Először is köszönöm a hozzászólásodat. Bizonyos dolgokban egyetértek veled. Azt sajnálom, hogy egy negatív tapasztalat a dúlaságot teljes egészében leértékelte benned. Azonban határozottan az a véleményem, hogy egy álomvilágba ringatja a kismamát és több kárt csinál mint hasznot, s mindezt komoly összegért.
Álomvilágba ringatni nem a mi feladatunk, hanem majd a leendő édesanyáé aki a kezében tartja a kisbabáját. Mi csupán informálunk, és megmutatjuk, hogy lehet más is a szülés nem csak beavatkozásokkal és fájdalommal tarkított.
Az álomvilágból a kismamák kudarccal kerülnek ki, mert egy szülés azért szülés, az fájdalommal jár és nem egy eufórikus örömtánccal
Az a baj hogy nincs a mi társadalmunkban a fájdalomnak értéke. A vajúdás a szülés nem abban az értelemben fájdalom ahogyan egy műtét, egy fogfájás, vagy egy baleset. Azok a fájások (nevezzük így) azért értékesek és van értékük mert minden egyes "fájás" közelebb visz ahhoz hogy az édesanya a kezében tarthassa a kisgyermekét. És épp ettől lehet "örömtánc" a Te szavaiddal élve. Én megéltem már és a környezetemben mások is ezt a fajta értékét a fájdalomnak. Nem gondolnám hogy ez agresszív és irreális gondolat volna.
Azt gondolom, hogy egy dúlának empatikusnak és az egészségügyi szakszemélyzettel együttműködőnek kellene lennie, azonban teljesen az ellenkezőjét vélem felfedezni.
Ebben teljesen egyetértek veled! És személy szerint erre minden igyekezetemmel oda is figyelek. Hiszen mindannyian egy célért vagyunk ott és az a kismama. A dúla és az e.ü. dolgozó között soha nem szabadna feszültségnek lenni, de persze ez nehész hisz szülésznő és szülésznő, orvos és orvos, sorolhatnám...között is van olykor.
És sajnos épp ezek a negatív tapasztalatok nehezítik ezt a munkát amiről te is írtál. Egy dúla nem tartozik semilyen egészségügyi intézményhez orvoscsoporthoz....csakis a kismamához. És ezt bizony komolyan kell venni! Semilyen klinikai beavatkozást nem csinálhatunk, nem ajánlhatunk és nem kezdeményezhetünk, csupán informálhatjuk az anyukát, hogy mi is történik körülötte, és nem azért tesszük mert korlátolt elmélyű hanem mert egészen más tudatállapotban van és időnként szükséges hogy higgattan valaki közölje vele mi zajlik körülötte( erről olvashatsz még az oldalon nem részletezném)
Ne gondoljuk azt, hogy egy tanfolyammal valaki okosabb lett mint egy szülész - nőgyógyász orvos, vagy egy szülésznő.
Igazad van nem vagyunk okosabbak mint egy orvos, vagy szülésznő, de nem is az a feladatunk.
........mindezt komoly összegért. erről már beszélgettünk itt az oldalon, ezt most nem részletezném, hogy én mit gondolok erről, a hozzászólások közt el olvashatod ha érdekel. Csak annyit hogy mi sem kapunk azért kenyeret a boltban és a póstán sem fogadják el a csekkeink ellenértékeként, hogy mi dúlák vagyunk. Hogy ki mennyit kér az a helyzetére és a lelkiismeretére van bízva. Én tapasztalatból tudom, hogy nem kevés anyagi ráfordítást igényel ez a szakma és nekünk ez a munkánk nem kiegészítő hobbi hanem a hivatásunk és a munkánk. Legalább is én ezt így élem meg és bízom benne hogy a nagytöbbségünk ezzel így van.
Köszönöm a hozzászólásodat még egyszer.
