Beszéljünk nyíltan a hüvelyfolyásról

huvelyfolyasTalán ez az a probléma, amely miatt a legtöbb nő szenved, mégsem tudunk és mégsem beszélünk róla eleget. A folyással küzdő nők nagy része takargatja, titkolgatja, és sajnos már csak akkor fordul orvoshoz, amikor nagy a baj. És sajnos a nőkbe plántált álszemérem még mindig szégyenérzettel tölti el a folyástól szenvedő nőkett, akik sok esetben még az utánaolvasást is szégyellik, nemhogy a szakemberhez fordulást, aki általában ráadásul egy idegen férfi. A titkolt és szégyellt folyás pedig betegségtudattal tölti el a nőket, ami viszont pszichikailag szül majd egyre több női problémát.

Nézzünk hát a dolgok mélyére, ismerjük meg a folyások eredetét és kiváltó okait, hisz a nőgyógyászati folyás az egyik legkönnyebben megelőzhető és kezelhető probléma.

Tartalom:

Sajnos a tabuk miatt még mindig vannak olyan olyan nők, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy folyás és folyás között mekkora a különbség. A bugyin észlelt folt rettegéssel tölti el őket, befelé fordulnak, vagy szakember segítsége nélkül, saját kútfőből próbálják megoldani a problémájukat a legújabb agyonreklámozott kúppal, kenőccsel vagy tablettával. És sokszor pont ennek köszönhetően betegszenek meg igazából, mert álmukban sem gondolták volna, hogy az egészséges hüvely mindig folyat! A kóros csak az, ha megváltozik ennek a természetes folyásnak a minősége, színe, szaga.

Élettani folyás - nem más, mint a hüvely öntisztulása, és önméregtelenítése

huvelyfolyas2A hüvelyi folyást általában kóros folyamatnak tekintjük, pedig a hüvely mirigyei, a méhnyak belsejében levő mirigyek folyamatosan termelnek váladékot, hasonló képpen, mint az orr, vagy a szem. Ennek szerepe a hüvely falának nedvesen tartása, a hüvely öntisztulásának biztosítása, valamint az egészséges hüvelyflóra fenntartása. Az élettanilag termelődő váladék távozása során keveredik a lelökődött nyálkahártya sejtekkel, baktériumokkal, egyéb nem hüvelybe való anyagokkal, ezáltal biztosítja a folyamatos tisztulást. Általában fehér vagy halványsárga színű, szagtalan, vagy nagyon enyhén halszagú. Mennyisége és szaga függ attól, hogy mennyi szennyeződés van a hüvelyben.

A nő szaporodóképes évei alatt a hormonális változások is eredményezhetnek normál folyást, ami vízszerű, nyálkás vagy tejfehér; mennyisége és típusa a menstruációs ciklus különböző fázisai szerint változik. Menopauza után a hüvelynyálkahártya és a külső nemi szervek szövetei elvékonyodnak, és a normál folyás csökkenhet az ösztrogének hiánya miatt. Következésképpen a hüvely és a külső nemi szervek könnyebben sérülnek.

A kislány újszülötteknek is lehet normál hüvelyi folyása a születés előtt az anyából felszívódott ösztrogén miatt. Ha az anya közvetlenül a fogamzásgátló szedésének abbahagyását követően lesz várandós, akkor a leánygyermek a magzati lét alatt felhalmozott xenoösztogének miatt nagy valószínűséggel egész életében kóros hüvelyi folyással fog küzdeni.

Ameddig a folyás mérsékelt, nem viszket, nem hat ingerlően és nem kellemetlen, átható szagú, addig beszélünk élettani folyásról, ami normális és szükséges is.

A normális élettani hüvelyfolyást rossz irányba befolyásoló dolgok

Nem árt tudni, hogy bőségesebb folyás keletkezik tejtermékek, magasabb ösztrogénszint (pl. fogamzásgátló-szedés), stressz, szoros nadrág és nemi izgalom hatására is, ami még nem nevezhető kórosnak. De:

  • A túlzott tejfogyasztás előbb utóbb kóros folyást eredményezhet.
  • fogamzasgatlo-huvelyfolyasA fogamzásgátlók által kiváltott ösztrogén dominancia a fogamzásgátló abbahagyása után felerősödhet, és hormonzavart válthat ki, ami már kialakíthat egy kóros hüvelyfolyást táptalajt nyújtva a baktériumoknak és gombáknak.
  • Az állandósult stressz legyengítheti az immunrendszert, és a stresszhormonok túlzott termelődése hormonzavart okozhat, ami szintén kóros folyáshoz vezethet.
  • A túl sok állati fehérjebevitel és a nagyipari állattartásból származó xenoösztrogénekben gazdag húsok fogyasztása is okozhatja extrém hüvelyi folyást, főleg azoknál, akik fogamzásgátlót is szednek.
  • A cukor és a finomított szénhidrátok (fehérliszt pl.) fogyasztása is kiváló táptalaj a káros mikroorganizmusok számára.
  • Az intim mosakodók bizonyítottan rossz irányba változtatják meg a tenzidtartalmuk miatt a hüvelyflórát, sok esetben ki is irtják azt, ami a hüvely védekezőkészségét szünteti meg a kórokozókkal szemben.
  • A túlzásba vitt higiénia - például gyakori hüvelyöblítés - is felboríthatja a hüvely baktériumflórájának egyensúlyát, és kedvezhet a gombák elszaporodásának, a baktériumok megtelepedésének.
  • A szintetikus sikosítók és a szintetikus olajakkal felületkezelt gumióvszerek hatására is gyengül a hüvelyflóra védekezőképessége.
  • A szintetikus és nejlon fehérneműk viselése - bármily szép és szexi is - nem engedi kellőképp szellőzni az intim zónát, és hajlamosít a gombásodásra.
  • A műanyag intimbetétek a leg fertőzés veszélyesebbek, mert a nedvszívó magban összegyűlt vér hamar bomlásnak indul, és felfertőzi a hüvelyt, aminek az első jele a folyás.
  • tampon-huvelyfolyasA tamponhasználat nem csak kiszárítja a hüvelyt - magába szívva a természetes hüvelyváladékot -, hanem a tamponban pangó vér fertőzésveszélyes.
  • A méhen belüli fogamzásgátló eszközök szinte minden esetben kiváltanak egy enyhe fájdalommentes gyulladást, amelynek szintén folyás a tünete.

Nagyon fontos tudni, hogy amíg a szervezetet általában lúgosítani kell ahhoz, hogy egészségesen működjön, addig minden olyan behatás, ami a hüvely természetes enyhe savasságát csökkenti, fokozza a hüvelyfertőzés veszélyét. A hüvely savassága biztosítja az ott levő nyálkahártya épségét, így a gombák, baktériumok nem tudnak olyan könnyedén megtelepedni. Érdekes, de a túl savas közeg is kedvez a kórokozóknak, tehát a túlsavasodott hüvely sem ideális állapot. A fertőzés kialakulásának kedvez minden olyan hatás, amely a hüvely pH-ját lúgos irányba tolja (pl. a menstruáció, de a hüvelybe kerülő lúgos vegyhatású ondó is), illetve minden, ami elpusztítja a Lactobacillusokat (Döderlein-féle Lactobacillusok), mint pl. az egyéb okból adott antibiotikumkezelés.

Nagy hiba, ha valaki nem ismeri fel, hogy az ő folyása természetes folyás, és ezt tamponnal, betéttel akarja felfogni, esetleg intim mosakodókkal szeretne védekezni ellene. Nos ilyen esetkben garantáltan átcsap kóros folyásba a folyamat.

Kóros hüvelyi folyás

Szinte nincs is olyan nő, akinek életében egyszer legalább ne lett volna kóros folyása. Ez egyik leggyakoribb ok, amivel nőgyógyászhoz fordulnak a nők. Lehet ez egy egyszeri fertőzés okozta panasz, de vannak visszatérő, éveken keresztül múlni nem akaró makacs fajtái is, amelyek hátterében sokszor lelki tényezők is megbújhatnak.

A hüvelyi folyás fontos figyelmeztető jel, nem maga a folyás a betegség, a folyás csak egy tünet. Mindig meg kell keresni és kezelni kell a mögötte meghúzódó okot!

Sajnos a hagyományos akadémikus orvoslás a nőgyógyászati folyások esetében szinte csak a tüneti kezelésre koncentrál, és lokális szerekkel (kúp, kenőcs) és antibiotikumokkal próbálja visszaszorítani a tüneteket, ami sok esetben csak olaj a tűzre, és az időleges tüneti javulás után még intenzívebben lobban be a probléma. Ezzel szemben a a hollisztikus szemléletű orvoslás a tünetek mögött megbúvó valódi okokat keresi, és ez alapján állítja fel a pontos diagnózist.

trichomonaA kóros folyás hátterében szinte minden esetben gyulladás áll. A hüvelygyulladások osztályozása általában a kórokozók alapján történik. Így megkülönböztetünk baktériumok, protozoák (Trichomonas - lásd a képen), valamint gombák által okozott gyulladásokat. Ez a három fertőzésfajta teszi ki a hüvelygyulladások kb. 90%-át. (A maradékot vírusfertőzések, valamint allergiás és kémiai gyulladások adják.)

A hüvelyi fertőzések típusos tünetei a hüvelyi folyás, a váladék mennyiségének, színének és szagának szembetűnő megváltozása, és a nemi szervek égő-viszkető érzése. Minden folyás esetén kötelező a hozzáértő szakember által elvégzett vizsgálat! Még a legártalmatlanabbnak tűnő folyás mögött is meghúzódhatnak komoly bajok. A fertőzések közül néhány a partnernél is panaszt okozhat.

A helyes diagnózis felállítását elsősorban a hüvely savasságának pH-mérése, továbbá a hüvelyhám szabad szemmel és kolposzkóppal (nagyítóval) történő megtekintése, valamint a hüvelyváladék-kenet mikroszkópos vizsgálata segíti.

Azért fontos a kóros hüvelyi folyások kezelése, mert elhanyagolt esetekben a fertőzés a méhre és a petefészekre is kiterjedhet, idült kismedencei gyulladást, meddőséget, legrosszabb esetben nőgyógyászati rákot okozhat. Sohasem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy kóros hüvelyi folyás esetén – amennyiben azt fertőzés okozta -, kezeltessük partnerünket is, hogy megelőzhessük a visszafertőződést illetve a ping-pong effektust.

Akinek gyakori visszatérő, vagy állandó kóros folyása van, bizony elgondolkodhat azon, hogy vajon miért pont őt veri ezzel a jóisten, miért pont neki jutott ez osztályrészül. De tegyük fel kicsit másképpen a kérdést! Vajon mit tudnak, vagy mit csinálnak azok, akiknek egyáltalán nincs vagy csak nagyon ritkán van hüvelyi folyásuk? Ennek megválaszoláshoz az egyetlen járható út, hogy felismerjük szervezetünk azon gyengeségét, ami lehetővé teszi ennek a panasznak a kialakulását. Erre jó lehetőség a kineziológia a lelki háttér felkutatása, a keleti orvoslás módszereinek igénybe vétele, a panaszok, tünetek más szemszögből való vizsgálata.

Miről árulkodnak a tünetek - a folyás színe és szaga

huvelyfolyas3A kórokozók kitenyésztése nélkül (de nem helyette!) is rengeteg támpontot nyújt a folyás súlyosságának megítélésében a váladék otthoni vizsgálata a szín, a szag és az állag alapján.

Leggyakoribb az ún. fehér folyás. Habossá akkor válik, ha a fertőzésért gáztermelő kórokozó tehető felelőssé. A viszkető, égő érzés szintén gyakori panasz, míg a fájdalom a hüvely szegényes beidegzése miatt ritka.

  • A legijesztőbb a véres folyás. Ez abban különbözik a menstruációtól, hogy opálos, váladékos, általában alvadt, ritkábban friss vért tartalmaz, és a manstruációtól függetlenül jelentkezik, folyamatosan. Szerencsére nem ez a leggyakoribb és a legtöbben ilyenkor azonnal orvoshoz fordulnak. Ez a legjobb, amit tehetünk, hiszen nem egyszer súlyos betegség vagy komoly hormonális gond állhat az ilyen panasz mögött. Jelezhet petevezeték gyulladást (általában lázzal jár), méhsüllyedést vagy méhelőreesést, de lehet panasza a méh jóindulatú daganatának illetve méh- vagy méhnyakráknak is.
  • A pecsételő vérzés és heves fájdalmak az alhasban felvetik a méhen kívüli terhesség lehetőségét, amivel sürgősen orvoshoz kell fordulni.
  • A pesszárium vagy gumióvszer okozta allergia híg, áttetsző váladékozást idézhet elő, de ez tulajdonképpen nem folyás.
  • A zöld folyás (halvány penész-zöld) általában bakteriális fertőzésre utal, de nem jellemző rá az átható bűz, bár ez baktériumtól függ.
  • A nagy mennyiségű, jellegzetes szagú szürkés, koszos jellegű folyás szintén bakteriális fertőzésre utal
  • Zöldes-sárga, habos, bűzös, bő folyás a Trichomonas (protozoa) fertőzés jele lehet. A Trichomonas vaginalis nevű egysejtű okozta gyulladás másodtünete a bő, habos, zöldessárga színű, kellemetlen szagú folyás. Néha csak a kellemetlen szag az egyetlen jele, ritkán azonban viszketés, égő érzés és fájdalom is kísérheti. Gyakran oka a fertőzés hólyaghurutnak is, amelyre a gyakori, fájdalmas vizelés jellemző.
  • A sárga vagy sárgászöld folyás nemi úton terjedő betegségek, mint például a gonorrhea, Chlamydia, fertőzés jeleként alakulhat ki. Felléphet méhnyakgyulladás tüneteként is.
  • A sárgás vagy mustárszínű és kellemetlen (rothadás) szagú hüvelyi folyás, amely olykor véresen márványozott, amolyan hígabb "húslészerű" vagy opálosan kocsonyás is lehet, méhnyakrák tüneteként jelentkezhet.
  • Gennyes, sárgás vagy zöldes színű folyás gonorrhoea fertőzés jele lehet.
  • A túrós, savanyú szagú fehér vagy sárgásfehér váladék, erős viszketéssel és égő érzéssel gomba jelenlétére utal. A gombák okozta hüvelygyulladások kb. 80%-ában a Candida albicans nevű gombafaj a bűnös. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a külvilágból eredő (uszoda, WC), hanem leggyakrabban a belső fertőzés, a szervezet elsavasodása vezet a betegséghez. A végbélben és a hüvelyben kis számban egyébként is megtalálható gombák elszaporodhatnak a rossz táplálkozás (cukor, finomított szénhidrát, állati fehérjék és savasító élelmiszerekben gazdag), a széles spektrumú antibiotikum- vagy szteroidkezelés, a szénhidrát-anyagcsere felborulása, az immunológiai ellenállás csökkenése következtében, és klinikai tünetekkel járó fertőzést okoznak. A fertőzés kínzó tüneteket eredményez és gyakran kiújul. Jellegzetessége akut esetben a fehér, túrós-csapadékos, visszatérő esetben viszont az inkább bő, tejszerű folyás, kellemetlen szag nélkül. Igen jellemző az erős viszketés és égő érzés.

A gombás fertőzések - a hiedelmekkel ellentétben általában nem terjednek nemi úton, de néha találhat a partnerén is apró piros pöttyöket a hímvesszőn, amelyeket hámló szigetek vehetnek körül.

Semmilyen kezelésre nem gyógyuló, vagy állandóan visszatérő folyás esetén végeztessünk vércukor vizsgálatot! Ugyanis a makacs folyás rejtett cukorbetegség tünete is lehet, vagy a kezdődő cukorbetegség első tünetei között is szerepelhet.

A menstruáció utáni napokban jelentkező folyás

A kifolyó menstruációs folyadék ideális környezet a baktériumok szaporodásához. A menstruáció is egyfajta tisztulási folyamat, ezért az ürülő vér rengeteg baktériumot és méreganyagot tartalmaz. Két óra betét- vagy tampon használat esetén a kórokozók száma kb. 100db/cm2, és ez percenként több lesz, ezért keletkezik a tipikus menstruációs szag is, ami nem más, mint a baktériumokkal teli rothadt állott vér szaga.

Mivel a menstruáció során a kifolyó vér módosíthatja a hüvely normál savas flóráját, így az elszaporodott baktériumok előtt nyitva áll az út. Emiatt hüvelyi fertőzések, méhnyakgyulladás, hólyaghurut alakulhat ki.

Mindezt csak úgy előzhetnénk meg, ha a betétet vagy a tampont 20 percenként cserélnénk, ami viszont a tampon esetén veszélyes, a betét esetében pedig gazdaságtalan, és szinte lehetetlen, mert akkor az egész menstruációt a vécén töltenénk.

A menstruáció utáni néhány napos hüvelyi folyást a megfelelő pH-jú enyhén savas flóra hiánya okozza, mivel a vérzés a hüvelyi normál baktériumflórát is módosíthatja, "kimossa". Néhány nap múlva, a savas flóra újjáalakulása után, a folyás megszűnik. A savas flóra hiánya ebben a pár napban enyhe hüvelyi fertőzésekhez vezethet, ami folyással járhat.

A menstruáció alatt kerüljük a műanyag, szintetikus nedvszívó maggal rendelkező betéteket, használjunk fertőzést megelőző természetes eredetű nedvszívókat tartalmazó anionos betéteket (Love Moon).

A leggyakoribb kiváltó okok

  • Gyógyszerek: műhormonok, fogamzásgátlók, antibiotikumok, szteroidok
  • Kémiai behatások:  vegyszerek, mosószerek, intim mosakodók, hűvelyöblítők, sikosítók, fertőtlenítők
  • Fertőzések: Chlamydia, Trichomonas, Candida albicans, Echerichiacoli elszaporodása, Gonococcus fertőzés (gonorrhoea, tripper, kankó). (A nemi úton terjedő, folyást okozó hüvelyi fertőzések is. Ide tartozik például a Chlamydia fertőzés,a gonorrhoea és a Trichomonas fertőzés.)
  • Allergiás reakció (főleg az illatosított betétekre és vécépapírokra, valamint a sikosítókra és gumióvszerre)
  • Mechanikai irritáció (tampon, betétek, szoros alsónemű, "bevágós" nadrág, intim testékszer)
  • Hormonhiányos állapot (progeszteron), vagy ösztrogén dominancia
  • A hüvelynyálkahártya gyulladása, amit okozhatnak illatosított betétek, mosószerek, fogamzásgátló habok és zselék, nagyon ritkán az óvszer is. A gyulladás fokozza a hüvelyi nyálkahártya váladék termelését, ami panaszként folyás okoz.
  • Felülfertőződés a húgycső és a végbél irányából (az anatómiai elhelyezkedés miatt). Éppen ezért kellő figyelmet kell fordítani a megfelelő tisztálkodásra, és a helyes vécépapír használatra!
  • Uszodai fertőzések. Sokan szeretnének, de nem tudnak uszodába, termálfürdőbe járni, mivel minden úszás után hüvelyi folyás jelentkezik. Az uszodai fertőzések oka a medencék vizében nyüzsgő számtalan baktérium, gomba, ami az arra fogékony, immungyenge szervezetben hüvelyi gyulladást, folyást okozhat.
  • Antibiotikum szedése miatt a hüvely baktériumflórája minden esetben felborul, és a gombák elszaporodnak, ami szintén hüvelyi folyás okoz.

A hüvelyfolyás kezelése

A hüvelyfolyás kialakulását lényegesen könnyebb és egyszerűbb megelőzni, mint kezelni. Viszont ha már kialakult, akkor a kezelése hosszú hónapokat, nagy odafigyelést, türelmet és sok lemondást igényel. Ezért sokan türelmüket vesztik, és a "könnyebb" gyógyszeres kezeléshez folyamodnak. Sajnos a gyógyszeripar által ajánlott gyógyszerek elmúlasztják ugyan a tüneteket, de csak ideig-óráig, és sok esetben a gyógyszerhatás megszűnése után még erőteljesebben jelentkeznek a tünetek.

A hüvelyfolyás megelőzése

  • Legfontosabb, hogy iktassuk, ki az összes kiváltó okot a második fejezetben említettek alapján.
  • Táplálkozzunk egészségesen, kerüljük a túl sok állati fehérjét (tej, tojás, hús), együnk sok zöldfélét, gyümölcsöt, hüvelyest, olajos magvat.
  • Iktassuk ki teljesen étrendünkből a cukrot és a finomított szénhidrátokat.
  • Igyunk kellő mennyiségű és minőségű folyadékot - leginkább vizet, majd gyógyteákat, friss zöldség- és gyümölcsleveket
  • Méregtelenítsünk rendszeresen, és ügyeljünk a szervezetünk pH egyensúlyára (erre legalkalmasabb a "Zöld lötyi" fogyasztása)
  • Ne szedjünk feleslegesen antibiotikumot, és tegyük le a fogamzásgátlót.
  • Használjunk hormonharmonizáló készítményeket

A hüvelyfolyás kiegészítő kezelése természetes módszerekkel

  • grapevitalHasználjunk grépfruitmag cseppeket szájon át és a hüvelyben egyaránt. Belsőleg napi 2x15 cseppet vízben vagy gyümölcslében oldva, valamint készítsünk grépfruitmag cseppek hozzáadásával hüvelykúpot, vagy szerezzünk be kész LadyVita grépfruitos hüvelykúpot. (Folyás elleni hüvelykúp recepteket a Boszorkánykonyhában is találsz!)
  • Igyunk napi 2 evőkanálnyi olajfalevél kivonatot
  • Fogyasszunk napi 2x15 ml fermentált áfonyalevet és napi 30 ml Emóciót
  • Igyunk meg napi 1 csésze medveszőlő teát és napi 1 csésze cickafark-palástfű teát (recept lejjebb)
  • Vegyünk 2-3 naponta teafás-levendulás illóolajos ülőfürdőt. Tegyünk 15 cseppet mindegyik illóolajból egy lavór himalájasós (5-6 evőkanál) melegvízbe.
  • Irrigáljunk levendulás-teafás-Emóciós oldattal (2 dl tisztított vízbe 2 evőkanál Emóció, 1 csepp teafaolaj, 1 csepp levendulaolaj, 1 csepp bergamott)
  • Erősítsük az immunrendszert béta-glükánnal, amelyek közül az ImmunElixír áfonyát is tartalmaz. Fertőzések esetén az ImmuneAssist a legjobb.
  • Kenegessük a hüvelyt rózsamézzel, vagy rózsa hidrolátummal
  • 1-2 órára dughatunk kefíres vagy joghurtos tampont a hüvelybe 2 kéten keresztül.
  • Használj "Pocakkrémet"
  • Tarts be a nőgyógyászati candida kúra szabályait.

Egyéb hatékony természetes módszerek:

  • Fülakupunktúra NADA pontok: Shen-men (lélek kapuja, szellem kapuja), szimpatikus mesterpont, vese, máj, tüdő, nemi szervek pontjai.
  • Gyógynövények
    • Ülőfürdő: 100 g cickafarkfüvet (az egész növényből) éjszakára hidegvízbe áztatunk, másnap felforraljuk, majd leszűrve egy mosdótálba öntjük. Annyi vízzel egészítjük ki, hogy az egész altestet ellepje, előtte tanácsos tisztálkodni, így 2-3 alkalommal még felhasználható ismételt melegítés után. Alaposan be kell takarózni fürdőlepedővel, takaróval, hogy a gőzök se távozzanak el. Addig tartson, amíg a víz meleg.
    • Tea: cickafark, kamilla palástfű, 1:1 arányban. 1 púpos evőkanál teát leforrázunk 1 liter vízzel, lefedve 10 perig lúgozódni hagyjuk, majd leszűrve 4-5 alkalomra elosztjuk. 3 hetes kúra után 1 hét szünetet kell tartani.
  • Talpreflexológia:
    • méh
    • petefészek
    • hüvely-húgycső
    • petevezeték
    • szabályozási szervrendszer
    • napfonadék
  • testgyertyázás a köldökben 2-3 naponta 4-5 alkalommal

A hüvelyfolyás hátterében meghúzódó lelki okok

Ha semmilyen kúra ellenére nem hajlandó múlni a folyás, akkor nem árt elgondolkodnunk a betegség lelki hátterén. A legtöbb nőgyógyászati betegség kialakulásának a pszichoszomatikus mozgatórugója a félelem. Félelem az odaadástól, félelem az önkontrol elvesztésétől, félelem a férfiaktól, a megcsalatástól vagy a a megcsalástól, félelem a női szerep megélésétől. Vizsgáljuk meg, hogy mennyire szabályozott az életünk, mennyire van a nőiességünk szabályok és elvárások közé kényszerítve; vagy éppen ellenkezőleg, nem tapossuk-e lábbal a legalapvetőbb szabályokat is, nem folytunk-e, csordultunk-e túl az egészséges kereteken túl?

huvelyfolyas-lelki-hatter

Legtöbbször a férfiak által magát kihasználtnak érzett nők szenvednek a legjobban a makacs folyásoktól. Azok, akik vélt vagy valós kiszolgáltatottságuk miatt haragot éreznek a partnerük iránt, és a tudatalattijuk azzal védekezik, hogy folyást, tisztátalanságot produkál, hogy a férfi ne nyúlhasson a nőhöz. Hasonló okok miatt produkálnak a partnerüket már nem kívánó nők is folyást maguknak, hogy meglegyen az indok, hogy miért nincs szex...

A problémát a legtöbb esetben megoldja a partnerral való őszinte beszélgetés, a nőiességünkbe vetett önbizalom és hit erősítése, önmagunk szeretése és elfogadása. Higgyünk a nőiségünk hatalmában, önmagunkban, és abban, hogy szabad a testünk.

A lelki háttéret erősíthetjük:

  • huvelyfolyas_lelki_bekeaviva tornával
  • gésajógával
  • hastánccal
  • családállítással, családterápiával
  • kineziológiával
  • Bach-virágterápiával
  • Moksa Elixírrel
  • meditációs technikákkal

 


 

További ajánlott oldalaink:

 


 Felhasznált források:

4.8125
Értékelés: Nincs Átlag: 4.8 (16 votes)

Hozzászólások

bayerlekinga's picture

Homeos szerek

A Maynon készítménnyel kapcsolatos véleményeteket szeretném kikérni. Mennyire megbízható illetve szerintetek egy bionomos-nak belefér vagy maradjak inkább Stadelmann olajainál?!- mondjuk ez utóbbival vannak tapasztalataim, nagyon szeretem!-  A menzeszem rakoncátlankodik kissé, és babát szertnénk :) Köszönöm szépen!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Homeos szer

Kedves Kinga!

Az általad írt homeos cseppeket nyugodtan szedheted, belefér a "bionomos" életébe :) ... tapasztalatom nincs vele, még csak nem is hallottam, így nem tudom, hogy mennyire működőképes.

Akár a Stadelmann-os olajokkal is használhatod - persze a szükséges időeltolódás betartásával - azokat én is nagyon szeretem, ezidáig amelyeket használtam, használtunk a családban 100%-ig beváltak.

Menzeszproblémára, babavárásra jó szívvel ajánlom az Aviva tornát - épp ma volt tanfolyam, de érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a programajánlót, hogy mikor lesz a következő.

Niki

Értékelés: Nincs

Hüvely körüli viszketés

Sziasztok!

Végső elkeseredésemben írok Nektek, két és fél éve szenvedek a problémámtól, amiről az első nőgyógyásznak aki látott, ki sem derült hogy mi az. Tavaly tavasszal került sor az első tenyésztésre: kétféle e-coli illetve candida albicans. A tünetem: erős, durva viszketés kívül, a hüvelyem környékén, folyásom alig van, leginkább a peteéréskor, de ez azt hiszem normális. Viszont ez a viszketés már megőrjít. Egy éve kapom az antibiotikumokat, gombaölő gyógyszereket. Kétszer ismételték meg a tenyésztést, a legutóbbinál is ugyanezek jöttek ki. Most használtam el a gombaölő kúpot, megjött a mensim, most múlik és a viszketésem jön szépen vissza. Mit tanácsoltok?

Értékelés: Nincs

viszketés betéttől

Szia!

Lehet, hogy a te esetednek semmi köze hozzá, de nálam ilyen viszketés a menstruációkor használt betét miatt szokott kialakulni. Most, hogy rájöttem mitől van, egy is sheával kenegetem a menstruáció után, és helyrejön. A betét marad, mert minden szempontot egybevéve jobbat még nem találtam.

Értékelés: Nincs

Hát eleinte én is ezt hittem,

Hát eleinte én is ezt hittem, hogy a betéttől, de aztán bebizonyosodott hogy nem. Menstruáció előtt már eldurvul a helyzet, aztán hol lecsillapszik, hol meg fellángol a viszketés. Pontosan ezt olvastam a candidáról, hogy a mensis hormonváltozás kedvez neki, ezért erősödik fel ilyenkor. 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

betét

Szia Feketeszeder!

Milyen betétet használsz?

Korábban én is mindig így jártam, viszkettem a "hagyományos" betétektől. Aztán egymásra találtunk a "bio" betétekre, azóta a kellemetlen érzés megszűnt. Nekem legjobban az anionos LoveMoon betétek váltak be.

Niki

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Hüvely körüli viszketés

Kedves Ancsika!

A fenti bejegyzésben sok választ találsz a kérdésedre, de érdemes még a Candida kúra nőgyógyászati problémák ellenHüvelykúp - házilag című írásokat is átböngészned, és természetesen az alattuk megtalálható hozzászólásokat is, sok tanácsot, segítséget találsz közöttük.

