AntalVali.com

A magyar mesék

Bíró Lajos szerint egy magyar érzésű, lelkivilágú ember számára csak a saját népének hagyománya lehet igazán iránymutató: ezért született magyarnak.

Magyar ősmesének a magyar alkotású, ősvallási tartalmú népmeséinket nevezhetjük.

Ezek többnyire a halhatatlanság és a boldogság kereséséről szólnak: Tündér Ilona szerelmének, a gyógyító és ifjító életvizének és az életfa gyümölcsének megszerzéséről.

Meséink alapjául a magyar ősvallás gyógyító és révülő bölcs papjainak (regöseinek, táltosainak, jósainak) túlvilági élményei szolgálhattak. Ezek a tanító-beavató és egyben gyógyító elbeszélések tőlük származhattak.

E mesék tehát nem kitalált történetek, hanem a felső és az alsó világok rejtett valóságáról szólnak. Meséink gyakran vándorútra indulással kezdődnek, emlékeztetve arra is, hogy vándorok vagyunk a Földön, melyen csak átmegyünk, keresve az igazi otthonunkat. E hosszú vándorút pedig mindig a Túlvilág valamely tartományába vezet: vagy az alvilágba, ahová a Gonosz legyőzésére indul a hős, a fogságban levő Fények és lelkek kiszabadítására; vagy a magasságba, az égbe, a mennyei társ és a boldog tündérhon megkeresésére.

A magyar ősmesékből sajátos, össze nem téveszthető lelkiség és szellemiség árad. E meséket olvasni felemelő és megtisztító élmény.

A mese mint beavatás, a megismerés magyar Útja, ez a mi sajátos utunk. Kiutat keresve a boldogtalanság világából a boldogság honába, a mulandóságból az örökkévalóságba.

Ha nincs meg bennünk – Jézus kifejezésével élve – az Isten országának (vagyis a tündérek mennyének) képe és vágya, akkor leragadhatunk az alsóbb világokban.

Ha valakiben nem tudatosul az ember igazi célja és küldetése: a felemelkedés az eredeti és a valódi égi hazába, akkor hiábavalóan telik el az élete.

Gyönyörű ősi meséink felragyogtatják bennünk a mennyei, a valóságos Élet fényét, és megmutatják még ma is az oda vezető utat. Azaz: őrzik magukban a lényeget, a legfontosabb igazságokat. Ezért nem lehet eléggé komolyan venni e meséket.

Tartalom:

• A magyar mesék
• Néhány magyar mesefordulat, meseelem pszichológiai leírása
• Néhány ismert mese elemzése
  • Hajnal - Koszecz Sándor szerint
  • Vízi Péter és Vízi Pál - Boldizsár Ildikó szerint
  • Fehérlófia
  • A három kismalac - Bruno Bettelheim értelmezése szerint
  • Hófehérke és Rózsapiroska - Az antropozófusok értelmezése szerint
  • A halász és az ifrit - Bruno Bettelheim értelmezése szerint
  • Jancsi és Juliska - A skóciai Findkorn közösség hívei, a Lerner házaspár értelmezése szerint
  • Hófehérke - Az Arany rózsakeresztesek szerint
  • Csipkerózsika - Rüdiger Dahlke szerint
  • A libapásztorlány - Bruno Bettelheim értelmezése nyomán
• Ajánlott és felhasznált irodalom

Csaptak is olyan lakodalmat
soha szebbet, soha vígabbat,
három nap, három éjen át
ünnepelték az ifjú párt,
de egymást látták csak azok,
nem is sejtve, mily boldogok.
S hogy a mese kerek legyen,
harmadnap ő is megjelen,
a palota kertjébe száll
harmadnap az aranymadár;
ott csattog egy rózsabokorban,
soha többé nem száll el onnan.
(Pilinszky János: Az aranymadár)

Régebbi folklórfeljegyzések a falusi élet megfigyeléséről azt mutatták, hogy Magyarországon szinte mindenütt eleven volt a mesemondás, hosszú téli estéken, felnőtt emberek egymásnak meséket mondtak. Szerették hallani a meséket, s a pergő friss anekdotát, a jókedvű, falucsúfoló történeteket. Az öreg mesemondók visszaemlékezése szerint a közösség mindig megbecsülte a „szép szavú, nagy emlékezetű” mesemondókat. A hazai meseszó szerves része volt a falu életének, a katonasorsnak, a vándorló munkások estéinek idegenben. A vándorok mesemondással hamarabb kaptak szállást, a koldus könnyebben jutott adományhoz, s egy jól elmondott tanító mese, a vitás kérdéseknél is perdöntő lehetett.

