A hétvégén, kihasználva az utolsó téli napokat, egy kiadós sétát tettünk a környéken, hegyvidék híján, csak a kiüresedett utcákat róttuk. Hazafele menet megálltunk felmelegedni egy kis helyi cukrászdában, egy forró kávé társaságában. Míg a kávémat kavargattam oda-odatévedt a szemem a sütis pulthoz.
Nem volt nehéz, hiszen folyamatos sorban állás volt a sütik előtt, ki helyileg fogyasztotta, ki meg elcsomagoltatta az édes „mérgeket”. A sütijáratot elnézve, lassanként rám is átragadt „az úgy ennék valami édességet” érzés, de mivel tisztában vagyok a cukrászdai készítmények káros utóhatásaival, ezért eldöntöttem, hogy hazaérve juszt is csinálok valami egészséges finomságot. Otthon felütöttem a receptfüzetemet és a választásom egy amerikai csokis sütire, a Brownira esett. Tavaszi érzések ide vagy oda, úgy néz ki, hogy a szervezetem még mindig a töményebb, kalóriadúsabb ételeket kívánja, és mivel ez a süti jó sok csokoládét tartalmaz, ezért az endorfin tartalékaimat is sikerült feltölteni☺!
Hozzávalók:
A sütőt előmelegítettem 170 fokra. A mogyoró nagy részét ledaráltam, 1-2 evőkanálnyit összetörtem mozsárban, ez került a süti tetejére dísznek. A csokit apró darabokra törtem, és a vajjal együtt felolvasztottam a vízgőz fölött. A tojásokhoz hozzáadtam egy csipet sót, majd a mézzel együtt habosra vertem. (Ha vaniliát is akarunk beletenni, akkor a vanilia kikapargatott belsejét is adjuk hozzá a tojáshoz, én ezt most vanilia híján kihagytam). Miután már szép habos lett, hozzákevertem az olvasztott csokis-vajas masszát(vigyázzunk, hogy ne legyen túl meleg a csokimassza, mert kicsapódhat tojás, ezért csak óvatosan keverjük össze őket!), majd szépen belekevertem a szódabikarbónás, fahéjas lisztet, és a darált mogyorót is. Kivajazott, kilisztezett kisméretű kerek tortaformába öntöttem a masszát, a tetejét megszórtam a durvára tört mogyoróval, és 30-35 percre betettem a sütőbe (őzgerinc formában is süthető).
A brownie tésztájának egy kicsit szuflé jellegűnek kell lennie, tehát a belseje ne legyen nagyon száraz, akkor az igazi, ha egy picit krémszerű lesz.
A brownie melegen tálalva az igazi, és mivel annyira finom lett, így nálunk nem is volt ideje kihűlni
. Vaniliafagylalttal és csokimázzal is meg lehet egy picit bolondítani, de így natúran is mennyei! Szinte elrontani sem lehet, így kezdő háziasszonyok is bátran belevághatnak. Szerintem nem csak a csokirajongóknak lesz a kedvence!
Próbáljátok ki, érdemes!
Szeretettel: Betty
További oldalak:
Sziasztok!
Én candidas vagyok és már két hónapja csinálom a diétát, persze a két hónap alatt egyszer kétszer elcsábultam egy két tiltott dolognak. Állandóan azon agyalok, hogy a kedvenc ételeimet, hogy tudom elkészíteni úgy, hogy a gombámat ne etessem :) Tegnap készítettem Browniet, már több hónapja nem ettem. Na szóval a recept, nem mondom , hogy nincs benne egy tiltott dolog sem, a tojást sajnos nem tudom mással helyettesíteni, de aki tud rá valami jót, kérem írja meg :)
Kell hozzá:
Sziasztok!
Nagyon jól hangzik ez a candidás brownie recept, de ehetünk mi étcsokit????
köszi a válaszokat!!! ![]()
Bocsi, figyelmetlen voltam
candida esetén elméletileg no cukor vagy ha valóban találsz cukor nélküli étcsokit, de azt felénk például elég nehéz fellelni sőt, még egyáltalán nem sikerült itt az istenháta mögött egy utcával. ![]()
Szia! én 86% os jó minőségű étcsokit tettem bele. ![]()
![]()
Szia Smilingirl!
