyen az emésztésed?
Az, hogy a kapott antihisztamin nem használ, azzal magyarázható, hogy az emésztésed körül lehet a baj. Érdekelne még milyen a vércukor szinted? A cukor betegség egyik tünete a viszketés és a bőrszárazság. Diétáznod kell. a cukrot, fehérlisztet, totákat, süteményeket felejsd el. A folyadék beviteledre is gondolni kell, napi 2,5-3 liternél nem lehet több. A gyümölcsöket is válogasd ki. Szőlő, dinnye, füge, banán és ai gazdag szőlőcukorba ne fogyaszd, legalább is egy ideig. Ha ezek elvonására csökken a viszketés, noralizálódik az állapotod, de addig is jó lenne egy vércukor vizsgálat, hogy egyértelművé váljon a probléma. A diéta addig sem árt, hisz az emésztésedre várom a válaszodat.
A bőrödre használj tiszta termékeket fürdőszobába is , mosásra is és teljesen natúr kozmetikai készítményeket kenjél a magadra. Erre találsz az oldalunkon tanácsot, milyen vegyszerek nem ajánlatosak a fűrdőszobában.
Várom válaszodat és a további kédéseidet is.
Viszketés mentes napokat kívánok!
Jola
narpad és a növények
Köszöntünk az oldalon, jó helyen vagy!
Rengeteg gyógynövényről és tápláléknövényről írtunk már. Ha konkrétan tudod, mit keresel, a keresőnket használhatod. Ha még nem tudod, akkor a gyógynövények szóra kattints a jobb oldali sávban található cimkefelhőben és kapsz egy sor blogbejegyzést mindenféle földi jóról!
Kellemes felfedezést kívánok neked!
Kati
Sziasztok kedves mindenki!Én
Sziasztok kedves mindenki!Én most találtam ezt az oldalt de már most imádom.Évek óta foglalkozom a gyógynövények megismerésével és teljesen felvagyok dobva,hogy mennyi jó,sajátkészítésű kozmetikum,recept van és hány hasonló gondolkodású ember mint én.Remélem én is tudok majd számotokra valami értékeset adni. Üdv mindenkinek:Vörös
Vörös
Kedves Vörös!
Szeretettel üdvözlünk az oldalon! :)
Kellemes böngészgetést kívánok,
Niki
Sziasztok!Használ valaki
Sziasztok! Használ valaki otthon légtisztítót? Ha igen, milyent és mik a tapasztalatai?? Köszi Vera
Fogpor kérdésem lenne
szaisztok. vettem ma a dm-ben dentomin fogport volt 3 fajta/nem értek hozzá/ kettőt hagytam mert laureth sulfate volt benne a harmadikat vettem a piros dobozosat amire az volt irva hogy flour mentes de viszont mást összetevő sajnos nincs sehol. használható? ismeri valaki? elöre is köszönöm!
Fogpor
A natur mellett a gyógynövényes is jó, van benne menta ami növény és nem aroma. Talán kicsit elviselhetőbb az íze így.
Csak és kizárólag a natur jó.
Csak és kizárólag a natur jó. Te valószínüleg azt vetted, szóval használhatod.
Szép estét!
H
köröm
Sziasztok!Először is minden elismerésem ezért a remek oldalért.Annyi hasznos és érdekes dolgot lehet itt találni,hogy nem is tudom,meddig fogok ma olvasni,mert nem tudom abbahagyni. Szeretném a segítségeteket kérni,bár nem épp ideillő a téma:benőtt a köröm a nagy lábujjamon,és elég csúnya,de a sebészettől szeretném megkímélni magam,sajnos láttam-hallottam rossz dolgokat.Ha van valami ötletetek ,ami segíthet,kérlek,írjátok meg nekem.Szép estét kívánok nektek.Köszönöm,hogy ittlehetek.Szeretettel:Ildi
Benőtt köröm
Kedves kisildy!
Légy üdvözölve az oldalon és kívánok Neked jó olvasgatást
!
Nekem is volt egy ilyen időszakom, amikor állandóan benőtt a köröm a nagylábujjamon. Megmondom őszintén, én szépen mindig kiműtöttem, kinyomkodtam és lefertőtlenítettem teafaolajjal. Hamar el is múlt. Ha rendszeresen kezeled szerintem nem kell eljutni vele az orvosig, legalábbis én nem adtam volna ezt az örömet át másnak (imádok ilyesmit "műteni"
).
