Kókusztej házilag

Növényi tejhelyettesítő

A kókusztej (kókuszreszelékből készítve) nagyon finom natúrban is, édesítve is - mézzel vagy xilittel -, és akár kakaónak is. Kakaónak elkészítve (valódi holland kakaót főzök fel benne) bounty csoki íze van.

Már egyre több helyen árulnak kókusztejet, de ha mégsem sikerülne beszerezni, vagy drágálljuk, könnyedén elkészíthetjük házilag is.

kokusztej_hazilag.jpgA kókusztej elkészítésének több változata ismert, van, aki főzi - ilyenkor intenzívebb az íze - és van, aki nem főzi, cak forrázza és áztatja, hogy az enzimek és egyéb vitaminok ne sérüljenek.

Kókusztej áztatással

Hozzávalók:

  • 1 rész kókuszreszelék (Arra ügyeljünk, hogy lehetőleg ne kénnel vagy más vegyszerrel fehérített kókuszreszeléket vásároljunk. Ezt a csomagoláson az összetevők listájánál megtalálod. Még alkalmasabb a bio kókuszreszelék.)
  • 2 rész tisztított víz

Elkészítése:

  1. A kókuszreszeléket leöntünk forrásban lévő vízzel, s legalább fél órát állni hagyjuk (de az sem árt, ha órákat áll a vízben),
  2. majd összeturmixoljuk, és egy szűrőn vagy gézen keresztül átszűrjük és/vagy átpasszírozzuk.
  3. Készíthetjük hideg vízzel is, ez esetben azonban a tej aromája kevésbé intenzív. (A hidegvizes verziónál minimun 12 órát hagyjuk állni a vízben!)

Jó, ha tudod, hogy a kizárólag áztatott kókuszreszelékből a zsír nem csapódik ki rendesen, így az elkészült kókusztej “sovány” lesz.


Kókusztej főzéssel

Ha kis hőkezelésnek is kitesszük, akkor a zsír könnyebben kioldódik, viszont sérül a kókusz enzimrendszere.

Hozzávalók:

  • lásd, mint fent

Elkészítése:

  1. A kókuszreszeléket nyakon öntöm a forró vízzel, majd egy lábasban forralok még rajta egy kicsit (pár perc elegendő).
  2. Utána hagyom, míg teljesen kihűl, és turmixgépben jó sokáig turmixolom (több percig magas fokozaton).

kókuszreszelék és kókuszreszelék között is különbség van. Van olyan, amelyből még vígan futja kókuszzsírra is, mert zsírtartalma olyan magas, hogy turmixolás után szinte le lehet kaparni a megmaradt kókuszzsírt a turmix belsejéről. És van, amelyiknél éppen, hogy csak. Próbálkozz, vegyél többfajtát, kísérletezd ki, hogy számodra melyik márka a megfelelő.


Használhatjuk italként, állati tejek helyettesítésére, de akár gabonák főzéséhez, gyümölcslevesek, turmixok vagy akár egzotikus koktélok készítéséhez is.

Ízesíthetjük pici mézzel, vagy xilittel, de datolyasziruppal is nagyon finom!

Hűtőben pár (4-5) napig eláll.

kokusztej_hazilag_02.jpg

További receptek:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Hozzászólások

babáknak

Sziasztok!

Szeretném megkérdezni, hogy otthon készült kókusztejet vagy zabtejet lehet adni 1 éves babának?

Köszi:

Ági

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Saját készítésű gabona tejek

Szia Ági, természetesen adhatóak ezek a növényi tejek 1 éves gyermeknek!

Értékelés: Nincs

:)

Köszönöm szépen!

Értékelés: Nincs
kahlanamnell's picture

kókusztejből joghurt?

sziasztok! lehet, hogy hülyeséget kérdezek...lehet kókusztejből joghurtot csinálni?Olyan D...n..e féle kókuszos görög joghurt-féleség elkészíthető valahogyan házilag?

A visszamaradt kókuszreszelék/zsír felhasználása szerintem:

Én a kókusztejből turmix után visszamaradt kókuszzsírt belerakom egy kis üvegbe, rá egy kis passzírozott kókuszreszelék...és este ezzel radírozom le a bőröm zuhanyzás közben/után...valami mennyei az illata, a kókuszreszelék pedig szépen leradíroz...utána csodás a bőröm.

Értékelés: Nincs

Kókuszjoghurt...

Nem tudom, kókuszból lehet-e, olajos magból igen! Mandulajoghurtot és diójoghurtot csináltam már, így:

Egy rész beáztatott olajos magot turmixolok egy rész vízzel. (nem mindig áztatom, szerintem a joghurttá erjedés során is oldódnak az enzimgátlók, de ebben nem vagyok biztos - ha valaki tud segítsen ebben), majd melegebb helyre teszem letakarva pihenni. Este turmix, éjszakára a szobaasztalra állítom a lötyit, reggelre sűrű és krémes... És csupa B vitamin :)

A kókuszreszelék száraz, ezért nem tudom megerjed-e. Friss kókuszból lehet, hogy jobban sikerülne, de csak találgatok.

Tudom, hogy a kérdésedre sajnos nem tudok válaszolni, de hátha ötletet adtam a mandula/dió joghurttal, szerintem valahogy a kókusszal is működnie kell.

