azaz gyulladással járó bélbetegségek kialakulása, természete és kezelési lehetőségei.
Tartalom:
Gyulladással járó bélbetegségek (Crohn, Colitis, IBS)
Egyre több kétségbe esett kérdés érkezik hozzánk a legkülönbözőbb bélgyulladásokkal, béltünetekkel, gyomorpanaszokkal és emésztési zavarokkal kapcsolatban. Ezen azért nem csodálkozom, mert sajnos a statisztikák azt mutatják, hogy szinte már minden második ember küzd a fenti problémák valamelyikével.
Az orvostudomány a bélműködés zavaraival kapcsolatos tüneteknek számtalan változatos elnevezést ad (szindrómák, kórok, stb.), és egymástól függetlenül próbálja őket kezelni gyógyszerezéssel vagy műtéti eljárásokkal. Pedig az összes képlet egy tőről fakad, azaz az összes bél- és emésztőrendszeri betegségnek egy kiváltó oka van: A helytelen táplálkozás.
Helyes táplálkozással nem csak megelőzni lehet ezeket a betegségeket, hanem kezelni és gyógyítani is. De ennek feltétele a gyökeres életforma és szemlélet váltás.
Az emberi szervezet létfontosságú szerveinek a működéséhez meghatározott mennyiségű és összetételű tápanyagra van szükség, amelyet normális esetben a gyomornak a táplálékból kéne felvennie, és a belek segítségével felszívnia és a célállomásra juttatnia. Ha nem megfelelő a táplálék és emiatt a gyomor és a belek munkája zavart szenved, akkor zavar keletkezik az egész szervezet működésében is, és egyik betegség követi a másikat. Ezért nagyon fontos a gyomrunk és a beleink egészségének a megőrzése, amely csak a megfelelő táplálkozáson áll vagy bukik.
Gyulladással járó bélbetegségek fajtái
Két főbb gyulladásos bélbetegséget (IBD = inflammatory bowel disease) ismer az orvostudomány, ezek közül az egyik a colitis ulcerosa. Jellemzője a vastagbél krónikusan fennálló gyulladt állapota. A másik betegség Crohn-kór néven ismeretes.
Az IBD teljesen más betegség, mint az IBS, azaz az irritábilis bél-szindróma fogalma, ahol a bélműködés fájdalmas tüneteket produkál, de a bél küllemét tekintve nem tér el a normális állapotától.
Mindkét IBD hosszú távú, krónikusan fennálló, és hullámzó lefolyást mutat, hol fellángol a gyulladás, hol a kínzóan kellemtlen tünetekkel járó időszakokat viszonylagos nyugalmi állapot követ.
Vastagbélbetegség gyanúja akkor vetődik fel az orvosban, ha a hozzá forduló beteg hasmenésről, székrekedésről, esetleg a kettő változásáról számol be, ha a székleten vért vagy nyákot lát, hasi fájdalmat panaszol, a has puffadását észleli
A kórtörténet átgondolásakor ki kell zárni az esetleges fertőzéses eredetű hasmenéseket, melyek általában hevenyen zajlanak, lázzal járnak A panaszok jellege alapján el kell különíteni a funkcionális és az organikus hasmenést is A krónikus, visszatérő hasmenés oka - a gyakoriság sorrendjében - az irritabilis bélbetegség, a gyulladásos vastagbélbetegségek, a parazitás bélfertőzések, felszívódási zavarok, valamint szintetikus gyógyszerek szedése.
A nem specifikus gyulladásos bélbetegségek két formája a colitis ulcerosa és a Crohn-betegség. A két betegség anatómiailag tökéletesen elkülöníthető, ugyanis colitisban a vastag- és végbél érintett, míg Crohn-kór esetén a gyomor-béltraktus teljes egésze, a szájüregtől egészen a végbélnyílásig.
Crohn-betegségben az egészséges és beteg bélszakaszok váltakozhatnak. A colitis viszont térben folyamatos gyulladást jelent. A colitis ulcerosás betegek mintegy 15%-ában a betegség az ún. pancolitis, azaz a colon, a vastagbél teljes hosszában érintett, 85%-ban viszont csak a végbélre és fölötte lévő vastagbélszakaszra jellemző a colitises gyulladás.

A colitis ulcerosa a végbelet csaknem mindig érintő, a vastagbél-nyálkahártyát megbetegítő, véres hasmenéssel járó betegség. Az egész vastagbelet egyidejűleg is érintheti, a gyulladás súlyos állapotot okozhat: magas lázat, haspuffadást, erős bélvérzést, vérszegénységet. A gyulladás a bélfal nem minden rétegét érinti, de hosszú ideig fennálló gyulladás következményeként a bél merev csővé válik és megrövidül. Colitis gyanú esetén fontos a kolonoszkópia (vastagbéltükrözés) elvégzése, szövettani mintavétel a diagnózis tisztázására, a bél áttekintése, a gyulladás stádiumának megállapítása.
Kinél alakulhat ki a colitis ulcerosa?
Bármely életkorban kialakulhat, de gyakoribb az első jelentkezés a 15-30. életév között. 50 és 70 év között is gyakoribb az előfordulás.
Bár gyermekkorban ritkábban fordul elő, ha mégis, akkor kezeletlen formája késleltetheti a normális növekedés és fejlődés folyamatait.
Melyek a tünetek?
A colitis ulcerosa leggyakoribb tünetei a következőek:
A colitis ulcerosás betegeknek más, nem a beleket érintő tüneteik is lehetnek. Pl.: szájüregi fekélyek, pattanásos vagy gyulladt bőrtünetek a száj körül és az állon, ízületi fájdalom, szem- ill. májproblémák. Előfordulhat az alapvető tápanyagok felszívódásának romlása is (malabsorptio), és ennek következtében fellépő hiánytünetek.
A colitises betegek nagy részében inkább jellemző a tünetmentes állapot. Ekkor a betegség inaktív, vagy remisszióban van. Ha mégis fellángol, és tüneteket okoz, az relapszust, kiújulást jelent.
Sokszor nem azonosítható pontosan, mi lehet a kiújulást, a tünetfellángolást kiváltó ok, tényező, sokan jelzik, hogy a stressz, a fertőzés, egyes gyógyszerek, vagy nem megfelelő ételek fogyasztása miatt is kiújulhat a betegség. Azt tudni kell, hogy önmagában egyik sem kiváltó oka a betegségnek.
Mi okozhatja a colitis ulcerosát?

Az intenzív kutatás ellenére ma sem ismert a betegség közvetlen kiváltó oka. Néhány oki tényező szerepe igazolható:
Egyes klinikusok véleménye szerint a fenti okok kombinációja tehető felelőssé a colitis ulcerosa létrejöttéért. A pszichés stressz és táplálékallergia nem oki tényező, de ronthatja a már meglévő tüneteket.
Előfordulás alapján leggyakrabban a fertőzéses eredetű vastagbélgyulladásokkal találkozunk. A kórokozók egyaránt lehetnek baktériumok, vírusok vagy paraziták (férgek). A heveny colitisek leggyakoribb szokványos okai baktériumok. Az érdekesség kedvéért felsorolok néhány, a laikus számára furcsán csengő baktériumnevet: Campylobacter jejuni, Shigella, Yersinia enterocolitica, Escherichia coli, illetve a Salmonella.
A parazitás fertőzések száma világszerte igen magas, és kialakulásukat elősegítik a rossz szociális körülmények, az állattartás és a nem megfelelő táplálékok fogyasztása. Legtöbbször egy Entamoeba histolytica nevű féreg a bűnös, s ezt a fertőzést nehéz elkülöníteni a szintén véres hasmenéssel járó colitis ulcerosától. A kórokozó kimutatása sem könnyű, mert még meleg székletet kell küldeni a laboratóriumba a korrekt vizsgálathoz.
Vírusok egészséges immunrendszerű embereknél nem szoktak komoly gondot okozni, de (allergia, autoimmun, daganatellenes kezelés vagy AIDS miatt) legyengült immunitású egyéneknél súlyos gyulladás, hasfájás, véres-nyákos vírusos hasmenés léphet fel.
Amikor a hasznos bélbaktériumok is elpusztulnak ...
Az antibiotikum-kezeléshez társuló colitist tulajdonképpen a fertőzéses eredetű vastagbélgyulladáshoz is lehetne sorolni, hisz baktérium okozza. Ez a leggyakrabban úgy jön létre, hogy valamely, a szervezetben zajló bakteriális fertőzés miatt antibiotikus kezelést indítunk, mely amúgy "mellékesen" elpusztítja a vastagbélben lakó, hasznos baktériumokat is. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a nem odavaló Clostridium nevű mikroba elszaporodjon és nagy mennyiségben termeljen toxint. Ez a toxin hozza létre a rossz közérzettel, görcsös hasfájással járó, véres hasmenést. A már megkezdett antibiotikumok adását fel kell függeszteni, és más – természetes – módszerekhez kell folyamodni. Figyelem! Az elhanyagolt vagy fel nem ismert esetek a bélfal kilyukadásához vezethetnek!
A vastagbél vérátáramlásának akadályozottsága ischaemiás colitist okozhat.
A legtöbb beteg 50 év feletti és kórtörténetében érszűkületes panaszok, aortaműtét, vérnyomáscsökkentők szedése és dohányzás szerepel. Kockázati tényezőt jelent a fogamzásgátlók szedése fiatal nőkben. Hirtelen kezdődő alhasi fájdalom, láz, hányás és friss piros széklet ürülése jellemzi a kórképet. Ha nem jön létre bélelhalás, a betegség jól gyógyítható.
Okozhat-e a colitis ulcerosa daganatos elfajulást?
Az egész vastagbélre kiterjedt colitis esetén nagyobb a kockázata a rosszindulatú daganat kialakulásának a vastagbélben. Ez különösen igaz lehet a régóta fennálló colitis esetén. A friss statisztikák szerint rohamosan nő a vastagbélrákosok száma Magyarországon. Ezzel párhuzamosan lényegesen több a vastagbélgyulladás előfurdulása is.

A Crohn-betegség a colitis ulcerosától megkülönböztethető az elhelyezkedés alapján: nem diffúz, hanem szegmentális gyulladás, tehát ép és beteg bélszakaszok váltakoznak
Nagyon ritkán helyezkedik el a végbélben a gyulladás (az esetek körülbelül 30 százalékában), Crohn-betegség esetén a bélfal teljes vastagságára kiterjed, ezért nagyon gyakori a bél perforációja (kilyukadása), gyulladásos tályogok, fekélyes és sipolyképződés, főként a végbélnyílás körül vagy a hasfalon. Gyakran lokalizálódik a betegség a legalsó vékonybélkacsra (a vékony- és vastagbél találkozása), ott, ahol a féregnyúlvány foglal helyet. A tünetek hasonlítanak "vakbélgyulladásra", gyakran történik operáció és így derül fény a Crohn-betegségre.
Összefoglalva: a Crohn-betegség általában lassan kialakuló, de tartós panaszokat okozó krónikus betegség.
Ritka a teljes tünet- és panaszmentes időszak A Crohn-betegség diagnózisának felállítása lappangó tünetek esetén igen nehéz, néha évekig elhúzódhat a helyes diagnózis.
Mindkét betegség gasztroenterológiai gondozást és kezelést, rendszeres belgyógyászati kontrollt igényel. A belgyógyász törekvése az, hogy minden esetben az esetleges csonkoló, bélrövidítő műtétet elkerülje Elkerülhetetlen azonban, ha súlyos bélelzáródást okozó szűkület alakul ki, vagy bélperforáció lép fel. Crohn-betegség esetén a beteg bélszakasz műtéti eltávolítása nem okoz végleges gyógyulást, mert a betegség az ép bélszakaszon is kiújul. A kiváltó okok megszüntetése lenne a fő feladat, amely a táplálkozásban keresendő.
