A múlt hónapban mi is voltunk medvehagyma-túrán, és sok finom medvehagymás ételt kóstoltunk, pár receptet én is beküldök, isteni finomak!
Medvehagymás – hűtős – pogácsa
Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
20 dkg vaj
1 db élesztő
3 dl tejföl
1 egész tojás
1 teáskanál só
csipetnyi méz (az élesztő felfuttatásához)
1 vagy 2 marék (ízlés szerint) kockára vágott medvehagyma
szórhatunk bele szezámmagot, lenmagot is. Összegyúrjuk,hűtőben 1 napig pihentetjük.
medvehagyma-szósz
Hozzávalók: (4 fő részére)
2 csokor medvehagymalevél
2 kisebb fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 kávéskanál tengeri só
2 teáskanál ételízesítő
ízlés szerint őrölt bors
1,5 dl növényi tejszín
6 dkg kukoricakeményítő
Elkészítése:
A hagymákat összevágjuk, a fűszerekkel együtt feltesszük főni. Kb. 10 percig főzzük, majd összeturmixoljuk.
A kukoricakeményítőt kevés hideg vízzel kikeverjük, hozzáadjuk a növényi tejszínt és az összeturmixolt léhez adjuk, összeforraljuk. (főzni nem szabad) Kifőtt tésztával, reszelt sajttal tálaljuk.
Medvehagymás csiga
Tésztához:
25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
12,5 dkg vaj
1 teáskanál tengeri só
1 dkg élesztő
1 dl hidegvíz
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk. 2 cipóra osztjuk és 10 percig pihentetjük.
Töltelékhez:
5-8 levél medvehagyma
15 dkg reszelt sajt
7,5 dkg vaj
A hozzávalókat összekeverjük.
A tésztát ceruzavastagságúra kisodorjuk, a tölteléket rákenjük, szorosan feltekerjük, és 1 éjszakára lezárt edényben hűtőbe tesszük. 0,5 cm-es szeletekre vágjuk és kb. 15 perc alatt megsütjük.
Zöld palacsinta/medvehagymás tekercs
Hozzávalók a tésztához:
10-12 dkg medvehagyma püré (csak simán leturmixoltam a leveleket)
18 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2 tojás
3,5-4 dl tej
0,5 dl olaj
2 evőkanál tejföl
1 teáskanál só
3-4 gerezd fokhagyma (én nem tettem bele)
késhegynyi őrölt bors
1 kávéskanál ételízesítő
A töltelékhez: reszelt sajt
A tojásokat habosra felverjük, majd belekeverjük a tejet, olajat, tejfölt, fűszereket. Ezután hozzáadjuk a felengedett és enyhén kicsavart medvehagymapürét, valamint a lisztet. Habverővel egészen simára keverjük. (A szokásosnál kissé sűrűbb palacsintaszerű masszának kell lennie) 10 percig hagyjuk állni.
A serpenyőt kiolajozzuk az első palacsinta sütése előtt, majd palacsintákat sütünk belőle. A megsült lapokat megszórjuk enyhén reszelt sajttal, majd felcsabarjuk és kiolajozott tepsibe szorosan egymás mellé tesszük. A tetejére is szórunk sajtot. Ezután annyi időre toljuk be a forró sütőbe, amíg ráolvad a sajt. Vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg a sajt, mert keserűvé válhat az étel.
Jó étvágyat kívánok!
Medvehagymás receptek
A múlt hónapban mi is voltunk medvehagyma-túrán, és sok finom medvehagymás ételt kóstoltunk, pár receptet én is beküldök, isteni finomak! Medvehagymás – hűtős – pogácsa Hozzávalók: 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 20 dkg vaj 1 db élesztő 3 dl tejföl 1 egész tojás 1 teáskanál só csipetnyi méz (az élesztő felfuttatásához) 1 vagy 2 marék (ízlés szerint) kockára vágott medvehagyma szórhatunk bele szezámmagot, lenmagot is. Összegyúrjuk,hűtőben 1 napig pihentetjük. medvehagyma-szósz Hozzávalók: (4 fő részére) 2 csokor medvehagymalevél 2 kisebb fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 kávéskanál tengeri só 2 teáskanál ételízesítő ízlés szerint őrölt bors 1,5 dl növényi tejszín 6 dkg kukoricakeményítő Elkészítése: A hagymákat összevágjuk, a fűszerekkel együtt feltesszük főni. Kb. 10 percig főzzük, majd összeturmixoljuk. A kukoricakeményítőt kevés hideg vízzel kikeverjük, hozzáadjuk a növényi tejszínt és az összeturmixolt léhez adjuk, összeforraljuk. (főzni nem szabad) Kifőtt tésztával, reszelt sajttal tálaljuk. Medvehagymás csiga Tésztához: 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 12,5 dkg vaj 1 teáskanál tengeri só 1 dkg élesztő 1 dl hidegvíz A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk. 2 cipóra osztjuk és 10 percig pihentetjük. Töltelékhez: 5-8 levél medvehagyma 15 dkg reszelt sajt 7,5 dkg vaj A hozzávalókat összekeverjük. A tésztát ceruzavastagságúra kisodorjuk, a tölteléket rákenjük, szorosan feltekerjük, és 1 éjszakára lezárt edényben hűtőbe tesszük. 0,5 cm-es szeletekre vágjuk és kb. 15 perc alatt megsütjük. Zöld palacsinta/medvehagymás tekercs Hozzávalók a tésztához: 10-12 dkg medvehagyma püré (csak simán leturmixoltam a leveleket) 18 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 2 tojás 3,5-4 dl tej 0,5 dl olaj 2 evőkanál tejföl 1 teáskanál só 3-4 gerezd fokhagyma (én nem tettem bele) késhegynyi őrölt bors 1 kávéskanál ételízesítő A töltelékhez: reszelt sajt A tojásokat habosra felverjük, majd belekeverjük a tejet, olajat, tejfölt, fűszereket. Ezután hozzáadjuk a felengedett és enyhén kicsavart medvehagymapürét, valamint a lisztet. Habverővel egészen simára keverjük. (A szokásosnál kissé sűrűbb palacsintaszerű masszának kell lennie) 10 percig hagyjuk állni. A serpenyőt kiolajozzuk az első palacsinta sütése előtt, majd palacsintákat sütünk belőle. A megsült lapokat megszórjuk enyhén reszelt sajttal, majd felcsabarjuk és kiolajozott tepsibe szorosan egymás mellé tesszük. A tetejére is szórunk sajtot. Ezután annyi időre toljuk be a forró sütőbe, amíg ráolvad a sajt. Vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg a sajt, mert keserűvé válhat az étel. Jó étvágyat kívánok!