Ezt a deo receptet találtam, elkészítettem, és nekem bevált. A nagy melegben is hatékony volt, én teafa olajat tettem bele és levendulát.
Hozzávalók:
Elkészítése:
A kész keveréket tégelybe töltjük, és be vele a mélyhűtőbe. Szilárdulás után fel lehet használni. használat: egy kis, kb. borsószem méretű darabot kikaparunk, a kezünkben felmelegítjük egy kicsit, és a hónaljunkra kenjük.
Sziasztok, nagyon köszönöm először is a természetes deo receptet, a sok hasznos infót és nem utolsó sorban AntalValinak a nagyszerű oldalt! Most pihen a hűtőben az "anyag" és alig várom, hogy holnap kipróbálhassam. Mint már azt olvastam valaki(k)nél a bejegyzések között, nekem is a deo az első próbálkozásom a vegyszermentes éltevitel megvalósításában, remélem beválik, és akkor bátrabban lépek az élet más területein is az alternatív megoldások irányába. Azt szeretném kérdezni, hogy a maradék shea és kakaóvajat - amiket a deo készítéséhez nem használtam fel - a hűtőben kell tárolni a következő felhasználásig - lévén vajak... - ? Köszike! Brenda
Ennek csak a neve vaj
Én nem tárolom őket hűtőben és több hónap után sincs semmi bajuk. A tavalyi kakaóvaj is pihen a fürdőszoba polcán.
Ettől függetlenül attól sem lesz semmi bajuk, ha beteszed a hűtőbe!
Sziasztok!
Még februárban kértem egy kis segítséget. Most újra leírom, hátha valaki tudna nekem segíteni...
Úgy tudom, hogy a szódabikarbóna fehérít. Nem fehéríti ki a ruhákat?
Mennyire hatásos ez a fajta dezodor? Sajnos elég izzadós vagyok, hosszabb távon semmilyen dezodor sem használt még, pedig már rengeteg félét kipróbáltam. (S....t, D...e, R....a... - ezeket szeretném teljesen elhagyni, és áttérni a bionom deokra - valamint kipróbáltam már az A....e, és Dr....... dezodorját is) Semelyik sem volt hatásos.
Tudom, hogy a szervezetetnek szüksége van egy kis időre a méregtelenítéshez. De sajnos a munkahelyemen nincs lehetőségem lemosdani, újra dezodorálni magam. Mit tanácsoltok?
Előre is köszönöm!
Kriszti
Kedves Kriszti!
A szódabikarbóna fehérít jól tudod, részletesen ITT olvashatsz a vegyszermentes mosásról és fehérítésről. De ha beírod oldalunk keresőjébe, hogy "szódabikarbóna mosás fehérítés" rengeteg tanácsot, tapasztalatot találsz.
A szódabikarbóna dezodoráló hatásáról pedig - többek között - ITT kezdődött beszélgetés...
Ha a szódabikarbónás deó mellett izzadsz, és esetleg még szaga is van, akkor a kiválasztásoddal van valami baj. Hátterében - nagy valószínűséggel - elmérgeződés, veseelégtelenség, hormonprobléma, vegetatív idegrendszeri zavar állhat.
A tanácsom mindenképpen a belső méregtelenítés lenne...
Niki
Az Öcsémnek kifogyott a házi készítésű sheás krémdeója, és kért, hogy csináljak Neki egy újat, de most legyen egy kicsi pasis illata!
Erre a célra vajon alkalmasak a Farfalla parfümök? Nem irritálná a hónalját a benne levő alkohol, illetve nem tűnne el túl hamar az illata a deóból? Egyáltalán bele tudnám keverni ebbe a krémdeóba? Nem csapódna ki? Vagy erre a célra jobb az illóolaj? De abból melyik? (A vetiver illatát pl nem ismerem.) Van valami ötletetek? A teafa mindenképp ajánlatos bele a "szagűzés" miatt?
Más: eddig mindig tégelybe gyártottam ezt a deot, most kipróbálnám stiftként is. A hozzászólások alapján elbizonytalanodtam, hogy akkor csak kakaóvajból csináljam? Vagy mehet bele a shea is? Úgy is tekerhető lesz?
szantál és cédrus. Egyik sem irritálja a bőrt, és ezek kimondottan pasis illatok. Én a páromnak borotválkozás utáni szeszt keverek, amelíbe kerül egy kis levendula, teafa, szantál és cédrus. Imádja az illatát!
