Mindenkinek, aki szereti, ha a hajmosó szere habos!
Hozzávalók:
A tojást jól elkeverem a citromlével, cseppentek bele 2-3 csepp illóolajat, majd hozzáadom a szódabikarbónát és jól felverem. Kemény állagú habot kapok, amit könnyen fel lehet vinni a hajra. Vállig érő hajamra egymás után kétszeri mosásra elegendő ez a mennyiség. Öblítés után használom még az almaecetes-mézes hajfixálót. Próbáljátok ki!
Judit
Sziasztok!
Azt előre bocsátom, hogy én vagyok az a típus, akinek soha semmi nem sikerül úgy, ahogy másoknak![]()
Majd még lesz pár hozzászólásom, ahol látni fogjátok, hogy milyen szerencsétlen vagyok![]()
Na szóval, én már 2x-er mostam meg a hajam a tojás samponnal. Én 2 tojást használok, azokat ketté választom, a fehérhét habnak felverem, a sárgájába teszek fél citrom levét. Először a sárgáját teszem fel (száraz hajra), hagyom 15 percig, majd lemosom, kinyomdkodom a vizet és utána teszem fel a felvert habot. Ezt is hagyom 15 percig, majd lemoson. Én nem szárítom meg, mert a hő roncsolja és szárítja a hajat.
De az eredmény? Hááát...nagyon száraz a hajam tőle alul. Nem lesz dúsabb sem. Büdösnek nem büdös (sőt, olyan friss illata van a hajamnak), ez jó. De 2 nap múlva már megint zsíros felül, alul meg széna száraz.![]()
Mit rontok el?
Kedves Dettyke!
Nem kell feltétlen szétválasztani a tojást, de lehet. Én egy tojást használok egyben, elkeverve egy kis mézzel és rummal. Nem használok sem citromot, sem szódabikarbónát, együtt a kettőt meg valóban erősnek tartom a hajra.
A citrom tele van vitaminokkal, de szárítja is a hajat. Ha hosszú a hajad, használj 2 tojást, s keverj beléjük 1 kanál mézet és egy kanál olajat (száraz hajra nagyon ajánlott az olivaolaj vagy avokádóolaj, a lenolaj pedig megelőzi a haj töredezését).
Milyen rumot raksz bele? Illetve mivel lehet még helyettesíteni?![]()
… hogy mindegy hogy milyen rumot használsz, helyetesítheted konyakkal is. Én itt Olaszországban Marsala bort használok, ami 17%-os.
Köszönöm a segítséget!
Már csak annyi a kérdésem, hogy így a tövem nem fog zsírosodni és a "vegetable oil" is jó? (Az van most épp itthon.)
![]()
Végülis nem tiszta előttem hogy milyen típusú a hajad.
Ha száraz, akkor bármilyen növényi olaj jó, csak ellenőrizd az összetételét, meg hogy hidegen sajtolt legyen. Két tojáshoz egy mokkáskanál olajat keverve nem lehet gondod.
Ha normál, akkor hagyd el a citromot, keverj össze tojást-mézet-egy kis rumot vagy joghurtot.
Ha zsíros, akkor pedig jó a citromos keverék, csak a hajvégeidre kenj egy csepp lenmagolajat.
... hogy a tojást használd csak mézzel és egy kis rummal kikeverve.
Az olajat pedig kétféle képp is használhatod:
1 . Hajmosás előtti pakolásként: egy kis mennyiséget oszlass el a tenyereid közt, s így kend fel a hajad száraz részeire. Hagyd hatni egy negyed órára, majd moss hajat. Erre bármilyen növényi olaj jó, de a leghatásosabb az olivaolaj.
2 . Illetve ha jobban tetszik, akkor hajmosás után – de hajszárítás előtt a száraz hajvékekbe masszírozhatsz 1-2 csepp lenmagolajat. A lenmagolaj ugyanúgy működik mint a hajvégápoló szérumok: védi a hajat a hajszárító melegétől és megakadályozza a haj töredezését.
Remélem, tudtam segíteni. Próbálkozz, s majd írd meg mire jutottál.
