Rizstej házilag: 1 kg rizst kb. 2, 5-szeres vízzel felteszünk főni. Amikor a víz tejszerű állagú lesz (kellően sűrű, fehéres-barnás színű), akkor leöntjük a rizsről, és új vizet öntünk a rizsre, majd továbbfőzzük. Mindezt addig ismételjük, míg a rizs "ad tejet". Egy kiló rizsről 3 óra alatt körülbelül 3-4-szer tudunk vizet cserélni, és összesen körülbelül 1, 5-2 liter rizstej nyerhető így. A végén a rizst szitán átnyomkodhatjuk, és ezzel is nyerhetünk még egy kis sűrű rizstejet. A megmaradó rizs sokféle célra felhasználható, kiváló alapanyag például pudinghoz!
Mandulatej: 5 dl víz, 20 szem héjnélküli mandula, egy evőkanál méz, egy csipet só. A hozzávalókat nagyjából öt-hat percen keresztül turmixoljuk, hogy finom, tejszerű anyagot kapjunk, majd sűrű szövésű gézen vagy szűrőn átszűrjük.
Zabtej: 3 ek natúr zabpelyhet szárazon megpirítunk (2-3 perc, folyton kevergetni kell, különben leég egy pillanat alatt). 1/2 liter tisztított vizet felforralunk, beleöntjük a megpirított zabpelyhet, 1 órát állni hagyjuk. Összedaráljuk, szűrőn átpasszírozzuk. Ízesítjük: 1mk sáfrányolaj, 1ek méz, pici tengeri só. Hűtőben 2-3 napig eláll.
"BIO-KAKAÓ" - CAROB-ALMOND MILK (CAROB-os magtej)
Hozzávalók:
1/4 l mandulatej, rizstej, zabtej,
1 evk. szentjánoskenyér por (CAROB-por)
1 evk. agavészirup (juharszirup, rizsmaláta, maltex, sztivia, stb.)
késhegynyi Bourbon vanília
A magtejet a CAROB-porral, a juharsziruppal és a Bourbon vaníliával tegyük a turmixgépbe, jól keverjük össze. Azonnal fogyasztható, kiváló reggeli ital.
DIÓ-TEJ házilag
Hozzávalók:
5 dkg dióbél (frissen törve, esetleg darálva)
4 csésze víz (desztilált vagy szűrt)
1 evk. agavészirup (juharszirup, rizsmaláta, maltex, sztivia, stb.)
Bourbon vanília
Felmelegítjük a vizet, a hozzávalókat összeturmixoljuk, 5 percig állni hagyjuk, majd finom szűrőn leszűrjük. (A szűrőben megmaradt sűrűjét ne dobjuk ki.) Azonnal felhasználható illetve fogyasztható.
Jó kotyvasztást : Hortenzia
Hozzászólások
Szójatej 6 éves kortól?
Sziasztok! A vacsoránk vöröslencse főzelék volt,de a fiacskám csak tologatta el a kanalat a szájától,nem kellett neki
,pedig fincsi lett! Apa szójatejből csinált tejbegrízt magának,s a fiacskánk megette a felét!Az bezzeg csúszott neki! Eddig csak rizstejből kapott,mert úgy tudtam a szóját nem eheti még. Azért Apa utánanézett a neten,s valahol-már nem tudom hol - azt írják hogy csak 6 éves kortól ajánlottak a szójatermékek!
Remélem nem lesz tőle baja?Vagy mit okozhat nála? Most 14 hónapos. Épp ma evett először málnát is.Remélem most ezzel a 2 új dologgal nem okoztunk iszonyat nagy galibát a pocijának! Vagy igen??? Ezen az oldalon még azt is olvasta a párom,hogy az olajos magvak,csonthéjasok csak 3 éves kortól ajánlottak. Most akkor hogy is van ez? Én mostanság készülök neki tökmagból,napraforgómagból kenyérre kenhető krémet készíteni.Most rendeltem neki bio mákot.Akkor ezeket sem eheti? S még lenne egy kérdésem: a párommal esszük a M... R... -t (majd kitörlitek,ha nem lehet kiírni),s én szoktam adni a gyereknek is. Hiszen ez csak csíráztatott gabona. Ezt jól teszem?Van tapasztalata valakinek ezzel a termékkel kapcsolatban?Mi a vélemény róla? A párom colitises,én még szoptatok,ezért ezt használjuk 'családi vitaminnak'. Remélem jó! Jó éjt! Heni
Szójatej, nem 6 éves kortól
feltéve hogy jó minőségű, és GMO-mentes!
Szerintem nem kell túllihegni a gyerekeknél az ételbevezetéseket, időnként én is olyan ajánlásokkal találkozom, amiktől dobok egy hátast! Amúgy meg, ha gondja lesz, azt látni fogod rajta, vagy a végtermékén, és akkor legközelebb nem adsz neki... Nem tudom hol láttad az oldalon, hogy olajos magvakat 3 éves kortól ajánlunk, de ez biztosan valami tévedés, én pl. már 6 hónapos kortól kevertem a gyerekeim ételeibe bio mandulakrémet, és mégsem lett semmi gondjuk... Mákot is viszonylag korán kaptak, de meg nem mondom, hogy pontosan mikor - kábé 2 éves koruk táján.
Azért azt a colitist rendbe kellene hozni! Olvastad ezt?
http://antalvali.com/chron_betegseg_colitis_irritabilis_bel_szindroma_ibs_azaz_gyulladassal_jaro_belbetegsegek Ebben Részletes állapotfelmérést követően személyes tanácsadód tud ebben segíteni Nektek!
Köszi Plútó!
Szia!
Köszönöm a válaszodat! A S.árban vettem,bio,GMO mentes. Viszont most vettem a 'kétbetűs' drogériában Al..tura soja,és szójás rizs italt,meg zab italt,ami bio,de nincs ráírva hogy GMO mentes.S ezek akkor nem is tejek?Amit csk itthon olvastam el,hogy rá van írva,"csecsemőknek nem adható"! Ez ledöbbentett!Remélem nem azért mert ilyen génmanipulált cucc! Már adtam belőle a gyerkőcnek,de így is kap pár olyan dolgot,ami nem bio,mert mindenből azért nem tudom megvenni,de azért nem szeretnék génmanipulált dolgokat adni neki.De nagyon sok mindenre nincs ráírva.Akkor ezt honnan tudom meg?Vagy sehonnan,csak bízzak benne,ugye!
Hű,az én kisfiam még csak 14 hónapos,de már adtam neki mézes,mákos tönköly tésztát,akkor még nem kellene.Pedig olyan jóízűen ette
Ja és még a Boszorkánykonyhában található kenyérrel kapcsolatban szeretnélek kérdezni.A 'tönkölykenyér sütőporral'.Már 4szer sütöttem,s nagyon szeretjük,meg az sem mellékes hogy nagyon könnyű elkészíteni!