Amikor Emóciót is tettem bele, icipicit, biztos ami biztos alapon, sokkal sűrűbb lett, ki is vált a "savó" az aljára. De így nekem túl erjedt íze volt. Lehet, hogy besegítene a kókusznak ez is...

Most kíváncsivá tettél, próbálkozom én is és beszámolok :)

Értékelés: Nincs

Kókusztej ioncserélt vízzel iható?

Vagy kuka? Még csak gyakorlom az "ipart" és kicsit összekeveredtem vízügyben. Megkértem a páromat a minap,hogy hozzon nekem desztillált vizet, de ioncseréltet hozott a benzinkútról. Azt mondta, ez ugyanaz. Mióta felfedeztem ezt az oldalt, és "okosodom", mindennek előbb utána nézek, hogy egészséges-e. A vizekről rengeteg mindent összeolvastam itt és máshol is, de az ioncserélt vízről valahogy kevés adatot találtam, de úgy olvastam, hogy tilos inni. De akkor már gyártottam belőle kókusztejet. Nem mertem meginni. Vajon jól tettem? Szerencsére csak fél zacskó kókuszból csináltam, a maradékot már tündérvízzel készítettem, az isteni lett, csak nagyon kevés!!! 

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

ioncserélt víz

Egy alkalommal bajod nem lesz tőle!, ezért kár kidobni!

Sokkal több méreg van a csapi vízben..., és még sorolhatnám a többit is...

wave.gif

Értékelés: Nincs

Kókusztej ioncserélt vízzel

Nem ugyanaz a desztillált víz és az ioncserélt víz, csak a felhasználása azonos bizonyos területeken. Az ioncserélt vizet ipari, valamint közlekedési eszközökben történő felhasználásra készítik olyan módon, hogy a víz keménységét meghatározó, általában karbonát ionokat valamilyen sóra cserélik ki. Ebből a vízből aztán nem rakódik ki a vízkő pl. az autók hűtőjében. 

Mivel ipari felhasználásra készül, nem lehet tudni milyen a tisztasága. Emberi fogyasztásra hivatalosan alkalmatlan, inkább ne fogyaszd el, jobb a biztonság!

 

Értékelés: Nincs

Te jó ég!

Annyira tudatlan az ember! Még! Nagyon szépen köszönöm!!!

Értékelés: Nincs

kérdés

Sziasztok!

Nekem pure creamed Coconut-om van, ami egy 200g-os tömb. A csomagoláson belül már látszik hogy talán a zsír (áttetszőbb kevésbé ízes vmi) és a fehérebb rész (ehető finom, de tömény) elvállt egymástól, pontosabban a zsír a tömb tetején van. A kérdésem az lenne, hogy ebből is tudok kókusztejet csinálni a forralásos technikával, csak előtte kiskanállal szedjem le a zsírosabb részt a tetejéről? Meddig áll el a kész tej? Ha az egész tömböt felhasználom mennyi tejet nyerek?

Köszönöm előre is a segítségeteket!

Szép napot!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Karinának kókusz

Szia Karina!

Úgy tűnik számomra, hogy kókuszvajjal rendelkezel... nem gondolom, hogy abból készíthető kókusztej...

Niki

Értékelés: Nincs

Köszönöm a választ

Most ezen egy picit elszomorodtam....az oldalán van egy használati utasítás franciául....ott úgy tünik hogy tejet és krémet is lehet belőle csinálni.....megpróbálom lefordítani....hátha :)

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Karina

Szia Karina!

Az egyik angol nyelvű oldalon azt olvastam, hogy forró vízzel keverve lehet belőle kókusztejet készíteni, arányokat nem adtak meg...

tegyél egy próbát és oszd meg velünk az eredményt :)

Niki

Értékelés: Nincs

Sziasztok :) Nekem lenne

Sziasztok :) Nekem lenne pár kérdésem, mert én is elég kezdő vagyok rolleyes.gif

Az első az lenne ,hogy meddig tartható el a saját készítésű kókuszolaj/zsír? Azért kérdezem ,mert nem főzéshez szeretném használni, hanem kozmetikum alapanyagként. Igazából készítettem már egy krémet shea-és kakaóvaj illetve bio kókuszolajjal és itt olvastam egy receptet ( dezodor ) amihez pontosan ezek kellenek csak szódabikarbóna és kukoricakeményítő ( vagy kukoricaliszt? ) kellenek...

és itt jön a második kérdésem a képbe: Felolvaszthatom ezt a testápolót és elkészíthetem a dezodort így is? Persze nem baj, ha új dolgokat kell vennem hozzá,csak az a baj ,hogy kb két-három nap amíg eljutok a bioboltba és nem bírok addig várni mml.gif

Juj és még az ,hogy egész kókuszdió..sima boltból az alkalmas erre a célra? Úgy értem magam reszelném le..stb.. vagy teljesen felesleges és vegyek bio-t ami már le van reszelve és ne kínlódjak? hmmm.gif

Köszönöm a válaszokat előre is regular_smile.gif

Szép estét Nektek wave.gif

Értékelés: Nincs

Tájékoztatást kérnék

Vettem a L..l-ben kókuszreszeléket. Semmi infót nem találok arra vonatkozóan,hogy mivel fehérítették. Tudom,a bio a legjobb, de leírná vki, hogy kén-dioxid-on kívül mivel fehérithetik még? És ha a segédanyag nem szerepel a csomagoláson, az csupán hiba lehet, vagy kifogtam egy olcsó, de ártalmatlan terméket?

