AntalVali.com

Kedves Anidúla!

Liktor Erzsébet vagyok Siófokról.
2008. november 1-én született meg kislányunk, Viki, az apja és a bábák segítságével, itthon, teljesen háborítatlanul.
Itt képeket is találsz rólunk:
http://www.matlukaudi.hu/galeria/index.php?album=Baba

Fantasztikus, ahogyan leírtad ezt az érzést vagy eseményt vagy nem is tudom megfogalmazni mi ez.
Hónapok óta kísérletezek, valami hasonlóval, hogy összefoglaljam a véleményem a mai kor szüléshez való hozzáállásáról és a nők folyamatos megfélemlítéséről.
Végighallgattam a kórházban tartott "tanfolyamokat", amik mind arról szóltak, hogy ők miket tudnak megcsinálni, osztán ha valakinek nem megy a kitolás, majd megoldják, de jobb lenne ha azt csinálnánk amit mondanak, mert csak úgy megmutatják a vákuumot és az nem lesz kellemes... És természetesen, nincs más választás, úgyis ott kötünk ki az asztalaikon... Már itt hányingert kaptam tőlük. Láttam a többi kismama arcán a félelmet. Én voltam közülük az egyetlen, aki bízott a testében és fel mertem tenni azt a kérdést, hogy ha VÉLETLENÜL odakerülök, mi az a minimális idő amit benn kell töltenem. A válasz nem is fontos, a szülésznő arca miatt már feltenni is megérte a kérdést. A tanfolyam után BEPECSÉTELTÉK a kiskönyvembe, hogy részt vettem a szülésre felkészítő tanfolyamon. (1,5 óra időtartamú, a végén doktor úr rohan jellegű, orvos és kórházszentté nyilvánító rövidke előadást illettek tanfolyam néven, amit össze sem lehet hasonlítani a bábák által 6 napon keresztül reggeltől késő délutánig tartó, hasznos és fontos információkban gazdag felkészítésével)

A nőkben hatalmas félelem van a szüléssel kapcsolatban, és ezt mind mind az orvosok generálják már a várandósság alatt bennük.
Egy rövid példát írnék:
32. heti ultrahangos vizsgálat közben: "Hmmmm... hmmmm.. faros ez a gyerek. Azért reméljük még megfordul." És mindezt aggodalmaskodva mondta. És meg is ijedtem volna, ha nem hallgattam volna meg a bábák által tartott tanfolyamot, ahol direkt erre felhívták a figyelmünket, hogy 32. héten miért is fordulna meg a baba?? Nem kell neki mág két hónapig tótágast állnia!

A saját szülésélményemet sikerült papírra/monitorra vetnem, és szeretném megosztani Veled és azokkal a nőkkel, akikben még megvan a hajlam, hogy bízzanak a természetben és a saját testükben.

Nekem nagyon szép élmény volt, teljesen prolémamentesen zajlott.
Kedden kezdett folyni a magzatvíz, és jöttek az összehúzódások, aztán
befejeződtek, aztán másnap is jöttek... stb..... Közben naponta többször konzultáltunk a bábákkal. Szombat délután 5-kor szóltam a páromnak, Ágostonnak,
hogy jöjjön be a szobába, mert nem szeretnék most egyedül lenni. Megint
voltak összehúzódások, aztán 7-kor szóltunk a bábáknak, hogy legyenek szívesek készülni, mert szülni készülök úgy érzem. :)

Nagyon családias hangulat volt, a bábák háttérben voltak, mi pedig
ketten figyeltük, éltük át az eseményt.
Ágoston csinálta a forró vizes borogatást nekem.
Mikor már éreztem, hogy nyomnom kell, akkor masszírozta a gátam és ő volt
aki először látta meg a kis Viki fejecskéjét.
Nem gondolta volna, hogy így "nyílik" ki a hüvelynyílás, mondta utána.
De én sem tudtam, és elmeséltettem vele, hogy mi merre ment. :)

Aztán a babát a hasamra tettük, és mászott fölfelé!
Óriási élmény volt! Nem tudom semmihez hasonlítani!
Nem gondoltam volna, hogy a kitolás nem fáj!!!!
Éreztem, hogy nyúlik-feszül, de nem fájt!! Szerintem ez olyan, mint egy
csoda.

Aztán azt hiszem, hogy mondta a bába, hogy segítsek a kis cicikeresőnek, tegyem mellre. (Az nem nagyon ment, még napokkal utána is bénáztunk, amiből kis sírás lett
általában, de "kihevertük". :)
Most már egész jól megy.) :)
Aztán köldökzsinór lüktetése megszűnt, Ágoston elvághatta, a bába mutatta hol.

A méhlepény nem akart magától kitolódni, nem éreztem több nyomási kényszert,
így a bába mondta, hogy próbáljam meg nyomni, ő pedig tartotta a
köldökzsinórnál fogva, hogy ne csússzon vissza, amit már kinyomtam. Az is
hamar megszületett, megmutogatta mi micsoda rajta, betettük egy edényben a
hűtőbe, hogy majd fát ültetünk rá a hagyományok szerint. Így lett Vikinek
almafája itt az udvaron a ház előtt.

Születése (fél tíz) után nem tudtam elaludni, és hajnal 5-ig simogattam,
nézegettem.
Akkor jöttem rá, hogy nem is aludtam semmit. :)
Ágoston meg aludt mint a bunda, szerintem jobban elfáradt mint én.

A gátam nem sérült. 5 naposan voltunk az első hosszabb sétán, elvittük Vikit a kikötőbe egy hordozókendőben.
Azért nekem még nem volt jó annyit menni, éreztem alul az izmaimat, le kellett utána kicsit feküdnöm.

Remélem én is szebbé teszem a napodat ezzel a levéllel, mint ahogy te is azzá tetted az enyémet. Köszönöm!

Üdvözlettel:
Erzsó