Az elmúlt hetekben volt szerencsém megismerkedni egy zseniális hölggyel, illetve egy általa kidolgozott ránctalanító módszerrel, ami azonnal beindította a fantáziámat. Remélem, titeket sem hagy majd hidegen ez a technika.
Van egy nagyon kedves és hűséges olvasóm - Berecz Kati -, aki bejelentkezett hozzám a kozmetikába egy kezelésre, mint utóbb kiderült korántsem azért, mert bőrproblémái vannak, sőt... Leginkább rám volt kíváncsi, én pedig az első pár mondata után rá!
Kati ugyanis - mint megtudtam - sokadmagával arctorna trénernek tanul Bojtor Mártánál, aki hosszú évek alatt kidolgozott egy olyan arcizom stimuláló mozgássorra alapuló technikát, amellyel vissza lehet fordítani a már elindult ráncosodási folyamatokat, ráadásul a tréning nem csak ránctalanít, hanem bőrméregtelenítő, keringés stimuláló, anyagcserefokozó hatással is bír. Kati zseniálisan felismerte, hogy ennek a módszernek az - önmagában is csodálatos - hatását ki lehet egészíteni az általam propagált életformával, és kozmetikumokkal. Rájött, hogy ezzel a "fúzióval" még látványosabbá és eredményesebbé tehetjük az ezzel az arctornával elért eredményeket.
Szó szót követett, és pár hétre rá Bojtor Márta meghívott a végzős trénercsoportjához előadást tartani. Mártával már az első találkozásunk első perceiben úgy éreztük, mintha évtizedek óta ismernénk egymást! Igen, évtizedekről beszélek, hisz a személyigazolványában feltüntetett születési dátuma szerint már ő sem mai lány, de a lénye, a kisugárzása és a kinézete ezt erősen megcáfolja.
Az általa kidolgozott technika, ami több, mint 200 gyakorlatból áll, csak egy valamiben nem volt még tökéletes, mégpedig abban, hogy nem talált hozzá megfelelő kozmetikumot.
A "Mindennapi mérgeink" c. oktató cd-m kivonatolt változatát adtam elő a lányoknak, ami nem kis megrökönyödést váltott ki belőlük. Nem is gondolták volna, hogy hiába a jó technika, ha közben otthon a nem megfelelő kozmetikumokkal visszamérgezzük a bőrünket. A másfél órára tervezett előadásom egy estébe nyúló beszélgetésbe alakult át. Úgyhogy végül az egész vasárnap délutánt és estét együtt töltöttük a lányokkal.
Megkértem Mártát, hogy a tanfolyamai, tréningjei indulása előtt küldjön át nekünk is tájékoztató anyagot, amit majd fel fogok tenni ide az oldalra, mert mindenkinek melegen ajánlom, 30-32 év felett pedig szívem szerint kötelezővé tenném Márta arctornáját. Mint tudjátok, az arcbőrünk rengeteg mimikai izmot fed, ezeket edzeni, rugalmasítani lehet, akár a test egyéb izmait. Ezt a képességet állítja céljaink szolgálatába Márta rendszere. Egyénre szabott gyakorlatokkal tetszőleges pontokon ér el változást. Az arc karakterét természetesen nem tudjuk megváltoztatni, de a szarkalábakat, a homlokráncokat kisimíthatjuk, a tokát visszahúzhatjuk, a megereszkedett állat feszesre tornáztathatjuk, a száj fölötti ráncokat izommal tölthetjük föl és a nyak izmait is ruganyossá edzhetjük Márta módszerével.
A türelmetlenebbek kedvéért addig is megadom Márta honlapjának a címét – www.arctorna.hu – ahol részletes leírást találtok Márta módszeréről, tanfolyamainak és tréningjeinek az időpontjairól, illetve kiképzett trénereinek a fellelhetőségéről.