Jut eszembe, a kókuszvajat esetleg lehet tartósítani E-vitaminnal? Csak külsőleg használnám. Mivel hordom magammal a munkahelyre és nincs hűtőben napközben, 2naponta újat kell készítenem.

Értékelés: Nincs

Kókusztejes kérdések

Megcsináltam életem első kókusztejét (áztatással) és nagyon örülök, hogy jól sikerült. Picit más, mint amire számítottam, de azt hiszem, ez azért van, mert még hozzá kell szoknom.
Lenne is két kérdésem:

  • meddig áll el a kókuszreszelék, amiből az első változat alapján kókusztejet készítettem? Most rögtön nem használnám fel, de nem szeretném kidobni.
  • Azt nem tudom még, hogy van-e valami egyszerűbb módja a kókuszreszelék átpasszírozásának, mint a kézi. hmmm.gif
Értékelés: Nincs
jooildi's picture

kókusznyomás

Én krumplinyomóba tettem! :) Lehet tenni bele valami anyagot, hogy nem jöjjön ki csak a lé...

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Kókusztej készítés után maradt massza

Napokig eláll hűtőben, de le is fagyaszthatod.

Én kézzel passzírozom, de hamar megvan. Inkább csak ki kell nyomkodni, mint passzírozni!

Értékelés: Nincs
kaniko's picture

Nagyon fincsi!

Sziasztok! Én is kipróbáltam ezt a kókusztejes receptet, és isteni finom lett! 1 bögre reszelék +két bögre víz ( mindez forrázva, turmixolva) + egy kevéske méz = Mennyei ital!!!! A kókuszzsírnak nem volt ideje leülepedni, belülről ápol!!!! teeth_smile.gifteeth_smile.gifteeth_smile.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

kókusztej melléktermék

Nekem is a forrázós verzió vált be a legjobban. testápolónak most nyáron tökéletes a kókuszzsír ami a tej tetején képződik másnap reggelre. Viszont van egy fontos melléktemék amiről kevés szó esik: a reszelék maradvány a szűrőben.
Hétvégén nagy volt az alkotókedvem így összedobtam egy kis sütit. A kókusztejet én 2 db 100 grammos csomagból készítettem. A forrázás turmixolás és szűrés után maradt reszelék volt az alap. Ehhez hozzádobtam egy púpos evőkanál kukoricalisztet egy fél evőkanálnyi burgonyakeményítőt, szórtam egy kávéskanálnyi szódabikarbónát bele, lelocsoltam egy kanál olivaolajjal. Ezt elkevertem adtam hozzá egy kanál mézet, de még mindig nem akart összetapadni, hmmm.gif és akkor jött az ötlet. Ott sorakozott lekvárfőzésre egy nagy kupac túlérett sárgabarack a konyhában így gondoltam egyet kifordítottam az egyiket a héjából és elkevertem a masszában összesen kb 3-4 kisebb lottyadt barack végezte így, aztán fogtam egy kisméretű tepsit,kibéleltem sütőpapírral, belenyomkodtam a "tésztát", megszórtam a tetejét egy csipet xillittel és rászeleteltem még egy keményebb barackot.
Akkor vettem ki amikor a tetején a barack szépen megaszalódott, kb 25 perc. Isteni finom lett, lehet hogy mondjuk elfogult vagyok, mert az utóbbi 1 hónapban nem ettem szinte semmilyen sütinek mondható dolgot, de ezt tényleg nem gondoltam hogy ilyen jó lesz. mml.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

melléktermék-süti

Kedves Heni, nagyon finom a sütid! Majdnem ugyanúgy készítettem el, mint te, de beleütöttem egy tojást is, mert valahogy jobban összeállt. Végül azért morzsázós lett, de attól még lehet szeleteket vágni belőle. Mit lehetne tojás helyett még hozzáadni szerinted? Amúgy annyira jó, hogy alig bírom abbahagyni a nassolását... Mindenkinek javaslom, ha még nem tette, a sárgabarack-kókusz párosítást próbálja ki!

Üdv gombaleves

Értékelés: Nincs

tojás helyett

Szia!
Örülök hogy ízlett mml.gif Én is gondoltam a tojásra, de mivel jelenlegi diétám alatt nem javasolt a fogyasztása mellőznöm kellett. Én a megfelelő állagot a több és több sárgabarackkal értem el, de kukorica lisztet is akár lehet egy pöttyet többet tenni, persze nem sokat mert különben eluralkodik a kukorica íz. Meg nem szabad túl sütni, mert ha már szárad morzsálódik.
Szerintem nyugodtan kísérletezz, nekem érzésből szoktak születni a legjobb dolgok. regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
Dortsa's picture

Kókusztej "mellékterméke"

Szia!
Nagyon jól hangzik ez a kreálmány! clap2.gif
Én egyszer a vaníliás mákpudingnál kérdeztem rá erre, kaptam is bőven választ!
Nálam azóta ment ebbe a muffinba zabpehely helyett, tegnap amarántból készítettem kását mézzel, fahéjjal, szegfűszeggel, aszalt szilvával, és persze a kókuszreszelék-maradvánnyal. Sőt, még szappanba is tettem már, bőrradírozó funkciót szánva neki. regular_smile.gif
Jó sütögetést és kísérletezgetést!
Dortsa wave.gif

Értékelés: Nincs

Ki fogom próbálni kásába is.