A terápiában nem csak a megfelelő táplálkozásnak (tápláló aminosav- és energiadús étrend: az alultápláltság hátrányos hatású) van meghatározó szerepe, hanem a pszichoterápiának, illetve a kineziológiának (feszültség, depresszió oldása) is, mivel a stressz és az ideges panaszok hozzájárulnak mindegyik gyomor és bélbetegség kialakulásához.
A colitis ulcerosa és a Crohn-betegség előfordulási aránya ugrásszerűen megnőtt az elmúlt évtizedekben a táplálkozási szokások megváltozása miatt:
Irritábilis bél szindróma, IBS
Az irritábilis bél szindrómát (irritable bowel syndrome - IBS) vissza-visszatérő hasi fájdalmak és megváltozott székelési szokások jellemzik. 10-15%-os gyakorisággal fordul elő a népesség körében, így egyike a gasztroenterológusok (a gyomor-bélrendszerrel foglakozó belgyógyászok) és háziorvosok által leggyakrabban látott kórképeknek.
A betegségben szervi (organikus) eltérést nem lehet igazolni, így funkcionális zavarnak tartják - az IBS-t gyakran „agy-bél működési zavarként” aposztrofálják, noha a kórélettani háttér továbbra is bizonytalan. A „római skálának” nevezett, tüneteket rendszerező táblázat alapján állapítható meg a fennállása.
Kialakulásában a helytelen táplálkozás mellett elsősorban a lelki eredetű problémák „nem megemésztése” játszik szerepet.
Az IBS a számos funkcionális tápcsatorna betegség egyike. A többi funkcionális zavar gyakran társul IBS-hez, csakúgy, mint számos fájdalom szindróma is, például a fibromyalgia és a krónikus kismedencei fájdalom szindróma.
Szintén gyakran társul hozzá valamilyen pszichológiai probléma is - főként szorongás, szomatizáció (a lelki problémák testi tünetekben való megjelenítése) és a tünetekhez kapcsolódó félelmek (például a félelem az utcára, közösségbe menéstől a székelési zavarok miatt, párkapcsolati problémáktól való rettegés). Mindezek a tényezők hozzájárulnak az életminőség romlásához és az egészségügyi ellátás gyakori igénybevételéhez, amely újabb stresszhelyzeteket szül.
Az IBS tünetei gyakran előfordulnak egészséges embereknél is, de csupán 25-50% (jellegzetesen a gyakori, vagy hevesebb hasi fájdalmaktól szenvedők) kér orvosi segítséget.
A betegségnek két fő csoportja különíthető el: a hasmenéses IBS, amikor a hasi fájdalmak mellett naponta többször, változó intenzitású híg székürítés a probléma, illetve a székrekedéses IBS, amikor pont ellenkezőleg, ritka székürítés társul a hasi fájdalomhoz. A harmadik alcsoportban a székrekedés hasmenéssel váltakozik, ez a kevert típusú IBS.
Az IBS tünetei gyakran a gyermekkorig visszavezethetők. Sajnos a kritikán aluli gyermek-közétkeztetésnek, a gyorsétermek nek és a gyermekkori szorongásnak és a teljesítménykényszer által kialakult stresszenek a következménye az, hogy ezeket a felnőttkori betegségeket már gyermekkorban megalapozzuk.
A betegek között kétszer annyi nő fordul elő, mint férfi. Bakteriális vagy vírusos eredetű tápcsatorna fertőzéseket követően, a felnőttek körülbelül 10%-ánál alakulnak ki IBS-szerű tünetek.
A hasmenéses fertőzés után megjelenő IBS kialakulásának kockázati tényezői: a női nem, az elhúzódóbb lefolyású fertőzés, valamint pszichoszociális tényezők (főbb életesemény, stressz-helyzet a fertőzés idején) fennállása. Mind az IBS kezdeti tüneteit, mind az egyes fellángolásokat provokálhatják nagyobb pszichés stressz-szituációk.
Az IBS diagnózisa, általánosságban, további vizsgálatok nélkül felállítható egy gondos kórtörténet felvétel, orvosi vizsgálat és rutin laboratóriumi teszek elvégzése után, azon betegeknél, akik tünetei megfelelnek a fentebb említett „római kritériumoknak”, és akiknél nincsenek figyelmeztető jelek. A figyelmeztető jelek közé tartozik a végbélvérzés, az anaemia, a fogyás, a láz, a családban előforduló vastagbélrák, a panaszok jelentkezése 50 éves kor felett, illetve a tünetek jelentősebb megváltozása. Ezekben az esetekben további vizsgálatok szükségesek. A panaszost ki kell kérdezni a székelési rendről és a széklet jellegzetességeiről, és ezen jellegzetességek alapján lesz besorolható a hasmenéses IBS, a székrekedéses IBS, illetve a kevert IBS csoportba.
A lehető legpontosabb diagnózist az E.I.S. diagnosztikai vizsgálat állít fel, amelynek alapján a szakember össze tudja állítani a legmegfelelőbb diétát, kúrát vagy kezelési metódust.
Az IBS-ben jelenleg elérhető gyógyszeres kezelések az egyéni tünetek, úgymint a székrekedés, a hasmenés és a hasi fájdalom pusztán tüneti enyhítését célozzák, de nem gyógyítanak.
A székrekedés enyhítésére ajánlottak a növényi hashajtók, élelmi rostok és egyéb, tömegképző anyagok.
A hagyományos hasmenés elleni szerek általánosságban hatékonyak hasmenéses IBS-ben szenvedő betegeknél. Egyébként a kontrollálhatatlan hasmenés, rendszeresen szedett, kisadagú hasfogóval hatékonyan uralható, és ezzel csökkenthető a beteg sürgető székelési ingerek és székletfolyás miatti nagyfokú szorongása is.
Az IBS-ben jelentkező fájdalmak kezelésére növényi görcsoldók (Zyflamend) használatosak.
Sok orvos sajnos felírja az IBS-ben szenvedőknek az antidepresszánsokat (depresszió elleni gyógyszerek) a fájdalomérzet csökkentése, az alvászavarok mérséklése, valamint nagyobb adagban alkalmazva az egyidejűleg fennálló depresszió és szorongás mérséklésére. A nyugtatók használata a súlyos mellékhatások és a hozzászokás veszélye miatt nem javasolt. Helyette használjunk növényi alapú stresszoldókat, vagy moksa elixírt.
Az IBS kezelésében a pszichoterápiák közül leginkább a kognitív viselkedésterápiát vizsgálták. A pszichológiai kezeléssel elérhető eredmények – kombinálva a táplálkozással - lényegesen hatékonyabbnak bizonyultak, mint a gyógyszeres kezelések.
Bélgyulladások megelőzése és kezelése
A helyes táplálkozás szabályairól már nagyon sokat írtunk az oldalon a méregtelenítésnél, a béltisztításnál és a candida kúránál. Megelőzés gyanánt ezeket javallott betartani.
Ha már fennáll a probléma:
Felhasznált források:
Szia Júlia!
Ha elolvastad a fenti cikket és a linkeket is, akkor már sejtened kell, hogy komoly életmódbeli változtatásokra van szükséged, és a cikkekből az útmutatást is megkapod. Segítek elindulni.
Bélgyulladások megelőzése és kezelése
A helyes táplálkozás szabályairól már nagyon sokat írtunk az oldalon améregtelenítésnél, a béltisztításnál és a candida kúránál. Megelőzés gyanánt ezeket javallott betartani.
Ha már fennáll a probléma:
Ezekre kellene most koncentrálni! Rendbe kell hozni a bélflórádat, és ha ez megvan az immunrendszered is erőre kap, azaz nem kell tartanod attól, hogy ez a csúnya baktérium visszatér. Tehát az emóció, a mézes almarost minél előbb el kellene kezdened alkalmazni. A többit is jó lenne, de az a kettő életbevágó! És, nagyon kellene még a Zyflamend, ami egy nagyon hatékony növényi gyulladáscsökkentő készítmény. Immunerősítőként pedig a beta glükán mehet, napi 2x1, folyamatosan.
Az étkezéshez is hozzászólnék.
Itt egy nagyon részletes útmutató, hogy miként kellene táplálkoznod, nemcsak most, hanem később is jó lenne, ha az életed részévé válna, hiszen ez az egészséges élet fontos pillére.
Étrendbeli és életmódbeli változások
Gyógynövények, teák amelyek segíthetnek
Hullámzó betegségről van szó, váltakoznak a tünetmentes időszakok és a visszasések.
Gyógyír lelkileg - tanulj meg relaxálni, amennyire lehet és próbáld meg nem a szívedre venni és nem "benyelni" a dolgokat! Gondolkozz el azon, hogy mit nem tudsz megemészteni az életedben.
Az enzimek fontossága a Crohn betegség esetén
Az enzimek érzékenyek. Képességük hogy ellássák feladatukat, a főzéssel és állással beszűkül. Épp ezért fontos - amit nem győzünk hangsúlyozni -, hogy étrendünk legalább 60%-ban tartalmazzon friss zöldségeket, csírákat, élő ételeket és gyümölcsöket. Érdekes, hogy a legtöbb zöldség és gyümölcs előállítja azt az enzimet, amely szükséges az emésztéséhez.
Az emberi szervezet nem egészen így működik. Gyomrunk egy érdekes dolgot, a sósavat termeli, ami ahhoz kell, hogy a pepszinogént pepszinné alakítsuk. A pepszin pedig a legfőbb enzim, amit a bélrendszer termel. A pepszin faladata a fehérjék lebontása. A korral járó normális folyamat a sósav termelődésének csökkenése, amely kényelmetlen érzést okoz a gyomorban. (Sajnos ez a folyamat manapság nem csak a korral, hanem a kényelmes, rosszul táplálkozó, urbanizált életmóddal jár.)
Ellentétben azzal, ahogy gondoljuk, az emésztés legnagyobb része a vékonybélben kezdődik és nem a gyomorban. Bár a szénhidrátok és a fehérjék emésztődése a gyomorban elkezdődik, ami egy savas környezet, a folyamat a vékonybélben válik teljessé, ami egy lúgos környezet. A zsírok többsége megvárja a vékonybelet, mielőtt elkezdődne az emésztése.
Enzimek nélkül a bél és gyomorbetegségek tárháza leselkedik ránk. Az Organic Mission Supra italai kiválóan alkalmasak enzimpótlásra!
Élő ételekkel a Crohn betegség ellen
A Crohn-betegség megelőzésére és a már meglévő probléma gyógyításának a támogatására nagyon fontosak az élő ételek, a gabonacsírák, gabonák, magvak, telítetlen zsírsavak (omega3), élő algák.
A Crohn-betegség minden esetben gyógyítható gyógyszermenetesen csak azzal, hogy:
Mint láthatod abszolút cáfoljuk, azt hogy húst kell enni, és nem lehet nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. A húst többek között azért sem ajánlott ilyen esetben, mert több mint 72 óráig tartózkodik a tápcsatornában, és mivel le vannak amortizálódva a jótékony bélbaktériumaid, így az emésztés helyett egy totális rothadási folyamat menne végbe a húsfogyasztással, ami további toxinok és gyulladások kilalakulásához fog vezetni.
Eleinte próbálj meg óvatosan kis adagokban párolt zöldséget fogyasztani, és a gyümölcsöket csak önálló étkezésként enni. A gluténmentes étkezés is fontos, tehát ehetsz barna rizst, kölest, hajdinát, kukoricát stb.
Ha ezeket betartod, és elkezded szedni a leírtakat, akkor rövid időn belül javulás áll be, és egyre több egészséges élelmiszert felvehetsz az étrendedbe.
Ha valami nem világos írj!
Kedves Betty,
Nagyon köszönöm a választ. Kicsit nehéz lesz mindezt egyszerre, de gondolom, hogy hamarosan belejövök. Bár jó szervező vagyok, a saját életem mégsem tudom optimálisan megtervezni.
Azt kérdezném meg, hogy az Emociót+mézes almarostot akkor is lehet szedni, ha még gyulladásban van a vastagbél? Ugyanis egy alpontnál, azt olvasom, hogy ha már nincs gyulladás, akkor jöhet az emóció+mézes almarost. Lévén, hogy ezek antioxidánsok is.
Én most jelenleg Salofalk (500 mg) gyulladascsökkentőt szedek. (3x2) E mellett szedhetem az általad említett készítményeket. Gondolom, igen. De azért biztos ami biztos :)
A cukrot (pl. süteményben) helyettesíthetem mézzel, fruktozzal? vagy inkább valami mással?
Melyek a lúgosító élelmiszerek?
Még a teáknál kérdezném meg, hogy ismered-e a lósóska nevezetű növényt (még vadsóskemag-ként is olvastam), ami hasfogó, illetve baktériumölő hatása van. Ezt ihatnám esetleg?
Köszönettelm Júlia
Drága Júlia!
Szerintem teljesen egyértelműen levan írva,
Ha már fennáll a probléma: azaz már megvan a baj, be van gyulladva a bélrendszer, akkor e szerint kell cselekedni (lásd: lentebb újra bemásoltam neked!)
A kérdésedre a válasz: IGEN, a gyulladásban levő vastagbél számára az emóció és a mézes almarost jelentik az alapsegítséget. Hála Istennek, hogy antioxidánsok, mivel ezek segítik lekötni a szabadgyököket, amik egy gyulladás esetén igencsak bőven vannak a szervezetben.
A Salofalk-ot érdemes lenne lecserélni a Zyflamendre, - ahogy kezd helyreállni a bélflóra a fentiektől, és persze a táplálkozástól, a bél is regenerálódni fog - , ennek legalább nincs mellékhatása (Zyflamend).
A finomított cukrot és annak minden formáját le kell cserélned, ha megszeretnél gyógyulni.
A cukor alternatívái: méz, stevia, xilit (fruktózt ne). De a legjobb lenne, ha az édesben a természetesre hagyatkoznál, azaz minél kevesebbet édesíts pluszban. Kezd azzal, hogyha egy recept 10 dkg cukrot ír, akkor tegyél bele kevesebb mézet, pl: 8 dkg-ot. Legközelebb még kevesebbet. Én most már csak fele vagy negyedannyi édesítőt használok a sütik készítésénél.
A cukor és a lúgosítás témájáról rengeteget írtunk, használd a keresőt! Ha a Dr. Papp B. János féle candida étrendet követed, akkor szépen beáll a szervezeted, hiszen ez az egészséges étrend alapja, nem kell külön lúgosító étrendre figyelmet fordítani. De, ha nagyobb hangsúlyt szeretnél erre fektetni ajánlom a zöld turmixot, és a Zöld lötyit.
Igen, hallottam már a lósóskáról, ami tényleg nagyon jó hasmenésre. DE, nálad ez megint csak tüneti kezelés! Ha meg is állítja a hasmenésedet, az még nem jelenti azt, hogy minden oké. Ha megszeretnél gyógyulni, és örökre búcsút akarsz inteni a bélproblémáknak, akkor NAGYON KOMOLYAN ÉLETMÓDOT KELL VÁLTANOD! Ehhez az oldal tartalma nagy segítségedre lesz. Jó szervezést!
Sziasztok! Nagy szükségem van a segítségetekre, mert a szervezetem teljesen felmondta a szolgálatot. AZ egész egyszerű haspuffadással kezdődött, ami végül olyan mértékű lett, hogy kénytelen voltam szenna teát inni, hogy "átmosódjak", ez sikerült is. De emellett megjelent a nagyon erős gyomorfájdalom, ami lassan már 2 hete tart. (tegnap-ma már jobban voltam)
Kénytelen voltam elmenni az orvoshoz, ahol adtak savlekötőt, gyomorvédőt, de semmi nem segített, enni pedig már nem tudtam, fogytam is 4 kilót. Hányás, hasmenésem nem volt, se lázam, semmi. Aztán arra ébredtem, hogy a talpamon és a tenyeremen lila foltok vannak, illetve az ujjvégeim is el-ellilulnak, meleg hatására pedig főleg.
Azóta már megfigyeltem, hogy hidegre a lábujjaim szinte "lefagynak", nem érzek velük semmi. Ilyenkor fehérek. Beutaltak a kórházba kivizsgálásra, ahol nem fogadtam el az infúziót (erre besértődtek, hogy ezt hogy képzelem)és nem is maradtam bent. A vérben kimutatták, hogy gyulladás van a szervezetemben, a vizeletben találtak vért, illetve a hasi ultrahangon találtak egy szakaszt, ahol a vastagbél meg van vastagodva, tehát "felmerült egy bélgyulladás gyanúja".
A vicc tényleg az, hogy ott semmi tünetem nem volt(persze azóta már minden apró fájdalomra megijedek, hogy az ott súlyosbodik) és a gyomrommal meg a keringésemmel nem foglalkoztak. Bent akartak tartani, de nem maradtam. (béltükrözést akartak meg kitudja mit, és szörnyű idegállapotba voltam már akkorra).
Mondtam nekik, hogy életmódot akarok váltani, talán ezzel megfogható a bélgyulladás. Szerintük nem. Hál'Istennek a háziorvosom is támogatta az életmódváltást, sőt elküldött egy bioenergetikushoz (kell ennél jobb házi orvos?
)és szerinte csak akkor kell további kórházi dolog, ha nem javul. Szerencsére mára már kicsit jobban lettem, enni is tudtam, a keringésem viszont nem javul.
Szerintetek mit lehet tenni, mivel lehetne a leghamarabb újjáéleszteni a szervezetem? Nem akarok kórházba menni, nem akarom nagyon sokáig már a gyomorvédőket se szedni (olvastam itt egy cikket milyen jó hatásúak), semmi...sajnos kezd elhagyni a lelki erőm is.
Azt tudni kell hogy nagyon stresszes, ideges 1.5 hónapon vagyok túl, szóval valószínűleg az üthetett ki, bár a keringést nem értem mi vágta tönkre, plusz a vesémmel sem tudom mi van, mert sokszor nem tudom eldönteni hogy csak túl sötét a színe vagy az már inkább véres. FÁjni nem fáj. Most fogok emóciót rendelni. MIlyen javaslataitok vannak még? Nagyon szépen köszönöm, ha segítetek! ![]()
Szia Anna! Elhiszem, hogy nagyon aggódsz magad miatt, de biztos vagyok benne, hogy rendbe lehet hozni a dolgokat!
Mivel a kórházból kiengedtek (vagyis engedték, hogy elmenj) és a háziorvos sem ítélt olyan súlyosnak, így elmondható, hogy a tünetek ellenére nem akkora nagy a baj!
A savlekötő, gyomorvédő lehet, hogy ideiglenesen megyszüntette a fájdalmadat, de ok megmaradt.
Így első olvasatra valami lelki ok lehet a háttérben, stressz, feszült idegállapot. Ez végül szinte mindig ahhoz vezet, hogy ahol gyengébb vagy, jelen esetben az emésztőrendszer, érrendszer előjönnek komolyabb tünetek.
A szervezeted jelzett, hogy tenned kell valami, változtatnod kell. Ez lehet munkahely, párkapcsolat, bármi, ami nyomja a lelked.
Materiális szinten mindenképpen kezdj el egy könnyített étrendet. Minden mesterséges, finomított, adalékanyagos, cukros ételt kerülni kellene! A Boszoránykonyhában találhatsz egészséges alapanyagokból recepteket!
Ezen kívül mindenképpen támogatni kell az emésztést, bélflórát, az emóció nagyon jó választás! Ezen kívül a méz almarosttal is hatásos!
Ha megnyugodtál, rendeződtél némileg, akkor nyugodtan kezdd el a méregtelenítést! Ha gyulladás van a szervezetben, akkor a New Chapter Zyflamend nevű készítményét javasolom. A keringés javítására pedig szőlőmag mikoőrleményt, krillolajat.
Mindenképpen jó lenne ha elmennél akár energiagyógyászhoz, akár kineziológushoz vagy olyan szakemberhez, akiben megbízol!
Én ennyit tudtam segíteni így látatlanban, biztos mások is írnak majd!
Jobbulást, kitartást!!! És írd majd meg később, hogy miként érzed magad!!
Szia!
Köszönöm a tippeket, mindenképp megpróbálok átállni a könnyített étrendre. Szerencsére maga a gyomrom napról napra javul, viszont nagyon látszik, hogy valami gyulladás van a szervezetben, mert a szám is teli lett aftákkal, meg herpesz is kijött, a boka hajlatnál pedig van egy ízület/szalag (?) ami kicsit megduzzadt, alig bírom mozgatni, úgy fáj. A keringésem továbbra is fura, az orvos azt mondta, ha ez nem javul irány a kórház. A hátam pl. volt egy pici pattanás, kinyomtam és olyan lett, mintha véraláfutásos lenne. Az ilyen problémák melyik szervhez kapcsolódhatnak? Lép? Két kérdésem lenne. AZ egyik, hogy tegnap megrendeltem az emóciót, de Anyukám aggódik, hogy ezt lehet-e a gyógyszereim mellett szedni? Bélgyulladás esetén szedhető? Szerintetek a kíméletes étrend mellett segíthet lecsökkenteni a gyulladást? A másik, hogy tudtok-e mondani gyógyteákat, amik hatékonyan, gyorsan csökkentik a gyulladást? Én csak a kamillát tudom, hogy az gyulladáscsökkentő.
Köszönöm a válaszokat! ![]()
Szia Anna!
Nemrég voltunk Szabó Gyuri bácsi egyik előadásán (füvesember), és ő a Chron betegségre a diólevél teát javasolja. Mivel ez is gyulladással járó bélbetegség, talán neked is segíthet.
Gyulladásgátló hatása van a körömvirágnak is, illetve direkt megnéztem most, az apróbojtorján teának rá is van írva a tasakjára, hogy vastagbélgyulladásra ajánlják.
Remélem tudtam neked segíteni!
Jobbulást! ![]()
Átmozgattam ide a hozzászólásod, hátha a fenti cikk elolvasása ad némi támpontot ahhoz, hogy megfejthesd a tüneteidet.
Három dolog számomra mindenképpen egyértelmű a leírtakból:
Véletlenül sem szeretnélek ijesztegetni, de van egy ritka betegség, amelynek tipikusan ezek a tünetei. Ez a Koleszterinkristály-embolizáció (CCE). Ellilulnak a végtagok ujjai, bélrendszeri gyulladások és vérzések lépnek fel, kólika szerű, colitisre hajazó tünetekkel, társulhat még hozzá enyhe látásromlás és az esetleges sebek kifekélyesedése, vagy legalábbis nehezebben gyógyulása. Kísérheti akut veseelégtelenség (non-oliguriás forma, azaz megnövekedett vizeletürítés), és átmeneti magasabb vérnyomás is.
Érdemes lenne utána menned, hogy nem a fent nevezett betegséged van-e!
A kíméletes tisztító kúrával, és az étrend és életmód váltással nem fogsz ártani magadnak, de mindenképpen keress egy hozzáértő szakembert, aki ismeri a fent nevezett ritka betegséget is!
Jobbulást és NO PARA!
Sziasztok!