A mesemondók alakították, variálták a meséket.

Ismerjük vallomását erről az egyik kiemelkedő tehetségű, alakító hajlamú mesemondónak, a negyvenhárom éves halásznak, Czapár Ferencnek: „Egy hétig is elment, amíg egy mesét elmondottam. Azt el lehet kezdeni mindenről. Asztalról, tányérról, ami éppen jön. A mese éppen olyan, mint ugye, van az a kis facsemete. Fejlődik, az ember megnyesi, oltja, pucolja, lesz ága, levele, gyümölcse. Egy élet fejlődik, akár az ember is. Ki gondolná, mi lesz belőle? Ilyen a mese is ugyan. […] A mese úgy megy, ahogy akarjuk, csak alapja meglegyen, abba mindent bele lehet hordani.”

Ma ez a modern kultúrában teljesen felbomlóban van, a törzsi kultúrákban van már csak jelen.

A mese nemcsak a közös szórakozás, közösségkovácsolás eszköze, hanem tanítás hordozója is. Hallgatói lelkében önkéntelenül olyan rugókat mozdít meg, amelyek lelki átalakuláshoz, emelkedéshez, integrálódáshoz vezetnek.

Az ember számára óriási segítséget jelent. Modellt szolgáltat az élet eseményeihez, a világ megértéséhez, ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a világban.

Minden mese olyan varázstükör, amely belső világunk egy részét tükrözi, és azt az utat, melyet meg kell tennünk, hogy eljussunk az éretlenségtől az érettségig. Aki hajlandó a mesék mély igazságát megélni, először csak a csendes felszínt fogja látni, amelyben a saját képe tükröződik vissza, később azonban megláthatja a lelke mélyén levő zűrzavart, de a kivezető utat is, hogy hogyan tud önmagával és a világgal békét kötni.

A mese előadásmódja egyszerű, közvetlen, hallgatói elé nem állít semmiféle mércét. Még a kisgyermeknek sem kell úgy éreznie, hogy elvárnak tőle valamit, aminek nem tud eleget tenni. A mese nem követel semmit, ellenkezőleg, biztonságot és reményt nyújt, s azt ígéri, végül minden jóra fordul.

A sok évszázados szájhagyomány a meséket addig finomította, míg egyszerre tudtak szólni az emberi személyiség különböző rétegeihez, és éppúgy beférkőztek a gyermeki észjárásba, mint a felnőtt gondolkodásba.

Tartalom:

• A mese szerkezete
• A mesék és az úgynevezett „biztonságos” történetek
• Melyik mesét válasszuk, és hogyan mondjuk?
• A gonosz a mesékben: Helyes-e rémtörténetet mesélni?
• Miért fontos a mese?
• A mesék gyógyító ereje

ARCHETÍPUSOK AZ ÁLMOKBAN

A létezés alapját szolgáló alkotó erőket az emberek mindig is szimbólumokkal fejezték ki (elemek, istenek, kozmosz). Olyan szimbolikus történetekben, mint a mítoszok és legendák, emberi tulajdonságok kerültek kifejeződésre: őszinteség, igazságosság, hősiesség, könyörületesség, bölcsesség, bátorság, szeretet.

A jóga bölcselete szerint, ha az elmében megszűnik a tudatos gondolkodás (akár szándékosan vagy fiziológiai okok miatt), csökken az érzékszervek megszokott működése, és nem közvetítenek újabb benyomásokat a tudat számára. A külvilág tudomásulvétele megszűnik a beálló csöndben. Mindaddig azonban, amíg nincs tökéletes egyensúly a tudatban, üresen nem maradhat, ezért gondolatok, képek, benyomások emlékei igyekeznek felszínre jutni benne. Az álmodás, az álmok világa átveszi az ébrenlét helyét és szerepét. A tudatunkban emlék-benyomások akkor is felbukkannak és egymáshoz kapcsolódnak, amikor ébren vagyunk, de mivel egyidejűleg a tárgyi világról is van tudomásunk, ezek csak gondolatok és elképzelések formájában tudnak megnyilvánulni.

Ha azonban a külső összehasonlítás lehetősége megszűnik, akkor ezek már nem gondolatok és elképzelések, hanem tárgyi valóságot képeznek számunkra. Tehát a felmerülő álomképek lényegében ugyanazok, mint az elképzelések és gondolatok.

Mind az álmodás, mind a gondolkodás a tudat tevékenysége. Ha ébren vagyunk bizonyos fokig, azonosítjuk önmagunkat a gondolkodással, de közben az érzékeink állandóan közvetítik a tárgyi világot is. Ez az azonosítás azonban, amikor álmodunk, teljessé válik, mivel megszűnik a tárgyi külvilág. Ezért a gondolatainkat a mi vélekedéseinknek tartjuk, álmainkban viszont benne élünk.

Az ébrenlétben a testet és a tudatot egy kifelé törekvő aktivitás jellemzi, amelynek hajtóereje az érzékeket a külvilág felé irányítja és a gondolkodókészséget is hasonló irányba kényszeríti. Tehát az ébrenlét folyamán, egész gondolkodásunk az aktivitásnak erre a hajtóerejére támaszkodik. Amikor azonban a test és a tudat tevékenysége a minimumra csökken (passzívvá válik), a tudat elveszti ezt a támaszt, és az altudat örvényléseinek tehetetlen prédájává válik. Az aktivitás az ébrenlét állapota tehát, a passzivitás pedig az álmoké.
Valamennyi aktivitás és passzivitás mindkét állapotban benne rejlik. Nincsen ébrenlét csekély álmodás nélkül, és az alvásban is jelen van egy bizonyos tudatosság (érintésre, erősebb zörejre fölébredünk, fogalmunk van az idő múlásáról, meghatározott időben ébredünk föl stb.). Minden cselekedetünket, gondolatunkat egy félig tudatos ébren-álmodás festi alá, amely különböző hangulatainkban nyilvánul meg, és befolyásolja gondolkodásunkat és magatartásunkat.

Mind az álom, mind az ébrenlét elemei ugyanazokból a benyomásokból állnak, mind a kettő egyformán valóságos az átélés pillanatában, mindkét állapot átélése a tudatban megy végbe.

A jóga bölcselete szerint egyik sem abszolút valóság, mindkettő egyforma értékű illúziókból áll.

A gyakorlati jóga azonban minden megnyilvánulást valóságosnak tekint, mert különben nem használhatná fel a szerzett tapasztalatokat saját céljai érdekében. Ebből kiindulva, minden valóságos, amit tapasztalunk, és az álmokat is valóságként kell elfogadnunk, amíg benne élünk. Valamely álombeli történés, zuhanás, ijedség, szerelem, ugyanolyan igazi élmény számunkra, mintha ébren élnénk át. Véletlenek nincsenek, sem az ébrenlét, sem az álmok világában. A jóga felismeri e két állapot hasonlóságát, akármennyire ellentétszerűnek tűnik is. Ami tovatűnik, nem lehet valóság. A valóság a két állapot között van, és lényegében különbözik ezektől. Ahhoz, hogy a tanítvány ezt felismerje, közelebb kell hoznia az ébrenlétet az álmokhoz, hogy megtalálhassa a két állapot érintkezési pontját, az átmenetet. Ebből a szemszögből nézve, az ébrenlét világa éppen olyan látszatvilág, mint az álmoké, az ébrenlét világa csak egy törvényszerűségekhez kötött válfaja az álmodásnak. Fel kell ébredni mind a kettőből tehát.
Amíg azonban a felébredés nem történik meg, mindkét állapot jelenségeit meg kell figyelnünk.