Ki fogom próbálni kásába is. Eddig a "tejbe rizs"-be főztem bele, de ez a kásás dolog is tetszik. Amint ehetek glutént tutira a zabkásám része lesz teeth_smile.gif Már nem sok van hátra regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
BAnita's picture

Nekem is sikerült a kókusztej!

Végre nekem is sikerült a kókusztej! Úgy csináltam, hogy először csak annyi vizet adtam hozzá, hogy ellepje, így nyomtam bele a botmixert, és pürésítés után adtam még hozzá meleg vizet, és úgy hagytam állni. Na így már kókusztej íze volt.
Én a maradék reszeléket zabkásába szoktam beletenni, de ez a "sütinek mondható dolog" is jól hangzik, köszi az ötletet!

Értékelés: Nincs

kókusztej melléktermék

És tök egyszerű összedobni. Ha kész vagy a kókusztejjel és minden van késznél 5 perc alatt összedobod aztán amíg sül el is tudod mosogatni a csatateret ami legalábbis nekem a kókusztej készítése után marad cry_smile.gifteeth_smile.gif Ja és szerintem más gyümölcsökkel is fogok kísérletezni. Alma reszelve, málna, esetleg majd érett szilva egy kis fahéjjal megbolondítva. Na asszem ezt feljegyzem magamnak is mielőtt elfelejtem laugh.gif
Már előre félek a téltől, hogy mi lesz velem ez után a bőséges nyár után. Nem győzök aszalni, meg fagyasztani...

Értékelés: Nincs
Dortsa's picture

Isteni a kókusztej!

Húúúú.... végre sikerült jól elkészítenem! Nagyon finom lett! A legnagyobb baja, hogy így esetleg rá fogok szokni a kávéra, mert olyan finomak együtt! coffee.gif
Persze nem olyan, mint az igazi tej, úgyhogy aki azt várja, annak csalódnia kell. De én már megszoktam, hogy az életmódváltás valójában sok pici paradigmaváltás! mml.gifclap2.gifwave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Kókuszzsír - hogy néz ki?

Sziasztok!

Én is próbálkoztam már többször kókusztej készítéssel,de a kókuszzsírt nem tudom kinyerni belőle. Már csinálltam nyers kókuszból is és akkor sem. Nincs megkeményedett réteg a tetején másnap. Hogy néz ki pontosan a kókuszzsír? Miért nem sikerül nekem? Forrázom a reszeléket és turmixolom 5 percig. Másnap szűröm át, de 3. nap sincs semmiféle zsír. Mennyire kemény az? regular_smile.gifregular_smile.gif

Értékelés: Nincs

Kókuszzsír

Az a baj, hogy hidegen szűröd. A zsír visszakeményedik, és a szilárd részekhez kötődik: a reszelékhez, amit leszűrsz. Melegen szűrve a zsír még folyékony, majd dermed a hűlő kókusztej tetején.

Értékelés: Nincs
aliante's picture

kókuszzsír így néz ki

A kókuszzsír/vaj/olaj szilárd állapotban fehér, folyékonyban áttetsző, de fehéres színű. Konzolé világosabb, véleményem szerint azért, mert abból a vizet is kivarázsolták már, és az csak a tiszta vaj, ami nálam készült, vaj állapotában majdnem teljesen fehér lett. Pár napig eláll a hűtőben, viszont utána menthetetlenül megromlik. Ellentétben Konzoléval regular_smile.gif .

Nekem rengeteg kókuszvajat sikerült kinyernem (10 dkg bio kókuszreszelékből több, mint 5 dkg-t). Forrásban lévő vízzel leöntöttem, még főztem két-három percig, mikor kicsit kihűlt, turmixoltam 5 percig, és úgy langyosan leszűrtem, és tettem a hűtőbe. Eszternek igaza lesz, mert ha lehűtöd, úgy megszilárdul a vaj is, és a reszelékkel együtt marad. 24,5 °C-on olvad, tehát mindenképp ennél legyen melegebb, ha leszűröd.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

tudja valaki?

Kedves Lányok!

Én még mindig nem kaptam választ a kókuszzsíros kérdésemre. Én veszem a kókuszzsírt, de a készítés is érdekelne, itt sokan maguk készítik, biztos képben vannak a mennyiségekkel.

Az nyilvánvalóan elírás amit Aliante írt,hogy 10 kg kókuszból 5dkg lett. Ha jól számolom 19 000 Ft a 10 kg kókuszreszelék ( Glück a bioboltból) és ebből lett 5 dkg kókuszzsír. Vagyis így egy kiló kókuszzsír ára 380 000 Ft ami ugye képtelenség, én max 2000-ért veszem kilóját. És mit lehet csinálni a megmaradt kókuszreszelékből?

Szóval azt szeretném kérni, hogy írja meg nekem valaki, hogy 1 kg kókuszreszelékből mennyi kókuszzsír lesz.

Nagyon köszönöm Zuzu

Értékelés: Nincs
aliante's picture

Kókuszzsír mennyiségek

Kedves Zuzu!