Köszönjük a candidás brownie receptet! Örülnénk, ha bemásolnád a "Boszorkánykonyha"-ehető részlegébe, azért, hogy könnyen megtalálható legyen mások számára a jövőben.
Még annyit kérnék Tőled, hogy a jövőben, ha hozzászólást, vagy receptet írsz, akkor a helyesírásra (vesszők, nagybetűs mondatkezdés) figyelj. Picit belejavítottam, hogy szebb legyen
! Remélem nem bánod!?
Rendben, figyelek a helyesírásra a jövőben. Munkahelyről gépeltem be és siettem vele :) :) Vannak még jó receptjeim, ha lesz egy kis időm bepötyögöm azokat is. Szép napot!
Sziasztok! Már többször csináltam Brownie-t,de nekem olyan receptem van,amibe nem kell liszt,mert helyette őrölt mogyorót vagy mandulát kell bele tenni.Nekem mindig kissé krémes lesz az állaga.Nem tudom,eredetileg ilyennek kell-e lennie,de mi nagyon szeretjük. Szép napot mindenkinek! Üdv:ithiliell
Szia Ithiliell,
elkuldened a liszt nelkuli brownie receptjet?
koszonom
Monika
Szia Mónika! Itt vannak a Brownie receptek.Jó sütést-főzést hozzá!
Mogyorós brownie:
Nekünk ez a mogyorós változat a csúcs, most is megcsináltam és pár óra alatt elfogyott, pedig "cukorevő" vendégeink voltak, de csak dicsérni tudták. Én nem amerikai mogyoróval csináltam, hanem ami fán terem (nem tudom azt hogy hívják) de egész más az íze tőle. Max. 30 percig szabad sütni 180 fokon szerintem, mert amúgy kiszárad. Gyors, egyszerű és mennyei.
Köszi ithiliell.
Sajnos csak hársméz volt itthon, xylittel vegyítettem. Az állaga jó lett, az íze kissé fura a hársméznek "köszönhetően". Legközelebb akácmézzel próbálom ki, mert nem adom fel!
...és egy darálót is beszerzek, mert a mogyorót csak klopfolóval tudtam "megdarálni". A recept amúgy szuper, legközelebbi vendégségre megsütöm, szigorúan a recept szerint. ![]()
De azért finom volt, elfogyott
Legközelebb majd hígabbra csinálom. Viszont a tegnap esti kókuszgolyóm sokkal jobban sikerült, ma el is fogyott :) puszi mindenkinek Zsoo
...még mindig gyúrhatsz belőle kókuszgolyót. ![]()
Szia Zsoó!
Mennyi ideig sütötted és nem volt meleg egy picit a sütő? Általában ez okozza, hogy a brownie kiszárad. Nekem is fura volt elsőre, hogy ez nem addig a bizonyos tűpróbáig kell sütni, és pont akkor jó, ha egy picit nedvesebb marad a sütitészta. A lényeg, hogy elfogyott![]()
.
Szia Betty! Hát nemtom, lehet h tűpróbáig sütöttem, ez volt a baj. Vagy túl sűrű volt a tészta. Vagy az volt a hiba, hogy én kakaót tettem bele, nem csokit... De amúgy finom lett, csak inkább kakaós süti lett, nem brownie :) Legközelebb újra megcsinálom :) pussz Zsoo
A brownie nem kakaós piskóta
, szóval szigorúan csoki kell bele és merényletnek számít a túlsütés, amúgy elárulom, hogy a csokis dolgokat nem nehéz túl sütni, mert hamar kiszáradnak. Én is küldtem be brownie receptet, még Betty előtt, de nyoma veszett
Én 190 fokon maximum!!!!! 20 percig sütöm és mivel browniebuzi vagyok, elérzékenyülök tőle, ezért nem csinálom meg teljes kiőrlésü lisztből, csak simából. Ha teszek bele diót, mogyorót, akkor csak durvára, nagyon durvára darabolva, mert ha ledarálva megy bele, az is tömít, felszívja a nedvességet. A méz is szárít.
