Kedves érző lények! Rátaláltam erre a másfél órás videóra, és úgy vélem, nagyon izgalmas és nagyon korszerű, felelősségteljes állásfoglalást rejt.
Emberi testben élünk. Annak milyensége határozza meg, milyen életet tudunk végigélvezni, vagy végigszenvedni. Nem mindegy, hogy éled az életedet vagy túléled! Egy kínai közmondás szerint: Az egészséges embernek 100 kívánsága van, a betegnek egy. Az évek múltával egyre több test-tudatosság kell ennek a 99 kívánságnyi különbségnek a megtartásához. Ide kívánkozik egy megjegyzés is, miszerint aki nem beteg, az egészséges-e? Az ajurvéda szerint akkor nem vagy beteg, ha optimista vagy, vannak terveid és törekszel jobbá válni. Tehát ha csak lenyomod egyik napod a másik után, rutinból és öröm nélkül, akkor betegnek vagy tekinthető. Tehát jelentkezzen az, aki a mai napon örömteli tudott lenni!
Milyen izgalmasan hurkolódik az élet? Pár éve felkértek egy induló újságba cikkírásra, a gyógynövényekről kicsit máshogyan. Végül nem lettek közölve, s ahogy olvastam Berni írását, elkapott egy jé-élmény, hogy talán itt van a helye és ideje. Lévén hogy semmit sem tarthatunk meg magunknak, mindenkinek vannak kincsei és azt a többiekkel meg kell osztania. Ennek a szándéknak a figyelembe vételével kívánok jó olvasást!
Itt a tél. Legjobban ekkor lehet az életünket összekötni a világegyetemmel. Mellyel a kapcsolatot növényeken keresztül legkönnyebb megteremteni. Bolygónk legöregebb lényei akkor is itt voltak, amikor mi még nem, és várhatóan túl is fognak élni bennünket. Szédítő távlatok hajladoznak egy pitypangban akár. Csak figyelmünkre várnak.
Sziasztok! Arra gondoltam, megosztom veletek az egyik előadásom szinopszisát, szerintem kompatibilisek vele ennek az oldalnak az olvasói. Élvezzétek, jó gondolkodást.Mivel most tanulom az együtt-lélegzést ezzel a rendszerrel (Köszönöm Csaba, Isti!), ezért kicsit élesen tudom közzé tenni, hogy havonta vannak előadásaim a József krt. 26 alatti Édesvíz könyvesboltban, s ma is lesz, aminek a címe. A csonton túl- mibe kapaszkodhatunk. 1730-tól. Alapfokú időmenedzselési önképző Balogh Péter :-)
Még mindig nem az izmokról beszélünk, de mindjárt odaérünk. Most már van csontvázunk, mindjárt jön a kellő pongyolasággal való ismertetése a csontváznak, minden apró kis csontot eszem ágában sincs elemezni, ez nem anatómus-kongresszus.
Kezdjük azzal, hogy ugye az a jó ízület, ami nem lötyög, pl. lépcsőzéskor vagy forduláskor nem recseg, nem kattog. Mi kell ehhez? Maradjon az ízület középen, "egy helyben", de természetesen reagáljon a nyújtó, csavaró igénybevételekre is.
Jelenleg már van csontszövetünk, van alaktani és mechanikai alapunk, most pedig megtesszük az első lépéseinket. Mi is kell ehhez?
Hogy mozogni tudjunk, a két egymásra tekintő csontvégnek össze kell kötődnie. Ez az ízület, azaz a megszakított csont-összeköttetés. Amit a csontvégeket összekötő ízületi tok és a szalagok hoznak létre.
Most már tudjuk, miből áll a csontunk, mint csontszövet.
Nézzük meg a csontot, mint szervet!
Az ember testét alkotó kb. 206 db különálló, tehát szervnek tekintendő csont alak szerint csöves, lapos, köbös és labirintusos lehet. Csöves: végtagcsontok, lapos: agykoponya, bordák, lapocka, csípőcsont, köbös: csigolyatest, kéztő-lábtőcsontok, amik úgymond "összeroppanva" tudnak kompressziós törést szenvedni, labirintusos, vagy légtartalmú: arckoponya, funkciójuk súlykönnyítésen túl a hangadás rezonáló-tereinek képzése.
A nevem Balogh Péter, Vali kollégája vagyok. 12 éve foglalkozom masszázzsal, ízületekkel, biomechanikával. Tanulmányoztam orosz, indián és ázsiai módszereket s jelenleg a saját megértésemet igyekszem elmélyíteni, némi fitoterápiai, és energetikai elemmel tuningolva. Végül, de nem utolsósorban állattenyésztő szakirányú agrármérnök is vagyok, úgymint párizsi-, virsli- és kolbász-"szakértő".