Sokat nem tudok segíteni, de hátha...
A teafát -bár én nem különösebben szeretem az illatát-, a fertőtlenítő hatása miatt tettem eddig bele a levendula olaj mellé. (De szóljatok, ha elhagyható, mert akkor legközelebb én is kihagyom.
)
Ha csak kakaóvajat használsz, szerintem nagyon kemény lesz, mikor visszaszilárdul. ![]()
Az én deóm is teafa- citrom- mandarinos, lehelletnyi mentával, és szeretem az illatát. Azt hiszem anno az Öcsémnek is valami ilyesmit csináltam. (Persze használati utasítással, hogy napozás előtt ne használja a citrusok miatt! :o)) Úgy tűnik, ez nem elég pasis Neki! :D
Kérlek Benneteket, hogy segítsétek ki B-tundert! Nincs tapasztalatom e téren...
Előre is hála és köszönet,
Niki
Sziasztok!
Még nagyon kezdő vagyok, most kezdtem el foglalkozni a témával. Kezdésnek rendeltem a Bionom-tól kókuszvajat (hajápolónak), sószappant (pattanásra, pórustisztítónak), sheavajat (Konzol féle), kakóvajat (Konzol féle) és tihanyi levendulaolajat. Szeretném elkészíteni a sheavajas krémdezodort. Szükségesek hozzá az illóolajak, vagy elég a tihanyi levendulaolaj?
Úgy tudom, hogy a szódabikarbóna fehérít. Nem fehéríti ki a ruhákat?
Mennyire hatásos ez a fajta dezodor? Sajnos elég izzadós vagyok, hosszabb távon semmilyen dezodor sem használt még, pedig már rengeteg félét kipróbáltam. (S....t, D...e, R....a... - ezeket szeretném teljesen elhagyni, és áttérni a bionom deokra - valamint kipróbáltam már az A....e, és Dr....... dezodorját is) Semelyik sem volt hatásos.
Tudom, hogy a szervezetetnek szüksége van egy kis időre a méregtelenítéshez. De sajnos a munkahelyemen nincs lehetőségem lemosdani, újra dezodorálni magam. Mit tanácsoltok?
Előre is köszönöm!
Kriszti
Sziasztok!
Ezt a deót már én is megcsináltam (persze nem egyszer . A kakaóvajat minden másban szeretem, de ebben a dezodorban szaloncukor illatú volt. Úgy, hogy maradt a shea. Bevált meg minden, csak egy problémám volt vele, hogy a ruháimból nem tudtam kimosni. Nyáron ujjatlan ruháknál nagyon jó, télen meg maradt az " álá " natura szódabikarbóna :)
Nekem is ez a problémám, nem tudom kimosni a "vajas" foltokat... pedig pl. a kókuszvajas-szódabikarbónás deót nagyon szerettem... van valakinek tippje, mivel menne ki?... Bár a foltok már elég régiek... :/
Kedves Fórumozók!
Egy totális kezdő azt szeretné kérdezni tőletek, hogy a fenti recepthez szükséges alapanyagokat, hol tudom beszerezni? Amint látom a bionom bioboltban meg tudom rendelni a shea és kakóvajat, valamint az illóolajokat, de ott nem találtam szódabikarbónát és kukoricakeményítőt.
Tudnátok olyan linket küldeni, ahol ezeket is meg tudom rendelni a neten? (természetesen megfelelő minőségűt) Egyedül az E vitamin kapszulát tudom, hogy gyógyszertárban kell megvennem. De lehet, hogy ott is többféle lesz, ott mire ügyeljek? Melyiket vegyem? Tényleg nagyon kezdő vagyok a bio és vegyszermentes dolgok háza táján, de szeretném valahol elkezdeni, a szemlélet és életmódváltást.
köszi előre is a válaszokat.
Sziasztok! Kiprobaltam a deot en is. A hatasa nekem kb olyan mint egy aluminiumos deoe, de legalabb nincs benne semmi kemikalia.
