Szilvinek válasz!

Hozzászólás előzményeinek megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted a beszélgetést, amihez ezt a hozzászólást írták)

Szilvinek válasz!

Drága Szilvi!

Nem igazán jutok szóhoz a szülésélményed után.
Megpróbálom az érzelmeimet elengedve, racionálisan megírni mi miért történt.
Nos nem az volt a baj hogy elfolyt a magzatvíz, hanem az hogy rögtön kórházba mentél, illetve még az sem hanem az hogy nem várták meg míg maguktól szépen beindulnak a kontrakciók hanem oxitocinnal "gyorsítottak" valójában azonben lassítottak az eseményeken.
A burokrepedést követően akár 10-12órára vagy még később is beindulhatnak a kontrakciók. Semmi baj nincs azzal, egyszerűen akkorra érik meg a vajúás. Annyi a teendő ha elfolyt a magzatvíz, hogy bizonyos higiéniai dolgokat be kell tartani. Ez az ok az amiért a kórházak azt mondják hogy be kell menni, mert felfertőződhet a baba. Józan paraszti ésszel, mikor fertőződik fel a baba? Akkor amikor az anya  a saját baktérium és egyéb flórájában amit otthon már megszokott vár a továbbiakban, vagy a kórházban ahol óránként felnyúlnak neki vizsgálat címszó alatt és akár milyen steril is egy kesztyű mégis csak felnyúlnak egészen a héhszájig. (egyébként nem tudom mit várnak óránként egy vajúdó asszonytól).

Amit szippantottak veled az a "kéjgáz" és átjut a babának is ettől tónustalanabban, bódultabban születhet meg.

Az iszonyú fájdalmaid a mesterséges oxitocintól voltak, mert éppen ellenkező hatást vált ki mint a természetes oxitocin. Egyrészt elnyomja  a szervezet saját oxitocin termelését. Másrészt azon kívül hogy a természetes oxitocin méhösszehúzódásokat idéz elő a szervezetben a biztonság és a szeretet hormonja is. A mesterséges oxitocin épp az ellenkezőjét váltja ki egyrészt iszonyú agresszív fájásokat csinál amit egy egyenlőre erre még meg nem érett méhszáj tágítására akarnak elérni. Másrészt pedig  a bizalomvesztést és kétségbeesést generál mind az anyába mind a magzatba. Most nem mennék bele mélyebben az oxitocin hatásaira de van belőlük bőven. Komoly kutatások vannak erre.

Az hogy belekönyökölve a hasadba nyomták ki a kicsit az szörnyű abulzus. Erre nem tudok mit mondani, etikailag nekem ilyesmi nem fér bele a szülésbe....
A komoly gátsérülésed sem éppen az intézmény gyöngéd szülés hozzá állásáról tanuskodik. A gát szépen helyrehozható olajokkal. Privátban megbeszéljük.

Olyan nincs hogy valakinek nincs teje! A szoptatásról majd egy külön levélben írok!
Nagyon szívesen segítek neked, arra kérlek, hogy privátban küldj egy mailt az ra és akkor szépen felgöngyölítjük a kérdéseidet, hogy kétségek nélkül nyugodtan menjél világrahozni a gyermekedet!
Szeretettel! Ani

Eredeti tartalom és hozzászólások:
Mire készít fel a szülés felkészítő?, Németh Csilla, 55 válasz 2009, május 21 - 12:20