Ha megnézed, már mindenhol javítódtak a mennyiségek. Egy bioboltos kókuszreszelék 20 dekás, tehát ebből öt darab az egy kiló. (szerintem nem bioval nem érdemes próbálkozni, mert már kinézetre is ég és föld a kettő) Tehát ha 10 dekából lesz öt deka vaj és egy liter tej, akkor egy kilóból lesz 50 deka, tehát fél kiló kókuszvaj és 10 liter tej. Remélem segítettem. Szép napot! aliante

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Nem lehet pontosan megmondani

hogy 1 kg kókuszreszelékből mennyi zsír nyerhető. Ez függ a kókuszreszelék minőségétől, és attól is, hogy milyen régi. Általában 30%-40% arányban nyerhető ki kókuszzsír házilag, ami elég vizes, úgyhogy sütésnél vigyázni kell, mert fröcsög.

A fenti elírást javítottam a hozzászólásban, természetesen 10 dkg és nem 10 kg a helyes mérték.

Értékelés: Nincs

elírás?

Ez biztos nem elírás? 10 kg-ból lett 5 dkg? Zuzu

Értékelés: Nincs
aliante's picture

kókusztej javítás

Szia Zuzu! Emlékeim szerint 10 dkg-t írtam. Lehet, hogy elveszett a d az éterben teeth_smile.gif . Természetesen deka, nem kiló. regular_smile.gif Üdv! aliante

Értékelés: Nincs

Kókusztej és -zsír

Szia Shamandzsa!

A kókuszzsír nem lesz kemény, amíg nincs hűtőbe téve a tej. Hogyan csinálod pontosan? Mennyi kókuszreszeléket teszel mennyi vízhez? Én rendszeresen készítek kókusztejet, mert ez a kedvencem.

20 dkg kókuszt forrázok le 1,5 l vízzel. Hagyom állni több órán át. Ezután bele a turmixgépbe. (úgy is jó, ha este leforrázod, és reggel turmixolod és szűröd, ill. úgy is, ha reggel forrázod, és du/este turmixolod és szűröd; ha kevesebbet áll, úgy is jó) A turmixolt kókuszt a szűrőbe öntöm. Átcsorog a kókusztej az edénybe, a többit kézzel kinyomkodom a masszából (ha nem tenném, sok lé benne maradna).

Ha kihűlt (érdemes hideg vízbe állítva lehűteni), műanyag tejesüvegbe töltöm és hűtőbe teszem. A hűtőben állva flakon tetején jó vastag kókuszzsír képződik. Ekkor már megkeményedett - én villával szoktam "beletúrni", majd összerázom és így öntök a bögrémbe - nagyon fincsi, yammmmm! próbáld meg újra, biztosan sikerül! :)

Értékelés: Nincs

Kókuszzsír készítése

Bizony, bizony, hűtőbe kell tenni. Én egyszer készítettem kókusztejet, turmixoltam, leszűrtem, majd betettem a hűtőbe. Másnap nem tudtam önteni a kávémba, mert megdermedt a teteje regular_smile.gif De Valiék is azt vallják, erre nincs biztos recept, a kókusz fajtájától is függ, van, ami zsírosabb, van ami esetleg nem annyira. Én egy mezei, olcsó (de nem kénnel fehérített!) fajtát használtam. Szobahőmérsékleten nem lesz rajta zsír. Majd számolj be regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
Eszter1975's picture

Hová lett Shamandzsa kókuszzsírja?

Amikor leszűröd, milyen hőmérsékletű a turmixod? Mert én csak arra tudok gondolni, hogy a hűtőből kivéve, a megfagyott, kemény zsír fennakad a reszelékkel együtt a szűrőn.

Értékelés: Nincs
BAnita's picture

Kókusztej készítése lehetséges turmixgép nélkül?

Ha valakinek van ötlete arra nézve, hogy turmixgép nélkül hogyan lehetne előállítani kókusztejet (illetve egyéb növényi tejeket), azt nagyon megköszönném. Elég drága megvenni a növényi tejeket, és más okból is szívesen készítenék otthon, de sajnos nincs turmixgépem se, és jó lenne, ha nem kellene most ebbe beruháznom, elég horror árakon kapható az is. Jó lenne valami trükk...

Értékelés: Nincs

turmix

Azért egy turmixgép nem olyan drága! Mi botmixert vettünk, 17 éve van meg és naponta használjuk... A legfontosabb konyhai eszközöm! Manapság 3-4ezerét már lehet kapni!

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Kókusztej

Én botmixert használok a célra, kb 7 éve vettem 2-3 e Ft-ért, noname és semmi baja...  Szinte minden nap használom

Talán lesz mostanában születésnap, névnap, évforduló...?

Értékelés: Nincs

Botmixeres kérdések

És hogyan csinálod pontosan?

Én is próbálkoztam ilyesmivel, de szanaszét fröcskölt, és nem is aprította fel a botmixer a reszeléket...

Kérlek írj! Köszi! 

 

Értékelés: Nincs
paripa's picture

talán darálóval

Szia Anikó!

Vagy itt, vagy a boszikonyhában írta valaki, hogy le lehet darálni a reszeléket kávédarálón !

Mit szólsz. megpróbálnád így? Talán akkor nem is kell mixelni majd utána....

Adri

 

 

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Mixer

Nem keverőtálban, hanem hosszú magas edényben/üvegben amibe belefér a botmixer feje, így nem fröcsköl szét. 

Értékelés: Nincs

Mixer és kávédaráló

ÚÚÚÚ! Köszönöm lányok! 

Kipróbálom egyesítve mindkét javaslatot!

