AntalVali.com

Lányok!
nagyon tetszik, hogy ennyire öntudatosak vagytok – ez nagyon jó és maradjon is így! 

Indításként kicsit felpiszkáltam az érzelmeket, nem bánom, tudtam, hogy így lesz. Részben szándékos volt - de egyúttal elfogadom a kritikátokat – ha, túl nyers, túl durva volt a fogalmazásom – mea culpa!

Azért kezdtem szókimondóan a lustaság témakörét feszegetni, mert mindannyiunknak szembe kell néznünk a saját kényelmességünk - gyengébb idegzetűeknek: saját lustaságunk - következményeivel, akár tetszik, akár nem! (Nekem is!) És ez elég ronda téma, minthogy a lustaság maga is az. Szerintem. Senki nem szereti magáról azt tudni, hallani, látni, hogy lusta - pedig hát, tegyük a szívünkre a kezünket: ez azért gyakran így van. Velem is! Erre próbáltam a figyelmeteket felhívni.

Tudom, hogy olyat írni, hogy egy anya lusta – az már önmagában véve is paradoxon! Egy  anyának voltaképpen ESÉLYE IS ALIG VAN lustának lenni - a szónak a klasszikus értelmében véve. A kényelmességnek viszont - melyet a XXI: század eleje tálcán kínál nekünk ezernyi formában - elég csúf következményei lehetnek a gyermekeink egészségére nézve. De ez általában egy lassú, alattomos folyamat, és ha nem akarjuk észrevenni, nem fog feltárulni szemünk előtt az ok-okozati összefüggés. Egyre több az elhízott, magas vérnyomásban szenvedő, magatartás- vagy figyelemzavaros gyerek – tehát valamit mégiscsak rosszul csinálunk mi, mai anyák! (Akinek meg nem inge, kérem ne vegye magára!)

Egyébként igazatok van: talán nem itt kellett volna elindítani ezt a cikksorozatot, mert itt nyitott fülek és egészséges gondolkodású lányok vannak… Mégis azért kezdtük el, mert egy kicsit összerendezheti a feladat előtt állók gondolatait, és az önkritikára vállalkozó anyáknak pedig felhívhatja a figyelmét egy-két lényeges pontra, ami elgondolkodtatja. Ennyi a cél.

Én szeretek önkritikus lenni, az is vagyok. Szerintem hasznos dolog megfigyelni önmagunkat, megkeresni a saját hibáinkat, és dolgozni rajtuk. Nem kell annyira finomkodni önmagunkkal szemben – legalábbis én nem szoktam! Nekem is megvannak a magam hibái – ezek közül egyet már kapásból meg is osztottam Veletek. 

Természetes, hogy kell lazsálni, kikapcsolódni, bármit ami jót tesz a lelkünknek, és rengeteg időt együtt tölteni gyermekünkkel, párunkkal - hisz ez lesz emlékezetes, nem a tiszta lakás! (Erről még később írni fogok.) De amit írtam, teljesen komolyan gondolom: a tűzhelyen odaégett szutyok és a hányadék vécé nagy baj - ott valami nincs rendben, ezt nem lehet a kismamaságra fogni! De a blog nem a tisztaságmániáról fog szólni, én sem vagyok távolról sem az. Én is úgy gondolom: ne váljunk anyarobottá, és a háztartási munka nagyonis megvár (ezért írtam, hogy nem kell csillognia-villognia a lakásnak). Ugyanakkor a külső nagy kupi (az állandó!! – időnként mindenkinél van kupi), bizony tükrözi benső rendetlenségünket.

Lányok, nem kell mindennel egyetérteni, és ezt le is írtam. Nem vagyok semmiféle nagyguru, csak sokmindent látok, sokat tapasztalok magam körül - és azt is látom, hogy sokan csipkerózsika-álomban szenderegnek, pedig ott van mellettük a beteges gyermekük. A cikksorozat gondolatébresztő, és sokakban fájó pontokat piszkálhat - elnézéseteket kérem érte!