Kati
Kedves Nyusza!
Ha egy cseppet lejjebb tekertél volna, akkor megtaláltad volna a választ kérdésedre:
"illetve a rumot vagy konyakot (vagy valami hasonlót) hogy higítsa a tojást, s az könnyebben eloszlatható legyen a hajon, illetve könnyebben ki lehessen öblíteni."
![]()
Niki
Szia!
Na ma kiprobaltam, ahogy te mondtad, bar annyi valtozas volt csak, hogy mivel nem volt rumom es oliva olajam igy ezek kimaradtak, de oliva olaj helyett vegetable oil-t hasznaltam.
Szoval: eloszor felkentem az olajat a szaraz reszekre, hagytam hatni 15 percet, majd rakentem a 2 tojas, 1ek mez kevereket es vartam megint 15 percet, majd lemostam.
Eredmeny: gubancos, alig fesulheto haj:( Sajnos nem lett jobb, sot...:(
Ez amiatt van, hogy nem tettem bele rumot es nem oliva olajat hasznaltam?
Az olajtól nem lehet gubancos a hajad, legfeljebb ragadós, de a tojastól elképzelhetőnek tartom.
A tojáshoz mindenképpen kell keverni valamit, amitől könnyebben eloszlatható lesz. Mivel a citrom szárítja a hajadat, azért tanácsoltam neked a mézet (ráadásul nagyon tápláló és tele van vitaminokkal) illetve a rumot vagy konyakot (vagy valami hasonlót) hogy higítsa a tojást, s az könnyebben eloszlatható legyen a hajon, illetve könnyebben ki lehessen öblíteni.
De az is lehet hogy neked hasznosabb lenne, ha találnál egy bio sampont, s azzal mosnád a hajad, s hetente egyszer csinálnál egy sampon előtti pakolást olajjal (lehetőleg olivával).
Több ötletem nincs, remélem mások hasznosabb tanáccsal szolgálnak majd.
Kati
Ertem...igazabol nekem mindig kellett vmi a hajamra hajmosas utan, ami laggya teszi, tehat balzsam, hajvegapolo spray, akarmi, mert amugy olyan, mint a sepru.
Gondolkoztam en is bio samponon es balzsamon, ki fogom probalni.
Egyebkent igy 1 nap utan mar nem olyan veszes a hajam:)
Koszonom megegyszer neked es azert majd meg probalkozom mas olajokkal is, hatha.:)
Sziasztok! Nekem nagyon sok hajam van, a vége szálkás és kifelé áll mindig, ezért nem szeretem ha hajmosás után még dúsabbnak érzem, akkor nehéz fésülni is. Tojássampon mennyire dúsítja a hajat? Esetleg tudtok ajánlani valami olyan sampont, simábbá teszi a hajat? Előre is köszi!
Kezet foghatunk, nekem is rengeteg hajam van, nem győzöm ritkítatni a fodrászommal.
A sok és dús hajra nem valók az alábbi samponok: tojás sampon, iszap samponok, hajmosó szappanok.
Érdemes a folyékony samponok között nézelődni, ezekkel könnyebben kezelhető a dús haj. Nézz körül itt, szerintem fogsz találni magadnak valót.
Ha szálkásabb a hajvéged, akkor érdemes hajbalzsamot is használni, vagy próbáld ki a kókuszvajas hajpakolást.
Mosd meg a hajad egy tiszta samponnal, majd a kókuszvajból egy kis mennyiséget oszlass el a hajvégeken, vagy akár az egész hajzatodon. Burkold be a fejed egy meleg törölközőbe, és hagyd hogy kókuszvaj tegye a dolgát. Kb. 20 perc után mosd meg jó alaposan a hajad, akár többször is. Utána szárítsd és formázd a hajad. Ettől a pakolástól elfog múlni a szálkás hatás.