Hozzászólások
kamaszkori pattanásokra
Két kamasz fiam van, mindkettőnek előjöttek a pattanásai. Mindig is gyógyszerellenes voltam, ezért a természetes megoldásokat kerestem. Szeretném ajánlani nektek a
nevű folyadékot. Szintén jó a teafaolajos ill. algás szappan, a teafaolaj bó hígítással. Belsőleg az oregano vagy a bio almaecet. Ha köhög a gyermeked, egy kád vízbe tegyél egy kiló sót, majd vidd el akupresszórhöz vagy reflexológushoz. Ha nem allergiás a virágporra, a propoliszos tintkúra szintén nagyon jó. Ha fáj a torka, azonnal a zappert használom. Az antibiotikum ismeretlen fogalom. Édességet csak ünnepnapokon esznek. Sok sikert!
pattanások kezelése
Kedves Éva! Köszönjük a tanácsokat! Az ajánlott folyadék összetételét fontos lenne tudni!
Szeborreás tünetek okairól és a megoldásról itt olvashatsz!
Sajnos nem mindenkinek van a
Sajnos nem mindenkinek van a közelben egy végzett arctréner, akihez eltudna járni. Én nem is a pénzt sajnálom, csak nekem fura egy kicsit, hogy a Bojtor Márta honlapján lévő DVD-t csak az vásárolhatja meg, aki tanfolyamot végzett. Én több száz kilométerről senkihez nem tudok elmenni, mert 10 óra az utazás, oda-vissza. Valahol a többség számára mégis csak titok marad ez a módszer.
arctorna
Bizony ezzel egyetértek!
Én elhiszem, hogy mindenki pénzt akar keresni, de az szégyen, hogy amikor valami jó technológia (tehát nem egy termék!) előkerül, azt csak borsos áron lehet megtanulni! Sokan nem tehetik ezt meg a mostani időkben!
Ha annyira mások javát akarná szolgálni az arctorna kitalálója (bár ezt nem ő találta ki, vannak külföldi oktatók, jó pár évvel korábbról), akkor ezt közzé tenné. Nyilván így is lenne, aki személyesen elmegy hozzá, mert nem tud mit kezdeni a pénzével, de másoknak is lenne lehetőségük alkalmazni. Így semmit nem ér az egész!
Nyugi! Ez nem ilyen egyszerű!!! ARCTORNA
Lányok!! Én végigjártam 3 tanfolyamot, tahát tudom miről van szó!
Az egész arctorna azzal kezdődik, hogy meg kell tanulni a takarásokat. Az arc izmainak működtetése, mozgatása takarás alatt történik. Takarásokból is nagyon sokféle van. Ha nem így végeznénk, akkor az arc, nyak bőre "betörne" és ráncosak lennénk, másrészt az izmoknal kell az ellentartás.
Az első tanfolyami rész szinte egész végig arról szól, hogy Márti mindenkinek személyesen igazgatja a kezét, hogy jól tudja magát takarni. Százszor elmutogatja, elmagyarázza hogyan kell pontosan, helyesen csinálni. És ekkor még nem is kezdünk neki az arctorna résznek!!!
Tehát itt nem arról van szó, hogy grimaszolunk egy órát, hanem nagyon pontosan el kell sajátítani az alapokat!
Gondolj bele mi lenne, ha Márti nem kötné egy alap tanfolyamhoz a CD megvásárolását! Elkezded végezni a gyakorlatokat, nem csinálod jól a takarást, nem azt az izmot mozgatod, amit kell (ezt is meg kell tanulni és fáj!)... a végén pedig össze-vissza ráncok keletkeznek rajtad vagy jobb esetben semmi pozitív változást nem tapasztalsz.
Akkor meg mennél reklamálni, hogy nem működik, rossz... stb.
Előbb győződjünk meg mindennek a hátteréről mielőtt rosszindulatú megjegyzéseket teszünk!
Egyébként valóban vannak különböző arctornák, de ezt a módszert amit alkalmaz ő fejlesztette ki/tovább orvosok segítségével!
Arcjóga gyakorlatok újra !
Szia Rosem !
