Fogamzásgátló hatásai

Hozzászólás előzményeinek megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted a beszélgetést, amihez ezt a hozzászólást írták)

Fogamzásgátló hatásai

Kedves Gabcsika és mindazok akik még szednek fogamzás gátlót. Én szintén kilenc évig szedtem és nem igazán voltak mellékhatásai. A menstruációs görcseim sem jelentkeztek ez idő alatt, sőt, talán még pattanásom is kevesebb lett. Aztán 4 évvel ezelőtt egy vasárnap délelőtt el kezdett dagadni a bal lábam bokától combig. Estére már annyira feszített, hogy a párom bevitt a kórházba. Ott azonnal lefektettek és azt mondták, ne mozduljak. Megnézték ultrahanggal és közölték: mélyvénás trombózisom van. Egy rög elakadt a combhajtaomban, ez okozza. Azonnal felvittek a kardiológiára, infúzióra kötöttek és nem mozdulhattam 6 napig. Mindíg volt a közelemben nővér vagy orvos, mert azt mondták, a rög bármikor elindulhat és akkor tüdőembóliát kapok. Abban az esetben még tudnak adni egy injekciót és 50% az esély, hogy túlélem. Ekkor 38 éves voltam, kislányom pedig 2 és fél. Aztán jött a doki és el kezdett kérdezgetni: volt már a családban ilyen? Nem . Dohányzom? Nem. Ezután azt mondta: jó akkor biztos, hogy fogamzásgátlót szed. Igen. Mivel 3 hétig voltam bent, volt időm beszélgetni vele. Elmondta, hogy míg régen 65 év alatt ismeretlen volt a trombózis, addig a fogigátlók terjedésével párhuzamosan egyre lejjebb ment ez a határ. Most már teljesen átlagos a 40 éveseknél is, sőt volt már 23! éves paciense is. Ezen felül régen fele-felében voltak nők és férfiak, de mára már nagyon eltolódott az arány a nők "javára". a kórház után hónapokig lábadoztam, meg kellett küzdenem minden méter gyaloglásért. A bal lábam visszafordíthatatlanul károsodott, soha nem lesz már olyan, mint a jobb. De legalább túléltem. És ez csak egy következmény a fogigátlók tekintetében a lehetséges sok közül. Persze soha egy nőgyógyász nem beszélt erről nekem előtte. Hát nem tudom... Van aki úgy gondolja, hogy megéri szedni? Egy biztos, a lányomnak soha nem engedném, hogy ilyen mérget szedjen, ráadásul éveken keresztül. Ennél bármilyen megoldás jobb. Ezt a történetemet nem igen szoktam elmondani másoknak, mert túl személyesnek érzem, de ha valaki hezitál, hogy abba hagyje-e, tegye meg most! Én kicsit elkéstem vele...

Eredeti tartalom és hozzászólások:
A fogamzásgátlás mellékhatásai, csibuka, 661 válasz 2008, április 16 - 23:35
  • medence fájdalom By: Lenóka (2009/03/05 - 20:14)
  • cisztám van... By: Tóth Enikő (2009/02/27 - 13:44)
  • Fogamzásgátló hüvelygyűrű - tapasztalatok By: Gábriel (2009/02/24 - 22:55)
  • fogamzásgátló problémás bőrre? By: moonlight (2009/02/24 - 00:45)
  • fogamzásgátló-kicsit másként By: neske (2009/01/14 - 12:49)
  • Gabi-téma By: Gabi (2009/01/14 - 00:55)
  • Fogamzásgátlás By: Gabi (2009/01/13 - 16:23)
  • Fogamzásgátlás By: Gabi (2009/01/12 - 15:29)
  • fogamzásgátló és libidó újraéledés By: Bea (2008/11/27 - 14:52)
  • fogigátló hatása By: K.Ági (2008/11/17 - 18:30)
  • Subvene By: Eszti (2008/10/25 - 18:44)
  • Diéta By: Furamókás (2008/10/04 - 10:06)
  • Segítséget kérek By: Furamókás (2008/10/03 - 11:55)
  • spirál = tályog ?? By: b.ildi (2008/09/24 - 21:05)
  • PG53 felhasználók segítsetek lééégyszi!!! :D By: Ildikó (2008/09/23 - 20:16)
  • Hol szerezzem be? By: Kata (2008/09/20 - 12:09)
  • A fogamzásgátló tabletta emeli a mellrák kockázatát By: Hírszem (2008/08/17 - 13:18)
  • A fogamzásgátló gyógyszer növeli az érelmeszesedés kockázatát By: Antónia (2008/08/12 - 18:30)
  • no fogamzásgátló -> fájdalom By: Bea (2008/07/31 - 23:33)
  • köszi lányok By: Ani (2008/07/25 - 11:29)
  • fogamzásgátlás elhagyása By: Bea (2008/07/23 - 22:29)
  • koleszterin By: dolóresz (2008/07/21 - 12:26)
  • kulacs By: dolóresz (2008/07/20 - 21:01)
  • barátcserje kapszula By: Ági (2008/07/17 - 08:46)
  • szőr a köldök körül By: Névtelen (2008/07/14 - 22:14)
  • Termékelemzés By: Szilvia (2008/07/10 - 13:38)
  • tabletta abbahagyás-hogy készüljek By: Juli (2008/07/09 - 23:45)
  • fogamzásgátló abbahagyása - káosz a fejben By: Ági (2008/06/18 - 11:52)
  • Fogamzásgátlás - reakció By: Nagy Ágnes (2008/04/18 - 09:42)