Korábban - legidősebb gyermekem pocakba kerülése előtt - több mint 5 évig gyakoroltam harcművészetet (az ATMAN iskolában). Imádtam. Imádtam a formagyakorlatokat, szinte meditatív állapotba kerültem végzésük alatt, és szerettem az órákig tartó "faállást" is. Persze az elején szenvedtem tőle, de hamar megszoktuk egymást.
Évezredekkel ezelőtt az akkori tudósok vizsgálni kezdték a természet kincsestárát olyan növényeket keresve, amelyek nem kizárólag a betegségek kezelésére, hanem az EGÉSZség megőrzésére is szolgálnak. Növények használatával olyan gyógyászati rendszert és természetes kezelési módokat fejlesztettek ki, melyek kedvezően befolyásolják az egészséget, és ezt elnevezték ayurvedának, mely szankszkritül "az élet tudománya"-t jelenti.
A noni "az élet tudománya" egyik fontos növénye és maga a gyümölcs a "hosszú élet" titka, hogy miért is találtatott annak, az alábbi bejegyzésből kitűnik.
Tartalom:
Egy ősi legenda szerint, Buddha napkeltekor egy fehér elefánton az erdőben járva megpillantotta és megízlelte a gyümölcsöt. Jótékony hatását érezve megáldotta a mangosteent, és a mennyország ajándékaként az embereknek adományozta.
Az ázsiai emberek ezért a mai napig az egyik legszentebb és legértékesebb gyümölcsök egyikének tartják, amit az istenek gyümölcsének is hívnak. Nézzük egy kicsit bővebben, hogy miért is...
Tartalom:
„A légzés az a köldökzsinór, amelyen át az élet folyik belénk.”
R.Dahlke
Rengeteg szó esett már arról, hogy milyen alappillérei vannak az egészséges életmódnak, hogy mikre kell odafigyelnünk, nemcsak a táplálkozás terén, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe, hanem az sem elhanyagolható szempont, hogy miket kenünk magunkra, mivel tisztítjuk magunkat és környezetünket.
Igyekszünk roppant tudatosan élni, de az élet legszükségesebb részéről elfeledkezünk, talán erre fordítunk a legkevesebb gondot, a légzésre…És itt most nem a sejt-, ill. bőrlégzésre teszem a hangsúlyt, bár roppant fontos mindkettő, hanem a tüdőlégzésre. A levegő végül is a legfontosabb táplálékunk; szomjazhatunk napokig, koplalhatunk hosszú hetekig, de levegő nélkül csak pár percig bírjuk…
A mindennapi megszokott légzésünk sajnos messze eltávolodott a természetes, helyes légzéstől. Az ázsiai kultúrák évezredek óta meghatározó jelentőséget tulajdonítanak a légzésnek, ugyanis helyes légzéssel előnyösen befolyásolhatjuk testünk fizikai és mentális folyamatait, és harmonizálhatjuk, kiegyensúlyozhatjuk belső lényünket. Ez nagy hatással lehet életünk minőségére és időtartamára, továbbá utat nyit a lelki fejlődés számára. A levegő az oxigén, a prána, a kozmikus energia korlátlanul rendelkezésre álló hordozója mindenki számára - egyformán.
Tartalom:
Kedves Olvasónk!
Az utóbbi időben az alább olvasható receptekből készült sütik váltogatják egymást a sütisdobozunkban. No, meg a mézeskalács, de azt most nem írom le, mert ha beírjátok a keresőbe, hogy "mézeskalács", akkor több receptet is olvashattok. Amit mi szoktunk készíteni, azt a Plébános mézeskalácsa alatt lévő egyik hozzászólásban olvashatják, én Benda Judittól tanultam.
Tartalom:
Itt az október vége, a nagy multi áruházláncok hamarosan karácsonyi díszbe öltöztetik üzleteiket, kikerülnek a polcokra az ajándékok… és beindul a Nagy Karácsonyi Dömping Bevásárlás…az ajándékozás manapság gyakran csak arról szól, hogy tehetünk egy pipát annak a neve mellé, akinek megvettük az 523. nyakkendőt vagy az előre csomagolt – csöppet sem méreganyagmentes – kozmetikai pakkot
R.Ildikó "Reform" almatortája ihlette ezt a bejegyzést... Az utóbbi időben oly gyakran készítem el az alább olvasható süteményt, a család és barátok kérésére, hogy úgy határoztam megosztom Veletek eme remek és egyszerű receptet...
Külső környezetünkből folyamatosan asszimilálunk anyagokat, ugyanakkor megállás nélkül ürítjük ki a szétesett, lebontott anyagokat, anyagcsere-végtermékeket, amelyek többnyire mérgeznék a szervezetünket, ha nem ürülnének ki. A megfelelő bontás-építés arány általánosságban is nagyon fontos, de ezt a fehérjéket illetően talán még inkább elmondhatjuk.
Sziasztok!
A szerdai összejövetelen többen érdeklődtetek a kókuszos süti receptje felől, így felkerül a Boszorkánykonyhába 
Semmi ördöngösség nincs benne, ennél a receptnél egész egyszerűen kicseréltem a hozzávalókat... 

A kétezeregy kiadó ezúton tisztelettel meghívja Önt Jennie Overend – Julie Vivas: Szia Baba! című könyvének bemutatójára, amely az első magyarul megjelenő mesekönyv az otthonszülésről
Vendégeink:
Feldmár Intézet
Feldmár András köszöntőjét felolvassa tanítványa, Büky-Tompa Áron, a University of British Columbia pszichológia szakos hallgatója
Dr. Geréb Ágnes független bába, szülész-nőgyógyász, pszichológus
Kepes Julia Alexander-technika tanár
Vajdai Vilmos színművész
Filmvetítés: Szülési szabadság?
2008. november 10. délután 17 óra
Alexandra Könyvesház
Nyugati tér - Panorámaterem
Mese egy boldog születésről és egy boldog szülésről. A helyszín egy család otthona – valahol Ausztráliában. De a történet ugyanúgy játszódhatna Kanadában vagy Peruban, vagy Svédországban is. Jön a bába, a nagynéni, a szomszéd ajándékot hoz. A nagyobb gyerekek segítenek a készülődésben, és ott vannak akkor is, amikor a baba kibújik.