Egyszer már feltettem ezt, csak egy másik helyre, most ide is írom, mert tényleg nem tud mindenki elmenni tanfolyamra, a tornához meg joga van
! Szóval, egy kis arctorna, letölthető és lehet kezdeni
fiatalodas-szakertoje.weebly.com/arcjoacutega.html
Arctorna
Paripa, az általad említett arcjóga és a Bojtor Márta által kifejlesztett arctorna NEM egyezik meg, szinte közük sincs egymáshoz. Bojtor Mártánál teljesen másak a gyakorlatok. Ahogyan már valaki említette is, itt takarás alatt kell az izmokat mozgatni - nehogy még jobban bevésődjenek. És sokkal erősebbek, lehet mondani, fájdalmasak a gyakorlatok, mivel olyan alsó arc izmokat mozgat meg. A Bojtor féle arctornát egyedül, könyvből, de még dvd-ről se lehetne megtanulni. Tényleg szükséges, hogy melletted legyen a tréner, aki megfogja az arcod -te is az övét - ,hogy jó izmokat mozgatsz-e és jól. Mint már írtam, tanfolyamok most már elég sok vidéki városban is vannak. És egy tréner nem 1 emberrel foglalkozik, hanem kiscsoportos foglalkozás keretében. Persze mindenki önmaga tudja, hogy mit tud vállalni a távolság, időbeosztás, stb. miatt. Csak az arc jógát ne említsük az arctorna helyettesítőjeként...
Arctorna-propaganda ? :))))
Szia Lenke ! (vagy nem tudom, ez a keresztneved-e) Ne haragudj, de elég ÉLÉNKEN véded az arctorna KIZÁRÓLAGOS jogait, mindegy, ez szíved joga.....
Nekem sem az arctornához, sem az arcjógához nincs közöm, teljesen véletlen találtam a neten ezt az ARCJÓGA-dolgot, kifejezetten megtetszett. Ugyanis: Itt nem akarnak függöny mögé bújni, és "csak én tudom a tutit" propagandával toborozni, lehet, ők is tartanak tanfolyamokat, nem tudom. DE ! Ők bátran tesznek fel gyakorlatokat, bízva az emberek saját ügyes hozzáállásában, hisz ha elrontja, magának rontja el, de ha sikerül, akkor kész nyereség !
Ma már rengeteg tornát végezhetnek otthon az emberek, egy fitnesz-guru se tiltja meg, igaz ? Idetennék egy idézetet az arcjóga oldalon található mondások közül, azt hiszem a lényeg valahol itt van : “Otthon nem szabad arcjógázni, arctornázni!”, mondják akiknek stúdiójuk van. El ne hidd!!! A nagy amerikai arctorna, arcjógaguruk ilyet sosem mondtak… Sőt! Na , idáig az idézet az oldalról. Erről beszéltem.
Én pusztán segíteni akarásból, jószándékból feltettem egy lehetőséget, aki akarja, töltse le, használja, nem mindenkinek van anyagi lehetősége, ideje stb (nem a tréner-keresés a fő ok, amit kidomborítottál), tessék ezt lehet szabadon használni . Ha megnézted volna, bizony itt is letakarások stb kellenek. De nem is akar senki se versenyeztetni ilyen módszereket, elhiszed ? Tudom, ez üzlet is, a javából.
De ameddig valaki süthet házi sütit is, és nem kötelező a menő cukrászdába menni érte, addig az otthoni (és szakemberek által irányítva -segítve , ingyenesen letöltve javasolt ) tornát is hagy szabadjon használni annak, akinek csak erre futja netán, idejéből és pénzéből. Megértesz, ugye ? Továbbra is szeretettel Adri
(hozzászólásomat sorközökkel elválasztva, tördelve írtam a rubrikába, az előnézetben teljesen egybefolyik, még az aláírás is, minden szoros folyamban. Lehet ezen segíteni ? Nem munkát adni akarok a szerkesztőknek, csak ha úgy maradhatna, ahogy beírjuk a szöveget, megköszönnénk)
Nagyon jó ez weboldal!!