Milyen igazatok van, nem is értem hogy nem jutottak eszembe ezek a dolgok... No mindegy...

Ja már rémlik valami... 1/2 l-es a poharam ami a botmixerem tartozéka, és azt kis családom 1 ivásra betermeli.  Ezért vettem elő a keverőtálat... de majd nézek itthon valami magas, karcsú edényt. 

Értékelés: Nincs
BAnita's picture

Vettem botmixert, de még nem az igazi a kókusztej

Hétvégén vettem botmixert, gyorsan ki is próbáltam vele a kókusztejet, de valahogy nem az igazi. Olyan volt, mintha csak habverővel kevergettem volna, mert habzott rendesen, de a kókuszreszelék darabkák szinte ugyanakkorák maradtak benne. Mi lehet a baj? Én arra tippelek, hogy sok volt rajta a víz, lehet meg kellene próbálni leönteni róla, úgy turmixolni a "sűrűjét" és utána visszaönteni a levét? Vagy tovább kellett volna turmixolnom? hmmm.gif Kb. 2-3 percnyit turmixoltam, de nem mertem tovább, mert állandóan kifröcsköltem (most volt életemben először botmixer a kezemben, nem voltam valami ügyes vele - és azt írják a használati útmutatóban, hogy 1 percnél tovább ne üzemeltessem folyamatosan).

Értékelés: Nincs
BAnita's picture

Veronika, köszönöm

Veronika, köszönöm, egy botmixer talán még belefér a költségvetésbe.

Értékelés: Nincs
Beáta's picture

BAnitának botmixer

Kedves BAnita! A T..co-ban lehet venni saját márkás botmixert nagyon jó áron! Nézz szét ott! Nekem is olyan van és a célnak tökéletesen megfelel! Beáta wave.gif

Értékelés: Nincs

Buza-, tej, -tojásmentes

Sziasztok, segitséget kérnék. Nálunk most derült ki, hogy a 4 éves lányom búza, tejfehérje és tojás allergiás. Aki tud valamilyen süti, desszert receptet, az küldjön. Szegény Bertácskám nagyon szereti az édességet, de nem nagyon tudok neki mit sütni.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Jó helyen jársz süti ügyben!

A bal oldali menüsorban nyisd le a "speciális" fülecskét, és ott kigyüjtve látod a tejmentes, lisztmentes ételeket, a "vegán kategóriában pedig se tej, se tojás! Vesd össze a kettőt.

Mellesleg jó, ha tudod, hogy ha kiiktatod Berta életéből a cukrot, megtámogatod a bélflóráját és az emésztő enzimeit, akkor rohamosan elkezd javulni az allergiája. Fordulj személyes tanácsadódhoz ezzel kapcsolatban!

Addig is jó böngészést!

Ui.: Van itt sok tapasztalt anyuka, aki hasonló cipőben jár, biztosan felraknak majd egy-két bevált cukor-, liszt-, tej- és tojásmentes édességet!

Ma is került fel egy isteni kölespuding recept, és egy fincsi kókuszos zabkása is!

Értékelés: Nincs

cukor és szénanátha

Szia Vali!

A cukor elhagyásával nemcsak az ételallergia javul, hanem a szénanáthás allergia is, amikor az emberek fűtől-fától tüsszögnek? Lilla

Értékelés: Nincs

cukor nélkül szénanátha sincs!

Kedves Lilla! A saját tapasztalatomat osztom meg Veled, Veletek. Már javában folyt az orrom, és el is volt dugulva, viszketett a torkom márciusban, amikor elkezdtem a 8 hetes candida diétát, ezzel egyidejűleg szedtem az Emóciót is. Egyik reggeli tusolásnál valami borzadály ürült ki az orromból (állagra, méretre és színre confused_smile.gif ) és attól kezdve elmúltak a tüneteim!!! Biztos közre játszott mind a cukor elhagyása, és az Emóció is. Húsvétkor sajnos egy elgyengült pillanatomban meg "kellett" kóstolnom a gyerekek csokinyusziját, és igaz, hogy enyhébb formában, de újra folyni és dugulni kezdett az orrom. Ebből számomra egyértelmű, hogy cukor nélkül nincs szénanátha sem!!! Abban csak reménykedek, hogy mikor a parlagfű beindul, ugyanezt fogom tapasztalni.

Értékelés: Nincs
Dortsa's picture

Nelly, hogy áll a szénanáthád?

Szia!

Amióta olvastam a bejegyzésed, tudatosodott bennem, hogy bizony nálam is valami hasonló állhat fenn. Én mondjuk kimondottam a tejnél éreztem, hogy "benyálkásodok". Valahogy úgy érzem, folyamatosan "tele vagyok", gondolom az általad említett "borzadállyal", és mióta ezt olvastam és vizualizáltam, hááát.....  még inkább ki akarom kergetni onnan... 

Ahhoz képest, hogy 1 éve elképzelni sem tudtam, hogy fogok én csoki és tej nélkül élni, kb másfél hónapja egy grammot nem fogyastottam egykből sem, fehér lisztet is csak minimálisat, és előtte is jóval kevesebbet, mint régen. De én nem tartok candida-diétát, szóval mézet eszem, mondjuk azzal is kevésbé édesítek, mint korábban. Szóval az lenne a kérdésem, hogy a mézre is visszajött a takony, vagy az nem volt probléma? Vagy egyáltalán nem próbáltad, hogy mi lenne, ha...? És mi volt a parlagfűszezonban?