Ez igen Katka, az én főzőtudományom sajnos kimerül annyiban, hogy keverek-kavarok, bele a sütőbe és kész. Én nemtom megállapítani mitől mi szárad ki, stb. Ehhez még fejlődnöm kell:)
Egyszer csináltam kakaóspiskótát, na az meg pont ilyen brownie állagú lett :D Lehet csak hígabbra kell hagyni a tésztát :)
Egyébként akárhányszor kakaós sütit csináltam, mindig tömörebb lett, nem lett piskóta állaga. Lehet most is úgy kéne nekiállnom és akkor fini brownie-t kapok hihi
A csokiban elvileg kakaó van, itt van nálam a csokim a függőségem miatt (kakaómassza, kakaóvaj, kakaó, cukor - tudom ez gáz de 90%-os a csoki nem 100 -, természetes Bourbon vanília).
Én úgy gondoltam, hogy a kakaópor is jó erre a célra, mivel az is tartalmaz kb 20% kakaóvajat, és én használtam külön vajat (nem kakaóvaj, hanem sima vaj), azzal melegítettem fel a kakaót.
Lehet kicsit spúr voltam és sajnáltam a finom csokimat, ez van ![]()
![]()
Régen egyébként vettem itt kész browniet, de az se volt olyan ruganyos belül, csak marha tömör és nagyon csokis (és nagyon édes :S ) Itt mondjuk mindenhez brownie-t esznek, elég felkapott. De az itteni browniek is inkább szárazak, bár nagyon tömörek, tehát a piskótához semmi közük.
Melindának egy mosoly a hozzászólásáért :) "gyúrok belőle kókszgolyót" LOL
puszi
Zsófi
Milyen kókuszgolyót csináltál, az Adrica-féle mákosat? Ezt az egy receptet találtam itt az oldalon kókuszgolyóról.
Szia Melinda! Igazából az "eredeti" kókuszgolyót próbáltam megcsinálni egészséges alapanyagokból, netes infók alapján, plusz megnéztem mi van otthon. Mák nincs benne. Tettem bele kb 15 dekát a következőkből: zabpehely, zabkorpa, tönkölykorpa (ez volt otthon), 2-3 kanál kakaó, rum (ízlés szerint, enyém egész rumos lett :), 1 banán (nem nagyon érezni benne), kb fél deci 100%-os kókusztej (ennyi volt otthon), édesíteni lehet ízlés szerint, én kevés xilitet és mézet tettem bele, az állagát meg rizstejjel turbóztam fel. A hűtőben tároltam 1 órát, majd golyókat formáltam belőle, tettem a közepébe aszalt gyümölcsöt (jóféle meggy/cseresznye híján), majd megforgattam kókuszreszelékben. Neten mondjuk másképp nézett ki a recept, abban darált dió is volt meg alma, illetve kókusztej helyett kókuszreszelék. Én kókusz és kakaófüggő vagyok (inkább az utóbbi mert napi szinten kívánom a keserű csokit/kakaós dolgokat), úgyhogy úgy döntöttem ezek után nem veszünk bolti agyoncukrozott sütit (néha-néha megesett sajnos, itt Angliában legalább a sok E-betűt kihagyják belőle), mert iszonyat édes mind, nem bírom megenni (amúgy finom lenne), barátom meg azt mondta, hogy nem tett jót neki (nem csoda). puszi Zsoo
Az enyém dobozára rá van írva, hogy candidásoknak is ajánlják.
Az enyémre nincs ráírva, de az van rajta, hogy nem táplálja a gombákat! Az eladó is azt mondta, hogy lehet!
Szia Titty84!
Én úgy tudom, hogy candidára csak a steviát lehet édesítésre használni. Megnéztem a xilites dobozomat, de arra is csak annyi van írva, hogy fogyókúrázóknak és cukorbetegeknek. A juharszirup is nyírfanedv sűrítése, és az sem lehe ajánlott candida diéta alatt, az tuti.
