
Sokat változott a helyzet gyerekkorom óta. Elterjedt a ketreces tojótyúk tartás, a tojások meg lettek jelölve, a dobozok színesek, az ábrák az érzelmeinkre hatnak. De kiigazodunk a jelölések útvesztőjében vagy csak a szép színes képek és időnként megtévesztő feliratok alapján döntünk, amikor tojást veszünk?
Erkélyünkön, ablakunkban, vagy akár a szobában nemcsak dísznövényeket tarthatunk: a választékot kiegészíthetjük élelmiszernövények vagy fűszernövények ültetésével. Sorozatunk első részében azt mutatjuk meg, hogyan érdemes nekifogni a balkonkertészkedésnek.
A biotermelés fontosságát ezen újság olvasóinak felesleges hangsúlyozni, azt viszont ki lehet jelenteni, hogy ez az egyetlen járható út a gazdaságos és piacképes kisárutermelés területén, amely egyúttal környezetkímélő és t&aacu
Az Európai Unió tagországai közül Ausztriában a legnagyobb a biogazdálkodás által hasznosított terület az összes megművelt területen belül.
Katka és Vali már korábban kifejtette a véleményét Orthorexiaról ezt itt és itt olvashatjátok el. A kérdés továbbra is az, hogy meddig tudunk EGÉSZSÉGESEN gondolkodni az EGÉSZSÉGES táplálkozásról?!
Minél többet olvasunk és tudunk az élelmiszeriparról az ízfokozókról, a "nélkülözhetetlen" E-számokról az adalékanyagokról stb. lássuk be eléggé sok (nem ismert) hatásnak tesszük ki a szervezetünket nap mint nap, ezek után nem értem miért lepődünk meg azon, ha valaki azt mondja erre, hogy köszönöm NEM kérem! Persze az sem megoldás, ha mindent kizárunk magunk körül, mert ennek is meglehetnek a negatív következményei. Keressük meg az arany középutat (ahol tudunk választani a rossz és a kisebbik rossz között)!
Nő a biotermékek iránti kereslet, egyre többen igénylik a vegyszermentes, adalékanyagoktól mentes élelmiszereket. A bioélelmiszerek hatóanyagokban gazdagabbak, mint a "normál" mezőgazdaság által előállított termékek.
Ebből következően kedvezőbb hatást gyakorol az emberi szervezetre, erősödik az immunrendszer és ennek köszönhetően kevésbé leszünk fogékonyak a betegségekre, vagyis kevesebb gyógyszerre lesz szükségünk, kevesebb vegyszeres ételt vásárolunk, és ezek a tudatos döntések bizonyos érdekeket sértenek…
Az amerikaiak kövérebbek lettek a recesszióban, pénztárcájuk soványodásának ugyanis az egészséges étkezés is áldozatul esett - írta a The Wall Street Journal.
Hangulatunk kétségtelenül összefügg az agyunkban zajló kémiai folyamatokkal. De maguk ezek a folyamatok messze nem csak kémiai úton – azaz gyógyszerekkel – befolyásolhatók! Korábban is bizonyították már a mozgás hangulatjavító hatását. Újabban egy merész kutató a kőkorszaki életmód előnyeit fedezte fel és alkalmazta – átütő sikerrel.
Vizsgálatok szerint az import zöldség-gyümölcs rendre szennyezettebb a hazainál. A magyarral sokszor szinte „biót” veszünk, de mire figyeljünk a külföldinél? Vásárlási tippek az FN.hu-n.
Mivel az EU-ban nincs egységes szabályozás a biobor készítésére, igen képlékeny, hogy mit tekintünk biobornak. Gyakorlatilag országonként és minősítő szervezetenként változik. Megnéztük, hogyan fest a hazai szabályozás és a kínálat.
Nem vitás, hogy a szoptatás mellett valamikor mindenképp el kell kezdenünk a babák hozzátáplálását. A szülők nem állnak könnyű feladat előtt, amikor dönteniük kell, hogy milyen ételt mikortól adjanak csemetéjüknek.

Környezetünk és táplálékaink révén nap mint nap akaratlanul is nagy számú, lassan ható mérgező anyaggal kerülünk kapcsolatba. Ez természetesen függ az életmódtól és a tudatosságtól. Rövid körkép a leggyakoribb veszélyekről és a védekezés módjairól.
Az EU országaiban olyan törvényt akarnak érvénybe léptetni, mely szerint nem lehet majd természetes bébiételekhez és gyógyszerekhez hozzájutni.
- Bolgár László interjú
Dr. Mezei Ottónéval, Klári nénivel beszélgettem Budán, érdekes, kertben lévő otthonában. Családjában birtokos is volt, a Nógrád megyében található Legénden gyerekkorában sok időt töltött, főként a parasztgyermekekkel játszva. A gödöllői egyetemen végzett, már több mint ötven éve, az agronómiai karon. A diploma megszerzése után az egyetemen dolgozott nyolc évig, mint tanársegéd. Negyedik gyermeke megszületése után nem kívánták tovább alkalmazni. Ekkor mérnöktanári diplomát szerzett, és mint pedagógus dolgozott, kipróbálva magát minden korosztály oktatásában, az óvodától az egyetemig. Klári néni a biodinamikus és a waldorf mozgalom egyik hazai megalapítója, a Biokultúra Egyesület alapító tagja, a Biodinamikus Közhasznú Egyesület tiszteletbeli elnöke.