Berni
benőtt köröm
Én is tudok egy megoldást a benőtt köröm problémára, (egy idős áplónőtől tanultam, amikor a kisfiamat vártam
: Jól ki kell áztatni a lábat és egész egyszerűen egy gombostűfejnyi vattát csipesszel a köröm alá kell tunkolni. Kb. 1 hét után a köröm már elkezd a vatta fölé nőni és szép lassan helyrejön. 
"Műtét"
Köszi,most pontosan ezt
Teafa
Nyugi, én nyílt sebre is töményen szoktam használni, már a kolléganőim is kérik :) Nem csíp, semmi allergia, semmi fertőzés. Jobbulást! Móni
Teafa töménysége a gyulladt lábujjra
Erre a területre nyugodtan mehet töményen, sőt, kéne is.
Berni
terhességi csíkok megelőzésére
Sziasztok! Még új vagyok az oldalon, nem tudom jó helyre írok e.. A tanácsotokat szeretném kérni egy D...... terhességi csíkok elleni krém használatát illetően. Már a hetedig hónapnál járok, idáig nem használtam semmilyen testápolót, hogy nehogy valamelyik káros legyen.. de tegnap megvettem ezt a "nem olcsó" terméket, bízva benne hogy ez majd jó lesz.. de most az oldalt olvasgatva kicsit elbizonytalanodtam.
Összetevői: water, pentylene glycol, butylene glycol, methylsilanol hydroxyproline aspartate, glycerin, caprylic, capric triglyceride, cetearyl alcohol, macadamia ternifolia seed oil, squalane, peg-32, peg-6, bis-peg-18 methyl ether dimethyl silane, citrus medica limonum peel oil, cymbopogon schoenanthus oil, boswellia carteril oil, commiphora myrrha oil, anthemis nobilis flower oil, rosa damascena flower oil, imperata cylindrica root exract, prunus amygdalus dulcis seed extract, lentinus edodes extract, citrus paradisi fruit extract, helichrysum italicum, etract, hydrolyzed cucurbita pepo seddcake, algae extract, calophyllum inophyllum seed oil, corn starch modified, butyrospermum parkii, cetearyl glucodise, polyacrylate 13, sodium polyacrylate, polysobutene, pulluan, peg-8, polysorbate 20, tetrasodium edta, carbomer, tocpherol, linalool, garaniol, citral, limonene, phenoxyethanol, methylparaben, ethylparaben, propylparaben, butylparaben, isobutylparaben.
Hát röviden ennyi, ezt még leírni sem egyszerű.. nem még átolvasni.. Nem vagyok allergiás semmire, legalábbis nem tudok róla.. Előre is köszönöm, ha valaki átnézi, hogy vannak e benne káros anyagok.
Fafi és a terhességi csíkok megelőzése
A termék nem tartalmaz mérgező és rákkeltő anyagokat, de szintetikunokat és enyhén káros anyagot viszont annál többet! Ha a zölddel kiemelt anyagok lennének csak benne, akkor monghatnám csak nyugodt szívvel, hogy jó! Mellesleg a zöld hatóanyagok beszerezhetők, és saját magad is ki tudnál kutyulni magadnak egy kiváló pocakkrémet. Shea vaj és mandula olaj lehet az alapja.
terhességi csíkok
Kedves Vali! Köszönöm a gyors válaszod!
El is kezdem a hozzávalók beszerzését, remélem található a környéken lévő bioboltokban.. vagy inkább patikában? 
Fafinak olajak
Kedves Fafi, igaza van Valinak, készítsd el Te magad, ha megengeded, adok tippet : vegyél hidegen sajtolt mandulaolajat vagy ligetszépe olajat, majd csinálhatsz:
Puszi, látod egy keverék elég is lesz. Azt már Rád bízom, hogy hogy oldod meg az adagolást, lötyögtetést
, hány üvegben készíted el, stb.....
Válasz Katkának
sütőpor újra
A foszfátmentes sütőpor jó
Kedves Plum!
A foszfátmentes(borköves) sütőpor az jó, ha nincs mellette gáz adalék, amit beküldtél az például jó volt. Emlékszem a porított élesztőt használod, inkább használj sárga csomagolású magyart, frisset, mézzel etesd meg.
Üdv: emő
bergamott olaj
Bergamott...
Sziasztok!
Még egy dologra is hatásos a bergamott: katt ide!