Rákerestem az oldalon, és Vali is csak a steviát és az édesgyökeret ajánlja a candidásoknak. Írd be a keresőbe, hogy candida, xilit, egyből megtalálod.
Mivel én szerencsére nem vagyok candidás, így saját tapasztalatom nincs, de kérdezzük meg a többieket mit mondanak!
Tehát candida diéta esetén engedélyezett-e a xilit azaz nyírfacukor?
Üdv: Betty
Nyírfacukor
Más néven xilit vagy xylitol. Leggyakrabban kukoricarostból vagy nyírfakéregből állítják elő. Cukoralkoholnak minősül, így csak kis része szívódik fel, ezért nem terheli az inzulinháztartást. Glikémiás indexe mindössze 7, szemben a kristálycukor 68-as GI-jével. A cukorhoz hasonlóan használható, könnyen oldódik, viszont mivel nem táplálja a gombákat, élesztős tészták elkészítéséhez nem alkalmas. Az egyetlen hátránya, hogy cukoralkohol lévén hasmenést okozhat, ha túl sokat használunk belőle.
![]()
Akkor én ebből azt szűrtem le, hogy ehetem:) Szóljatok ha rosszul gondolom!! Köszönöm Titty
Sziasztok ! A nyírfacukor cég netes tájékoztatóján sok információ van a xilitről, érdemes megnézni. Egyebek közt : Igazoltan használható a gombás fertőzések, a Candida esetén is. (nem nyújt táptalajt a gombáknak,így aztán nem lehet vele élesztőt sem felfuttatni) Pár hetes hozzászokás után nagyobb mennyiségben sem okoz hasmenést. Üdv : Korinna
Hát tegnap kipróbáltam ezt a csokis-csodát! Nagyon fincsi lett!!! Mondjuk Én sütőport tettem bele(olyat ami engedélyezett!). B.
gojis-mandulás shake hozzávalók: - 400 ml rizs- vagy szójatej - 20g mandula - 20g szárított goji berry 100 ml forró vízben áztatva - 100g málna - 1 banán - 4 kanál manuka méz (vagy bármi más ami egészséges és édes) tejet és a mandulát összeturmixoljuk, majd a többi hozzávalót is beletesszük (a vizet is amiben a goji ázik), majd újra turmixolunk amíg krémes nem lesz Csokis sajttorta Alap: - 100g sózatlan mag (lehet dió, mandula, mogyi, brazil dió vagy szotyi) - 100g zabkeksz (sztem sima zab is megteszi) - 50g kókuszolaj vagy vaj - 30g xilit Töltelék: - 400g fekete csoki darabokra törve - 375g túró (cottage cheese-t ír, ami eléggé olyan mint a túró) - 300g natúr joghurt - 2 házi tojás sárgája - 4 házi tojás fehérje Az alap összetevőket összekeverjük robotgéppel addig amíg úgy nem néz ki mint a durva kenyérmorzsa (hu angolról próbálok fordítani:)). Beletesszük egy kb 20 cm átmérőjű kerek sütőedénybe, egyenletesen elosztjuk és betesszük előmelegített sütőbe 10 percre, 160 fokon, majd félretesszük hűlni. Eztuán felolvasztjuk a csokit (gondolom gőzfürdőn, mikróban is lehetséges de az fujj). Összekeverjük krémesre a a túrót, joghurtot és az olvasztott csokit majd hozzákeverjük a tojássárgáját. Tojásfehérjéket felverjük, majd hozzáadjuk lassan a krémhez. A krémet ráöntjük az alapra, amit már elősütöttünk, majd sütjük még 1-1 1/4 órán keresztül, vagy amíg a teteje szilárdnak tűnik, ha megnyomjuk. Lehűtjük és kész is :) Hozzáteszem, még egyiket se csináltam meg, de nekem mindkettő bejön :) puszi Zsófi
Kedves Zsoó!
Szerintem nyugodtan légy kreatív a brownival kapcsolatban. Én is olvastam már olyan recepteket, amiben a mogyoró helyett dió volt, mazsolával turbózva.
Nekem is minden jöhet ami töményen csokis:-)
Várjuk a receptjeidet, pláne ha egészségesek is!
Üdv: Betty
A világ legegyszerűbb és leggyorsabb sütije! IMÁDOM! Ezzel a recepttel sokak kedvében jársz Betty!
"Folyik a nyálam".... ![]()
Betty, köszi!!!!!!!!!! már tudom, mit csinálok ma este.
a férjem úgyis nehezményezte, hogy a két napja készített muffinom nem lett elég csokis (szerinte). na, erre már nem mondhatja, hogy nem elég csokis! ![]()
Oh hát ennek a receptnek most leírhatatlanul örülök.... ez az egyetlen süti a mi mindig bűnre csábít, egyszerűen imádom...én a frei kávézóban ettem eddig, ha nagy ritkán bűnbe esek akkor csak ez jöhet szóba... és most már van egészséges receptje is....szuper:)
pusz, Mesi
Kedves Mesi!
Őszintén szólva nekem is ez volt az első brownie sütésem, a recept ott lapult már egy ideje a receptkönyvemben, valahogy mindig azt gondoltam, hogy ez egy bonyolult süti. Azután azon az ominózus vasárnap délutánon végigolvastam, és rájöttem, hogy ez nem is nehéz. Pikk-pakk megcsináltam, és isteni finom, ráadásul, mint írtam szerintem elrontani sem lehet. És annyira csokis, hogy még szerintem Gombóc Artúrnak is ízlene:-))))) Betty
Köszi ezt a receptet, kipróbáltam és tényleg isteni!!! Már az elkészítése is egy élmény, ahogy a gôz fölött olvad egybe a csokoládé a vajjal...
Egy kérdésem van csak: mivel nem volt épp itthon xilit és elegendô méz sem, én gyümölcscukorral készítettem, amirôl mintha azt olvastam volna itt valahol, hogy kb ugyanolyan, mintha kristálycukrot használtam volna. Mondjuk kinézetre tényleg olyan, de nem jobb hatásában sem?
A.
Kedves Ave!
Néha én is használok még fruktózt, de az alábbi cikket elolvasva, Te magad is rájössz, hogy nem sok különbség van a fruktóz és a kristálycukor között. Talán annyi, hogy a cukor pikk-pakk megdobja a vércukor szinted, míg a fruktóz lassabban szívódik fel, és nem csinál akkora vércukor ingadozást, ergo nem leszel olyan hamar éhes, mintha kristálycukortól. Ami közös bennük, hogy a természetes formájában fogyasztva egyik sem káros, de a finomítás során kiszakítják a természtes közegéből, és a rostok, vitaminok nélkül már egyik cukor sem ugyanaz.
http://antalvali.com/hirek/cukor-stevia-mez-kristalycukor-fruktoz.html
Ritkán használva azonban nem probléma.
Édesítésre a legjobb megoldás: méz, xilit(nyírfacukor), stevia, juharszirup, agave szirup, aszalt gyümölcsök ledarálva. Candida esetén meg csak a stevia engedélyezett.
Minden jót! Betty
Én is imádom a brownie-t, bár igazából mindent ami csokis/kakaós :) Ki fogom próbálni ezt a receptet köszi szépen Betty.
Lehet teszek bele kókuszreszeléket is (vagy kókusztejet) és pár szem goji berryt, rumot?? (ehh ebbe bármit lehet). Bár azért várok a sütéssel még, jó kis gyomorrontás után vagyok épp :( Nálam a két kedvenc a kakaó/csoki és a kókusz. A kakaós sütiket is jó sötétre szoktam csinálni (szoktam: eddig csináltam kb 2-3x)
Otthon bemásolok majd 2 receptet, amit az egyik angol egészségmagazinban találtam. Hátha valakit érdekel. Egyik egy süti, másik pedig turmix.
puszi Zsoo
Kipróbáltuk!
Sziasztok!
Megsütöttem és nagyon fincsi lett! Viszont szerintem nagyon kell bele a meggy:-) Legközelebb kókuszt is teszek a tetejére és bele pici diót!
Köszönjük a receptet!