Szia Csipesz! Decemberben lesz egy éve, hogy abbahagytam a fogi.gátló szedését. Én utána csináltam egy keserűsós máj méregtelenítést azután pedig még egyet. Nem tudom, hogy ennek köszönhető e, de nekem nem volt problémám a menszivel és a leghosszabb is 31 napos volt, de most már 28 naposak. És nem maradozott ki. Ez egy kicsit drasztikus megoldás a máj méregtelenítéséhez, de amit javasolni tudok, hogy sok vizet igyál mellé, hogy ne mérgeződj vissza (ezt nekem is Vali mondta, mert én egy kicsit megjártam vele, de a következőnél már ittam rendesen és nem is volt semmi bajom) Szerintem az sem lenne baj, ha sok grapefruitot innál, mert az is segíti a májat. Én turmixolni szoktam és vízzel hígítom. Az arcommal én is sokat megszenvedtem. Kencéztem én is, de nem nagyon hatotta meg a pattikat, aztán valahogy lecsendesült. Ilcsis fekete szappant használtam és tűrtem. A pattik "eltüntek". Még van mit javítani, de most hígított almaeccettel szoktam áttörölni az arcom inkább csak este. Semmi mást nem használok. Kamillával is sokat gőzőltem. Ennyi amit én hozzá tudok tenni. Egy szóval a májat pucold ki rendesen és segíts a májadnak a grapefruittal. Sok sikert kívánok neked és ne keseredj el Ancsa
Csipesznek tippek:)
Szia Csipesz! Decemberben lesz egy éve, hogy abbahagytam a fogi.gátló szedését. Én utána csináltam egy keserűsós máj méregtelenítést azután pedig még egyet. Nem tudom, hogy ennek köszönhető e, de nekem nem volt problémám a menszivel és a leghosszabb is 31 napos volt, de most már 28 naposak. És nem maradozott ki. Ez egy kicsit drasztikus megoldás a máj méregtelenítéséhez, de amit javasolni tudok, hogy sok vizet igyál mellé, hogy ne mérgeződj vissza (ezt nekem is Vali mondta, mert én egy kicsit megjártam vele, de a következőnél már ittam rendesen és nem is volt semmi bajom) Szerintem az sem lenne baj, ha sok grapefruitot innál, mert az is segíti a májat. Én turmixolni szoktam és vízzel hígítom. Az arcommal én is sokat megszenvedtem. Kencéztem én is, de nem nagyon hatotta meg a pattikat, aztán valahogy lecsendesült. Ilcsis fekete szappant használtam és tűrtem. A pattik "eltüntek". Még van mit javítani, de most hígított almaeccettel szoktam áttörölni az arcom inkább csak este. Semmi mást nem használok. Kamillával is sokat gőzőltem. Ennyi amit én hozzá tudok tenni. Egy szóval a májat pucold ki rendesen és segíts a májadnak a grapefruittal. Sok sikert kívánok neked és ne keseredj el
Ancsa