Nagyon jó ez weboldal!! Köszi szépen.
Arctorna
..trénerek már vidéken is vannak, szerencsére egyre többen. A Bojtor M. lapján meg tudod nézni őket. Nem kell feltétlenül BP-re utaznod ezért. http://arctorna.hu/trenerek-listaja.html
Kellemes szépülést neked is!
arctorna
Sajnos nekem a legközelebbi is messze van. beszéltem A Mártával telefonon, egy sajnálattal elváltunk.
fogfájás
Ezt a tartalmat átmozgattuk, itt elolvashatod.
Arcfiatalítás, arctorna
Az arctorna mellé, ha valaki nem biztos a dolgában, végezhet arc akupresszúrát is. Nagyon szépen feltölti, fiatalítja az arcot. Én magam is rendszeresen végzem, ráadásul az orr melletti pontok jól alkalmazhatóak megfázás, orrdugulás esetén is.
arctorna
Sziasztok! Tudom, hogy minden "szépítő-gyógyító" tudást a legjobb közvetlenül szakembertől megszerezni, de erre nincs mindig és mindenkinek lehetősége. Érdekelne (talán másokat is) az arctorna. Lehet itthon is végezni? Ha igen, írna valaki néhány jó gyakorlatot? Köszi
Az otthoni arctornában az a baj,
hogy nagyon könnyen fordított eredményt érhetünk el vele, ha nem jól csináljuk. Magyarul, belevéshetjük az arcunkba a ráncokat! Nekem van egy régi arctorna könyvem, de átnézve azt, és átnézve a videókat, amelyeket Bojtor Mártától találtam az interneten, nem mertem nekiállni a könyv gyakorlatainak. Ugyanis a videókban hangsúlyozzák a ráncokra való "rátartásokat", hogy ne gyűrődjön a bőr, a könyvben viszont erre nem térnek ki.
Nagyon örülök a hírnek, hogy foglalkozni fogunk a témával, ugyanis engem is érdekel!
A leghatékonyabb arctorna Bojtor Mártától sajátítható el
Vagy bármelyik okleveles trénerétől. Hamarosan itt az oldalon is részletesen foguk vele foglalkozni!
Nemvirágnak arctorna
Szia! Azt tudom ajánlani, hogy szerezd be Kriston Andrea- Ruzsony Péter: Kriston intim torna című könyvét. Mikor én beszereztem, nagy meglepetésemre az első fejezet az arctornáról szól, jó pár gyakorlat le van és nem is nehezek
Napi 10-15perces ráfordítással sokat szépülhetsz
A további fejezetekben pedig mellizom tornát és persze intim tornát tartalmaz a könyv, csupa hasznos dolgok
Én idén szereztem be egy példányt belőle 2900 Ft-ért, szerintem megéri, egyetlen tanfolyamra se jut el az ember ennyi pénzért, nem hogy háromra
Hunny
köszi
Nagyon köszönöm, Hunny. Majd ha Magyarországon járok, gondom lesz rá. További szép napokat!
sikersztori
Kedves Vali Berni és lányok, fiúk!
Mióta olvasom ezt az oldalt, sokat változott az életem, a gondolkodásom, és az életminőségem is egyértelműen pozitív értelemben. A tavaszi böjtöm kicsit kihúztam, azóta sem eszem húst, egészségesen eszem, és szedem a gojit, és a B Food-ot. Tiszta kozmetikumokat használok. A B Foodnak köszönhetően az állam környéki seborrea teljesen eltűnt!!! Szebben mint eddig bármitől (még a fogi-tabi sem volt ilyen hatékony)! És még a szúnyogok sem csípnek annyira....
Köszi nektek.:D
Csaba! Arctorna link nem jó!!!
A link nem jó!
Köszönöm, hogy szóltál!
Utánanéztem, a link jó, de - szerencsétlen egybeesés - a Mártáéknak valamiért nem elérhető az oldal. Szóltam nekik, orvosolják a problémát és fogok majd szólni, ha megint elérhető lesz.
Hozzászólás írása