Viszont nekem a honaljam bebarnult tole es ugy tunik nem is mulik!! Varok meg nehany napot, ha nem is halvanyodik, irany a borgyogyasz. Barmi otlet?
Koszi!
Szia!
Ugyan ezt tapasztaltam én is, mikor leváltottam a deómat. De nálam nem csak ez a tünet volt, hanem mind a két hónamalján a nyirokcsomók bedagadtak és fájtak. Utánna olvastam és az a méregtelenedés jele volt, mert mind a barnásság és a fájdalom is megszünt. Modjuk én nyáron a sheásat használom, télen meg csak szódabikarbónát.
Fatime
Szia:) Pontosan hogy készíted el ezt a szódabikarbónásat ami bevált? Szárazon, vagy hogy marad rajta a hónaljadon?
Másik meg, hogy kérdezte már vki, hogy hónaljtájon nem fakul e ki a színes ruha a szódabikarbónától, de teljesen más választ kapott rá(Lehet nem Tőled kérdezték). Engem is érdekelne eme kérdés:) Ha vki tudja, légyszi írja meg:)
Szia: Móni
Az illetékeseknek: (Rossz helyen van ez a mentés-bezárás gomb, már másodszorra játszottam el, hogy bezárásra kattintottam mentés helyett:( Nem lehetne felcserélni?)
Szia!
Bocsi, hogy így megkésve, de igen sajna kifakítja a ruhát a hónaaljnál, ha sokáig használod. Itt olvastam, hogy nem egészéges egyfolytában sz.bikarbónát használni, mert erősen lúgosít. Még én is keresem az igazit.
A felvitel pedig: vizes kézzel felveszek a tégelyből és felkenem. Ennyi.
Fatime
Szia!
Én már régóta ezt a deot használom és alkalmanként nekem is van ilyen problémám. Akkor szoktam ezt tapasztalni, ha a kelleténél több illót teszek bele. De néhány nap után lehámlik ez a barna rész. Esetleg rásegíthetsz bőrradírral. Vagy ha ez az első alumínium mentes deod akkor viszont a lerakódások ürülnek így! Hagy egy kis időd ennek a deonak, ezek a házi kutyulmányok nem úgy működnek mint a bolti! Remélem segítettem!
Szeretettel,
Ildi
Mert az illóolajok fényérzékenyíthetnek, és olyankor bebarnulhat a kezelt bőrfelület. De akkor is elszíneződhet átmenetileg, ha ez az első alumentes deód, és a fémsók ürülnek a hónalji mirigyekből.
Megcsináltam ezt a deot, és merem ajánlani bárkinek!!! Egyszerűen csodás! El sem hiszem, hogy ugyanúgy használhatom, mint amit előtte használtam, ugyanabba a dobozba tettem bele (F.). Sőt, ritkábban is használom, mint ahogy azt használtam! Egyszerűen nem találok szavakat!!! :) Nagyon köszönöm a receptet!!!!!!
Sziasztok!
Karácsonyra kaptam egy tégely kakaóvaj port. A családom akart meglepni vele, mert előtte panaszkodtam, hogy a környékünkön sehol nem lehet venni, a gyógyszertárban meg azt mondták, törvény tiltja, ami egy vicc, mégis mit csinálnék vele? Túladagolnám?
Ezt a port ugyan úgy lehet használni, mint a vaj állagút? Mert állítólag ez gyógyszertárból van és ott ezt használják. Neten rákeresve azonban húsok panírozásához írnak kakaóvajporról.
Van valakinek valamilyen ötlete hozzá? Találkoztatok már vele? Használjam úgy, mint a simát, csak több sheát tegyek hozzá?
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv: Enesi
Szia Enesi!
A kakaóvaj szilárd állapotban kőkemény, így simán le lehet reszelni és akkor ilyen "por" állaga lesz, mit írod.
Ugyanúgy lehet használni, mint azt ami egyben van, ha felmelegíted akkor majd látod, hogy elolvad és tudod keverni más vajakkal és olajokkal..
Természetesen sütni is lehet vele, bár nem tudom, hogy a tiéd honnan származik és milyen minőségű..
Ha gyógyszertári, akkor tapasztalatunk szerint nem a legjobb... egyszer ha megszagolsz-ízlelsz egy igazi, nem finomított kakaóvajat, Te is látni fogod a különbséget!
Sziasztok!
Meg szeretném csinálni a deót, de érdekelne, hogy a kakaó-shea vaj nem hagy zsíros foltot a ruhán? Köszönöm: Hamika
Én megcsináltam ezt a deot és a férjem is használja, nagyon jó vagyis tényleg hatásos! Viszont ő jó vastagon keni fel - vagyis hát neki rögtön megolvad a bőrén és meg is tapad - és ilyenkor megtörtént, hogy az ingen zsiros folt maradt. Én is gondolkodtam mit lehetne csinálni, hogy ezt elkerüljük... Ha valakinek van ötlete, szóljon! Mert egyelőre kimosni sem tudtam az ingből. Köszi!
szerintem nem. Hiszen vékonyan kened fel. Én az arcomra használok sheát, gondolom vastagabb rétegben, mint ha a hónaljamra kenném, és az sem zsíros, könnyen beszívódik...
Elkészítettem a fenti recept alapján, a keményítőt és E vit. kapszulát kihagytam belőle. Kiürült stiftbe raktam bele, fantasztikus! Ki lehet tekerni, nem folyik, nem ragad és maximálisan véd a szagoktól.
A következő képpen ügyeskedtem bele D*ve-os stift tartóba: miután levettem a gőzről, 2-3 percig folyamatosan kevergettem. Beraktam a hűtőbe, úgy 3 percre, majd kivettem és felkavartam az aljáról a szilárduló részt. Újra beraktam 3 percre, majd kivettem, kevergettem, egészen addig amíg már nagyon elkezdett szilárdulni, de még éppen formázható. Ekkor a kiürült stiftbe raktam egy kanálnyit, az ujjammal belenyúltam, elsimítottam. Még egy réteg, még egy, addig, míg meg nem telt. A tetejét olyan domborúra csináltam, mint a bolti deóknak. Egy délutánt még a hűtőben töltött, teljesen kikeményedett. Aztán a fürdőbe áttettem. Egy kicsit odateszem a hónaljamhoz, és lágy, máris kenhetem. 1-2 mp-nyi idő. Mivel csak 1x 2 x húzom át a hónaljam felületén, nincs ideje az egésznek oda olvadni. Egyszóval szuper!!! Annyira fellelkesültem, ez volt az első igazi "kotyvasztásom"! (a szódás spricnis deót már megcsináltam, de nem volt kényelmes, hogy száradásra kicsit várni kellett, ezért a kenhető változat mellett döntöttem.
Szóval kedves Mindenki, ha azon aggódtok, hogy lesz ez stift (mint ahogy én is tettem), ne aggódjatok, ez valóban olyan jó, mint ahogy leírták. Szóval hajrá!
Ui. Frissen epilált hónaljon 1. nap nekem nagyon csípett, kicsit pihentetni kellett volna a bőröm.
Sziasztok Kedves Mindenki!![]()
Mielőtt kipróbáltam a házi deo elkészítését, kicsit aggódtam, hogy a stiftből ki tudjam majd szépen tekerni. Ezért utána olvasgattam több helyen is, megnéztem több receptet. Végül a kókuszolajos változat mellett döntöttem. Nem a Konzol féle vajat használtam hozzá, hanem a sütéshez való, már szagtalanított változatot. Ebbe a receptbe csak kókuszolaj, kukoricakeményítő és szódabikarbóna van+illóolajok. Az egész formula folyékony volt, ezért a deo alján lévő műanyag kis lapot (ami tolja felfelé az anyagot) betekertem egy kis nejlonnal. Így nem folyt keresztül rajta semmi, és ezért nem kötött bele a vaj. Kb fél órát volt hűtőben, mikor kivettem egy picit melengettem az alját, oldalát a kezemmel, mert nehezen indult meg a tekerés. De azóta nagyon szépen működik. Hűtőben tartom. Hatékonysága tökéletes, kissé szemcsés maradt, de jól kenhető.
Kimaradt egy kevés a bekevert anyagból, ahhoz tettem egy kevés shea-t. Na ez a változat már kevésbé használható, sokkal lágyabb lett, azonnal megfolyik ha hozzáér a bőrömhöz.
A következő adagba kipróbálom a méhviaszt még mellé, kíváncsi vagyok változtat-e az állagán.
Meg szeretném kérdezni, mi a szerepe a keményítőnek a deoban és esetleg elhegyható-e? Bocs, ha hülyeséget kérdezek, de még most ismerkedem a házi készítményekkel.
Andi
Eszembe jutott még egy kérdés. A sheavajat és a kakaovajat kimérhetem úgy hogy előtte felolvasztom teljesen folyósra? nem lesz baja?vagy egy evőkanálnyit kapargassak ki?
Felolvaszthatod a vajakat, az a lényeg, hogy csak vízgőz felett olvasztgasd, így nem károsodnak a nagy hőtől.
Megcsináltam az alaprecept szerint, beletöltöttem egy üres stiftes dezodortartóba de nem működik:((( hűtőben volt egész éjszaka ,jó kemény lett, illatra is nagyon tetszik, a mennyiség is tökéletes, de hiába tekertem meg se mozdult benne a massza. Kicsit most megolvadt, már kenhető de most is tekerem, semmit nem csinál.
Amikor csak kakaóvajat raktam bele akkor teljesen jó volt állagra és szépen kijött a stiftből. De most raktam bele sheát (finomított fehér színű, csak ez volt most itthon ), lehet ettől másabb az állaga? Mert szobahőmérsékleten lágyabb kenhetőbb, viszont nem szeretném tégelybe tölteni és onnan kikapargatni, nem tartom olyan higiénikusnak és macerás a használata. Szeretem magammal vinni a dezodort, hogy edzés előtt bekenjem magamat ezért tetszik a stiftes változat! Esetleg csináljam csak kakaóvajból? de akkor 2 ek helyett 5 evőkanálnyit rakjak bele?
Sziasztok Lányok!
Szuper ez a dezodor, (szószerint követve az erdeti receptet) 2 hete használom, tökéletes!! Eddig egy deo sem vált be igazán, sajnos nagyon izzadékony vagyok, akár hidegben is képes vagyok izzadni ![]()
A gondom, hogy énis betöltöttem egy kieürített bolti tekerős deoba, amikor tettem bele szépen gyurmázható volt, tökéletesen működött. De amint elértem a tartó szélét, és tekerni akartam...... inkább eltört a tekerő, de meg nem moccant a deo
Azóta kapirgálom, amit viszont nem szeretek
Eldobni nem akarom, de egy idő után nem fog beleférni az ujjam, hogy kiszedjem, ráadásul 2 stiftbe is tettem, persze a másik is szépen belekötött.
Hogyan olvasszam ki????
És mit módosítsak, hogy tényleg jól kenhető/kitekerhető legyen? Hagyjam el a sheavajat? Hm?
![]()
Kedves Katmat!
Vízgőz felett ki tudod olvasztani a tégelyből, esetleg cseppenthetsz hozzá egy kis olajat, hogy kevésbé legyen kemény az állaga.
Niki
Kipróbáltam, de shea vajat nem raktam bele, nagyon szuper!
Nekem most itthon gyógyszertári kakaóvajam van abból csináltam, szagtalan, gondolom finomított, de majd beszerzem finomítatlan formában is.
Szeretném elkészíteni az alapreceptet, de nem tudom, hogy a finomítatlan shea vajnak és a kakaó vajnak együtt finom illata van? A sheavajnak mi a szerepe benne? Levendulát, teafát és grapefruitot is belecsepegtetnék. Nem lesz erős, vagy furcsa illatkavalgád? mennyit csepegtessek bele, nem szeretném, hogy nagyon erős legyen! A grapefruit csepp mehet hónaljra? Szeretem, ha nálam van a dezodorom, nem olvad meg a táskámban? jó most már elvileg hűvösebb idő lesz, de félek, hogy kifolyik. Amúgy kiürült stiftbe tölteném!
Azt hiszem túl lágy lenne, ha kakaóvaj helyett olívaolajat tennél bele, de ha ez nem zavar, még jó is lehet.
