Igen, igazatok van. Ha nem ír senki márkanevet, akkor honnan tudjuk egy összetétel alapján - akár jó,akár rossz -, hogy melyik az a termék, amit érdemes megvenni, és melyiket kell elkerulni, ha nem tudjuk a nevét.
Gondolkoztam ezen, és írtam is errol elég hosszan egy másik hozzászólásban még tegnap délután megelozve Téged, és még egy olvasót (vagy kettot), akik szintén ezt kérdezték. "NONO IGAZ" - a címe a hozzászólásnak.
Szóval nem egy egyszeru eset ez a téma, de írtam is, hogy ez csak a saját véleményem, mindenki dontse el maga, mit gondol errol, mit lát jónak.
Lehet én kicsit jogász szemmel látom ezt a dolgot meg sok mást is, teljesen megfertozott a jog, mert imadom, amit tanulok. És egy kis tuske van bennem, amikor ilyen reklám dologrol meg márkanév gyalázásról van szó (nehogy félreértsetek, nem azt mondom, hogy itt pl.Vali gyalázna egy-két céget, csak pl.nálunk szlovákul, ha lefordítom magyarra, akkor valahogy így hívják, ha valaki lejárat egy terméket nyilvánosan, és evvel anyagi kárt okoz a gyártónak). Ugyanis az elso fikcióm, szimulált birósági per, amit meg kellet oldanom pont errol szolt, én voltam az alperes, és bizony rendesen kaptam,vagyis az ugyfelem pénzbuntetést kapott. Általában az ilyen ugyekben a felperes, a sertett gyártó nyer, mert mindenki tudja miert.........................
Szóval lehet én csak ezért vagyok elakadva a témával, de azért arra is kell gondolni, hogy ha pl.isten ments valaki perelné Valit, és más cég is megtudná, akirol volt szo a blogban, akkor ezen felbuzdulva akár még tobb pert zudíthatnának a nyakába, ami valljuk be kellemetlen dolog........stb
Na, nem akarok jogi kéérdéseket feszegetni, ez nem az az oldal, kulonben is magyar jogban nem vagyok otthon, ez csak a SZEMELYES VELEMENYEM volt.
Elnézést, ha nehezen olvasható az írásom, szlovák billyentyuzettel nem tudok magyar mgánhangzókat írni, nem otthonról írok,i tt nem tudom beállítani. És bocs a nyelvezetért is, foleg ami a jogi dolgokat illeti, ha olvassa egy magyar jogász, sajnálom én a jogi dolgokat helyesen csak szlovákul tudom. Koszonom
Szép napot és kellemes 7végét mindenkinek!!!!!!!!!
Kedves Hortenzia és tobbiek!