Vérvétel

Vérvétel

Kedves Plútó! Annyira szépen megfogalmaztad a bennünk csörgedező vérről a gondolataidat! Látod ebbe bele sem gondol az ember, minden olyan természetes, ami van, ami működik és elfeledkezünk, ahogy Te fogalmaztál, a szorgos kis önfeláldozó munkásokról. Már sokat fejlődtem ebben a pár hónapban vérvételtől rettegés terén, mert a babámért bármit megteszek és nem akarom, hogy azt érezze, hogy én félek.(ahogy írtad Plútó az 5. részben a giliszta és béka témát ) Minden agyban döl el és én nem akarok félni a vérvételtől ! Nem mondom, hogy valaha véradó leszek (bár ki tudja) , de minden vérvétel alkalmával (így is már volt három) egy lépéssel közelebb kerülök ennek a mumusomnak az eltaposásához.

Ma délelött voltam a nőgyógyászomnál (aki egy nagyon kedves, már idős hölgy, aki nála szült, annak egy életre szóló élmény volt a gyermeke születése) és megkérdeztem a zsemle-tej verziót. Mondta, hogy azt a 24 hetes vérvételnél szokták alkalmazni, a cukor vizsgálatnál cukros löttyöt kapsz. Kért nekem időpontot máshova, tehát nem ott fogják csinálni a vizsgálatot, ahova a védőnőm mondta, hogy menjek. Kicsit megnyugtatott, mert elmondta, hogy ott nem ilyen idiótán csinálják. Nem hajnalok hajnalán kell menni és figyelnek az emberre. Nem vagyok mazohista, de ha erre elmegyek, akkor tényleg farkas szemet nézek a félelmemmel és lehet, hogy erre van szükségem, ahhoz, hogy ne féljek többet a bökködéstől. Lenóka és Helka, most már Tőletek is tudom, hogy ez nem kötelező, majd meglátom három hét múlva, hogy elmegyek-e.

Lenóka, kérdezted, hogy hol fogok szülni. Szombathelyen, de Dúlát viszek magammal. Egyrészt, mert itt most az lett a rendszer, hogy az éppen ügyeletes orvosnál szülhetsz, nem a fogadott orvosodnál. Így egyáltalán nem fog érdekelni, hogy ki lesz ügyeletben, mert jön velem a Zsuzsi ( a Dúlámat is így hívják ) és a lehető legnagyobb biztonságban fogom magamat érezni mellette. Férjecském is ott lesz az eseményen és neki is támaszt fog jelenteni, hogy lesz velünk egy olyan személy, aki nem áll közénk, de támogat és felügyeli, hogy minden a legtermészetesebben és a kívánságaink szerint alakuljon, amikor világra jön a picurink. Még picurinak és babucinak hívjuk, mert még nem tudjuk milyen van a drágának. Jövő héten megyünk 4D-s ultrahangra és már nagyon várjuk ! Mindkét verziónak ugyanannyira fogunk örülni.

 

Válaszok megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted, hogy milyen válaszok érkeztek erre a hozzászólásra)
Eredeti tartalom és hozzászólások: