Foglalkoztat a gondolat, miszerint: mit lehet tenni a streptococcus bacilussal áldott állapotban? Használtam a keresőt, de úgy látom, hogy nem nagyon esett szó még erről..
Egyik kedves ismerősömnél ugyanis, a 36-dik héten bekövetkezett vizsgálaton streptococcust találtak, így azonnal felírták az antibiotikumos kezelést, , és szülésnél is vénásan kapja majd az antibiot a baba érdekében! Én úgy tudom, hogy a gyerekek egy százaléka kapja csak el a hordozó anyáktól! Okés, elővigyázatosság, de valóban szükséges ez? Megvannak az egyértelmű jelek arra, hogy ha megfertőződött, vagy ha esetleg agyhártyagyulladása lenne.. ( jajj.. de borzalmas..)
Ráadásul ezt találtam a neten:
"Védõoltás a láthatáron!
Amerikában már embereken tesztelik azt a védõoltást, amellyel a terhesség második harmadában elölt Streptococcus baktériumokat juttatnak a várandós anyák szervezetébe – biztat dr. Pataki Margit. – Az eredmények azt mutatják, hogy négy-hat hét alatt megindul az ellenanyag-termelõdés, és ez átjut a magzat szervezetébe, minden eddigi kezelésnél nagyobb védettséget adva az újszülötteknek. Ha a követõ vizsgálatok során is mindent rendben találnak, akkor négy-öt éven belül talán már Magyarországon is elérhetõ lesz ez a védõoltás. "
Mégis hogyan lehet megelőzni a bajt, vagy ha már ott van, mit tegyünk? Ki tudjuk védeni az orvosok antibiotikus kezelését?
streptococcus
Foglalkoztat a gondolat, miszerint: mit lehet tenni a streptococcus bacilussal áldott állapotban? Használtam a keresőt, de úgy látom, hogy nem nagyon esett szó még erről..
Egyik kedves ismerősömnél ugyanis, a 36-dik héten bekövetkezett vizsgálaton streptococcust találtak,
Ráadásul ezt találtam a neten:
Amerikában már embereken tesztelik azt a védõoltást, amellyel a terhesség második harmadában elölt Streptococcus baktériumokat juttatnak a várandós anyák szervezetébe – biztat dr. Pataki Margit. – Az eredmények azt mutatják, hogy négy-hat hét alatt megindul az ellenanyag-termelõdés, és ez átjut a magzat szervezetébe, minden eddigi kezelésnél nagyobb védettséget adva az újszülötteknek. Ha a követõ vizsgálatok során is mindent rendben találnak, akkor négy-öt éven belül talán már Magyarországon is elérhetõ lesz ez a védõoltás. "
Mégis hogyan lehet megelőzni a bajt, vagy ha már ott van, mit tegyünk? Ki tudjuk védeni az orvosok antibiotikus kezelését?
Szép napot!!!
Linda