Az elme nyugalmi állapotában, amikor a tanítvány befelé fordul, nagyon finom meglátással megfigyelheti, hogy az ébrenléthez tartozó gondolatokkal egyidejűleg, álomképek is felbukkannak. Látszólag a kettő között nincsen összefüggés, azonban egy és ugyanabban a pillanatban csak egyetlen hajlandóság tud megnyilvánulni, ezért bármely gondolat és a vele egy időben felbukkanó álomkép, ugyanabból a szimbólumból fakad. Ha a tanítvány megtalálja ezt a közös szimbólumot, akkor a megnyilvánulni törekvő hajlandóságot is felismeri, és ki is egyensúlyozhatja azt. Például azzal a gondolattal egyidejűleg, hogy influenzajárvány pusztít, felmerülhet a tudatban egy duzzadó vitorla képe vagy egy nyíló virágbimbó. Látszólag távol álló dolgok ezek egymástól, de közös bennük a „kiterjedés” szimbóluma. A kiterjedés mögött pedig vágyódás van, a vágyódás irányára a képek részleteiből következtethetünk. Például a hajó karcsú teste vagy a virág hajlékony szára egy lányra emlékeztet, a virág színei a lány ruhája mintázatára stb. Tehát egy látszólag össze nem függő gondolat és vele egyidejűleg felbukkanó álomkép áttetszővé válhat, és a tanítvány a tudatában lezajló alakulások mögé nyerhet betekintést. Felismeri, hogy álombeli lényei mind énjének kivetítődései, önálló létük káprázat és mozgási szabadságuk csak annyi, hogy az álmodó pillanatnyi sorsát teljesítik be. Az álom és ébrenlét hasonlóságát ismerve, ezt az összefüggést meglátja önmaga és az ébrenlét külvilágának élő alakjai között is.

„Ahogy álmaink alakjai is belőlünk fakadnak, éppúgy az ébrenlét külvilágában is minden tárgy és élőlény is mi magunk vagyunk. Cselekvésük a mi sorsunk. Sorsuk pedig a miénkből származik. Bármely külvilág valamennyi lényét és jelenségét: kivetített én-képek alkotják csupán!”

Az álmok fajtái

Sokféle álom van és fontos mindegyik, mivel legtöbbször lényeges üzeneteket tartalmaznak az álmodó számára.

Következőképpen csoportosíthatjuk az álmokat:

1. Ingerálmok
2. Erotikus álmok
3. Szadisztikus álmok
4. Rémálmok, nyomasztó, lidérces álmok
5. Vágyálmok
6. Betegséget jelző álmok
7. Hétköznapi zárszámadásos álmok
8. Kompenzációs álmok
9. Figyelmeztető álmok
10. Telepatikus, látnoki, jós álmok
11. Krízis álmok
12. Repülő álmok
13. Zuhanó álmok
14. Halál és feltámadás álmok
15. Visszatérő álmok
16. Nagy álmok

A természetes táplálkozáshoz való visszatérés az egészséges életmódra való törekvés egyik legfontosabb tényezője. A környezetünkben vadon termő növények között több olyan is van, amiből ehető ételeket készíthetünk, amellett, hogy gyógynövényként is használhatjuk őket. A legtöbbjük előfordul a saját kiskertünkben is, de általában gyomnövénynek tartjuk, pedig sok közöttük ehető.

„… se le ne becsüljük, se túl ne becsüljük az álmokat – hanem becsüljük meg, mint lényünk mélyéről jövő sajátos jelbeszédet” (Gyökösi Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom)

A betegség és az egészség olyan fogalmak, amelyeket csak egyes számban használhatunk, mert egy adott ember állapotára vonatkoznak, és nem külön-külön a testrészeire vagy a szerveire. A test önmagában sohasem lehet beteg vagy egészséges, mert a testben csak a tudat ismeretei (információi) fejeződnek ki és válnak láthatóvá.