Jó szórakozást...

Üdv.: Konzol
Ritának bergamott olaj
Használhatod:
Mégegyszer bergamott
És ami mindegyik válaszból kimaradt: Ha jó minőségű szálasteába csepegtetsz pár cseppet, lezárod a dobozt egy hétre, majd kinyitod, máris kész az Earl Grey tea.
Earl Grey
De szupi, én is imádom, csak eddig fekete mivolta miatt nem ittam. De most zöld teával kipróbálom!
Köszi Vali!
Elkészült az Earl Grey teánk!
Mint az igazi! Isteni finom!!!! Az illata, íze is! Mmmm! Úgyis 1 hónapja felhagytam a kávéivászattal ( a kávéfőzőt lecseréltem a citrusprésre, de jobb lenne malomra...
) most reggelente a saját Earl Grey teám mellett fogom az oldalat tanulmányozni.

hmmmmm
bergamott tippekre
illóolajok honnan?
Kedvet kaptam én is, de honnan érdemes jó minőségű illóolajokat beszerezni? Van esetleg valakinek valami tuti beszerzési forrása? dóri
Megbízható illóolajok
A Panarom, Aromax, Naturol pl. megbízhatóak.
Berni
púder :-) ami kell
Púder, púder, púder
Használhaod, én mondjuk nem szeretem a sima púdereket, meg a púderekről nem nagyon lehet elmondani, hogy "jót tesznek" a bőrnek. Konzol erre azt mondaná, hogy a púdered - annak ellenére, hogy nincs gáz anyag az összetételben- olyan, mint a langyos víz. Se nem meleg, se nem hideg. Szóval se nem egészséges, de nem is egészségtelen. Esetleg még a Newaysnek a krémpúderjét próbáld ki, ha gondolod, annak is jó összetétele volt, remélem nem rondítottak bele.
Somogyi Csillának tetvekre
Kedves Csilla, írd be a keresőnkbe, hogy "tetü" és garantáltan találaz megoldásokat. Egyébként ezt fogja kidobni a kereső és utána még van egy pár tetü-tematikájú hozzászólás, azokat is olvasd el és válaszd ki a számodra legmegfelelőbb módszert.
Katka
Összetevők?
Szervusztok, véleményeznétek nekem ezeket a készítményeket?
Tisztító: Aqua, Medicago Sativa Plant Extract*, Polyglyceryl-10 Laurate, Glycerin, Disodium Cocoyl Glutamate, Xanthan Gum, Lauryl Glucoside, Citrus Sinensis Essential Oil*, Sodium Cocoyl Glutamate, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Limonene, Vitis Vinifera (Grape) Seed Oil*, Hamamelis Virginiana Plant Extract*, Pyrus Malus (Apple) Juice*, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Vitis Vinifera (Grape) Vine Extract, Sorbic Acid.
Nappali krém: Aqua, Medicago Sativa Plant Extract*, Cetearyl Alcohol, Glycerin, Decyl Oleate, Dicaprylyl Carbonate, Alcohol, Vitis Vinifera (Grape) Seed Oil*, Coffea Arabica (Cofee) Seed Oil*, Kigelia Africana Fruit Extract, Acmella Oleracea Extract, Tocopherol, Squalene, Glyceryl Caprylate, Sodium Stearoyl Glutamate, Xanthan Gum, Cellulose, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Parfum, Leantopodium Alpinum Extract*, Vitis Vinifera (Grape) Vine Extract, Citrus Sinensis Essential Oil*, Pyrus Malus (Apple) Juice*, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Bisabolol, Zingiber Officinale (Ginger) Root Extract*, Sorbic Acid, Limonene, Linalool, Citral, Citronellol
Szemkörnyék ápoló: Aqua, Medicago Sativa Plant Extract*, Cetearyl Alcohol, Glycerin, Vitis Vinifera (Grape) Seed Oil*, Octyldodecyl Myristate, Capparis Spinosa Extract, Kigelia Africana Fruit Extract, Bisabolol, Tocopherol, Sodium Stearoyl Glutamate, Glyceryl Caprylate, Xanthan Gum, Cellulose, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Parfum, Leantopodium Alpinum Extract*, Pyrus Malus (Apple) Juice*, Vitis Vinifera (Grape) Vine Extract, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Zingiber Officinale (Ginger) Root Extract*, Sorbic Acid. * Proceeding from Organic Farming Köszönöm szépen!