Lakásfelújítás közepén állok, festés, csiszolás, ami eléggé megviselte a hajamat is. Bár sapka is volt rajtam, estére mindig olyan volt a hajam vége, mint a drótkefe a sok portól. Hiába mostam meg, kentem rá balzsamot, mégsem volt olyan puha, mint régen. Itt olvastam a kókuszvaj pakolásról és ugyan testápolásra használom, gondoltam kipróbálom hajra is, hátha ez segít. És valóban, már az első pakolás után éreztem a különbséget. Nem mostam le azonnal sőt, egy álló napig rajta hagytam és csak másnap mostam meg. Az eredmény: újra jól formázható, puha és selymes a hajam vége és ahogy Betty írta, nincs szálkás hatás. ![]()
Sziasztok! Úgy vettem észre, hogy érzékeny a fejbőröm a citromra (csípi egy picit), használhatok helyette ecetet? Ugyanolyan a hatása, mint a citromnak? Köszi, zsuzsmac
sziasztok!
végigolvastam a hozzászólásokat is, de nem láttam arra utaló írást, hogy vajon vizes hajra kell-e felkenni a tojáshabot, vagy szárazra?? vagy ez teljesen mindegy, nem befolyásolja az eredményt?
Én is kipróbáltam, de valami rettenetes csomós, gubancos, száraz, sprőd, kifésülhetetlen haj lett a végeredmény, a szagról nem is szólva, azt még 3 nap után is éreztem. pedig egy 2 literes flakonnyi ecetes vízzel öblítettem a sima langyos vizes kiöblítés után.
Mit ronthattam el, mi lehetett a baj? kicsit meginogtam, lehet, hogy az én melírozott-festett hajamra nem igazán jó ez a megoldás? van valaki aki hasonló paraméterekkel rendelkezik hajilag, és neki működött ez a verzió?
előre is köszi a jótanácsokat, válaszokat!
…hogy meleg vízzel öblítetted le. A meleg víz -mondjuk így- megfőzi a tojást a hajon, attól lehet csomós és büdös.
A tojássampont mindig majdnem hideg vízzel kell öblíteni, hosszasan.
Száraz vagy festett hajra én egy kis mézzel és egy kiskanál lenmagolajjal keverém ki a tojást.
A tegnap festettem be a hajam, de nem hennaval (hanem kimoshato G
). Mar regen hasznalom ezt a tojassampont (es csodakra kepes: mar a masodik haszanlat utan nyomtalanul eltunt az evek ota kinozo korpam), de most nem tudom, hogy nem fakitsa-e ki a frissen festett hajamat?
5 nap mulva nasznagy leszek egy lakodalomban, de addig meg kene 1x hajat mossak. Kockazatos-e ezt a sampont, hasznalni?
Ha van valakinek tapasztalata, legyen szives ossza meg.
Szia calyxgraphic!
Nekem hennás a hajam, egy időben én is tojássamponnal mostam (igaz, szódabikarbóna nélkül), tökéletes volt neki. Kényelmi szempontból tértem át a szappanra:)
Jó bulizást!
Móni
elkészítettem ezt a tojássampont, de egy valamit nem értek. hogyan lesz ebből "kemény állagú hab"? mindent pontosan a recept szerint csináltam, de akárhogyan vertem, nem akart keményedni. ugyan habos volt, de közelről sem kemény. és mire eljutottam vele a fürdőszobáig, az a kevés habformája is összeesett, ami addig volt. a végeredmény tehát egy sima tojás lett, aminek tetején némi hab úszkált. persze azért meg tudtam vele így is mosni a hajam, csak hiányolom a habzást, elvégre ez egy habos tojássampon. :)
Én úgy szoktam megcsinálni,hogy előbb felverem a tojást és az illóolajokat, meg a citromot utána keverem bele, a szódabikarbónát pedig közvetlenül azelőtt rakom bele mielőtt a fejemre tenném, így habzik.
Rászántam magam, és én is kipróbáltam a tojás sampont. A hajamról tudni kell, hogy vékony szálú, nincs semmi tartása és eléggé ritkás is (régóta küzdök hajhullással). Szerencsére maguk a hajszálak egészségesek: nem törik, nem száraz, nem zsírosodik, csak annyira, ami még normálisnak mondható. A fejbőröm régebben zsíros-korpás volt, ez azóta természetgyógyász közreműködésével megszűnt. Jelenleg fényes, feszülős és érzékeny is. Sok-sok sampon, balzsam és hajszesz "elfogyasztása" után. melyek között mindenféle árú és minőségű előfordult, néhány hete natúr szappannal mosom, de annyira megtetszett, amiket írtatok, hogy a tojássampont én sem hagyhattam ki. ![]()
A fenti receptet követtem, de illóolajnak teafát használtam. Maga a procedúra szerintem nem volt nehéz, kád fölé hajolva csináltam, száraz hajra kentem fel. Mosás közben a teafa olaj illata érvényesült, de ahogy leöblítettem, egyből megcsapta az orrom a nyers tojás szaga, amit én is utálok. Háromszor öblítettem: először hideg vízzel, majd langyossal - így nem maradtak fehérje darabok a hajamban. Végül pedig almaecetes langyos vízzel fejeztem be. Azt reméltem, hogy az almaecet majd elveszi a szagot, de tévedtem. A dolgot végül úgy oldottam meg, hogy szárítás után néhány csepp levendula olajat fésülő-borzoló mozdulatokkal eloszlattam a hajamon, és ez most tejes mértékbe elnyomja a tojást. Azért remélem, néhány órán belül kiszellőzik a fejem ![]()
A hatás: jó tapintású és tartású haj! Nem röpköd. Jól lehetett formázni hajkefével és szárítóval (készülök valahová, ezért nincs időm hagyni, hogy magától megszáradjon). Köszönöm a receptet, fogom ajánlani hasonló problémákkal küzdő barátnőimnek is! ![]()
Üdv: Lea
Sziasztok!
Korábban is hallottam már a tojássamponról, de eddig még sohasem mertem kipróbálni. Olvasgattam itt a recepteket, tanácsokat és tegnap úgy döntöttem, belevágok.
Jelenleg hajszín problémákkal is küzdök (leszedettem a kémiai hajfestéket a hajamról, így nagyon csúnya vörös lett, viszont én nagyon szeretném visszasötétíteni) ezért elolvastam a hennás-indigós hajfestéses részeket is. Ott láttam, hogy a hennát úgy sötétítik az indigón kívül, hogy erős fekete teát, kévét, szegfűszeget, kakaóport főznek össze, és ezt keverik bele.
Ebből az elvből kiindulva támadt az az ötletem, hogy megpróbálok egy hajszín sötétítő tojássampont készíteni. Fogtam tehát egy kis lábast, raktam bele 3-4 e.k. feketekávét, kakaóport, szegfűszeget (sajnos fekete teám épp nem volt itthon, így az kimaradt, de legközelebb azt is kipróbálom), vizet rá, és csak főztem és főztem, hogy a lehető legerősebb legyen
Amikor a főzet elkészült, hagytam kihűlni, leszűrtem, majd a kifacsart citrom levéhez kevertem.
Mivel zsíros a hajam, így Vali tanácsát megfogadva külön vettem a tojás fehérjét és sárgáját. Mindkettőt felvertem habverővel, és fele-fele arányban hozzá kevertem a citromleves-sötétítős főzetet. Sajnos illóolajaim éppen nem voltak itthon, így azt nem tudtam belerakni (de legközelebb ezek is pótolva lesznek, és majd írom a tapasztalatot). Raktam bele szódabikarbónát is, mert szeretem ha habzik a sampon ![]()
Először a sárgáját kentem fel a hajamra, alaposan bedörzsöltem, és rajtahagytam kb.20 percet, majd leöblítettem. Ezután a fehérjével ugyanezt tettem, de tovább hagytam rajta 10-15 perccel. Az öblítés nem volt túl egyszerű, de végül megérte a fáradtságot. Háromszor öblítettem át tiszta, langyos vízzel, mire teljesen kijött a hajamból.
