Fahéjas-almás pároltkáposzta

Imádom a káposztát minden formában! Különösen a pároltkáposztát. Bevallom, hogy én nem köretnek, hanem főételnek szoktam enni... Ráadásul a káposzta azon ritka táplálék növények egyike, amit mindenkor, mindenkinek és minden betegség esetén lehet fogyasztani megkötések nélkül.

almas-fahejas-paroltkaposzta Hozzávalók:

  • egy csecsemőfej nagyság vöröskáposzta, vagy egy nagyobbnak a fele
  • 1 nagyobb fej hagyma
  • 1 egész alma
  • 1 mokkáskanál köménymag
  • 2-4 evőkanál balzsamecet ízlés szerint
  • egy diónyi friss gyömbér
  • egy lehelletnyi kakukkfű
  • medvehagyma méz
  • 1/4 mokkáskanálnyi fahéj
  • himalája só
  • kókuszzsír

Elkészítése:

  1. Legyalulom a káposztát, és lesózom, majd jól lenyomkodom, befedem, és állni hagyom legalább 20 percig
  2. Amíg a káposzta pihen, addig legyalulok egy nagyobb fej vöröshagymát is szálasra.
  3. Egy fedeles serpenyőben kókuszzsírt hevítek, majd beleszórok 1 mokkáskanál köménymagot, és hagyom egy kicsit a forró zsíradékban "pattogni", majd hozzáadom a hagymát, és megdinsztelem. 
  4. Ha már majdnem kész, akkor beledobom a reszelt nyers gyömbért is, és egyet sercintek rajta, majd leveszem a tűzről.
  5. Hozzáadom a sós levétől kinyomkodott káposztát, összeforgatom a hagymával, ráöntöm az ecetet, és visszateszem a tűzre.
  6. Lefedőzöm, és lassú tűzön összepárolom. Víz nem kell hozzá, ha tényleg lassú tűzön párolod!
  7. Az almát nagylyukú reszelőn szálasra reszelem, és csak félúton teszem bele, hogy ne főljön szottyosra. Amikor az almát is hozzáadtam, akkor szoktam meghinteni egy kis fahéjjal és egy kis kakukkfűvel (a friss lenne ebből is a legjobb!)
  8. Ne felejtsük a tűzön, mert nagyon hamar megfő!

Én burgonyapürével szeretem a legjobban, legutóbb kurkumás burgonyapürét készítettem mellé. De szeretem medvehagymás, currys, köményes, sütőtökös, spenótos-fokhagymás és tejfölös-hagymás burgonyapürével is!

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (8 votes)

Hozzászólások

buktao's picture

Igazi "ízfokozó" a krumplipüréhez

Egy igazi "ízfokozó" ötlet a krumplipüréhez - és bármilyen más recepthez, amihez főtt burgonya szükségeltetik - : amennyiben a krumplit hajában teszem fel párolni és nem főni (összecsukható acél pároló rácsot szoktam használni, amelynek kis lábai vannak, és szétnyílik, mint egy virág, pont akkorára, amekkora az edény kerülete, és kevés vizet kell alá önteni, amiből a gőz fejlődik - szerintem hiperekben, vagy nagyobb háztartási boltokban kapható, én még anno jó 10 éve vettem Németországban), utána pucolom meg és töröm össze - sokkal intenzívebb, finomabb burgonya íze lesz, mintha vízben főztem volna. Természetesen a párolás valamennyivel tovább tart, mint a főzés, mégis zongorázni lehet a különbséget még a hajában főtt változathoz képest is  - a magam részéről, amióta erre rájöttem azóta csak ilyen módon "főzöm" a krumplit. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
M.Bogika's picture

Pürérecept

Nálam a csúcs a zelleres krumplipüré. Szimplán csak a burgonyával együtt a zellert is összekockázom (csak kisebb kockákra), és együtt főzöm őket, majd vajjal és tejföllel, és egy tényleg kicsi tejjel  töröm össze, majd szórok bele egy kis szerecsendiót. Isteni. :)

Jó főzőcskézést!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Én is szoktam zelleres burgonyapürét készíteni, de

én soha nem használok tejet hozzá (már csak azért sem, mert ételtársítás szempontjából a tejfélék és a burgonya nem túl jó választás!), hanem vízzel, zöldséglével vagy gabonatejjel/tejszínnel higítom.

