megjegyzés az előzőkhöz

megjegyzés az előzőkhöz

Vali!

Annyit még hozzátennék (és tedd is közzé kérlek), hogy NEM VAGYOK dúla- vagy otthonszülés-ellenes.

Csak úgy érzem, a kórházi orvosos szülés TELJES elutasítása és horrorként való beállítása a dolgok egyoldalú szemléletéből adódik, és mint ilyen, igen veszélyes.

'All zuviel ist ungesund"- mondja a német, azaz minden amit túlzásba visznek, egészségtelen.

Ha misztikus varázslatos élményként prezentálják az otthonszülést, ennek két sajnálatos következménye is lehet:
- azok is otthon akarnak (és esetleg fognak is) szülni majd, akiknek szükségük lenne gyors szakorvosi ellátásra. (Ez pedig néha csak a SZÜLÉS ALATT derül ki, méghozzá már későn.)
- azok pedig akik nem tudnak otthon szülni, lehet, hogy horrorisztikus élményre számítva mennek majd be a kórházba, és ha erre számít valaki, nyilván ilyen is lesz a szülése.

Véleményem szerint a megoldás olyan szülőotthonok létesítése lenne, ahol adott esetben AZONNALI orvosi beavatkozásra van lehetőség, azaz mondjuk egy emelettel feljebb ott az orvos, az inkubátor, stb.

És semmiképpen sem az, hogy a kórházi szülésnek tulajdonít a nő minden bajt. Azt is, ha nem jó a szex. (Nem lehet, hogy egyszerűen fáradt a gyerekneveléstől? Vagy hogy még nem gyógyult be a sebe? Vagy lehet, hogy nem hagyta elvégezni a gátmetszést, ezért berepedt? Netán valamelyik partner erre akarja fogni tartózkodását??? Annyi oka lehet ennek is, minek rögtön a kórházi élményeket hibáztatni. (Persze könnyű ebbe burkolózni, hogy ne kelljen tükörbe nézni és elgondolkodni néhány dolgon.)

Én kórházban szültem kétszer. Nagyobbik gyerekem két és fél lesz karácsonykor. Fájt, de nem volt komplikációm. Szülhettem volna otthon, de úgy érzem, semmivel sem lett volna jobb. Ott volt a párom, volt jó szülésznőm. Lehet, hogy ha nem jó orvosom és nem jó szülésznőm lett volna, nem lett volna ilyen jó élmény. De vajon MINDEN DÚLA FANTASZTIKUSAN JÓ? Dúlák közt nincsenek kevésbé jók? És orvosok közt? Mindnyájan emberek vagyunk, nem?

Bocsáss meg, hogy hosszúra nyúlt a levelem. Csak úgy érzem, hogy az ilyen traumák megoldása néha az is, hogy az egész dolgot komplex módon próbálja az illető szemlélni.

Mert ha jól tudom (barátnőm háromszor otthon szült) az otthonszülés és a dúlás szülés is fáj. És a kórház is lehet kevésbé rossz élmény (amilyen pl. nekem volt.)

Semmi sem fekete-fehér.

De gondolom, ezt te tudod a legjobban.

Üdv, jó egészséget, szép napot!
Júlia
Eredeti tartalom és hozzászólások:
Erőszak a szülőszobán, Németh Csilla, 62 válasz 2008, december 6 - 22:52