Köszönöm a válaszokat, sajnos 2 hétre kórházba kerültem, így most láttam csak mit írtatok. Chron-Colitist állítottak fel, arra kezeltek/kezelnek, bár a szövettan nem támasztotta alá egyértelműen. Meg kell mondjam, beletelt pár napba, míg belenyugodtam, hogy telinyomnak infúzióval, meg gyógyszerekkel, most is reggelire csak 8 szemet kell bevennem, aztán ebéd, vacsi, további adagok....A vérképemmel is nagy volt a gond, nagyon nagyon alacsony volt a vérlemezkeszámom, hál' Istennek már növekszik, de ha elhagyom a gyógyszereket, és lecsökkenne, akkor csontvelőt akarnak venni. A vérképem azt is mutatta, hogy 3 féle vírus is volt bennem. Én váltig állítom, hogy a túlhajszolt életmódom, az elmúlt 2 hónap iszonyatos stressze ütött ki. Persze most az immunrendszerem is teljesen kivan, tehát már bekaptam egy kis gombás fertőzést a számba, dehát mit tehet az ember, ezeket az erős gyógyszereket (szteroid és antibiotikum és minden) nem hagyhatja abba egyik napról a másikra.
Egy pár tanácsot szeretnék tőletek kérni, hogy hogyan térjek vissza az életbe és hogyan gyorsítsam fel szerintetek az egészet. Ugyanis a Chronos diéta egy cseppet elijesztett, mert rengeteg nagyon fontos vitaminforrás a nem-ajánlott kategóriában van. (pl. paprika, paradicsom, cékla, káposzta, karfiol, gomba, bogyós gyümölcs, narancs, szilva, cseresznye, hagyma, fokhagyma, körte stb,) A legszebb az volt, amikor a kijöveteli napom előtt bejött a diatetkius, hogy akkor ugye mindent értek és nagyon tartsam a diétát, mert súlyos szövődményi, akár rák is lehet. Köszi. No comment. Azt is mondta, hogy maximum félbarna kenyeret ehetek. De egyébként mindenki tapasztalja ki magának, hogy mitől lesz rosszul, stb. Egyébként az igazi Chronos tüneteket, mint hasmenés, hányás, láz nem mutattam. Meg ettem körtét a szigorú keksz-krumpli diéta közbe és az se okozott semmit.
Szerintetek mennyi ideig kell a szigorúbban vett diétát csinálnom, mikor kezdhetek el úgymond kísérletezni?
Lehet, hogy buta kérdés, de létezik valamiféle természetes vérlemezkeképző? ![]()
Milyen könnyebb rostos dolgokat tudnátok ajánlani? Mert nem akarok fehér meg félbaran kenyeren élni, főleg, hogy már legalább fél éve nem is eszek ilyen dolgokat, itthon sütjük a kenyeret is. Tönköly, Graham?
A körmeim egyébként szépen javulnak, igazából már csak a bal nagylábamujja az ami néha kékes-lilás. Csak extra meleg zokni kell, mert még a 18 fokban is sima zoknival jégcsappá válnak a lábujjaim, alig bírok rájuk állni...
Hol lehet ilyen szakembert találni, milyen típusú vizsgálatokkal tudnák kimutatni ezt a CCE-betegséget? Vagy menjek be a kórházba, hogy csináljanak egy ilyen tesztet? HOgy működik ez?
Előre is köszönöm a válaszaitokat
Anna![]()
Kedves Anna!
Szívből örülök, hogy ismét köztünk vagy!
Kívánom, hogy mihamarabb feldolgozd az elmúlt időszak stresszes heteit, pihenj, töltődj fel mind fizikailag, szellemileg és lelkileg is!
Biztos vagyok benne, hogy Vali hamarosan a segítségedre siet és válaszol kérdéseidre.
Mielőbbi jobbulást, gyógyulást kívánok!
Szeretettel,
Niki
Először is köszönöm a jókívánságokat!
Na azóta voltam kontrollon, a jó hír az, hogy egy csomó gyógyszert lecsökkentettek, 1 hónap múlva pedig a szteroidot is leteszem!!
Ráadásul a fogamzásgátlót is abba kellett hagynom, úgyhogy utána jöhet egy szép méregtelenítés és ki fogok csattanni az egészségtől. Egyébként komolyan elgondolkodtam hogy nem-e a 3 évnyi tablettázás rontotta le a vérképem, mert ugye a vérlemezkék a véralvadással kapcsolatosak, a tablettának meg van valami hatása rá...és mikor bekerültem akkor a normál 150-es érték helyett nekem 26-os érteke volt a vérlemezkéknek....A Chront a szövettan nem támasztotta alá, csak azt, hogy gyulladás. Úgyhogy jövőhéten gyomortükrözés.
Mondjuk inkább derüljön ki, hogy nem vagyok Chronos. Ma elkezdtem szedni az emóciót, finoooooom!
Viszont most azt nehéz helyreállítani, hogy újra higgyjek abban, hogy nem csak az a jó, amit az orvos felír. Mikor bementem teljesen elutasító voltam a gyógyszerekkel szemben, de bele kellett törődnüm, hogy most ez kell, és most meg sikerült átdobniuk a ló másik oldalára. Kérdeztem tőlük, hogy Nor...flore helyett szedhetek-e ilyen természetes bélflóra helyreállító-gyulladáscsökkentő készítményt, erre mondták, hogy hát így-úgy a Nor...floret szedjem. SZóval most szedem mindkettőt....
Még valami eszembejutott. Mikor bekerültem kérdezték, hogy hányszor van naponta széklet, és mondtam, hogy 3-4x. Erre kiakadtak, hogy mióta, meg hogy ez nem normális, tehát ezt is felvették tünetnek.
Most teljesen rámijesztettek, hogy a napi többszöri széklet nem normális. Úgy tudom pedig, hogy ahány főétkezés annyi széklet kellene, hogy legyen. Na már most, ugye nekem át kellett állni a naponta "sokszor keveset" evésre, és jelenleg úgy nézek ki, hogy napi 5-6x is eszek, viszont nagyjából ennyiszer el is megyek mosdóba. Teljesen normális, szóval nem hasmenés, semmi ilyenről nincs szó.
Vagy szerintetek ez annak a jele, hogy nem szívódnak fel rendesen a dolgok, vagy inkább annak, hogy normálisan működök és nem pang bennem semmi, vagy csak szegény beleim ugye ki lettek mosva és még nem regenerálódott? Kérlek írjatok, mert már megőrjítettek az orvosok.
Olyan sikeresen belém nevelték a betegségtudatot...most elég kemény munka vár rám, hogy ezt kiírtsam magamból. Még egy kérdés: Bélflóra nagyjából milyen gyorsan áll helyre? Gondolom egyéni, de van valamiféle "átlagidő?' emóciót azt elkezdtem szedni. Egyébként az mindegy, hogy mikor veszem be? (reggel, este, evés előtt/ után stb?) Köszi a segítségeteket!!!![]()
Anna Drága!
Mi lenne ha végre elkezdenél megbízni önmagadban...?
Mert ezt a dolgot játszhatjuk még egy ideig, de nem lesz hatása ha mindig kívülről várod a megerősítést... ![]()
Mármint arra gondolok, hogy az orvosok mondanak valamit... jól rádijesztenek és azt követed... aztán írsz nekünk, mi mondunk más valamit (az ellenkezőjét) akkor meg azt fogod követni...
Ne érts félre, nem lecseszésként írtam... hanem mert régi olvasónk vagy, sokat tapasztaltál már, sokat olvastál meg minden... én tudom, hogy Te tudod mit kell tenned!!
Csak bízz önmagadban!!
Sok szeretettel mielőbbi gyógyulást kíván:
Veronika
Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni tőletek. A fogadott nagymamám mindig szenved a hasával. Ha fűszeres ételt eszik, vagy olyat amiben magok vannak attól begyulladnak a belei, illetve sok gyümölcstől zöldségtől felpuffad. A nyáron sok sárgadinnyét evett és attól nem fájt olyan sokat a hasa. Sajnos már nincs szezonja, tudnátok mást ajánlani a dinnye helyett? Mit egyen, igyon, hogy jobban legyen?
Kedves Domcsi!
Minden embernek vannak olyan ételek, amiket kevésbé tud hasznositani a szervezete. Viszont, ha komoly emésztési problémákat okoz egy egy étel szervezetbe kerülése, az már a felborult egészségi állapot jele. Felborult bélflóra, enzimháztartás, vastag- és vékonybélproblémák, stb. Ha a szervezet egyensúlya igy megbillent, akkor azt nem a problémás élelmiszerek elkerülésével kell kezelni, hanem a felborult állapotot helyreállitani. Ráadásul minden embernek más-más élelmiszer okoz emésztési problémákat, igy elég nehéz megmondani, hogy kinek mit szabad és nem szabad ennie. Készitenek jó vércsepp analizises vizsgálatokat néhány helyen, amely során meg lehet tudni, hogy a szervezet mely ételeket tud maximálisan hasznositani, és melyet nem.
Viszont ilyen esetben mindenképp bélflórahelyreállitás, az enzimháztartás megtámogatása, tisztitó, méregtelenitő kúra ajánlatos. Érdemes elolvasni ezt az eszmecserét, és Vali ezen irását.
Ha kérdésed merülne fel, a kapcsolatok menüpont alatt irhatsz nekem, én vagyok a tanácsadód.
Kedves Barbara!
Kérlek, le tudnád írni hová érdemes menni vércsepp analízisre?! Nagyon érdekelne, de még nem hallottam róla. Mit lehet még tudni róla?Gondolom nem a szokásos háziorvosos beutalóval kell próbálkozni, s nem tévedek nagyot, ha vélemeényem szerint a nagyszerű TB-nk ezt sem -mint sok más hasznos vizsgálatot sem- támogatja...
Ha így nem lehet, magánban elküldenéd, nagyon hálás lennék érte! ![]()
Köszönettel:
bandesz ![]()
Édesapámnak most diagnosztizálták a bélgyulladást. Most már mindig gyógyszert kell szednie az orvos szerint, és diétára fogta, de nagyon érdekes pár dolog: a fehér kenyértől nem tiltotta el, cukor mértékkel, de pl. babapiskótát ehet. Húst is ehet (kacsa és liba a kivétel). Vaj megtiltva. A zöld turmixot akartam javasolni, de tiltva van a sóska, spenót, káposzta, tehát minden ami zöld. Viszek neki emóciót, de ezen kívül mit tehetnék? Akkor mézzel készült ételt se ehet? pl. sütnék neki kekszet a babapiskóta helyett.
Nálam is colitist diagnsztizáltak néhány hete, és szinte szóról szóra ilyen diétát kellene tartanom. Másnapos fehér kenyér, kifli jöhet, teljes kiőrlésű semmi, nyers zöldség kizárólag a sárgarépa, párolva még szóba kerülhet a fehérrépa, a zeller és a burgonya. Cukor mérsékelten, zsír semmi, vaj tilos. A tej is tiltólistán van (ez mondjuk érthető), de a sovány tejtermékek jöhetnek. Sovány húsokat ehetnék, de nem eszem húst 14 éves korom óta (kivéve halat), úgyhogy ez kilőve
Az a baj, hogy semmi olyasmit nem ehetek, amit korábban megszoktam, és szeretek: sok nyers, rostos zöldség, saláták, teljeskiőrlésű termékek, stb. Ami nálam egészségtelen volt korábban, az az édesség. Mindezt egy igen neves orvos mondta, és bélrendszer kímélése érdekében javasolta a fenti diétát. Most már teljesen össze vagyok zavarodva, mert szedem ugyan a gyulladásgátló gyógyszert, betartom a diétát, és mégis pokoli görcseim vannak.
Az a baj, hogy még mindig a 30 évvel ezelőtti álláspontot szajkózzák az orvosok.
Dr. Jason Hawrelak ausztrál professzort a világ legelismertebb bélflóra kutatójaként tartják számon. Van szerencsém személyesen ismerni, és ezért első kézből kapom meg a kutatási eredményeket. Ezek fényében a legfontosabb dolgok, amiket ki kell iktatni egy colitises étrendjéből, azok a következők:
Amit viszont kell ennie:
Persze előtte nem árt egy szakember által összeállított léböjtös béltisztítás, ugyanis amíg a bélszakaszok tele vannak szeméttel, addig bármit is eszel, nem fog megszűnni a gyulladás.