Az E.coli-val is többször foglalkoztunk már, használd belső keresőnket, kérlek. Az immunrendszer erősítése fontos, esetedben az elmúlt egy éves antiotikum miatt mindenképpen a bélflóra helyreállításával kell kezdeni! Kiindulásként ajánlom elolvasásra EZT a hozzászólást. ...

Niki

Értékelés: Nincs

Helyzetem teljesen reménytelen

Sziasztok!

Helyzetem teljesen reménytelennek látszik. Mióta menstruálok van folyásom, édesanyámnak is mindig volt folyása, ez a ciklus során változik, valamikor több és folyik, valamikor csak ragacsos, és a menzesz előtt 1 héttel minimális.

Az utóbbi időben több családi tragédia is ért és  ekkor figyeltem fel rá, hogy zavar a mennyisége, hogy állandó nedvességérzetem van. Ezért elmentem orvoshoz aki azt mondta ez nem normális, hogy minden nap van. Tenyészet negatív lett, se baktérium, se gomba. Ennek ellenére kaptam kúpot, ami felboríthatta az egész flórám, amely néha alhasi puffadással, égő érzéssel járt.

Visszamentem és ekkor már a streptococcus agalactiae tenyészett ki amire kaptam antibiotikumot és ugyanazt a kúpot. persze semmit nem javult. Eredetileg mindig fehér folyásom volt, ezeknek a szereknek köszönhetően néha sárgás. Orvost váltottam, szintén streptococcus tenyészett ki, ismét antibiotikum, majd a kontroll eredménye változatlan, vagyis a streptococcus mellett E. coli is kitenyészett. A kenetre az van irva hogy kevés vegyes baktériumflóra.

Erre is kaptam receptet de már nem merek semmit sem beszedni, mert félek ezek idéztél élő a dolgokat, mert akárhányszor kezeltek egyre rosszabb is rosszabb lett az eredmény. Eddig tisztasági betétet (2évig) hordtam erre, de leszoktam róla, de sajnos van amikor szükségem van rá, mert zavar, még ha nem is ázna át a fehérneműm. Van olyan is amikor kb délutánra látom a fehérneműm, délelőtt semmi vagy minimális. Bocsánat a sok szövegért, de teljesen ki vagyok.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Normális a hüvelyfolyás?

Kedves Évi!

A hüvelyváladék mennyisége a ciklus során változik, ez teljesen normális jelenség!!! A középidőben, a peteérés idején sokkal több, hiszen ez segíti, hogy adott esetben a hímivarsejtek a helyükre kerüljenek. Ha nem tapasztaltál kellemetlen tüneteket, ráadásul az első tenyésztés is negatív volt, akkor nem értem miért kellett a gyógyszer.

Mivel már megtörtént a kúp és az antibiotikumok használata, így most a regenerálás következik!

Biztosan elolvastad a fenti cikket, így láthatod milyen természetes megoldások léteznek a problémádra!

Elsősorban a bélflórádat kell helyretenni szinbiotikumokkal (Probiotic All Flora, Méz almarosttal, Emóció, Fermentpatron), hiszen ha az rendben van, akkor pozitív hatással van a hüvelyflórára is! Irrigálhatsz Emócióval nyugodtan és használj bio joghurtos tampont pár napig, egy alkalommal kb. 3 órára felhelyezve.

Tudod, az a helyzet, hogy a szervezetünk állandóan tele van mindenféle baktériumokkal, ha valaki minden nap bevizsgáltatná ezeket, akkor kész aggodalom lenne az egész életünk.

Mindig az egyensúlyon van a lényeg: a mikroorganizmusok többsége teljesen semleges, csak kis hányaduk alapból jó vagy rossz. A működésük, szervezetre gyakorolt hatásuk attól függ, hogy épp a jó vagy rossz indul-e szaporodásnak és a többi ezek "mellé áll", ezek hatását erősíti. Nálad most azt kell elérni, hogy a jók erősödjenek meg.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

zöld lötyi

Sziasztok!

Szeretnék rendelni a zöld lötyiből , mert nagyon jó hozzászólásokat olvastam a hatásáról visszatérő hüvelyfolyás esetében, amivel én is állandóan küszködök. Emésztési panaszok miatt, csináltam egy máj és epetisztító kúrát, ami után a természetgyógyász a Dr. C... féle probiotikumot, dr. L... folyékony multivitaminját és 1000 mg-os C vitamin szedését javasolta. Ezeket a vitaminokat már 2 hete szedem, kérdésem az lenne, hogy a zöld lötyit szedhetem-e ezekkel a vitaminokkal egyidőben? Nem zárja ki egyik a másikat?

Közben átálltam a lúgosító étrendre, nagyon bízom benne, hogy segíteni fog.

Segítségeteket előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

zöld lötyi és művitaminok

Kedves Jázmin! Nagyon okosan tetted, hogy átálltál a lúgosító, egészséges étrendre!

Az organikus eredetű kiegészítők, amik a természet erejét használják hatásosak mind az emésztés, mind az immunrendszer megfelelő működésére.

Sajnos a szintetikus vitaminok csak terhelik a szervezeted, ezeket nem ajánljuk. Ahhoz, hogy könnyebb legyen a választás szeretnék a figyelmedbe ajánlani egy cikket: Melyek a jó- és hatékony táplálék kiegészítők? Valamint létezik a bionom bolt, ahova kizárólag független szakértők által bevizsgált, kipróbált, tiszta termékek kerülhettek, böngéssz kedvedre!

Értékelés: Nincs

zöld lötyi

Kedves Tünde!

Ezeket a vitaminokat már 2 hete szedem és végig szeretném ezt a kúrát csinálni. a kérdésem az lenne, hogy amíg ezeket szedem, mellettük ihatom-e a zöld lötyit? vagy csak akkor kezdjem el a zöld lötyit inni, amikor ezeket már nem szedem? erre nem kaptam választ.

válaszod előre is köszönöm. üdv

 

 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Szedheted

a zöld lötyit mellettük, Jázmin! Legalább a lötyi egy kicsit tehermentesíti vesédet, belső szerveidet a szintetikus vitaminoktól. Muszáj beszedned azokat?

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

vitaminok

Szia Niki!

Egy természetgyógyász javaslatára szedem ezeket a vitaminokat, mert az immunrendszerem le van gyengülve és egészségügyi problémáim akadtak, többnyire nőgyógyászati jellegűek. (visszatérő hüvelygyulladások). Azért mentem természetgyógyászhoz, mert nem akarom már tovább a hüvelykúpokat használni. most biorezonanciával és akupunktúrával próbálunk javulást elérni. Mivel a probiotikumot és a Drei féle multivitamint is a természetgyógyász javasolta, így nem is gondoltam arra, hogy esetleg ez árthat és nem használ az egészségemnek. Nehezen tudom már eldönteni, hogy mi az amivel jót teszek az egészségemnek és mi az amivel nem. Te immunerősítésre és nőgyógyászati gondokra mit tudnál ajánlani a bionom boltból?

várom válaszod! üdv

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Mit javaslunk nőgyógyászati gondokra?

Kedves Jázmin!

Kérlek, olvasd el a Candida kúra nőgyógyászati problémák ellen és a Beszéljünk nyíltan a hüvelyfolyásról című írásokat és az alatta található hozzászólásokat, kérdésedre a válaszokat, hogy mit ajánlunk nőgyógyászati gondokra ott megtalálod.

Házilag is készíthetsz hüvelykúpot, a receptjét ITT tettük közzé.

Jobbulást kívánok,

Niki

Értékelés: Nincs

Hüvelygyulladás-tengervíz

Sziasztok!

Nekem sokáig volt visszatérő hüvelygyulladásom a kellemetlen tünetekkel, sok mindent kaptam rá, mire végre kiderítették h Streptococcus baktérium okozta a gyulladást. Az egész egy strandolás után kezdődött, (azóta nem jártam strandon), akkor kezdtem el fogamzásgátlót is szedni (amit persze rögtön abba is hagytam), szóval sok mindentől lehetett egyszerre. De aztán csak kiderült h az akkori páromtól kaphattam el, és újra és újra vissza. Az a fejezet azóta lezáródott, évek óta tünetmentes vagyok, abbahagytam a lemosók használatát is, viszont a strandra azóta sem merészkedtem ki. Most nyáron nyaralni mennék a tengerhez és az lenne a kérdésem h a tengervíztől lehet e bajom vagy bármilyen gyulladásom? Illetve megelőzésként alkalmazzak e bármit?

Köszönöm a választ.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

tenger, napfény, nyaralás

Szia! Ne aggódj, semmi bajod nem lesz a tengervíztől, a sós víz fertőtlenít, méregtelenít! Nyaralás alatt a napfény, tenger, friss levegő, pihenés nagyon jó hatással van az immunrendszer működésére!

Lazulj, pihenj, élvezd majd a kikapcsolódást!!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Fokhagyma a hüvelyben

Segítségetekkel sikerült kigyógyulnom a HPV-ből. Azóta kétszer kellett mennem kontrollra. A legutóbbi alkalommal a laborvizsgálat gyulladásos elváltozást mutatott ki. Meglepődtem, mert semmilyen tünetem nem volt. Elkezdtem magam kezelni cickafarkfűteával alul-felül, körömvirágteával.

Majd abbahagytam. Mivel hamarosan ismét meg kell látogatnom a nőgyógyászt, úgy határoztam, belekezdek egy egyhetes alsótájéki fokhagymakúrába. Viszont már az első napon azt vettem észre, hogy bővebb lett a hüvelyváladékom a szokásosnál, a második nap végén meg már enyhe viszketést is érzek. Nem hinném, hogy összeszedtem volna valami fertőzést. Lehetséges, hogy a fokhagyma hozza ki belőlem ezeket a tüneteket?

Eszter

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Mire jó a fokhagyma? Mit keres a hüvelyben?

Kedves Eszter! Hüvelygyulladás esetén nem a legjobb megoldás a fokhagyma, inkább maradj a kimondottan gyulladáscsökkentő gyógynövényeknél!

A fokhagyma tulajdonságai, ami más esetekben kiválóan hasznosítható:

- erős fertőtlenítő (ha a hüvelyben fertőzés áll fenn, akkor alkalmazható)

- fokozza a gyomor emésztő aktivitását, az emésztőcsatornában megjelenő erjedéses, gombás, gennyedő, burjánzó tünetek kezelésére kiváló

- szélhajtó hatású

- a reuma egyik ellenszere

- a bélcsatornából a vérbe jutó aromái közvetlenül is hevítik a vért, ezért baktérium esetén, illetve a szervezet bomló, széteső folyamatainak kezelésére kiváló

- a vér koleszterintartalmát és a vércukor mennyiségét jelentősen csökkenti, vérnyomás harmonizáló hatású

- vérrögoldó képességű, ezért trombózisra való hajlam esetén fogyasztása javasolt, de ezzel együtt a folyadékbevitelt is mindenképpen emelni kell!!!

- a májat hevíti, aktivitását fokozza, így az epe termelődését serkenti, az elzsírosodott, túlterhelt, szennyezett májra kiváló, de gyulladása esetén nem ajánlatos fogyasztani

- légzőszervi megbetegedések, hörghurut, influenzás, meghűléses típusú betegségek esetén szintén ajánlott

- a veséket és a húgyutakat melegíti, fertőtleníti

- ajzószerek hatása "alá" biztosítja az erősítést, sőt maga is izgató hatású afrodiziákum, ez a hatása a korianderrel együtt jobban érvényesül

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Fokhagyma incidens

Olvastam valaki javaslatát, hogy hüvelyi fertőzés esetén helyezzek egy cérnán átfűzött fokhagymát a hüvelyembe. Ez megtörtént, de ez eltávolítása sajnos igen szerencsétlenül sikerült, csak a cérna jött ki, a fokhagyma bent maradt... gondolom nagy galibát nem okoz, ha kicsit tovább bent marad , de sajnos nem sikerül sehogy "kibányásznom"... :D hogy távolíthatnám el? nőgyógyászhoz ezzel nem igazán szeretnék fordulni...

Értékelés: Nincs
wisteria's picture

fokhagyma

A "bennragadt" tampon eltávolításának módszerét ismered? Szerintem a kósza fokhagymával is működnie kell.. Le kell guggolni és erősen nyomni, mintha épp szülnél. Ettől ki kellene jönnie. De ha nem is jön ki teljesen, biztosan lejjebb kerül, ahol már nyakon tudod csípni :)

Értékelés: Nincs

Beakadt fokhagyma :-(

Beragadt, szakadt cérnájú tampon esetén azt írják, hogy le kell guggolni és "kinyomni". Próbáld ki! Guggolj le terpeszben, és próbáld meg kinyomni! Hátha... Vagy ezt már próbáltad?

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Bentragadt fokhagyma

Kedves Fairness!

Nagyon sajnálom, hogy így jártál.

Biztos, hogy sikerülni fog "kikapirgálnod", ha nem megy egyedül, kérd meg Párodat.

Nagyon drukkolok!

Niki

Értékelés: Nincs

Sziaztok!Én ma voltam Nő

Sziaztok!

Én ma voltam Nő dokinál, és megemlítette, hogy sok a hüvely folyásom, azonban baktériumra és gombás fertőzésre negatív a lelet. Sajnos azt tudtam, hogy sok a folyásom, már évek óta :(

Azt mondta, hogy vattás nem tudom mivel törölgessem, azonban sajnos ahogy látható is, nem értettem, hogy mivel.

Tudnátok nekem tanácsot adni, hogy a folyásom, kevesebb legyen? Mi lehet a következménye, ha a folyás nem csökken?
Olvastam a fenti cikket, ki is próbálom amit csak lehet, de valaki esteleg valami házi praktikát nem tud?
Köszönöm a választ

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Milyen színű a

folyásod és mit jelent az, hogy sok? A ciklusod alatt változik állaga, színe, mennyisége?

Értékelés: Nincs

Állaga nem változik, általában

Állaga nem változik, általában fehér, van amikor ritkán sárgás.
Sajnos néha a bugyin is látszik :(

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

hüvelyfolyás

Kedves Marcsy!

Ha egyéb kellemetlen tüneted nincs, akkor elegendő, ha csökkented az állati fehérje bevitelt, cukor, finomliszt fogyasztását. A fenti tanácsok között találsz házi praktikákat is!

Értékelés: Nincs

kétségbeesés határán... :(

Sziasztok!

Első nógyógyászati látogatásomat kb 14 évesen tettem meg, hüvelyfolyás és kellemetlen szag, viszketés miatt. Akkor még nem éltem nemi életet. Most 21 vagyok. Azóta állandó vendég vagyok a dokinál visszatérő fertőzések, bacik miatt. Mindig kúp és krém a végeredmény. Aztán kb 2 hónap jobb esetben fél év és mehetek újra.

2éve vagyok komoly kapcsolatban, állandó problémáim vannak, én nem is mindig érzem, hogy esetleg gondok lennének oda lent, csak másnap a párom mindig szól hogy valami nincs rendben. Ez megy sajnos 2 éve. Ő is mindig kezeli magát. Szex előtt után zuhanyzás van, mindennap tiszta fehérnemű, fogamzásgátlót nem szedek, intimlemosót nem használok. Már lassan nem merek szeretkezni a párommal, félek hogy újra panaszai lesznek ...miattam. Kétségbe vagyok esve. Ez igy nem élet.

Arról a bizonyos zöld löttyről mik a vélemények, tapasztalatok? Már nagyon régen szemezek vele. 1 hete elkezdtem inni a grapefruit mag cseppet, Protexin candid-plus étrendkiegészitő tablettát vettem, azt is szedem. Félek, hogy a párom egyszercsak megunja ezt az állandó szenvedést. Elmondása szerint nem voltak ilyen gondjai, csak mióta velem van. Az előző 2 barátomnál is ugyanez volt, együtt voltunk aztán másnap már jelentkeztek is a tünetek.

Valaki segítsen!

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

állandó hüvelyi problémák

Szia! Elolvastad a fenti cikket? Mert benne van az összes ok és a megoldások is!

Milyen a táplálkozásod és az emésztésed? Mivel kezeli magát a párod? Mint nő, hogyan gondolkodsz Magadról?

Értékelés: Nincs

Sajnos nekem is bele kellett merülnöm ebbe a témába

Sziasztok!

Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, de megpróbálok rövid lenni.
Szóval ma kaptam kézhez a citológiai vizsgálatom eredményét, és elbizonytalanodtam. Elvileg vegyes bekteriális fertőzésem ÉS candida gombám is van. Lehetséges az, hogy ezek egyszerre vannak jelen? Főleg úgy, hogy enyhén több folyás mellett semmi tünet nem kíséri ezeket? Ez számomra teljesen megdöbbentő.

A kicsit több folyás nyárra vezethető vissza. Elutaztunk és az első tusolás után már viszketett, csípett, és darabosabb folyás kísérte. Ez viszont teljesen elmúlt magától, mire hazaértünk, csak az a picit több folyás maradt utána. Innentől van ez a folyásom. Aztán pár hónappal később szükségem volt antibiotikum kúrára, aminek köszönhetően jött a candida albicans (vizsgálat mutatta ki), de erre is kaptam kezelést. Hangsúlyozom, akkor nem volt semmi tünetem, meg is lepődtem. Most pedig az eredmény ilyen "intim helyzetet" mutat. Mindezt úgy, hogy jó ideje teafa olajas óvszert használunk Párommal, foggátlót sose szedtem.

Most elhatároztam, hogy étkezésben is jobban odafigyelek. Eddig se nagyon ettem húst (nem szeretem az ízét), persze néha sikerül jól vegyíteni darálva, és úgy lecsúszik pár falat (kb évente). Régóta tk tönkölylisztet és zabpehelylisztet használok, édesítésre steviat. Ezeket akkor, ha otthon főzök, de persze ezek mellett mostanság sokszor csúszott le "bűnös" dolog (csokik, stb). De ezen is változtatni akarok.

Nekem van itthon  100%-os ausztrál teafaolajam. Erről mi a véleményetek? A bioboltban csak ezt ajánlották belső használatra, az olcsóbb társait egyáltalán nem. Ezt még a mai eredményem előtt vettem, hogy fertőtlenítsem pl a fehérneműket, vagy napi szinten 1 cseppel "tisztán" tartsam a bugyit használat közben. Viszont annyira erős 1 cseppnek is az illata, hogy nem bírom elviselni. Múltkor 2 cseppet cseppentettem elalvás előtt a bugyimra, rá pizsi, rá takaró, de hajnalban fel kellett kelnem, annyira erős volt az illat, és kimondottan nem tetszik nekem (inkább a töménysége zavar). És az illat kimosása is nagyon nehezen megy. Kézzel 2x mostam át, aztán mosógép, de még így is éreztem, foltot viszont nem hagy (). Ismétlem, ez 2 csepp műve. Emiatt bele se mertem fogni abba, hogy pl öblítéshez is használjam, mert ha ennyire erős az illata, én nem tudom elvilseni, hogy éjjel-nappal ezt érezzem ennyire erősen. Vagy az én orrom ilyen finnyás? Vagy ezt a fajta teafaolajat belsőleg ne is erőltessem, ha pl hüvelykúphoz szeretném használni? Irrigálással is szemeztem, de míg kívül könnyen lemosom, ha zavar az illat, bentről nem tudom kiöblíteni. Ezért féltem ebbe is belevágni, mert akkor viszont tényleg nem tudnám  megszüntetni az erős illatot, ha zavarna.

Mit tanácsolnátok?

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

hüvelyfolyás

Igen, a szervezetben együtt van gomba, mindenféle baktérium alapesetben is! Gond csak akkor van, ha az egyensúly felborul, valamelyik kórosan elszaporodik (mármint a rossz bacik és gombák közül).

Ennek számtalan oka lehet, ahogy a fenti cikkben is olvashatod. Ezt Neked kellene kideríteni, átvizsgálva a lehetőségeket. Ha az utazás során alalkult ki, de utána el is múlt, akkor nem az az igazi oka a mostani helyzetnek! Mindig van egy kis folyás, ez természetes, ha nem okoz kellemetlen tüneteket!!! Főleg peteérés során!

Ha a táplálkozásod megfelelő, lelki gondod nincs egy kis külső segítséget igénybe vehetsz. Mivel a teafával nem vagytok jóban, használd a levendulát!

Egy antibiotikum kúra szépen megtizedeli a bélflórát, ami a hüvelyben is jelentkezik. Érdemes tehát belülről szinbiotikummal helyreállítani a normál bélbaktérium koloniákat, erre megfelelő: Probiotic All Flora, Emóció (ezzel irrigálhatsz is!), Méz almarosttal.

És ne aggódj!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm :)

Köszönöm a válaszod!
Az viszont számomra furcsa és talán felfoghatatlan, hogy a vizsgálat azt monta ki, hogy mind a baktériumok, mint a candida el van szaporodva. Nincs még a kezemben az eredmény, ma megyek érte, csak szóban hallottam, és ki lett hangsúlyozva, hogy vegyes bekteriális fertőzés és candida gomba "fertőzés" (talán túlszaporodás?). Ezt így meghallva azt képzelné az ember, hogy valami katasztrófális lehet a helyzet odabent, közben...
Nem vagyok szakember, ezért kérdezem meg, hogy olyan létezhet, hogy egyszerre szaporodik el a baci és a gomba is? Mindig olyanról hallok/olvasok, hogy vagy az egyik vagy a másik.

Most jutott eszembe még egy kérdés. Említettem, hogy teafaolajas óvszert használunk. Azon viszont egyáltalán nem érzem a teafa illatát semennyire. Ennek persze örülök, mert az intim perceknél nem zavar semmi, de akkor is furcsa. Érezni kellene, vagy ennyire elenyésző van az óvszeren, hogy még az én teafatúlérzékeny orrom sem szagolja ki?

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

baktérium és gomba egyszerre

Miért ne lehetne, hogy együtt szaporodtak el, hisz pl. a bélrendszerben is együtt élnek?! Majd írd le a pontos eredményt!

A teafaolajos óvszernek én érzem kicsit az illatát (tényleg nem olyan töményen, mint más 100%-os teafának), a végére viszont nem, elillan közben :)

Értékelés: Nincs

Helyzeti javulás, majd visszaesés

Úgy döntöttem, adok egy esélyt a doki által felírt, gyógyszerész által kikevert kúpnak. Amellett, hogy 5 napig folyamatosan betéttel kellett élnem, mert olyan szinten folyt ki belőlem az az olajos valami, elmúlt az erősebb folyás, szinte csak 1-2 csepp látszódott a fehérneműmön egy nap után. Meg is örültem (de nagyon), gőzös vasalással, meg teafaolajas öblítéssel elkezdtem "kifertőtleníteni" a fehérneműimet és a törülközőket. Én nem tudom, de szó szerint felfordul a gyomrom a teafaolaj illatától. Annyira tömény, pedig 2-3 cseppett cseppentettem csak a vízbe, de kézzel 3x kell, majd géppel 1x kellett utólag kimosnom a ruhát, mert annyira éreztem az illatát. Még a gépi mosás után is a helyiségben, ahol szárítottam, elég erős teafaolaj illatt terjengett. Ez normális? Hogy ennyire erős az illata ennyi mosás, öblítés után is?

Tegnap megint úgy ébredtem, hogy ahogy felkeltem, már éreztem a  folyást. Ami az érdekes, hogy eddig nem zavart. Persze éreztem, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert más panaszt nem okozott, de amióta a doki közölte, hogy sok baci és gomba szaporodott el bent és ez okozhatja, azóta zavar. Tegnap már a fehérneműn is látszódott, ma pedig megint ugyanúgy ébredtem, szóval teljesen visszajött. :( Komolyan, olyan szívesen használnám különféle módon a teafaolajat (irrigálás, joghurtos tamponozással), mert erre vettem, de viszolygok a gondolattól, hogy folyamatosan éreznem kellene az illatát, hiszen ha ruhából 4x-i mosásra se jött ki az illata, akkor bentről pláne nem fogom tudni kimosni. :( Tanácstalan vagyok.

Még van egy kezelésnyi kúp a gyógyszertárból, mert 10-et tudnak csinálni és 5-öt kellett csak felhasználni, de félek, hogy a sok macera és kényelmetlen érzés, amivel ez jár majdnem egy hétig, megint nem lesz tartós. A doki meg még meg is ijesztett, hogy ilyenfokú bacis és gombás hüvelygyulladás mellett a rákszűrést fél évente kell ismételni, nem évente. Most már kellően aggódok. :( Pedig semmi tünetem, csak a kicsit több folyás.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A táplálkozási

és a fentebb is írt tanácsokat ajánlom... Kitartás, nem egyik napról a másikra fog megszűnni a problémád, de ha betartod a javaslatokat, garantáltan meg fog oldódni, hosszútávon!

Ha nem bírod a teafa olajat, miért nem fertőtlenítesz Dr. Steril-lel, ami grapefruitmag alapú, nem tartalmaz teafát. Egy kis löttyintésnyit szoktam a mosógépbe önteni...

Értékelés: Nincs

Várandósság és hüvelygomba

Sziasztok!

A segítségetek szeretném kérni. Lassan 5 hetes kismama vagyok , egyrészt szeretném a szervezetem feltölteni, másrészt évek óta visszatérő hüvelygombával küzdök és most már a babát is féltem. Rengeteget olvastam nálatok és a következőkre jutottam:

Kismama vitaminnak a Perfect Prenatalt szedném, mellé, ha szükséges még, Osteomin tablettát napi 1-2 kapszulát, aranyköles csírát napi 1 evőkanállal, D3 vitamin cseppett, lazacolajat (Omega 3 halolaj) és Humuniqum kapszulát 1*2 db-ot.

A hüvelygomba ellen gondoltam napi 2*10 Grapefruit csepp ivását, a szervezet ph egyensúlya miatt Zöld lötyit, immunrendszer erősítésére az Immun Elixirt, bélflóra erősítésére az  Emóciót és a Méz almarosttal készítményeket, helyileg pedig a (bio)kefíres tampont használnám.

Testgyertyázás lehetséges várandósság alatt? Ill. almaecet napi 3*1 evőkanállal mehet, olvastam, hogy vkinek ez nagyon bevált?! Bár ez lehet már felesleges lenne.

Betettem a kosaramba még a Berber Beauty termékcsaládból fürdősót, vaníliás bőrradírt, vaníliás fürdőolajat, és fekete szappant (heti 1*, ha használhatja kismama) vagy Ghassoult rendelnék, ami kifejezetten jó méregtelenítő kismamáknak.

Az életmódomról annyit, hogy kecsketejes szappannal zuhanyzok, Puricom-mal tisztított vízzel, pamut fehérneműt hordok. Teljesen vegyszermentesen élünk lassan két éve, mind a kozmetikumok, mind a tisztítószerek terén. Egyre egészségesebben táplálkozom, cukrot nem fogyasztok, saját kenyeret sütök némi fehér tönkölyliszttel, rengetek zöldséget és gyümölcsöt is eszem, próbálom kerülni a hús fogyasztását és a tejtermékek közül sajtot, sajtkrémet, ritkán tejszínt eszem (ezek nem bolti termékek, hanem háziak) és csak növényi tejet iszunk egy ideje, próbálok bio minőségű alapanyagokat is beszerezni. Himalája sót használok, bár olvastam, hogy a kismamáknak a só fogyasztását csökkenteniük kellene a vérnyomás miatt. Ez igaz erre a sóra is, ill. nekem inkább alacsony a vérnyomásom, mindig is az volt?!

Már egyre jobban tisztában vagyok azzal, mi a lelki hátterem, hogy miért tér vissza mindig a hüvelygomba, de addig is, amíg megoldódik, fizikailag is szeretném támogatni a szervezetem, főleg ebben az állapotban.

Kérdésem lenne, hogy nem túlzás-e ennyi mindent egyszerre szednem, anyagilag is igen megterhelő, ill. nem terhelném-e meg a babámat ezzel a sok mindennel?

Orvos még nem segített soha a problémámban, már csak magamra és most már rátok hagyatkozom .

Minél előbb szeretnék rendelni, ezért a gyors válaszotokat előre is köszönöm,

Andi

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

sok minden egyszerre

Kedves Andi! Minden bionom termék egyben táplálék is! Ha megteheted, akkor nyugodtan fogyaszthatod őket egyszerre is, legalább jól feltöltöd a szervezetedet, illetve inkább úgy mondnaám, nem fogtok hiányt szenvedni. Főleg akkor, amint írod, hogy a táplálkozásra is odafigyelsz. 

Nagyon ügyesen szedted össze a termékeket! Később lehet váltani más dolgokra, de így elsőre így tökéletes!

A hüvelyi problémákra: ha lelkileg is kezeled Magad (ez most könnyebb lesz babával a pociban:) ), akkor rendeződni fog! Almaecetet csak kúraszerűen fogassz, higítva és max. 1-2 hétig! Testgyertyát most ne használj!

Boldog babavárást!!!

Értékelés: Nincs

Bázikus fürdés kismamának

Kedves Tünde!

Köszönöm a gyors választ.

Még egy kérdés eszembe jutott. A bázikus testápolást is be szeretném iktatni, amihez a forró fürdő a javasolt. Úgy tudom, kismamáknak nem szabad forró vízben sokáig tartózkodniuk a magzat miatt. Ha így van, hogy oldható meg a fürdés, ill. max. hány fokos vízben lustálkodhat egy kismama?

