
Hozzávalók:
Elkészítése:
1. Oliva olajon disznszteltem a vöröshagymát.
2. Beletettem a karikára vágott sárgarépát, majd kicsit később a vöröslencsét, a felkockázott burgonyát és felengedtem kb. 2x vízzel.
3. Belekerült a zöldségleveskocka is és ízlés szerint sóztam, borsoztam, majd beletettem az apróra vágott fokhagymát is.
4. Amikor megfőtt minden a levesben, vettem a botmixert és krémesre turmixoltam. Aki szeretné kis zabtejszínt is tehet bele, hogy még krémesebb legyen, én most ezt kihagytam.
5. Curry-t és még külön kurkumát is tettem bele apránként kóstolgatva nehogy túlzásba vigyem a fűszereket. Sóztam és borsoztam is még ízlés szerint.
6. A végén hántolt tökmagot szórtam a tetejére.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Kedves Zsuzsa!
Örülök, hogy örömet szerezhettem. :)
Szoktam még a vöröslencsét úgy is elkészíteni, hogy oliván/kókuszolajon/vajon hagymát diszntelek, és ráteszem a jól megmosott vöröslencsét, felöntöm kb. 2x vízzel és sózom. Kb 20 perc alatt megfő és közben elvesziti a vörös színét, sárga lesz. Majd hozzáadok kockára vágott paradicsomot / télen bio paradicsomkonzervet amiben darabos paradicsom van és összekeverem. Persze sózom, borsozom stb. ha még szükséges. Én nagyon szeretem és kb. fél óra alatt kész van. Lehet további fűszerezéssel játszani itt is.
Mindenképpen kipróbálom - nagyon rákaptam az ízére!
Köszönet!![]()
Imádom a lencselevest, sokféle fűszerezéssel szoktam készíteni..
Mostani kedvencem a török lencseleves, amely szintén vörös lencsével készül, és még ezeket szoktam beletenni:
Ha a végén sózzuk meg a lencsét, akkor sokkal hamarabb megfő, és esik szét, így nem szükséges turmixolni.
A tányérba szokás citromot csavarni fogyasztás előtt!
Kedves Judit! Abszolút kezdőként
Kedves Judit!
Abszolút kezdő "átállóként"
készítettem el a levesed, és csodás finom lett!!!!
Köszönet a receptért!
Zsuzsa