Köszi előre is a választ! Szép napot!

Dortsa 

Értékelés: Nincs

Dortsának szénanátháról

Szia Dortsa!

A candida diéta után összeszedtem magamat, és amennyire csak lehet, betartottam továbbra is a diéta alatti étrendet. Voltak persze kilengések, és mézet is ettem, sütibe, teába de csak minimális mennyiséget. Az Emóció mellé Huminiqum-ot, és Maximmun-t is szedtem, és olyan minimális jele volt az allergiának a parlagfű szezonban, hogy magam is csodálkoztam. Szóval a méztől nem jött jobban elő. A többi allergiás ismerősöm (akik hallani sem akarnak ilyen hülyeségről, hogy cukrot-tejet-fehér lisztet nem szabad enni) dugult orral, tüsszögve, vörös viszkető szemekkel panaszolták, hogy már nem elég napi egy szem Clar..ine, már kettőt szednek, én meg csak mosolyogtam. Olyan jó ám  átélni azt, hogy tényleg "csupán" az étkezés radikális átalakításával ekkora sikert lehet elérni. Ilyenkor már nem csak hit van, hanem tudat. És ez egyre nagyobb erőt ad.

A tejről én simán le tudtam mondani, nekem kedvencem lett a kókuszos rizstej, viszont a csoki, hát igen... A múlt hétvégén és a következő hétvégén a városunkban van agykontroll tanfolyam, részt veszek rajta, és már most, a programozás hatására eszembe sem jut sem a csoki, sem pedig édes ízt nem kívánok. Nagyon érdekes, és ez is működik. Ha teheted, érdemes részt venni ilyenen, mert bár van könyv hozzá, csak magában azt elolvasva az ember hitetlenkedve legyint, hogy na ne már... Ott például nagyon javasolják a moksa elixírt, allergiára is!

Üdv. Nelly

Értékelés: Nincs
Anidúla's picture

Allergia és cukor

Szia Lilla!

Minden allergia immunrendszer gyengeségből adódik, és igen életmódváltással és immunrendszer erősítéssel megszüntethető, tünetmentesíthető!

Ani

Értékelés: Nincs

Epres kókusztejes turmix

Szia Vali!

Nagyon örülök, hogy feltetted a házilag elkészithető kókusztej receptjét! Kipróbáltam és csodálatosan bevált! A tej"fölét" a zsirt kozmetikai célokra használom és illatozom mint egy trópusi kókuszültetvény, a tejből meg megcsináltam a kókuszpudingot amit szintén itt az oldalon találtam és az is nagyon nagyon finom lett.

Turmixot is készitettem kókusztejből, nem túl bonyolult, csupán a kókusztejbe dobtam pár szem epret és agave szirupot egy kicsikét. Összeturmixoltam és elmondhatatlanul finom lett a végeredmény! Frissitő, hűsitő nedű. Kitűnő lesz a nyári forróságra!

Annyi kérdésem volna, hogy esetleg hallottál/hallottatok olyan levesről ami kókusztejjel készül, van benne sárgarépa és káposzta? Ettem olyat valamikor régen és nagyon izlett, viszont a receptjét sehol sem találom. Eleve nagyon nehéz a kókusz nem édes, süteményes-desszertes, hanem sós, főétkezéshez való használatához találni receptet. Ha esetleg tudtok ilyet, irjátok be a Boszorkánykonyhába, és tegyétek be ide válaszba a linkjét légyszi!

Nagyon köszönöm, Y.

Értékelés: Nincs

Ma én is elkészítettem a

Ma én is elkészítettem a kókusztejet, áztatásos módszerrel. Nagyon finom lett. Estére vastag, 3-4mm-es , kemény zsírréteg lett rajta, amin eléggé meglepődtem. Ennek ilyennek kell lennie?

Értékelés: Nincs
swarley's picture

fincsi kókusztej

Megcsináltam a kókusztejet. A zabtej után nem gondoltam volna, hogy ez ennyire finom lehet, mml.gif ugyanis nem ízesítettem egyiket sem. A zabtejnek "natúr" íze lett, de ez valami mennyei. El is fogyott azonnal. swarley

Értékelés: Nincs
horitimi's picture

Kipróbáltam a kókusztej készítést

Én is kipróbáltam pár napja a kókusztej készítést, de egy másik recept alapján, amit korábban szintén itt az oldalon olvastam. E szerint 1l vízhez kell adni 10dkg reszeléket és főzni 10-15 percig. Az eredmény elég víz ízű lett. confused_smile.gif Reggelre viszonylag sok zsír ült meg a tetején, ennek örültem. mml.gif Nem turmixoltam össsze a kifőtt reszelékkel, de legközelebb megpróbálom úgy. Hátha úgy ízesebb lesz egy kicsit. Fenti áztatós recept is jól hangzik, majd kísérletezgetek regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
Lulu86's picture

kókusztej

1 rész kókuszreszelék 2 rész víz, forrázva, turmixolva a tuti teeth_smile.gif

Értékelés: Nincs
Mendyke's picture

Kókusztej

regular_smile.gif én is így csináltam, 1 bögre kókuszreszelék 2 bögre víz, ezt összefőztem, turmixoltam, leszűrtem és tökéletes lett, nagyon finom kakaót ittam belőle.

