Starling minden szavával egyetértek: így pontos, így helyes, ahogy írja!
Na mármost, ez nem olyan egyszerű, amikor pl. adott egy rossz szokásokkal teli anya, aki azért nyitott és hajlandó tenni azért, hogy a gyerekei már nála egészségesebbek legyenek (én!), és egy olyan apa, aki nagy ívben tesz az egész "egészségesdire" (az én párom, akit egyébként imádok!)... És akkor a nagyszülőkről nem is teszek említést - mert ők már szinte megmászhatatlan hegyek, a véleményük az, hogy a vegyszermentességre való törekvés csupán "divat" - mondván ők sem haltak bele a vegyszeres élelmiszerekbe, kozmetikumokba. Pedig bizony ők maguk is bioételeken nőttek fel (házi konyhakert permet nélkül, kapirgáló, legelésző állatok húsa, házitej, ...) és kozmetikumokat nem használtak felnőtt korukig.
Berninek írtam nemrég, hogy tegye össze a két kezét, hogy olyan párja van, aki támogatja őt a törekvéseiben - mert ez sajna keveseknek adatik meg. Úgy látom, hogy szinte mindenütt a nők a nyitottabbak, a nők a haladó szelleműbbek, ezért ők veszik vállukra a terhek nagyrészét. (Ez nem baj, mert a férfi a gyengébbik - esendőbbik - nem, és ha rajtuk múlna már talán kihalt volna az emberi faj. De azért nagyon-nagyon szeretjük, becsüljük őket, és nem tudnánk nélkülük élni!! )
Tehát, ha ilyen a környezet, akkor sincs semmi elveszve, mert nagyon ügyesen, keskeny kis pallón egyensúlyozva, de meg lehet oldani még így is a gyerekek egészséges táplálását, szoktatását, sőt, még a mintaadást is. Legfeljebb apa néha nem eszik együtt a családdal, mert pl. amikor céklafőzelék, vagy gabonakása van, akkor neki épp akad valami halaszthatatlan, elintézendő telefonja, elnézést kér, de ő később fog vacsorázni...
Szoktatás ÉS minta!
Starling minden szavával egyetértek: így pontos, így helyes, ahogy írja!
Na mármost, ez nem olyan egyszerű, amikor pl. adott egy rossz szokásokkal teli anya, aki azért nyitott és hajlandó tenni azért, hogy a gyerekei már nála egészségesebbek legyenek (én!), és egy olyan apa, aki nagy ívben tesz az egész "egészségesdire" (az én párom, akit egyébként imádok!)... És akkor a nagyszülőkről nem is teszek említést - mert ők már szinte megmászhatatlan hegyek, a véleményük az, hogy a vegyszermentességre való törekvés csupán "divat" - mondván ők sem haltak bele a vegyszeres élelmiszerekbe, kozmetikumokba. Pedig bizony ők maguk is bioételeken nőttek fel (házi konyhakert permet nélkül, kapirgáló, legelésző állatok húsa, házitej, ...) és kozmetikumokat nem használtak felnőtt korukig.
Berninek írtam nemrég, hogy tegye össze a két kezét, hogy olyan párja van, aki támogatja őt a törekvéseiben - mert ez sajna keveseknek adatik meg. Úgy látom, hogy szinte mindenütt a nők a nyitottabbak, a nők a haladó szelleműbbek, ezért ők veszik vállukra a terhek nagyrészét. (Ez nem baj, mert a férfi a gyengébbik - esendőbbik - nem, és ha rajtuk múlna már talán kihalt volna az emberi faj. De azért nagyon-nagyon szeretjük, becsüljük őket, és nem tudnánk nélkülük élni!!
)