Olvasd el, mit írtam a colitistől, és pont tegnap fejtettem ki valakinek a fehérliszt káros hatásait is.
Szia Vali!
Köszönöm a válaszodat, elolvastam a hivatkozott cikkeket is. Azt szeretném még megkérdezni, hogy a fermentált élelmiszerek alatt mit értesz? Tejtermékeket (joghurt, kefír, stb), vagy mást?
A léböjtös béltisztítással kapcsolatban még azt szeretném kérdezni, hogy esetleg tudsz-e ajánlani szakembert, mert így gyuladt béllel bármilyen tisztítástól, hashajtásól félek. Elvileg a tükrözés előtt teljesen kitisztultak a beleim, mert erős hashajtót adtak. A monitoron nem látszott semmilyen béltartalom. Ennek ellenére is szükséges a tisztítás?
nagyon köszönöm:Niki
Kíváncsi lennék rá, mert teljesen ellentmond ez a diéta az én tapasztalataimnak!
Pont a cukrot és a fehérlisztet engedi, ami az egyik fő kiváltója lehet a problémának, nem látom a logikáját, hogy mi a baj a vajjal, annak meg pláne nem értem a miértjét, hogya zöld dolgokat miért kell megtiltani, amikor a legjobb lúgosítók, és rosttartalmuknak köszönhetően kiválóan kezelik a bélgyullagásokat, méregtelenítik a beleket.
Kérdezzetek rá az orvosnál, hogy indokolja meg, hogy miért ezt a diétát javasolja?
Sziasztok! Egy komplex problémával szeretnék hozzátok fordulni. Kb. 2 éve Ultitis Ulcerosát állapítottak meg nálam, kb. másfél évig aktív tünetekkel. Tavaly nyáron elkezdtem homeopatához járni, hogy végre megszabaduljak tőle, ezalatt az idő alatt is volt egy fellángolás és ő azt ajánlotta, hogy szedjek Salazopirynt, aminek hatására tünetmentes lettem. Pár hónapja úgy gondoltam, hogy ideje csökkentenem a napi 8 Salazopirynt, ezt a gasztroenterológusom is támogatta.
Persze nagyon félek, hogy vissza jönnek a tünetek, így az első jelzésekre, puffadás, székrekedés, szél alkalmával változtattam a gyógyszereken, elkezdtem kombinálni a Salazopyrint Pentasa 500-al. Komoly tüneteim nincsenek, mégis azt érzem, hogy kb másfél hónapja megborult a rendszer a gyógyszer csökkentésével párhuzamosan. Hüvelygombám lett (korábban is sok problémám volt vele, de vagy egy évig nem jött elő), amiből már a 3. kezelésnél tartok, de nem akar elmúlni. Gondoltam a candida diétára, de az 50 kilómmal 168 centi magasság mellett nem szeretnék a zöldségektől lefogyni, ami a bélbetegségemnek sem tenne jót. Emellett pár hete szénanátha jellegű allergiám van, ami korábban csak nagyon kicsit volt.
Mivel nem szeretnék a jelenlegi napi 5 Salazopyrin és 1 Pentasa mellé még valami gyógyszert szedni, próbálom elviselni a viszketést a torkomban, a fülemben és az orromban, de már a tűrőképességem határán vagyok....A napokban nyákot észleltem és felfújódást, görcsöket, aggódom, mert azt érzem, hogy teljesen összedőlni látszik a szervezetem és nem tudom mivel segíthetnék. Sok zöldséget fogyasztok, de a kenyér, amit eszek, bár tönkölykenyér, de élesztős, cukrot nem eszem, csak egy kis mézet és gyümölcsöt, mellette szedek grapefriut mag cseppeket, ezt mind a candidára, lapacho teát,hogy erősítsem az immunrendszerem, csalán és körömvirág teát az allergia csökkentésére, nem tudom mit tehetnék még...
Ezzel párhuzamosan a pénztárcám sem bírja a nőgyógyászati kezeléseket és a gyógyszertári kiadásokat munkanélküliként (a homeopatával is emiatt hagytam fel kb 5 hónapja)...Tudnátok valami tanácsot adni? Szeretnék végre egészséges lenni, amiért megteszem, ami tőlem telik, mozgok, az étkezésem is szívesen megváltoztatom, csak legyen már valami változás. Köszönöm!
Kedves Editka!
Ahogy olvastam egészségi állapotodat, azt kell mondjam, hogy problémáid alapja lelki eredetű.
Mint a mondás is tartja: "Ép testben, ép lélek."
Én ma találtam rá az oldalra, és "sajnos" ;) nem tudok innen szabadulni, mivel nagyon összecseng az oldal a saját szemléletemmel.
Asztrológusként javaslom, hogy az életed során felgyülemlett fájó eseményeket írd fel egy üres fehér papírra, és utána egy gyertya lángjáál égesd el, majd húzd le a WC-n.
Elfelejteni nem fogod, de utáa úgy érzed, hogy könnyebb lettél.
Ezek után már hozzá láthatsz szervezeted megerősítéséhez, hogy egészséges, fájdalommentes életet élj.
Szeretettel Banya
Szia! Mivel a problémád valóban komplex, ahhoz, hogy személyes segítséget kaphass írtam Neked magánban! Tünde
Crohn betegséggel kapscolatban szeretnék tanácsot kérni, hogy milyen gyógykezelés a legjobb rá. Úgyanis katam gyógyszereket / Xalazin 500mg, medrol, Noacid / Nagyon tanácstalan vagyok, mert sajnos az immunrenszerem is elég mélyponton van és félek hogy még rosszabb lessz ha agyon gyógyszerezem magam.
Azt hiszem mégis csak leírom mi történt velem, hogy jobban megértsétek hogy miért töletek kérdezek ilyet és miért nem egy orvostól. Több mint egy éve járok orvoshoz izületi problémáim voltak és erős derék fájásom. a házi orvosom tavasszal megetettet 36 darab antibiotikumot velem amitől nem lettem jobban, utána elküldött reumatologushoz ott kaptam a derekamba 6 injekciót amitől szintén nem lettem jobban sőt elküldött a kedves doktornö pszihologushoz mivel nekem nincsen semmi bajom csak kitalálom. Közben háziorvosom kiírt táppénzröl dolgozni mivel én jól vagyok azt mondta. Sajnos fel kellett adnom a válalkozásomat, mert nem bírtam ellátni a munkámat, így maradt a munkanélküliség.
E közben az egy év alatt voltam háromszor hasiultrahangon privát alapon, mert már nagyon fájt a hasam is, de ott nem találták meg a bajomat. Szeptember hatodikán voltam szemészeti klinikán, ott közölték velem hogy macula degeneráció van mind a két szememen - aki hallott róla tudja mi ez. Tegnap voltam végbéltükrözésen és ott közölték velem, fekélyes bélbetegségem van.
Átmozgattam ide a hozzászólásodat, hogy átolvashasd a fenti cikket. Mivel elég összetett a problémád, kérlek, hogy minél előbb keresd fel személyes tanácsadódat.
Van egy olyan érzésem, hogy nem elég, hogy teljesen elkezeltek, nem elég, hogy az egész emésztőrendszered és a bélflórád tropára ment, még a májaddal is gond van.
Addig is tartsd be a fent előírt diétát, és hidd el, hogy egy szigorú kúrával gyógyszer nélkül is rendbejöhetsz.
Sziasztok! 4-5 héttel ezelőtt kezdtem gyógyvízes ivókúrát tartani, széklet rendezésre. Természetesen segített, majd abbahagytam. Éreztem, hogy jót tesz, fokozatosan szabadultam meg a salakanyagoktól. Semmi problémám nem volt. Majd pár nappal később időnként rámtörő hasfájást tapasztaltam. A mostani időszakom kicsit stresszes, talán tudatalatt is idegeskedem. De szoktam kikapcsolódni is. Az IBS tüneteit észlelem magamon. De nem étkezés után szokott fájni a hasam, hanem váratlanul, általában amikor valamin picit is idegeskedem. Egyébként 17 éves koromban már volt hasonló tünetem, hasmenés idegi alapon. Érettségi vizsgánál is. Aztán szerencsére elmúlt, rájöttem, a stressz az okozója. Ma reggel mehettem, bűzös, nyálkás jött ki belőlem.
Amikor este tévét nézek és nyugodt vagyok semmi bajom sincs. Volt amikor egy egész nap nem volt semmi bajom, fájdalmam. És ha pici fájdalmat éreztem is, nem kellett rögtön szaladnom. De ma reggel igen és eléggé megijedtem. Olyan, mintha bakteriális dolog lenne mögötte, pedig biztosan (remélem) a feszültség produkálta. Remélem, hogy nem a gyógyvíz utóhatása ez, esetleg "mellékhatása." A közérzetem jó volt tőle, sőt még erős hasmenést sem produkált, csak segített a székletrendezésben. Ne haragudjatok a hosszú írásomért, remélem nem lesz baj. Picit félek. Megpróbálok nyugodt maradni, mert az súlyosbíthatja a tüneteket, és betartani az étkezési előírásokat. Köszönöm, hogy Vagytok, szép napot kívánok Mindenkinek! Sziasztok!
Szia!
A leveledből nem derült ki, hogy miket változtattál eddig az étkezéseden, ami hozzájárul a jó emésztéshez. A gyógyvíz önmagában nem oldja meg, csak rásegít! Ezekről írhatnál pár szót!
A stressz mindenképp gyengíti az immunrendszert, és ott jelentkezik tünet ami gyengébben működik, jelen esetben Nálad az emésztőrendszerben! Ahhoz, hogy a problémás helyzeteket jól tudd kezelni segíthet a jóga, thai-csi, kineziológus...
![]()
Szia Tünde! Köszönöm szépen válaszodat. Sajnos az ivókúra alatt nem volt gyökeres változtatás az étkezésemben. :( Ma reggelire már gyümölcsteát ittam mézzel. De eddig reggelente és este is a pohár tejről nem tudtam lemondani.
Lehet, hogy nem bírom megemészteni rendesen és ez (is) okozza a visszatérő problémámat. El kell felejtenem örökre. Amit tudunk, megtermelünk a kertben, pl. paprikát, répát, hagymát, burgonyát, gyümölcsöket is. Vajat használunk. 2, 2,5 liter folyadékot iszom, inkább vizet, szörpöket egyáltalán nem. Egyébként pozitív a hozzáállásom, nem vagyok feladós típus. 5 nappal ezelőtt észleltem először kisebb hascsikarást. Reggelenként mindig ittam kávét, kis tejjel, cukor nélkül. Ma reggel is ittam, de azután rámtörtek a tünetek. Mostantól nincs többé kávé sem.
A problémás helyzeteket is kezelni fogom, különben a testem fog "belebetegedni." ![]()
Meg kell reformálni az étkezést, különben állandóan vissza fognak térni a kellemetlen tünetek, később betegség formájában is.
Amit mindenképp kerülni kell: cukor, finomított, konzervált ételek, káros adalékanyagok, hormonkezelt álattól származó húsok, tehéntej, minden műétel.
A tejről itt olvashatsz:
http://antalvali.com/mo_mergezo_italunk_a_tej
http://antalvali.com/mo_geocities_tej
Próbáld meg helyette valamelyik növényi tejet (zab, rizs, szója), ezeket házilag is el lehet készíteni!
Ezen kívül a bélflóra visszaállítása is fontos feladat, ezzel kapcsolatban tanácsadód tud személyesen segíteni!
Ezt a tartalmat átmozgattuk, itt elolvashatod.
Sziasztok! Egy talán furcsa és eléggé összetett kérdésem volna. Indiai barátomat frissen diagnosztizálták colitissel. Azt mondja, ez egy igen gyakori betegség az országában. Azon kívül, hogy ott sok nagyon fűszereset esznek, nem találtam olyan faktort, ami indokolná ezt. Tekintve, hogy a diagnózist tudomásom szerint egy egyszeri, rövid vizsgálattal felállították, én remélem, hogy nem erről a nagyon súlyos betegségről van szó mégsem. Amit tudok, hogy rettenetesen görcsösen fáj a hasa az utóbbi időben gyakran, és hogy két éve volt már ilyen időszaka, állítása szerint azzal van összefüggésben, hogy épp mennyire fitt, sportol-e vagy sem. Fogyni nem fogyott, sőt, tulajdonképpen az utóbbi évben hízott. Étvágya normális. Alapvetően homeopátiás gyógymódokban gondolkozik, ami gondolom, jó hír, de annyira nem meglepő, hisz nem európai. (Kérdésem az is, hogy jól értem-e, a homeopátia esetében nem is "baj", ha nem pontos a diagnózis, amennyiben a tünetek pontosan meghatározottak?... Sajnos nem vagyok járatos benne semennyire.) Életmódváltásról nem hiszem, hogy szó esett volna. Amit tudok, hogy nem iszik alkoholt, napi 2-3 szál cigarettát szív, és az ottani étkezési kultúra szerint táplálkozik. Azaz alapvetően rengeteg zöldséget, kevés húst, rengeteg fűszerrel, alapvetően semmi édességet, konzerv és egyéb "szemét" kaja nem jellemző. A kérdésem picit furcsa. Nem hiszem, hogy különösebben tudnék hatni rá, de ha valamiben szerintetek nagy változtatás kellene, megpróbálnék a lelkére beszélni. A jelenlegi életmódjával, több sport beiktatásával és homeopátiával mik lehetnek a kilátások? Őszintén megvallva leginkább azért írok, mert nagyon kétségbeestem, mikor elmesélte, hogy ez a baja, ő nem tűnik nagyon kétségbeesettnek. Előre is köszönöm, ha bárki bármilyen válasszal tud szolgálni.
Az jutott eszembe, hogy az indiaiak ha jól tudom nagyon sok tejterméket fogyasztanak...
Még lehet stressz, lelki okok, és valamilyen fertőzés is, de egy pontosabb diagnózis kellene..
Köszönöm szépen a gyors választ! Megpróbálok majd puhatolódzni, de azért nem egyszerű. Örökletesség elképzelhető, hogy közrejátszik, fertőzés esetleg, stressz mindenképpen. Nem tudok róla, hogy ő speciel sok tejterméket fogyasztana, amennyit tudok, az alapján kb. csak a fűszeresség az, ami kifogásolható az étrendjében, de persze az is lehet épp elég baj. Fogalmam sincsen, hogyan diagnosztizálták. Azon túl, hogy nagyon erős hasfájásra panaszkodik már egy ideje, nem tudok semmiről, de nem olyan egyszerű ilyesmiről kérdezősködni, meg nem is igazán érzem "feljogosítva" magamat. Nagyon-nagyon remélem, hogy mégsem ez a baja, de hogy lesznek-e még vizsgálatok, mivel próbálják kezelni, arról semmit nem tudok egyelőre. Csendben drukkolni viszont iszonyatosan idegőrlő...
Sziasztok! Egy kellemetlen tünettel kapcsolatban fordulnék hozzátok. Észrevettem hogy reggel véres volt a székletem. ![]()
Vriss vér volt, nem alvadt, és nem volt durván sok mennyiségű, de azért könnyen észrevehető. Nem fáj semmim, nincs semmi bajom, az egyetlen tünetem hogy a hétvégén hőemelkedésem-lázam volt, de hála a propolisz+ezüstkolloid+homoktövises méz kúrának, mára úgy érzem kutya bajom. Egészségesen táplálkozom, rostdúsan, teljes értékűen és nem ettem semmi olyat amit ne fogyasztottam volna eddig is. Hétvége volt, így különösebb fizikai megterhelő munkát sem végeztem, főleg a hőemelkedés miatt is, séta-pihenés volt a program. Szóval semmi olyan dolgot nem sikerült felfedeznem, ami okozhatta volna. Szerintetek mitől lehet?
Gábor
A véres székletet sokminden okozhatja, első körben gondoljunk a legegyszerűbbre, egy ér megpattanására. Ez nem biztos, hogy teljesen kívülre esik, ezért nem vagy nehezen látható...valahogy meg kéne nézni óvatosan, mert elképzelhető, hogy pont a végbél kapujában van, de még belül... Ha ez a gond, akkor javaslom rá a körömvirágkrémet, ami pillanatok alatt elkészíthető: gyógynövényboltban kapható körömvirágot picit megsercegtetünk egy kis olíva olajon, amihez tegyünk shea vajat és méhviaszt, majd hagyjuk egy éjszakát állni. Másnap reggel csak annyira melegítsük fel, hogy le tudjuk szűrni egy kis tégelybe. Én a végén még cseppentettem bele levendula olajat is, hogy nyugtasson és fertőtlenítsen.
A vérzés másik oka lehet féreg is, ezt székletvizsgálattal lehet megállapítani és úgy hogy egy cellux ragasztócsíkot a hajnali 3-kor -ekkor szeret kikukucskálni petézni- a végbélre ragasztunk és ha vannak rajta kis fehér tűhegynyi gömböcskék, akkor gyanakodhatsz.
A többi belső elváltozást orvos tudja megállapítani...
Berni
Szia Berni! Köszönöm a gyors választ! Valószínűleg egy megpattant ér lehetett a ludas mert ma reggel már minden rendben volt és továbbra sincs gond a közérzetemmel.
A biztonság kedvéért este kipróbálom a celluxos trükköt. Köszönöm ismét! Gábor
Sziasztok! A segítségeteket kérném, már második napja hasmenésem van, nem is tudok enni, mert minden kijön belőlem. 2 nap múlva viszont fontos állásinterjúm lesz. Mit tegyek, hogy elmúljam a hasmenésem, rendbejöjjön az emésztésem, és pótoljam a tápanyaghiányomat????
Kedves Frida, ugye nagyon fontos neked az az állásinterjú? ![]()
Bemásolok Neked egy kis szösszenetet a hasmenés lelki okairól...
"Az étel olyan gyorsan távozik a gyomorból a belekbe, hogy nincs idő a feldolgozására. Ezt az állapotot a FÉLELEM és az arra irányuló vágy okozza, hogy egy számomra igen kellemetlen és új élethelyzetet elkerülhessek... Rengeteg új gondolat érkezik hozzám és nincs idő azok gyors befogadására. Úgy érzem valami új dolog csapdába ejtett engem, és ez belső érzékenységemet fenekestül felforgatja! Elutasítom saját magamat, haragszom magamra és nagyon el vagyok keseredve! Nagyon visszataszító kép él bennem saját magamról. Bűntudatom van. A történések legyűrnek. Valóban valami másra van szükségem. Nem a táplálék, hanem a gondolataim azok amik már nem megfelelőek. Ha állandóan az ELUTASÍTÁSON rágódom, nagy eséllyel előbb-utóbb hasmenésem lesz.......
Tanulság: elfogadom és időt szánok arra, hogy megérezzem és meghallgassam a szívem üzenetét, látnom kell mi is történik valójában az életemben... Amikor valóban lassítok rájövök mennyire "csőlátással" néztem előrehaladás közben (ahogy a táplálék halad a nyelőcsőben), és nem szántam időt arra hogy meglássam az élet jóságait és szépségeit... A testem arra figyelmeztet, hogy BÍZNOM kell az életemben, mindig támogatnak és senki sem hagy el engem..."
Forrás: Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona
Szeretettel: Veronika
Sziasztok!
Tegnap anyukám feji CT vizsgálaton volt, és az eredményből csak annyit tudtam kiolvasni hogy az agy valamelyik részén egy 5-10mm-es hypodnes góc van.
Tudja valaki hogy ez mit jelent?
Volt még a doksi végén egy véleményem: rész, és ott valami baromi hosszú két szavú latin kifejezés volt, de nem bírtam megjegyezni...
Köszi!
Üdv:
G.Tomi
Sziasztok!
Kipróbáltam a DM-ben kapható Alverdés termékeket (amikről itt olvastam), és nagyon jók, de sajnos DM nincs a mi településünkön. Esetleg valaki tud ajánlani hasonlóan jó márkát, amit a Rosmannban lehet kapni. Rosmann van nálunk is.
Köszi Zita
Sziasztok!
Most olvastam a Kolláth reggeliről és nagyon megtetszett. ![]()
Azt szeretném megtudni, hogy zabpehellyel vagy búzakorpával készithető-e, igy is megőrzi-e a jótékony hatásait, (vagy legalábbis valamennyit belőle)?
Úgyonis az a helyzet, hogy ahol élek ott (remélem csak egyenlőre) még nem ismerem a járást a bioboltok tekintetében és eddig csak zabpelyhet és búzakorpát találtam.
Előre is köszönöm!
További szép estét mindenkinek!![]()
Üdv,K.Ági
Sziasztok!
Szeretném elemeztetni néhány termék összetevőjét:
kézkrém:
aqua, glycerin, myristyl alcohol, cetyl alcohol, dimethicone, cera microcristallina, isopropyl palmitate, sorbitan stearate, ceteareth-3, paraffinum liquidum, triceteareth-4, phosphate, glyceryl laurate, panthenol, calendula officinalis, glycine soja, sodium carbomer, phenoxyethanol, methylparaben, propylparaben, parfum.
(Hát, ez elég rosszul hangzik...)
arckrém:
water (aqua), mineral oil (paraffinum liquidum), glycerin, persea gratissima (avocado), oil unsaponifiables, arachidyl alcohol, dimethicone, glyceryl stearate, ozokerite, peg-100 stearate, sodium pca, canola oil, dipalmitoyl hydroxyproline, glycyr-rhetinic acid, tocopheryl acetate, gingko biloba exract, camellia sinensis leaf extract, glycine soja (soybean), germ extract, allantoin, mannitol, xylitol, rhamnose, fructooligosaccharides, laminaria ochroleuca extract, sodium chondroitin sulfate, propylene glycol, behenyl alcohol, polyacrylamide, arachidyl glucoside, c13-14 isoparaffin, disodium edta, laureth-7, sodium hydroxide, caprylic/capric triglyceride, phenoxyethanol, methylparaben.
színezett fényvédő arcra spf 50+
water (aqua), dicaprylyl carbonate, octocrylene, methylene bisbenzotriazolyl tetramethylbutylphenol, butyl methoxydibenzoylmethane, alcohol denat., cyclomethicone, glycerin, hydroxypropyl dimethicone behenate, potassium cetyl phosphate, glyceryl stearate, peg-100 stearate, tocopheryl acetate, ectoin, mannitol, xylitol, rhamnose, fructooligosaccharides, laminaria ochroleuca extract, glycyrrethinic acid, glycine soja (soybean) oil, gingko biloba leaf extract, propylene glycol, decyl glucoside, hydrogenated vegetable oil, ammonium acryliyldimethyltaurate/VP co-polimer, xanthan gum, trilinolein, triolein, tripalmitin, caprylic/capric triglyceride, tristearin, iron oxides (CI 77492), titanium dioxide (CI 77891), disodium edta, bht, iron oxides (CI 77491), iron oxides (CI 77499), phenoxy-ethanol, propylparaben, ethylparaben, methylparaben.
napvédő spray gyermekeknek:
aqua/water, cyclohexasiloxane, ethylhexyl salicytate, c12-15 alkyl benzoate, alcohol denat., titanium dioxide, bis-ethylhexyloxyphenol methoxyphenyl triazine, drometrizole trisiloxane, octocrylene, butyl methoxydibenzoylmethane, glycerin, diglycol /chdm/ isophtalates/sip copolimer, propylene glycol, ethylhexyl tirazone, silica, butylparaben, ethylparaben, glycine soja / soybean oil, isobutylparaben, methylparaben, pentasodium ethylenediamine tetramethylene phosphonate, phenoxyethanol, polyacrylate-3, propylparaben, terephthalylidene dicamphor sulfonic acid, tocopherol, triethanolamine.
arctisztító:
C12-15 alkyl benzoate, di-ppg-2, myreth-10 adipate*, prunus amygdalus dulcis (sweet almond) oil**, helianthus annuus (sunflower) seed oil*, parfum/fragrance, tocopherol**, pyrus malus (apple) fruit extract*, rosmarinus officinalis (rosemary) leaf extract**, limonene**, linalool**, cironellol**
*ingredients issued from Organic Agriculture.