Ribizlinek mázlija van
Mindhárom termék szép összetételű! Speciel én a glutamátokat nem tettem volna bele, de bajod nem lesz tőle!
Használd őket egészséggel.
Egy mlm cég termékei
Kedves Vali Azt szeretném kérdezni, hogy mi a véleményed az ... cég termékeivel kapcsolatban, nekem nem hozzáértőként feltűnt hogy a folyékony szappant sodium laureth sulfate-t tartalmaz, amiről úgy tudom, hogy rákkeltő anyag. Nagy gondban vagyok, hogy milyen terméket használjak, és akkor inkább nem használok semmit, itthoni pakolásokkal próbálkozom, ami igazábol nem oldja meg a problémámat. Normál bőrtípusú vagyok, viszont nagyon nagyok a pórusaim, nem tudom, ha azon lehet-e változtatni. Nagyon köszönöm válaszodat., üdvözlettel egy lelkes rajongója ennek az oldalnak.
Az általad említett cég kozmetikumai
nem jók. Ügyes vagy, hogy kiszúrtad bennük az egyik legfőbb káros anyagot. A táplálékkiegészítőik egyébként jók, de számtalan sokkal jobb is forgalomban van.
A kozmetikumok közül teljesen megbízhatsz a Hauschkában, a Biolában. a Naturissimoban, a Kaviczkyban és a Supra Natural Cosmetic termékcsaládban. Vannak még ezeken kívül is tiszta termékek, csak nem túl hatékonyak.
A tág pórus általában alkati adottság, vagy az életforma következménye. Pórusösszehúzó készítményeket alkalmazhatsz, de azok általában szárítják a bőrt. Ahhoz, hogy kezelni tudjuk a problémát, ki kéne találnunk, hogy mitől tágak a pórusaid.
Nagyon koszonom a valaszt.
Nagyon koszonom a valaszt. Valoszinu akkor nalam a tag porus alkati adottsag, eletformam nem hinnem, hogy befolyasolja, falusi kornyezetben nottem fel, azt ettem, amit megtermeltunk, most varoson elek, de igyekszem tudatosan, es egeszsegesen taplalkozni, rengeteg gyumolcs, zoldseg, es mindenfele itthon keszitett, tartositoszermentes kaja. Most eppen candida dietan vagyok mar lassan egy honapja, tobb eve nem tudok szabadulni, de Ratok talaltam, es latom a kiutat vegre. A kerdesem, hogy a kefires tampon, meg a gyogyteas ulofurdo milyen gyakori kell legyen, es a candida dieta vegeig folyamatosan tartson. A tag porusaimmal meg megprobalok egyuttelni, ahogy eddig is. Igazabol sosa semmi kremet nem kentem az arcomra, most megprobalok beszerezni valami tiszta termeket, csak kicsit nehezebb, mert Erdelyben, Kolozsvaron elek, es itt fogalmam nincs melyik termek szamit tisztanak. Nagyon kosoznok mindent, Kata.
Erdélyiek figyelem!
November hónapban nyílik Nagybányán az Organic Mission raktára, úgyhogy már Ti is hozzá tudtok jutni vegyszermentes és tiszta termékekhez és hatékony étrendkiegészítőkhöz. A termékeket a webáruházból tudjátok megrendelni, és egy román logisztikai cég fogja nektek nagyon jutányos áron kiszállítani a termékeket.
Kata! Ha nem engedheted meg magadnak az OMI-s termékeket anyagilag, akkor kérdezz bátran, akár küldj be összetételeket, és mi segítünk.
Ha alkatiak szerinted a tág pórusaid, akkor jók a bőrödre és enyhítik a tüneteket az iszappakolások, a feketenadálytő teából készült borogatás, a citromleves áttörlés és az uborkaszeletekből készült pakolás.
A misszió védelmében
Rátok gondoltam kedves "antalvalis" szerkesztők és veletek együtt gondolkodó olvasók, amikor ezt az idézetet megtaláltam:
Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot. Valójában csak ők tudják megváltoztatni.
Margaret Mead
Bocsánat, ha nem jó helyre írtam! Szeretettel: Tündér

Köszönet Tündér!
Szia Tündér!
Egyrészt köszi, másrészt: NANÁ! Nekünk hovatartozásunk van!
És nem azt firtatjuk: Hova is tartozom? :-)
Minden jót!
Péter
Misszió és idézet