Hmmm, meg is hoztad a kedvem egy jó kis zelleres krumplipüréhez...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Engem is érdekelne a püré recept

Engem is érdekelne a krumplipürének a méregtelenítésbe illeszthető receptje - mert én bizony csak a margarinos-tejfölös változatot ismerem , viszont nagyon szeretem. Sokszor eszem önmagában salátával.

Értékelés: Nincs

Én úgy szoktam csinálni, hogy

Én úgy szoktam csinálni, hogy a krumpli főzővizéből teszek hozzá, és azzal keverem el. Vajat, illetve ahogy Zsuzsa írta, hidegen sajtolt olajat is lehet még hozzátenni, ez kicsit más ízélményt ad, de nagyon  finom.

Ami szerintem kihagyhatatlan hozzávaló: a frissen reszelt szerecsendió

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Nem tudom Vali hogy készíti,

de én vízzel szoktam hígítani, szoktam beletenni egy kis vajat vagy tejszínt, persze csak egy öntésnyit, nem deciket!... de zabtejszínnel vagy tényleg csak sima vízzel is finom, hiszen fűszerekkel ízesítjük..

Niki

Értékelés: Nincs
maybeeysu's picture

krumplipüré

Ha pl a krumplit egy kis hidegen sajtolt napraforgó olajjal (azért részesítem időnként előnyben a napraforgót, mert nem olyan "ízes", mint az oliva; természetesen ízlés kérdése, hogy milyen olajjal) keversz ki, krémes lesz.  Ha ragszkodsz a tejhez, lehet pl. növényi tejet.

Én sokszor készítek ilyen olajos pürét, apróra vágott hagymával, egy kis őrölt mustármaggal - főételnek.

Zsuzsa

Értékelés: Nincs

Azta, mennyi püré recept

Azta, mennyi püré recept ilyen rövid időn belül! Köszönöm szépen!  (Már meg is van, mi lesz az első, amit a böjt után enni fogok )

Olyan jó, hogy itt mindig kapok válaszokat a kérdéseimre! Jó "kis" közösség gyűlt össze ezen a honlapon.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Püré

Érdemes más zöldséget is belepakolni a pürébe, remek ízhatásokat lehet elérni. Kedden pl. nálunk sütőtökös krumplipüré volt chillis brokkolival nekünk, a gyerekeknek fokhagymás brokkolival :)

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

fokhagymás brokkoli recept

szia,

a fokhatymás brokkolit hogyan készíted? megfőzöd a brokkolit és fokhagymával turmixolod? vagy eresztéket készítesz hozzá? amúgy bármilyen brokkolis receptötlet jól jönne, a brokkolikrémlevesre és a sütőben készült sajtos brokkolira most már kicsit ráuntunk, egyebet pedig nem igazán készítettem eddig brokkoliból:)

köszi,

andrea

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

fokhagymás brokkoli

Szai Andrea!

Jaj, ha én receptet írok, nehogy valami bonyolult és drága dolgot értsetek alatta, főleg nem olyat, ami hosszú ideig tart :-D

Valószínűleg erre a receptre már most ráuntatok, ugyanis annyiból áll, hogy egy kis olajat öntök az üvegtálba, belerakosgatom a brokkolidarabkákat, rengeteg fokhagymaszelettel, pici fehérborssal, sóval összekeverem és már mehet is a sütőbe, amíg nagyjából meg nem puhul... Ennyi. Semmi extra. Persze meg lehet bolondítani még egy-két fűszerrel, hagymával stb., de mint írtam az egyszerűségre törekszem, ráadásul gyermekeim ízlésvilágához közelebb áll.