**natural origin ingredients.
Nagyon szépen köszönöm előre is :)
Kedves Katka!
Köszönöm!
Az arctisztító L'occitane mandulás-almás.
Erről jut eszembe, a kezdődő rozácea tényleg utalhat bélproblémákra? Ugyanis valahol ezt olvastam. Alig-alig eszem valamit, és kevés folyadékot is iszom. (+cigi, kávé...)
Szeretném kigyógyítani magam, tanácsolnál valamit?
Kriszti a rozacea keringési probléma, szóval :
Szóval a térdhajlatomban megjelenő visszerecske is ezért van.. Kávét reggel kettőt, éhgyomorra, egyet délután. Nem szeretem a vizet, mert íztelen, talán citrommal jobban meg tudnám inni, egyébként azt érzem, hogy alig érzek ízeket a cigitől. Jó lenne letenni, mindenki dohányzik a családban, és az a baj, hogy én kifejezetten szeretek is cigizni. Erre van ötleted?
Nagyon-nagyon azt érzem, hogy változtatni kellene. Száraz a bőröm, korpás a hajam, küzdök a talpamon lévő bőrgombával (szégyenpír..) eddig a hiperszupermérgező formalinnal sikerült karbantartanom és a c...... kenőccsel, de nem az igazi. Gondolom a cukor száműzése is fontos lenne!
Elkezdem kiszanálni a kometikumaim.
Nagyon köszönöm a válaszod! Remélem még számíthatok a segítségedre :)
Kriszti
Mindenképp életmód váltás, próbáld meg csökkenteni a cigit, öregít is
, erre csak azt tudom mondani, hogy erös akarat kell, de már biorezonanciával is szoktatnak le dohányzásról.
Kezdésnek pár jótanács, ha komolyan gondolod a váltást :
1. méregmentes kozmetikumok
2. tanulj meg inni megfelelő minőségü és mennyiségü folyadékot ( tiszta vizet, zöld teát, fehér teát, hibiszkuszt......)
3. minél kevesebb finomított, tartósított, színezett élelmiszer, cukor
4. sok nyers étel, zöldség, gyümölcs, csíra
5. sok-sok grapefriut vagy a leve reggel éhgyomorra (lúgosít, lehet citrom is szigorúan cukor nélkül)
6. álatlános energiabomba : pl.virágpor, méhpempő
7. mozgás friss levegőn
8. nasinak olajos magvak ( kesu, mandula, dió...)
9. minden nap elrágcsálhatsz egy evőkanál lenmagot ( rá jó sok vizet igyál)
10. minden reggel éhgyomorra letolhasz egy kanál bio extra olivaolajat
11. szauna, tengeri sós fürdő otthon, luffa szivacsos masszás, értorna - higed-meleg vizes váltózuhany, Ilcsi néni vadgesztenyés keringő kréme
12. ha nincs lehetőség szaunára, akkor otthon jó forró fürdők
13. húsok (jó lenne csak fehér) párolva, vagy kevés olivaolajon, köretnek sok zöld
14. inkább egyél többször ha megoldható kevesebbet és rágd meg jól a kaját
Már ez is sokat tenne.
A fenti pontokból néhányat csak ideiglenesen kellene betartani, míg méregtelenítesz, aztán lehet kicsit lazulni. De többségben vannak azok a pontok, amiket szerintem minden embernek mindig jó lenne betartani. De hát emberek vagyunk......
Szívesen segítek ![]()
Kedves Vali!
Szerinted van értelme délig nem enni?
Ezt hirdeti ugye a testkontroll-módszer és egy csomó fogyókúra is. Azt mondják, hogy ilyenkor nagyon jól tud a szervezet méregteleníteni. Szerinted igaz? Mások meg azt hirdetik, hogy a kiadós reggeli szükséges: "mint egy király"
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre, és előre is megköszönöm, ha megosztod velünk, biztosan másokat is érdekel.
Köszi szépen!
Kati, köszönöm a választ. Azt tapasztaltam azonban, hogy ha gyümölcsöt eszem reggel, éhesebb vagyok utána, mintha semmit. Persze, a jó teákat nagyon szeretem, csak a reggeli rohanásban meg a melóban nehéz erre is figyelni. Meg én eléggé végletesen tudok csak fogyni is, például. Nem tudok csak egy kicsit enni, ha elkezdem, akkor megeszem az adagomat, inkább képes vagyok hosszabb ideig semmit sem enni, és most a súlycsökkentés is cél lenne. Azt is tapasztaltam, hogy egy-két hét után hozzá lehet szokni, de tényleg olyan hatékonyan tisztít-e, ahogyan több helyütt is olvastam erről. Ja, még azt is tapasztaltam, hogy este, délután sokkal jobban esik az étel, és az ízeket jobban érzem és minden finomabb.
Várnék további véleményt, tapasztalatot!
Szép napot, minden jót! Nyuszi
Ezt hogy érted?: Nem tudok csak egy kicsit enni, ha elkezdem, akkor megeszem az adagomat....
Az adagot te magad határozod meg, tegyél annyit a tányérba, hogy ne edd agyon magad. Ha naponta többször eszel keveset, az is csak jó, mert egyenletesen osztod el az energiát, nem éhezteted a testedet, ezáltal nem lesz nagy étvágyad legközelebb.
Én a munkahelyemre behozom a gyógyteáimat és így egész nap ihatom őket.
Ha a gyümölcstől éhes leszel, akkor tényleg próbáld ki a Kolláth reggelit. Rákerestél? Ez nem hízlal, ellát rengeteg energiával és olyan tápanyaggal, amire szükséged van, ezáltal nem leszel éhes.
Vigyázz, ne váljon belőled éhező evő vagy éhező fogyókúrázó. A vitaminokra, ásványi anyagokra, nyomelemekre szüksége van a szervezetednek, ha azokat nem kapja meg, jelezni fog éhséggel és így elindul egy ördögi kör...
Olvasd el Vali Egyél, hogy fogyj írását, a kúrák között találod.
Azt nem tudom, miért élvezed az ízeket jobban délután, de hátha van valakinek hasonló tapasztalata és megossza velünk.
Kati
Köszi, a kolláth tényleg szimpatikus, kipróbálom. Megértem, hogy nem érteni, amit írtam, szóval sok hibát követek el étkezés terén. Mindig fogyási vágyam van, de egyre rosszabb a helyzet. Nincs igazán időm nyugisan és stresszmentesen élni és koncentrálni erre a dologra. Nem tudom eldönteni, mennyi étel lenne elég, pszichés pótlék, rágcsálós szokások, jóleső bekajálás... Azért nem akarok enni, hogy fogyjak. de egyszer meg lefogytam gyorsba úgy, hogy egy bácsi aszonta: Maga, hogy megöregedett! Mert még a karomon is ráncosan lógott a bőr, mert hirtelen ment le. De közben türelmetlen is vagyok, és képesebb vagyok egyáltalán semennyit nem enni, mint kicsi egészséges adagokkal szórakozni. Bocs, bocs, most hogy így leírom, persze én is látom nagyjából, mit kéne és mit nem tenni.
Köszi: Kicsit duci Nyuszi
Sziasztok!
Nem akarok magam diagnózist felállítani, csak a gyanúmat írom le, de megkérdezlek Benneteket is!
14 hónapos Csabikám amíg csak szopizott, (4,5) hónapos koráig, eléggé hasmenéses volt. Akkor kezdett el pépeket enni, akkor krémesebb volt a széklete. Amikor csak tápszert kapott, visszatért a hasmenés. Ez így váltakozott.
Kb. 1,5 hete nyálkás, büdös volt a kakija, a doktornő szerint valami vírust szedhetett össze, ami miatt nehezebben emésztette a tejeseket. Diétáztatni kellett, szépen rendbe is jött, a végén már bogyósat kakilt. Tegnap kapott megint tápszert (nehéz kiváltani reggel mással, amikor megébred és félálomban enni kér)
Szóval a hasmenés ma visszatért, szinte "vizes". Mit javasoltok? El kellene vinni egy vizsgálatra, ahol megállapítják, hogy érzékeny-e? Vagy mit tegyek? De nekem már gyanús, hogy mindig inkább hasmenéses volt, ha olyanokat kapott....
Várom válaszotokat!
Szia !
Nem vagyok orvos, de van tapasztalatom a tejerzekenyseggel kapcsolatban a csaladban. S emiatt is valaszolok, mert szeretnem elmondani neked, hogy a tejerzekenyseg komoly dolog.
A hasmenesek miatt a szervezet vitaminokat es asvanyi anyagokat veszit el, nem kepes a normalis fejlodesre. Ugy hallottam, viszonylag gyakran egyuttjar a liszterzekenyseggel is. ( Ferjem talalkozott olyan esettel is, amikor az egyebkent 20-23 eves lany 10-nek nezett ki keson kiderult fenti betegsege miatt ! )
Szoval, nem akarom megmondani, mit tegyel, ha kiderul kisfiadnak tej ( tejcukor-laktoz )- erzekenysege van, mert biztosan akkor kapsz 1000 valaszt ill. a google-ban is olvashatsz rola.
Arra szeretnelek biztatni, minel hamarabb jarj utana a dolognak ( mely vizsgalatat a csak " gyanus" esetekben megszoktak ismetelni ) .
A Tuzolto utcai gyermekklinikan vegeznek ilyen vizsgalatot, de a haziorvos beutaloja kell hozza. Ha kell, ne hagyd magad, mert van olyan gy. orvos, aki bizony lebeszel rola.
Kivanom, hogy ne legyen semmi gond !
Zsuzsi
Szia Viki!
Mit kell azon érteni, hogy az anyatejtől hasmenése volt? Az, hogy gyakran van széklete a csak szopizó babának, teljesen normális. A Ti esetetekben sokkal fontosabb lett volna, a 6 hónapig tartó kizárólagos szoptatás, (és a szoptatás fenntartása egy éves koron túl) erre kellett volna ösztönöznie a gyerekorvosnak, védőnőnek is, nem pedig idejekorán elkezdeni a hozzátáplálást. ![]()
Ha túl sokat eszik az anyatej laktózban gazdag részéból előfordulhat, hogy "hasmenése" lesz, de ezt nagyon egyszerűen lehetett volna orvosolni. 2-3 óránál előbb ne válts mellet, hanem abból szoptass, amiből elkezdted. Majd ezután tedd a másikra. Így nemcsak a tej elsőrészét kapja a kicsi, henam a zsírdús hátsó tejhez is hozzájut, nem lesz éhes, és nem fog fájni a hasa.
Hogyan változik a szoptatott babák széklete?