Az eredmény nagyon jól sikerült
A hajam száradás után hihetetlenül könnyen fésülhető és szép,c sillogó lett, ráadásul a csúnya vörös szín is javult egy kicsit. Talán egy árnyalatnyival sötétebb lett, mindenesetre már nem olyan, mint volt ![]()
A tojás szagot reméltem hogy ki lehet küszöbölni a kávéval és a szegfűszeggel, de sajnos ez nem sikerült, sőt nekem a kávés szegfűszeg szaga egy kicsit sok is volt amikor főztem, de szerencsére a mosás után azt egyáltalán nem lehetett érezni. Legközelebb illóolajokkal is kipróbálom, hátha úgy jobban sikerül ![]()
Mindenesetre a hajam állaga és minősége látványosan javult ettől a sampontól, már egy mosás után is ![]()
Sziasztok! Kipróbáltam a tojássampont, és mondhatom, nagyon tetszik! Nekem a rövid hajamra elég volt egy tojás, de a kislányom hosszú hajára is csak egyből készítettem el. Nekem eddig csak a hajmosás napján állt jól a hajam, másnapokon már lelapult, és formáját vesztett volt. Ettől meg gyönyörű sűrűnek ható, de mégis puha, három nap után is szép. Kislányom derékig érő haját így kifésülni még sose tudtam, főleg, hogy nem is fájt neki a fésülés! Nagyon meg vagyok elégedve vele! Köszönöm az ötletet! Már látom, hogy a következő, amit ki fogok próbálni, az a henna lesz. Most úgyis vörösítésre vágyom. Csak kár, hogy várni kell 2-3 hónapot...:( Ja, azt szeretném kérdezni, hogy a lányom hajában voltak fehér csomók. Olyan, mintha kicsapta volna a citrom a tojás fehérjét. Nem nagyon tudtam kimosni belőle, így szárítás közben fésülgettem ki belőle. Talán túl sok citromot tettem bele?? Köszi a választ!
a tojásfehérje a túl meleg víztől szokott kicsapódni! próbáld inkább langyos vízzel kimosni, és akkor jó lesz. :)
Édua
Mert ha mások is elfelejtenek lejjebb tekerni, akkor ők pont a Te válaszodat látják, meg egyébként is az ismétlés a tudás anyja. Inkább legyen többször megválaszolva valami, mint egyszer se! (Mondom én, amikor látom, hogy kerek 4100 megválaszolatlan hozzászólás vár a sorára...
)
Kedves Boglárka!
Nekem is ilyen problémám volt a tojássamponnal, mint a lányodnak, még langyos vizes, ecetes, szűrt vizes öblítés ellenére is. Én azzal oldottam meg a problémát, hogy nagyon apró lyukú műanyag szűrőn átszűrtem a kotyvalékot, így a citrom esetleges bekerült magjait is ki tudtam válogatni, az illókat szűrés után tettem a keverékhez. Eredmény: egy darab darabka sem maradt a hajamban, ez neki is segíteni fog.......már csak a tojásszaggal nem tudom mi legyen........... ![]()
Szia!
Örülök, hogy nektek is bejött a tojássampon! A fehér csomók attól lehetnek, hogy túl meleg vízzel öblítettétek ki a hajatokat... A tojás kvázi megfőtt a hajon. Én mindig nagyon langyos vízzel mosom ki (szinte hideggel), így nem maradnak tojásdarabok a hajamban. Remélem tudtam segíteni. Szandi ![]()
Sziasztok!
A fehér kis "gubicsok" szerintem is a tojástól vannak, ugyanis ha jól tudom, a tojásfehérje a meleg/forró víz hatására kicsapódik, emiatt én csak langyos vízzel öblítem azt le, illetve érdemes almaecetes, ecetes vagy citromleves vízzel öblíteni utána, mert az jól eltávolítja a tojást, és jó a fejbőrnek is.
Festett hajra ne tegyünk citromot, szívja a színt, az ecet viszont színfogó, azt szerintem rá lehet tenni. Nem festett a hajam, úgyhogy nem próbáltam még, de édesanyám igen, illetve az ecet a párom korpás fejbőrét is rendbeszedte.