Köszi,

Andi

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

fürdés kismamaként

Olyan hőfokú vízben fürödj, ami kellemes meleg, nem túl forró.

Értékelés: Nincs

hüvelygyulladás szexuális együttlét után

Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy szerintetek miért alakulhat ki hüvelygyulladás együttlét után. nagyon gyakran érzem,hogy együttlét után duzzadt a hüvelybemenet körül minden és égő érzést érzek kb.2 napig, de nem viszket. a nőgyógyász azt mondta a problémámra, ő mindent rendben talál ilyen szempontból, nem lát semmi elváltozást. véleményetek szerint, okozhat valami baktérium, vagy gomba is ilyen problémát, vagy inkább pszichológiai oka lehet?( a behatolás is gyakran fáj) hüvelyfolyással elég gyakran küszködök, 2 éve volt egy méhszájseb beavatkozásom, sokáig nem volt gondom utána, de újabban megint gyakran van folyásom, főleg menstruáció után van gondom. de mióta nemrég olvastam Vali javaslatait, igyekszem hüvelykúpok helyett inkább a teafaolajat és levendulaolajat , joghurtos tampont használni.

szerintetek ki tudna nekem ebben segíteni, milyen kivizsgálásra menjek el? pszichológushoz, kineziológushos, homeopata orvoshoz, természetgyógyászhoz, kenet tenyésztésre? barátommal külöm városban élünk, ezért csak 2-3 hetente találkozunk, de nagyon aggaszt ez az egész dolog, mert érzem hogy valami nincs rendben és tennem kell valamit.

még egy kérdés: a bioboltban ajánlották a Colpo-Cleaner laktóz pezsgőtablettát és a hozzá tartozó irrigátort, hüvelygyulladás kezelésére. szerintetek ezt a terméket használhatom menstruáció, vagy együttlét után? esetleg használta már valaki irrigálásra?

bármilyen tanácsot, javaslatot szívesen fogadok!

Jázmin

Értékelés: Nincs
Évke's picture

hüvelygyulladásra esetleg

Kedves Jázmin!

Nem annyira hasonló a problémánk, de nekem olyannyira bevált a zöld löttyi, hogy úgy érzem mindenkinek ajánlanom kell.

Nekem állandóan égett a hüvelyem, főleg együttlét után. Néha úgy éreztem, mintha lesavazták volna, és folyton gombával küzdöttem már több éve.

Egy hónapja iszom a zöld löttyit, és most már kijelenthetem, hogy elmúlt. Tudom, hogy ennek köszönhetem, érzem, hogy megszűntette a savasságot. Nem feltétlenül savasság okozza a problémádat, de gyanítom nagyon sok problémát az okoz a testben.

Én napi másfél litert iszom.  Próbáld ki, szerintem nagyon finom, csak a kollégák finnyogó tekintetével kell "megküzdenem" napközben.

jobbulást, üdv

Értékelés: Nincs

zöld lötyi

Köszi a válaszod:)

megírnád hogy mi ez a zöld lötyi és hol lehet beszerezni? mindenképp kipróbálnám.

üdv: Jázmin

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Hol lehet a zöld lötyit beszerezni?

Szia Jázmin!

A zöld lötyihez a bionom.hu-n lehet hozzájutni

Niki

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

hüvelyfájdalom

Kedves Jázmin! Teljes a bizalmad a barátod felé? A behatolás előtt rendesen felizgat a "várakozás", vágyakozás? Így a leírásod alapján inkább lelki ok gyanítható! Főleg, hogy az orvos sem talált semmi rendelleneset. Ettől függetlenül a fenti írásban taláható természetes kezelési módokat nyugodtan alkalmazhatod! Első körben a barátoddal kellene őszintén erről beszélned! Ebből kiderülne, hogyan álltok pontosan egymással. Ha minden rendben, akkor magaddal kell kibékülnöd. Ebben valóban segíthet egy kineziológus pl. vagy a harmoniát erősítő gyakorlatok, pl. shang-gung. Testi szinten az aviva, intimtorna.

Értékelés: Nincs

irrigálás

Kedves Tünde!

Köszönöm a válaszod. még azt meg szeretném kérdezni, hogy menstruáció után ha Laktóz pezsgőtablettával irrigálnék,- aminek az összetevői: tejcukor,citromsav, szódabikarbóna, citromaroma- ezzel jót tennék, vagy ártanék magamnak? az az igazság, hogy a bioboltban ajánlották ezt nekem és megvettem, de előbb kikérném a véleményeteket a dologról. szerintetek egyáltalán nem tanácsos az irrigálás, vagy néha lehet? nagyon megoszlanak erről a vélemények.

Jázmin

 

 

 

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

irrigálás pezsgőtablettával

Az összetevők egyáltalán nem a hüvelybe valók, leginkább sehovasem... ha hasznos tejsav bacikat szeretnél feljuttatni, akkor erre kiváló a bio natur joghurt! Márts bele egy mini tampont és azt helyzed fel pár órára!

Értékelés: Nincs

Terhesség alatt candida mentesítés

Sziasztok,

Az elmúlt években rendben voltam a candida okozta ferzőzéssel intim helyen, kivéve azt az esetet, mikor elmentem nőgyógyászhoz és a helyszínen kiértékelt vizsgálat után a doktornő megdicsért, hogy mennyire ritka, mikor nincs semmi fertőzés (gondolom, miket láttak már) és ezzel a tudattal boldogan hazamentem, de valószínűleg nem tett jót az ecsetelő vagy nem is tudom mi az, mikor leveszik a mintát és máris lett egy jó kis viszketős-folyásos-égő borzadályom, amit laktóz irrigálóval és levendula és teafa olajjal kezeltem ki nagy nehezen. Most nagyon úgy néz ki, hogy terhes vagyok, de még dokihoz nem jutottam el, viszont ismét előjöttek a gyönyörűséges tünetek, amit szeretnék kezelni, de nem tudom, hogy terhesen mit lehet és mit nem. Laktóz irrigátorra olvastam, hogy eltérnek a vélemények, így nem merem használni :( Nektek mi róla a véleményetek?

Terhesség esetén csak GrapeVital cseppet ajánlotok vagy esetleg van más házi csodaszer erre? GrapeVitalból csak tablettám van itthon. Ha azt szedem, nem hiszem, hogy elegendő, mert akkor már elmúlt volna... külsőleg lehet a kapszulát szédszedve, feloldani és azzal rásegíteni?

Hamarosan dokinál kötök ki és vhogy még jobban tartok tőle, hogy a vizsgálattal ismét csak ront a helyzeten, aztán meg tuti vmilyen kúpot fog ajánlani.

Ezen kívül gondolom ezt most páromtól szereztem a babaproject alkalmával... tudnátok ajánlani vmit, amivel őt is ki lehetne kúrálni belőle, hogy ne adjuk folyton egymásnak?

Köszi szépen előre is,

Andi

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Hüvelyi fertőzések

Kedves Andi! A hüvelyi fertőzések akkor tudnak elhatalmasodni, ha eleve gyenge az immunrendszer, ez pedig a bélflóra károsodására utal.

Tehát megint visszatértünk az egészséges táplálkozásra, bélflóra pótláshoz.

A hormonrendszerre ható gyógyteákon kívül a fenti tanácsokat tartsd be, irrigálás helyett házi kúppal, "gyógy" tamponnal (bio joghurtos, levendula illóolajos) lehet helyi kezelést végezni. Most nem lenne aktuális az óvszer, mégis a teafást kellene használni az együttléteknél. Belsőleg béta-glükán is jót tesz immunerősítés céljából.

Értékelés: Nincs

Diflucan és Ginazol

Sziasztok!

Seegítségeteket kérném az ügyben, hogy használhatom-e ezt a két gyógyszert. Hüvelygombára írta fel az orvos, de én nem óckodom tőlük. A kenőcs helyett arra gondoltam megcsinálom a kúpot, de a kapszula helyet mit javasolnátok, ha ez nem jó?    És a páromat hogyan kezelhetném?

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Hüvelygomba

Kedves Zsuzsannam267!

Kérlek, olvasd el a Candida kúra nőgyógyászati problémák ellen és a Beszéljünk nyíltan a hüvelyfolyásról című írásokat és az alatta található hozzászólásokat, kérdéseidre a válaszokat ott megtalálod.

Ha bármi kérdés, kétely felmerül Benned, írj!

Niki

Értékelés: Nincs
Cucika's picture

irrigálás milyen vízzel?

Sziasztok!

Meg tudnátok mondani milyen vízzel lehet irrigálni? A közeli bioboltban nem lehet tisztított vizet venni, csak tündérvizet meg pí vizet, ezek megfelelnek a célnak, vagy inkább csak meginni lehet őket? Olvastam, hogy a háztartási desztillált víz is jó, de ez nem tudom mennyire helytálló info, ezért érdekelne a hozzáértők véleménye!

Nagyon köszönöm ha tudtok segíteni!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Az általad felsorolt

vizek megfelelnek irrigálásra. Fontosabbnak tartom a további összetevőket :)

Értékelés: Nincs

Orvos keresése sos

Sziasztok!

Tudnátok e nekem olyan nőgyógyászt ajánlani, aki ki is deríti a probléma gyökerét nem csak kezelgeti!

Vagy ha személyesen fel tudnám venni olyan emberrel a kapcsolatot aki tudna nekem ebben segíteni. A problémám nagyon összetett.

Köszönöm!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Koordinátorunknak írj,

Ő a megfelelő szakemberhez irányít. Lakat Böbét a lakatbobe@antalvali.hu címen éred el.

Jobbulást,

Niki

Értékelés: Nincs

betét örökkön örökké?

Ha minimális  hüvelyfolyás normális az mindig foltot hagy a bugyin és ez eléggé diszkomfort érzést okoz.( akkor is ha teafa rozmaring illo van csepegtetve.) Ha viszont anionos betétet használok nap nap után egyrészt nem túl olcsó, másrészt a spontán szex élményét is megöli, plusz nem is kényelmes. Vagy ha a bugyifelületen meglátszik az már nem a normális mennyiség és kupozzak? Vagy ezt totál normális és minden nő  minden nap betéttel  rohangál és csak nekem problémás? Köszönöm a választ!

Értékelés: Nincs

Tisztasági betét napi hordása-mosható változat?

Kedves Riana,

a kérdésedre sajnos nem tudom a választ, hogy normális-e. De én és mindkét lánytestvérem, mi minden nap használunk tisztasági betétet, kivéve menstruációkor persze.

Én egyrészt azért használom "sima" napokon is, mert nálam sem túl komfortos érzet mikor az bugyin keresztül érzem hogy pár csepp folyásom van és a bugyiból sem volt annak idején túl könnyű szépen kimosni és a foltos bugyi nem túl szép látvány. Nekem is minden nap van valami féle folyás, pár csepp, én nem nevezném ezt túl soknak bár meglehet nem normális, és az is igaz hogy nekem valószínűleg gondom van a sárgatesthormonnal is.

Én azért is szeretem használni minden nap, mert sokszor a folyásból tudom meg hogy hamarosan meg fog jönni a havi vérzés, nekem barna folyás van előtte pár napig és ha mindez a sima bugyiba menne, hát fognám a fejem bugyimosáskor meg olyan érzés lenne mintha bepisiltem volna ha nem használnák betétet. Nekem nem túl zavaró minden nap használni, találtam nagyon jó vékony betétet, amit tényleg nem lehet érezni, nekem ez nem zavaró, de van olyan barátnőm aki el sem tudná képzelni hogy minden nap használjon.

Engem mostanában inkább amiatt foglalkoztat ez a kérdés, hogy ez eléggé megterheli a környezetet is, mármint a hátrahagyott szemét, mint a babáknál a pelenka, bár azért nálunk ez jóval kisebb csomag.

És ezzel kapcsolatban kérdeznék is mindenkit, hogy van-e valakinek tapasztalata mosható tisztasági betéttel? Vagy esetleg mosható egészségügyi betéttel? Láttam netes oldalon többfélét hirdetve, de nekem lennének fenntartásaim amiatt hogy ezek mennyire áznak át vérzéskor illetve folyás esetnén, akár pár csepp esetén is mennyire hatékonyak. Akinek van bármiféle tapasztalata, kérem ossza meg velem! 

Viki

Értékelés: Nincs

mosható betét

Mestruáció előtt/ után persze nekem is pecsétel. két ciklus között  szokott bővebb lenni és oké normális ahogy érnek a dolgok, de azért nem bztató hogy örökkön örökké keljen. Vagy ha a bugyiba távozó már nem normál mennyiség akkor meg lépni kell az ügyben még akkor is ha nincs nőgyógyász szerint gond. Bár szerinte a 7 napos menstruácioba sem halt még bele senki...Hát inkább 2naposat választanék ha lehetne :) Szerintem a mosható nagyon nem higiénikus.  Nem is a viselés zavar, najó azis, azért csak csak érzi az ember, hanem jó lenne kicsit rendesen nem érezni semmit .) Meg hát igen eléggé környezetszennyező a sok szemét. De vígasztaljon a tudat, hogy majd x évtized után nem kell .)Bár addigra jóesetben a gyemekeink teszik ugyanezt. 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A pecsételés

menzesz előtt/után nem tekinthető normálisnak!

A mosható betétnél mindenképpen ajánlatos Dr.Steril használata, így nincs probléma a higiéniával :)

Niki

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Észlelsz-e ciklusod

közben bármiféle változást (csökken vagy épp növekszik a mennyiség)... a betét hordása nem kellene, hogy mindennapos szükséglet legyen...

Niki

Értékelés: Nincs

folyás

Igen természetesen, nem csíp, nem viszket, néha átlátszó mint a "takony" (már elnézést) néha csak ugy pöszmöszöl és tejszínű Igazándiból  amikor nagyobb mennyiség van akkor ugye rögtön bugyicsere kéne mert mégsem ücsöröghet az ember lánya nem tiszta bugyiban, de van hogy  reggel megyek este jövök tehát marad a betét. Ami érdekes hogy reggel meg főleg fürdés után van nagyobb mennyiség(erre még nem találtam választ hogy mitől befolyásolódik, lehet a melegvíz...Pedig tiszta a kád, tiszták a fürdőszerek is nem kotlok órákat(igaz mostanság  nagyon ritkán fürdök inkább zuhany) Semmi cukor semmi fehérliszt minimális husi amikor már nem birom heti 1-2szer. Majd figyelgetem a pg/53-al is hogy van-e összefüggés  a ciklus és a mennyiség között. A nógyógyászati szürésem teljesen negatív lett semmi káros nem volt a dokim szerint. A betegség miatt ugyan a tisztítókurát nem csinálhatom, de gondolkozom egy candida kúrán ártani nem árthat...bár azt meg kimutatta volna a nódoki is ha gond lenne gondolom. 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A candida kúrán

érdemes lenne elgondolkoznod Riana, mert a "bugyicserés" napok - nem a peteérés idején - nem tűnnek normálisnak.

Kérlek, írd majd meg, hogy miként változik a kúra alatt, után a tisztulásod.

Niki

Értékelés: Nincs

kúra

Igen én is ezen gondolkodtam. Csak az mondjuk fura,  hogy egy komplett nőgyógyászati szűrés semmi rendellenességet nem mutat ki, ha mégsincs valami rendben.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A szűrések

Kedves Riana!

Úgy vélem, hogy a jelenlegi nyugati orvoslás csak akkor képes kimutatni szerveink elváltozásait, problémáit, amikor már a bennünk lévő egyensúly oly mértékben felbomlott, hogy jó ideje károsítja szervezetünket - tudod, még nem a megelőzésre helyezik a hangsúlyt :(

Niki

Értékelés: Nincs

kúra

Értem, köszönöm a gyors választ!

Értékelés: Nincs

Gésa jóga

Ez gésa jóga érdekelne, de nem találtam róla semmilyen könyvet, leírást. Valaki műveli, tudna könyvet ajánlani?

Értékelés: Nincs

Fertőzés

Sziasztok!

Nem tudom most már, hogy kihez forduljk ezzel a problémámmal. Körülbelül október elején olyan problémám volt, hogy vérett és fehéres folyás jött a hüvelyemből szeretkezés után mindig, és néha reggelente is, emellett picit fájdalmas is volt a szex. Elmentem nőgyógyászomhoz, aki közölte hogy gyulladásban van a méhem (azt hiszem, mert természetesen motyog és nem lehet érteni amit mond) és felírt egy antibiotikumot. Ezután elmúlt a vérzés, a fájdalom és a folyás azonban megmaradt. Viszketés is jött ehhez az egészhez, és akkor már úgy éreztem, hogy gombás fertőzésről lesz inkább szó. De azért elmentem a nőgyógyászhoz, aki közölte, ránézésre hogy bakteriális fertőzés, felírt még egy antibiotikumot, azt is beszedve semmmi sem változott. Ezután besokkaltam és vettem Canesten Unot , krémet és tablettát. Ezek után minden tünetem elmúlt, kivéve a szeretkezés közbeni szúró, égető fájdalmat. Most már tényleg nem tudom mi bajom lehet, és " szörnyű " úgy élni, hogy lehet hogy komolyabb, és az orvos igazából nagy ívbe ... ik rám . Ha még egyszer ugyanezt a tünetet mondanám neki, elküldene szerintem. Én arra gondolok, hogy a kétfajta antibiotikum ( zinnat, és egy másik 500 mg-os) mind a kettő 10 db-os , esetleg felborította a hüvelyflórámat, emiatt előfordulhat a fájdalom? És ha igen akkor erre milyen gyógymód van? és ezt miért nem mondják az orvosok az antibiotikummal együtt? miért csak ölik a szervezetet?

Válaszotokat előre is köszönöm: Dóri

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Dóri, átmozgattam

hozzászólásodat a fenti bejegyzés alá. Kérlek, olvasd el, sok kérdésedre választ találsz, ha további merül fel, vagy pontosítani szeretnél, ne hezitálj írj és örömmel segítünk!

Niki

Értékelés: Nincs
aloevera's picture

Égő érzés a hüvelyben...és világos okker sárga folyás

Szeretném megkérdezni, hogy hogyan segíthetek magamon hatásosan.

Kamillateás ülőfürdőt vettem, és 1 canesten hüvelytabletta...canesten kenőcs 1* 2*-szer. Abbahagytam, nem akartam belemerülni a tablettába, nehogy többet ártson mint használjon.

Újra kamilla teába mosdás...de nincs változás! ..........és nem bírom a szappant egyáltalán!

Kérem a tanácsát....köszönöm!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Átmozgattam a hüvelyfolyás okaival és kezelésével foglalkozó

cikk alá a hozzászólásodat. Kérlek olvasd el, hisz számtalan kérdésedre a cikkben lapul a válasz. Ha a cikk elolvasása után még van kérdésed, akkor itt bátran tedd fel, és szakértőink megválaszolják.

Értékelés: Nincs

vérzés

Sziasztok!

 

A tanácsotokat szeretném kérni. Vasárnap óta, tehát az elmúlt öt napban enyhén vérzek, mondhatni pecsételés, de nem barna, inkább pirosas. 15 nap után, tehát szinte a ciklusom felénél kezdődött (28-29 napos ciklusaim vannak az utóbbi időben). Semmi más tünetem nincs, nem fáj, viszket stb., 2011 elején műtöttek endometriózissal, de azóta minden rendben van a teljes életmódváltásnak köszönhetően. Tegnap elmentem nőgyógyászhoz itt Görögországban, aki azt mondta, minden rendben van, nem lát semmilyen elváltozást, lehet, hogy az ovuláció jár vérzéssel. Szerintetek minden rendben van? Engem kicsit aggaszt a vérzés, bár az megnyugtató, hogy semmi fájdalmam sincs. Lehet, hogy lelki oka van?

 

Köszönöm a válaszokat előre is!

Janka

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.