Sziasztok! Ma megcsináltam ezt a dezodort teafás-levendulás változatban /igaz nem raktam bele kukoricakeményítőt se E-vitamint mert nem volt itthon/ és ki is próbáltam a délutáni edzéshez és az eredmény szuper :) egyáltalán nem vagyok büdi!!! ![]()
Lányok, csak egy kérdésem van: hallok itt 2 kg-os kiszerelésekről szódabikarbónát illetően, de azt hallottam, hogy ha egyszer felbontok egy zacskó sz-t, akkor azt fel is kell használni, mert elveszíti a hatását. ??? Akkor hogy használok én fel hirtelenjében 2 kg-ot?:):) Vagy ez nem állja a helyét, ez az állítás?
Szia Bozót!
Mindig 2 kg-os szódabikarbónát veszek, amióta tudom, hogy ezt is árulják, jóval olcsóbb így. Teljesen jól működik a dolog, mindenféle hatása megmaradt mindig, ameddig tartott a csomag. Én csavaros üvegekbe áttettem az egészet, mert abból könnyebb kiszedegetni, mint a zacskót nyitni-csukni.
Amennyiben nem derül ki valami nagyon komoly (és eddig rejtett
) indok a 2 kg-os használata ellen, szerintem nyugodtan vehetsz Te is ilyet, mert jobban jársz vele.
szeretettel
Adri
Szia Bozót! Én nem tudok ilyenről, akitől hallottad, az mit mondott pontosan, miért veszíti el és milyen hatását?
Egy ismerősöm mondta, hogy ő csak frissen tesz ételbe, mert felbontás után az már nem az igazi. Az biztos, hogy ősz óta használom dezodorálásra, simán vízzel vagy sheával bekenve a hónaljamat, aztán rá a por formátumú szódabikarbóna, és jelentem, semmi rossz szag. Az is tény, hogy tél van, és nem izzad úgy az ember, de bízom benne, hogy ha jön a nagy meleg, akkor sem csalódok benne.:)
Mindig tervezem, hogy csinálok egy stiftet levendulával, teafával illatosítva, shea alappal, de az életem az utóbbi hónapokban egy káosz, remélem, az ünnepek alatt tudok rá szakítani időt.:)
Sziasztok!
Első körben szeretnék köszönetet mondani az oldalért, és a rengeteg hasznos információért. Még új fecske vagyok a vegyszermentes kozmetikumok "kotyvasztásában", (eddig csak vásároltam vegyszermentesnek hirdetett termékeket, amikről hála nektek kiderült, hogy nem is mind vegyszermentes).
Első önálló "munkám", amit innen olvastam ez a deo. Én is megcsináltam magamnak, s mondhatni annyira bevált, hogy a páromat is sikerült megfertőznöm vele. Ellenben lenne egy gondom. Miután elkészítettem a terméket láttam csak, hogy a sima mezei étkezési célra forgalmazott szódabikarbóna csomagolás hátán apró betűkkel feltüntették, hogy : GYÓGYÁSZATI CÉLRA NEM ALKALMAS. Ez most mit jelent???? Megeheted, de ne kend magadra??? Segítsetek kérlek. Ha számít Lucullus kék csomagolású szódabikarbóna volt. Most akkor dobhatom ki az egészet, s kezdhetem elölről ? Milyen szódabikarbónát használjak akkor legközelebb?
Válaszotokat előre is köszönöm: Edina
Amit én szoktam venni, 2 kg-os szódabikarbóna, azon ráadásul az van,
hogy ÉTKEZÉSI CÉLRA NEM ALKALMAS !
Itt az oldalon megkérdeztem, azt mondták, hogy ez mind ugyanaz, használjam nyugodtan bármire !
Nos én használom is
, és nyugodtan !
Ezek a ráírások talán gyógyszertári "nyomásra" lehetnek (ez csak egy elgondolás), mert amit ők árulnak, az sokkal drágább....