Timi
Szia Bogi! Ugyanezek a tapasztalataim a tojássamponnal: csodás puha a hajam tőle, könnyen kifésülhető (ami nálam nagy szó!), és fehér darabkák maradnak utána hajamban
. Én arra tippelek, hogy a melegvíz csapja ki a fehérjét, nem a citrom. De engem sem zavart, szépen kifésülhető volt, kipergett a hajamból. Még a lánykámon nem próbáltam, de nagyon izgatja őt is : "Anya, nekem mikor mosod meg tojással a hajam?" Nem ide tartozik, de nem hittem volna, hogy a kicsik milyen fogékonyak ezekre a dolgokra! A legutóbbi hennázásomkor megígértem neki, hogy hagyok egy keveset, hogy mintát festhessünk a kezére. (ui. a vele egykorú 4-5 éves kislányok tele gyerek-tetoválásokkal, és a körmük is rendszeresen ki van festve). Szerencsére elfogadja a magyarázatomat, hogy ezek nagyon károsak - persze kellett alternatívát ajánlanom, így lesz belőle hennázás
. No hát a sheavajért meg egyenesen rajong! Bocs, az elkalandozásért. Szép napot, Spocsolya (aki szintén Bogi
)
Sziasztok, én "új" vagyok itt. Elsőre tegnap elkészítettem a sampont, annyi különbséggel, hogy narancs illóolaj volt itthon csak, ami nem hagyott zsíros pacnit a papíron (ezt már itt tanultam, hogy ezzel lehet megállapítani, hogy a jobb fajtából való-e). Nagyon jó módszert találtam ki, egy közepes befőttes üvegbe beleütöttem a tojás fehérjét és a robotgép 1 db habverőjével (így belefér az üvegbe) pillanatok alatt felvertem, ekkor bele a sárgát is, tovább verni, bele a citromot és a legvégén a szódabikarbónát. Ettől gyönyörű szép egynemű elég kemény hab lett az egész, szinte tele az üveg. A hajmosás után nagyon tisztának éreztem a fejem, hajam, nem volt kellemetlen az illat, könnyen kezelhető lett és némileg dúsabb hatású.
Az amúgy már lenövőben lévő szintetikus hajfestéket viszont kissé "megrongálta", úgyhogy nagyon gyorsan lépnem kellene henna ügyben. Holnap megint elkészítem, mert a fiam és férjem is hajlanak rá, hogy menesszük a mérgeket a házból.
Köszi a jó receptet!
Kipróbáltam mindkét verziót, és sokkal könnyebb a szódabikarbónás változattal mosni, viszont nekem sokkal jobban összekócolódik a hajam tőle, mint amikor nem teszek bele. Mindenki azt írja, hogy könnyen kifésülhető lesz a haja, ha tojással mossa, az enyém viszont sokkal gubancosabb, mint mikor normál samponnal mostam, ez mitől lehet? ![]()
Kipróbáltam, és hat!!! Egy hónapja ezt használom. Kétnaponta kell ugyan ezzel is mosnom, mint a korábbi samponokkal, de a második nap végére mégsem annyira zsírosodik a hajam töve, mint régebben. Ami viszont még nagyobb változás, hogy nem töltődik fel elektromosan a hajam, könnyebben kezelhető. Puhább, fényesebb. A fiam volt csalódott eleinte, ő azt hitte, hogy sütemény készül..
Sziasztok,
Szoptatós kismama vagyok
Sajnos nagyon hullik a hajam és zsírosodik is. 3 naponta mosok hajat, már nagyon sok fajta samont kipróbáltam, de egyik sem használt. Egy kedves ismerősöm ajánlotta, hogy kezdjek el sörélesztő pelyhet enni. Már 1 napja eszem
A sampon amit használok nem természetes anyagokból van. Ezt is le szeretném cseréni. Tudnátok nekem receptet ajánlani, mind a tisztításra mind a hidratálásra?
köszi
Én is ezt akartam írni, hogy a haj és bőrproblémáknak az oka belül keresendő! ![]()
Méregteleníteni tényleg nem szabad ilyenkor, viszont már most el lehet kezdeni a bélflóra visszaépítését szimbiotikumokkal, és a tápanyaggal való feltöltést a Beáta által javasoltakon túl teljes spektrumú szupertáplálékokkal! ![]()
Szívesen! Írj nekem és megbeszéljük a részleteket!
Kedves Iviniki! Miután abbahagyod a szoptatást a tanácsadónődtől kérj segítséget méregtelenítés ügyben, mert a gyorsan zsírosodó haj problémát csak belső megtisztulással lehet orvosolni. Kívülről ezt nem lehet megoldani a különféle gyógynövényes tiszta samponokkal csak rá lehet segíteni a dologra. Mivel még szoptatsz nem ajánlott a méregtelenítés de addig is igyál nagyon sok tiszta vizet és egyél sok nyers zöldséget gyümölcsöt, csírákat és próbáld ki a zöld turmixot, aminek isteni az íze. Próbáld ki a tojássampont de csak a fehérjét használd fel, illetve van még egy recept amikor kb. 3 dl gyógyteát főzöl pl. csalánból (ez jó a zsíros hajra) üvegbe öntöd teszel bele egy evőkanál szódabikarbónát egy csipet sót és egy kiskanál mézet aztán rátekered az üvegre a kupakot és jól összerázod. Utána pedig úgy használod mint a sampont csak arra kell ügyelni, hogy a mindenhová jusson belőle a hajadon és jól masszírozd bele, utána pedig egy alapos öblítés és már kész is. Hihetetlenül puha lesz a hajad tőle és tiszta. Leöblítheted almaecetes vízzel. Egy evőkanál almaecetet adsz 1,5 l vízhez és ezzel a keverékkel fejezd be az öblítést. Szép napot! Beáta
Kedves Beáta!
Kipróbáltam a csalánteás sampont, és nagyon meg vagyok elégedve vele. Gyönyörű, fényes lett tőle a hajam és kevésbé zsírosodik már 1 mosás után is!
köszönöm a receptet már terjesztettem az éterben
Miért nem kell a tojássamponba sárgája ha valaki szoptat? Vagy valamit keverek? Én is szoptatok még, ezért kérdezem SOS-ben...
Kedves Recike!
Félreértetted! Azt írtam, hogy ha zsíros a haj akkor tojásfehérjével célszerű hajat mosni, mert az jó a zsíros hajra! Normál hajra mehet a sárgája is! Semmi összefüggés nincs a terhesség és a tojásfehérjés hajmosás között! Terhesség alatt lehet hajat mosni vele!
Csodás babavárást!
Beáta
Kedves Beáta,
Nagyon-nagyon köszönöm a gyors, kimerítő választ. Elkészítem a keveréket, amilyen gyorsan csak tudom, hogy minél előbb használhassam. Már alig várom
Köszi
Sziasztok!
Én most Édua samponját használom, ami nagyon bevált
Ez a sampon kezelhetőbbnek tűnik, kipróbálnám , de érdekelne, hogy mindenféle hajra jó-e: korpás, zsíros...És a szódabikarbóna hogyan hat a fejbőrre?
Kösziiii! Gy
Sziasztok! Köszi a receptet, nemrég az egész család haját megmostuk sima tojássamponnal. A baj az, hogy utána 3 napig elég büdi tojásszaga volt mindenkinek. Erre van vmi megoldás? Öblítést nem csináltunk (mármint sima vízzel öblítettünk). Köszi!
Fura, nekem egyáltalán nem lett tojásszagú a hajam, pedig még illóolajat sem tettem bele, csak tojást és citromlevet, utána pedig vízzel öblítettem le. Nagyon féltem, hogy büdi lesz a hajam, főleg mert utálom a tojás szagát, de csak a citromot éreztem picit, semmi tojást. Citromlevet tettetek bele?
Illóolajat tettetek bele? Nekem a levendula nagyon bevált, de bármelyik használható, amelyik tetszik nektek. ![]()
Igen, tettünk bele illóolajat, asszem kakukkfüvet, de így is büdik voltunk napokig :-((
Levendula, citrom, narancs, jázmin, ylang-ylang, narancsvirág...stb. Ezek mind kellemes illatú illóolajak. Próbáljátok meg valamelyiket. ![]()
Én szeretem a kakukkfű illatát! Görögországra emlékeztet! A fejünknek konkrét tojás szaga volt, attól volt büdi, nem a kakukkfűtől.
