Akkor a nagy érdeklodesre való tekintettel folytatom a történetet, miszerint: hogyan is csináljunk tofut a szójatejünkből?
Onnan kezdem, h előttünk van a tűzhelyen egy lábosra való friss, gőzőlgő, illatos szójatej, ami alatt a lángot minimálisra vettük.
Na itt az első bökkenő, mert szükségünk van kocsonyásító anyagra. Ehhez Japánban egy nigari nevű fehér port használnak, amit tengervízből vonnak ki és leginkább magnézium-klorid van benne (ha jó emlékszem ). Magyarországon (sőt, az EU-ban) ezt kicsit macerás beszerezni, úgyhogy én konkrétan keserűsót használok (patikában gond nélkül beszerezhető).
Keverjünk el 2 tk-nyi kocsonyásító anyagot egy csészényi vízben, majd lassan csurgassuk a tejbe, miközben folyamatosan, lassan kevergetjük. Ez eltarthat egy ideig
Ezek után állítsuk meg a tejet a mozgásában, majd fedjük le és lassú tűzön főzzük még 3-5 percig.
Ekkor a szójatej szétesik szójatúróra és íróra, amit aztán sűrű szitán vagy tiszta konyharuhán át érdemes leszűrni, lecsepegtetni, majd lepréselni. Én úgy szoktam leszűrni, h tésztaszűrőbe tiszta, fehér konyharuhát terítek, beleöntöm az írós cuccot, majd amikor kicsepegett az író a tofuból, akkor ráhajtodatom a konyharuha sarkait a tofura, kistányért rakok rá (ami belefér a tésztaszűrőbe), majd deszka, tetejére kisebb lábas tele vízzel, majd 15 perc pihi. Ez kb elég is, h a tofu összepréselődjön, majd óvatosan kicsomagolom, és vagy azonnal felhasználom, vagy hideg, tiszta vízbe teszem és irány a hűtő. Nagyjából 5 napig eláll 5 fokon, ha minden nap friss vizet kap.
Az írót sem kell leengedni a lefolyó torkán, mert pl a növények meghálálják, ha higítva öntözésre használja az ember, de hallotam már, h vki hajat, arcot mosott vele, némelyek mosogatásra is használják (szintén higítva)... Elvileg iható is, sőt a magas lecitintartalma miatt hasznos is, de szerény véleményem szerint rém rossz, úgyhogy én magam részéről ezt a lehetőséget egyetlen próbálkozás után felfüggesztettem
Miheztartás végett: nagyjából két liter friss szójatejből lesz úgy 60 dkg tofu. Attól függően, h mit szeretnél később csinálni a tofuval, lehet már szójatej ,,korában'' előízesíteni (pl ha keverős/főzés mentes édességet szeretnél belőle csinálni, akkor lehet előre vaníliás szójatejet csinálni).
Remélem kielégítő volt a leírás, és hasznotokra lesz. Persze ha bármi kérdés, óhaj/sóhaj van, szívesen válaszolok
Házi tofu
Akkor a nagy érdeklodesre való tekintettel folytatom a történetet, miszerint: hogyan is csináljunk tofut a szójatejünkből?
Onnan kezdem, h előttünk van a tűzhelyen egy lábosra való friss, gőzőlgő, illatos szójatej, ami alatt a lángot minimálisra vettük.
Na itt az első bökkenő, mert szükségünk van kocsonyásító anyagra. Ehhez Japánban egy nigari nevű fehér port használnak, amit tengervízből vonnak ki és leginkább magnézium-klorid van benne (ha jó emlékszem

Szép napot
grid