Viszont,ez nagyrészt fehér tönkölylisztből áll,vagyis akkor ez is finomított lisztes? Épp amit kerülnünk kellene? Vagy azért egy fokkal jobb annál,amit eddig a bolti kenyérben ettünk? Szeretnék egészséges kenyeret sütni,ha már egyszer rászántam magam az itthon sütésre.Mivel ez volt életem első próbálkozása,ami ráadásul elsőre sikerült,így elolvastam több receptet is,de hű! azokat keleszteni,dagasztani...na ezek biztosan nem mennének. Ebben a receptben foszfátmentes sütőpor van. Ez használható?Úgy értem egészséges,vagy ez is csak valami átverés? Remélem nem keserítesz el ezzel kapcsolatban,mert úgy örülök hogy nem is olyan nagy dolog egészséges,itthon sütött kenyeret készíteni,ezzel a recepttel! Milyen mandulakrémet adtál a gyerkőcöknek?Te készítetted? Én olvastam a 'Boldog szülő.boldog gyerek' című könyvben erről,de gondolom az ilyen bolti mandulakrémek teli vannak mindenféle mesterséges anyaggal. Ebben a könyvben azt írják hogy csecsemő kortól lehet adni,de nekem a gyerekorvos azt mondta,hogy a mandula,dió,mogyoró nagyon erős allergén(na meg ő mondta hogy csak 3 éves kortól adjam az olajos magvakat is),így nem mertem eddig kipróbálni.
Köszönöm a segítségedet előre is! Szép napot!
Heni
GMO-mentes vagy sem?
Szia Heni!
- Nem vagyok szakember, de laikusként azt gondolom, hogy ha egy cég GMO-mentes alapanyagból készíti a növényi tejet - különösen igaz ez a szójára! - akkor büszkén igyekszik ezt feltüntetni a termék dobozán. Ha nincs rajta semmi erre vonatkozó utalás, akkor a termék megkérdőjelezhető alapanyagból készülhetett, szerintem ez esetben ne vedd meg!
- A mézes-mákos tönkölytésztával nem hiszem, hogy bajt csináltál, bár én talán vártam volna még vele pár hónapot.
- A tönkölylisztekkel kapcsolatban olvasd el ezt:
http://antalvali.com/comment/31306/feher-finomitott-liszt.html
és az alatta lévő válaszokat, koncentrálj főleg Konzol hozzászólásaira, ő a szakember ebben a témában! (Egyébként én azt gondolom, hogy minden, amit odahaza készítünk a saját két kezünkkel, az sokkal jobb, mint a bolti tömeggyártás termékei
)
- Nagyon jó a 'Boldog szülő, boldog gyermek" - és lehet kapni 100% bio fehér mandulakrémet, mindenféle adalék nélkül. Keresd valamelyik nagyobb bio ABC-ben! Ez biztonsággal adható a kicsik ételébe, 6 hónapos kortól.
Szép estét Nektek!
finom kókuszpuding
finom kókuszpuding - érdekel...
...a recept minket is!!! megtudhatjuk? azontúl, hogy
köszi!
szia!

kókuszpuding-recept
Szia Eszter! Végülis a Ti tanácsaitok alapján készítettem el a pudingot. 10 dkg bio kókuszreszeléket 1 liter vízben főztem nagyjából 15 percig.Leszűrtem,a felét elraktam üvegbe,a másik felébe (nagyjából fél liter) tettem 3 púpos evőkanál teljeskiőrlésú búzalisztet,a leszűrt kókuszreszelékből is 3 evőkanállal raktam bele és ízlés szerint egy kis mézet csorgattam hozzá.5-8 percig főztem,míg puding állagú lett.Kiöntöttem kis tálakba és miután kihűlt a tetejére kiwit raktam.Jók hozzá a savanykás gyümölcsök. Ma megcsinálom a másik felét is!
Szép napot! ithiliell
kókuszpuding
Szia Viki!
Írtad,hogy a házilag készített kókusztejből pudingot csinálsz.Elég hozzá 1 tk. liszt és attól besűrűsödik?Jó a teljes kiőrlésű liszt is?Bocsánat,ha kicsit nehéz a felfogásom,de még csak nemrég kezdtem bele a boszorkánykonyha művészetébe.Eddig sajnos sok mindent készen vettem.
Üdv:ithiliell
kókuszpuding - ithiliellnek
Szia Ithiliell! Bocs, hogy belekontárkodom, csak annyit szólnék hozzá a kérdésedhez, hogy én még "anno" rendes tejből főztem itthon a házipudingokat, és 3-4 evőkanál liszt kellett kicsit több, mint fél liter tejhez, és kipróbáltam teljes kiőrlésűvel is, és nagyon finom lett
Nagyon sebesen kellett keverni, mert szinte mindig leégett egy picit...
De ez a kókusztej-ötletes puding nagyon tetszik nekem, és ki is próbálom!

pudingoz
További kontárkodás....
Én mindig tejforralóban főztem, úgy nem ég le, max. kicsit összecsomósodik, ha ellustul au ember lánya...
Jó kotyvasztást!
Móni
kókuszpuding 2
Szia Eszter! Nem baj,hogy "belekontárkodtál"!Végül is tőled indult ez a kókusz-mizéria.
Most jutott eszembe,hogy ha elkészítem a kókusztejet,az ugye tele van a kókuszreszelékkel.Azt is benne lehet hagyni a pudinghoz?Csak mert kár lenne kidobni.Viszont így lehet,hogy kevesebb liszt kell bele. Hát,mindenesetre holnap délután kiderül!
Szép estét! Üdv:ithiliell
Kókuszpuding ithiliellnek
Szia! Megmondom őszintén, még sose főztem kókuszpudingot, de nem nehéz dolog. (mint anyukáink a főzött krémeket készítik, csak ők fehér kiszttel
) 1 tk. liszt attól függ mennyihez elég...
az csak nagyon kevés tejhez, hogy jól besűrűsödjön. 1-2 evőkanál biztosan kell 2-3 decihez, különben folyós marad. De persze, hogy jó a tk. liszt, sőt, én nem is főzöm majd mással. Sűrítés szempontjából ugyanolyan, mint a finomított. Ha néha rántásosat főzök, abba is csak tk. lisztet teszek...(én csak tönkölyt használok)
Szóval ha elkészült a pudingom, beszámolok az eredményről, egyelőre még bio kókuszreszeléket sem vettem, így előbb a kókuszvaj lesz a soros. 
kókuszpuding
Szia Viki! Hát,bevallom én úgy értelmeztem az írásodból,hogy a tk.=teáskanál.De most látom,hogy tönkölyt takar.
