Ne haragudj, nem vettem észre hogy válasz-kérdeztél. Nem neked szögeztem a kérdést, inkább csak kilőttem az űrbe.
Azt nehéz lenne leírnom pár mondatban mi van a könyvben. Nehéz idézni is, mint ahogy nehéz egy matematikai bizonyításból kiragadni egy részt, de megpróbálok valamit:
Balogh Béla egy fizikus, aki nem talált magyarázatot a világra a jelenleg érvényes fizikai elméletek alapján. Idézetek a könyvéből:
"ANYAG-E AZ ANYAG?...Ugyan kinek jutna eszébe kételkedni az anyag létében és valódiságában?...Hogy hol tart ma a kutatás? "Már 1925-ben sikerült kimutatni, hogy elektronsugár hullámként viselkedhet, ugyanis interferencia lép fel, ha az elektronsugár egy kristálynak ütközik. Ez az elektron hullámhosszának megismerését is lehetővé tette. Pontosan egyezett azzal, amit Louis de Broglie előre kiszámított. Az elektront tehát nem lehetett úgy meghatározni, mint egy kis golyót, vagy egyáltalán egy "anyagi tárgyat". Abban a világban, ami bennünket, embereket körülvesz, egyértelmű, hogy egy tárgy, pl. egy focilabda esetben sem lép fel hullámként. A fotonok, elektronok és atomok, amik 'nem tárgyak' úgy lépnek fel, mint amik csak néha tárgyak, azaz csak néha lehet őket helyzetük, formájuk és tömegük alapján meghatározni. Máskor viszont megtörténik, hogy fotonsugarak(fénysugarak), elektronsugarak, sőt, még atomsugarak is hullámként lépnek fel. Az elektron nem hullám, és nem is részecske.'Ő' egy elektron."(Svensson, S. 1983.) Ez a paradoxon a fizika talán legvitatottabb rejtélye....Na de mi a helyzet az elektronnal? Ha van rá lehetőség, hogy állóhullámként vizsgáljuk, akkor hogy létezik, hogy energia hozzáadás nélkül "áll"? melyik a valószínűbb válasz?
1. Az elektron "örökmozgó", ami ellentmond a fizika törvényeinek. Vagy...
2. Az elektronnak is állandóan energiára van szüksége, hogy rezgésszámát és szimmetriáját megtartsa.
...érzékelésünk számára a "hullám" lényegesen más, mint az anyag. pedig -amint erre hamarosan fény derül-minden jel arra mutat, hogy "anyagi részecske egyáltalán nem létezik, csupán az állóhullám az, ami bizonyos kísérletekben anyagi tulajdonságot mutat!...Hétköznapi tapasztalataink szerint az anyag egészen másként jelentkezik, mint a fény, a hang vagy a rádióhullámok.
A kulcskérdés: mihez viszonyítva?
-Mihez képest, azaz mihez viszonyítva más az anyag, mint a fény, a hang vagy a rádióhullám?
A válasz egyszerűnek, szinte magától értetődőnek tűnik.
-Érzékszerveinkhez, valamint önmagához viszonyítva...Összehasonlítjuk a testünket alkotó állóhullámok halmazát a testünkön kívül található állóhullámok halmazával...Itt kell tehát keresnünk az anyag titkát, azaz a különböző energiaszintek egymáshoz való viszonyában. Minden attól függ, mit mihez viszonyítunk, mit és mivel hasonlítunk össze. Ily módon a relativitás fogalma az "anyagérzetre" is kiterjed...
A RELATIVITÁS, MINT EGYETLEN MÉRŐESZKÖZ
...Lehet, nevetségesnek tűnik a feltételezés, de az anyagot állóhullámot alkotják és ezek mindegyikéhez jól meghatározott rezgésszám tartozik. Miért ne létezhetne mindez "egy oktávval feljebb"? Az a tény, hogy nem érzékeljük, vagy éppenséggel érzékeljük, de nem tekintjük anyagnak, annak is tulajdonitható, hogy az érzékszerveink közvetítésével beérkező információ csupán különböző frekvenciájú és szimmetriájú hullámok összehasonlításából adódik. összehasonlítjuk a testünkön kívüli hullámot a testünket alkotó hullámokkal. Nem véletlen, hogy a kutatóknak nem sikerült "elementáris anyagi részecskét találni."
idézet vége.
nem vagyok fizikus és nem tudom a könyvet olvasva úgy feltenni a kérdést, mintha egy mag csírázásól vagy egy gyermek születéséről olvasnék, amiket már tapasztaltam. De! Létezik a jelenség, hogy a tudomány egyszerűen figyelmen kívűl hagyja amit nem ért, kihagyja az oktatásból, illetve nem foglalkozik a környezetével.Öncélúvá válik. Eljutnak emberek olyan szintre, amikor érzik, hogy kimerítették a tudományuk kereteit és még mindig nem kaptak válaszokat. Gondolunk-e arra eleget, hogy mit is jelent az, hogy relatív? Hogy kinek a szemszögéből nézzük? Ezt próbáltam fejtegetni a vitaminos hozzászólásban is, de rosszul csináltam, mert akinek írtem, csak a korrupciót szűrte le belőle.
egész kicsi koromtól jártam hittanra és azzal idegeltem mindenkit, hogy hogy van az, hogy a Biblia alapján hiszünk, de azt meg valakinek meg kellett írnia. De mi van, ha valamit neki így tetszett, más meg úgy?:) Aztán volt olyan tiszteletesünk, aki mindent megmagyarázott természettudományosan. Az égő csipkebokorba belecsapott a villám stb. Totál kivoltam. a történelemórán meg rájöttem, hogy milyen ócska aprócska kis mesékre alapoznak komoly tudományos elméleteket. Kimaradt kétezer év, oda se neki. elintézzük egy kis: és akkor hirtelen megváltozott a klíma szlogennel. A nyelvészek is kiborítottak. van egy tucat finnugor szavunk, de olyan levezetéssel, hogy a két éves kisfiam is jobbat talál ki...de akkor minek írják bele a nyelvtankönyvbe, ha nem is tudják?lenne csak az a címe, hogy ismeretterjesztő vagy vitaindító könyv.
Én csak egy mezei kertész vagyok, de ha kutató lennék, biztos a növények érzékelését kutatnám. A növényeknek nincs idegrendszere!slussz. Hozzánk képest nincs!
de vannak eredmények, pl a növények éreznek hatásokat, igenis elhúzódnak ha motoroskaszával közelítünk, mint a magzat az anyaméhben.
Azért tettem fel itt a kérdést, mert a biorezonancia alapja az, hogy mindennek a világban -egymáshoz viszonyítva- rezgéstartománya van. A tejnek, a testednek, a B-12 vitaminnak, mindennek!
Aki anyagban gondolkozik,annak ez a fent leírtak miatt felfoghatatlan és ne is bántsa érte senki.
ez az oldal pont azért hiteles, mert ki lehet próbálni, hasonlítgatni lehet, és el lehet dönteni, hogy hiszed-e vagy sem. amit az egzakt tudományokban nem lehet. neked mi a véleményed?ha van kedved, olvasd el a könyvet és dumáljunk!
üdv:emő
elmaradt válasz Bónak