Sziasztok! Nemrég vagyok tagja az oldalnak, de nagyon örülök, h ma pont kaptam egy emailt a fogamzásgátlós témáról, mert már régóta foglalkoztat a dolog, h abbahagyom. Nagy buzgón elkezdtem olvasgatni a kommenteket, és ha megengeditek, én is leírnám, h mi a helyzet velem. Nos, 22éves egyetemista lány vagyok, 18éves korom óta szedek fogamzásgátlót. Egyszer kb mikor a 20at töltöttem, nem tudtam elmenni nődokihoz felíratni újabb adag tabit, úh abbahagytam. Akkor nem volt barátom, ezért jobbnak is tartottam, ha tartok egy is szünetet. kb egy hónap után kezdett nagyon pattanásos lenni az arcom, és feltűnően elkezdtem izzadós lenni (mellé még kissé büdös is). Korábban az izzadásom normálisnak mondható volt, és csak néha-néha jelent meg egy pattanás az arcomon. De miután nem szedtem gyógyszert, teljesen felborult bennem valami. 3 hónap után azt mondtam, h ennyi elég volt, "nem pálya ez a pattanásosság és izzadás". elmentem a dokihoz, elmondtam, h nem szedtem, és most ez a helyzet, és felírt egy úgymond kifejezetten ilyen "aknés" bőrre való fogamzásgátlót. nekem simán jó lett volna az is, amit korábban szedtem, de gondoltam mindegy. aztán még abban az évben, 2008 októberében megismerkedtem mostani barátommal. örült, h szedtem a gyógyszert, és nem kellett gumit használni. tavaly nyáron megint előjött a candidám. Nekem nem volt nagy meglepetés, hiszen korábban már többször előfordult, mióta gyógyszert szedek. Viszont november környékén újra előjött (2009). Ekkor menstruáltam, úh nem tudott megvizsgálni a nődokim. vártam. Aztán megint elmentem, mondta, igen ez gomba, felírt vmit. nem múlt el, és megint megjött. Elmentem. A doki adott rá kúpot meg kenőcsöt, de nem használt. eltelt 2 hónap, és még mindig nem tudott mit kezdeni velem a doki. kicsit utána néztem a candida diétának, és elkezdtem csinálni (pont a karácsonyi ünnepek előtt). dec. 30-án mentem vissza a nődokimhoz, h még mindig nem múlt el a gombám. azt mondta, h "ez már belgyógyászati eset, nem tudok mit kezdeni vele." hát mondom kösz szépen a semmit. jó, akkor idén januárban elmentem a körzeti dokinőmhöz. ő természetesen nem tudott mit mondani a problémámra, mert "orvosi körökben a candida nem létezik, mint betegség', és hogy "ezt a nőgyógyásznak kell kikezelnie". Na akkor nagyon pipa és szomorú lettem. Nem hittem el, h senki nem tud velem mit csinálni. Utána néztem neten, milyen természetes hüvelyi ph-visszaállító csodamódszerek vannak. olvastam a joghurtos-tamponos megoldásról, ami nagyon is hatásosnak bizonyult, felettébb érdekes módon. A körzeti orvosom megadta az ő nődokijának a számát, elmentem, megvizsgált, felírt vmit, elhasználtam, jól lettem. A diétát továbbra sem hagytam abba. Szent meggyőződésem volt, h ezzel segítek magamon. Na de! már megint érzem, h vmi nincs rendben. orvoshoz semmi kedvem nincs elmenni, mert megint csak kapnám a kúpot és a többit. És már kezdem azt hinni, h a tabletta miatt van az egész, hiszen már egyszer elvileg kikezeltek belőle 4 hónapi "szenvedés" után, és rendesen csinálom a candida diétát is. A másik része pedig a dolognak: már korábban is előfordult, h egy kicsi sárga pöttyöt találtam a melltartóm jobb részében. Szokott érzékeny is lenni a