Ezt a lisztet még nem használtam (inkább teljeskiőrlésű búzát vagy rozst),de már úgyis nézegettem a boltban a tönkölybúza lisztet,itt az ideje,hogy kipróbáljam. Azt hiszem,fele tejből pudingot készítek,a másik felét elrakom,hátha termelődik a tetején egy kis kókuszvaj. Majd jelentem,hogy hogyan sikerült!
Szép estét! Üdv:ithiliell
Tk= mi? Fogalmazzunk pontosan!
Emiatt már egyszer leteremtettelek benneteket, ugyanis a tk. mindenkinél mást jelent:
Ne spóroljunk a szavakkal, mert félreértés lesz belőle!
Tk = ....
Sziasztok!
TK = TotálKár!
...legalábbis én eddig erre használtam a legtöbbször, pedig molnárgyerek vagyok...
Üdv.: Konzol
Ez tetszett Teee móóónárgyerek!
kókusztej
sziasztok lányok, bár kicsit régi ez a topic, talán valaki észrevesz :-) tegnap főztem kókusztejet, 1 l vízhez adtam 10 kg bio kókuszreszeléket, egy viszonylag kellemes illatú, ízű, zavaros víz színű folyadékot kaptam, amivel elégedett is voltam, betettem a hűtőbe, és reggelre láss csodát :-O, a tetején megjelent valami "zsírszerű" anyag, mint a házi tejek tetején szokás, de úgy "befagyva", mint a Balaton jege :-D kipiszkáltam, megkóstoltam, és a számban szétolvadt ez a finom, kókuszízű növényi zsír :-) jól gondolom, hogy az volt? szerintetek nem lehetne ezt is valamire felhasználni? (pl.krémbe?) üdv, Eszter
Kókuszvaj kérdés Krulik Eszterhez
Én is szeretnék készíteni kókuszvajat. A kérdésem az lenne, hogy 1 liter vízhez biztos, hogy 10 kg bio kókuszreszeléket tettél?
Az rengeteg! Nem csak 1 kg-t???
10 dkg kókusz :-DDD
EZERMILLIÓ bocsánat és elnézést kérek az elírásért!!!!!! természetesen csak 10 dkg bio kókuszreszelék 1 liter vízhet.... igen igen, Hortenzia tejnélküli tej receptjében olvastam én is... bocsánat.
ps. ha csinálsz, elárulod, mire fogod használni? érdekelne!
Kókuszvaj felhasználás...
...erre is, arra is... elsősorban testápolásra, de a kisfiam a shea vajat is rendszeresen benyalja
, (mert ő folyton "kentizik") úgyhogy gondoltam akkor inkább saját készítésű kókuszvajat nyalogasson, egyébként is szereti a kókuszt. A tejecskét meg természetesen megisszuk, esetleg pudingot főzök belőle tk. liszttel, egy kis xilittel, vagy stevia-val. Őszintén szólva kicsit beijedtem, hogy mennyibe fog ez nekem kerülni, ha 1 kg reszelék kell bele,
de így megnyugodtam, hogy csak 10 dkg. Egyébként mennyi vaj lett a tetején? Egészen kevéske, vagy azért egy pici tégelybe bele lehet tenni? Mennyi ideig főzted?
Kedves Viki!Tegnap
Kedves Viki! Tegnap tévedésböl vettem egy doboz kokuszvajat. Konkrétan tudsz néhàny tanàcsot adni, hogyan, miként lehet hasznàlni? Keresgélek itt össze-vissza, de nem talàlom, hogy végülis mire jo? Vàlaszodat elôre is köszönöm. Judit
kókuszvaj-főzési ideje
Kókuszvaj
Köszi az infokat! Amint nyitva lesz valami holnapután, be is szerzem a bio kókuszreszeléket, és már bele is vetem magam. Tehát ha tetemesebb mennyiséget akarok, akkor azt hiszem nem 1 literrel kell kezdenem.
Azért az elkészített tej is izgatja a fantáziámat, nagyon szeretjük az ilyesféle nyalánkságokat!
Csak magában kenegetném, esetleg kis shea vajjal elegyítve.
Boltos Emőként mondta Vali, aki többet tudna mesélni róla. 
Kókuszvaj
Szerintem 10 dkg volt a mennyiség!
Hortenzia tej nélküli tejei
Kedves Hortenzia, kipróbáltam a tejeket, nagyon jó ötleteket adtál, köszönjük! Azt szeretném kérdezni, hogy pl. a dió-tejnél mit csinálsz a megmaradt dió-péppel? Nekem sincs szívem kidobni, de nem tudom, mit csináljak vele... csak úgy magában kicsit kiábrándító az íze, már nem olyan édes. üdvözlettel! Eszter
diótej pépje
Kedves Eszter! Bár nem Hortenzia vagyok, csak a tapasztalatom írom!
Bár diótejet még nem készítettem, de a mandulatejből és kókusztejből visszamaradt részeket süteménybe szoktam belekeverni.
Szerintem a boszorkánykonyhában található receptek közül a dió is biztosan sokba beilleszthető. Pl. az Angyalkorongba!
Szerintem próbáld ki!
Sok sikert!
Szeretettel:Borcsa
diótejpép-köszönet!
Krulik Eszter kókuszteje
Mindegy, milyen régi bloghoz írsz, mert mi egy általatok nem látott felületen mindent látunk, időrendben!
Szóval: igen, jól sejted, sikerült kókuszvajat gyártanod. Ez annak köszönhető, hogy bio kókuszt használtál, és nem finomítottat.
A kókuszvaj kiváló bőrápolószer. Emőke tudna róla mesélni...
kókuszvaj
zabtejszín házilag
Megosztom veletek, egész véletlenül sikerült előállítanom, és magam is meglepődtem, milyen "tejszínes" krémes állagú lett.
Nagyon egyszerű: vedd Hortenzia fenti zabtej receptjét és készítsd el, de duplaannyi zabpehellyel. Nincs teljesen olyan íze, mint a boltinak (ahogy a házi zabtej sem olyan), de szerintem használható.
Jó kotyvasztást!
olcsó rágcsi: lenmagropi
A barátnőm Amerika legjobb szívspecialistája mellett dolgozik, gyakorlatból tudja, hogy a koleszterolt legjobban a lenmaggal lehet lehúzni.
A legújabb rákellenes kutatások célpontja is nem más, mint a lenmag.
Ezért ajánlom figyelmetekbe:Pontosabban nem a lenmag, hanem a len héjában található lignan koncentrált változata, ami alkalmas terápiás célokra. Minden napi lenmagfogyasztás kitűnő betegség megelőző.
A lenmag rágcsi, lenmag cracker, koleszterint csökkentő ropit Receptje:
Alap:
Először próbáld 30 deka lenmaggal, barna vagy szőke lenmag, vagy keverve.
Egy fej vöröshagyma, egy gerezd fokhagyma, s a kedvenc fűszerkeveréked,+ szezám mag.
A lenmagot mosd meg jól, rakd bele a vékony karikákra vágott hagymát, fokhagymát. Fűszerezd ízlésed szerint. Áztasd be éjszakára, hogy ellepje a víz, helyezd a hűtőbe. Reggel olajozz ki egy nagyobb tepsit, tégy alá zsírpapírt, ha nincs fólia is jó, de e nélkül is mehet, csak akkor nehezebben emeled ki a tepsiből, ha megsült. Újnyi vékonyan, egyenletesen terítsd szét a kocsonyás masszát a tepsiben.
200 C fokon szárítod 4-6 órát, addig, amíg teljes száraz, ropogós nem lesz mindenhol, bőkdösd meg, hogy nedvesség teljesen elhagyta-e a ropit. Utána kiborítod, eltördeled kis darabokra és tálalod, egészségesebb, mint bármelyik cracker, ropi.
Lehet bármilyen más zöldséget is keverni a nyers lenmag masszához, mint sütőtök darabok, sárgarépa, mini zeller kockák, paprika, paradicsom, káposzta nyáron, apróra vágott petrezselyemmel, bazsalikommal teheted változatosabbá. Ha szereted a pikáns ízeket, pld édes –savanyút, az áztató víz másik fele lehet frissen facsart gyümölcslé, narancs ananász stb. Fantáziádra van bízva.
Természetesen nagyon finom édesen is, mazsolával, darabokra apritott almával, körtével, különféle szezonális gyümölcsökkel és finomabbnál finomabb szeletelt aszalt inyencségekkel, gyömbérrel, fahéjjal, cukorral, mézzel gusztusod szerint. Ilyenkor el kell hagyni a hagymákat. Chia maggal igazi energia ropi.
A tördelés után megmaradt apró törmeléket müzlire lehet rászórni.
Később kilós adagban is meg lehet próbálni. Ha több hagymát akarsz rakni bele, tegyél bele annyit, amennyit az ízlésed megkíván. Ha csak az alapot formálod nagyon olcsó és a legegészségesebb ropi.
chia mag
sziasztok! van valakinek tapasztalata a chia-val? lehet egyáltalán Magyarországon kapni? nagyon sok hasznos tápanyagot tartalmaz. Édua
Chia
Én is pont azt kerestem, hogy lehet-e itthon kapni, és találtam egy oldalt, ahol a hozzászólások között valaki említ egy boltot a Múzeum körúton, ahol állítólag van: http://www.edenkert.hu/konyhakert/gyogynovenyek/chia-salvia-columbariae-gyogyhatasai/2523/
Spanyolországban is nemrég jelent meg, szoktam venni, a reggeli zabpelyhemhez keverem - nekem nagyon ízlik :)
Nőknek segítség hormonproblémákra
Nekem az a tapasztalatom, h nőknél a hormonproblémák okozta sokezer baj könnyedén kiküszöbölhető szójatejjel, akár ízesítettel is, az sem befolyásol a hatását (persze nem ,,vegyszeres'' ízesítésre gondoltam
Szójatej, ahogy én csinálom:
Hozzávalók:
1 l víz
100 g sárga szójabab
víz a mosáshoz, áztatáshoz, stb.
Egy éjszakára beáztatom a szójababot, majd reggel rögtön nekiülök, átmosom és megszabadítom a héjától (ez utóbbi lépés kihagyható, ha nem akarod felhasználni a szójatöretet később, ami melléktermékként marad). Ezek után turmixgépbe teszem friss vízzel (1 literre valót 2 részletben, mert rettenetesen habzik), majd adagonként 1-2 percig turmixolom, h a babot egészen szétdarálja a gép a vízben. Majd a turmixból egy lábasba kerül. Itt óvatosan felforralom (vigyázat, hamarabb felfut, mint a tehéntej!), majd annyira alacsonyra veszem a lángot, h forrásban maradjon, és így tartom egészen addig, amíg a sűrű hab ritkássá nem válik, fel nem töredezik és a turmixolástól kezdve érezhető rettenetesen csípős szag el nem tűnik (ez kb 10-15 perc). Ekkor sűrű szűrőn vagy konyharuhán át kell szűrni, és alaposan kicsepegtetni. Ami a szűrőben marad, az az okara, amiből többek között remek fasírtot lehet csinálni, de akár kenyérféleségekbe is tehető (egyébként fagyasztható is, ha épp akkor nem akarod feldolgozni).
Ez a tej 5 fokos hűtőben néhány napig eláll, de nagyon romlékony, úgyhogy nem érdemes sokat csinálni belőle, csak ami biztosan elfogy 1-2 nap alatt.
A fenti alapreceptbe én bele szoktam főzni egy fél rúd vanília kikapargatott belsejét + a héját is (ez utóbbit persze szűrés után kihajítom). Amikor kész van, akkor én általában biokakaóval és mézzel vagy stevia-val szoktam megcsinálni forró csokinak, de bárhogy ízesíthető. Egyedül a karobot nem ajánlom, mert az kicsapja a túrót a folyadékból, és ugyan nem lesz rossz íze, de a külleme - enyhén szólva - nem lesz étvágygerjesztő.
Egyébként a fenti szójatejből pillanatok alatt lehet isteni tofut csinálni házilag, ha esetleg érdekel vkit, szívesen megosztom azt is
Szep napot
grid
Szójatej fagyasztott szójából?
Kedves Grid (és többiek :))! Tegnap a S..r-ban vettem N...pur fagyasztott szójababot, gondolván, hogy megpróbálok ebből szójatejet gyártani. Most, ahogy a megvalósításon gondolkodom, felmerült pár kérdés bennem
Például hogy egyáltalán lehet-e fagyasztottból csinálni? És ha igen, hagyjam-e felolvadni az éjszakai áztatáshoz, vagy majd a vízben kiolvad? Segíts(etek), kérlek! :) Zsu
Fagyasztott szójababról
Szia Zsu,
Szeirntem használhatod a fagyasztottad is, bár én még nem vettem olyant nem vettem.
A tasakon nincs rajta a felhasználási útmutató? És hogy hogy fagyasztottat vettél?
További szép szapot,
Tünde
Gridnek kérdés szójatej
Beátának - Válasz szójatejről
Gridnek megint szója kérdés
Beátának - válasz szójatermesztésre
Grid tofuja engem is érdekel!
Olyan jó hogy vagy Nekünk!
Kérlek írd le a tofu receptjét!
Puszi!
Beáta
Tofu
Házi tofu
Akkor a nagy érdeklodesre való tekintettel folytatom a történetet, miszerint: hogyan is csináljunk tofut a szójatejünkből?
Onnan kezdem, h előttünk van a tűzhelyen egy lábosra való friss, gőzőlgő, illatos szójatej, ami alatt a lángot minimálisra vettük.
Na itt az első bökkenő, mert szükségünk van kocsonyásító anyagra. Ehhez Japánban egy nigari nevű fehér port használnak, amit tengervízből vonnak ki és leginkább magnézium-klorid van benne (ha jó emlékszem
Keverjünk el 2 tk-nyi kocsonyásító anyagot egy csészényi vízben, majd lassan csurgassuk a tejbe, miközben folyamatosan, lassan kevergetjük. Ez eltarthat egy ideig
Ezek után állítsuk meg a tejet a mozgásában, majd fedjük le és lassú tűzön főzzük még 3-5 percig.
Ekkor a szójatej szétesik szójatúróra és íróra, amit aztán sűrű szitán vagy tiszta konyharuhán át érdemes leszűrni, lecsepegtetni, majd lepréselni. Én úgy szoktam leszűrni, h tésztaszűrőbe tiszta, fehér konyharuhát terítek, beleöntöm az írós cuccot, majd amikor kicsepegett az író a tofuból, akkor ráhajtodatom a konyharuha sarkait a tofura, kistányért rakok rá (ami belefér a tésztaszűrőbe), majd deszka, tetejére kisebb lábas tele vízzel, majd 15 perc pihi. Ez kb elég is, h a tofu összepréselődjön, majd óvatosan kicsomagolom, és vagy azonnal felhasználom, vagy hideg, tiszta vízbe teszem és irány a hűtő. Nagyjából 5 napig eláll 5 fokon, ha minden nap friss vizet kap.
Az írót sem kell leengedni a lefolyó torkán, mert pl a növények meghálálják, ha higítva öntözésre használja az ember, de hallotam már, h vki hajat, arcot mosott vele, némelyek mosogatásra is használják (szintén higítva)... Elvileg iható is, sőt a magas lecitintartalma miatt hasznos is, de szerény véleményem szerint rém rossz, úgyhogy én magam részéről ezt a lehetőséget egyetlen próbálkozás után felfüggesztettem
Miheztartás végett: nagyjából két liter friss szójatejből lesz úgy 60 dkg tofu. Attól függően, h mit szeretnél később csinálni a tofuval, lehet már szójatej ,,korában'' előízesíteni (pl ha keverős/főzés mentes édességet szeretnél belőle csinálni, akkor lehet előre vaníliás szójatejet csinálni).
Remélem kielégítő volt a leírás, és hasznotokra lesz. Persze ha bármi kérdés, óhaj/sóhaj van, szívesen válaszolok
Szép napot
grid
Gridnek
megcsináltam a házi túrót indiai módra és teljesen el voltam ájulva,annyira finom és egyszerű,sokkal egyszerűbb mint az aludtejes változat.A kisfiam is kétpofira zabálta és ez nála nagy szó mostanság.
Egyéb tejtermékre pl tejföl,joghurt nincs valami hasonló kis recepted?
Engem az a recept is érdekelne amit írtál Emőnek,hogy hasonló,mint a brassói.Ha egyszer időd engedi,nagyon hálás lennék ha leírnád.
Köszönöm szépen,
Beus
Beusnak recept - kérdés
Örülök, h bejött a Mindkettőtöknek az indiai túró
Konkrétan arra vagy kiváncsi, h hogyan lehet házi tejfölt, joghurtot csinálni vagy ezekkel szeretnél receptet?
Nem tudom, pontosan mire gondolsz, amiről azt írtam, olyan, mint a brassói. Segítenél mit is írtam pontosan? (Bocsanat, kicsit szétszórt vagyok
Szép napot
grid
Gridnek
igen,konkrétan a házi tejföl és joghurt érdekelne,mert abból sem szeretjük nagyon az "igazit",nekem olyan romlott íz jön le amikor eszem.Hátha finomabban csinálják Indiában.
Túróval kapcsolatban kérdezném,hogy Te mennyi citromot facsarsz bele?Én 1 liter tejhez adtam olyan másfél citromot,lehet hogy sok?Amikor kihűlt,akkor teszed bele vagy forrón?
Brassóival kapcsolatban ha jól rémlik azt írtad,hogy hígabb és zöldborsó van benne.
Köszönöm szépen
Beus
Beusnak tejtermék + recept
Konkrétan a tejföl Indiában ismeretlen fogalom, viszont ha tudsz szerezni nyers tejet, akkor arról leszüretelve a tejszínt, néhány napig érlelve tejfölt kapsz. Mondjuk köze nincs a bolti ,,tejfölhöz'', de gondolom ez a cél
A joghurt ezzel szemben nagyon is ismert dolog Indiában és lépten nyomon használják is finomabbnál finomabb ételek-italok készítéséhez. Ezt otthon állítják elő, viszont jóval kacifántosabb, mivel egyrész meleg tejet kell használni és melegen is kell tartani, másrészt oltani kell hozzá a tejet. Ez utóbbit a legegyszerűbben úgy teheted meg, ha veszel vhol olyan joghurtot, ami ,,házi'' készítésű (ismerettségi körömből úgy tudom, néhány helyen lehet kapni Bp-en, bár én még soha nem vettem). Nem kell sok belőle, én nagyjából 1 deci joghurtot rakok 1 liter tejbe, bár ez attól is függ, h mennyi marad az előző oltásból (ha több, hamarabb lesz kész, ha kevesebb, lassabban). A tejhez még hozzákeverek 1 csapott teáskanálnyi kristálycukrot, majd melegen tartom egy éjszakán át. Reggel aztán tiszta üvegbe töltöm és mehet a frigóba. 5 fokon nagyjából egy hetet bír, bár nem sokszor fordult elő, h ezt tesztelnem kellett
Indiában ettől a recepttől annyiban térnek el, h mivel nemigen van hűtőszekrény, ezért kora reggel vesznek oltóanyagot, délre megcsinálják a joghurtot, mehet bele a kajába, majd elfogy, mielőtt hűtőbe kéne tenni. Tehát ők nem folytonosan csinálják, nem kell életben tartaniuk a mikroorganizmusokat, ezért ők nem használnak cukrot bele (ellenben az ,,oltóanyagárus'' igen). Egyébként ne ijedj meg a cukortól, mert nem marad a joghurtban, ha megkóstolod a kész joghurtot, nem lesz édes, érlelés közben meg nem illik belepiszkálódni
Az indiai túróval kapcsolatban én forrón rakom bele a citromot, ahogy kint tanultam. Tudom, h ezzel szinte minden ,,jósága'' elveszik a citromnak, viszont itt a tej feldolgozása a cél és egyébként is tavasztól őszig egész nap legelek a kertben
Mennyiségileg a citrom... hömmm... nemistudom. Azért vagyok bajban, mert én folyamatosan facsarom bele kis hatásszünetekkel, és amikor azt látom, h már szépen összeugrott, relatíve tiszta a savó, akkor abbahagyom. Vagyis fogalmam sincs. Bocsánat
Mondjuk a legrosszabb, ami történhet, h túl sokat raksz bele, de akkor is a ,,legborzasztóbb'', h olyan íze lesz, mint nagyanyáink palacsintatöltelékének (azaz savanykás). Ez talán elviselhető, úgy vélem.
