AntalVali.com

Egy hét csodálatos történetét szeretném megosztani veletek.

Magyarországon évről évre bővül a bababarát kórházak száma. Ez nagy előrelépést jelent a kórházban szülők számára, a korábbi állapotokhoz képest.

Nagy örömmel vettem kezembe az „Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért” nyilatkozatát az otthonszülésről.

Szeretném oldani azt a feszültséget, amit az előző cikkemben hagytam magam után. Most egy pozitív élményemet készülök veletek megosztani. Egy budapesti szülészet várandósoknak tartott foglakozásába nyertem bepillantást a napokban. A csoportot Mona Lisa csoportnak hívják. Ennek majd később lesz jelentősége.

Az elmúlt pár hónapban egy kedves barátnőmet kísérve lehetőségem nyílt egy kórház szülésfelkészítő tanfolyamán részt venni.

A múlt héten a Merlin színházban voltam egy nyílt szakmai esten. A címe az összejövetelnek: Erőszak a szülőszobán. Nagy reményekkel mentem, mert arról volt szó, hogy a szakma képviselteti magát. Ehhez képest egy szál szülész – nőgyógyász képviselte mind a szülészek hadát, mind a kórház intézményét. A kihirdetettel ellenben egyetlen egy betegjogi képviselő sem jött el, egy szál szülésznő volt még jelen. No és persze a lelkes dúlák, otthon és kórházban szült anyák, és végül, de nem utolsó sorban Geréb Ágnes.

Az este a Nórák (Történetek a szülőszobából) című film megnézésével kezdődött. A történet főszereplője Nóra, aki várandósága közben megkérdőjelezi a vizsgálatok értelmét és jogosságát. A dokumentumfilm bemutatja más nők életsorsát is, a szülés körülményeit, örömteli és szomorú eseteket egyaránt feldolgoz. Nóra nehezen szánja rá magát arra hogy elinduljon vizsgálatokra, mikor megtudja kisbabát vár. Elmondja, hogy visszautasítja a hüvelyi vizsgálatot, mert fél nehogy baja legyen tőle a babának.

"Olyan semmiség az egész
Tényleg semmi különös
Olyan egyszerű
Egyszerű, de nagyszerű is
Nem kell hozzá semmi más
Mint nyugalom, türelem
és hogy egyedül lehessünk magunkkal
Egyedül.
Mert minden a külvilágban történő dolog
egy mozdulat, a többiek zajongása
Mind kellemetlen, és zavaró lehet
Olyan érzékeny ilyenkor az ember
Hogy a legkisebb dolog is megzavarja
Ez a tökéletes magány ideje kell hogy legyen
De nem az elhagyatottságé nem ezt mondom,
ebben a nyugalomban békében
csöndben, éppenséggel arra
figyelünk, aki érkezik, vagyis a gyerekre
és ebből a kicsi lényből annyi szeretet annyi béke árad, hogy semmitől sem kell félnünk
mintha mind a ketten egy bűvös kör közepében lennénk
Amin belül soha többé semmi baj nem érhet minket
Olyan nagy biztonságban és békében vagyunk, ugyan mitől kéne félnünk?
Nincs más dolgunk
mint
elmerülni az örömben
és várni"

Gondolja ezt a szülésről egy montreali asszony, és mi is valami hasonlót szeretnénk biztosítani a gyermekét váró, vajúdó asszonynak.

Ez nagyon nehéz, nem azért mert nem ez a természetes igénye magának a szülő nőnek is, hanem azért mert ezt nagyon mélyen eltemeti az a kilenc hónap amit nagyon helytelenül terhesgondozásnak hívunk, a szülőszoba légköre, a hozzá  érkező orvosok, szülésznők, kórházi személyzet, megnyilvánulásai. Nem is pont a fizikai kontaktus, mint inkább az amit a metakommunikáció hordoz.

És nem csak az a bizonyos kilenc hónap, hanem az is meghatározó hogy ő kislányként mit gondolt a gyermek megszületéséről, hogy képzelte el.