jobb mellem, és kértem beutalót ilyen mell ultrahangra. Megvizsgáltak, semmi nem találtak, minden jó. Megkérdezték, h volt-e a családban mell-beteg, mondtam, h a nővéremnek volt cisztája a mellében, minek következtében nem szoptathat ha gyereke lesz, és hormonos készítményeket sem szedhet. A műtéte amúgy kb 3 éve volt, idén kb 2 hónapja szintén meg kellett műteni, mert megint lett egy ciszta a mellében. Az ultrahangos nő azt mondta nekem, h hagyjam abba a fogamzásgátlót, mert az mindenhol a szervezetben ilyen kis cisztákat képes csinálni. Persze az nem derült ki, h akkor mégis miért folyik időnként kicsi sárgás váladék a jobb mellemből... Szal azt hiszem, minden gombás és mell-problémám a fogamzásgátlótól van. Szeretném is abbahagyni, még a barátom is támogat, de: 1. most jönnek a vizsgáim, és félek attól, h ha abbahagyom a gyógyszert, megbolondulok, és nem tudok a tanulásra koncentrálni. 2. : félek, h csak gumi használattól véletlenül teherbe esnék, és ez a suli befejezte előtt semmiképpen sem lenne jó (ami még 2 év). Kérdéseim azok lennének felétek, hogy 1. : szerintetek jól látom a helyzetet, miszerint a felsorolt bajaim a gyógyszertől vannak? 2. : kihat rám szellemileg és hangulatilag a gyógyszermentesség? (már nem emlékszem, h anno ez milyen volt, mert akkor nem kellett sokat tanulnom, ellenben most sok és nehéz vizsgám lesz), 3. :mit tudnátok ajánlani a bogyó és a gumi helyett alternatívaként? Nagyon köszönöm, h elolvastátok a hozzászólásom, és elnézést kérek, h ilyen hosszúra sikeredett! Válaszaitokat nagyon várom! Minden jót kívánok! Diána
gomba+mellváladék fogamzásgátló miatt?
Sziasztok! Nemrég vagyok tagja az oldalnak, de nagyon örülök, h ma pont kaptam egy emailt a fogamzásgátlós témáról, mert már régóta foglalkoztat a dolog, h abbahagyom. Nagy buzgón elkezdtem olvasgatni a kommenteket, és ha megengeditek, én is leírnám, h mi a helyzet velem. Nos, 22éves egyetemista lány vagyok, 18éves korom óta szedek fogamzásgátlót. Egyszer kb mikor a 20at töltöttem, nem tudtam elmenni nődokihoz felíratni újabb adag tabit, úh abbahagytam. Akkor nem volt barátom, ezért jobbnak is tartottam, ha tartok egy is szünetet. kb egy hónap után kezdett nagyon pattanásos lenni az arcom, és feltűnően elkezdtem izzadós lenni (mellé még kissé büdös is). Korábban az izzadásom normálisnak mondható volt, és csak néha-néha jelent meg egy pattanás az arcomon. De miután nem szedtem gyógyszert, teljesen felborult bennem valami. 3 hónap után azt mondtam, h ennyi elég volt, "nem pálya ez a pattanásosság és izzadás". elmentem a dokihoz, elmondtam, h nem szedtem, és most ez a helyzet, és felírt egy úgymond kifejezetten ilyen "aknés" bőrre való fogamzásgátlót. nekem simán jó lett volna az is, amit korábban szedtem, de gondoltam mindegy. aztán még abban az évben, 2008 októberében megismerkedtem mostani barátommal. örült, h szedtem a gyógyszert, és nem kellett gumit használni. tavaly nyáron megint előjött a candidám. Nekem nem volt nagy meglepetés, hiszen korábban már többször előfordult, mióta gyógyszert szedek. Viszont november környékén újra előjött (2009). Ekkor menstruáltam, úh nem tudott megvizsgálni a nődokim. vártam. Aztán megint elmentem, mondta, igen