Ami meg a brassóit illeti... Azt hiszem, Emőnek nem brassóihoz hasonló ételt említettem, hanem csirkepörkölthöz
Mellesleg a brassóihoz hasonlót is ettem, csak a brassóival ellentétben csípős volt, mint Indiában minden, ami nem édes. Egyébként vega brassóit pl. csinálhatsz, ha kicseréled a húst lepréselt, kockákra vágott és forró, bő olajban aranyságrára pirongatott indiai túróra.
Remélem segítségedre lesznek a fentiek.
Szép napot
grid
gyümölcs csak magában jó?
A tejes hozzászólásokról jutott eszembe, mi a vélményetek a tejes turmixokról, amikbe gyümölcsöt tesznek (maradjunk most a jó minőségű biotejeknél)?
Úgy általánosságban is érdekelne, hogy mit szóltok ahhoz, amikor gyümölcsöt együtt eszünk valamivel (tej, gabona, növényi tej, úgy láttam, a receptek között is vannak gyümölcsösek, stb.) vagy mondjuk müzlibe tesszük.
Sok olyan velemény van, ami szerint a gyümölcs csak magában fogyasztható büntetlenül, utána legalább 1 óra kell amíg teljesen megemésztjük, így hasznosul a legjobban. Ellenben, ha valami mással együtt esszük, desszertként fogyasztjuk, vagy ráeszünk az 1 óran belül, akkor nem tudjuk megemészteni és elindul a rothadás odabenn...
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!!!!
Szép napot!
Virág
Re: Gyümölcs csak magában jó?
Nem akarok szakértőnek tűnni, viszont ha pl csak a Kolláth-reggeliből indulok ki, akkor ez az állítás már nem állhat meg a lábán (mármint az, h gyümölcsöt csak önmagában szabad enni).
Saját (család) és velem kapcsolatban álló emberkéknek ez az ételtípus (mármint a Kolláth-reggeli) pl rettentő sokat segített egészségügyi dolgokban, ami számomra ellentmond annak, h egészségtelen lenne.
A tejes turmixokról pedig csak annyit szeretnék mondani, h Indiában akárhova mész, kétféle behűtött italt nyomnak a kezedbe (illetve árusítanak mobil bódékban): tejes turmixot, ami vagy gyümölccsel, vagy fűszerekkel és olajos magvakkal készül, vagy ,,lazán'' megpucolt vegyes gyümölcsturmix, gyümölcsmagokkal. Minél melegebb van, annál több tejeset isznak (jól behűtve persze) és nincsenek emésztési- ill. bélproblémáik. Pedig ha ettől valóban emésztéstől eltérő bomlás keletkezne a belekben, akkor az érezhető lenne (ha ők nem is, én biztosan éreztem volna magamon
De ez persze az én eszmefuttatásom/véleményem...
Szép napot
grid
A tej és India
Sziasztok!
Átmozgattam Zsuzsi felvetéséhez a hozzászólásokat, egyik kedvenc témám, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.
Hadd tegyek hozzá egy kicsit a tejes dolgokhoz.
A tejet nyilván nem ok nélkül tették "feketelistára", de miért is?
Összességében a jól elrontott táplálékok között van. Megint készíthetünk egy összehasonlítást a régi kontra új világról, a nagyüzemi állattartásról és a legelésző bocikról. Egy biztos, a tehenek korántsem voltak a mai túltenyésztett, giga mega tejmennyiséget adó, vakcinázott, gazdaságos tejelő tehenek.
Virág kérdései az elválasztós étkezést illetően Harvey Diamond Testkontroll c. könyv által népszerűsített táplálkozási hullámra utalnak vissza, amit én az 1990-es budapesti kiadásból olvastam, (17 éves!) és a 80-as évek Amerikája a forrás. A magyar nagyüzem sajnos mindig a "rossz" nagyüzemi kultúrát óhajtott követni...
Az akkori átlag nagyüzemi amerikai tehénnek ahhoz is antibiotikumot kell szednie, hogy a lábán megálljon és a tőgye ne legyen folyton gyulladásban. Virág leszögezte ugyan, hogy csak jó minőségű bio tejről lehet szó, de a nagyüzemi-ami aztán bolti tej a mai napig hasonló forrásból származik. A biotehenészet pedig korlátozza ugyan a táplálék minőségét, a használható gyógyszereket, de szintén nagyüzemi, és a tejet ugyanúgy pasztörizálják, homogenizálják stb.
Aki élő ételekben gondolkozik, annak a tej is lehet élő, ha nincs elölve a baktériumflórája. A nyálkásítás már más tészta.
Ha Indiához kapcsolódunk, macerállak Grid, szedjük össze, hogy miért áll jobban az indiai konyha. Nincs tapasztalatom, de ilyenek jutnak eszembe, hogy Indiában:
- a kevésbé feldolgozott forma olcsóbb, ahogy az ésszerű lenne pl. hántolatlan magvak
- a rengeteg fűszer, amit használnak pl. gyömbér, kurkuma-antioxidánsként, emésztésjavítóként stb is működnek
- a tejet, mint húspótlót használják minden formájában, részben a vegetarianizmus okán
- részben vallási okokból a húsok mennyisége és milyensége eltér a jóléti társadalmak húsfogyasztási szokásaitól
-alapvetően sok a szegény, kincs az étel, ezért minden hasznosítható zöldséget is rendületlenül megesznek, akárcsak Kínában, ahol több, mint egymilliárd embert kell étkeztetni
- hagyományőrzésből ötös, azaz megint részben vallási okokból nem lehet oly mértékben eltántorítani őket a házikoszttól
A teheneiket én szikáraknak, bandukoló, legelésző teheneknek láttam, akik évezredek óta a kultúra részét képezik.
Az olaszokat ugyanígy nem lehet eltántorítani a jó minőségű alapanyagoktól, a franciák köztudottan finnyásak, vagy a japánok, akik bevételük 60%-át élelmiszerre költik.