Adri
Én erre rákérdeztem az adott oldalon: Kérdés: "A leírás nem tüntet föl más összetevõt, mint a szódabikarbónát. Akkor miért is nem használható étkezési célokra (savlekötés alkalmanként, fogmosás, sütés)?" Válasz: "Ennek az oka az, hogy a kimérést nem olyan körülmények között végezzük, amely az ÁNTSZ által élelmiszer kezelésére is alkalmas. Maga az eredeti anyag, a bontatlan 25kg-os zsák élelmiszer minõségû szódabikarbónát tartalmaz." ![]()
Semmi számottevő különbség nincs a gyógyszertári és az étkezési között.
Sziasztok!
Én is kipróbáltam a szódabikarbónát önmagában, mint dezodort. Ebben a nagy melegben, sportolás, túrázás közben is megállta a helyét, abszolút semmi szagom nem volt még a nap végére sem és végre nem kellett reggel a felsőimet sem "mosogatnom" felvétel után, mert nem hagyott maga után fehér csíkokat. ![]()
Egyetlen problémám van vele: tiszta víz a hónom alja. Nem tudom, ez ellen mit lehetne tenni, mert tudom, hogy az izzadás természetes dolog, de reggel a tömött metrón, amikor kapaszkodom, nagyon kínos számomra, hogy egy hatalmas nedves folt éktelenkedik a pólómon a hónom alatt. ![]()
Az izzadás a testünk hőszabályozásában is részt vesz, ezért tömegben, zárt helyen, hőségben életmentő lehet az izzadás. Az izzadást teljesen megszüntetni csak a verejtékmirigyek munkájának a blokkolásábal lehetne, ami nem túl egészséges. Pont ezért ellenezzük az alumíniumsókat tartalmazó deókat.
Próbáld meg a szódabikarbónát kukoricaliszttel elkeverni, ami kiváló nedvszívó, hátha segít.
Köszönöm az ötletet, ki fogom próbálni. ![]()
Én első próbára fél adagot csináltam, és a tapasztalatokból leszűrve, csak egy evőkanálnyi szódabikarbónát raktam bele, illetve E vitaminom nem volt. Rózsafa illóolajjal illatosítottam.
Férjem szerint a nagymama sifonérjának van ilyen illata. ![]()
Előző nap epiláltam, és nem pirosodtam be.
"Megfenyegettem" a férjem, hogy ha beválik, neki is csinálok.
A mai -igen meleg- napon 10 percet loholtam gyerekkel a nyakamban, hogy elérjük a volánbuszt. Délelőtt 1,5 óra játszóterezés, délben hazacipeltem 5 kg barackot, majd délután újabb két óra séta a gyerekkel+2kg paprikával. Este odadugtam a hónom alját a párom orra alá. "-Mi ez? Kellemes illata van." "-Az izzadásgátló. Ugye, egyáltalán nem vagyok büdös?" ![]()
![]()
Majdnem az osszes hozzaszolast elolvastam, es mindenki nagyon dicseri a ''hazideot''. Mint lattam, akadt, aki csak az egyszeru, szodabikas valtozatot probalta ki. En is csak magaban a szodabikarbonat hasznaltam. De ti mit erttek azalatt, hogy se szag, se semmi?! Ugyan nem volt kellemetlen izzadsagszagom, de mire hazaertem a centrumbol, tiszta viz voltam, a polom pedig honalj alatt elegge nedves. Sajnos ugyanaz a hatas, mint az alus deokkal. ![]()
Szia!
Ha a szódabikarbónás deó mellet izzadsz, és esetleg még szaga is van, akkor a kiválasztásoddal van valami baj.
Az okok lehetnek:
Kifejezetten az első mondat első fele ütött szöget a fejemben. Az baj ha izzad az ember? Eddig abban a hitben voltam, hogy az izzadás önmagában véve egy teljesen normális folyamat, ha hőség van, vagy sportol, vagy hasonló. Én is szódabikarbónázok, és bizony ettől még az izzadás nem szűnt meg, csak már a szagtól nem kell tartanom. De persze lehet marhaságot kérdeztem és/vagy félreértettem valamit.
Nekem ez az egyszerű megoldás vált be: A kellemetlen szagok ellen én feloldom a szódabikarbónát, és ezzel kenem be a hónom alját. Mindenki próbálja ki, milyen töménységben bírja. Én por alakban nem szerettem, és mással keverve sem esett jól a bőrömnek.
