
„A halogénezett oldószerek káros egészségügyi hatása már régóta ismert.
Öt éven belül kapható lesz az a gyógyszer, amely segít megelőzni a rákot, a szívbetegséget és az Alzheimer-kórt, valamint visszafordítja a cukorbetegség előrehaladását. Az állatokon sikeresen tesztelt hatóanyag hasonló ahhoz a reszveratrolhoz, amely a vörösborszőlők héjában is előfordul.
A dohányos nők nagyobb arányban szenvednek nem-gyulladásos aknétól (NIA), mint nemdohányzó társaik - derül ki a British Journal of Dermatology-ban megjelent olasz tanulmányból.
A szépségápolószerekhez nagyon sok anyag felhasználható. Sajnos közöttük olyanok is találhatóak, amelyek mellé kérdőjel kívánkozik.
A Laval Egyetem orvosi karának kutatói felfedezték, hogy a DMAE nevű vegyület, melyet gyakran használnak ránctalanító krémekben, kóros reakciót válthat ki a bőrsejtekben. Az eredményekről a szakemberek a British Journal of Dermatology legújabb számában számoltak be.
Bőrtípusok márpedig nincsenek! – szoktam hangoztatni, a hallgatóság legnagyobb megrökönyödésére. Egy bőrtípus nem más, mint a normál bőr kóros működése, azaz a bőr működési zavara. Ha eredendően lennének „bőrtípusok”, akkor az már egy csecsemő esetében is látható lenne. A rokonság nem csak azt tudná szembeötlően megállapítani, hogy a szeme tiszta apja, a szája tiszta anyja, az orra meg a nagynénje, hanem azt is, hogy a bőre is tiszta apja, vagy anyja. MINDEN EMBER NORMÁL BŐRREL SZÜLETIK! Aztán, hogy később milyen irányban „fajul” el a bőre, az igen sok összetevőnek köszönhető.
Tartalom:
Ezt a cikket átköltöztettük >> ide, a hírlevélre regisztrált olvasók számára készített, több mint 60 leckéből álló oktatóanyag részeként. Ha korábban már regisztráltál az oldalon, akkor >> kattints erre a linkre és elolvashatod, ha pedig még nem, akkor regisztrálj be a
oldalon, ahol összegyűjtöttük mindazokat az előnyöket, amikhez ingyen hozzájutsz a regisztrációval.
Ígéretemhez híven szeretnélek elkalauzolni a bőr működésének csodálatos világába. Tudtad, hogy a bőr a legnagyobb kiterjedésű szerved? Felülete 1,6- 1,8 m2, súlya pedig zsírszövet nélkül kb. 3 kg. Úgy működik, mint egy jó testőr: véd a külvilágtól, vigyáz rád, ápol, és jelez, ha baj van, vagy ha az életedre törnek idegen elemek.
avagy a krémekről bővebben.