AntalVali.com

Kedves Ildi és Mindenki!

Remélem nem bánjátok, de szeretném Veletek megosztani Lencsibaba születésének történetét... (magán levélben többen megkerestetek, hogy írjam meg... most jött el az ideje)
Elöljáróban: egy budapesti kórházban történt, a szülésorvos és a szülésznő többszörös nagypapa és nagymama... egyetlen egy alkalommal mentem el a kórházi szülésfelkészítő tanfolyamra, még VinceBotond pocaklakóságának idején, de számomra nem azt adta, amit vártam.
Egyik gyermekemmel sem jártam kismama-tornára/jógára, stb. sem intimtornára... Rábíztam magunkat a  "Felsőbb Hatalomra"....

LenkeZsófia születése 2009. március 30.

A Kiskirálylány 8 nappal a kiírt időpont előtt úgy döntött, hogy kibújik és megnézi, hogy miért és min is nevetnek és sírnak olyan sokat a testvérkéi...
29.-én éreztem, jelezte a testem, hogy a nagy utazás hamarosan kezdetét veszi.  Egész nap főztem, takarítottam, még sütit is sütőttem, csak valahogy lassabban ment minden, meg-megálltam..."lélegeztem". Este 6-kor telefonáltam édesanyáméknak, hogy jöjjenek el a fiúkért és értem - ők közel laknak a kórházhoz. Fiacskáim tudták, hogy valami készülődik, mert éjjel fél12-kor (!) tudtam őket csak elaltatni, akkor már 5 percenként jöttek a fájások (a legtöbben szülés érzetnek nevezik, én maradnék a fájás szónál), a mesemondás is akadozott. Háromnegyed 12-kor már kétperceseket lettek. No, akkor felébresztettem szüleimet, és kértem apukámat, hogy induljunk. Férjemnek telefonáltam, hogy siessen, le ne maradjon. Fél 1-kor már a szülőszobán voltam, ahol rákapcsoltak a CTG-re (ez kb. 20-25 percig tart - azoknak akik számára ez ismeretlen), előtte megnézték, hogy hány cm-re van nyitva a méhszáj, 4-re volt. A műszer óriási fájásokat mért, én pedig csak mosolyogtam (ami nem azt jelentette, hogy nem éreztem, amit a gép mutatott)
A szülőszobában csend és nyugalom honolt. Egy ici-pici lámpa világított az egyik sarokban, hogy ne legyen vaksötét, az is a plafon felé volt irányítva. Egyedül voltam a Kislányommal - ültünk a karosszékben és "beszélgettünk" arról, hogy mi történik most, és hogyan segíthetünk egymásnak. Minden fájásnál a pocakom két oldalát simogattam, lefelé, mintegy ezzel is segítve a lefelé "mozdulását". A két fájás közben intimtornát végeztem, annyira figyeltem befelé, hogy éreztem, amint tágul a méhszájam, viszont azt nem vettem észre, hogy a férjem mikor jött be. Csendben leült mellém...
Megérkezett a szülésznőm, csendesen megkérdezte, hogy megvizsgálhat-e. Hallottam, de nem reagáltam, így várt addig, amíg úgy gondoltam, hogy igen. Megemlítettem neki, hogy 8 cm-nél tartunk, és igazam lett. Felajánlotta, hogy hallgassak zenét, de miután én dúdoltam hol hangosan, hol magamban, így nem igényeltem, sem a labdát, sem a bordásfalat, se a tusolást. Csak ücsörögni vágytam. A hi-fi berendezésen kívül volt még aromalámpa, füstölőtartó, még legyező is! Mielőtt kiment, szólt, hogy Ő kint lesz az ajtó előtt (épp ott volt a nővérszoba), ha szükség van valamire... Hamarosan és egy kicsit álmoskásan befutott a doki is, suttogva megkérdezte, hogy minden rendben? Majd miután megnyugtató választ kapott, megsimogatott és kiment...