Ha valakit érdekel a chillis változat: pici olaj, chilli, bors, só, brokkoli, összekeverni és már mehet is a sütőbe.

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)

variációk brokkolira

Az én kedvenc brokkolireceptem a következő, bocs, ha esetleg már szerepel a boszorkánykonyhában: a brokkolit rőzsákra szedem, a szárát feldarabolom (ha éppen nem csak nyersen elropogtatom főzés közben, szerintem ez a legfinomabb része) és a darabokat blansírozom, kb. csak leöntöm forró vízzel, hogy egy kicsit puhuljon. Ha nagyon megfő, az sokat levon az élvezeti értékéből. Aztán száraz serpenyőben, zsiradék nélkül megpirítok szeletelt mandulát, vigyázva, hogy ne égjen meg, és félreteszem kihűlni. Öntetnek összekeverek sót, borsot, szerecsendiót, apróra vágott fokhagymát és hidegen sajtolt napraforgóolajat. Persze másfajta olajat is lehet használni, de ebben az ételben szeretem az intenzív napraforgóízt. Végül a brokkolit összekeverem a fokhagymás öntettel, ha éppen van, rakok még bele pritamin- vagy kaliforniaipaprika-csíkokat is, és megszórom a pirított mandulával. Akkor a legjobb, ha állt egy kicsit a hűtőben, de azért nem jéghidegen szoktam enni. Azt mondjuk nem tudom, hogy az ételtársítás szabályainak mennyire felel meg, de nagyon fincsi.

Értékelés: Nincs
meggyes's picture

ez isteni finom

Nahát ennek nem lehet és nem is kell ellenállni. Tegnap végül elsétáltam a bio vöröskápi mellett anélkül, hogy a kosaramban landolt volna. Egy ilyen receptre vártam :-) 

Értékelés: Nincs
Sehy's picture

Kumarin

Kedves Vali!

Remek a recept, ki is fogjuk próbálni.:) Családunkban mindenki szereti a káposztát és gyakran fogyasztjuk.

Azt írod, hogy:" Ráadásul a káposzta azon ritka táplálék növények egyike, amit mindenkor, mindenkinek és minden betegség esetén lehet fogyasztani megkötések nélkül."

Édesanyám 2 éve szívbeteg. Marfarint is kell szednie. Tapasztaltuk, hogy amikor több káposztát eszik, megváltoznak a laboreredményei.

Az orvos válasza: A kumarinszármazékokat tartalmazó szájon át szedhető véralvadásgátlók  a K-vitamin hatásának blokkolásával fejtik ki hatásukat.

A káposztának pedig magas a K- vitamin tartalma.

Nem tiltott a magas K- vitamin tartalmú ételek fogyasztása, de a mértékre oda kell figyelni.

Értékelés: Nincs

méz és krumplipüré

Ez nagyon jól néz ki! Mikor és kb mennyi mézet kell beletenni???
remélem az említett krumplipüré recepteket is felteszitek!!
köszi:)

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Csicsókás burgonyapüré

Valószínű, hogy azért nem írt Vali egységet a mézhez, mert ezt mindenki a saját ízlése szerint dönti el, hogy édesebben vagy sósabban szereti. Én az almával egyidőben tettem hozzá a mézet. Kóstolgass, az a legbiztosabb módszer .

Valit ismerve, az tuti hogy nem a hagyományos állati tejes krumplipürét készíti.

Ma egyébként pont ez volt az ebédünk, egy kis házi hurkával .

Mostanában nagyon rákaptam a csicsókára, ezért csicsókás burgonyapürét csináktam a kápi mellé.

A csicsókát a krumplival együtt meghámoztam, majd felkockázva, feltettem főni. Amikor már puha, leöntöttem róla a vizet, és pici himalája sóval áttörtem. Majd beletettem egy adag vajat, és meleg zabtejet öntöttem hozzá, és krémesre kevertem. A végén kapott még egy pici szerecsendiót, és fehér borsot. Nyami!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.