ez gomba, felírt vmit. nem múlt el, és megint megjött. Elmentem. A doki adott rá kúpot meg kenőcsöt, de nem használt. eltelt 2 hónap, és még mindig nem tudott mit kezdeni velem a doki. kicsit utána néztem a candida diétának, és elkezdtem csinálni (pont a karácsonyi ünnepek előtt). dec. 30-án mentem vissza a nődokimhoz, h még mindig nem múlt el a gombám. azt mondta, h "ez már belgyógyászati eset, nem tudok mit kezdeni vele." hát mondom kösz szépen a semmit. jó, akkor idén januárban elmentem a körzeti dokinőmhöz. ő természetesen nem tudott mit mondani a problémámra, mert "orvosi körökben a candida nem létezik, mint betegség', és hogy "ezt a nőgyógyásznak kell kikezelnie". Na akkor nagyon pipa és szomorú lettem. Nem hittem el, h senki nem tud velem mit csinálni. Utána néztem neten, milyen természetes hüvelyi ph-visszaállító csodamódszerek vannak. olvastam a joghurtos-tamponos megoldásról, ami nagyon is hatásosnak bizonyult, felettébb érdekes módon.
A körzeti orvosom megadta az ő nődokijának a számát, elmentem, megvizsgált, felírt vmit, elhasználtam, jól lettem. A diétát továbbra sem hagytam abba. Szent meggyőződésem volt, h ezzel segítek magamon. Na de! már megint érzem, h vmi nincs rendben. orvoshoz semmi kedvem nincs elmenni, mert megint csak kapnám a kúpot és a többit. És már kezdem azt hinni, h a tabletta miatt van az egész, hiszen már egyszer elvileg kikezeltek belőle 4 hónapi "szenvedés" után, és rendesen csinálom a candida diétát is. A másik része pedig a dolognak: már korábban is előfordult, h egy kicsi sárga pöttyöt találtam a melltartóm jobb részében. Szokott érzékeny is lenni a jobb mellem, és kértem beutalót ilyen mell ultrahangra. Megvizsgáltak, semmi nem találtak, minden jó. Megkérdezték, h volt-e a családban mell-beteg, mondtam, h a nővéremnek volt cisztája a mellében, minek következtében nem szoptathat ha gyereke lesz, és hormonos készítményeket sem szedhet. A műtéte amúgy kb 3 éve volt, idén kb 2 hónapja szintén meg kellett műteni, mert megint lett egy ciszta a mellében. Az ultrahangos nő azt mondta nekem, h hagyjam abba a fogamzásgátlót, mert az mindenhol a szervezetben ilyen kis cisztákat képes csinálni. Persze az nem derült ki, h akkor mégis miért folyik időnként kicsi sárgás váladék a jobb mellemből...
Szal azt hiszem, minden gombás és mell-problémám a fogamzásgátlótól van. Szeretném is abbahagyni, még a barátom is támogat, de: 1. most jönnek a vizsgáim, és félek attól, h ha abbahagyom a gyógyszert, megbolondulok, és nem tudok a tanulásra koncentrálni. 2. : félek, h csak gumi használattól véletlenül teherbe esnék, és ez a suli befejezte előtt semmiképpen sem lenne jó (ami még 2 év). Kérdéseim azok lennének felétek, hogy 1. : szerintetek jól látom a helyzetet, miszerint a felsorolt bajaim a gyógyszertől vannak? 2. : kihat rám szellemileg és hangulatilag a gyógyszermentesség? (már nem emlékszem, h anno ez milyen volt, mert akkor nem kellett sokat tanulnom, ellenben most sok és nehéz vizsgám lesz), 3. :mit tudnátok ajánlani a bogyó és a gumi helyett alternatívaként? Nagyon köszönöm, h elolvastátok a hozzászólásom, és elnézést kérek, h ilyen hosszúra sikeredett! Válaszaitokat nagyon várom! Minden jót kívánok! Diána