Ha hazagondolok, nekünk hova lettek a ridegen tartott állataink, a malackáink, és egyéb hagyományos szárnyasaink, a gabonáink, a kerti zöldségeink tárháza. Nekem sok variáció bejön, a gyümölcs reggel éhgyomorra is, de az egészséges étkezés irányelve talán az kellene legyen, hogy mindenből természethez közelibb, minőségi alapanyagot. Esélyünk sem lenne megenni azt a sok szemetet. A többi már jönne magától. A legelés a kertben...
Re: A tej és India
Ezennel felhatalmazlak Téged is, mint Mindenkit, h nyugodtan maceráljatok, abból csak tanulhatunk mindannyian
Való igaz, h az indiai tehén nem a mi általunk ismert bekaszlizott, begyógyszerezett szerencsétlen, akit tejgépnek használnak. De ez leginkább azért van így, mert az angoloknak nem volt idejük kiépíteni a Európában elterjedt ,,gazdaságot''. Vagyis az indiai tehén azért nincs bekaszlizva, mert a ,,kaszlit'' minden évben elvinné a monszun tehenestől, és az drága mulattság lenne, a gyógyszer meg sokkal drágább, mint a gyógynövények folytonos etetése (akarva-akaratlan).
Ezt csak azért írom, mert bár Indiát teljes szívemből imádom, és szeretném azt mondani, h hagyományszeretet rejlik a dolgok mögött, de sajnos ez nem így van.
A tehenet
- egyrészt azért nem ,,használják'', mert egyes kasztok számára szent állat, így a békés egymás mellett élés kimondatlan törvénye kikényszeríti a szabadság megadását az állatoknak (akár Mumbai belvárosában is);
- másrészt egész India infrastruktúrája még az angolok által kiépített rendszer, az indiaiak szinte semmit nem raktak hozzá (nem kell nagyon közelről vizsgálni, h ez feltűnjön), és így, egyrészt az elavultsága, másrészt pedig az ,,érzékenysége'' miatt, nem nagyon lehet rá komolyan építeni (mondjuk Európai stílusú tehenészetet).
Ami pedig az élelmet illeti:
- van pl. nekik Megdumálszuk, meg vegetáriánus Pidza Hátuk, amit a fiatalok azért használnak tömörülőhelynek, mert az olyan ,,nyugati''. Egyébként utálják a ,,kontinentális'' konyhát (ahogy ők nevezik). Az a véleményük róla, h ízetlen, tartalmatlan, egyhangú, nehéz és macerás elkészíteni. (Lehet még konyháról vmi rosszat mondani ezeken kívül?
- nagyjából a lakosság fele vegetáriánus (persze ez az arány területenként változik), ők valóban húspótlóként használják a tejet, de a többiek étrendjében sokkal kisebb szerepet játszik. Náluk inkább megmaradnak a tejes frissítők, illetve az elmaradhatatlan reggeli és esti tejes tea (nem angol módra, indiai módra
- persze az igaz, h a hús a sok különböző táplálkozású kaszt mindegyikének az étrendjében sokkal kisebb szerepet tölt be, mint bárhol a nyugati világban. Cserébe a rizsfélék, gabonafélék és a hüvelyesek viszik el inkább a pálmát. De ennek sem vallási oka van elsősorban, hanem az, h Indiában a mai napig nagy szó, ha vkinek az otthonában van hűtőszekrény. Márpedig a húst (elkészített vagy akár nyers állapotban) nemigen tudod tárolni a nagy melegben és a magas páratartalomban anélkül, h rövid időn belül magától ki ne mászna a konyhából.
Ennyit a miértekről
Tulajdonképpen csak arra szerettem volna rávilágítani, h az indiai sem a hagyományai és a vallása miatt marad meg az indiai konyhánál, hanem azért, mert azt látja, h a nyugati társadalmak szenvednek a saját táplálkozási szokásaiktól (ld pl ,,nincs időm kaját csinálni'', ,,nincs étvágyam semmihez''), és az emberek (gyerekek) egyre nagyobb része nem szeret enni -- ilyen Indiában nincs. Számtalan olyan történettel tudnálak traktálni Titeket, ami azt bizonyítja, h a vallásos indiai igenis belemegy akár erkölcstelen dolgokba is, ha azt látja, h a Nagy Nyugati Ember csinálja és még élvezi is...
Lényeg a lényeg: véleményem szerint nem kell vallás vagy komoly filozófia ahhoz, h meglássuk, mi az, amit jobban kell csinálni. Ahogy Te is írtad, Emő, a szemléletünket kéne megváltoztatni az étkezéssel és az élelemmel kapcsolatban ahhoz, h továbblépjünk, és ehhez bármilyen jó példa tetszőlegesen felhasználható (kinek-kinek igénye szerint).
Szép napot
grid
adok a tejnek még egy esélyt
Évi
mandulatej
Ma vettem végre mandulát, hogy készítsek mandulatejet. De a recepted alapján nem tudom hogyan készítsem, milyen víz kell hozzá? sima vagy forralt?
Találtam egy másik receptet, itt másképp írja az elkészítést és más a víz/mandula arány is. :-((( Így már nem is merek nekikezdeni!
....
Évi mandulateje
Igaz, nem Hortenzia vagyok, de ha megengeded válaszolok!
Az ideális a tisztított víz... ha nincs, akkor ásványvíz, vagy "sima", semmi esetre sem forralt...
Én is Hortenzia változatát ismerem, és készítem is:
10 dkg olajos/csonthéjas mag = jelen esetben mandula
1 l víz
A magot betesszük a turmixgépbe, először csak annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje, aztán ha már összeturmixoltuk a magokat, jöhet a többi víz...
kb. 1 evőkanálnyi mézet teszünk hozzá, de ez ízlés-függő, tessék bátran kóstolgatni ;)
Először érdemesebb kisebb adaggal kezdeni, és kipróbálni, hogy a család hogyan is reagál rá! Ha marad, akkor ezekkel a növényi tejekkel ételeket is lehet készíteni, habarni, stb.
Szép estét, Niki
már megint mandulatej
Hortenzia receptje szerint 0,5 l vízhez 20 szem, Niki szerint 1 l vízhez 10 dkg, ami nálam 80 szem, de a kettő nem egyezik. Lehet buta kérdés, de akkor melyik jó? Lehet mindkettő (?) csak annyi, hogy ki hogyan szereti és milyen állagúra készíti?
Én a több mandulát választanám...
Niki, aki konyhatündér ;-)
Azt hogy éretd, hogy "10 dkg olajos/csonthéjas mag = jelen esetben mandula", lehet más olajos magból is készíteni akár? Nem is tudom, gondolok itt mogyoróra, tökmagra, ez jutott most eszebe.
Mindenesetre holnap most már biztosan megcsinálom, mert ma megerősítést kaptam az elkészítésében. Azt szeretem benned Niki, hogy ha valamit nem értek, akkor te olyan jól elmagyarázod, hogy azt már elrontani nem lehet. ;-) A kenyérkéket azóta is rendületlenül sütöm és azt esszük, bevált. :-)
További szép estét ill. jó éjszakát!