Üdv! ![]()
Nem az izzadás a probléma, hanem a szag. A szagos verejték hátterében állhatnak azok a tényezők, amiket Vali felsorolt.
Én is szódabikarbónát használok - általában -, és csorog rajtam a "víz", de nem büdös.
Heni
Köszönöm a választ, akkor én értettem félre, amit Vali írt.
Végigolvastam az összes hozzászólást, és szeretném én is hamarosan kiboszorkánykodni ezt a házi készítésű deot. Viszont felmerült bennem, hogy vajon a fekete ruhákkal milyen barátságban lehet és a fehéreket esetleg sárgíthatja-e? Az első gondolatom az volt, hogy valószínűleg nem, de azért érdeklődnék, hogy ezzel kapcsolatban mik a tapasztalatok? ![]()
Ezt a deót konkrétan nem próbáltam, illetve nem ilyen formában, viszont az általam alkalmazott módszerről tudok tapasztalatot írni.
A módszer: bekenem nagyon vékonyan a hónaljam kókuszvajjal, vagy oliva olajjal, vagy shea vajjal (hangulattól függően) és utána kenek rá szódabikarbónát, csak úgy magában.
Ez a kombináció eddig egyetlen ruhámat sem színezte meg, sem a sötétet fehérrel, sem a fehéret sárgásra, se mást.
A szagok ellen is elképesztően hatékony, most "agyon lett tesztelve", ugyanis egymást követő 3 szombaton 3 különböző lagziba voltam hivatalos, és mind3 helyen közel 24 órát bírt úgy, hogy egész éjjel táncoltunk, és szakadt rólam a víz (ráadásul előtte napközben kánikula volt).
Nyilván magát az izzadás folyamatát nem gátolja meg, de teljesen szagtalanul tartott, nagyon örültem neki, ilyen húzós bevetésen még nem volt sosem. A ruháim pedig gyönyörűek maradtak ![]()
![]()
Szia Timieeeee!
Köszönöm a választ. Az eredeti receptben olvasva az általad említetteken felül nem hiszem hogy a többi is okozna elszíneződést, de azért a gyakorlati tapasztalatok jól jönnek
Napokon belül kikotyvasztom a receptet, kíváncsi vagyok hogy sikerül, főleg hogyan sikerül majd belegyömöszölnöm egy csavaros stift dobozába, de egyenlőre lelkes vagyok.
És remélem a ruháim is ugyanúgy örülni fognak a vegyszermentességnek ![]()
Szia Sihe!
Nagyon szivesen!Biztos lehetsz benne, hogy a ruháid is örülni fognak neki! ![]()
Régebben nekem is mindig gond volt, hogy a fekete felsőimet "összefehérezték" a deók, de mostmár nincs az a szín, aminek ártana a szagmentességem ![]()
Azt viszont lehet érdemes lenne tesztelni, hogy bírod-e a szódabikarbónát, mert volt már, aki írta, hogy neki érzékenyen fogadta a bőre. Nekem szerencsére nem volt gond, töményen is kenhetem magamra, úgyhogy csak azért írtam ezt, hogy nehogy véletlenül előforduljon nálad is.
Jó kotyvasztást!
:)
Köszi a figyelmeztetést, ezt észben kell tartanom. Már csak azért is, mert a hozzászólásokat végigolvasva, valaki írta, hogy fehér bőrre kevesebb mennyiséggel próbálkozzunk elsőre. Én pedig elég hófehérke és érzékeny bőrű vagyok.
Sziasztok!
Most készülök, hogy elkészítem ezt a tapasztalataitok szerinti "csodadeót" : Minden hozzászólást elolvastam,viszont maradt egy kérdésem. A szódabikarbónát hol szerezzem be? Jó-e a jó öreg H
R
féle, vagy gyógyszertárit vegyek inkább?
Előre is köszi a válaszokat!
Szia Kaniko!
Teljesen mindegy, hogy melyiket használod!
Jó kotyvasztást!![]()
Adri
nem fogja be a pólókat
Egy éve használom ezt a dezodort és nem szineződtek el a ruhák tőle. Nagyon szeretem, hatékony-köszönöm szépen ezt a receptet!!