Értékelés: Nincs
Beáta's picture

Horitiminek kókusztej

Kedves Timi!

Én úgy készítem a kókusztejet, hogy 10 dkg kókuszreszelékhez öntök 1 liter vizet és kb 10 percig főzöm, majd beleöntöm a turmixba és turmixolom, majd leszűröm és már fogyasztható is a friss meleg kókusz tej! Nagyon finom, egyántalán nem víz ízű! A megmaradt kókuszreszelékhez megint lehet önteni vizet de most már kevesebbet, mivel egyszer már turmixolva lett, és újból főzni majd turmixolni lehet! Beáta wave.gif

Értékelés: Nincs
horitimi's picture

Köszi Beáta a tippet!

Szia Beáta! Köszi a segítséget. Gondoltam, hogy elbénáztam és a turmixolás a reszelékkel hiányzott belőle. Így is ki fogom próbálni. Üdv, Timi

Értékelés: Nincs
Tiaa's picture

kókusztej

A hosszú hétvégén kutyultam egy csöppet. Vettem még pénteken egy szép kókuszkát és feláldoztam kókusztej készítésére. Hogy én mennyit kínlódtam. Elég macerás. Én a kókuszt darabokra vágtam és lereszeltem majd áztattam kb. 18 órán át. Aztán következett a habverő. 10 percig.. utána langyosra felmelegítettem az egészet és hozzáadtam a kókuszból még előző nap lecsapolt "kókuszvizet" és megvártam míg kihűlt majd pici üvegekbe raktam.. 2 napig nem is néztem rájuk. Aztán most vettem észre hogy 2 cm vastagon mindkettőben fehér zsír csapódott ki.. és az alján is van pár mm vastagon valami.

Most melyik mi? :) Közötte eléggé átlátszó volt..amikor összeráztam akkor már tejszínű volt. Mikor kinyitottam alig tudtam kipiszkálni belőle a kóuszzsírt (?) Ha az volt.. nagyon kemény . Ez meddig áll el? Mire tudom felhasználni? Arcomra kenhetem ? :) Főzésre lehet használni?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Házilag sikerült kókuszzsírt előállítanod!

Bátran használhatod kozmetikai célokra!

Értékelés: Nincs

kókusztej hizlal?

Szia Vali! Azt szeretném tudni a kókusztejről, a jó zsíros fajtájáról, hogy hizlal-e, meg hogy segíti-e a narancsbőr rosszabbodását. Köszi: Lilla

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Narancsbőr és kókusztej...

Szia! Nem a kókusztej hízlal, hanem az, ha több kalóriát viszel be, mint amennyit felhasználsz. A hízásnak ezen kívül oka: mozgás hiány, hormonális problémák, rossz emésztés...

A Narancsbőr is az egészségtelen életmód következménye! A zsírsejtek megnagyobbodnak, közöttük méreganyagokkal telt nyirok pang, a lényege ennyi. A kókusztejnek ehhez semmi köze!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

kókuszzsír

Szia Vali!

A házi kókuszzsírt csak kenni lehet vagy enni is? Ha igen, milyen mennyiségben? Ez nehéz étel, nem? csak mert én bolti kókusztejet ittam egyszer, 2decit, és olyan halál gyomorfájásom lett, hogy azt hittem, itt a vég. Alig bírtam megemészteni, nagyon gáz volt. Szerintem a nehéz kókuszzsírtól lehetett. Amúgy bio volt.

Szóval mennyi az annyi? másnál nem fordult még elő ilyen? Itt annyian isznak kókusztejet.

Lilla

Értékelés: Nincs
Zsani's picture

Lilla és a kókuszzsír

Kedves Lilla!

Engedd meg, hogy Vali helyett én válaszoljak Neked! A bolti kókusztej dobozán biztosan megtalálható a javasolt napi bevitel (RDA), de mint tudod, ezt a kifejezést annyira nem szeretjük. Mindenki más. Másképp reagál az ételekre, italok. Szerintem nincs olyan, hogy mennyi az annyi. Hozzászólásaidból úgy érzem, az elhízástól félsz, azonban, ahogy Tündi is írta, ennek számos oka van/lehet, ezért ne félj a kókusztej/zsír fogyasztásától. Egyél és igyál annyit, amennyi jól esik. Persze nem kell túlzásokba esni, jelezni fog a szervezeted!

A zsírt kenheted akár vaj helyett házi készítésű kenyeredre/zsemlédre/bucidra/kiflidre, felhasználhatod süteményekben szintén vaj helyett...csak a képzelet szab határt, hogy még mi mindenre lehet... devil.gif

Van, hogy egy nap fél litert vagy akár annál többet is megiszok belőle, mert annyira kívánom, máskor pedig napokig nem készítek. Nálam ennyi az annyi. teeth_smile.gif

Értékelés: Nincs

Jobb későn, mint soha...

Én tegnap megcsináltam a kókusztejemet, fincsi lett. Az oldalon talált recept alapján készítettem, de az nem így hangzott... ott főzni kellett 15 percig, szűrni, aztán éjszakára hűtőbe tenni. Reggelre lett is szépen kókuszzsírom yes.gif De akkor kifőztem belőle az enzimet? Én nem turmixoltam össze a reszelékkel főzés után...jobb lett volna? A zsír viszont kiválóan ápolja a szám, természetes szájfény winkkiss.gif Legközelebb most akkor hogy csináljam?

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel