Szülés

Szülés

Még egy hozzászólást írnék a témához!
Nem akarom az egész szülésemet leírni, nem volt szép élmény, de sírva olvastam végig Anidúla írását, hogy mennyire igaz.
Nekem nagyon rendes orvosom van, de ő is ragaszkodott a kórházi szokásokhoz.
15 hónapja történt:
Reggel 8-kor bekötötte az oxitocint, amitől 10 órára már 1 perces fájásaim voltak. A méhszájam SZŰK 1 ujjnyira nyitva. Minden félórában feljebb nyomta az adagot, könyörögtem, hogy ne tegye. Azt mondta muszáj. Kaptam görcsoldót, kettőt is. A méhszájam csak nem nyílt. Három órán keresztül voltak 1 perces fájásaim, közben félig önkívületbe estem. Apa bent ült mellettem a széken, csöndben fogta a kezem. (most is sírok, ahogy leírom) Mielőtt elvittek a műtőbe császározni, felnéztem rá, sírt. Nem undorodott tőlem, majd megszakadt értem a szíve.
A műtőben a fáradtságtól majdnem elaludtam, az tartott ébren, hogy nemsokára láthatom a kisbabámat. "Megszületett" (kinyomták belőlem, epidurális érzéstelenítésen keresztül éreztem) és elszaladtak vele. Pár perc múlva odahozták. Az én picikém megfogta a számat, nézett rám a csodálatos szemeivel. Nem éreztem azt a határtalan boldogságot, amit kellett volna. Fáradt és csalódott voltam.
Biztos vagyok benne, hogy lelki okok miatt nem tágultam. Annyira rettegtem a gátmetszéstől, mint soha semmitől. Mellettem a szülőszobában egy kismama ordított a fájdalomtól, 3 ujjnyira tágult ki, jöttek a tolófájásai, a méhszája felgyűrődött a baba fejére, az orvos tolta le róla. Így született meg az ő babája. Mi egymásra néztünk a kedvesemmel, és mindketten rettegtünk, hogy ez vár rám is. Nem várt, engem megműtöttek, mert tágulni képtelen voltam.
Amikor kitoltak a műtőből, remegve, csalódottan annyit mondtam csak, én ezt így még egyszer nem csinálom végig.

Ne haragudjatok kedves szülés előtt álló nőtársaim, nem akarlak Benneteket elrémíszteni, de nekem így borzasztó élmény volt.
Éppen ezért mindig meghatódok és zokogok, amikor ilyen csodaszép történetet olvasok, mint Erzsóé.

A férjem azóta sem undorodik tőlem, pedig látta, ahogy folyik a magzatvíz (persze burkot repesztettek), vizsgál az orvos, hisztizek (nem akartam).
Van rajtam 20 kg felesleg, a hasam teljesen szétnyúlt, lóg a bőröm, de Ő mégsem undorodik, ugyanúgy szeret mint előtte!

Válaszok megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted, hogy milyen válaszok érkeztek erre a hozzászólásra)
Eredeti tartalom és hozzászólások:
Mire készít fel a szülés felkészítő?, Németh Csilla, 55 válasz 2009, május 21 - 12:20