Kis idő múltán felkívánkoztam a szülőágyra - ezen még én is meglepődtem... Ekkor már nagyon jól jött férjem karja... Egy alkolommal bekukkantott a dokim és látta, hogy remegnek a végtagjaim (majd leestem a nagy rángásokban). Felajánlotta, ha én is úgy gondolom, akkor ad egy görcsoldót. Egy ideig hezitáltam, majd kértem (igen, én, aki kerüli a szintetikumokat)... Ismét egyedül maradtunk. Hamarosan éreztem a tolófájásokat, de még nem szóltam róla, még a férjemnek sem... Attól tartottam, hogy kirohan és behívja a segítőket, de tudtam, hogy még van egy kis idő hátra... amikor úgy gondoltam, hogy jöhetnek, akkor épp benyitottak. Csendben és halkan dolgoztak, amint előkészültek a gátvédelemhez. Akkor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább,  ezt ki is mondtam, a szülésznőm rám mosolygott, megsimogatta az arcom és bátorítva súgta, hogy "dehogynem"... és nemsokára, hajnali 3 óra 16 perckor megszületett LenkeZsófia. 
Nyekkent egyet-kettőt, rátették a pocakomra, ott pihegett, egy törölközőt terítettek rá. Ezt a képet láthatjátok itt az oldalon... Egymás szemébe néztünk, nézésében benne volt az egész Univerzum. Nagyon ünnepélyes és fenséges pillanat... Még jó néhány percig össze voltunk kötve, majd férjem elvágta a köldökzsinórt. Az időérzékem még távol volt tőlem, így nem tudom, hogy egyes események mennyi ideig tartottak. Azt tudom, hogy megszületett a méhlepény is, meg összevarrtak, mert a védelem ellenére repedtem (rosszul nyomtam, ez van), és valamikor a Kiskirálylány szépen felaraszolt a cicimre és elkezdett szopizni!
Később elvitték felöltöztetni, - csak annyi magzatmáz törlődött le róla, amikor a törölközővel finoman lenyomkodtam róla a vért, miközben "simogattam" - és megmérni. Ebben a kórházban nincs orr- és egyéb leszivogatás, a szülésznő pedig nem szokott fürdetni, mert feleslegesnek tartja...Apukája végig vele volt, beszélt hozzá, sőt ha akarta volna, fel is öltöztethette volna, Lencsike nem sírt... Rögtön visszahozták, a szülőszobán reggel 7-ig lehettünk együtt, ciciztünk és hallgattuk a kiscinkék énekét, akik a világ tudtára adták, hogy nagy napra virradt a világ, megérkezett a Kiskirálylány...

Csütörtökön jöttünk ki a kórházból, akár szerdán is lehetett volna, de én még szerettem volna egy plusz napot, amit csak és kizárólag ketten töltünk LenkeZsófiával, mert itthon, bármennyire is tündériek a fiúk, ez kivitelezhetetlen...
A csecsemőosztály dolgozói tünemények voltak, kedvesek és szívélyesek. A doktornénin kívül, ugyanis Őt kiakasztottam azzal a mondatommal, hogy nem kérném a 3. napon a BCG-oltást... aláíratott egy lapot, amin az állt, hogy 6 hetes korában a házi gyermekorvos adja be az oltást.
Előző két gyermekemet is ebben a kórházban szültem, ugyanannak a két személynek segítségével, akik most is kísértek bennünket, de akkor mindkét esetben szükség volt oxitocin-ra és vágásra is... Úgy vélem, hogy sok esetben elkerülhetetlen ezek használata...
Bárhol is hozzuk világra gyermünket, bíznunk kell magunkban és a babánkban, és azokban az emberekben, akik ezen a nagy eseményen mellettünk vannak, akár kórházban, akár otthon történik...

Elnézést a hosszúra nyúlt mondokámért.

Niki