Üdvözlettel! Ani
Wonak válasz egy dúlától
Először is köszönöm a hozzászólásodat. Bizonyos dolgokban egyetértek veled. Azt sajnálom, hogy egy negatív tapasztalat a dúlaságot teljes egészében leértékelte benned.
Azonban határozottan az a véleményem, hogy egy álomvilágba ringatja a kismamát és több kárt csinál mint hasznot, s mindezt komoly összegért.
Álomvilágba ringatni nem a mi feladatunk, hanem majd a leendő édesanyáé aki a kezében tartja a kisbabáját. Mi csupán informálunk, és megmutatjuk, hogy lehet más is a szülés nem csak beavatkozásokkal és fájdalommal tarkított.
Az álomvilágból a kismamák kudarccal kerülnek ki, mert egy szülés azért szülés, az fájdalommal jár és nem egy eufórikus örömtánccal
Az a baj hogy nincs a mi társadalmunkban a fájdalomnak értéke. A vajúdás a szülés nem abban az értelemben fájdalom ahogyan egy műtét, egy fogfájás, vagy egy baleset. Azok a fájások (nevezzük így) azért értékesek és van értékük mert minden egyes "fájás" közelebb visz ahhoz hogy az édesanya a kezében tarthassa a kisgyermekét. És épp ettől lehet "örömtánc" a Te szavaiddal élve. Én megéltem már és a környezetemben mások is ezt a fajta értékét a fájdalomnak. Nem gondolnám hogy ez agresszív és irreális gondolat volna.
Azt gondolom, hogy egy dúlának empatikusnak és az egészségügyi szakszemélyzettel együttműködőnek kellene lennie, azonban teljesen az ellenkezőjét vélem felfedezni.
Ebben teljesen egyetértek veled! És személy szerint erre minden igyekezetemmel oda is figyelek. Hiszen mindannyian egy célért vagyunk ott és az a kismama. A dúla és az e.ü. dolgozó között soha nem szabadna feszültségnek lenni, de persze ez nehész hisz szülésznő és szülésznő, orvos és orvos, sorolhatnám...között is van olykor.
És sajnos épp ezek a negatív tapasztalatok nehezítik ezt a munkát amiről te is írtál. Egy dúla nem tartozik semilyen egészségügyi intézményhez orvoscsoporthoz....csakis a kismamához. És ezt bizony komolyan kell venni! Semilyen klinikai beavatkozást nem csinálhatunk, nem ajánlhatunk és nem kezdeményezhetünk, csupán informálhatjuk az anyukát, hogy mi is történik körülötte, és nem azért tesszük mert korlátolt elmélyű hanem mert egészen más tudatállapotban van és időnként szükséges hogy higgattan valaki közölje vele mi zajlik körülötte( erről olvashatsz még az oldalon nem részletezném)
Ne gondoljuk azt, hogy egy tanfolyammal valaki okosabb lett mint egy szülész - nőgyógyász orvos, vagy egy szülésznő.
Igazad van nem vagyunk okosabbak mint egy orvos, vagy szülésznő, de nem is az a feladatunk.
........mindezt komoly összegért.
erről már beszélgettünk itt az oldalon, ezt most nem részletezném, hogy én mit gondolok erről, a hozzászólások közt el olvashatod ha érdekel. Csak annyit hogy mi sem kapunk azért kenyeret a boltban és a póstán sem fogadják el a csekkeink ellenértékeként, hogy mi dúlák vagyunk. Hogy ki mennyit kér az a helyzetére és a lelkiismeretére van bízva. Én tapasztalatból tudom, hogy nem kevés anyagi ráfordítást igényel ez a szakma és nekünk ez a munkánk nem kiegészítő hobbi hanem a hivatásunk és a munkánk. Legalább is én ezt így élem meg és bízom benne hogy a nagytöbbségünk ezzel így van.
Köszönöm a hozzászólásodat még egyszer.
Üdvözlettel! Ani