Az kizárólagosan szoptatott babák széklete eleinte magzatszurkos sötétzöld, nyúlós, a kolosztrum erős hashajtó hatású, emiatt többször van egy nap széklete a babának. A kolosztrum segíti a normál ph.-és a normál bélflóra kialakulását. Majd 3-5 nap múlva, mikor megindul a tejelválasztás és nemcsak a kolosztrumot szopizza a baba, elkezd megváltozni, eleinte világos-zöldes színű lesz, majd aranysárga, híg, folyós. Aztán, a kb. a harmadik hónapig (kinél előbb, kinél később) megváltozik a bél áteresztőképessége, és krémes majonézszerűvé válik a széklet. Ettől kezdve általában napi egy széklete van a babának, de az is előfordulhat hogy ritkábban, vagy esetleg uú. minden étkezés után. Ha a súlyfejlődése normális, legalább heti 12 dkg, és kiegyensúlyozott, jókedélyű a baba, akkor nem gond a többszöri széklet sem.
A gyors emésztés is oka lehet egy esetleges "hasmenésnek", ez alkati dolog elsősorban, ilyenkor is zöldes a széklet, mert az epefesték nem tud lebomlani belőle.
Ha a tejre gyanakszunk akkor érdemes lett volna tejmentes diétát tartnaod néhány hónapig. Rengeteget tud változni a baba tápcsatornája néhány hónap leforgása alatt is. A bőre milyen állapotban volt? Ha nem volt száraz ekcémás, ill. nem volt "tejkiütéses" az arca, nem valószínű, hogy a fehérje okozta a panaszokat.
Milyen tápszert kapott a kisbabád? Ilyen esetekben ált. HA.-hipoallaergén- tápit kapnak, 1 éves korig felírhatja a gyerekorvos a speciális gyógytápszert (Nutrilon pepti)
Érdemes volna gasztroenterológussal konzultálni, és allergiavizsgálatot csinálni. De ne a bőrpróbásat, henem a tejterhelésest, vérszérumból vett mintából, hogy az ellenanyagszinteket is meg lehessen nézni. Valamint, a tejcukor intolerancia vizsgálatot. Jó szívvel ajánlom Dr. Veres Gábort az I.sz Gyermek Klinikán, vagy Dr. Nagy Anikót a Heim Pál Kórházban.
Ha tehéntejet kap, akkor is problémája van? Ilyen idős korban nem kell feltétlen tápit innia. Van egy ismerősöm, akinek a kislánya még a hipoallergépn tápitól is ekcémás volt és nagyon fájt a hasa, próba képpen adott neki jól felforralt tejet, ettől semmi baja nem volt.
A növényi tejekben nem vagyok otthon![]()
Lenóka
Szia Viki!
Azt nem teljesen értem, hogy egy tisztán anyatejen táplált kisbaba, hogyan is lehet hasmenéses... az anyatejes kaki meglehetősen híg, ami nem egyenlő a hasmenéssel... de gondolom mind a gyermekorvos, mind a védőnéni látta a székletet és ők állapították meg a hasmenést... (ne értsd félre nem kételkedem, csak számomra furcsa...)
Szerintem a tápszert hagyjátok el, és növényi tejet kapjon helyette Csabika reggel félálomban...
Viszont én úgy vélem, hogy érdemes lenne elvinni egy vizsgálatra, hogy kiderüljön, hogy tényleg tejérzékeny-e vagy sem...
Írtad, hogy "nehezebben emésztette a tejeseket": milyen tejterméket kapott ezidáig?
Jó éjt, Niki
Szia Niki!
Igen, véleményem szerint is eléggé híg az anyatejes széklet, bár neki majdnem minden pelusában volt akkor is kaki. Csak én is természetesnek vettem, hogy szimplán folyadéktól nyilván nem fog keményet kakilni.
Nem nagyon szereti a tejtermékeket, 1 éves kora után kapott majdnem minden este vacsorára tejbedarát zacskós tejjel, ami nem tartós, (de mindig frisset) tk. és sima búzadara keverékével főztem. A joghurtot, túrót nem szereti, néha eszegetett sajtot. Mást nem.
Igazából nem látta sem a védőnő, sem a doktornő a székletet, telefonon beszéltünk csak.
Szerintem sem ártana egy vizsgálat.
Egyébként a Milupa 1+ tápszert kapja, direkt 1 éves kortól adható.
Milyen növényi tejre gondolsz? A szójatej nem tartalmaz nagyon sok fehérjét? Nem terheli meg a veséjét? Nem akarok ám hülyeséget írni....
Ma este vízben feloldott rizspelyhet kapott egy kis 4 hónapos kortól adható tejbedarapéppel, hogy sűrűbb legyen és aludja végig az éjszakát. Úgy vettem észre, ha ezt issza, nincs hasmenése.
Főztem neki kölest fruktózzal, egy kis karobporral, nem ette meg, pedig kóstoltam, hasonló íze volt, mint a tejbedarának.
Félek, hogy esetleg laktóz intoleranciája van, már ekkora csöpp gyereknek, bár úgy tudom azt kinőheti ellenben a lisztérzékenységgel.
Köszönöm válaszod, Neked is jó éjszakát!
Viki
Szia Viki!
Egy anyatejes kisbabánál teljesen normális az is, ha naponta többször - mint írtad is, hogy majdnem minden pelusában volt kaki - van széklete, vagy hogy napokig nincs...
A vizsgálatot mindenképpen ajánlom, és kérlek, ha túl vagytok rajta, mindenképpen írd meg, hogy mit mutatott ki a vizsgálat...
Nagyon őszintén, én sem az általad említett tápszert, sem az "instant" tejbedarapépet nem ajánlom... Helyette inkább adjál neki rizstejet, zabtejet, később, ha nagyobb lesz szójatejet... Több elkészítési módot is találsz a növényi tejekre a Boszorkánykonyhában, és ezekből készíts neki inkább kását/tejbedarát... de ezeket be lehet szerezni a bio-, vagy natura boltokban, ill. a nagyobb bevásárlóközpontokban (pl.: Spar, Auchan, Tesco, stb.)
Lehet laktózérzékeny vagy tejfehérje- allergiás is... mindkettő tünetei között szerepel a hasmenés, hasfájás... tényleg, még meg sem kérdeztem: hasi görcsök gyötrik-e, bélkorgás, felfúvódás, feszülés, hányás, előfordul-e? A széklete nagy mennyiségű, bűzös, savanyú szagú?
Ha a tejcukorra érzékeny, akkor a tünetek kb. 30-120 perc múlva jelentkeznek, miután tejcukorartalmú ételt evett a picid. Tejcukrot tartalmaznak a következő élelmiszerek: tej, tejszín, sajtok, tejpor, felvágottak/belsőségek(amelyek tejport tartalmaznak)... most hirtelen ennyi jutott eszembe, ill. azok az élelmiszerek, amelyek az előbb felsoroltak közül valamelyiket tartalmazzák.
Valamilyen bőrtünet nem jelent meg nála? Nyugtalanság? Magatartásbeli zavar jelentkezett? Milyen a súlyfejlődése?
A kérdésedre visszatérve, ha laktózérzékeny, akkor azt kinőheti! :)
További szép napot, Niki
Lenóka, ameddig tudtam, szoptattam a kicsit, 4,5 hónapig kizárólag anyatejet kapott, utána már állandóan éhes volt, nem fejlődött annyit, "mindent" megpróbáltam, hogy legyen tejem, de neki nem volt elég. 6,5 hónapos korában végleg elfordult a mellemtől, soha többet nem kellett neki, nagy bánatomra, elhiheted!
Sajnos mi zalaegerszegiek vagyunk, nem budapestiek, úgyhogy a tesztet itt fogjuk megcsináltatni.
Niki!
Sejtettem, hogy a tápszerről és pépről ezt fogod írni. Mindenképpen megnézem a boszorkánykonyhát. A vizsgálat eredményéről mindenképpen értesítelek!
Bőrproblémái nincsenek szerencsére, viszont a pocakja sokat fáj, már születése óta, és sokszor az esti tejbedara után is felébredt, és ordított, mint a sakál, morgott a kis pocakja, ropogtatott nagyokat. És valóban, a vacsi után kb. 2-3 óra elteltével.
Nagyon köszönöm a válaszotokat, szép napot!
Viki
hogy mindent megpróbáltál! Tudom milyen érzés ez, nekem a legnagyobbik lánykám volt ilyen, de mára már látom egykori hibáimat, és tudom, hogy a gyerekovos és a védőnő segítsége, támogatása elengedhetetlen, egy elsőgyerekes anya életében ilyenkor.
Sokszor érezzük gondoljuk azt, hogy valami miatt kevés a tejecske, de ezek a mérföldkövek azok, amiket meg kell ugrani és nem szabad feladni a próbálkozást. 4 hónapos kor körül ált. lassul a súlygyarapodás, ez egy anyukák által tapasztalt dolog. Az enyémek is így csinálták. De ez nem minden esetben jelenti azt, hogy kevés neki a tejecske. Ebben a korban tanul meg különböző mozgásokat, amik rettenetesen nagy energiájába kerülnek, illetve úgy lekötik az idejét, hogy elfelejt enni. Addig ameddi a megváltozott energiafelhasználáshoz nem alkalmazkodik addig általában lassul a fejlődés, elsősorban a súlygyarapodás . Tehát ez is egyfajta növekedési ugrás. Ilyenkor szorgalmaznia kell a mamának a gyakori melletételt, és kicsit "erőltetni" a szopizást.
A tájékozottság nagyon fontos, akkor kivédhetőek ezek a "bakik".
Ha már tápinál tartunk, az én lányom is tejérzékeny volt, és én 1 éves kora után a nutrilon kis csecsemőknek való tápszerét vettem meg, ami jóval kevesebb fehérjét és cukrot, zsírt tartalmaz. Attól nem volt semmi baja. A más táplálékkal mindent megkapott, tehát a tápi csak kiegészítés és kényelm és megszokás miatt maradt meg.
Van bifiduszos tápszer is a laktóz intoleranciára direkt jó.
Jobbulást kívánok, és jó főzőcskézést!
L.
Viki!
Várjuk az eredményt... addig is próbáljátok "diétára" (értsd: tejcukormentes ill. tejfehérje mentes) fogni...
Ha bármi kérdés felmerül a növényi tejekkel kapcsolatosan, csak írj! :)
Niki
Niki kérlek írj le mindent, amit tudnom kell a növényi tejekről!
Pl. ami most eszembe jut: fel kell forralni Csabinak fogyasztás előtt?
Mandulatejet kaphat már? Vagy ő még ne?
Holnap készítek neki zabtejet.
A rizstejben, zabtejben ugyanúgy meg tudom főzni a darát, mint a tehéntejben ugye?
Arra gondoltam, ha rizspelyhet teszek neki bele, az eléggé sűrű lesz, hogy jóllakjon és ki tudja szippantani a cumisüvegből.
Holnap felhívom a doktornőt és elmondom neki a gyanúmat, megkérdezem mit javasol! Aztán értesítelek!
Köszönök mindent!
Puszillak!
Viki
Colitis Ulcerosa? Colita pseudomambranoasa
Kedves Tanácsadó,
Olvasgattam az alábbi cikket a Colitisrol.
Nekem néhány hete kezdődött egy nagyon erős véres hasmenés. A kórházban azt állapították meg, hogy előzőleg szedett antibiotikumtól a vastagbélbe egy csúnya baktérium van. (clostridium dificile toxina A-B). De kérdőjellel a colitis ulceroasat is ráírták a papíromra.
Nekem is diétáznom kell, ahogy az előzőek hozzászolását is olvastam. Nem ehetek nyers zöldséget és gyümölcsöt. (csak banánt). Csak főtt húst. Semmi cukrosat, és szénsavas italokat sem.
Sajnos ez a baktérium olyan, hogy vissza vissza térhet.
Kérdésem az lenne, hogy milyen életmódbeli változtatásra van szükségem, hogy megőrizzem egészségem, és amennyiben lehet ne bukkanjon újra elő a baktérium. (nagyon kevés dolgot eszek, mert félek az újabb hasmenéstől).
Köszönettel, Júlia