Évi
Néhány hozzászólással lejebb találsz még növényi tej recepteket... akár napraforgó-magból is...
Azt pedig, hogy fincsi kenyeret sütsz, a TE érdemed! ;)
Niki
tejre variációk
Köszönöm, Évi
Évinek növényi tej
1 éves kor után már lehet adni a piciknek mandulát, mogyorót, napraforgómagot, tökmagot és egyéb olajos magvakat darálva... így a növényi tejeket is...
Persze, váltogassad neki, lehet, hogy valamelyik nem is fog neki ízleni, míg a másikat imádni fogja...
Ihatsz mindennap mandulatejet... :), de miért ne variálhatnád Te is? ;)
Szép estét, Niki
növényi tejes kérdés Nikihez
Kedves Niki! A picik táplálásával kapcsolatban nekem a te hozzászólásaid jelentik az etalont.:) Most olvastam, hogy szerinted az 1. születésnap után javasoltak a növényi tejek, ezzel szemben én már napok óta adok bio tönkölybúzából készült növényi tejes kásákat a 8 hónaposomnak... Most vettem fehér mandulakrémet és épp kérdezni akartalak, hogyan készíthetnék ebből mandulatejet, szintén a picurnak, ám most elbizonytalanodtam... Segítenél, hogy van ez az egész pontosan? Nagyon köszönöm! A.
Növényi tejes válasz Ave-nak
Kedves Ave!
Remélem, még nem késő válaszom...
A búzával én még várnék egy cseppet a helyedben. Kását készíthetsz neki barnarizsből, kukoricából, árpából, zabpehelyből, rozspehelyből... Ezeket kiválóan lehet variálni, és nem csak gyümölccsel, hanem zöldséggel is el lehet készíteni. Egy kis hidegen sajtolt olajjal, zöldfűszerekkel kimondottan ízletes és tápláló ételt készíthetsz Picikédnek.
Ha nem eszik húst, akkor hamarosan a kölest is bevezetheted neki.
Ha nincs allergiás a családban, akkor adhatsz neki mandulatejet.
Amennyiben sokat olvasol, kutakodsz akár könyvekben, akár az interneten a táplálkozásról azt találod, hogy sok esetben egymással teljesen ellentétes nézeteket vallanak nagy nevű természetgyógyászok, szakemberek. Az egyik azt mondja, hogy a mandulatejet csak 1 éves kor után adjunk a gyermeknek, míg a másik állítja, hogy anyatejpótlásra is kiváló. Az egyik magabiztosan kijelenti, hogy az első gabonakásákat akkor adjuk a gyereknek, ha kinőttek az őrlőfogai, míg egy másik, hogy a hozzátáplálást akár kezdhetjük a kásákkal, hiszen ezen az éghajlati övön ezt adták a kicsiknek elsőként - főként télidőben...
Nehéz a döntés. Olvass, tájékozódj, majd hallgass a szíved szavára, vagy nevezzük csak anyai ösztönnek!
Jó éjt, Niki
a tej meddig áll el?
Gondolkodtam azon hogy a 16 hós gyerkőcöm tápszerét lecserélném valamilyen tejre, és most olvasgatok utána hogy milyen variációk vannak.
Erről jut eszembe, hogy szüleim frissen fejt tehén tejet isznak, hetente párszor viszi át nekik a néni, aki feji. Anyukám mindig azonnal felforralja, de mennyire fontos az hogy fel legyen forralva?
növényi tejek eltarthatósága
Hűtőben kb. 3-4 napig állnak el.
Épp az imént válaszoltam a zárt fórumon a hőkezeléssel/pasztörőzéssel kapcsolatosan :)
Kétféle módja van a pasztőrözésnek:
1. rövid ideig tartó hőkezelés, 71-71 fokon 40 másodpercig ( ez a kíméletesebb eljárás)
2. magas hőfokú hőkezelés: 85-90 fokon, néhány másodpercig.
A hőkezelésre azért van szükség, mert ezzel tartósítják. A hőkezelés során a baktériumok jelentős része elpusztul, így azt kapják, hogy a tej néhány nappal tovább eláll.
Viszont így kisebb a vitamintartalma, mint a nyers tejnek, ja és az értékes tejfehérjék is denaturálódnak. Szóval a legjobb a nyers tej, ami megbízható helyről származik és nem forraljuk fel...
Számos kutatás bizonyítja, hogy az állatok növekedését egyértelműen a nyers tej segítette a legjobban, ezt követte a pasztőrözött tej, míg az ultrapasztőrözött tej hatott a legrosszab módon.
Amit még érdekes megemlíteni, hogy a koppenhágai állatkísérletek kimutatták, hogy a tej allergizáló hatása a homogenizálás következtében a húszsorosára emelkedik.
Sok szeretettel: Niki
rízstej - rízsliszt
Sziasztok.
Lehet hogy most hülyeséget kérdezek, de nekem úgy rémlik, mintha egyszer azt olvastam volna itt az oldalon, hogy rízslisztből is lehet rízstejet készíteni. De akárhogy keresem, nem találom ezt a hozzászólást most. Tehát vagy nagyon rosszul emlékszem, vagy csak nem találom. Szóval a kérdésem az lenne: lehet?
Előre is köszönöm: Móni
Rizstej Móninak
Én is keresgéltem, de csak úgy találtam, hogy rizsből (barna) készítik a rizstejet. A hely, ahol keresgélsz itt az oldalon ez van.
De ha valaki mégis tud ilyen ötletet, az szóljon.
Üdv, és szép napot,
Ági
rízstej
Szia Ági,
köszönöm a válaszod. Sajnos én is csak ezt a hozzászólást találtam meg. Hát mindegy. Azért ha valaki esetleg emlékezne még a rízslisztesre is (ha egyáltalán volt ilyen), annak megköszönném, ha megírná.
Móni
rizstej rizslisztből
Éppen tegnap este találtam rá erre a hozzászólásra. Remélem ez volt az.
http://antalvali.com/megelozes_4_nem_lehet_eleg_koran_kezdeni_gyermekeink_vedelmeben#comment-15227
Ani
Aninak köszönöm
Szia Ani.
Köszönöm szépen!!!! Igen, ez volt az. Egyszer régen olvastam, és utána pedig már nem találtam. De most már megjegyzem hogy hogyan is lehet csinálni. Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy elküldted!
Móni
kókusztej
Sziasztok!
Én kókusztejet készítenék a gyerkőceimnek, de a kókuszdió beszerzése kicsit problémás.
A kérdésem az, hogy kókuszreszelékből nem lehetséges?
Segítségeteket előre is köszönöm: Piros