Szia! Próbáljátok meg hajmosás után ecetes vízzel leöblíteni (arányokat nem tudok mondani). Szép fényt ad a hajnak, és nekem sose volt tojás szagú a hajam, ill előtte alaposabb sima vizes öblítést próbáljátok. Ecetes víztől is lesz szaga, de nekem csak annyira volt erős, h ha direkt beleszagoltam a hajamba, akkor éreztem. Jó kísérletezést: Hunny ![]()
Sziasztok!
Szeretném, ha elemeznétek nekem egy sampont, ugyanis a hatóanyagkeresőben csak 2-3 összetevőt találtam meg. Előre is nagyon köszönöm! Sodium launyl szulfát, víz, cocomido-propyl betaine, decyl glucoride, coco-glucoride, glycery oldat, arctium, keratin, panthenol, PEG-7, nátrium klorid, parfüm, PEG/PPG-7/3, citrát, C. I. 42051, 5-bróm-nitró-1,3-dioxán ![]()
Szia Evelin!
Keress rá a legelső összetevőre, és már látni fogod, hogy nem is kell tovább nézned, ugyanis a sampon káros! Igaz, hogy nem sodium launyl sulfate, hanem sodium lauryl sulfate a vegyület neve, biztos ezért nem találtad a keresőben. ![]()
Judit, köszönöm a receptet. Almaecet híján citromlébe raktam kis mézet, vízzel hígítottam, és a tojássamponos mosás után leöblítettem a hajam vele. Nagyon jól fixálta és az amúgy vékonyszálú hajamnak jó tartást és dússágot adott. Eddig raktam rá hajhabot, zselét, lakkot, és pár nap után ragadt az egész. Most citromlakkot használok, nagyon jól bevált. Köszönöm a receptet Éduának. Zsuzsi
Sziasztok!
Kérlek, segítsetek!! Szeretnék a nemsokára kipróbálandó tojássapmonomhoz illóolajat venni... vagy rozmaringot vagy levendulát... segítsetek légyszi ezeknek kb. milyen ára van?? Mert nem szeretnék valami pancsolt szintetikus cuccot venni, de viszonyítani sem tudok mi az olcsó vagy drága... van esetleg ötletetek hová menjek? Gyógyszertár, kétbetűs vagy többbetűs drogéria...?
Nagyon köszönöm,
üdv:Zsuzsi
innen bátran vásárolhatsz. Teljesen tiszták, igen magas a minőségük, és az áruk is reális.
A rozmaringot lehet helyettesíteni mással? Pl.: levendula, teafa, jázmin?
Sziasztok! Segítene valaki, hogyan kell az almaecetes-mézes hajfixálót elkészíteni? Már próbáltam a sört, de nem éreztem hatását, igaz alkoholmentessel csináltam, az számít? Köszi Zsuzsa
Íme a recept: 2,5 dl meleg vízbe öntök 1 evőkanál almaecetet és 1 kiskanál mézet.
éljen a tojássampon
Hát ez tényleg szuper ez a sampon!!!! Kicsit féltem kipróbálni, de jobb mint a flakonos samponom, pedig az is teljesen tiszta. Felvertem 3 tojásfehérjét habnak, tovább vertem a sárgájával, aztán hozzáadtam egy citrom levét, teafa és levendula illóolajokból kb. 10-10 cseppet, meg egy kis szódabikarbónát.
Mindezt a habverővel dolgoztam össze, úgyhogy teljesen homogén lett. Már mosás közben is éreztem, hogy mennyire puha és selymes a hajam tőle.
Utána még csalánteával öblítettem, de azzal nem fogok pepecselni, úgy nézem anélkül is jó lett volna. Hideg vízzel öblítettem, meg maga a sampon is ugye hideg, ez az egyetlen kellemetlensége a dolognak számomra, de semmi tojásfehérje darabka nem maradt a hajamban és selymes, fényes, illatos lett, semmi tojásszag! Szóval nagyon hálás vagyok az ötletért :)