gyerekorvos

gyerekorvos

Nálunk is ugyanez a helyzet. A gyerekorvosunk nagyon kedves meg minden, de amiket beszedetett a lányommal éveken át, azok teljesen legyengítették az immunrendszerét. Amíg ovis nem lett, csak egyszer kellett orvoshoz vinni, mert nagyon köhögött. Antibiotikumot írt fel, amiről anno még semmit nem tudtam, de nem is foglalkoztatott, mert eszembe sem jutott nem megbízni a gyerekorvosban.

Aztán amikor ovis lett, minden megfázásnál ezt írta fel, pedig nem voltak ezek olyan vészes dolgok, csak egy kis takony, meg kis köhögés, nem ugatós vagy fájdalmas. De az oviba nem vihettem taknyosan, ezért irány a doki, mert igazolás az kell. Még akkor is erőltette, amikor mondtam, hogy nagyon hasmenéses, hányós ettől a gyógyszertől.

Akkor sokalltam be, amikor elvittem hozzá, hogy hetek óta fáj a hasa, van, hogy sír is, annyira szenved. Erre a gyerekorvos azt mondta, hogy adjak neki Algopyrint vagy Nospát. Erre én: de hát az felnőtteknek való, nem? Mire ő: nyugodtan adjam neki. Egy alig hét évesnek! Ekkor megnéztem a neten, hol találok homeós orvost, felhívtam, elmondtam tömören, mi a helyzet, és soron kívül fogadott minket. El volt képedve, hogy ki se lett vizsgálva a gyerek ilyen panaszokkal.

Ja,azt majdnem elfelejtettem, hogy az első antibiotikumos kezelés óta ekcémás is. Amit szintén ránézésre orvosolt a doki, persze nem gyógyult a krémtől. A bőrgyógyász szintén ránézésre megállapította, hogy az izzadástól vannak sebei, de az ő krémje sem volt jó, pedig kétfélét is kipróbáltatott az évek során. A homeós doki csináltatott vizelet és székletvizsgálatot. kiderült, hólyaghurutja van. Azóta kapott alkati szert, ami ezt elmulasztotta, meg egyebekre is bogyókat. Mivel a hasfájás és a sebek megmaradtak, jobban belemerültünk, és most candida ellen szed bogyókat. Ez már tényleg hat.

Na, az elején oda akartam kilyukadni, hogy már jó ideje csak igazolásért járunk a gyerekorvoshoz, a recepteket kidobom és láss csodát! Antibiotikum nélkül is simán meggyógyul a gyerek, sőt még gyorsabban is, mivel nincs hasmenése.

Az ecetes zokniról:én olyan tippet kaptam,hogy citromszeleteket kell a talpra tenni, ráhúzni vastag zoknit és úgy aludni. Nem csak lázra, sima megfázásra.

Válaszok megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted, hogy milyen válaszok érkeztek erre a hozzászólásra)
Eredeti tartalom és hozzászólások: