
Sziasztok!
Az édesburgonya már régóta izgatja a fantáziámat, de valahogy eddig nem jutottam el oda, hogy ki is próbáljam. Jelenleg Stockholmban élek és a tegnapi vásárlásom alkalmával nem találtam normális burgonyát, csak a sárga héjú, édes és lisztes ízűt, amit nem igazán kedvelünk. Na és akkor megláttam az édesburgonyát és beúszott a gondolat, hogy akkor itt az ideje kipróbálni. Vettem 5 közepes darabot.
Ázsiában nagyon népszerűek a mártogatók. Bármit, amit kisütnrk, nem fűszerezik, hanem felszolgálnak mellé különféle mártogatókat, és hol ebbe, hol abba mártogatják a falatokat. Valóságos ízorgiában lehet így részünk.
Most az egyik kedvenc mártogató receptemet szeretném megosztani veletek, többek kérésére, akik már kóstolták.
Ez a saláta Bettyék méregtelenítésének tiszteletére született meg, a szokásos "antalvalis" módon. Megnéztem mit rejt a kamra, és abból alkottam. Osztatlan sikert aratott még a pasik körében is.
Ez az étel saját találmány. Egy nap a borsó főzelékhez akartam valamilyen húsmentes feltétet. Gyorsat akartam készíteni. Ezt még a húsevők is nagyon szeretik. Elkészítési ideje áztatással együtt 25 perc, sütési idő kb. 5 perc
A múlt héten pénteken ez volt a feltét a köretekhez a szerkesztőségi gyűlésen. Elég sokáig gondolkodtam, hogy mi legyen, végül is e recept mellett döntöttem. Úgy gondolom jól dönthettem, mert mind elfogyott. Ebből az adagból nagyon sok készül (nekem 2 kenyérsütő formában sült, mivel több, mint 10 embernek készült). Lehet felezni a mennyiséget. Hidegen, melegen is finom.
Ez a recept nem saját találmány, az eredeti receptet a nosalty. hu-n találtam. Kissé átvariáltam. A múltheti szerkesztőségire készítettem, annyira ízlett a lányoknak, hogy mind elfogyott. Megszavazták, hogy a fesztiválon is legyen és ezentúl a többi szerkesztőségire is én csináljam a humuszt. Nagyon egyszerű és gyors az elkészítése. Minden diétába beilleszthető és , sok van belőle.
Az egész úgy kezdődött, hogy kibontottam a tökmagliszt zacskóját, és meghökkenve tapasztaltam, hogy ez a liszt bizony nem olyan színű, mint vártam, hanem valami elképesztően zöld! Gondoltam ennek fele sem tréfa, igazi bátraknak való, vagány étel lesz belőle. Formabontó Vízöntők előnyben!
Ízre pikáns, enyhén csípős igazi húspótlót képzeljetek el. Ettől tényleg jól lehet lakni! Nálunk a megrögzött húsevők is szívesen fogyasztották. Nagyon finom főzelékekhez, de szerintem Vali párolt káposztájához is kifejezetten illik. Glutén-, tej-, tojásmentes fogás!
(Ezeket a fasírtgolyócsákat Pogány Zsuzsa receptje alapján formáltam saját ízlésemre, köszönet neki!)

A chilis babot én hús nélkül szeretem, és párom, aki nagyon húsos, sokszor észre sem veszi, hogy semmi hús nincs benne, annyira ízlik neki. Ez a recept még a Nagy Méregtelenítés alatt is fogyasztható. Azért tartom fontosnak feltenni ezt a receptet, mert szégyen gyalázat, hogy a neten keringő húsmentes és vegán chilis bab receptek 99%-a úgy szól, hogy: "végy 1 doboz babkonzervet..., kechupot és porosaranyt" Jesszusom, ettek ezek valaha is valódi chilis babaot?

Ezt a receptemet is a szükség szülte. Mire észbe kaptam, hogy nincs itthon semmi ételalapanyag, addigra bezárt a piac, és minden bolt a környéken. Egyedül a Tesco volt nyitva a város másik végén, de azt inkább kihagytam... Így hát maradt a találékonyság és a kreativitás.
Nézzük, mi volt itthon: 2 nagyobb zellergumó, pár tojás, egy kevés tejföl, és némi csicsóka (ez utóbbi mindig van itthon, mert nyersen, főve, sütve - mindehogy eszem...) És máris megszületett a fejemben a recept. Íme az eredmény:


Egy igen egyszerű, mindenféle diéta alatt is fogyasztható "rakott karfiolt" szeretnék Veletek megosztani. Ez is amolyan mindent összedobálós, így az arányok elég ingatagok, szerintem elrontani nem nagyon lehet.
Algernon fokhagymás-citromos ceruzabab receptjének szerkesztése és közzététele során eszembe jutott, hogy én is hasonlóan szoktam elkészíteni a ceruzababot, csak egy kicsit "pikánsabbra" szoktam venni a figurát. Azok kedvéért osztom meg ezt a receptet, akik kedvelik a különleges, szokatlan ízeket.
Ezt a levest ma készítettem. Tegnap vettem erdei gombát a piacon és nagyon megkívántam a levest. Az elkésztési ideje: kb 20 perc. Nagyon gyors és finom.
Hozzávalók:
A karfiollal úgy voltam sokáig, mint a legtöbb magyar ember. Főleg levesbe használtam, néha kirántottam illetve egyszer-egyszer rakottan is készítettem. Már kicsit untam. Aztán rájöttem, hogy milyen finom főzeléknek is. Azt is készítettem sokat belőle. Tegnap kicsit variáltam. Untam már a lisztes főzeléket is, hát kitaláltam az alábbi ételt. Ez olyan ennivaló, amit melegen mártásként, köretként lehet enni, hidegen pedig jó kenyérre vagy akár salátaöntetként is. Legálábbis szerintem.